Népszabadság, 1967. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-01 / 153. szám

Ma ül össze az afroázsiai szolidaritási szervezet rendkívüli értekezlete Kairói tudósítónk jelenti: Szombaton Kairóban mintegy hetven afroázsiai szolidaritási bizottság és csaknem száz haladó és békeharcos szervezet képviselőinek jelenlétében megnyílik az afrikai és ázsiai népek szolidaritási szervezetének értekezlete. Az EAK delegációja jelentést terjeszt az értekezlet elé a Palesztinai problémáról és az arab népeknek az agresszióval szemben vívott harcáról. A napirenden szereplő kérdések közt van az arab, afrikai és ázsiai népek szolidaritásának kifejezése a kolonialista agresszió áldozataival. Az egyiptomi és a szovjet szolidaritási bizottság megvitatta a napirendre tűzött kérdéseket. Részt vesz a rendkívüli értekezleten Hasszána, az Arab Liga főtitkára, valamint a Béke-világtanács küldötte is. A trikontinentális értekezlet szervezetét egy kubai delegáció képviseli. RI. Hejkal cikke az Al Ahramban a közel-keleti válság tanulságairól A kairói kormányhoz közelálló Al Ahram főszerkesztője, Hejkal, pénteki hírmagyarázatában részletesen elemzi az arab országok és a világ többi részének bonyolult viszonyát, s azokat a tanulságokat, amelyek a közel-keleti izraeli agresszióból Egyiptomnak és az araboknak le kell szűrniük. Hejkal — akit Nasszer elnök barátjának tartanak —, mindenekelőtt leszögezi, hogy „egyetlen hüvelyknyi arab földről sem szabad lemondani, még akkor sem, ha másodszor is csatasorba kell állni érte”. Rámutat: az úgynevezett békéltető tárgyalások Izraellel lehetetlenek, még akkor is, ha az Egyesült Államok ezt erővel akarná kikényszeríteni. Melegen méltatja a szovjet magatartást a közel-keleti válságban. A Szovjetunió — írja — régi és igaz barátunk, s mindent megtett értünk, amit csak tehetett. Rámutat azonban, hogy a Szovjetunió és az arab országok viszonya más természetű, mint amilyen Izraelt fűzi az Egyesült Államokhoz. Izrael és az Egyesült Államok céljait Hejkal alapvetően azonosnak minősíti, s ebből kiindulva jegyzi meg: az arabok nem várhatják el a Szovjetunió közvetlen fegyveres segítségét, támogatása más módon érvényesül. A nemzetközi arénában — mutat rá — az arab világnak több barátja akad, mint ellenségeinek. Az el nem kötelezett országok, nehézségeik ellenére, túlnyomó részben az arabság oldalára álltak. De hozzáfűzi: az arab országoknak ki kell alakítaniuk, állandó kapcsolataikat a külvilággal, ki kell használniuk azokat a lehetőségeket, amelyek Nyugat- Európában is rejlenek. Franciaország magatartását bátorítónak nevezte, annak ellenére, hogy előzőleg fegyvereket szállított Izraelnek. Angliával kapcsolatban kiemelte, hogy bár az a kormány az Egyesült Államok támogatója, London és Washington között a közel-keleti érdekekben mégis vannak nézeteltérések. Hibánk volt — írja Hejkal —, hogy csak akkor létesítettünk hatékony kapcsolatokat a külvilággal, amikor bajban voltunk. Ehelyett — írja — állandóan fenn kellene tartanunk a világba vezető hidakat. Megjegyzi: az arab kijelentések a múltban gyakran nem voltak arányban azzal, amit az arab országok valóban ki akartak fejezni vagy amit végre tudtak volna hajtani. — Így például rádiónk Izrael szétzúzására szólított fel, holott erre nem voltunk képesek, és — fűzi hozzá — „ha dicsőséges harcunkból