Népszabadság, 1964. április (22. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-15 / 87. szám
8 DCÉFERNYŐJ A TENKES KAPITÁNYA IGEN NÉPSZERŰ MŰFAJ a televízióban — gyermekek és felnőttek szemében egyaránt — a folytatásos kalandfilm. Idáig a területen behozatalra szorultunk — a Robin Hood és a Teli Vilmos sikere azonban felvetette annak szükségességét, hogy a mi televíziónk is próbálkozzék ilyen irányban. Így született meg A Tenkes kapitánya, az első magyar tizenhárom folytatásos történelmi kalandfilm, amelyet Örsi Ferenc írt és Fejér Tamás rendezett és amelyet három hónapon át hétről hétre nagy izgalommal várt az ország gyermeklakossága és — valljuk be — nem csekély számú felnőtt néző is. Mi e műfaj sikerének a titka? Mit vár tőle az ifjú — vagy lélekben ifjú — néző? Nyilván nem széleskörűen ábrázolt átfogó történelmi korképet, nem is lélektanilag hiteles emberábrázolást, hanem kötetlenül csapongó mesét, az izgalmas romantika örök hatásosságát és a legegyszerűbb, áttétel nélküli eszmei mondanivalót: az igazságért harcoló hős minden helyzetben és minden körülmények között győzedelmeskedjék a zsarnokság és a gonoszság felett. Demokratikus műfaj ez, sok tekintetben rokon a népmesével és a mondával. Nem a konkrét történelmi igazságot kell ábrázolnia, hanem a nép viszszavetített történelmi vágyait, mintegy kárpótlásul az egykor elszenvedett nyomorúságért. Természetesen e mesebeli igazságnak tükröznie kell azért a történelem igazságát is, részleteiben igaznak és hihetőnek kell lennie, még akkor is, ha végső kicsengésében a kötelező happy end nem minden esetben egyezik a történelmi valósággal. Nos, a Tenkes alkotói e műfaji szabályokat szem előtt tartották. Jól választották a témát a Rákóczi-szabadságharc , egy olyan periódusába helyezték történetüket, amikor a helyi győzelmek történelmi ténye igen sok kalandalkalmat teremtett a mese számára. S hogy a történet hőséül sohasem élt személyt választottak — ezzel a meseszerzés teljes szabadságát biztosították. EKE MÁTÉ IGAZI ROMANTIKUS, NÉPI KALANDHŐS — ha nem is tud úgy lovagolni, vívni, verekedni, mint közismert műfaji elődei —, győzni ugyanúgy tud, cselfogásai, kockázatos vállalkozásai neki is mindig sikerülnek. A sikert megelőző, néha igazán életveszélyes komplikációk csak a diadal értékét növelik s ha még ehhez azt is fel tudnánk érvként sorakoztatok hogy hősünk ellenfelei csak egy kicsivel okosabbak és ügyesebbek lettek volna — igazán hiánytalan lenne az öröm. Sajnos, azonban itt van a film nem teljes sikerének a kulcsa. A történelmi hitelességet ugyanis nem kérjük számon a kurucok átlagon felüli képességein — ez a műfajban ugyanis kötelező szabály —, de számon kell kérni a labancok átlagon aluli ostobaságán, mert ez bizonyos mértékig még a mesemondanivaló hitelét is elveszi. A hősnek a mesében igazi hétfejű sárkányt kell legyőznie, vagy hogy a témánál maradjunk, igazi kétfejű sast és itt bizony a kétfejű sas inkább hasonlít a Háry János-féle kendermaggal etetett szelíd háziállatra, mint a Habsburgok vérszomjas jelképére. Persze fel lehetne érvként hozni azt, hogy a romantika mellé az alkotók beiktatták a műfaj korszerű kiegészítőjét, az ironikus humort is. Helyenként valóban öntudatosan vállalták a „sohasem töltünk, csak lövünk” elvét, e tekintetben azonban, sajnos, nem voltak eléggé következetesek, s így néhány bohózatos megoldás éppen az irónia hiányában maradt meglehetősen lapos. Az ezredesnek nyilván minden kaland végén pórul kellett járnia, az is nyilvánvaló, hogy megölni nem lehetett, hiszen akkor hogy folytatódtak volna a kalandok — a sok tésztába, iszapba, koromba mártogatás azonban kevés volt Eke Máté igazi üdvösségéhez. E műfaj könyörtelen követelménye az ötletgazdagság, s e tekintetben még bizony sokat kell tanulni a műfaj mestereitől. NAGY ERÉNYE A FILMNEK a színhelyül választott táj, a siklósi vár környékének szépsége, kár, hogy a gyakori távoli fotografálás miatt a képernyőn