Népszabadság, 1962. augusztus (20. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-31 / 203. szám

1962. augusztus 31, péntek Kétszer annyi könyvet és folyóiratot gyártanak majd a korszerűsített Athenaeum Nyomdában Már dolgoznak a Rákóczi úti épületszárny egy részében Csaknem száz éve, 1868-ban alakult az Athenaeum Nyomda Részvénytársaság. Mielőtt évszá­zados jubileumát elérné, teljesen megfiatalodik a régi nyomda. Nyolcvanhatmillió forintot szán­tak rekonstrukciójára, hogy a könyv- és folyóiratgyártást nö­veljék. A rekonstrukció most ér­kezett el utolsó szakaszához, le­kerültek az állványok a nyomda Rákóczi úti új szárnyépületéről. Az üzemterület egyharmadával bővült, de az új gépek és a kor­szerű technológia segítségével a rekonstrukció nyomán a­ könyv- és folyóiratkészítés megkétszere­ződik. Bár az építőmunkások csak az év végén hagyják el véglegesen a hatemeletes új épületrészt, két emeletére már beköltöztek a nyomdászok. Készen állnak a leg­jelentősebb új gép, az olasz gyárt­mányú mélynyomó rotációs foga­dására is. Az Athenaeumban he­tenként egy és egynegyed millió folyóirat készül; nyomásukat már nem győzi a két kiöregedett gép. Ezek majd nyugdíjba kerülhet­nek, mert az új gép négyszeresen felülmúlja teljesítményüket. Az eddigi 10 000 példány helyett óránként 48 000 példány 16 olda­las lapot nyomhatnak az Olasz­országból rövidesen megérkező gépen. Új, szebb külsővel, nagyobb terjedelemben jelenhetnek majd meg a folyóiratok és több színes oldalt tartalmazhatnak. Az új gépnek ugyanis hét nyomóműve van, vagyis hét szín nyomására alkalmas. Az Athenaeumnak nemcsak a készítményei válnak korszerűb­bekké, hanem a nyomda gépi be­rendezése, technológiája is a vi­lágszínvonalra emelkedik. A régi épület újabbakkal kiegészített öreg gépeit is átrendezik (a tech­nológiai folyamatoknak megfele­lően), és ezzel nagymértékben csökkentik a szállítási útvonala­kat. (MTI) FESTIK A SZABADSÁG-HIDAT Tízévenként új köntösbe öltöztetik a főváros hídjait. Az idén a Szabadság-híd festésére került sor. (Wormser Antal felvétele.) biztosan nem könnyű most neki. Jobbat érdemelt volna. Jobb na­pokat, s egy rendesebb embert... Márta ekkor váratlanul meg­szólalt: — Gondolod, hogy tényleg meg­tettük? — Mit? —­ Az utolsó kísérletet is? — Azt hiszed, hogy ... — Azt hiszem, hogy nem. — De Márta! Kil. .. •— Egy percre már rám is gon­dolj. Hát tényleg azt hiszed, hogy nekem nincsenek érzéseim? — Elfelejted azt, amiben már megállapodtunk. — Te felejtesz el mindent! Ti­zenöt évet, amelyet együtt töltöt­tünk el­ örömteli perceket és ne­héz órákat. Mindent kitörültél az emlékezetedből! Az első napot az új lakásban, azt, hogy együtt ne­vettünk, amikor kampósszeget vertél a falba, mert nem volt szek­rényünk. Az éjszakákat, amelye­ken együtt virrasztottunk a gye­rekágyak mellett, amikor betegek voltak. És elfelejtetted, szerettük egymást... Boldogok voltunk. Ne hidd, Márta. Én is em­lékezem. Azonban már más is... — Mondd azt, hogy a másik, így igazabb. Szebb, mint én? A barátaid mondták, hogy nem. Ak­kor, amikor eljöttek hozzám, hogy figyelmeztessenek. Nem is fiata­labb nálam. Talán okosabb? — Nézd Márta ... — Most miért kertelsz? Miért nem feleled, hogy igen. S el is hiszem. Tudom, hogy művelt, tanult nő. Főosztályvezető! Job­ban illik dr. Tóth Károlyhoz, mint egy szürke kis hivatalnok­nő. De ne felejtsd el, hogy ez a kis hivatalnoknő segített neked megszerezni a diplomádat. Hat éven át álltam melletted. Munka után rohantam haza, hogy kita­karítsak, főzzek, rend várjon otthon, hogy nyugodtan tanul­hass. Én meg kint ültem a kony­hában a gyerekekkel, s rájuk szóltam, ha hangosan játszottak, nevettek, csendesebben, apuka