vérfürdőt csinálunk, a világ elfordul tőlünk”. „Rosszul képviseltük ügyünket. Úgy véltük, elég, ha tudatjuk a többiekkel: az igazság a mi oldalunkon van. Ha ez nem sikerül, akkor idegesekké válunk. Ez könnyen fanatizmusnak is felfogható” — írja Hejkal. A szerző felhívja a figyelmet rá, hogy az utóbbi hetek válságából le kell szűrni a megfelelő tanulságokat. Két hónap óta a görög katonai rendszer nyakra-főre hozott rendeletekkel, ítéletekkel próbálja hatalmát konszolidálni. De a sok elbocsátás, leváltás, deportálás, a cenzúra mind azt jelzi: a rendszer bizton csak a szuronyokra támaszkodhat. Az elnyomás nem enyhül, hanem állandósul és erősödik. A diktatúra három vezetője Patakosz belügyminiszter, Papadopulosz és Makarezosz sajtónyilatkozataikban szívesen vallják példaképüknek Arisztotelészt, sőt Ábrahám Lincolnt, s azt hangoztatják, hogy az irányított demokrácia hívei. Amikor a puccsot indokolják, nemzetmentő szerepben tetszelegnek, mondván, ha a hadsereg nem cselekedett volna, az ország ma már a „vörös láncok rabja lenne”. Eleinte csak a baloldal „belső összeesküvésére” céloztak, legújabban pedig már azt állítják: az ország határainál a népi demokráciákban élő görög politikai menekültekből verbuvált százezres hadsereg állt fegyverben. De kinyilatkoztatásaikat, mint más esetben, most sem támasztják alá tényekkel. A baloldali összeesküvésről is csak olyan „bizonyítékokat” produkáltak, amelyekről már a következő nap kiderült: gyenge hamisítványok. Az országban uralkodó állapotokat szívesen festik kaotikusnak, a polgári politikusokat korruptnak, és tehetetlennek. Nem kell nagyon megvakarni, hogy meglássuk a hasonlóságot azzal, hogy annak idején a nácik Németországban szintén a kommunizmustól akarták „megmenteni” az országot A Führer akkoriban szintén káosszal és hanyatlással vádolta a weimari köztársaságot. A hasonlóság nem véletlen. Erre vall, hogy a mai görög vezetők politikai példaképeik között tartják számon Francót és Salazart. Legvilágosabban tetteik beszélnek. A megújuló letartóztatási hullámok során őrizetbe veszik nemcsak az EDA vezetőit és tagjait, de a liberális és a konzervatív polgári politikusokat is. Az elhurcoltak között sokan vannak olyanok, akik egy kevésbé reakciós klíma alatt polgári reformereknek számítanának. Andreasz Papandreu, aki Amerikában Kennedy agytrösztjének tagjai közé küzdötte fel magát, sem akart többet, mint hazáját bevezetni a huszadik század Európájába gazdasági és társadalmi reformok útján. De Görögországban — ahonnan évenként százezren vándorolnak el külföldön keresni munkát és otthon negyedmillióan vannak munka nélkül — ez súlyosan érintette volna a monopóliumokat, a privilegizált uralkodó osztályt, amelyhez a hadsereg főtisztjei is tartoznak. A reakció ellenforradalmi erőszakhoz folyamodott. A világ tiltakozásának elhárítására a száműzöttek egy részének szabadon bocsátását híresztelik. A valóságban csalás azokat helyezik szabadlábra, akik eléggé megtörtek, hogy írásbeli nyilatkozatot adjanak: többé nem politizálnak, vagy éppenséggel együttműködésre vállalkoznak. D. Zoisz, Jaroszról szabadulván, a belügyminiszterhez intézett táviratot, amelyet az athéni sajtó is közzétett. Ez például így szól: „Visszatérve Jaroszról, meleg köszönetemet fejezem ki őexcellenciájának a kiváló bánásmódért. Aki az ellenkezőjét állítja, a haza