ez nem mindig érvényesült eléggé. A színészek kiválogatásában a rendező az egyedül lehetséges utat követte: nem az emberábrázolási lehetőségeket tekintette elsődlegesnek, hanem azt, hogy a kiválasztott színész megjelenésével, külső adottságaival és szerepköri karakterével megfelel-e a figura követelményeinek. A nehéz munkakörülmények nem is tették volna lehetővé az elmélyültebb emberábrázolást, viszont ehelyett nagy szükség lett volna a színészek nagyobb fizikai ügyességére, lovagolni, vívni, verekedni tudására, akrobatikus képességeire. Ennek hiánya azonban nem írható a filmben szereplő egyes színészek rovására, hiszen ez végső soron színészképzésünk egyik fogyatékosságát tükrözi csupán. A sok szereplő méltatására nem vállalkozhatunk. Zembe Ferenc Jake Mátéjáról azonban el kell mondani, hogy e figura méltán lett hallatlanul népszerű a magyar ifjúság körében és ez bizonyos fokig fokmérője a film sikerének is. Néhány igen gyengén sikerült epizódtól eltekintve, egészében jó szórakozást nyújtott a film. Sok kaland igazán érdekes volt és megfelelő ötletgazdagsággal tulajdonképpen még sok-sok kalandon keresztül lehetett volna folytatni a mesét. Hiszen az ilyen kalandsorozatot befejezni szinte nehezebb, mint folytatni, mivel éppen a befejezés pillanatában szokott összeütközni a kaland romantikája a történelem valóságigényével. Így történt ez a Tenkes esetében is. Az egyik utolsó folytatásban a császári ezredes elfogja a kapitányt és azt kérdezi tőle: „Remélem, tudja, mi lesz a sorsa?” Mire a kapitány öntudatosan így feled: „Végén csattan az ostor, ezredes úr!” És mivel a kalandfiilmben a hősnek mindig igaza van és mindig győzedelmeskedik, a néző joggal elvárja, hogy Eke Máté és legényei úgy elkergetik a császári elnyomókat, hogy hírmondó sem marad belőlük. S hogy ez a valóságban mégsem így történt, arról igazán nem a film alkotói tehetnek, hanem a történelem. » Katona Ferenc Magyar zeneművek a bromsgrove-i zenei fesztiválon Az angliai Bromsgrove-ban a londoni magyar nagykövetség közreműködésével április 11 és május 2 között zenei fesztivált rendeznek Liszt, Bartók, Kodály és Dohnányi művekből. A fesztivál ünnepélyes megnyitásán a bromsgrove-i szimfonikus zenekar adott hangversenyt. Előtte A. Lewis professzor, a birminghami egyetem zenei tanszékének vezető tanára méltatta a magyar zenei fesztivál jelentőségét. A hangversenysorozat műsorában a többi között Kentner Lajos, David Wild és Harold Taylor zongoraművész, Rózsa Zsuzsa hegedűművész, Julian Bream gitárművész, Kim Borg baritonista, John Leach cimbalomművész, és több más művész, illetve művészegyüttes lép fel. Május 22-23: Makarenko-emlékülés Makarenko születésének 75. és halálának 25. évfordulója alkalmából a Pedagógusok Szakszervezete a Művelődésügyi Minisztériummal és a Magyar—Szovjet Baráti Társasággal május 22— 23-án emlékülést rendez Budapesten, az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában. Az emlékülésen elhangzó bevezető előadás, amelyet Szarka József, az Országos Pedagógiai Intézet főigazgatója tart, továbbá a korreferátumok Makarenko műveinek, a magyar szocialista pedagógiára gyakorolt hatásával és alkalmazásával foglalkoznak. Május 22-én pedagógus-nagy gyűlés lesz, ezen Nagy Sándor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem neveléstudományi tanszékének vezetője mond ünnepi beszédet. Ezt követően a Budapesti Pedagógusok Központi Művelődési Otthonának ének- és zenekara ad műsort A Nagybácsim című filmkomédiát és az Hulot úr nyaralt megalkotó Jacques Tati azt nyilatkozta egy interjúban, hogy a régi híradófelvételek a komikum kiapadhatatlanul bő forrásai. S valóban, ha ezt az olasz dokumentumfilmet nézzük (fiatal baloldali filmesek munkáját), amin fel-feltűnik Benito Mussolini izmos feje és agresszívan szónokló arca: kénytelenek vagyunk nevetni. Nevetni kell azon a nagyon katonásra összehúzott szúrós tekinteten, ahogyan egy-egy szónoklatában hatást