Népszabadság, 1969. július (27. évfolyam, 150-176. szám)

1969-07-08 / 156. szám

Tengeri „utcaseprő44 Az olaj egyike legfontosabb, legértékesebb a nyersanyagainknak, de ha e fekete arany a tengerbe jut, kegyetlen ellensége lesz min­den élőlénynek, az embernek is. Akit szerencséje vagy kötelessége elvezérelt valamelyik nagy olaj­kikötőbe, nem felejtheti a víz te­tején ringatózó szennyes olajré­teg lesújtó látványát. A sirály itt ritka vendég, nincs mivel táplál­koznia. Az olaj elzárja a napfényt és az oxigént a mélységek lakói elől. Itt pusztul a plankton, innen elvándorol a hal, itt megszűnik a vízi élet. Két évvel ezelőtt Anglia part­jainál zátonyra futott egy tank­hajó, a tengerbe ömlött 119 ezer tonna nyersolaj. Az angol és a francia partvidéken sok­ tízezer méter hosszan tönkrementek fürdőhelyek. A katasztrófa súlyos a következményekkel járt. Természetesen az ilyen tek — a korszerű hajózás baleset körül­ményei között — igen ritkák. An­nál több alkalommal kerül viszont olaj a vízbe a tenger alatti lelő­helyeken, a kikötőkben, sen, ha viharos az időjárás.különö­Valóságos természeti csapás, amikor a tankhajók kiürítik bal­lasztvizüket. Ha ugyanis nem visz olajat a hajó — a tengerjáró tu­lajdonságok megőrzése végett —, vizet szivattyúznak a tartályaiba. E ballasztvíz eltávolításakor— kü­lönösen az öreg hajóknál — sok szennyező olajmaradék jut a kikö­tők előtti vizekbe. A tengerparttal rendelkező or­szágok közvéleményét nagyon nyugtalanítják ezek a tények. Szovjetunióban — egy közelmúlt­­­ban hozott határozat nyomán — tisztítóállomások épültek, ame­lyek befogadják a ballasztvizet, megszűrik azt, és az olajat továb­bi feldolgozásra előkészítik. Ilyen módon már több ezer tonna ola­jat „bányásztak” ki. Az odesszai tisztítóállomás parancsnoka — a továbbképzésen levő tengerészek előtt — azt is ki­jelentette, hogy ők már több száz bálnát zsákmányoltak. A tengeré­szek jót nevettek, de hamarosan rájöttek: a parancsnok nem tré­fált. A bálnavadász flottilla hajói­nak tisztításakor ugyanis valóban hatalmas mennyiségű — egyéb­ként szennyező — bálnazsírt mentettek meg. Még érdekesebb volt, ami No­­vorosszijszk kikötőjében történt. Nemrég megjelent itt egy furcsa kis hajócska, a Csöppség. Még csak nem is a „saját lábán” jött, úgy vontatták. A négy méter szé­les, 15 méter hosszú alkotmány saját erejéből „teknősbéka-sebes­­séggel” halad csak. Nos, ez a kis hajó egy hónap alatt 65 tonna olajat és 7 tonna különféle sze­metet — hulladékot, törmeléket — gyűjtött össze a tengerből. Né­hány hónap múlva pedig munkál­kodása nyomán tiszta lett a kikö­tő, átlátszó a víz, akár a nyílt tengeren. Az olaj- és szemétgyűjtő hajót a Fekete-tengeri Központi Terve­zőintézet tervei alapján építették meg. A kísérleti példány módosí­tása után elkészült már a máso­dik hajó is, ezt Odesszában állí­tották munkába. A közelmúltban — egy tankhajó balesete után — rövid idő alatt 230 tonna olajat gyűjtött össze. A tengeri „utcaseprő” óránként 4 tonna olajat, 1,5 tonna szeme­tet (ha az egyes darabok hossza nem haladja meg a 2 métert, és súlya a 70 kg-ot) gyűjt össze. További ilyen hajók épülnek más szovjet kikötők részére, és újabban exportra