ellenségeinek rágalmait ismételgeti." Természetesen együttműködést ígért. A londoni Times június elején a szigetről kicsempészett, vérrel írt, drámai beszámolót közölt. Ám ez a levél távolról sem arról tanúskodik, hogy a sziget idillikus nyaralóhely lenne. Az Ampesse című olasz folyóirat is arról ad hírt, hogy a francia szellemi élet kiválóságai segélykérő drámai beszámolókat kapnak Makroniszoszról, Jaroszról és Aj- Satratiszról. A politikai bebörtönzöttek megírják: a sziklaszigeteken perzselő a nyár, és még ivóvizük sincs elegendő. A foglyok egészségi állapota aggasztó, össze vannak törve a nélkülözésektől, a rossz táplálkozástól. Az embereket őrzőik az eszméletlenségig kínozzák. Minden napnak megvan a maga halottja. Mint a háború idején a közvélemény keveset tudott a náci koncentrációs táborokról, ez a helyzet a görög szigeteken berendezett, ország-világtól elszigetelt lágerekben is. Képviselők, tudósok, újságírók, művészek, munkások és parasztok levelükben felhívást intéznek a világhoz: „Haldoklunk , ti vagytok utolsó reménységünk !" Nem ritkák a titokzatos gyilkosságok sem. Nagyon gyanús körülmények között vesztette életét május végén Mandilarasz ügyvéd, aki az Aszpida-perben a vádlottakat védte. Holttestét a tenger vetette partra. Egy kereskedelmi hajó fedélzetén akart Rhodoszból menekülni, s amikor a hatóságok a gyanúsnak vélt hajót kifutás után visszaparancsolták a kikötőbe, Mandilarasz a tengerbe ugrott, fejét a hajótestbe verte és megfulladt — hangzik a hivatalos közlés. Tilos sok minden azoknak is, akik szabadlábon vannak. Tilos a sztrájk, a rendszer kritizálása, a külföldi rádiók, közöttük a londoni BBC hallgatása is. A tizennégy athéni napilapból hatot megszüntettek. Több újság szerkesztői a letartóztatás elől elmenekültek az országból. Még a konzervatív Kathimerini kiadója is visszautasította, hogy lapja cenzúrázottan a junta szócsöveként jelenjen meg. Tengernyi rendeletet adnak ki. A kormány kötelezővé tette a templomlátogatást, ahol most már nemcsak vallásos hitre, de az ellenforradalmi rendszer tiszteletére is nevelnek. Az ifjúsági indulókat, dalokat betiltották, mindenekelőtt kártékonynak minősítették Theodorakisznak, a Zorba zeneszerzőjének darabjait. A színpadról letiltották Arisztophanész és más antik szerzők darabjait, túlságosan sok szó van bennük a szabadságról. Hoszszú névsorok jelzik, milyen csillaghullás van a csendőrtisztek között és hogyan masíroznak a ranglétrán, felfelé a hadsereg jobboldali tisztjei. Újabb és újabb főhatóságok vezetőjévé neveznek ki nyugdíjas tábornokokat. Azt viszont elhallgatják, hogy több mint harminc tábornokot és ezer főtisztet, tisztet menesztettek. Az új rezsimnek a hadsereg sem jelent egységesen megbízható tényezőt. Azok a katonák, akik a baloldali ifjúsági szervezet tagjai voltak, koncentrációs táborokban vannak. De a kaszárnyákban levő alakulatoknak is csak a kisebbik része megbízható. A rendőrség katonai felügyelet alatt tevékenykedik, igen sokszor kényszer alatt. A szakszervezeteket és más érdekvédelmi szervezeteket feloszlatták, s a rendszer szociáldemagógiája arra hivatkozik, majd a kormány védelmébe veszi a dolgozókat. A parasztoknak magasabb felvásárlási árakat ígérnek, az öregségi nyugdíjjáradékot 120—200 drachmával emelik (1 drahma = 39 fillér), temetési segélyük pedig 500 drahma lesz. A