Népszabadság, 1968. április (26. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-02 / 78. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Ára M fillér NÉPSZABADSÁG 1968. április 2. kedd A tl AGYAI! SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXVI. évfolyam, 78. szám Egy politika kudarca Hivatalosan még ő az elnök. Az év végéig. Nem várta be a novemberi választásokat, már most bejelentette: nem kívánja újból jelöltetni magát. Bizonyára szépen, önként akar távozni. Ám nincs a világon senki, aki elhinné, hogy őt éppen ő, aki „Amerika nagy elnökeként” akarta nevét bevésni a történelembe, aki hatalmi ambíciói szolgálatába állította a kenetteljességet és a kegyetlenséget, a szegénység elleni harc programját és milliók kíméletlen eltiprását, a béke ájtatos hirdetését és a legbrutálisabb népirtó háborút, minden, de minden emberi ravaszságot, valóban önként mondott volna le — s lemondott-e valóban — a hatalom további négy esztendei birtoklásáról ? Pontosan ismerjük a sokat magasztalt amerikai demokrácia mechanizmusát. Elnök ott csak az lehet, akit a milliárdosok akarnak, támogatnak, reklámoznak és megválasztatnak. Aki igényeiknek leginkább megfelel, aki érdekeiket a legjobban szolgálja. S ha már nem képes rá, hát félreteszik (vagy eltétetik) az útból. Úgy látszik, az amerikai elnök „iskolája” is ad tapasztalatokat: jobb felismerni a helyzetet és önként távozni. Nem is oly rég az amerikai monopoltőkések zöme még Johnsonra esküdött. Ő maga szilárdnak, diadalittasnak és tántoríthatatlannak látszott. Olyannak, akitől 1972-ig aligha veheti el bárki is az elnöki széket. • És most ez a nyilatkozat! Valaminek történnie kellett! Nem, nem egyik napról a másikra, nem derült égből villámcsapásként, s nem is valamikiszámíthatatlan véletlen jött közbe. Hónapok, évek alatt halmozódott fel mindaz, ami elvezetett oda, hogy kicsordult a pohár: egy tarthatatlanná lett politika nyilvánvaló csődjét volt kénytelen elismerni Johnson, amikor a VDK esztelen bombázásának szűkítését rendelte el. Nincs ma a világon valamirevaló burzsoá kommentátor, aki kétségbe vonná, hogy a Johnsonpolitika bukásában mindenekelőtt az Egyesült Államok vietnami helyzete játszott közre. Ez a háború nem hozta meg a várt eredményt. Ellenkezőleg, Amerika történelmének példátlan kudarcát szülte. Kiélezte a társadalom belső ellentmondásait Az amerikai munkásmozgalom, a négerek egyenjogúságáért küzdő polgárjogi mozgalom, a békét óhajtó tízmilliók, a fiaikat és férjeiket féltő amerikai anyák és asszonyok megrázó erővel követelték, de még a gazdasági élet stabilitását kívánó tőkés körök is felléptek: vessenek véget a vietnami háborúnak! Hiszen ez a háború megakadályozta és elodázta a megoldásra váró, égető problémákat, keresztülhúzta a szegénység elleni harc oly nagy csinnadrattával meghirdetett terveit. A beígért fellendülés helyett az utóbbi évben már — a növekvő hadimegrendelések ellenére is — a stagnálás, a létfontosságú autó- és acéliparban pedig számottevő visszaesés következett be. Alig pár hete évtizedek óta nem tapasztalt aranykrízis rázta meg Amerika gazdaságát, veszélybe sodorva a dollár és az egész tőkés világ pénzügyeinek stabilitását. Világszerte abban is teljes az egyetértés, hogy mélypontra zuhant az Egyesült Államok tekintélye. Nemcsak a haladó világra hivatkozunk, ahol nemzetközi csendőrként, háborús gyújtogatóként tartják számon a mai Amerikát, s nem is csak a vele esztendők óta szemben álló francia burzsoá kormánykörök véleményére, vagy