Népszabadság, 1969. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-22 / 17. szám
1969. január 22. szerda Akit ostornak rendelt a gondviselés Újra megsuhogtatta ostorát Eörsi István, a magyar glosszaírás Attilája. Ez alkalommal a filmátvételi bizottsága mérte félelmetes csapásait (az Élet és Irodalomban). De valahogy mégsem éreztük olyan lélegzetelállítónak a rohamot, mint a hunokét. Vajon miért? Előre kell bocsátani: magából az interjúból, amelyre Eörsi reagál és amelyet a MOKÉP igazgatója a Filmkultúrának adott, kitűnik, hogy hibák vannak a filmátvétel körül, a bizottság tevékenységének bizonyos — korántsem összes!. — elvei tisztázatlanok, gyakorlata ellentmondásos. De hát ez kiderült a Filmkultúrából is. Emellett az is kiderült, hogy az interjú szerzőjének, Kenedi Jánosnak elképzelései elég nagy tájékozatlanságról és még nagyobb naivitásról tanúskodnak. De most ne erről beszéljünk, hanem arról, hogy mi az a plusz, amellyel Eörsi szükségesnek látta megtoldani Kenedi következtetéseit. Kenedi nem kevesebbet mond el, mint azt, hogy „a filmátvétel mechanizmusa a jelek szerint nem ura a helyzetnek”. Ehhez meg is teszi a maga — vitatható, de megvitatandó — javaslatait. Eörsi ezekre mint evidenciákra hivatkozik, mint magától értetődő igazságokra, de ezzel ő nem elégedhet meg. Akit ostornak rendelt a gondviselés, annak keresnie kell az ostorozandókat is; egy Attilához egy Aetius kell. Eörsi meg is találja a maga rómaijait, a hivatalnokokat. Nem azért van baj — így Eörsi — a magyar filmátvétellel, mert ezt vagy azt roszszul csinálják, hanem mert hivatalnokok csinálják, akik persze „jórészt kinevezett művészeti szakemberek”, akik tehát nem is érthetnek a művészethez. A „hivatali szemlélet’’ az, amelyből a prüdéria következik, a „hivatali ablakokból” tűnik minden hamisnak stb. Eörsi különféle szocialista országok filmjeinek bemutatását követeli, Kenedi még többet, feltehetően jórészt okkal. Ám hogyhogy nem jut eszébe Eörsinek, hogy azoknak a filmeknek a gyártását is „hivatalnokok” határozták el, szervezték meg, segítették elő. Azután itt van egy egész sora a magyar filmeknek, amelyekért Eörsi kivont karddal hadakozik: azokat is „hivatalnoki szemek” olvasták el, hagyták jóvá és „hivatali ablakból” járultak hozzá forgalmazásukhoz. (Sőt az a gyanúnk, jó néhány hivatalnok működik közre a nyugati filmgyártásban is.) Hogy valamelyik országban a filmvásárlás munkájával érdemben gyakorló művészeket bíztak volna meg, arról nincs tudomásunk. Eörsi pedig ezt bizonygatja: a hivatalnok tehát üljön a hivatalban és hivatali szellemben nézzen ki a hivatali ablakon. A filmművész megvásároljon filmeket... Aligha hinnék egyébként, hogy az erre képes művészek vállalkoznának ilyen feladatra. Nem az ő dolguk ez — mondanák —, hanem az erre felkészült, a művészethez is, a forgalmazáshoz is, a gazdasági dolgokhoz is értő hivatalnokoké. S igazuk lenne. A kérdést másképp nem is lehet felvetni. Hogy van-e elég ilyen hivatalnokunk? Biztos nincs. De hogy van sok, aki jobban ismeri a helyzetet, mint Kenedi és Eörsi, akinek művészi és ideológiai ítélete is megalapozottabb, mint az övéké, az bizonyos. Arról kell gondoskodni, hogy ezeknek a száma gyarapodjék, hogy általában jobban legyenek