tanul. Nem mentem moziba, szín­házba, nem volt egy ünnepnapom sem. Irigykedve néztem más asz­­szonyokat, akik táncolni, szóra­kozni jártak férjükkel. Irigyked­tem azokra, akik éltek. De pa­naszkodtam neked valaha? Ugye, hogy nem? Zokszó nélkül tűrtem. Minden gombot igyekeztem leven­ni a válladról, hogy nyugodtan készülhess a vizsgákra. Tudtam, hogy nehéz napközben dolgozni, este pedig tanulni. Gondoltam azonban, hogy nekem... nekünk is jobb lesz, ha megszerzed a diplomát. S bocsáss meg, de a magam sikerének is éreztem, amikor doktorrá avattak. — És igazad is volt. — Gondolj a gyerekekre is. Azt hiszed, nekik mindegy, hogy mi lesz a szüleikkel? — Rájuk gondoltam elsősor­ban... — Karcsi! Nem próbálhatnánk meg még egyszer. Tizenöt év áll mögöttünk. Ez az alap, amelyről elindulhatunk. Tegyünk egy utol­só kísérletet.* Szeretném most azt írni: a kí­sérlet megtörtént. És sikerült. Sajnos, nem így történt. A na­pokban lesz az utolsó tárgyalás. Sólyom József NÉPSZABADSÁG T SOKSZOR ELMONDTUK már: évtizedek alatt nem változott annyit a magyar mezőgazdaság, mint az utóbbi három esztendő­ben. Néhány évvel ezelőtt még Eu­rópa legelaprózottabb mezőgazda­sága volt, ma viszont szántóföld­jeink túlnyomó többségén állami gazdaságok, szövetkezetek tevé­kenykednek. S a fiatal közös gaz­daságok jelentős része rövid idő elteltével sok árut termelő, szép jövedelmet adó szövetkezetté vált. Bátran elmondhatjuk azt is: nincs túlságosan messze az az idő, amikor a magyar mezőgaz­daság a korszerű nagyüzemek segítségével, egyre több vonatko­zásban eléri a világszínvonalat. És hogy idáig jutottunk, abban igen, igen jelentős szerepük van a mezőgazdasági szakemberek­nek. Azoknak, akik a szövetkeze­tek megszervezésének idején ez­rével jelentkeztek falura, hogy ott legyenek a nagyüzemek szü­letésének bölcsőjénél, segítsék a szövetkezeti embereket az indu­lásnál, a közös gazdaságok alap­jainak lerakásánál. A párt és a kormány felhívására nem keve­sebb, mint öt és fél ezer agro­­nómus, könyvelő, állattenyésztő került a szövetkezetbe. A kihelyezett szakemberek megjelenése az új szövetkezetek­ben elősegítette, hogy már a meg­alakulás első heteiben megfelelő vezetés formálódott ki a közös gazdaságokban. A legtöbb helyen szívesen fogadták a szövetkezeti tagok őket, mert tudták: jó szak­emberek nélkül nincs igazi, kor­szerű nagyüzemi gazdálkodás,­­ rájöttek, hogy az új szövetkezeti nagyüzemekben a gyakorlott szakember beállítása a leggyor­sabban megtérülő „befektetés". AKI JÁRJA az országot, azt ta­pasztalhatja, hogy a kihelyezett szakembereknek a többsége be­vált. A legtöbb megyében jól vá­lasztották ki a falura jelentkező szakembereket. Olyanok kerültek a szövetkezetbe, akiket elsősorban a hivatástudat, a szakma szerete­­te, a szocialista falu építése ösz­tönzött. Ezek a szakemberek sok álmatlan éjszakát, nehéz töpren­gést éltek át. Sokat kellett küzde­niük, míg megszervezték a gazda­ságot, míg ki tudták alakítani az emberekkel való helyes bánásmód módszereit. De a legtöbb szakem­bernek sikerült ezt elérni. Sike­rült szorosan együttműködnie a tagsággal, azokkal az emberekkel, akiknek bizalmából erre a fele­lősségteljes posztra került. Ezeket az embereket szereti a falu népe. Viszont csaknem minden me­gyében előfordul, hogy a nagy szakemberhiányt kihasználva, olyanok is kikerültek a közös gazdaságokba, akiknek nem a szö­vetkezeti munka megjavítása volt a fő céljuk, hanem a kedvező anyagi lehetőség kihasználása. Rengeteg gondot, problémát okoz­tak ezek a szövetkezeti mozga­lomnak. Nem egy helyen iszákos­­ság, korrupció miatt kellett levál­tani az ilyen kihelyezett embere­ket. TÖBBEN FELTEHETIK a kér­dést: hogyan kerülhettek