olyan semleges államéra, mint például Svédország. Legközvetlenebb támogatóinál is mindjobban megrendül a „nagy szövetséges” erejébe, politikájának helyességébe, gazdaságának szilárdságába vetett hit és bizalom. Valóban, ezzel a teherrel egy még oly ügyes és ravasz elnöknek is nehéz meghosszabbítania megbízatását. Akkor is erre a megállapításra juthatunk, ha az események további változatai közül nem zárjuk ki egy újabb politikai taktikázás, nagyszabású választási manőver lehetőségét sem. (Például: ily módon próbálja helyreállítani megtépázott nimbuszát, visszahódítani pártjának bizalmát, vagy beleszólást nyerni utóda kijelölésébe és megakadályozni az annyira gyűlölt Robert Kennedy győzelmét.) A bombázások részleges felfüggesztése, Johnson bejelentése, hogy nem jelölteti magát újból, mindenekelőtt a vietnami nép nagyszerű harcának sikere. Menynyien vonták kétségbe, hogy ellenállhat-e egy kis ország olyan félelmetes erőnek, mint amilyen az Amerikai Egyesült Államok! Hányan tették fel a kérdést: érdemes-e küzdeni, áldozatot hozni a Dávid és Góliát reménytelennek tűnő háborújában? Nos, a választ a vietnami nép adta meg. Nem rettent vissza, nem hátrált meg. Bízott saját erejében és bízott szövetségeseiben, a szocialista országokban, amelyek megadtak és megadnak minden szükséges segítséget a küzdelemhez, bízott a haladó világ, közte az amerikai nép progresszív erőinek szolidaritájában. És ezzel a „hátországgal” jogosnak bizonyult hite, optimizmusa. Élt a segítséggel és kitartott. A DNFF januári offanzívája a csatatéren mért csapást a dél-vietnami bábrendszerre és amerikai gazdáira. És a vietnami harcterek zaja ma már az amerikai politika legmagasabb berkeit, a washingtoni Fehér Házat is megrázta. Nincsenek illúzióink az amerikai vezetők újabb lépései iránt. Az annyiszor alkalmazott kétkulacsosságuk ezúttal sem maradt el. Johnson tovább növelte a hadikiadásokat és újabb csapatokat vezényelt Dél-Vietnamba. Szűkített mértékben (állítólag „csupán” 10 százalékban), de tovább bombázzák a VDK területeit. Vajon melyik szuverén ország fogadhatja el, veheti tudomásul, hogy területének akár csak egyetlen pontját is pusztítsa, népét ölje és gyilkolja az agresszor? Jól tudjuk, még messze van a nap, amikor Vietnamban valóban elhallgatnak a fegyverek,amikor a vietnami nép végre szabadon maga intézheti sorsát. Még sok áldozatot kell hozni e célért. De a Fehér Ház-beli beismerés a vietnami nép helytállásának diadalát jelzi, s arra ösztönzi világszerte a haladó erőket, hogy újult lendülettel folytassák a harcot a régi követelésért: az Egyesült Államok feltétel nélkül szüntesse be vietnami agresszióját! Várnai Ferenc Visszavonulás vagy taktikai lépés? Johnson részlegesen korlátozza a VDR bombázását, de újabb csapatokat küld Dél-Vietnamba Az elnök nem indul novemberben újraválasztásáért Washingtoni tudósítónk jelenti: Vasárnap este Johnson elnök az amerikai nemzethez a Fehér Házból közvetített televíziós üzenetében bejelentette: nem pályázik arra, hogy a demokrata párt jelölje a novemberi elnökválasztásra s nem fogadja el, ha jelölik. Johnson nagy meglepetést keltett közlése a vietnami háborúról szóló televíziós beszéd végén hangzott el. A meglepetést fokozta, hogy az elnök szombaton tartott, s a nemzethez intézett üzenet beharangozására tartott sajtóértekezletén kizárta, hogy bármit is mondani fog jelöltségéről, másrészt pedig az egész beszéd felépítése olyan volt, mintha egy nagyszabású korteshadjárat nyitánya lett volna. Johnson