Népszabadság, 1961. augusztus (19. évfolyam, 181-207. szám)

1961-08-19 / 197. szám

4 AZ ENSZ ÉS A BIZERTAI TÁMASZPONT H­étfőn New Yorkban össze­ül az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülése, hogy megvitassa a francia—tunéziai konfliktust, amely „bizertai ügy” néven ismeretes a napi politiká­ban. Emlékezetes, hogy egy hó­nappal ezelőtt francia csapatok gyalázatos támadást intéztek Bi­­zerta város ellen, hogy így „lec­kéztessék” meg a tunéziaiakat, amiért a bizertai haditámaszpont kiürítését követelték a francia kormánytól. Bizerta már több mint 60 éve Franciaország legfon­tosabb támaszpontjainak egyike, s jelenleg egyúttal NATO-támasz­­pont is. A francia hadsereg barbár tá­madását korábban megvitatta a Bizonsági Tanács, de radikális in­tézkedés helyett csak olyan komp­romisszumos határozatot hozott, hogy a tunéziai és a francia fél vonja vissza csapatait eredeti ál­lásaiba. A francia kormány még ezt a határozatot sem hajtotta végre. Ellenkezőleg! A Tunézia el­leni francia agresszió folytatódik, a franciák sorozatosan támadáso­kat intéznek a tunéziai csapatok és főleg a lakosság ellen. Az afroázsiai országok ENSZ- küldöttei, amikor kérték az ENSZ- közgyűlés rendkívüli ülésszaká­nak összehívását, figyelmeztettek arra, hogy a bizerzai francia tá­maszpont fenntartása és az innen kiinduló francia katonai akciók veszélyeztetik az afrikai országok függetlenségét és a békét. E kezdeményezés rendkívül kelle­metlenül érintette Franciaorszá­got, s a vele szövetséges NATO- hatalmakat is. Az Egyesült Álla­mok ENSZ-küldöttségének szó­vivője annak idején azonnal be is jelentette, hogy az amerikai kormány nem helyesli a rendkí­vüli közgyűlés összehívását. Ezt jeladásnak szánták a rendkívüli közgyűlés összehívásának meg­torpedózására. Az amerikai halo­gató taktika egyik vonala az az amerikai javaslat lett volna, hogy Franciaország és Tunézia kezdjen kétoldalú tárgyalásokat. Tunézia vezetői erre hajlandóak is lettek volna, azzal a feltétellel, ha Franciaország elvben hozzájárul a támaszpont kiürítéséhez. Ki­tűnt viszont, hogy Franciaország csak a támaszpont megtartásának módozatairól akar tárgyalni, így tehát lehetetlenné vált a kétol­dalú tárgyalás, de meghiúsult egyúttal az az amerikai spekulá­ció is, hogy a kétoldalú tárgyalá­sokra való hivatkozással megaka­dályozhatják a rendkívüli közgyű­lés összehívását, s az Egyesült Államok kormánya elkerülheti a számára rendkívül kényelmetlen nyilvános állásfoglalást az ENSZ- hert. Az Egyesült Államok kor­mányzatának ugyanis érdekében áll, hogy támogassa francia NATO-szövetségesét, de ha ezt nyíltan megteszi, kihívja maga ellen az ázsiai—afrikai országok tiltakozásának viharát, s nehézsé­geket okoz saját politikájának. A kétoldalú tárgyalások létre­hozására tett kísérletekkel egy­idejűleg az ENSZ-ben megkez­dődött az imperialisták kulisszák mögötti tevékenysége, hogy a tag­országok ne támogassák a rend­kívüli közgyűlés összehívását. Az ügyrend szeri­nt ugyanis a rend­kívüli ülés összehívásához 50 tag­ország támogatása szükséges. A NATO-országok a több hétig tar­tó kulisszák mögötti csatát is el­vesztették: több mint ötven ország kérte a rendkívüli közgyűlés ösz­­szehívását. Franciaország már jó előre beje­lentette, hogy nem kíván részt venni a 