Népszabadság, 1961. augusztus (19. évfolyam, 181-207. szám)

1961-08-25 / 202. szám

t­ t jég néhány nap és megkezdő­dik a napraforgó betakarítá­sa, ami igen nagy feladat, mert a napraforgó vetésterülete a múlt évihez képest igen sok termelő­­szövetkezetben jelentősen növeke­dett és országosan az előző évi vetésterületnek csaknem kétszere­se A múlt évben mindössze 225 kombájnra szerelhető napraforgó­arató adapter volt a gépállomáso­kon. A napraforgó vetésterületé­nek jelentős növelésével egy idő­ben azonban a Fölművelésügyi Minisztérium gondoskodott arról, hogy a betakarítás idejére újabb berendezések álljanak­ rendelke­zésre. A hónap végéig a gépállo­mások 500 olyan új adaptert kapnak, amelyek az AC—400 tí­pusú magyar gabonakombájnokra szerelhetők és 120 olyan beren­dezést, amelyek az SZK—3 típusú szovjet gabonakombájnokkal üze­meltethetők, így összesen 845 gép segíti a termelőszövetkezetekben a napraforgó gyors, minél kisebb szem veszteséggel történő betaka­rítá­sa . Az adapterrel felszerelt gabona­­kombájnokkal a napraforgó le­aratható és elcsépelhető. Emellett megvan a lehetőség az adapterrel fel nem szerelt gabonakombáj­nok munkába állítására is a kéz­zel learatott napraforgó elcséplé­­séhez.­­ Mind az adapterrel felsze­relt, mind pedig csak a napraforgót csépelő gabonakom­bájnoknál a dobfordulatot 450— 550 fordulatra kell csökkenteni. Növelni kell a­ cséplőzést, továb­bá a motolla kerületi sebességét másodpercenként 1,2—1,3 méter­re kell állítani. A motolla és a te­relőcsiga között pedig akkora tá­volságot hagyjunk, hogy köztük a napraforgótányér könnyen át­haladjon.­­ A gépállomási és a ter­melőszövetkezeti szakem­berek mielőbb jelöljék ki azokat a napraforgótáblákat, amelyek a gépi betakarításra a legalkalma­sabbak. Elsősorban a sima talajú, kevésbé gyomos, egyenletes fel­színű táblákat jelöljék ki gépi betakarításra, hogy minél keve­sebb legyen a gépkiesés, a beta­karítási veszteség és minél na­gyobb lehessen a teljesítmény. Olyan napraforgótáblát ne jelöl­jünk ki gépi betakarításra, ahol a napraforgó túlságosan magas. A kombájnnal történő betakarí­tásra az a napraforgó alkalmas, amelynek átlagos szármagassága az 1,5 métert nem haladja meg és a szár nem túlságosan vastag. . . A termelőszövetkezetek már most jelöljék ki min­denütt a napraforgó gépi betaka­rításában részt vevő tagjaikat. Feltétlenül gondoskodni kell ar­ról, hogy minden átalakított ga­bonakombájnhoz a két gépkezelőn kívül egy zsákoló és a napraforgó­tányérok összegyűjtése esetén a szalmagyűjtő kocsira további két ember álljon rendelkezésre. A termény beszállításához a szállí­tási távolságtól és a várható átlag­terméstől függően a szállítójár­művek számát annak figyelembe­vételével állapítják meg, hogy egy-egy gabonakombájnnal na­ponta mintegy 10—12 kát.­hold aratható le és csépelhető el.