felkészítve a feladatukra. Ugyanis — hogy eláruljuk a nagy „felismerést”, amelynek jegyében e sorok íródtak —, vannak jó és kevésbé jó és rossz és egészen rossz hivatalnokok. Mint ahogy vannak jó és kevésbé jó és rossz és egészen rossz hadvezérek. Az utóbbiak közé — akár a hivatalnokok, akár hadvezérek — azokat szokás sorolni, akik ostorukkal összevissza csapkodnak és közben Attiláknak képzelik magukat. (R.) NEPSZABADSAG GONDOLATOK AKÉPERNYŐI ELŐTI ISMERKEDÉS BORS MÁTÉVAL. A kialakított kép az új sorozat hőséről az első bemutatkozás után kissé vázlatos. Az bizonyos, hogy nem másolták le sem Princről, sem a Tenkes kapitányáról, és csak furfangossága rokonítható némileg Tersánszky, Tamási, Rideg kedvelt hőseivel, de egyelőre még inkább csak Sztankay Istvánt látjuk, Bors Mátét csak megsejtjük mögötte. Hogy egyéniséggé lesz-e, arra majd a következő négyszer egy óra ad választ. Az első epizódban (Szervezzünk anarchiát!, rendezte Herskó János) nem is annyira az ő személye problematikus, mint a film összebékíthetetlen kettőssége. Az ifjú nézőkhöz szóló történet ugyanis úgy vált át az azonosulást igénylő izgalmas eseménybonyolításból az idézőjeleket használó, elidegenítő paródiába és vissza, hogy az ellentétes hatások megsemmisítik egymást. Nem lehet összeötvözni például az anarchista vezér morbid humorú lövöldözési jelenetét a hadifoglyok szökésével. Ez nem jókedvű kikacsintás a meséből, hanem más műfaj, stílszerűtlen elrugaszkodás, melytől az egész dicséretre méltó próbálkozás komolytalanná válhat, beleértve azt a reális történelmi hátteret, amelyből kiindult. Ugyancsak a felemás koncepcióról vall Antal Imre önmagában kitűnő alakítása. Az általa megformált Dániel Ekle eredeti figuraa többi között arra is hivatott, hogy a korszak valóságos eseményeiről informáljon menet közben), de nem korabeli. Jellegzetesen mai intellektus, aki egy időgépen fél évszázadot száguldott vissza, és belekerült egy olyan szituációba, melyet kellő humorral vállal. Játéka tehát (akárcsak Dégi Istváné) elüt a többiekétől. Most. Ám nem biztos, hogy végleg. Minthogy a Borskompánia további kalandjait még négy másik rendező szignálja, lehet, hogy a figurák itt-ott módosulnak, színesednek vagy fakulnak. Még az is megtörténhet az érdekes kísérlet eredményeképpen, hogy az alkotók egyéniségének különbözősége paradox módon végül is egységet teremt e kezdeti bizonytalanság ellentmondásaiból. FILMEKRŐL. A hét legértékesebb külföldi játékfilmje: Doktor Vera. Vjatyics Berezsnih ízléssel, bensőségesen és határozott tehetséggel pergeti le előttünk egy, a németek által megszállt területen maradó orvosnő bátor áldozatvállalását. Kevés csinnadratta, sok humánum, a nácik nem ordítoznak benne és nem is bárgyúk. Berezsnik igen találóan ábrázolja őket is, félelmetesen udvariasnak és hidegen eltökéltnek, fölényességükben sebezhetőknek diszkrét egyénítésben. Vera doktornőnek nemcsak velük kell megküzdenie, hanem — a városka felszabadulása után — az együttműködés vádjával is. Ám amennyire hiteles a jellemzés (a doktornőn kívül egy öreg felcser, egy sebesült szovjet ezredes, egy kollaboráns újságíró, egy idős műtősnővér, és a Berek Kati szinkronhangjával még plasztikusabbá vált színésznő esetében), annyira kitűnik a