az ilyen konjunktúralovagok a szövetkeze­tek vezetőségébe? A válasz egy­szerű: sok járásban, megyében nem volt alapos, körültekintő a kiválogatás. Nem mindig néztek alaposan utána: a jelentkező szakemberben vajon megvan-e ténylegesen a képesség arra, hogy egy-egy szövetkezetben jó főagro­­nómus, vagy éppenséggel jó el­nök váljék belőle. De előfordult nem egy esetben olyan kirívó hi­ba is, hogy ha egy kihelyezett szakember rosszul dolgozott a szövetkezetben, és „kitellett" a becsülete, akkor elhelyezték egy másik tsz-be, így történt ez pél­dául Beregszászi Józseffel is. Ez tíz agronómus Tápiószelén kezdte szövetkezeti pályafutását a le­hető legcsapnivalóbb eredmény­nyel. Egy év múltán távoznia is kellett a szövetkezetből, s utána állami támogatással a kókai Kos­suth Termelőszövetkezetbe ke­rült. Itt is hamar leszerepelt. Az ő főagronómuskodása idején két és fél millió veszteséggel zárta az évet a szövetkezet. És Beregszászi József most is­mét szövetkezetben dolgozik. A járási, megyei szer­vek jóvoltából más megyé­ben, Szabolcsban a nagyecsedi közös gazdaságban kezdte meg tevékenységét... Sokkal nagyobb gondot kell te­hát fordítani a szövetkezetbe ki­helyezendő szakemberek kivá­lasztására. Mindig azt kell szem­­előtt tartani: egy egész falu, egy nagy közösség sorsa dől el azon, milyen ember kerül a szövetke­zet élére. A felelőtlen, pénzhaj­­hász emberekből kevés hasznuk van a tsz-eknek. Még most is elő­fordul nem egy esetben, hogy — bár rendelet van rá, csak gyen­ge szövetkezetbe kerülhetnek ál­lami támogatással kihelyezett szakemberek — jó szövetkezetbe helyeznek állami pénzen szakem­bereket, elnököket. Találkozni olyan khelyezett emberekkel is, különösen egyes gyenge tsz-ek­­ben, akik úgy élnek a faluban, mint valami előkelő idegen. A tagságnak alig jut valami jöve­delem, de az elnök, az agronómus autón futkározik. PEDIG A SZÖVETKEZETI vezető egyik alapvető törvénye kell, hogy legyen: élni a tagok életét. Mert a kihelyezett vezetők reflektorfényben vannak falun. A helyi embereket senki sem bírál­ja el olyan szigorúan, mint a ki­helyezett szakembereket. Nem könnyű tehát a kihelyezett veze­tők dolga. De bebizonyosodott már, hogy ha a kihelyezett szak­ember határozott. igazságos, lel­­kismeretes, akkor megbecsülést szerez magának. Csak így lehet jó hangulatot teremteni a tsz-ben, így lehet nagyra növelni a mun­kakedvet, az alkotás vágyát. És, ha ez a munkakedv találkozik a gazdaság fejlesztésének helyes programjával, a szakember tudá­sával, olyan energiák szabadul­hatnak fel, amelyek minden gon­dot, nehézséget legyűrnek. Mezőgazdaságunk, szövetkezeti mozgalmunk nagy feladat előtt áll az ötéves tervben. Nagyará­nyú programot kell végrehajta­nunk, melyhez kormányunk meg­felelő támogatást nyújt. A máso­dik ötéves terv idején csaknem megkétszereződik a traktor, és munkagépállomány, ebben az időszakban a növényvédelemben és a növényápolásban új vegyi­anyagok állnak a termelés ren­delkezésére. Több mint nyolc­­százezer hold talajt javítanak meg, és hatszázezer holdra nö­vekszik az öntözéses terület. Nagymértékben nő a szőlő- és gyümölcsösterület, és magyará­­nyúan fejlesztjük a nagyüzemi zöldségtermesztést is. Ezek a le­hetőségek csak akkor érvényesül­nek igazán, ha ennek megfelelően nő a korszerűen gazdálkodni tudó szakemberek száma is. A LEGJOBB SZÖVETKEZE­TEK, állami gazdaságok példája bizonyítja: mezőgazdasági terme­lésünk további fejlődésének kulcs­kérdése az, hogy miként kapcso­lódik be minél gyorsabban és mi­nél több jól képzett, hivatását szerető mezőgazdasági mérnök és technikus a mezőgazdasági ter­melésbe. Természetesen az lenne a jó, ha a szövetkezetekben már mindenütt megfelelő