7..ENSZ-közgyűlés rendkí­vüli ülésének vitáján. Ez­ a boj­kott azonban nem akadályozhatja meg a közgyűlést, hogy állást fog­laljon a franciák megújuló ag­ressziójának kérdésében, amely veszélyezteti nemcsak Tunézia függetlenségét, hanem Észak-Af­­rika békéjét is. A béke biztosítá­sa és a kis országok biztonságá­nak védelmében az ENSZ-köz­gyűlés rendkívüli ülésszakának követelnie kell a francia kor­mánytól az­ agresszió haladékta­lan megszüntetését és az összes francia csapatok kivonását Tuné­zia területéről. Kovács István NÉPSZABADSA ( IDŐI. augusztus 19. szombat ­ Külföldi események , néhány sorban Georg Stibi, a Német Demokra­tikus Köztársaság külügyminisz­terhelyettese, csütörtökön hivata­los látogatásra Havannába érke­zett. (ADN) Újabb bombamerényletet követ­tek el péntekre virradó éjszaka a Dél-Tirolb­an garázdálkodó terro­risták, akik ezúttal Bolzano kör­nyékén a magasfesz­ültségű vil­lanyvezeték oszlopait robbantot­ták fel. (Reuter) A Kínai Népköztársaságban tar­tózkodó Joao Belchior Goulart brazil alelnök pénteken Pekingből országos körútra indult. (Új-Kína) Az amerikai haditengerészet fő­parancsnoksága bejelentette, hogy 43 hadihajóval és üzemanyagszál­­lító hajóval növeli flottaállomá­­nyát. A bővítést részben új hajók­kal, részben már kivonásra ítélt hajók felújításával hajtják végre. (MTI) A Costa Rica-i Munkások Álta­lános Szövetsége nyilatkozatban tiltakozik eg­y most beterjesztett törvényjavaslat ellen, amely a „kommunista propaganda” elleni harc címén lehetővé teszi mind­azoknak a sajtótermékeknek a be­tiltását, amelyek a népi követelé­seket tükrözik és Costa Rica szu-­­­verenitását védelmezik. (Prensa Latina) Tunéziában rendelet jelent meg nyolc, francia tulajdonban levő építőanyagipari vállalat államosí­tásáról. A tunéziai kormány ezzel az intézkedéssel válaszolt Fran­ciaországnak arra a döntésére, hogy leállítja a kereskedelmet Tunéziával. (MTI) Több mint száz embert gyilkol­tak meg a dél vietnami hatóságok a múlt hónapban végrehajtott terrorakcióik során. (TASZSZ) Az Arab L­iga katonai bizottsága csütörtökön Marokkóba utazott. A bizottság sorra járja az arab fő­városokat és megtárgyalja a Ku­­vaitban állomásozó angol csapa­tok leváltására felállítandó arab fegyveres erők összetételét. (MTI) A ceyloni képviselőház hétnapos vita után jóváhagyta az ország új gazdaságfejlesztési költségvetését, amelyet támogat a Ceyloni Kom­munista Párt is. (Reuter) Anglia és a Közös Piac Anglia a múlt héten hivatalo­san is kérte felvételét az Európai Közös Piacba. Ezt megelőzően — miután Macmillan brit miniszter­elnök néhány héttel ezelőtt beje­lentette a kormány belépési szán­dékát — heves viták zajlottak le az angol parlamentben, és sok helytelenítő vélemény hangzott el mind a szigetország közvélemé­nyében, mind a Brit Nemzetközös­­ség országaiban. Mi rejlik a belépés hátterében? Milyen okok kényszerítik az angol vezető köröket arra, hogy veszé­lyeztetve Anglia nagyhatalmi po­zícióját, hajlandók korlátozni ke­reskedelempolitikai szabadságu­kat és a Brit Nemzetközösség or­szágai többségének tiltakozása el­lenére — számukra kedvezőtlen időpontban és helyzetben — haj­landók csatlakozni a velük szem­ben álló Európai Gazdasági Kö­zösséghez (Közös Piac)? Választ ad erre Anglia szerepé­nek