görög falvakból meglehetősen kevés hír szivárog ki. De, akik megfordultak ott, arról számoltak be: katonai irányítás alatt álló fegyveres osztagok terroruralma alatt állnak a falvak. A 360 ezer főnyi tisztviselői kart azzal félemlítették meg, hogy bárki elbocsátható. Ugyanez a sors vár azokra a pedagógusokra és egyetemi tanárokra, akik nem támogatják a puccsistákat. A községtanácsi szerveket feloszlatták és nemcsak a prefektusi, de még a községtanácsi tagság is bizalmi állás lett, betöltésükhöz a belügyminisztérium jóváhagyása szükséges. A boszorkányüldözés a közigazgatás megtisztításának jelszavával folyik. A puccs éjszakáján a NATO Prométheusz-terve alapján csaptak le a hadsereg vezetői. Görögország most leláncolt Prométheusz. Hogy meddig leláncolt? Azt nehéz lenne megmondani. Az ocsúdás után az erőgyűjtés szakaszában van. Már létrejött és munkálkodik a jobboldaltól a baloldalig terjedő hazafias front. Az illegálisan terjesztett röplapok és felhívások mellett néhány napja most már rendszeresen megjelenik a hazafias frontnak Új Görögország című lapja is. És ez a cím jól kifejezi a népi erők harcának célját. Máté Sándor Harcban a görög diktatúra ellen 1967. július 1. szombat NÉPSZABADSÁG KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK — néhány sorban Dihmuhamed Kunajev, az SZKP Központi Bizottságának póttagja, a Kazahsztáni Kommunista Párt első titkára átnyújtotta a Lenin-rendet az észak-kazahsztáni terület küldötteinek. . A magas kitüntetést a mezőgazdasági termékek termelékenységének emelésében elért sikereiért kapta a terület. (MTI) Earl Warren, az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának elnöke Csehszlovákiába érkezett. (CTK) A djakartai helyőrség vezérkari főnöke pénteken közölte, hogy a fővárosban a betiltott Indonéz Kommunista Párt 3400 tagját tartják fogva. A foglyok közül 225-en katonák voltak. (Reuter) A nevadai kísérleti telepen kis hatóerejű föld alatti nukleáris robbantást hajtottak végre csütörtökön. Az idén ez volt a 16. bejelentett amerikai nukleáris kísérlet. (UPI) Diplomáciai kapcsolatot létesített a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Kubával. (AP) A New York állambeli Buffaló négernegyedében csütörtök éjjel — immár a harmadik egymást követő nap — folytatódtak a zavargások. A rendőrség belelőtt a tömegbe és 12 embert megsebesített. Száz embert letartóztattak. (Reuter) Rendőrök verték szét a szöuli diáktüntetést Szöulban pénteken diákok tüntettek a június 8-i parlamenti választásoknál elkövetett csalások miatt. A városon végigvonuló tiltakozó menetet — melyben körülbelül 1500 szöuli egyetemista is részt vett — több száz gumibotos rendőr könnygázbombákkal megállásra kényszerítette. A diákok kőzáporral válaszoltak. A dél-koreai rezsim összeesküvéssel vádolja a szöuli diákok egy csoportját. Az állítólagos öszszeesküvés célja az, hogy megzavarják Pak Csong Hi szombatra tervezett ünnepélyes elnöki beiktatását. (AP) • Kormányválság Dél-Vietnamban Saigoni jól értesült körökre hivatkozva jelentette az AP, hogy Ky miniszterelnök és Thieu délvietnami elnök lemondani készül, hogy az elnökválasztási kampány idejére ügyintéző kormánynak adja át a vezetést. Ky miniszterelnöknek péntek délelőtt sajtóértekezletet kellett volna tartania, de azt elhalasztották. A dél-vietnami elnökválasztásra eddig összesen 13 