is. (APN) TigBoüi Ai­s és technika Fenyegető veszedelem: A VÍZSZENNYEZÉS A természetkedvelő ember számára megdöbbentő képek peregtek nemrég a televízió képernyőjén. Elpusztult halak tömegét sodorták a Rajna piszkos habjai. A szűkszavú kommentár idegméreggel történt szennyeződésről tudósított, s ez nagy izgalmat keltett a folyó alsó szakaszán, főként Hollandiában, ahol a Rajna vizének különböző célú felhasználását a nagyarányú vízszennyezés komolyan veszélyeztette. A Ruhr, az Emscher és a Lippe A Rajna sajnálatos módon rég­óta „előkelő helyet” foglal el az európai folyók között az erősen szennyezett vízfolyások listáján. A nagy folyó elszennyeződése már a múlt század elején, a Ruhr­­vidék szénbányászatának erőtel­jes fejlesztésekor kezdődött, a bá­nyászattal kapcsolatos sáros, szén­iszapos szennyvizek bevezetésével. A szénbányászattal párhuzamosan fejlődő vas- és acélipar jelentősen fokozta a szennyeződést. Különösen káros hatásként je­lentkezett később, az első világ­háború utáni időszakban kibonta­kozó újabb iparágak — a szénle­párlás és az ezzel kapcsolatos vegyipar — szennyező tevékeny­sége. Ennek során erősen mérge­ző hatású anyagiak (fenol és kü­lönböző fenolszármazékok st­­.) kerültek a Rajna vizébe. A Ruhr folyó völgyéből kiin­dulva az ipar fokozatosan terjesz­kedett, s a mai észak-rajna-veszt­­fáliai iparvidék már három folyó, a Ruhr, az Emscher és a Lippe vízgyűjtő területét foglalja ma­gába és szennyezi egyre erőseb­ben. Az ipar nagyarányú koncentrá­ciójával együtt járt a népesség sű­rűsödése is: a hatalmas iparvidék lakossága már 1960 ban elérte a 6 milliót. Ilyen körülmények között megfelelő minőségű és mennyisé­­­gű víz előteremtése erőfeszítéseket követel. hihetetlen A nagy­arányú beruházások ellenére, amelyeket a szennyvizek tisztítá­sára, a legkülönbözőbb mechani­kai, kémiai és biológiai tisztítóbe­rendezésekre fordítottak és fordí­tanak, a helyzet egyre súlyosabb. Nem ritkák az olyan városok, te­lepülések, ahol az ivóvizet palac­kozva árulják a boltokban, mert a vezetéki hálózat vize ivásra al­kalmatlan. Ez az elképesztő helyzet, sajnos, nem egyedülálló, hasonló jelen­séggel ma már másutt is találkoz­hatunk Nyugat-Európa koncent­rált iparvidékein. Menteni kell, ami még menthe­tő! Erre figyelmeztet a Rajnán napjainkban történt nagyarányú halpusztulás is. A tiszta víz szá­zadunk egyik legbecsesebb, legke­resettebb nyersanyagává vált. Na­gyon körültekintően, okosan kell gazdálkodnunk e kinccsel, külön­ben valószínűleg bekövetkezik az a katasztrófa, amire a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tu­dósai mélyreható elemzések alap­ján már figyelmeztettek: a század végére az emberiségnek szembe kell néznie a vízinség veszélyével. A rendelkezésre álló, megfelelő minőségű felszín alatti vízkészle­tek korlátozottak. Kihasználásuk igen sok helyen már nem fokoz­ható, ezért kénytelen az emberi­ség a felszíni vizek (vízfolyások, tavak) vízkészletét igénybe venni, és a felhasználási céloknak meg­felelő mértékben — sokszor igen nagy költséggel — előzetesen meg­tisztítani. Élet a vízben A légköri csapadékból táplálko­zó felszíni vizek kisebb vagy nagyobb vízfolyások, állóvizek — nem