­­ A rendelkezésre álló gé­pek száma ma még nem teszi lehetővé az egész terület gé­pi betakarítását. Ezért jelentős területen kézi erővel kell gondos­kodni a napraforgótányérok levá­gásáról. A tányérok­ elcséplésére az adapterrel nem rendelkező ga­bonakombájnok az előírt fordu­­latszámcsökkentés után igen jól beváltak. A cséplést úgy célszerű szervezni, hogy a napraforgótáb­lában 25—30 méterenként utat vágunk és a kézi erővel levágott tányérokat kosárba rakva, az úton haladó gabonakombájnba szórva csépeljük el. A naprafor­gó ilyen módon történő cséplésé­­hez azonban a gépkezelőkön, a zsákolón és a szalmagyűjtő ko­csin dolgozó tsz-tagokon kívül, további 25—35 ember szükséges a folyamatos üzemeltetés biztosítá­sához. Helyes, ha a termelőszövetke­zetek a napraforgó betakarításá­ban részt vevő tagjaikat a kom­bájnvezető részére előírt műszak­norma teljesítmény túlteljesítése esetén prémiumban részesítik. Az Alföldön célravezető lehet az is, ha a napraforgó-betakarításban részt vevő tsz-tagok az általuk betakarított területről a napra­­forgókórót díjmentesen megkap­ják. Mészáros István az FM Gépesítési és Gépállomási Főigazgatóságának helyettes vezetője­ ­ ^ Minél nagyobb területen takarítsuk be kombájnnal a napraforgót §|íWRMELYSZÖVETKEZETI TANMSADÍfíB Készüljünk fel az őszi gyümölcsszedésre Napokon belül szedésre alkal­­massá érnek legnemesebb őszi gyümölcseink, a téli almák. Az idei időjárás következtében a szo­kás­tnál korábbi szüretre számít­hatunk. Máris szedhető a téli arany parmen és az ország egyes helyein a Baumann Janet. E nyi­tó fajtákat folyamatosan követik a többiek, tehát a szüreti felké­szüléssel nem lehet késlekedni. a jól szervezett almaszedés lé­nyege, hogy a megtermett gyü­mölcs lehetőleg a fán talált minő­ségben kerüljön átadásra, raktár­ba, tárolóba. A fán talált minőség m­e­góvása a szedés során nem ki­ányy feladat. Még a szedés kezdését megelő­zően gondoskodni kell a megfele­lő mennyiségű segédeszköz be­szerzéséről, illetve összeállításá­ról. Szedőedényeket és szedőlét­­rákat kell előkészíteni. A szedő­edényt — általában vödröt — hullámpapírral ki kell bélelni, hogy a gyümölcs ne törődjön, nyo­­módást ne szenvedjen. A létrák lehetőleg kétágúak legyenek és a biztonsági igényeknek megfelelje­nek. A szedőedényből az alma tároló­­ládákba kerül. A tárolóláda álta­lában azonos a később szállító­göngyölegként használt ládával. A szövetkezet már most, a szedés előtt igényelje a ládákat attól a fogadó vállalattól, amellyel a gyü­mölcs értékesítésére szerződést kötött. A gyümölccsel való „bánásmó­dot” részletesen meg kell beszél­ni a szedőbrigádok tagjaival. A szedéskor megnyomódott alma ér­tékének több mint felét elveszti. Egyéves termelői­ munka gondos­sága értéktelenedhet el egy gon­datlan mozdulat miatt. Az almát rázni vagy leütni nem szabad. Kocsányával együtt kell leszedni, majd a hullámpapírral bélelt vö­dörbe helyezni (és nem dobni). A vödörből nem szabad magasról „önteni” az almát a ládákba, ha­­hanem úgy kell átrakni vagy át­­gurítani. Fontos a szedési időpont helyes megállapítása. Szedésre akkor érett az alma, ha az ágon még szilárdan ül (nem kezdi hullatni a fa), de kézzel a kocsány az ág­tól könnyen elválasztható. A mag már szedésnél barna színű legyen, a fajtától függő mértékig. A be­hordott gyümölcsnek szüksége­­ van mintegy 10 napi „forrási idő­re” a beszíneződéshez a