politikus jelöltette magát. Eredetileg Ky is az elnökjelöltek között szerepelt, de pénteken meglepetésszerűen bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől és alelnöknek jelölteti magát Thieu listáján. A fegyveres erők tanácsa határozatot hozott, amelynek értelmében Ham Xuan Chieu lesz az ügyvezető elnök Thieu helyett, a miniszterelnök személye körül még heves vita folyik. HÍRMAGYARÁZÓNK ÍRJA: Az AP amerikai hírügynökség „magyarázata” — mely szerint a dél-vietnami államelnök és a miniszterelnök azért mond le, mert mindketten jelöltették magukat a szeptemberi elnökválasztásra — inkább csak a valóság leplezésére szolgál. Egyetlen országban sincs olyan gyakorlat és a Dél- Vietnamban nemrég összetákolt „alkotmány” sem írja elő, hogy az elnökválasztás jelöltjei jó negyedévvel a választás előtt lemondjanak éppen viselt funkciójukról. Azonkívül — amint a hírekből kiderül — Ky miniszterelnök vissza is vonta államelnöki jelöltségét és csak alelnöki posztra pályázik. A saigoni elnökválasztási cirkusz előkészületei már huzamosabb ideje folynak, nagy reklámhadjárattal kifelé és még nagyobb pozícióharccal a kulisszák mögött. A napokban például a saigoni rendőrfőnököt, aki egyben a katonai biztonsági szolgálat főnöke is volt, Ky miniszterelnök a parlamenti képviselők követelésére kénytelen volt ez utóbbi beosztásából felmenteni. A rendőrfőnök ugyanis megfenyegette, sőt tucatjával letartóztatta a Ky ellenfelét támogató tekintélyes politikusokat. A Ky miniszterelnök és Thieu államelnök — mindketten tábornokok — közötti rivalizálás azzal is fenyegetett, hogy megosztja a dél-vietnami hadsereg vezetését. Ez jelen pillanatban érthetően kényelmetlenül érintené az amerikai megszállókat. Hiszen ama hónapokon át tartó emlékezetes időszak után, amikor a dél-vietnami kormányok úgyszólván hetenként váltották egymást, végül is a Kyo Thieu tábornoki klikk volt az, amely — katonai és rendőri terrorral, no meg a lassan félmilliós amerikai hadsereggel — úgy-ahogy, mégiscsak realizálódni tudott. Nagyon valószínű, hogy Ky tábornokot végül is a dél-vietnami hadsereg megosztódásától tartó amerikai hadvezetőség szedte ráncba és intette mérsékeltebb aktivitásra. Az amerikai hadvezetőség egy idő óta kiszivárogtatott egy olyan tervet is, amely szerint a délvietnami katonai kormányzatot polgári kormánnyal cserélné fel. Egyáltalán nem azért, mintha az amerikaiak már ilyen konszolidációra tartanák az időt elérkezettnek, hanem ellenkezőleg: megtalálták a polgári politikusok körében is a megfelelően engedelmes bábokat, amelyekkel két sakkban tarthatják. Ez így érthetően kevesebb kockázattal jár, mintha a sakkban tartást más katonai figurákkal, a hadsereg egységének veszélyeztetésével tennék meg. A Kyé Thieu katonai klikknek azonban nincs szándékában visszavonulni a hatalomtól. Egyáltalán nincs kizárva, hogy Ryék most válaszul újabb kormányválság felidézésével próbálják az amerikaiakat ijesztgetni. Éppen most, McNamara amerikai hadügyminiszter Saigonba érkezése előtt néhány nappal, egy ilyen teátrális lemondás különösen hatásosnak ígérkezik. Könnyen lehet, hogy Dél-Vietnamban a közeljövőben néhány látványos személyi változásnak vagy kombinációnak leszünk tanúi. Lényegbeli változásról azonban nincs szó. A döntő szót — legalábbis még egyelőre — így is az amerikaiak mondják majd ki. F. F.