abiotikus, nem holt víztöme­gek, hanem különféle élőlények­kel, növényi és állati szervezetek sokaságával benépesült élővizek. A legkisebb pocsolyák, apró víz­­gyülemlések, még a faodvak vagy a mohapárnák rejtett vize is élő­lényeket, mikroszkopikus méretű növényi és állati szervezeteket tartalmaz. A felszíni vizeket be­népesítő élőlények sokasága kü­lönböző szervezettségű, különböző fejlettségi fokon álló, különböző anyagcseréjű változatos életmű­ködésű növény- és állatfajt jelent, az egészen parányi baktériumok­tól a sok esetben kapitális mére­teket elérő halakig. Ezek az élő szervezetek életmű­ködésükkel — anyagcsere-folya­mataik révén — más és más szin­ten kapcsolódnak be a felszíni vi­zek nagy anyagkörforgásába. Egyes típusok — főleg a zöld fes­tékanyaggal, klorofillal rendelke­ző növényi szervezetek (különféle algák és vízinövények) — a víz ásványi sóiból és a széndioxidból szerves anyagokat építenek fel tes­tükben. Mások, főként a víz állati szervezetei (például a halak is) az így felépített szerves anyagokat táplálkozásuk során bekebelezve hasznosítják, felhalmozzák. Ismét más típusú szervezetek — a vízben élő baktériumok — az élő szervezetek hulladékanyagait, és magukat az elhalt szervezete­ket, azok széteső szerves anyagait fogyasztják, hasznosítják. A szer­ves anyagokat elbontják, egyszerű ásványi anyagokká alakítják. Normális természeti körülmé­n­­yek között a felszíni vizek élete, vizekben lejátszódó anyag­körforgás meglehetősen kiegyen­súlyozottan történik, a szerves­­anyag-építés — szervesanyag­­felhalmozás — szervesanyag-el­­bontás röviden vázolt sémája sze­rint. Ha megbomlik az egyensúly A víz élőlényei térben és idő­ben meghatározott életközössé­geket alkotnak, amelyeknek egyes elemei — maguk az egyes szerve­zetek — szoros kölcsönhatásban állanak egymással és az élettelen külső környezettel egyaránt. A felszíni élővizek magas szer­vezettségi fokon álló, úgynevezett biodinamikus rendszerek, sajátos önszabályozó képességgel, ami a rendszer dinamikus egyensúlyi ál­lapotát mindig fenntartani igyek­szik. A felszíni vizek öntisztító képessége lényegében a biodina­mikus rendszer nagyfokú önsza­bályozó képességének mindenkori érvényesülésén alapszik. A törvényszerűségek ismereté­ben, megfelelő beavatkozásokkal a vizekben lezajló szervesanyag­­termelési folyamat az ember szá­mára hasznos gazdálkodási tevé­kenységgé bővíthető. Gondoljunk az intenzív haltenyésztésre, ami az emberiség táplálékának nem elhanyagolható részét adja már ma sem, a jövőben pedig még na­gyobb lesz a szerepe. Az emberiség azonban társadal­mi tevékenysége során — sajná­latos módon — olyan káros tevé­kenységet is kifejt, ami a felszíni vizek élővilágát esetenként ka­tasztrofálisan érinti, megbontja az egyensúlyt. A tisztítatlanul bevezetett szennyvizek a biodinamikus rend­szer egyensúlyát felborítják, leg­alábbis­­ erősen eltolják a szerves­­anyag-elbontó tevékenység irá­nyába. Alkalmazkodó­képesség Az élővízbe vezetett szennyvíz — minőségi összetételétől, men­­­nyiségétől és az időbeni lefolyási viszonyoktól függően — kisebb­­nagyobb változásokat okoz a befo­gadó felszíni vízben, annak élő és élettelen környezeti