dramaturgiai fordulatok enyhe valószínűtlensége. Vera nővér kórházának leggyanúsabb betege — az ezredes — csak azért menekül meg, mert a német rendőrfőnököt az utolsó pillanatban mindig elhívják az ágya mellől. És azért hívják el, hogy az ezredes a film végén megjelenhessen, és — mint egyetlen mentőtanú — kiszabadíthassa a hősnőt szorult helyzetéből. De ezek a jóindulatúan naiv véletlenek nem ássák alá a film belső hitelét, nem zavarják a biztos művészi eszközökkel megteremtett atmoszféráját. Az 1957-ben készült A legszebb pillanat, rendezője a hazánkban bemutatott első neorealista olasz film (Augusztusi vasárnap) alkorója, Luciano Emmer, s egyik forgatókönyvírója Vasco Pratolini. A fájdalommentes szülés témája mögött felvillan az olasz orvosok és ápolónők egzisztenciális problémája is, de sajnos mindkettőt elborítja a könnyed érzelmességnek az a híg változata, mely az egykor rangos szerzők kifáradását már akkor jelezte. A hasonló tárgyú, nálunk is bemutatott s 1956-ban készült francia Fájdalom nélkül bizony ennél jóval hatásosabb, megragadóbb volt, az Emmerhez hasonló vénájú J. P. Le Chanois nem feledkezett bele idillikus hangulatokba. A Szerelmi körhinta sztárok felvonultatásán kívül az égvilágon semmit sem nyújtott. Rolf Thiele és társai villanásnyi ötleteket dagasztottak kínos-keservesen filmnovellákká. De ezek jó ötletek is valamikor a harmincas években születhettek, és mások már sokkal jobban megírták. Ha éppen ilyenre vágyunk, régi, ötletes bulvárszerzőink hagyatékából bőven meríthetnénk. Ha éppen meg akarnánk csinálni, mondom jobban csinálnánk. Színészünk is van hozzá, rendezőnk is, nem is kerülne sokba. Még el is adhatnánk az osztrákoknak. Hegedűs Tibor Marad az érettségi Az érettségi körül kialakult több éves vita tapasztalatairól s a döntésről tájékoztatta a Művelődésügyi Minisztérium gimnáziumi osztályának vezetője az MTI munkatársát. A vizsgálatok és viták elemzése alapján a Művelődésügyi Minisztérium vezető testülete arra a döntésre jutott, hogy az érettségi vizsga közoktatás politikailag, pedagógiailag és pszichológiailag jelentős tényező. Az érettségi vizsgára szükség van, a létéről, jogosultságáról szóló vitákat lezártnak kell tekinteni. Lényeges változást nem tervezünk. Változatlanul fenntartjuk: az érettségi vizsga jogilag nem kötelező, de minden középiskolás számára ajánlatos. Az iskolareform szellemének és az egységes eljárásnak érvényesítése érdekében az 1969—70-es tanévben az érettségi vizsga elnökei és a vizsgabizottság tagjai számára módszertani kézikönyv megjelentetését tervezzük. KULTURÁLIS HÍREK A FINN NEMZETI SZÍNHÁZ bemutatta Örkény István Tóték című színdarabját. Rónai Rudolf, hazánk helsinki nagykövete fogadást rendezett ebből az alkalomból. A MAGYAR FILMMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGÉNEK III. közgyűlését szombaton tartják a Fészek Klubban. Fábri Zoltán megnyitója után Kovács András mondja el az elnökség beszámolóját. A MAGYARORSZÁGI DÉLSZLÁVOK DEMOKRATIKUS SZÖVETSÉGE kiadja Nikola Tordinac népi balladákat, hősi énekeket tartalmazó gyűjteményét. A NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI INTÉZET június 4. és 8. között Budapesten rendezi meg 13. világkongresszusát „A színház az ember társa” címmel. Új dokumentum fényében Ady Endre és Achim András KEVESEN TUDJÁK, hogy a békéscsabai parasztvezér jó barátságban volt Ady Endrével. Mikor, hol és hogyan keletkezett barátságuk? Ady első párizsi utazása után a Budapesti Napló szerkesztőségében kezdett dolgozni. Az első, itt megjelent cikke után egy hónappai érdeklődése Mezőfi Vilmos agrárszocialista mozgalmára irányult. 