beszédében rendkívüli hevességgel igyekezett védelmezni kormánya háborús politikáját, s újra meg újra azt mondotta, hogy az amerikai kormányt állítólag béketörekvések vezérlik. Megismételte az úgynevezett San Antonio-formulát, azaz ismét csak feltételekhez kötötte a VDK elleni bombázások teljes beszüntetését. Ezután azonban kijelentette: elrendelte a VDK elleni bombázások korlátozását oly módon, hogy a támadásokat a demilitarizált övezettől északra fekvő területsávra szűkítik le. Nem mondotta meg, hogy pontosan milyen területeket bombáznak továbbra is, csupán azt állította, hogy az amerikai intézkedés nyomán, amelyet „egyoldalú deeszkalációs lépésnek” nevezett a tárgyalások előmozdítására, az Egyesült Államok nem bombázza azokat a területeket, amelyeken a VDK lakosságának 90 százaléka él. Johnson valóban nem folytat hadjáratot jelöléséért, s nem fogadja el azt sem, ha pártja jelölni kívánja az elnökválasztásra. Kijelentette azonban, hogy még korai lenne bármiféle spekulációba bocsátkozni. Csapaterősítések, tartalékosok behívása Közölte Johnson, hogy W. Averell Harriman, az Egyesült Államok „utazó nagykövete” és Llewellyn Thompson, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete fel van hatalmazva, hogy „ha szükséges”, Genfbe vagy bárhová utazzék tárgyalásokra. Az amerikai elnök ezután azzal folytatta beszédét, hogy dicsőítette az amerikai katonai erőt, s igyekezett olyan képet rajzolni a saigoni rezsim hadseregéről, mintha nemcsak számban, hanem ütőerőben is növekedett volna. Szükségesnek tartotta a dél-vietnami csapatok felszerelésének további modernizálását. Bejelentette, hogy — a korábban elhatározott 525 ezer főre való felduzzasztáson kívül — 11 ezer katonát küldtek Vietnamba, s közölte, hogy a következő öt hónapban újabb 13 500 főt küldenek, s így a Vietnamban harcoló amerikai csapatok létszáma 549 500-ra emelkedik. Ehhez szükség lesz tartalékosok behívására. Johnson elmondotta azt is, hogy a már elfogadott költségvetésen kívül még az idén június 30-án záruló pénzügyi évre újabb 2,5 milliárd dollárra lesz szükség a vietnami háború céljaira, s a július 1-én kezdődő pénzügyi évre pedig 2,6 milliárd dollár pótmegajánlást fog kérni. Johnson rendkívüli erővel követelte, hogy a kongresszus szavazza meg adóemelési törvényjavaslatát, hogy a deficit egy részét fedezhessék a lakosságra kivetett pozícióval. Támadás a ,,széthúzok" ellen, az ,,egység" követelése Ezután, beszédének végén, hangzott el Johnsonnak az a közlése, hogy nem pályázik újabb elnökjelöltségre. Az amerikai elnök előzőleg mennydörgött az országban tapasztalható széthúzás ellen, s ezt félreérthetetlen célzásnak lehetett tekinteni Robert Kennedyre és McCarthyra, akik hadjáratot folytatnak a demokrata párti elnökjelöltség megszerzéséért. Johnson hosszasan és patetikusan beszélt az „egység" szükségességéről, amikor amerikai fiúk harcolnak lövészárkokban. S azt mondotta, ilyen drámai időkben nem engedheti meg, hogy az elnökség pártpolitikai vagy személyes törekvések játékszerévé váljék, hanem minden idejét, amely elnökségéből hátravan, a súlyos problémák megoldására akarja összpontosítani. Az elnök a visszalépéséről szóló kijelentést könnyekkel a szemében tette ... A mondat nem szerepelt nyilatkozatának előre kiadott hivatalos szövegében. Robert Kennedy sajtóértekezlete Hétfőn Robert Kennedy sajtóértekezletet tartott New Yorkban, s ismertette álláspontját Johnson vasárnapi televíziós bejelentéséről. A szenátor üdvözölte a VDR bombázásának Johnson