tárolólá­dákban. A tárolási idő második felében meg lehet kezdeni az áru­vá történő feldolgozást. Helyes, ha a termelőszövetkezet a szerződő vállalat megbízottját már a szedési időpont meghatá­rozásához, de legalább a váloga­tás megindulásához meghívja. Nagy László az ÁGKER kertészet! osztály előadója Szilázs baromfiaknak A Szolnok megyei termelőszö­vetkezetek igen kedvező eredmé­nyeket értek el a baromfiaknak készített szilázs etetésével, így a kisújszállási Búzakalász Tsz-ben télen 70 napon át etettek szilázst a tojótyúkokkal. Ezalatt az egy tyúkra jutó tojáshozam 31 volt, szemben a szilázsban nem része­sült állomány 19,7 darabos terme­lésével. Jó hatást váltott ki a szi­lázs a tojások keltezhetőségére is. Azokon a helyeken, ahol a tojóál­lomány szilázst kapott 84,1 volt a kelési százalék. A kisújszállási Búzakalász Tsz kiscsibéi 11 hetes korukra 1,05 kg átlagsúlyt értek el, bizonyítva, hogy a csibeneve­lésben is kedvező hatású a szilázs etetése. Tojóállomány részére jól bevált az alábbi összetételű szilázs: 45 százalék zsenge pépesített lucer­na, 40 százalék pépesített leveles káposzta, 12 százalék darált sár­garépa, 2 százalék hígított me­lasz, 1 százalék darált vöröshagy­ma, vagy 50 százalék zsenge szecskázott lucerna, 20 százalék darált karalábé, 20 százalék tejes csöves kukorica, 7 százalék darált sárgarépa, 2 százalék hígított me­lasz, 1 százalék vöröshagyma szá­rával. A csibenevelésnél jó ered­ménnyel etették az alábbi össze­tételű szilázst: 40 százalék darált sárgarépa, 40 százalék pépesített zsenge lucerna, 18 százalék zú­zott paradicsom, 2 százalék hígí­tott melasz, vagy 40 százalék te­jeskukorica szecskázva, 38 száza­lék darált sárgarépa, 20 százalék zsenge pépesített lucerna és 2 százalék darált vöröshagyma. Baromfiszilázsnak csak olyan növényeket használjunk, amelyek kis rost- és nagy víztartalmúak, továbbá a baromfiak részére ízle­tesek. A hagyma nagyon jó ét­rendi hatást vált ki, ha szilázsban szerepel, de a Szolnok megyei ta­pasztalatok szerint a tojótyúkok szilázsába 2 százaléknál nagyobb mennyiségben ne adagoljuk, mert akkor kellemetlen ízt ad a tojás­nak. A szilázs készítésénél fontos, hogy az összeőrölt szilázsalkotó­­részeket jól, egyenletesen kever­jük össze. A szükséges szilázs mennyiségének megtervezésénél irányszámként elfogadható, ha 150 takarmányozási napra 1000 tyúknak 3—5, 1000 csibének pedig 1—2 köbméter szilázst számolunk. Silótérnek igen jól megfelel a be­tongyűrűből készített, de jó szol­gálatot tesz a műanyaggal bélelt silógödör is. A vetőburgonya-termelés időszerű munkái Az értékes vetőburgonyát külö­nös gonddal kell szedni és tárolni, hogy a veszteségeket elkerüljük. Az idén a korai és középérésű fajták életműködésüket 2—3 hét­tel korábban fejezték be, de a kö­zépkésői és késői fajták is — külö­nösen a csapadékban szegény és a gyenge víztárolóképességű talajo­kon — már az érés jeleit mutat­ják, kényszerérésben vannak. Ismeretes, hogy a kényszerérett gumón nagyobb esőzések hatásá­ra — amennyiben a szárak még zöldek — ikernövés, fiasodás, esetleg fűtésképződés indulhat meg. Ezért a