Népszabadság, 1959. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-30 / 229. szám
Mindent megteszünk, hogy a nemzetközi barométer derűs időt jelezzen Hruscsov elvtárs beszéde a moszkvai dolgozók szeptember 28-i nagygyűlésén Lapunk, tegnapi számában kivonatosan ismertettük Hruscsov elvtársnak a moszkvai Sportpalotában Amerikából való hazaérkezése alkalmából elmondott beszédét. Az alábbiakban közöljük a beszéd teljes szövegét. Kedves elvtársak! Csak az imént hagytuk el a repülőgépet, amely leszállás nélkül tette meg az utat Washingtontól Moszkváig. (Taps.) Azonnal az önök gyűlésére siettünk kedves moszkvaiak, hogy elmondhassuk benyomásainkat és ismertessük Eisenhowernak, az Egyesült Államok elnökének meghívására tett amerikai utunk eredményeit. Amikor elfogadtuk ezt a meghívást, számot vetettünk vele, hogy már régóta feszült a nemzetközi helyzet, valamint államaink — a két nagyhatalom — a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok kapcsolata. Számot vetettünk vele, hogy ha továbbra is fennmarad ez a helyzet, amelyben minden meglepetés lehetséges, ez rendkívül súlyos következményekkel járhat népeinkre és az egész világ népeire. Ha az ősidők ilyen kapcsolatait meg is lehet magyarázni azzal, hogy az ember akkor fejlődésének alsó fokozatán volt, és alig különbözött az állatoktól, most, amikor az ember elérte a tudományos ismeretek soha nem látott virágzását, és lépésről lépésre egyre inkább akaratának rendeli alá és a társadalom szolgálatába állítja a természet erőit — semmi sem igazolhatja többé az ősemberek közt szokásban volt kapcsolatok fennmaradását. Korunk a nagy eszmék megvalósításának a korszakává, a béke és a haladás korszakává válhat, és kell is, hogy azzá váljék. (Hoszszan tartó taps.) A szovjet kormány ezt már régen felismerte. Sokszor javasoltuk a nagyhatalmaknak, szervezzék meg a kormányfők találkozóját, hogy a kormányfők eszmecserét folytassanak a megoldásra érett nemzetközi kérdésekről. Amikor mi ezt javasoltuk, bizakodtunk a józan észben. Bíztunk abban, hogy a különböző politikai nézetek képviselői, a különböző társadalmi rendszerű államok képviselői ésszerűen közelítve meg a problémákat, megtalálhatják a közös nyelvet, hogy helyesen, a béke megszilárdítása érdekében oldják meg korunknak az egész emberiséget foglalkoztató kérdéseit Századunkban, amikor annyira kifejlődött a technika, amikor különböző társadalmi rendszerű államok vannak, csakis a békés együttélés elvei szerint lehet sikeresen megoldani a nemzetközi problémákat. Más kivezető út nincs. Azok, akik azt mondják, hogy Erről a tekintélyes helyről meg kell mondanom a moszkvaiak, egész népem előtt, a kormány és a párt előtt, hogy Dwight Eisenhower, az Egyesült Államok elnöke államférfiúi bölcsességet, bátorságot és akaraterőt tanúsított a jelenlegi nemzetközi helyzet értékelésében. (Viharos taps.) Az egyesült államokbeli helyzet bonyolultsága ellenére, ő aki népének teljes bizalmát élvezi, látogatáscserét javasolt országaink kormányfői között. Mi elismerjük ennek a béke megszilárdítására irányuló fontos kezdeményezésnek a nagyságát. (Hosszan tartó taps.) E lépés megtételekor bizonyos volt abban, hogy mi elfogadjuk a felénk nyújtott jobbot, mert már nem egy ízben fordultunk ebben a kérdésben mind Eisenhower elnökhöz, mind más kormányfőkhöz. És az Egyesült Állammért sok ország legmesszebb tekintő államférfiainak fejében megérlelődött a felismerés: erőfeszítéseket kell tenni, hogy véget vessünk a hidegháborúnak, hogy felszámoljuk a nemzetközi kapcsolatokban létrejött feszültséget, megtisztítsuk a légkört és többé-kevésbé normális államközi kapcsolatokat teremtsünk. Akkor a népek békében élhetnének és félelem nélkül tekinthetnének jövendő sorsuk elé. A XX. század az értelem, az emberi tehetség nagyszerű felvirágzásának százada. Napjainkban valóra válik az, amiről évszázadokon át álmodozott az emberiség, amely beteljesülhetetlen képzelgésnek tetsző mesékben fejezte ki vágyait. Vajon az emberi géniusz virágzásának korszakában, amikor lángelméje megismeri