1905. február 17-én, az akkor még Mezőfi pártjához tartozó Achim L. Andrásról cikk jelent meg a Budapesti Naplóban, amelynek a szerzője valószínűleg Ady Endre: „Társat kapott — huszonnégy óra múlva — Mezőfi Vilmos, az első magyar szocialista képviselő. Békéscsaba választói ma nagy szótöbbséggel Achim L. András szocialista parasztgazdát választották meg képviselőjüknek. Érdekes alakja lesz az országgyűlésnek az az Achim András mindenképpen. Nemcsak azért, mert szocialista. Hiszen (most már így mondhatjuk) van már ott szocialista. Azért sem, mert földművelő ember, van a parlametnek már más három parasztgazda tagja. De érdekes lesz azért, mert parasztgazda is, meg szocialista is, és érdekes lesz az egyénisége révén. Mert egyéniség Achim András, sőt ne haragudjék meg nem szocialista világ, ha sietünk kijelenteni — értékes egyéniség.” Ady akkori ítélete Achimról éppen úgy magán viseli biztos ítéőképességét, mint későbbi versei. Ennek az Ady által írt cikknek az a történeti jelentősége, hogy Achim, mikor kilépett a helyi politika kereteiből, rögtön magára vonta Ady figyelmét. Ady Endre a Parlamentben láttatta meg először Achim L. And■ást. Achim bemutatkozó beszédét ártotta. A Budapesti Napló 1905 május 12-én így kommentálta Achim beszédét: „A nép ma Achim András személyében jelent meg az urak között. És a terem urainak, de még a karzat hölgyeinek is el kellett ismerniük, hogy a nép ezúttal jól van képviselve. Achim András talán a legszebb férfi a magyar képviselőházban. A bal mező közepe táján állott szólásra, fent a hegyen. Érdekes, okos fejére kíváncsisággal szegeződtek a pillantások. A paraszt Apolló nem jött zavarba. Nyugodtan, biztosan kezdett beszélni. A hangja zengő, meleg, szép férfi hang. A beszéde egyenes, szabatos, szép férfibeszéd. Mondatai világos, kerek, befejezett mondatok ... — A beszéd Mezőfi Vilmosnak nem tetszett, de annál jobban tetszett a bal mezőnek. Mezőfi kijelentette, hogy nem ért vele egyet, Kossuth Ferenc pedig felszólította, lépjen be a Függetlenségi Pártba. Ez egyelőre nem történt meg, de Achim szívesen fogadta a meleg gratulációkat, amelyekkel elhalmozták.'’ Ez a kommentár feltehetően Adytól való, bár nincs aláírva, de teljes mértékben az Achimról szóló tudósítások gondolatmenetéhez igazodik, és a használt szókészlet is Adytól való. Hogy a gratulálók között ott volt-e Ady, talán sohasem lehet megtudni. ACHIM CSALÁDJA szerint az ismerkedés a Parlamentben történt meg, így hát Ady és Achim megismerkedésének dátuma 1905 májusának közepe. A barátság gondolatával és érzésével Ady Endre közeledett a nálánál valamivel idősebb Achim L. Andráshoz. Achim már ebben az időben híres ember, Ady nevét csaknem egy évvel később kapja szárnyra az ország irodalmat és újságot olvasó népének az érdeklődése. 