Népszabadság, 1956. december (1. évfolyam, 22-45. szám)
1956-12-18 / 36. szám
R NÉPSZABADSÁG 1956. december 18. kedd KÉTHLY ANNA: A Szabad Európa-rádió súlyosan vétkezett... Angol lap bizonyítékai a magyarországi ellenforradalomról London, dec. 16. (MTI) A New Statesman and Nationban Mendelsohn, a lap keleteurópai szakértője részletes bizonyítékokkal támasztja alá állításait, amelyeket a lap december 1-i számában közölt Magyarországról szóló cikkében. Arról, hogy a Szabad Európa-rádió beavatkozott a magyar zendülésbe, a New York Times november 30-án ezt írta: „Kéthly Anna kijelentette: a Szabad Európa-rádió súlyosan vétkezett azáltal, hogy elhitette a magyar néppel, jön a nyugati katonai segítség, holott senki sem tervezett ilyen segítséget. A könyvek égetése óriási mértékben kiújult a szovjet csapatok kivonulása után Budapestről. A kommunista párt budapesti főhadiszállását megrohanták és az ott dolgozó személyek túlnyomó többségét meglincselték. A Nagy-kormányzat pozíciójának gyors lemorzsolódását külföldi sajtójelentések hosszú sorozatával bizonyítja Mendelsohn. Kezdi azzal, hogy Nagy Imre október 27-én kibővítette kormányát Tildy és Kovács Béla felvételével. Október 31-én jelentette az Associated Press Budapestről: „Kétezer főnyi felbőszült tömeg tüntetett a parlament előtt, követelve, hogy a gyilkosok kormánya mondjon le." Mendelsohn így folytatja: Október 30-án, „Magyar Függetlenség” című lap jelent meg Budapest utcáin. Első számában öklömnyi betűkkel hirdette: „Nem ismerjük el a jelenlegi kormányt". Jean Roman, a Monde budapesti tudósítója napról napra jelentette a Nagy—Tildy-kormány fokozatos gyengülését. További jelentések idézése után a cikk így folytatódik: A Nagy—Tildy-kormány nap nap után kimutatta a tehetetlenségét, és növekvő elszigeteltségét. Terry jelentette a Sunday Timesnek november 4-én: „A Nagy-kormány végrehajtó hatalma nem terjed a parlament épületén túl, ahol szögesdrótkerítés és gépágyúk védelme mögött ásta be magát." Ami a fehér terrort illeti, a Frankfurter Allgemeine Zeitung budapesti tudósítója jelentette november 3-án: „Az államvédelmi embereiket majdnem mindenütt meglincselik. Hiába kérte a kormány, adják át őket a hatóságokknak. Itt a legfőbb ideje, hogy igazi kormány jusson ismét hatalomra, amely megakadályozná azt, hogy a nép érthető gyűlölete a visszaélések következtében fehér uralommá fajuljon el.” Ugyanaznap jelentette Jean Roman Budapestről, a Mondenak: „Tegnap óta Budapesten is tombol az embervadászat. Az egész országban olyan jelenetek játszódnak le, amelyek a fehérek viszszatérésére emlékeztetnek Magyarországon 1919-ben.” Mendelsohn végül ezeket írja: Bizonyítékok azt mutatják, hogy a szovjet kormány október 31-ig megtűrte volna a Nagy Imre—Tildy-kormányt s ésszerű esélye volt a rendszer liberalizálását illetően, valamint a tekintetben, hogy idővel megegyeznek a szovjet csapatok kivonása dolgában. Akkor még lehetséges volt bizonyos módosított lengyel mintájú megoldás. A szovjet kormány szándékainak megváltozását a következők okozták: 1. jobboldali, elkeseredetten szovjetellenes kormányzat alakulásának lehetősége Magyarországon; 2. stratégiai következménye az ilyen fejlemények lehetőségének Európa szívében; 3. Egyiptom elözönlése. Az éter hullámain, az újságok hasábjain, az Egyesült Nemzetek Szervezetének szószékéről a „magyar ügyről” a szóáradatok özöne hangzik el. Bár büszkék lehetnénk, hogy rólunk beszél a világ! Sokan büszkék is. A magyarok „csodálatraméltó hősiességét", „bátor ellenállását” méltató lelkendező beszédek édes balzsamként hatnak sokak fájó sebeire. De, aki a túlfűtött nemzeti indulaton felül emelkedik és józan ésszel mérlegeli hazánk szerepét a világesemények forgatagában, az inkább velünk együtt sóhajt fel: „bár már kevesebbet beszélnének rólunk!”