Szabad Nép, 1954. október (12. évfolyam, 274-304. szám)
1954-10-31 / 304. szám
VASÄRNAP, 1954 OKTÓBER 31 Ha ma Vietnamban szabad választásokat tartanának, a kommunisták elsöprő győzelmet aratnának — írja egy amerikai lap Nyugati lapok elismeréssel írnak a rendről és fegyelmezettségről, amellyel a Vietnami Demokratikus Köztársaság katonái és hivatalnokai átvették Hanoit, és arról a megelégedésről, mellyel a lakosság az új életet fogadta. T. Durdin, az amerikai «The New York Times» című lap tudósítója a következőket írja: «A Vietminh (a Vietnami Demokratikus Köztársaság) a kínaiak példáját követte és úgy vette át a hatalmat Észak-Vietnamban, mint a kínai kommunisták 1949 és 1950-ben Kínában, fegyelmezetten, rendben. A Vietminh-vezetőknek sikerült egyszerű eszközökkel kedvező benyomást kelteni a lakosságban, például azzal, hogy akatonák helyesen viselkednek, a hivatalokban megszüntetik a korrupciót, eltörlik a prostitúciót és más bűnöket, amelyek azelőtt Hanoiban burjánzottak, szilárdan érvényt szereznek a törvényeknek és bevezetik a szigorú rendet. Hanoi lakói összehasonlítják a régi helyzetet a Vietminh eredményeivel, és az összehasonlítás az új rend javára dől el. A Ho Si Minh-kormány erős, fegyelmezett hatalom A tudósító megemlékezik arról is, hogy milyen szeretettel fogadta Hanoi a felszabadító néphadsereg katonáit:A lakosság lelkes fogadtatásban részesítette a Vietminh-hadsereg egységeit, amikor a városba érkeztek és őszinte lelkesedéssel éljenezte őket. Hanoi lakossága úgy érezte: a függetlenség és a forradalom diadala, hogy az utolsó idegen csapatok is kivonultak a városból, és azt saját fajtájuk foglalta el, rendes, barátságos és jómodorú katonák. Nem csoda, hogy ez tetszett nekik... A Vietminh hanoi szerepléséből nyilvánvaló, hogy a Ho Si Minhkormány erős, fegyelmezett hatalom, melyet jelentős néptömeg támogat. Egész Vietnam megnyerésében — írja Durdin a továbbiak során — az északvietnami kormánynak nyilvánvaló előnyei vannak.. Egysége, lendülete, sikere nagyon is nyilvánvaló volt ahhoz, hogy kívülálló megfigyelők, akik tanúi voltak Tonkin átvételének, ne vették volna észre. A Vietminh oldalán van Ho Si Minh hatalmas vonzóereje: Ho Si Minhet mindenütt csodálják, még kommunistaellenes vietnamiak is.. . „A Vietminhé lesz az ellenőrzés...“ A «The New York Times» tudósítója is elismeri, hogy a demokratikus köztársaság egész Vietnamban népszerű, és ha választásokra kerül a sor, azt fogja támogatni az egész ország. «Jelenleg a Dél kilátásai nem jók — írja Durdin. — Nehéz elgondolni, hogyan lehetne itt olyan politikai rendszert létrehozni, amely felér a Vietminhhel, egységes célja és sikeressége tekintetében. Sajnos, itt a délvietnamiaknakkell segíteniük magukon, mert semilyen menynyiségű francia vagy amerikai segély nem döntheti el a dolgot. A Délt máris átitatta a Vietminh befolyása. Ha nem változik meg gyökeresen a helyzet — és nem valami rózsásak a kilátások elegendő változásra — a dolgokkétségtelenül úgy állnak, hogy valószínűleg a Vietminhé lesz egész Vietnam felett az ellenőrzés. Ezt a nézetet megerősíti Mike Mansfield amerikai szenátor is, aki most tért vissza kéthónapos indokínai útjáról. «A vietnami kilátások sötétek és leverőek — idézi a «Time» nevű amerikai hetilap Mansfield kijelentését. Nincs semmi, ami a Vietminh útjában állna». «Az amerikai honvédelmi minisztérium — folytatja a «Time» — egyetért Mansfield megállapításaival. Ha ma szabad választásokat tartanának, ismerte be egy tisztviselő, a kommunisták elsöprő győzelmet aratnának. Thomas Mann Nyugat-Németoság újrafelfegyvenése ellen A «L'Express» című francia lap cikket közöl Thomas Manntól, a világhírű német írótól. E jelentőségteljes írásában Thomas Mann a leghatározottabban állást foglal Nyugat- Németország felfegyverzése ellen. Hangsúlyozza, hogy ő a Nyugat fia, s mint ilyen szemléli ezt a kérdést. «A világ ügyei — írja cikkében a nagy német író — fenyegető és végzetes irányban fejlődnek. Az emberiség, amelynek erkölcsi egészségét a tegnap és a tegnapelőtt háborúi mélyen megrendítették, ma két táborra oszlik. A két tábor között kialakult ijesztően feszült viszony következtében olyan katasztrófától kell tartanunk, amely halálos csapást mérhet a civilizációra. A két tábor között a fő határvonal a szerencsétlen Németországon húzódik keresztül. Ez a tény még élesebben világít rá a jelenlegi