alakulása Európa politikai és gazdasági életében, az angol, a francia és a nyugatnémet ural­kodó körök között a NATO-n be­lüli pozíciók erősítéséért, a nyu­gat-európai vezető szerep biztosí­tásáért és a piacokért folyó ver­sengés közben kialakult erőviszo­nyok megváltozása. Az 1959—60-ban létrejött két csoportosulás közötti erőviszonyok már megalakulásukkor is egyen­lőtlenek voltak. A francia—nyu­gatnémet vezetés alatt álló Közös Piac országainak lakossága együt­tesen 170 millió, részesedésük a tőrkésvilág ipari termelésében 20 százalék és a világexportban mintegy 25 százalék. Az Anglia vezetésével megalakult Szabad­­k­ereskedelmi Társulás tagálla­mainak lakossága csak 90 millió,­­ az ipari termelésben 13 száza­lékkal, a világexportban pedig körülbelül 17 százalékkal része­sednek. Az utóbbi két évben a két tömörülés közötti erőviszonyok még jobban eltolódtak. Nyugat-Európában a Közös Piac országaiban volt a leggyorsabb a gazdasági fejlődés és a leglas­súbb Angliából. Sőt, míg 1960- ban az Európa Gazdasági Közös­ség országaiban az ipari termelés és az export gyors ütemben nőtt, a devizatartalékok felduzzadtak, a tagállamok valutái megszilár­dultak, addig Angliában súlyos gazdasági problémák jelentkeztek. A tőkésországok egyenlőtlen fej­lődése következtében ugyanis a nyugatnémet, az olasz és a fran­cia ipar ma már sok tekintetben korszerűbb, termelékenyebb, te­hát versenyképesebb, és gyor­sabban áll át a piacok gyorsan változó igényeinek megfelelő ter­mékek gyártására, mint az angol ipar. Az angol gazdaság erőteljesebb fejlesztésére irányuló törekvése­ket fékezi az ország hagyomá­nyos exportpiacainak helyzete is. Az angol külkereskedelem 42— 45 százaléka a Brit Nemzetközös­séghez tartozó, többségükben gyengén fejlett országokkal bo­nyolódik. Ezek piacai pedig jóval lassabban bővülnek, mint az ipa­ri országoké, ezért az angol ipari termelés és az export csak kor­látozott ütemben növelhető. A gazdasági nehézségeket fo­kozza az angol külkereskedelmi mérleg krónikus hiánya. A defici­tet korábban még ellensúlyozták Anglia jelentős „láthatatlan” be­vételei, főként a gyarmatokról az anyaországba utalt profitok, a ha­józásból eredő jövedelmek, külföl­di kölcsönök kamatai stb. A gyar­mati rendszer széthullásával az angol finánctőke profitjának vi­szonylagos csökkenésével a látha­tatlan bevételek állandóan zsugo­rodnak és már nem fedezik Anglia jelentős külkereskedelmi deficit­jét. A külkereskedelmi mérleg hiá­nya 1960-ban 1,2 milliárd fontra emelkedett. E jelentős hiányt 1960-ban főként külföldi, rövidle­járatú tőkék nagyarányú beáram­lásával fedezték. 1961 elején azon­ban a dollár helyzete az előző évi­hez viszonyítva javult, ennek nyo­mán nagyarányú nemzetközi spe­kuláció alakult ki a német márka további felértékelésére, s így a rövidlejáratú, többségében speku­lációs tőkék jelentős hányada áramlott át Somndonból az NSZK- ba, Svájcba és az USA-ba. Ennek következtében a font meggyengült, árfolyama esni kezdett. Ilyen gazdasági helyzetben július­ban az­ angol pénzügyminiszter új gazdasági intézkedéseket jelentett be, melyek értelmében Anglia 2 milliárd font kölcsönt vesz fel a Nemzetközi Pénzügyi Alaptól, a külföldi tőke érdeklődésének fel­keltéséért 5 százalékról 7 száza­lékra emeli a ban­kkamatlábat