a természet titkait és birtokába veszi hatalmas erőit, belenyugodhatunk-e a kapcsolatok olyan ősi formáinak fenntartásába, amelyek akkor voltak érvényben, amikor még vadállat volt az ember? nem értik, mi az a békés együttélés, és félnek tőle, akarva-akaratlanul a hidegháború további elmélyülését mozdítják elő, és ez a háború még nagyobb arányokat ölt, ha nem lépünk közbe és nem szüntetjük meg. Ez a háború olyan izzóvá válhat, hogy bármely pillanatban kipattanhat egy szikra, amely azután világháborút lobbant lángra. Ebben a háborúban sok minden elpusztulna és elkésett dolog lenne arról vitatkozni, hogy mi is az a békés együttélés, amikor már működésbe lépnek a borzalmas pusztító eszközök: az atom- és hidrogénbomba, a ballisztikai rakéta, amely gyakorlatilag feltartóztathatatlan, és el tudja juttatni az atomtöltetét a Föld bármely pontjára. Mindezzel nem számolni annyi, mint behunyni a szemünket, bedugni fejünket a homokba, miként a strucc teszi, amikor veszély közelít feléje. Ha mi, emberek, a strucchoz válunk hasonlatossá és a homokba dugjuk fejünket, kérdezem én, minek ez a fej, ha nem képes megakadályozni az életet fenyegető veszélyt. (Hosszan tartó taps.) Nem igazi emberi értelemről kell tanúságot tennünk, hinnünk kell az értelemben, s abban a lehetőségben, hogy a különböző országok államférfiéi megegyezhetnek egymással. Közös erőfeszítésekkel mozgósítanunk kell az embereket, hogy elhárítsák a háború fenyegető veszélyét. Akaraterő és bátorság kell hozzá, hogy szembeszállhassunk a hidegháború makacs híveivel. . El kell torlaszolnunk a hidegháború útját, meg kell olvasztani a jeget, és rendezni kell a nemzetközi viszonyokat. Sok elnöke nem tévedett számításában. (Taps.) Kedves elvtársak, megelégedéssel jelentem, hogy a látogatáscseréről Eisenhower elnökkel kötött megállapodásunk egy részét teljesítettük. Élve az elnök szíves meghívásával, utazást tettünk az Egyesült Államokba: fontos találkozókon és megbeszéléseken vettünk részt. Szeretnék beszámolni önöknek úti élményeimről és dióhéjban utazásunk eredményeiről. Azt tartom, legjobb lesz mindent elmondani úgy, ahogyan volt. Minél valósághűbb a beszámoló, annál jobban segíti a kapcsolatok erősödését országaink népei között. (Taps.) Ha azt mondanám, hogy néhány amerikai város meglátogatása és sok amerikaival való találkozás és beszélgetés után minden vitás kérdés megszűnt, ez nem lenne igaz. Csak az, aki politikailag vak, gondolhatja, hogy amit mond, az úgy is lesz. Nem; ahhoz, hogy ilyen fontos kérdéseket megoldhassunk, kevés egy látogatás, egy utazás, ehhez nagyobb erőfeszítésekre van szükség. Nem kevés találkozó kell még, hogy megvalósuljon a teljes kölcsönös megértés, hogy elérjük azt a célt, amely mindig pártunk, népünk, szovjet államunk előtt állt: biztosítani a különböző rendszerű államok békés együttélését és szavatolni a népek biztonságát a belügyekbe való be nem avatkozás elve alapján. Szeretném elmondani, mit éreztünk, amikor első ízben léptünk az Egyesült Államok földjére. Nixon fogfájás ellen hideget rendek... Nyíltan megmondom — vegyes érzések töltöttek el. Ennek oka az volt, hogy amint napvilágot láttak az első jelentések a közelgő cserelátogatásról, az Egyesült Államokban sok újság és néhány politikus hírverésbe kezdett amerikai látogatásom ellen. Olyan légkört teremtettek, amely cseppet sem melengetett engem, bár az Egyesült Államokban jóval melegebb van, mint Moszkvában. Hideg zuhannyal akartak fogadni, kiváltképpen keserűséget okozott nekem, amikor Moszkvából Washingtonba tartva, a repülőgépen olvastam Nixon alelnöknek érkezésemre időzített beszédét. Olyan hallgatóságot választott magának, amelyet szerintem semmiképpen nem lehet harciassággal meggyanúsítani a fogorvosok társaságát. (Élénkség a teremben.) Nixon úr azonban cseppet sem gyógyhatású beszédet mondott. (Derültség a teremben.) Úgy mondhatnám, hogy fogfájás ellen hideget rendelt. Azt gondolná az ember, hogy megijedt az esetleges felmelegedéstől, mert akkor vége lehetne a hidegháborúnak. Nem értettem meg, miért volt erre szükség. Amikor azonban Washingtonba érkeztünk, olyan fogadtatásban részesültünk, amely méltó volt nagy országunkhoz, nagy népünkhöz. (Viharos, hosszan tartó taps.) Meg kell mondani az igazat: Eisenhower elnök mindent megtett, ami egy ilyen szintű találkozó megszervezéséhez szükséges. (Taps.) Önök nyilván olvasták az újságban, hogyan fogadtak bennünket az Egyesült Államok fővárosában, milyen beszédet mondott az elnök. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, ez meleg hangulatú találkozás volt Washingtonba érkezésünk után ,hamarosan találkoztunk az elnökkel a Fehér Házban. Ezen a találkozáson Nixon alelnök és Herter külügyminiszter is részt vett. Én egy kissé nyugtalan természetű, egyenes ember vagyok, lehet, hogy nem voltam eléggé diplomatikus, de mindjárt az első beszélgetésnél megkérdeztem, hogy utazásunk előestéjén miért kellett az alelnöknek az említett módon beszélni. Nem is szólva kisebb beosztású emberek barátságtalan kijelentéseiről és cikkeiről. Az elnök azt mondotta, nem olvasta Nixonnak ezt a beszédét. Akkor megjegyeztem: nem is kell elolvasni ezt a beszédet, minthogy ez már a múlté. (Taps.) Ez olyan vonás, amely bizonyos fokig jellemzi a tengeren túli vendég fogadtatásának előkészületeit. (Élénkség a teremben.) Másodszor: önök moszkvaiak, és nemcsak önök, hanem minden szovjet ember — oroszok, ukránok, beloruszok, üzbégek, grúzok, kazahok, örmények — minden nép mindenkor méltóképpen fogadja a vendégeket, bármilyen országot képviseljen is a vendég, bármi legyen is a politikai meggyőződése, ha egyszer a mi vendégünk, kenyeret és sót teszünk az asztalra, és nemcsak külsőségekben, de bensőségesen is megbecsüljük. (Taps.) Nos, az Egyesült Államokban az első nap megfigyeltem a következő képet: megyünk az elElőször alig értettem meg, hogy miről van szó. Aztán elhatároztam, hogy figyelmesebben megnézem az út két oldalán felsorakozók arcát. Kis biccentéssel kezdtem üdvözölni őket, és sokan viszonozták köszönésemet. Miről van hát szó? . Később aztán elmondották, hogy tíz perccel azelőtt, hogy az elnökkel a Fehér Házba mentünk, útvonalunkon végighajtott egy gépkocsi az alábbi feliratú plakáttal: „Méltóképpen, udvariasan fogadjuk a vendéget, de taps és üdvözlés nélkül.” (Élénkség a teremben.) Azután megkérdeztem Lodge urat, az elnök képviselőjét, aki elkísért utazásomon, vajon igaz ez? Megmondták, hogy valóban elhajtott egy gépkocsi ilyen plakáttal. Azt viszont nem tudják, hogy kié volt. (Nevetés a teremben.) A gépkocsi áttörte a rendőri kordont. Amikor hivatalos személyek ilyen magyarázatot adtak nekem, megmondtam: nem tudom elképzelni, hogy a rendőrség, amely olyan jól őrzött engem, ne vett volna észre egy ilyen plakátot vivő gépkocsit. (Élénkség a teremben.) Meggyőződésem, hogy az elnök mindezt nem tudta és hogy mindezt nemcsak az elnök, hanem mindazok akarata ellenére tették, akik fogadásunk megszervezését intézték. De amint mondják: a dalból nem lehet kihagyni a szöveget. Az Amerika földjén tett első lépésektől kezdve olyan erősen őriztek, hogy semmi lehetőségem nem nyílt érintkezésbe lépni az egyszerű amerikaiakkal. Ez az őrizet átváltozott sajátos házifogsággá. (Élénkség a teremben.) Zárt gépkocsiban szállítottak és csak egy kis ablakon keresztül láthattam a bennünket fogadó embereket, akik üdvözöltek, bár gyakran nem is láttak engem. Távol legyen tőlem, hogy mindazokat a baráti érzéseket, amelyeket az amerikai nép kifejezett, saját számlámra, vagy akár a kommunista ideológia számlájára írjam. Ezekben az üdvözlésekben az amerikaiak azt fejezték ki, hogy csakúgy mint mi, ők is küzdeni akarnak a békéért, a népek barátságáért. (Viharos taps.) Nem fogok részletesen beszélni az amerikaiakkal való összes találkozásainkról. Ezeket nyilván már ismerik az újságokból. Jártunk Washingtonban, majd New Yorkban, ahol az a megtiszteltetés ért, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetében a szovjet kormány nevében előterjeszthettem az általános és teljes leszerelési tervet. (Viharos taps.) New