nemzetközi helyzet képtelen voltára. Mindamellett a következőkben nem annyira erről a világhelyzetről fogok szólni, hanem főként Nyugat- Németország helyzetéről és politikai légköréről. Mit akar a német nép? A jelen pillanat problémája éppen Nyugat-Németországnak a szabad világ fegyverkezéséhez való hozzájárulása. Ez a fegyverkezés — állapítja meg Thomas Mann — olyan béke biztosítását célozza, amelyben senki sem hisz, így tehát a bonni «kisnémet» államra fordítjuk figyelmünket. Bizonyos vagyok benne — hangsúlyozza Mann — hogy Amerika jól felfogott érdekeit is szolgálom, ha szembeszegülve a jelenleg ebben az országban uralkodó politikai türelmetlenséggel, határozottan elfordulok az ott divatos nézetektől. Várjon a szövetségi köztársaságban élő németek kívánják-e az újrafelfegyverzést, s lehetséges-e, hogy anynyira elvakultak, hogy a háborút óhajtják? Bizonyára nem, éppoly kevéssé, mint Franciaország, és azonos, szintén parancsoló okok miatt. De minthogy nem kívánhatják a háborút, az újrafelfegyverzés, amelyet a háború felé vezető útnak tekintenek, szükségképpen nekik is, mint Franciaországnak, mélységesen gyanús és kevéssé kívánatos. Amikor én azt mondom, hogy «ők», és azt, hogy «nekik», természetesen nem gondolok a Szövetségi Köztársaság minden polgárára. Tudjuk, hogy az elmúlt évek folyamán olyan emberek és olyan érdekszövetségek kezdtek feltűnni az események színpadán, amelyek a hitleri rendszer összeomlása során kerültek «felszámolásra». A veszély re ha újból kártevő elemek bukkantak is fel, ez alkalommal nem a fanatizált tömegek nyomása segítette őket felszínre. Ez alkalommal inkább a demokratikus világot képviselő hatalmasságok voltak azok, akik Nyugat-Németország pacifista többségének megbotránkozása és megrökönyödése közepette újra nyeregbe ültették a tegnapi halálos ellenséget, azzal a téves elképzeléssel, hogy kiváló szövetséges lehet belőle, a kijelölt, holnapi halálos ellenséggel szemben. Mi történnék — veti fel a kérdést Thomas Mann— ha a tegnapi ellenség az így visszaszerzett erőit tüstént egy olyan szövetség szolgálatába állítaná, amely lehetővé tehei elveszett területeinek visszaszerzését? És ha kedvet kapna, hogy erőszakhoz folyamodjék, és kirobbantson egy háborút, amelyet már senki nem lenne elég ostoba «preventív» háborúnak nevezni?» A veszély felvázolása után Thomas Mann rámutat néhány ellenkező irányú, «elvben jóhatású» tünetre. Csodálattal említi a német szociáldemokrácia fejlődését, amelyről úgy látja, hogy «levonta a történelem és saját történelmi kudarcának tanulságait, és bölcsebb, határozottabb lett tőle». „Dicséretreméltó ellenállás a felfegyverzéssel szemben" «A legutóbbi schleswig-holsteini választás — folytatja a cikk — olyan jel, melynek fontosságát nem szabad lebecsülni. Mint tudjuk, a kereszténydemokraták e szavazás során elvesztették szavazataik egyharmadát, ugyanakkor a szocialista párt, igaz, még gyenge többséggel, de mégis a legerősebb pártja lett a szövetséges államnak. Mivel magyarázható ez az eredmény? Úgy gondolom, hogy a párt növekvő népszerűségét elsősorban békepolitikájának köszönheti. S az is bizonyos sokak számára, hogy a kereszténydemokraták a szövetségi kormány külpolitikája miatt vesztették el Schleswig-Holsteinban szavazataik jó egyharmadát. Franciaországnak — írja a továbbiakban Thomas Mann — annyi elszenvedett csapás után kétségtelenül joga van ahhoz, hogy ellenezze a német újrafelfegyverzést. De hogy Németországban is megvan a jóakarat és dicséretreméltó ellenállás mutatkozik a felfegyverzési tervvel szemben, azt a német szociáldemokrata párt magatartása is bizonyítja. Még akkor is, ha másrészt nyugtalanító nehézségek is jelentkeznek. A német nép nagy többsége nem akar többé háborúról hallani. Élni akar, dolgozni és építeni. Lemondva a hatalmi politikáról, újból meg akarja szerezni az egyetlen igazi hatalmat, amely a kemény munka és a becsületes tevékenység eredménye. Csupán időt kíván, hogy ezt elérhesse*. Tárgyalásokért «Az idő — írja Mann — ez az értékes ajándék, sokkal érettebbekké, sokkal jobbakká és bölcsebbekké tesz bennünket. Csak időt adjon számunkra az ég! Az idő hozza meg majd azt is, hogy a harmadik világháború gondolata bűnös esztelenségnek, öngyilkosságnak fog tűnni, mint ahogy az is». Thomas Mann hangsúlyozza, hogy «a jelenlegi helyzetben a vérengzés és a gyilkosság egyetlen problémát sem