által bejelentett korlátozását, s azt mondotta, hogy ez „hasznos lépés” a béke irányában. Hozzátette, hogy ismert a deeszkalációra vonatkozó álláspontja, mely bizonyos értelemben különbözik a Johnsonétól. Elmondotta, hogy Johnsonnak táviratot küldött, s elismerését fejezte ki döntéséért. Közölte Kennedy, hogy kész találkozni az elnökkel, hogy megvitassák, mit lehet tenni az „egység biztosítására ”. Kennedy sajtóértekezletén utalt arra is, hogy a vietnami háború rendezése csak egyike az Egyesült Államok előtt tornyosuló megoldatlan súlyos problémáknak. A nemzetközi kapcsolatok megjavításában sok a tennivaló, így például a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása. Belföldön is égető problémák várnak megoldásra, így a néger gettókban uralkodó állapotok, a szegénység és a nyomor elleni küzdelem feladatai. Kennedy egy kérdésre válaszolva azt mondotta: hisz abban, hogy Johnson újabb nyilatkozata: nem változtatja meg szándékát Johnson bejelentése arról, hogy nem indul újraválasztásáért, azon a napon hangzott el, amikor az amerikai sajtó közölte a Gallup közvélemény-kutató intézet jelentését arról, hogy Johnson úgynevezett népszerűségi indexe alacsonyabbra zuhant, mint hivatali idejének bármelyik időpontjában, s csupán a megkérdezettek 36 százaléka helyeselte politikáját. Ami pedig a vietnami háborút illeti, a megkérdezetteknek csak 26 százaléka helyeselte a johnsoni háborús politikát. 63 százalék elítélte és 11 százalék nem nyilvánított véleményét. Csődöt mondtak az amerikai elnök híveinek azok a kísérletei, hogy a New Hampshire-i előválasztás számukra meghökkentő eredménye után megfordítsák a közhangulatot s népszerűsítsék az elnököt. Hiába küldték el a kormány több tagját Wisconsinba, a következő előválasztás színhelyére, nyilvánvalóvá vált, hogy Johnson, akinek neve hivatalosan nem szerepel a szavazócédulákon, alulmarad McCarthyval szemben. A helyzet egyébként meglehetősen zavart Washingtonban a történtek nyomán. Az első meglepetés során vasárnap este olyan vélemények is voltak, hogy Johnson csupán egy „texasi fogást” alkalmazott, s amikor majd hívei „kérlelni fogják”, hogy fogadja el az elnökjelöltséget, sikerülni fog őt erre „rávenni”. Eszerint az elnökség súlyos felelősségét annyira komolyan vevő Johnsonról reklámozandó kép segít majd megjavítani az elnöki népszerűséget. Johnson azonban később a Fehér Házban újságírókkal folytatott, kötetlenebb eszmecserében nyomatékosan kijelentette, hogy nem hajlandó elfogadni semmiféle jelölést az elnökségre. Sőt, azt sem zárta ki, hogy esetleg nem is vesz részt a chicagói jelölő gyűlésen. Ennek nyomán olyan találgatások kaptak teret Washingtonban, hogy Johnson esetleg pártolni fogja valaki, esetleg Hubert Humphrey jelölését. Ezt mondotta egyébként Nixon volt alelnök is, aki a republikánus párt részéről jóformán egyedül van a porondon a soron következő elnökválasztásokon. Nixon azt mondotta, hogy nem volna meglepve, ha Johnson alelnökit indítaná az elnökség megnyeréséért a választási harcba. Árkus István Bombázás a VDK sűrűn lakott területein Az Egyesült Államok légiereje hétfőn folytatta a VDK sűrűn lakott területeinek bombázását. Johnson eredetileg azt jelentette be, hogy a bombázások a demilitarizált övezet tőszomszédságában levő területekre korlátozódnak a jövőben. Valójában it hétfői napon — mint a VNA északvietnami hírügynökség közli — az amerikai kalózrepülőgépek Hanoitól alig 160 kilométerre délre fekvő területeket bombáztál! (Folytatás a 2. oldalon.)