Yorkból az Egyesült Államok nyugati partvidékére utaztunk — Los Angelesbe és San Franciscóba, onnan Iowa államba és Pennsylvania nagy ipari gócpontjába — Pittsburgh városába. Végül visszatértünk Washingtonba. Nagy utat tettünk meg, láttuk az Egyesült Államok különböző vidékeit, találkoztunk különböző emberekkel. Sok hasznos találkozóban és közvetlen beszélgetésben volt részünk, de akadtak másfajta találkozók is. Akiknek nincs szükségük magyarázatra Utazásunk első felében szembeötlött, hogy mindig ugyanazt a lemezt játsszák. A szónokok azt hangoztatták, hogy én egyszer kijelentettem: „Eltemetjük a tőkéseket.” Eleinte türelmesen megmagyaráztam, hogyan is volt ez valójában és elmondtam: a „kapinökkel, rengetegen állnak az utcán, valaki felemeli a kezét, integet, de én látom, hogy gyorsan visszahúzza, mintha villanyáram ütötte volna meg. (Nevetés a teremben.) talizmus eltemetését” mi úgy értelmezzük, hogy a szocializmus ugyanolyan szükségszerűen felváltja ezt az idejét múlt társadalmi alakulatot, mint ahogy annak idején a kapitalizmus felváltotta a feudalizmust. Később láttam, hogy azoknak az embereknek, akik makacsul ismételgetik az ilyesfajta kérdéseket, egyáltalán nincs szükségük magyarázatra. Meghatározott célt tűztek maguk elé — a kommunizmussal akarták megfélemlíteni azokat, akiknek igen zavaros az elképzelésük róla. Los Angeles városában az egyik fogadáson, amikor a város polgármestere, aki nem rosszabb más polgármestereknél, csaktalán kevésbé diplomata, ismét ilyen szellemben kezdett beszélni, kénytelen voltam kifejteni ezzel kapcsolatos véleményemet. Megmondottam: vajon önök minden egyes városban, minden egyes gyűlésen meg akarják szervezni az ellenséges érzületek tüntető megnyilatkozását? Ha önök így akarnak fogadni engem, akkor — amint az orosz közmondás tartja — „Idegen ajtótól nem nehéz visszafordulni.” (Taps.) Ha önök még nem érettek meg a tárgyalásra, ha még nem ismerték fel a ,,hidegháború” felszámolásának szükségességét, és félnek tőle, hogy a hidegháború megszűnik, ha önök folytatni akarják, ám legyen, mi tudunk várni. Nekünk van türelmünk és józan eszünk is. Nálunk minden rendben megy. A mi népünk nem egy ízben tanúbizonyságot tett józan eszéről, erejéről, erős akaratáról, arról, hogy felül tud kerekedni a nehézségeken, meg tudja védeni hazáját, a békét. (Hosszan tartó taps.) Népünk tud méltó választ adni, ha az agreszszív erők megpróbálnak szuronynyal rátámadni. (Taps.) Reggelre minden megváltozik... Aztán diplomáciai tárgyalásokat kellett kezdenem. Megkértem Gromiko külügyminiszter elvtársat, menjen és közölje Lodge úrral, aki az elnök képviseletében kísért engem, hogy ha az ügyet nem hozzák rendbe, nem tartom lehetségesnek utam folytatását, s kénytelen leszek visszatérni Washingtonba, onnan pedig Moszkvába. Mindennek nyilván megvolt a maga hatása. Lodge úr Gromiko útján tudtul adta, hogy ő azt ajánlja, a program szerint folytassam utamat, menjek el San Franciscóba és más városokba, ott a helyi hatóságok intézkedni fognak és „olyasmi” többé nem fordul elő. , Meg kell mondani, hogy ezek a tárgyalások Gromiko elvtárs közvetítésével éjszaka folytak le, amikor pedig reggel felkeltem, valóban minden megváltozott. Los Angelesből San Franciscóba menet pedig, hogy úgy mondjam, levették rólam a „bilincseket”, lehetőséget kaptam arra, hogy elhagyjam a vasúti kocsit, s találkozzam az emberekkel. (Taps.) Szorongatták a kezemet, én is hasonlóképpen válaszoltam, tapsoltak és mosolyogtak, éppúgy mosolyogtak, mint ahogyan önök, moszkvaiak mosolyognak, amikor vendégeket fogadnak, és örülnek neki és mindent megtesznek, hogy a vendégek úgy érezzék magukat, ahogyan rendes vendéglátásnál illik. (Taps.) Amikor megérkeztünk San Franciscóba, ragyogóan sütött a nap, valóban gyönyörű nyári nap volt. Ennek a csodálatos városnak az éghajlata teljesen eltért minden mástól, a nap sugarai Kozotok a béke és haladás korszakává válhat Eichnhower államférfiúi szökésségsel tanúsított a helyzet értékelésében Furcsa dolgok a látogatás első szakaszában