és 10 százalékkal növelik a forgalmi adókat. Anélkül, hogy jóslásokba bo­csátkoznánk, már most is megál­lapítható, hogy ezek az intézkedé­sek alig enyhítik és főként nem oldják meg az angol gazdaság sú­lyos problémáit. Ideiglenesen ugyan hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a font­­megszilárduljon, és ismét fokozódhat a külföldi tőke beáramlása. Az új intézkedések azonban fékezik a belső gazdasá­gi fejlődést, amelynek üteme amúgy is a leglassúbb a fejlett iparú nyugat-európai országok között. A fogyasztási cikkek for­galmi adójának felemeléséből kö­vetkező további áremelések, a közlekedési díjak emelése és más hasonló, a lakosságot közvetlenül érintő intézkedésekkel áthárítják a dolgozókra a terhek jelentős részét, tovább növelik Anglia el­adósodását, de semmit sem vál­toztatnak azokon az okokon, ame­lyek Anglia gazdasági gyengesé­gét előidézik. Ilyen helyzetben az angol mo­nopoltőke számára különösen fon­tossá vált a gyorsan bővülő nyu­gat-európai piac, elsősorban azért, mert arra számít, hogy a Közös Piacba történő belépése esetén ezek az országok pénzügyi intéz­kedésekkel elősegíthetik a font megszilárdulását, másrészt remé­lik, hogy részesülhetnek a­­konti­nentális Európa pillanatnyi kon­junktúrájából adódó exportbőví­tési lehetőségekben. Az angol monopoltőke tehát a csatlakozás mellett döntött, még azon az áron is, hogy már nem diktálhatja a Közös Piacba való belépés feltételeit, egyoldalú en­gedményekre kényszerül, meg kell osztania a Közös Piac többi or­szágával a nemzetközösségen be­lül ez ideig élvezett előnyöket, és nem törődve azzal sem, hogy ez a lépés az általa szervezett Sza­badkereskedelmi Társulás felbom­lását vonja maga után. A tömb tagállamai közül Norvégia, Dá­nia és Ausztria máris bejelentet­ték, hogy Anglia után ők is csat­lakoznak a Közös Piachoz. Angliának a Közös Piacba tör­ténő belépését és a Szabadkeres­kedelmi Társulás felbomlását siet­tette az amerikai politika is. A Kennedy-kormány egyik politikai­­célja az, hogy Nyugat-Európának a NATO égisze, s az USA vezeté­se alatti szorosabb katonai, poli­tikai és gazdasági együttműködé­sét megvalósítsa. Ezért arra tö­rekedett, hogy tompítsa a nyugat­európai­­ országok közötti hatalmi versengést, igyekezett rábírni Angliát a Közös Piacba való be­lépésre és saját vezető szerepének biztosítására csökkenteni akarja Angliának a világpolitikában betöltött szerepét is. Az amerikai politika egyrészt azt kívánja elérni, hogy a nyu­gat-európai országokat a szocia­lista államok ellen szorosabban tömörítse maga köré, ugyanakkor egy ipari tőkésblokk kialakításá­val nagyobb figyelmet szentelhes­sen a gazdaságilag gyengén fejlett országokban kibontakozó forra­dalmi mozgalmak letörésére, az imperialista pozíciók megtartásá­ra. Kétségtelen, hogy Anglia mos­tani lépésével a saját szerepét csökkenti, még akkor is, ha a Kö­­­zös Piac tagjaként nagyobb mér­tékben fog beleszólni Nyugat- Európa ügyeibe. Angliának a Közös Piachoz való csatlakozása ugyanis egy nagyha­talom súlyos presztízsveszteségét adja hírül, amikor arra kénysze­rül, hogy saját blokkjának felszá­molása árán hat kontinentális or­szág csoportosulásába kérje a fel­vételét. Az angol miniszterelnök bejelentése azonban fényt vet ar­ra is, hogy mit érnek a tőkés