oldhat meg. Az izzó hazafiság nem zárja « ki a képességet és az akaratot, hogy tárgyalások révén érjék el azt, amit a vérengzés és a gyilkosság soha nem képes meghozni». Befejezésül a nagy német író a következőket mondja: «Az idő munkája csendes és hatalmas; megoldhatja a válságokat és új szintézisre emelve a szabadság, a demokrácia és az egyenlőség egymásnak ellentmondó felfogásait, meghozhatja az emberiség megbékülését a «világszocializmusban». Csak időt adjon számunkra az ég!» Az ausztriai Szövetséges Ellenőrző Tanács ülése Az ausztriai Szövetséges Ellenőrző Tanács október 29-én rendes ülést tartott. A nyugati hatalmak képviselői javaslatot terjesztettek be arravonatkozólag, helyezzék hatályon kívül azt a határozatot, amely feljogosítja a főbiztosokat az ellenőrzésük alatt álló ausztriai megszállási övezetbe való beutazás engedélyezésére, illetőleg az övezet elhagyására. Iljicsov szovjet főbiztos e javaslat ellen foglalt állást. Kijelentette, hogy a főbiztosoknak ez a joga teljes mértékben megfelel az ellenőrzésről szóló megállapodások szellemének. A nyugati hatalmak képviselői rövid vita után elálltak javaslatuktól. A Szövetséges Ellenőrző Tanács a továbbiakban Raab kancellár levelét tárgyalta meg, amely szerint Ausztria légiterét idegen repülőgépek sértették meg. Megkezdődött a tagfelvételi vita az ENSZ különleges politikai bizottságában Az ENSZ különleges politikai bizottságának október 29-i délutáni ülésén vita kezdődött az új tagoknak az ENSZ-be való felvételéről. A vita elején a közgyűlés előző ülésszakán létrehozott «jószolgálati bizottság beszámolójában leszögezte, hogy a bizottságnak nem sikerült pozitív eredményeket elérni munkájában, és hogy a közgyűlésnek továbbra is meg kell kísérelnie az új tagok felvétele kérdésének megoldását. A különleges politikai bizottságban a 21 ország felvételének megvitatásával napirendre kerül Magyarország ENSZ-tagsága is. A bizottság foglalkozik még Albánia, Bulgária, Románia, Mongólia, a Vietnami Demokratikus Köztársaság, Ausztria, Jordánia, Portugália, Írország, Olaszország, Finnország, Ceylon, Dél-Korea, Észak-Korea, Nepál, Líbia, Japán, Laosz, Kambodzsa és Dél- Vietnam ENSZ-be való felvételével. Ausztrália, Belgium, Peru, Thaiföld és Honduras képviselői hozzászóltak a vitához, de nem érintették az új tagok felvétele minden kérdésének lényegét és a vitát egy kérdésre. Laosznak és Kambodzsának a felvételére igyekeztek leszűkíteni. Ausztrália képviselője előterjesztette Ausztrália, Pakisztán és Thaiföld közös határozati javaslatát, amelynek lényege, hogy a biztonsági tanács vizsgálja meg Laosz és Kambodzsa felvételének kérdését. Vita az alapvető emberi jogokról Az ENSZ társadalmi, humanitárius és kulturális bizottsága megkezdte a polgárjogokra, a politikai, a gazdasági, szociális és kulturális jogokra vonatkozó nemzetközi egyezmények tervezeteinek megvitatását. A szerződéstervezet előírja, hogy az alapvető emberi jogok biztosításáról szóló egyezményben részvevő államok érvényesítsék az olyan jogokat, mint a munkához, az egészségvédelemhez, a társadalombiztosításhoz való jog, az államigazgatásban való részvétel joga, a férfiak és nők jogegyenlőségének elismerése, a megkülönböztetés összes formáinak megtiltása. A bizottság elhatározta, hogy a jelen ülésszak keretében általános vitát folytat ezekről az egyezményekről, majd cikkelyenként megvitatja azokat. Az általános vitában a gyarmattartó hatalmak képviselői javasolták,hogy az előterjesztett tervezetekből töröljenek több haladó szellemű tételt. A szovjet küldött a leghatározottabban ellenezte ezt, és kijelentette, hogy a szovjet küldöttség hajlandó tárgyalási alapként elfogadni az emberi jogokról szóló egyezmények tervezeteit, minthogy azok több haladó szellemű tételt tartalmaznak. Venezuela, Costarica és Burma képviselői felszólalásukban szintén támogatták ezeket az egyezménytervezeteket. A bizottság folytatja a vitát. Újabb határozat Burma panaszának kérdésében Az ENSZ-közgyűlés teljes ülésén a napokban ért véget Burma panaszának megvitatása, amelyet a kuomintangista bandák agressziós cselekedetei miatt nyújtott be. A vita végén egyhangú határozatot hoztak. A határozat — a tavalyihoz hasonlóan — ismét csak sajnálkozását fejezi ki a kuomintangista bandák garázdálkodásai miatt és felszólítja őket, hogy hagyják el Burmát, vagy egyezzenek bele internálásukba. Megérkezett