. Mert nem kívánjuk, nem kívánhatjuk hazánknak azt a „dicsőséget”, hogy egy új világkatasztrófa kiindulópontja, vagy akárcsak siettetője legyen. 1 — Mert az a veszély, hogy Magyarország a szikrát szolgáltathatja egy háborús tűzvész kirobbantásához, s maga is hadműveletek színterévé válhat — valóban olyan veszély—, mely minden magyar ember húsába-vérébe vág, teljesen függetlenül politikai nézeteitől. Vajon van-e ilyen veszély? Nyugati politikai körökben, az Atlanti Tanács ülésein, a hírlapok szerkesztőségeiben nyíltan beszélnek és írnak róla. Azzal kezdtük, hogy a ■Víaiivarorsíág körüli kampány páratlan méreteket ölt. Nem tévedünk. Hiszen a legdrámaibb eseményeken már jó ideje túlvagyunk. A nyugati újságok visszalapozása alátámasztja állításunkat. Sem november elején, de még november végén sem foglaltak el a sajtóban olyan feltűnő helyet a magyar események, mint mostanában. Akkor azonban a szuezi kérdés volt előtérben. Nemcsak azért, mert a nyugati államokat közvetlenül érintette, hanem azért is, mert az Egyiptom elleni flagráns agresszió végrehajtóinak semmiféle erkölcsi alapjuk nem volt arra, hogy szót emeljenek a későbbiekben oly sokat emlegetett magyarországi „szovjet beavatkozás" ellen. Miután a szuezi konfliktus némileg lecsendesedett, a nyugati világ a politikai akciók és a propaganda minden eszközét a magyar- és a szovjetellenes hadjáratra összpontosította. Ebben a légkörben született meg az amerikai javaslatra megszavazott megbélyegző ENSZ-határozat is. S csak természetes, hogy ebben a légkörben megsokasodtak azok a hangok, amelyek elégtelennek találják az ENSZ „erkölcsi nyomását" és szavak helyett „tetteket14, „megtorlást44 követelnek. A londoni Cityhez közelálló Western Mail írja: „Milyen hatásos lehet nemzetközi ügyekben az erkölcsi befolyás, ha azt erő nem támogatja? ... Nemcsak erkölcsi tekintélyre van szükség, hanem a jog érvényesítéséhez megkivánt erőre és akaratra." A konzervatív Daily Sketch hasonló hangnemben ír: „Angliának most az a feladata, hogy vezesse és ösztönözze a húzódozó országokat, hogy szembeszálljanak a Moszkva felől fenyegető veszéllyel." A svájci Le Peuple pedig így: „Nem elítélő határozatok- ra és megbélyegző javaslatok- ra van szükség a Szovjetunió ellen, hanem konkrét megtorjtésra." Kéthly Anna is felsorakozott e követelés mellé. New Yorkba való utazása előtt kijelentette, hogy az ENSZ-től kérni fogja: küldjenek nemzetközi rendőri erőket Magyarországra. Sok ilyen követeléssel találkozhatunk ma Nyugaton, de az igazság kedvéért meg kell mondani, hogy ezek leginkább nem hivatalos államférfiaktól erednek. Hogy miért? A független Scotsman így vélekedik: „Megvan az a veszély, hogy a kelet-európai felkelések általános háborúra vezetnek, nem azért, mert akár a Szovjetés unió, akár a Nyugat elhatározza, hogy megkockáztatja a harmadik világháborút, hanem azért, mert a vasfüggöny nyugati oldalán levő népek belekeverednek a keleti oldalon folyó harcokba”. Nem egy fejtegetést találunk arra vonatkozóan is, hogy a status quo felborítása, illetve a szocialista rendszer egyik vagy másik tagjának elszakadása a rendszertől a háborús konfliktus veszélyét rejtené magában. Ilyen körülmények között — a magyar- és szovjetellenes kampány fokozásával párhuzamosan egyre inkább megszólalnak a józanabb, a mérsékletre intő hangok is. Ezek a realitások és a tényleges