szakgárda állna rendelkezésre. Ezt úgy le­hetne elérni, hogy azok a jól be­vált szakemberek, akik eddig a szövetkezetiekben dolgoztak, vég­képp megtelepednének falun. Szükség van arra is, hogy minél több szakember jelentkezzék fa­lura, és szövetkezetekben vállalja­nak munkát Ma még bizony nem egyszerű a szövetkezetben dol­gozni. Sok szakember még ma is távol a családtól, hideg koszton él, albérletben, fűtetlen szobában lakik. Ha mind több szövetkezeti közösség mutat jó példát, megfe­lelő életkörülményeket teremt szakembereinek. Olyan példával is találkozni­ ma már mind gyak­rabban, hogy a szövetkezeti kö­zösség házat vásárol vagy épít a szakembereinek. És erre ma már a kormány is biztosít lehetősé­get, csak élni kell vele. De mód van arra is, hogy a kihelyezett szakemberek házat építsenek a faluban, az állam ehhez is anyagi segítséget nyújt. Mert ahol a ki­helyezett szakember házat épít magának, az bizonyíték: tartósan akar megtelepedni a faluban, élet­célja, hogy a szövetkezeti tagok­kal marad jóban és rosszban. KÜLÖN PROBLÉMÁT jelentett eddig, hogy a kihelyezett elnök három, a szakember két évre kapta a megbízatást. AM a mező­­gazdaságot ismeri, tudja, hogy iga­zán nagy tervek megvalósításához két-három év kevés. A szakember helyzetét is nehezítette, mert so­kan úgy gondolkodtak: két évre nem érdemes leköltözni családos­tul. Sok szakember véleménye: ezt a rendelkezést meg kell változtat­ni, legalább öt évre megszabni az időt, így a szakember több évre előre fel tudja vázolni terveit, és sokat meg is tud valósítani belőle. Sokat tehetnének a járási szer­vek is a kihelyezett szakemberek életkörülményeinek megváltozta­tásáért. Ott, ahol rendszeresen foglalkoznak a kihelyezett szak­emberekkel, ahol nemcsak hallo­másból ítélkeznek egy-egy szak­ember munkájáról, hanem alapo­san, felelősségteljesen foglalkoz­nak gondjaikkal, ott a szakembe­rek is hamarabb otthonra lelnek, és életcéljuknak tekntik a szö­vetkezetben maradást. Új mozgalom kezd ki terebélye­sedni napjainkban.­ Sok szakem­ber jelentkezik ismét falura, olya­nok, akik eddig nem a mezőgaz­daságban dolgoztak. Meg kell ta­lálni a módját annak is, hogy ezek a szakemberek hamar megtalál­ják az utat a szövetkezetekbe. Se­gíteni kell nekik az elhelyezkedés­ben, hogy bizonyos gyakorlatot szerezve végképp azt a hivatást folytathassák, amit esztendőkön át tanultak. A SZÖVETKEZETI VEZETŐK sok leküzdhetetlennek látszó fel­adatot oldottak meg már eddig is! És ha közben egyiknek-másiknak el is romlott a kedve a hiábava­lónak tűnő gondok és nehézségeik láttán, a többség mindig újra kezdte. És ezeknek volt igazuk. Mert a szövetkezeti vezető, a szakember élete nem ünnepség­sorozat, hanem nehéz, felelősség­teljes munka. Cserkúti Ferenc AZ ELSŐ VONALBAN A Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal IDEGENVEZETŐI TANFOLYAMOT INDÍT Feltételek: két idegen nyelv kifogástalan ismerete, állandó budapesti lakás, 10 év felső korhatár, érettségi, vagy ennek megfelelő általános műveltség, feddhetetlen politikai és erkölcsi előélet. A tanfolyamra való felvételnél a lengyel, a cseh és a francia nyelvet beszélők előnyben részesülnek. Elsősorban egyetemi hallgatók, pedagógusok és olyan szabadfoglalkozásúak jelent­kezése kívánatos, akik az idegenforgalmi idényben bármikor rendelkezésre tudnak állni. A jelentkezéshez részletes életrajz szükséges. A tanfolyam 8 hónapos, heti két alkalommal, 3 órás elfoglaltságot jelent a délutáni órákban. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1962. szeptember 30. A jelent­kezéseket a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatalhoz, Budapest V., Roosevelt tér 5. kell írásban benyújtani.

Next