Hanoiba a Szovjetunió első vietnami nagykövete Hanoi, október 30. (Új-Kína) A. A. Lavriscsev, a Szovjetunió első vietnami rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, valamint a vietnami szovjet nagykövetség személyzetének tagjai pénteken délután repülőgépen megérkeztek Hanoiba. Fam Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnökhelyettese és külügyminisztere üdvözlő beszédében hangsúlyozta annak óriási jelentőségét, hogy a Szovjetunió nagykövetet küldött Vietnamba. Tanúbizonysága ez annak, hogy Vietnam és a Szovjetunió népeinek barátsága és testvéri kapcsolata erősödik és fejlődik. Fam Van Dong kifejezte a vietnami nép hitét abban, hogy mindig számíthat a nagy szovjet telep rokonszenvére és támogatására a béke megszilárdításáért és a fronzeti egység, függetlenség és demokrácia eléréséért vívott harcában. Lavriscsev nagykövet válaszában a következőket mondotta: «Mind én, mind a szovjet nagykövetség személyzetének tagjai nagy örömmel vállaltuk a feladatot,hogy megerősítsük és továbbfejlesszük a baráti kötelékeket a Szovjetunió népei és Vietnam hősi, dolgos népe között. A Szovjetunió és Vietnam népeinek barátsága megfelel kölcsönös érdekeinknek és előmozdítja a béke megszilárdítását. A szovjet nép és a világ minden békeszerető népe mély rokonszenvvel kíséri a vietnami nép harcát jogos nemzeti érdekeiért. A szovjet nagykövet és a nagykövetségi személyzet üdvözlésére több mint 300 ember jelent meg a repülőtéren. Köztük Truong Chinh, Vietnam Munkapártjának főtitkára, a kormány tagjai, a vietnami nemzetgyűlés, a Vietnami Nemzeti Egységfront, valamint a tömegszervezetek képviselői és sokan mások, megsérti a Vietnami Demokratikus Köztársaság szuverenitását. A lap befejezésül a következőket írja: «Szükségesnek tartjuk megismételni, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya és népe megvédi a város minden idegen lakosának életét és tulajdonát, feltéve, hogy a város idegen lakói tiszteletben tartják a Vietnami Demokratikus Köztársaság törvényeit. A Vietnami DemokratikusKöztársaság kormánya és népe azonban elszántan szembeszáll az imperialistáik minden olyan cselekményével, amely sérti az ország szuverenitását. Felszabadult a vietnami Hai-Duong város Hanoi, október 30. (Új-Kína) A vietnami néphadsereg szombaton délben bevonult a Hanoi és Haiphong között mintegy félúton lévő Hai- Duong városába, Hai-Duong városnak, Hai-Duong tartomány székhelyének majdnem 30,000 lakosa van. A város kiterjedése mintegy kilenc négyzetkilométer. A háború alatt ez a stratégiai fontosságú város a Francia Unió fegyveres erőinek katonai utánpótlási központja volt. A város iparát, az üveggyárakat és finomítókat teljesen tönkretették, amikor a francia csapatok a gyárépületeket kaszárnyákká változtatták. Csupán a kézműipar egy része élte túl a francia megszállást. Hai-Duong városának és környékének lakosai a háború nyolc esztendeje alatt lelkesen támogatták az ellenállási mozgalmat. A fegyverszünet óta az ipari munkások, alkalmazottak és kormánytisztviselők éberen igyekeztek megvédeni a köztulajdont — hivatalos iratokat, gépeket és felszereléseket — a franciák rombolásai és zsákmányolása elől. A vietnami nép nem ismeri el az Egyesült Államok hanoi főkonzulátusát Peking, október 30. (Új-Kína) A «Nhan Dan», Vietnam Munkapártjának lapja csütörtöki számának vezércikkében kijelenti, hogy a vietnami nép nem ismeri el az Egyesült Államok hanoi főkonzulátusát. Az Egyesült Államok kormánya fenntartotta hanoi főkonzulátusát azután is, hogy a várost a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya és népe vette át. Az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője október 23-án kijelentette, hogy a genfi egyezmény nem írja elő új közigazgatás létesítését, az Egyesült Államok főkonzulátusa tehát továbbra is folytatja működését és vállalja az amerikai sajtótudósítók védelmének a felelősségét. A «Nhan Dan» cikke hangsúlyozza, hogy ez a genfi egyezmény és a nemzetközi jog súlyos megsértését jelenti. A genfi egyezmény 14. cikkelye világosan kimondja, hogy a Vietnam egyesítésével kapcsolatos általános választások megtartását megelőzően, az ideiglenes katonai demarkációs vonaltól északra fekvő övezet a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya közigazgatásának van alárendelve. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ennek ellenére nyíltan tagadja ezt a tényt — mondja a vietnami lap. A nemzetközi jog értelmében — folytatja a «Nhan Dan» — egyetlen országnak sincs joga más országban konzulátust felállítani az illető ország kormányának jóváhagyása nélkül, sem abban az esetben, ha az illető két ország nem áll egymással diplomáciai kapcsolatban. Az Egyesült Államok kormánya, hanoi főkonzulátusának további fenntartásával Adenauer washingtoni beszéde A Washingtonban tartózkodó Adenauer pénteken beszédet mondott a Nemzeti Sajtóklubban. Adenauer a többi között támadta a Szovjetunió legutóbbi jegyzékét és azt hangoztatta, hogy a szovjet javaslatoknak az a céljuk, hogyrábírják az Egyesült Államokat, ne törődjék az európai kérdésekkel». Adenauer állítása szerint a Szovjetunió «olyan kollektív biztonsági szerződést szeretne létrehozni Európában, amelyben ő maga határozottan uralkodó szerepet játszana». A bonni kancellár befejezésül képmutatóan aztjavasolta, hogy a nyugati országoknak «védelmi közösségük» kiépülése után «mint regionális csoportnak kapcsolatokat kellene létesíteniük a szovjet tömbbel egy szerződés keretében». (MTI) Negyvennyolc óra múlva, november 2-án részleges választások lesznek az Amerikai Egyesült Államokban. A választások részleges volta azt jelenti, hogy ezúttal nem választják újra az ország elnökét és alelnökét, nem indul harc a képviselőház és a szenátus összes mandátumaiért. A tét azonban így is rendkívül nagy. Újraválasztják a 96-tagú szenátus tagjainak egyharmadát, 32 szenátort és a 435-tagú képviselőház minden egyes tagját. Megválasztanak ezenkívül tucatnyi kormányzót, az egyes államokon belüli törvényhozás ezernyi tagját, bírák és választott állami funkcionáriusok tízezreit. Látnivaló tehát, hogy már „üzletileg” is van miért küzdeni. Természetesen hiba lenne azt állítani, hogy pusztán üzletről van szó. Már a számok is mutatják, hogy a mostani részleges választások jelentősen módosíthatják a belpolitikai erőviszonyokat az Egyesült Államokban. A helyzet ugyanis az, hogy a képviselőházban a kormányon lévő republikánus párt mindössze hatmandátumos, a szenátusban pedig kétmandátumos többséggel rendelkezik. E többség esetleges elvesztése azt jelentené, hogy a republikánus Eisenhower elnöknek az elkövetkezendő két esztendőben demokratapárti törvényhozással kellene kormányoznia, ami kétségtelenül fokozná és élezné a kormányzás nehézségeit. Van-e e választásoknak politikai jelentőségük ? A választás tehát felboríthatja az amerikai törvényhozás mai számszerű arányait. De joggal vetődik fel a kérdés: van-e ennek igazán komolypolitikai jelentősége? Hiszen az el-lmúlt esztendők története talán minden eddiginél világosabban tanúsítja, hogy mindkét nagy párt ugyanazon monopoltőkés réteg érdekeit képviseli, hogy republikánusok és demokraták egyaránt lekötötték magukat a monopoltőke nemzetrontó programmja mellett. Ismeretes, hogy mindkét párt támogatta és támogatja a fegyverkezést, hogy mindkettő felelős a demokratikus jogok eltiprásáért ... Teljesen helytálló ma is az amerikai kommunista pártnak az a két esztendővel ezelőtti kijelentése, hogy «a kétpártrendszer az a börtön, amelyben az amerikai nép politikai reményei raboskodnak». Kétségtelen, hogy a mostani választások is «a kétpártrendszer börtönében» zajlanak le. Ha valahol fel is lép a haladó párt, az amerikai munkáspárt vagy a hallatlanul nehéz körülmények között harcoló kommunista párt egy-egy helyi jelöltje, lehetőségeik (a két uralkodó pártéhoz viszonyítva) minimálisak és elenyészőek, így van, s mégis hiba lenne teljes egyenlőségjelet tenni a két párt közé. A republikánus párt, a monopoltőke teljesen nyílt pártja. A demokrata párt liberális demagógiával kendőzi céljait. Ezek a különbségek nem hatolnak el a két párt politikájának gyökeréig. De az amerikai közvélemény félrevezetettségének mai állapotában, az amerikai belpolitika mai légkörében még ennek is van bizonyos politikai jelentősége. A demagógia némileg kötelez is, ha másra nem, legalább a «látszat» fenntartására. Ez magyarázza, hogy a haladó elemek, továbbá a szakszervezeten többnyire a demokratapárti jelölteket támogatják. Ez nem alapelv. A kommunista párt például minden esetben a jelölt személyétől teszi függővé, kit támogat az adott kerületben. Milyen kérdések körül folyik a harc ? Magától értetődik, hogy a választási küzdelemben még így is tényleges politikai kérdések