cso­portosulások, leleplezi, hogy mi­lyen érdekeket szolgálnak, milyen biztonságot nyújtanak a tagorszá­goknak — Anglia ugyanis előző­leg kikérte a Commonwealth-or­­szágok véleményét, és noha ezek jó része, köztük Ausztrália, Kana­da, Újzéland, India ellenezték —, Anglia mégis bejelentette csatla­kozási szándékát, nem törődve az­zal, hogy cserben hagyja azt a csoportosulást is, amelyet maga szervezett a Közös Piac ellen. Dr. Gárdos László Az amerikai olajvállalatok államosítását követelik Peruban Lima, augusztus 18. (Új-Kína) A perui Arequipa városban tar­tották meg első értekezletüket az ország kőolajban gazdag déli tar­tományaiból érkezett küldöttek, hogy megalakítsák az amerikai tulajdonban levő perui kőolaj­érdekeltségek államosításáért küz­dő frontot. Az értekezlet felszólalói sürget­ték a kormányt, törölje el a kom­munistaellenes törvényt, amelyet a la Brea-Perinas kőolajmezők államosításáért indult országos mozgalom elfojtására hoztak. Kö­vetelték ezenkívül a földreform végrehajtását, továbbá diplomá­ciai és kereskedelmi kapcsolatok létesítését a világ valamennyi or­szágával. Az értekezleten hozott határo­zat összefoglalja a követeléseket, ezenkívül kimondja, hogy Peru népének fokoznia kell küzdelmét a külföldi monopóliumok tulajdo­nában levő kőolajkincsek vissza­szerzésére. A küzdelem megszer­vezésére a front októberben tartja első országos kongresszusát. Merényletkísérlet Montevideóban Guevara ellen Ernesto Guevara kubai iparügyi miniszter, aki az amerikai orszá­gok gazdasági értekezletén részt vevő kubai küldöttség vezetője­ként Uruguayban tartózkodik, csütörtök este az egyik monte­videói egyetem hallgatóinak fel­kérésére előadást tartott az egye­tem aulájában. Beszéde befejezté­vel Guevara az érdeklődő tömeg sorfala között távozott. Ekkor — mint a UPI amerikai hírügynök­ség jelenti — ismeretlen tet­tes revolverlövéseket adott le a kijárati ajtónál csoportosatokra. Az egyik golyó halálra sebezte Arbelio Ramirezt, a montevideói egyetem professzorát. Senki sem kételkedik benne, hogy a gyilkos golyót Guevara kubai iparügyi miniszternek szánták. A merénylő elmenekült. (MTI) Pakisztán a Kínai Népköztársaság ENSZ-tagsága mellett New York, augusztus 18. (MTI) Mohammed Zafrullah kán Pa­kisztán új állandó képviselője az Egyesült Nemzetek Szervezetében csütörtökön nyújtotta át megbí­zólevelét Hammarskjöldnek, aki­vel ezután csaknem háromnegyed órát tárgyalt fontos nemzetközi kérdésekről. UPI-tudósítás szerint Zafrullah kán a beszélgetés után kijelentette: Pakisztán többé nem támo­gatja amerikai szövetségesé­nek azt az álláspontját, hogy halasszák el Kína ENSZ-tag­­ságának megvitatását, amely taktika több mint egy évti­zeden át a kérdés megoldásának halogatására irányult. Hangsú­lyozta, hogy Pakisztán a Kínai Népköztársaság ENSZ-tagságára szavaz, ha a kérdést szavazásra teszik fel, a közgyűlés szeptem­berben kezdődő ülésszakán. Mint mondta, a kérdés igen egyszerű. Azt a Kínát illeti meg az EN­SZ-tagság, amely szuvere­nitást gyakorol Kína felett. Ez kézenfekvő volt 12 éven át is — mondta — de egyes államok nem ismerték el ezt a tényt, mert nem tetszett nekik. Végül azt a reményét fejezte ki, hogy Kína ENSZ-tagságát alaposan megvitat­ják és megoldják a közgyűlés kö­zelgő ülésszakán.

Next