korai, középérésű faj­ták szedését — ahol az még nem történt meg — azonnal kezdjük meg, de a középkésői és késői faj­ták szedésével se késsünk, mi­helyt az érési idő kezdetét jelző levélsárgulás az életműködés be­fejezését jelzi. Régi tapasztalat, hogy a vetőburgonya teljes beéré­­sét, illetve lombozatának leszára­­dását megvárni nem szabad. A vetőburgonyát száraz időben, jól beállított gépekkel, minél ke­vesebb sérüléssel szedjük. A sáros, nedves burgonya megszárítása munka- és költségtöbbletet jelent. A kiszedett burgonyát óvatosan kezeljük, mert gyakori tapaszta­lat, hogy a gumók mozgatása, szállítása nem történik elég kö­rültekintéssel. Még mindig sok az ütéstől, a nyomástól, a zúzódástól sérült gumó. Ezért ha lehet, a ter­mést zsákokban szállítsuk az ideiglenes tároló­helyre. A téli tárolás sikerét biztosít­ja a gondos előkészítés. Ezért a kiszedett vetőburgonya válogatá­sát megfelelő gépekkel — annak hiányában kézzel — a szedést követően kezdjük meg, mert tá­­rolásra csak a jól válogatott, egészséges burgonya alkalmas. A tárolt burgonyában a legna­gyobb veszteségek rendszerint rothadásból származnak. Amíg a párolgás, a légzés, a csírázás, természetes életfolyamatok csak a súlyt csökkentik, addig a rot­hadás a tárolt készlet egész mennyiségét megsemmisítheti. Ezért kell már az őszi előkészítő válogatáskor a beteg, a beteg­ségre gyanús, valamint sérült, vágott gumót mind kiszedni, de főként a fitoftórás és nedves, rot­had­ásos gumókat, mert ezek je­lentik a legnagyobb veszélyt a burgonyára. A szabadföldi tárolás sikere ér­dekében nem közömbös, hogy az előtároláskor, vagy később, a végleges prizmában köbméteren­ként mennyi burgonyát helye­zünk. Ismeretes, hogy vastag ré­tegben a burgonya könnyen me­legszik, a romlási és az apadási veszteségek fokozódnak. Ezért a burgonyát 120—140 cm széles, 60—70 cm-nél nem magasabb prizmába rakjuk. Az elő­tárolás­nál a burgonyát csak szalmával fedjük be és ne burgonyaszárral, mert az ezekben levő kórokozók szaporító szervei (spórák stb.) a gumókra kerülnek és az egészsé­geseket is megfertőzhetik. Nagyon fontos a tárolásra váró burgonya lehűtése, mert külön­ben a kórokozó mikroorganizmu­soknak a kártevésre kedvező fel­tételeket teremtünk. Ezért a fagy­veszélyig a burgonyát csak szal­matakaró alatt tartsuk és így véd­jük az időjárás­ viszontagságai­tól. Csák Zoltán tudományos kutató Hogyan takarítsuk be nagyüzemi módon az aprómagvakat? A NYÁRI IDŐJÁRÁS lehe­tővé TETTE a kedvező magfogást. Különösen azok a vöröshere- és lucernatáblák ígér­nek jó termést, amelyeknél mind a kaszálás, mind pedig a növény­­védelem megfelelő időben és mi­nőségben megtörtént. Az utóbbi években a jó ter­mést csak nagy veszteségek árán lehetett betakarítani. A kupaco­lás, a rakodás, a szállítás és a ka­zalban állás nemcsak a termény megmozgatásával idézte elő a szempergést, hanem — főleg a kazalban állás — a növényi kár­tevők elszaporodását is elősegí­tette. Az állami gazdaságok 1956 óta mind gyakrabban alkalmazzák az aprómagvak betakarításához a kombájnokat. Az állami gazdasá­gok Veszprém—Zala megyei igaz­gatóságának