vetődnek fel, amelyekből következtetni lehet az ország népének fő problémáira és hangulatára. Milyen kérdések vetődtek fel eddig és milyen irányban befolyásolták ezek a választók tömegeit? Béke. Emlékezetes, hogy Eisenhower elnök két esztendővel ezelőtt nem kis mértékben annak köszönhette választási győzelmét, hogy kijelentette: «véget vet» a koreai háborúnak. Ha egészen más erők akaratából is, de a koreai háborúnak valóban végeszakadt, s a republikánusok most ezt igyekeznek kisajátítani választási érvként a maguk számára. Mi több: a maguk «győzelmei» között sorolják fel az indokínai háború megszüntetését is... Mindebben nem is az a lényeges, hogy a republikánusok ki akarják sajátítani annak a küzdelemnek az eredményeit, amelyet a béke nemzetközi erői éppen az ő kormányzatukkal szemben vívtak meg győzelmesen. A lényeg az, hogy az amerikai tömegekben, a félrevezetett amerikai közvéleményben mély és eleven békevágy él és ezt a választási harcba induló kormánypárt nem hagyhatja figyelmen kívül. Munkanélküliség. «A választási küzdelem egyik fő témája — ismeri el a «The New York Times» — az amerikai muntkanélküliség». Különösen eleven ez a kérdés abban az öt államban, ahol a munkanélküliség a legnagyobb. (Indiana, Ohio, Pennsylvania, Michigan, New Jersey.) A választások kilátásait elemző szakértők egy része megállapítja, hogy ez az öt állam is elég szavazatot adhat a demokratáknak ahhoz, hogy a képviselőházban és a szenátusban elragadják a többséget a republikánusoktól. Ennek megfelelően természetesen a demokrata párt nagy hevességgel igyekszik kihasználni ezt a választási harcban s a helyzet romlásáért a kormányzatot teszi felelőssé. Paul H. Douglas, Illinois állam demokrata szenátora például egy cikkében a következőket írja: «A republikánusok azt mondják, hogy gazdaságunk stabil. De micsoda borzalmas «stabilitás] ez, három- vagy négymillió munkanélkülivel? A Wall Street egyik gazdasági szakértője éppen a közelmúltban azt jósolta, hogyha az ilyesféle stabilitás tovább tart, 1956- ban több mint 7 millió munkanélkülink lesz. A mezőgazdasági árak kérdése. Ezt is elsősorban a demokrata párt használja ki. A dolog lényege az, hogy piacra vitt áruikért a farmerek most 2,3 milliárd dollárral kapnak kevesebbet, mint abban az évben, amikor a republikánusok hatalomra kerültek. Ez azt jelenti, hogy jövedelmük két év alatt 16 százalékkal esett. A vásárolt árukért viszont többet kell fizetniük, mintt két esztendővel ezelőtt. A farmerek elégedetlenségét fokozza, hogy az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalmi ára továbbra is emelkedik. Amikor egy bushel (35,2 liter)núza ára 2 dollár 81 cent volt -- egy kenyér 13,8 centbe került. A búza ára egy dollár 91 centre esett, a kenyéré viszont 17 centre szökött fel és még mindig emelkedik. A demokraták a farmerek elégedetlenségére támaszkodva hevesen támadják a republikánus kormányzatot, amely két esztendővel ezelőtt növekvő jólétet és a farmereknek nyújtott támogatás fenntartását ígérte. Igaz, az úgynevezett farm-államok mindig hagyományosan republikánus területek voltak, annál kínosabb a köztársasági pártnak, hogy most éppen itt szorul védekezésbe. A Dixon— Yates-szerződés és a Wilson-ügy Ezeken a fő problémákon kívül a választási harc szokásosan szennyes légkörében olyan kérdések is felvetődtek, amelyeket mindkét fél egyaránt igyekszik kihasználni. Az amerikai közvélemény kommunistaellenes hisztériával fertőzött állapotában például mindkét párt saját magát igyekszik a kommunistaellenes küzdelem «igazi» élharcosának feltüntetni. Emellett kölcsönösen egymást vádolják csalással és korrupcióval, egymásról igyekeznek kiprovokálni, terjeszteni és felfújni személyes botrányokat. Meg kell állapítani, hogy a korrupció és a személyes botrányok ügyében a demokratáknak az utóbbi hetekben «szerencséjük volt». Sikerült feltárniuk az úgynevezett «Dixon—Yates-szerződés» botrányát, amelynek hullámai egészen Eisenhowerig csaptak. Ennek az volt a lényege, hogy egy elektromos centrálé építését versenytárgyalás nélkül olyan társaságra bízták, amellyel Eisenhowernak és más republikánus vezetőknek szoros kapcsolatai vannak. Erre a republikánusok csak a Triman-rezsim régi szennyesének kiteregetésével tudtak válaszolni. A személyes botrányok területén hallatlanul sokat ártott a republikánusoknak az úgynevezett «Wilsonügy», amely egy ideig jóformán