várva, vidéki ripacsként rámered az őt hallgató tömegre: most lehet tapsolni! Vagy nem lehet nevetés nélkül végignézni a meztelen felsőtestű Ducét, a nép közé pózos póztalansággal „elegyedő” nemzetvezetőt, aki megmutatandó, mennyire közös vezetőnek és vezetettnek a dolga: látványos cirkuszként együtt csépel a nép egészen egyszerű gyermekeivel, Jacques Tatinak igaza volt. A felvevőgép — amelyet szokás kegyetlennek, kíméletlennek, leleplezőnek mondani — kemény tárgyilagossággal mutatja meg azokat a villanásnyi elengedett pillanatokat, amikor a demagóg póz, a nyilvánosságnak szánt arcra húzott szerep meghasad és a szempillantásnyi résen át kitetszik a magánemberi lényeg. Mérhetetlenül komikus ennek a kettősségnek a filmhíradókban való lelepleződése. Nem direkt leleplezés ez. Hiszen ki tételezné fel a fasiszta Olaszország híradóoperatőrjeiről, hogy Mussolinit hátrányos színben, pojácaként akarták volna feltüntetni. Egyszerűen arról van szó, hogy a sok kilométer hoszszú híradóanyagból Lina Micciche, Lino Del Fra és Cecília Mangini jó szemmel válogattak, okosan csoportosítottak és kellő humorérzékük volt a Duce gyenge pillanatainak megmutatásához. Anynyiféle kosztümöt kell felöltenie egy magára valamit is adó diktátornak, annyiféle szerepet kell megformálnia — szerencsére nem mindig ugyanaz előtt a közönség előtt —, hogy bármely átváltozó képességű filmkomikusnak is becsületére válnék. Mussolini, a közszereplő hordószónok, az önmutogató újságíró, ellenállhatatlan komikusnak tűnik. A film alkotói legváltozatosabb szerepeit szembesítik egymással. Rendkívül mulatságos és leleplező látni a keménykalapos, hérceg tartású civilt (aki olyan, mint egy század eleji anarchista); a frakkját majd szétfeszítő, s még kissé újgazdag idegenséggel viselő frissen kinevezett miniszterelnököt; a fekete Inget hordó, szíjaaccatos-öves fasiszta népvezért, aki nagyra hízott, kései vízicserkésznek hat. Látjuk Mussolinit tollbóbitás légionáriussisakban, kivont karddal hadat vezényelni az abesszíniai háborúban; látjuk zsakettes államférfiként, fehér kesztyűben alapkövet letenni; látjuk bricseszben, amatőr kőművesként; látjuk, amint a hízásra hajlamos, korosodó férfiú mindent elkövet kondíciójának fenntartására: lovagol, akadályt ugrat, vív, úszik és közéleti kondícióját reklámszerepekkel tartja fenn: egy vaporetto fedélzetén találkozik a fecsegő D’Annunzióval (áld költőnek, szerelmes férfiúnak, repülőtisztnek volt akkora bohóc, mint a Duce). Káprázatos kabaréjelenet ez a Mussolini—D’Annunzioduett. A nyugdíjas költő és elaggott világfi locsog-locsog, az államférfi kényszeredetten hallgatja, érdeklődést mímel, hiszen a filmhíradó figyelő egy szeme előtt történik a jelenet és szüksége van a népszerűséghez a költő barátságára. Pompás pojáca. De mint minden, igazán nagy bohóc, nemcsak nevetséget fakaszt, hanem rémületet is. Nem ártalmatlan mulattató volt Mussolini, hanem ártalmas fenevad. Nem gyilkos humora marad fenn a történelem előtt, hanem gyilkosságai. S nem szólófigurája volt korának — amit a filmöszszeállítás nagyszerűen elemez —, hanem csak egy a káros politikai bohóc történelmi előadásban.’ G. B. Shaw Genf 1938-ára kell gondolni, amikor a három fasiszta diktátor (Hitler, Mussolini és Franco) fellép ebben a filmben,hogy teljes képet kapjunk résztvételükkel a XX. század fasiszta mozgalmairól. Az Egy diktátor tündöklése és bukása vonzó és hangzatos cím, de nem fedi egészen pontosan a film tartalmát. Az eredeti All’armisiam fascistis (Riadó fasiszták vagyunk!) jobban érzékelteti, hogy átfogó, ironikus hangú vizsgálatát kapjuk a fasiszta mozgalmaknak s nem csupán Mussolini személyét találjuk a figyelem középpontjában. Másrészt az eredeti cím tömörebben fejezi ki azt a gondolatot is, ami a fiatal alkotók munkájának alapkérdése volt: azok a kisfiúk, akik csillogó szemekkel esküdtek fel a fasiszta fegyverekre, akik lelkes rivalgással köszöntötték vezérüket, s azok a fiatalemberek, akik