gazdaságai 1960-ban a 2400 kat. hold maglucerna, és magvöröshere-területük 87 száza­lékát takarították be kombájn­nal. E módszer alkalmazásával az igazgatóság október végére már lényegében befejezte az apró­magvak betakarítását. Ez évben már a termelőszö­vetkezetek is nagy területen fog­tak lucerna- és vörösheremagot. Az aprómag keresett exportcikk, kereskedelmi ára is magas. H­ogyan alkalmazzuk te­hát a kombájnt maglucerna és vöröshere betakarításához? Az alapvető módszer a kétmenetes betakarítás. A maglucernát akkor aratjuk rendre, amikor a csigák nagy része — 80—85 százaléka — megbámul és a magok sárgás­­barnás színeződésűek. A vöröshe­re pedig akkor kaszaérett, ha a gubók barnák és már elszárad­tak, megdörzsölve, a mag köny­­nyűn kipereg. Tovább nem sza­bad várni, mert a csigák, vagy gubók letöredezhetnek. A rendre­­aratást terelővel ellátott Maulwurf, vagy KZ—2-es lengyel fűkaszával végezzük, ezek vágnak a legkisebb tarlóra. A terményt közvetlenül kaszálás után rendsodróval rend­­regyűjtjük. Kétoldali rendsodrás­sal négy rendből képezhetünk egyet. Mind a kaszálást, mind pe­dig az ezt követő rendsodrást a veszteségek elkerülésére a harma­tos reggeli, vagy késő délutáni órákban végezzük. Az így ka­pott rendeket 3—5 napos szára­dás után rendfelszedővel felsze­relt SZK—3-as szovjet kombájn­nal csépeljük el. A kombájnon mindössze egy átalakítást kell végezni: a kombájn cséplődobjára az eddig használt bordás verőlécek helyett szögvas verőléceket kell feltenni. Az 50 x50x4 mm-es szögvasat­ az ere­deti verőléc hosszára feldarabol­juk, egyik szárát 15 mm-re le­vesszük és a rövidebb szárral a cséplődob forgásiránya felé téve, az eredeti csavarokkal — kellően biztosítva — felszereljük. A csép­lődob fordulatszámát 80—100 per­cenkénti fordulattal megnöveljük. A cséplőrés belépő nyílását 10— 12 mm-re, a legszűkebb méretet pedig 2—3 mm-re állítjuk be. Az így átalakított cséplődobszögvas verőléceinek lapjával és éleivel képes olyan ütőhatást gyakorolni a magot körülvevő csigára, vagy gubóra, hogy az kifejlődik. AZ ÁTALAKÍTÁS MELLETT ELLENŐRIZZÜK a kom­bájnt, hogy kellően tömí­tett le­gyen, vagyis a gépen áthaladó mag a tömítések mellett ne tud­jon „elszökni”. A tisztítószerkezet felső rostáját közepesre állítjuk, így a gubók egy része is átesik. Az alsó rostával pedig a mag tisz­taságát szabályozzuk. A szelet le­hető legkisebbre állítjuk be és fo­kozatosan növeljük, figyelve a gépből a pelyvával együtt kijövő szemveszteséget. A gépi betakarí­tásnál elsőrendű feladat a szem­veszteség megakadályozása, így szennyezettebb magot is engedhe­tünk a tartályba. Egy-egy kom­bájn kiszolgálásához elegendő egy traktor, két pótkocsival. Ajánlatos aprómag-kombájnsze­­rűt is létesíteni, ahol a kombájn által ki nem fejtett gubókat, csi­gákat herefej­tős cséplőgépen át­engedjük. Helyenként alkalmazzák az egymenetes módszert is, teljes be­­érés esetén elsősorban magvörös­­herénél. A gépbe kerülő sok zöld anyag, gyom azonban megnehe­zíti a magtisztítást és növeli a mag nedvességtartalmát is. Mélykúti Csaba a Veszprém—Zala megyei állami gazdaságok főmérnöke

Next