1906 februárjának elején — minden kétséget kizáróan — Ady és Achim már barátok. Ady Új versek című kötetének a megjelenése után egy héttel Achim napilapjában, a Békés megyei Híradóban a lap felelős szerkesztője, Szentmiklósi József vezércikket írt A magyar Ugaron. Pogány zsoltárok dicsérete címmel. A vezércikk a lap vasárnapi számában és három hasábon jelent meg. Talán ez a lap reagált először az Új versek megjelenésére, s ez az adat, tudtommal, nem ismert az Ady-irodalomban. „A dudvás, kutyatejes, szamárkórós magyar Ugarban új eke indult ... Tüzes, vad erő kormányozza a szarvakat és megy-megy szilajon az új, nagy eke. — Mögötte hullámzik, liheg az Ugar, reszket a kutyatej, sápad a szamárkóró s a pusztuló hitványság nyomán, mély barázdákból új Élet kél. A nagy eke szarvánál Ady Endre áll. A fiatal álmodatók legkülönbje, a zsoltárok napszemű teleszín fia, akinek életet a Szilágyság adott; erőt, színt, hangot, illatot a Szajna világa. Lelke a pogány, a gazdag, az ezersugaras, amit megálmodott — együvé gereblyélte a »Pallas« és Ady Endre új versei ma jelennek meg az olvasni igazán tudók, a nyomorúságosan kevesek számára .. EZT A CIKKET ugyan nem Aehim írta, mögötte mégis őt találjuk. Szentmiklósi képtelen lett volna arra, hogy az Új versekről egyedül ilyen méltatást írjon. Ahogy rendszerint történni szokott, Aehim újságíróival mindig megbeszélte a lapban megjelenő fontos cikkeket. Egyébként az Új versek tiszteletpáldányát is Aehim kapta meg. Ki érthette volna jobban meg A magyar Ugaron című versciklus tartalmát és fedezhette volna fel benne a forradalmi újat, mint éppen Aehim? A magyar parlamentben ő követelt először földosztást, ő szervezte meg az első önálló parasztpártot, azaz ő volt az első és egyik legmerészebb a magyar Ugar felszántásában. E cikk keretén belül csak arra van lehetőség, hogy Ady és Aehim barátságából néhány mozzanatot emeljünk ki, így mindenképpen azt, hogyan hatott Adámra Ady költészete? Bölöni említi, hogy Aehim Ady-versekkel kelt és feküdt. De írt erről a hatásról maga Aehim is abban az egyetlen fennmaradt levélben, amelyet 1918. március 23-án írt Adynak. Ott így nyilatkozott: „Hejh, édesapám, lelkem danoló madara, tanáld már ki, danold már ki azt a nótát, amitől egyszer nem is olyan régen, olyan szépen égtek itt az úri kastélyok és plébániák .. Adyra szintén nagy hatással volt Aehim egyénisége és politikai programja. Szabó Dezső Achimról szóló írásában elmondja, hogy Ady neki és Kaffka Margitnak egy alkalommal az egyik Márvány utcai kiskocsmában háromnegyed óráig beszélt Achimról. „Sohasem hallottam Adyt valakiről ilyen mélyről jövő melegséggel beszélni.” Nemrég mutatta ki Domokos József Ady két verséről, a Fölszállott a páváról és a Dózsa György lakomáján-ról, hogy azok közvetlen ihletője Aehim. MIND ADYNAK, mind Adámnak kevés szívbéli jó barátja volt. De ők ketten testvér módjára szerették és becsülték egymást. Ez a barátság mindenekelőtt politikai fegyverbarátság volt. Barátságukból nem az a fontos, hogy ki hatott kire? Történetileg az a nagy jelentőségű tény, hogy a századforduló utáni első évtizedben a két kiemelkedő demokrata megtalálta egymást és radikális plebejus politikát dolgoztak ki a polgári forradalom következetes befejezésére. Király István Pécs, az MTA Dunántúli Tudományos Intézetének munkatársa