erőviszonyok alapján ítélik meg a helyzetet, és ezért óva intenek a felelőtlen, s beláthatatlan pusztítást előidézhető lépésektől. Nehru indiai miniszterelnök washingtoni látogatása alkalmával, a Scotsman szerint ar-ról igyekszik majd meggyőzni Eisenhowert, hogy „Kelet- , Európa liberalizálási folya- máta — amelyet a magyar fel-kelés elnyomása félbeszakított —, akkor fog ismét megindulni, ha az oroszok meggyőződnek arról, hogy a Nyugat nem használjaki az orosz biztonság aláaknázását célzó kísérletekhez sem Magyarországot, sem a szovjet tömb bármely más államát." Nehru ennélfogva sürgetni fogja az Egyesült Államokat, hogy tanúsítson mérsékelt magatartást. Más oldalról közelítette meg a kérdést Brentano nyugatnémet külügyminiszter. Az Atlanti Tanács ülésén Brentano óva intette a részvevőket a Szovjetunió katonai erejétől, amely — mint mondotta — változatlanul fennáll és amely a jelenlegi kritikus helyzetben — főleg Magyarországon — világosan kifejezésre jutott. A külügyminiszter óvta a jelenlevőket meggondolatlanságtól. „Türelem kell — mondotta —, mert fennáll az a veszély, hogy a szovjet befolyás alatt álló népek meggondolatlan cselekedetekre ragadtathatják magukat." Az Atlanti Tanács részvevői szerint Brentano fel akarta hívni a Nyugatot tartózkodó magatartásra, nehogy a Szovjetunió egy esetleges „felszabadító” háborútól féljen. Brentano nyilatkozata különösen figyelemre méltó, mert olyan ország képviselője emlékeztetett a Szovjetunió katonai erejére, amely eddig nem éppen a béke érdekében kifejtett erőfeszítéseivel tűnt ki. A párizsi Monde közölte Maurice Duverger „A háborús veszély” című cikkét, melyben többek között, a magyar események kapcsán rámutat: „A nyugati vezetőknek igyekezjniök kell Oroszországgal együtt megoldani ezt a problémát, mert a béke törékeny marad, ha a két tömb valamelyike a biztonság hiányát érzi vagy véli érezni ...Jó lenne, ha a NATO bölcsei megértenék, hogy a legelső probléma a háború megakadályozása és nem megnyerése...“ Walter Lippmann pedig, a realizmusáról ismert amerikai publicista, azt írja: „Erőteljes intézkedéseket kell foganatosítani a vasfüggöny nyugati oldaláról folyó olyan propaganda ellen, amelyet a szovjetek provokációnak vagy beavatkozási ürügynek tekinthetnek." Végül idézzük a Yorkshire Post vezércikkét: „Világos határai vannak annak, amit az ENSZ a megtorlás kérdésében a magyar kormány ellen csinálhat. Az ilyen politika tökéletes felfordulást idézhet elő, amelyből automatikusan újabb terroruralom származhatnék. Az ENSZ részéről nem lehetséges és nem is kívánatos semmiféle drámai akció. Semmi értelme a megtorlásokról szóló sok szóbeszédnek E néhány idézet kézenfogható tanulsága: a Magyarország körül izzó kampány mozgatórúgója korántsem csupán a magyar nép szenvedéseinek enyhítésére irányuló önzetlen segítőkészség megnyilvánulása. Nem is a magyarok iránti rokonszenv és együttérzés diktálja azt. Sokkal inkább arról van szó, hogy bizonyos erők a magyar tragédiát maximálisan ki akarják aknázni s Magyarországon a népi demokratikus rend megdöntésével csapást akarnak mérni az egész szocialista rendszerre. Józanabb részük megelégszik politikai természetű akciókkal, a forrófejűek pedig alkalmas háborús tűzfészeknek tekintik hazánkat. Létérdekünk, hogy sem az egyik, sem a másik számítás ne járjon sikerrel. Pálmai Éva HÍRÜNK A NAGYVILÁGBAN Katolikus vezetők és rehabilitált személyek a lengyelországi választások jelöltlistáin Varsó, december 17. (MTI) Lengyelországban összeállították a legközelebbi parlamenti választások listáját. A hivatalos lengyel hírügynökség