a választási kampány középpontjába került. Wilson amerikai hadügyminiszter ugyanis egy beszédében a munkát kereső munkanélkülieket vadászkutyákhoz hasonlította, azokat a munkanélkülieket pedig, akik arra várnak, hogy magától adódjék munkaalkalom, házőrző kutyákhoz. A miniszter kijelentette, hogy ő a maga részéről jobban szereti a vadászebeket, mint a házőrző kutyákat... Wilsonnak e kijelentése körül óriási botrány tört ki, s a hadügyminiszter nyilvánosan kénytelen volt bocsánatot kérni. Az aljas nyilatkozat és a botrány azonban kétségtelenül sok szavazójába fog kerülni Eisenhower pártjának. Eisenhower beavatkozik Mint látható, egész sor jel arra mutat, hogy a «kétpártrendszer börtönében» folyó választási küzdelemben a republikánusok könnyen elveszíthetik mind a képviselőház, mind a szenátus többségét. Megerősíti ezt a választási harc konkrét eseményein túlmenően az a régi tapasztalat is, hogy az Egyesült Államokban az ilyen részleges választásokon általában mindig a hatalmon lévő párt veszít mandátumokat. 1922 és 1950 között például átlagban 45 mandátumot veszített az uralmon lévő párt egyegy részleges választáson. A választási harc utolsó szakasza előtt ezért a «The New York Times» így foglalta össze a helyzetet: «A republikánus vezetők két következtetésre jutottak: 1. A párt nagy bajban van. 2. Eisenhowernak a párt segítségére kell sietnie». Valóban, a választási harc utolsó szakaszát éppen a republikánusoknak az a kétségbeesett igyekezete jellemezte, hogy az elnök tekintélyének és népszerűségének teljes bevetésével legalább a szenátust igyekezzenek megmenteni a republikánus pártszámlára. Eisenhower eredetileg távol akarta magát tartani a választási kampánytól, pártjának rendkívül nehéz helyzete azonban beavatkozásra kényszerítette. Tizenkétórás villámutazást tett négy választási szempontból fontos államban, hogy viszszájára fordítsa az áramlatot. A «tartózkodásból» végül is az lett, hogy — mint a «The New York Times» írta —a «soha elnök még nem vett részt olyan szenvedélyesen a részleges választások kampányában, mint most Eisenhower». Az elnök hirtelen beavatkozásának várható kilátásait igen sokféleképpen magyarázzák. Vannak, akik ettől a beavatkozástól legalább is a szenátus «megmentését» várják. Más részről viszont Eisenhower beavatkozása nagyobb súlyt ad egy esetleges demokrata győzelemnek. Gömül Endre Választás előtt az Ég Államokban Adenauer két nappal előbb tér haza Amerikából A bonni kancellári hivatal közölte: Adenauer hétfőn este, tehát két nappal hamarabb visszatér Bonnba. Beavatottak úgy tudják, hogy a kancellár gyors hazatérésének igazi fokát a koalíciós pártoknak a párizsi Saar-egyezmény elleni elutasító állásfoglalásában, és a bonni kormányon belül mindinkább élesedő ellentétekben kell keresni. Nehru hazautazott Kínából Kanton, október 30. (Új-Kína) Nehru, India miniszterelnöke szombaton reggel Kantonból különrepülőgéppel elindult India felé. Nehrut és a vezetése alatt álló küldöttséget Tao Csu, Kuangtung tartomány népi kormányának elnöke és a tartomány sok más vezető személyisége kísérte ki a repülőtérre. Búcsúztatására megjelent Krjvikov, kantoni szovjet konzul, Jüan Csunghszien, a Kínai Népköztársaság indiai nagykövete és Raghavan, India kínai nagykövete is. A repülőtéren több mint húszezerfőnyi tömeg üdvözölte Nehrut, aki elindulása előtt elmondott búcsúbeszédében lelkes szavakkal emlékezett meg azokról a nagy élményekről amelyeket a Kínai Népköztársaságban töltött 10 nap alatt szerzett. India miniszterelnöke és a vezetése alatt álló küldöttség pénteken reggel helyi idő szerint 9 óra 45 perckor Hanoiba érkezett, ahonnan egyórai időzés után Szaigonba repült tovább. A hanoi repülőtéren Fam Van Dong miniszterelnökhelyettes fogadta, akinek kíséretében a városba ment és itt találkozott a Vietnamban, működő nemzetközi ellenőrző bizottság indiai tagjaival. Nam ír beszéde az Észak- és'!" gazdasági, kulturális kapcsolatok létesítésének feltételeiről Nam ír, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere október 28-án, a legfelső nemzetgyűlés ülésszakán beszámolót mondott. Beszámolójában szólt a genfi értekezletről, majd a koreai kérdés békés rendezésével foglalkozott. Rámutatott, hogy a Li Szin Man-klikk az Egyesült Államok aktív közreműködésével nagymérvű háborús előkészületeket folytat. A továbbiakban leszögezte, hogy a kormány