versenykerékpárjaikat fejük fölé emelve integetnek az erkélyen megjelenő népvezérnek, vajon ezek az ifjak ma mire tanítják gyermekeiket, mint Vélekednek a világról. M. G. Pi Egy diktátor tündöklése és bukása 0 Új olasz dokumentumfilm NÉPSZABADSÁG 1964. április 15. szerda Nagy részvéttel búcsúztatták Beke Ödönt Kedden a Farkasréti temetőben nagy részvéttel búcsúztatták Beke Ödön Kossuth-díjas akadémikust, a kiváló nyelvtudóst, a finnugor nyelvészet nagynevű művelőjét. A hamvasztás előtti búcsúztatáson ott volt az elhunyt sok akadémikus- és professzortársa, tanítványa és tisztelője. A Magyar Tudományos Akadémia nevében Tamás Lajos levelező tag mondott méltató beszédet. — Beke Ödön tudományos tevékenységét — mondta a többi között — szinte még az egyetem padjai között kezdte, s csaknem hat évtizeden át folytatta töretlen energiával, közben harcolva az ellenforradalmi Magyarország közönyével és ellenséges magatartásával. A legnehezebb időkben, majd a felszabadulás utáni években is fáradhatatlan szerkesztője volt a Magyar Nyelvőrnek, amelynek története nemcsak Szarvas Gábornak, Simonyi Zsigmondnaak, Balassa Józsefnek, hanem Beke Ödönnek a nevével is elválaszthatatlanul összeforrott. A szónok méltatta az elhunyt kimagasló munkásságát a magyar nyelv rokonainak kutatásában. — Beke Ödön monumentális cseremisz szótára, ha a tudományos kutatás számára hozzáférhetővé válik, a finnugor nyelvtudomány legalapvetőbb forrásmunkája lesz — mondotta. Dr. Benkő Loránd professzor az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanárai, a volt munkatársak nevében búcsúzott Beke Ödöntől. A nagy tudós — mondta — csak magas korban, majdnem fél évszázados magas szintű tudományos munkálkodás után jutott katedrához, mert a letűnt időkben a kommunista világnézet és politikai állásfoglalás nem volt megfelelő ajánlólevél. A felszabadulásnak kellett jönnie, hogy tehetségéhez, tudásához méltó szinten szolgálhassa a köz javát. A volt tanítványaik szeretetét, tiszteletét dr. Bereczki Gábor docens tolmácsolta. HELIKON KISKÖNYVTÁR A Helikon Könyvkiadó nagy sikerű sorozata, az Új Elzevir Könyvtár, a múlt esztendőben megjelent 15. kötetével, Nagy Lajos Falu című művével, lezárult. Ez évben, a sorozat folytatásaként korszerűbb kivitelben Helikon Kiskönyvtár címmel kezdődött új sorozat. Első kötete, Babits Mihály a gólyakalifa című regénye, több mint tízezer példányban nemrégen került a könyvesboltokba. A sorozatban a magyar és a világirodalom kisebb terjedelmű remekművei látnak napvilágot. A tervek szerint 1964-ben Karinthy Frigyes Capillária, Jean-Jacques Rousseau Egy magányos sétáló álmodozásai, Anna Seghers A Sankt-Barbau-i halászok felkelése című műveit jelenteti meg a kiadó a Helikon Kiskönyvtár sorozatban. 1965-ben többekközött Roger Martin du Gard magyar nyelven először megjelenő regénye, Az érvényesülés; Krúdy Gyula A vörös postakocsi és Hemingway Az öreg halász és a tenger című művének új kiadása szerepel a tervben. KULTURÁLIS HÍREK MUSZORGSZKIJ születésének 125. évfordulója alkalmából kedd este errdekhangversenyt rendeztek Győrött.* DINO CIANI fiatal olasz zongoraművész szerepel a fiatal zongoraművészek koncertjeire szóló új bérlet első, április 21-én sorra kerülő előadásában. * A KUBAI állami népi együttes négy sikerrel mutatkozott be a párizsi Nemzetek Színházában; a száztagú művészcsoport javarészt műkedvelőkből áll. Az egyhetes párizsi fellépés után európai körútra indul az együttes. MIRON NICOLESCU, a bukaresti Nemzeti Színház főrendezője, és felesége, Adela Marculescu, a bukaresti Nemzeti Színház tagjahazánkba érkezett az Állami Déryné Színház Musatescu román drámaíró Titanic keringő című vígjátékénak bemutatójára. * A VIDÉKET JÁRÓ CIRKUSZOK ezekben a napokban kezdik meg idei évadjukat. Az ország nagy városait először keresi fel a 3000 nézőt befogadó Cirkuszváros. Az első előadásra — bolgár és holland vendégművészekkel — ma kerül sor Dunaújvárosban.