szerint — közli a BBC — az összes választókerületek képviselőjelöltjeinek listáján számos pártonkívüli jelölt szerepel, köztük katolikus vezetők és több olyan jelölt, akik kiszabadultak a börtönből, miután rehabilitálták őket. Öszszesen 720 jelölt szerepel a listákon, akik közül a szavazók 495 parlamenti képviselőt választhatnak. A jelenlegi kormány minisztereinek nem egészen felét jelölték a választásokra, míg az elmúlt választásokon a kormány majdnem minden tagját képviselővé választották. A varsói kerületben Gomulka neve szerepel első helyen a választási listán. A francia miniszterelnök kormánya sorsát köti külpolitikájának parlamenti támogatásához Párizs, december 17. Ma a francia nemzetgyűlésben külpolitikai vita kezdődik: az algériai helyzet, a kudarcba fulladt egyiptomi hadművelet és a francia kormány marokkói és tuniszi politikája mellett, a vita középpontjában a francia—amerikai kapcsolatok, vagy általánosabban az Atlanti Szövetség kérdései állanak majd. A France Soir szemleírója szerint, Pineau külügyminiszternek heves bírálatokkal kell szembenéznie. Guy Mollet miniszterelnök kormánya sorsát köti külpolitikájának parlamenti támogatásához. A miniszterelnök fel fogja vetni a bizalmi kérdést, a bizalmi szavazásra előreláthatólag pénteken vagy szombaton kerül sor. A parlamenti külpolitikai vita előestéjén lezajlott két pártértekezletből következtetni lehet a szocialisták és az MRP párt magatartására. A szocialista ellenzék bírálja a kormányt A szocialista párt országos tanácsa vasárnap este fejezte be kétnapos vitáját. A vita középpontjában az algériai helyzet és az egyiptomi kaland állott. Ami az előbbit illeti, az országos tanács határozatban mondotta ki: a lehető leghamarabb tárgyalásokon alapuló békés és demokratikus megoldástkíván Algériában. A vitában Pierre Commin, a párt ideiglenes főtitkára elmondotta, hogy öt alkalommal találkoztak a kormány megbízottai az algériai nemzeti felszabadító front vezetőivel, de nem tudtak megegyezni, mivel az utóbbiak az algériai nemzeti függetlenség elismerését követelték. Commin szerint ezután került sor az algériai felszabadító front öt vezetőjének foglyul ejtésére. A kisebbségben levő ellenzéki szocialisták egyik vezetője, André Philip hangsúlyozta, hogy ha Franciaország el akarja kerülni, hogy az ENSZ elítélje algériai politikája miatt, gyorsan kell haladnia a tárgyalásokon vezető úton. Az ugyancsak ellenzéki csoport képviselője Daniel Mayer, a nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnöke, élesen bírálta Lacoste algériai miniszter politikáját és utalt arra, hogy a francia vezetők az egyiptomi kaland és az algériai probléma megoldatlansága miatt „nem hányhatják az oroszok szemére Magyarországot A vita végeztével az országos tanács 3247 mandátummal 270 ellenében támogatta a kormány politikáját. Francia kommunista vezető letartóztatása Párizs, december 17. Léon Figuérest, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját letartóztatták. A VHumanité vezércikkében tiltakozik a letartóztatás ellen és kijelenti: a Guy Mollet-i kormány az indokínai háború ellen fellépő Léon Figueres ellen egy 1950-ben hozott ítélet alapján jár el. Az volt a bűne, hogy bizonyította: szükséges és lehetséges, hogy tárgyalások útján állítsák helyre a békét Vietnamban. Az, hogy ezt a pillanatot választották az 1950-ben hozott ítélet végrehajtására, arra mutat, hogy felvetták a támadást a párt és a l‘Humanité ellen, amely leleplezte a tömegek szemében az algériai háborút, az Egyiptom elleni agressziót és amely megmondja az igazságot Magyarországról.