egyik legfontosabb feladatának tekinti Korea békés egyesítését. «Örömmel fogadok minden olyan tárgyalást — jelentette ki — amely Észak, és Dél-Korea lakossága között a baráti kapcsolatok elmélyítését célozza. Elérkezett az ideje, hogy Észak- és Dél-Korea lakossága kölcsönös baráti kapcsolatokat teremtsen egymással. Namír ezután arról beszélt, hogy mindenekelőtt meg kell teremteni az észak- és délkoreai lakosok szabad közlekedésének és levelezésének, a szabad gazdasági és kulturális kapcsolatoknak a feltételeit. «Tudnunk kell azt — mondotta Namír — hogy a köztársaság északi részében elért összes sikereket sikerként könyvelheti el nemcsak Észak-, hanem egész Korea lakossága. Üdülőházaink, szanatóriumaink, kórházaink kapui mindig nyitva állanak Dél-Korea dolgozói előtt; gyermekgondozóink, gyermekotthonaink, iskoláink, intézeteink pedig minden időben hajlandók helyet adni délkoreai ifjaknak és leányoknak. Színházaink és klubjaink mindig hajlandók színpadukat délkoreai művészek rendelkezésére bocsátani. Művészeink szívesen bemutatják alkotásaikat Dél-Korea lakosságának. Az ország északi részének sportolói készek baráti mérkőzéseket játszani a délkoreai sportolókkal. Az állami és a szövetkezeti kereskedelem funkcionáriusai, az északkoreai kereskedők tárgyalásokat akarnak folytatni délkoreai üzleti és kereskedelmi körökkel. Kétségtelen, hogy az ilyen gazdasági és kulturális kapcsolatok nagy mértékben elősegíthetik az ország békés egyesülését. Namír befejezésül hangsúlyozta, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya ezután is minden erejét latba veti Korea békés egyesítése, a nemzetközi feszültség enyhítése, a nemzetközi együttműködés megszilárdítása érdekében. Az angol kikötőmunkások elhatározták a sztrájk megszüntetését A „Daily Worker" a sztrájkolók győzelméről London, október 30. (MTI) A nyolc angliai kikötőben, ahol a dokkmunkások már egy hónap óta sztrájkolnak, szombaton nagygyűléseket tartottak, hogy szavazzanak a sztrájk folytatásának kérdésében. A kikötőmunkáik nagygyűléseiken elhatározták, hogy megszüntetik a sztrájkot. A sztrájkvezetőség javaslata, amelyet a sztrájkolók elé terjesztett, a következőképpen hangzik: «Miután megoldották a helyzetet Londonban és tekintettel Monckton munkaügyi miniszter alsóházi nyilatkozatára, valamint Deakin kijelentésére, amelyet szakszervezete tagjainak nevében tett, hogy «a túlórázás önkéntes», a konferencia a rendes munka újrafelvételét ajánlja november elsejére. Ezt abban a tudatban ajánljuk, hogy egy hónapon belül újból összehívják majd ezt a konferenciát a londoni és a vidéki kikötőkben elért haladás áttekintése céljából, tekintettel az önkéntes túlórázás dolgában tervezett megegyezésre». A «Daily Worker» foglalkozik a sztrájk megszüntetésével, s a következőket írja erről: «Általában azt várják, hogy Anglia 44 500 sztrájkoló kikötőmunkása hétfőn diadalmasan áll ismét munkába annak az elvnek az általános elismerése alapján, hogy a jövőben minden túlórázás önkéntes lesz. Ezt az ajánlatot terjesztik a munkások elé az érintett nyolc kikötőben. A munkások vezetői kijelentették, hogy ha a vidéki munkáltatók elmerészelnének ténni a Londonra vonatkozó egyezménytől és a túlórázást kötelezővé akarnák tenni, a válasz újabb országos sztrájk lesz. A vidéki munkáltatók azzal az érveléssel igyekeztek az engedmény megadása alól kibújni, hogy helybeli megállapodásokat kötöttek a szakszervezetekkel, valamint a kikötőmunkatanáccsal és nem kötik magukat az országos egyezményekhez. A lap ezután így folytatja: Ez a győzelem talán a legnagyobb, amelyet a kikötőmunkások egységes akciója az elmúlt ötven évben aratott. A szállítóipari és általános szakszervezet vezetősége a legkétségbeesettebb erőfeszítéssel igyekezett letörni a sztrájkot, de a szakszervezet tagjai rendíthetetlen szilárdsággal tartottak ki a kikötőmunkások és a folyami hajósok mellett. a Szovjetunió kohászati minisztere A Szovjetunió Minisztertanácsa közölte, hogy 1954 október 29-én hoszszas és súlyos betegség után elhunyt Anatolij Nyikolajevics Kuzmin, a Szovjetunió kohászati minisztere, a kohászati ipar egyik legtekintélyesebb szervezője. A Szovjetunió Minisztertanácsa elhatározta, hogy A. N. Kuzmin temetésének megszervezésére kormánybizottságot alakít, amelynek tagjai: M. G. Pervuhin (elnök), A. G. Seremetyev, M. A. Jasznov, A. V. Korobov és A. F. Gorkin. (TASZSZ)