viszonyait megváltoztatja. Az élőlények — igényeiktől, tű­rőképességüktől függően — egy­mástól eltérően, de általában igen élénken reagálnak a számukra kedvező, vagy kedvezőtlen kör­nyezetváltozásokra. Hogy csak a szélsőséges eseteket említsem: a körülmények megváltozásával egyesek tömegeseen elszaporodhat­nak, mások viszont tömegesen elpusztulhatnak. Az élő szervezetek nagyfokú alkalmazkodóképessége igen je­lentős specializálódást eredmé­nyezett. A legérdekesebb különle­gességek alakultak ki a történel­mi fejlődés folyamán, s ennek eredményeként csodálhatjuk a forró vizű hőforrások, az erősen sós, savanyú, lúgos stb. vizek sa­játos élővilágát. Speciális alkalmazkodásra ké­pesek a kifejezetten szennyvíz­kedvelő növényi és állati szerve­zetek is, amelyek fel nem becsül­hető szerepet játszanak a külön­féle eredetű szennyvizek termé­szetes úton történő tisztulásában, nemegyszer a mesterségesen létre­hozott biológiai szennyvíztisztító eljárások során. Mérgek a vízben A felszíni élővizek számára kü­lönösen nagy veszélyt azok az anyagok jelentenek, amelyek az élőlényekre mérgezően hatnak, s még a kifejezetten szennyvízked­velő szervezeteket is elpusztítják. Sajnos sok és egyre több ilyen méreg ismeretes. Az utóbbi évti­zedekben világszerte mind gyako­ribb jelenség az egészségügyi és a mezőgazdasági védekezés során alkalmazott, nagy hatóerejű mé­reganyagok vízbe jutásával kap­csolatos tömeges halpusztulás és más élőlények pusztulása. Az ötvenes évek elején az Egye­sült Államokban a Mississippi folyó alsó szakaszán következett be hatalmas arányú halpusztulás, amit a már hírhedtté vált klóro­zott szénhidrogéneket tartalmazó peszticidek — rovarirtó szerek — okoztak. Veszélyesek ezek a méreganya­gok, mert nemcsak a váratlanul nagyobb mennyiségek vízbe kerü­lése esetén okoznak akut halpusztulásokat, úgynevezett hanem a közvetlenül nem mérgező hatású, kis mennyiségű méreg fokozatos felhalmozódása is idővel robba­násszerű, esetleg a víz teljes élő­világára kiterjedő pusztulást ered­ményezhet. Hosszas vizsgálatok kiderítet­ték, hogy a nehezen elbomló mér­gek a vízi szervezetekben a táp­láléklánc mentén feldúsulnak, és a lánc csúcsát képező ragadozó halak, hirtelen valamint halevő madarak tömeges pusztulását okozhatják. Hazánkban szerencsére nem túl gyakori az ilyen jellegű vízszen­­­nyezés. A Balatonban 1965 nyarán előfordult eset volt a legnagyobb, ez kb. 5000 mázsa halat vitt el. A halászatilag hasznosított fel­színi vizeink (mintegy 208 000 kat. hold) nagyobb részének vízminő­sége megfelel. Vizeinknek azon­ban csupán egyharmada termé­szetes tisztaságú. Súlyosabb prob­lémák egyes kisebb vízfolyáso­kon jelentkeznek. Vizeink helyzete A szennyező anyagok meglehe­tősen széles skálájúak. Hogy csak néhányat említsek a gyakoribbak közül: a víz oxigénháztartását fel­borító rothadóképes szerves anya­gok, illetve bomlástermékeik, a különböző fenolszármazékok, am­­móniumvegyületek, nehézfémsók, cián, esetenként különböző pesz­ticidek stb. Érdemes röviden említést tenni arról is, hogy vizekbe kerülő sokszor a felszíni szennyező anya­gok nem okoznak látványos hal­­pusztulást. A kár mégis jelen­tős lehet közvetve azáltal, hogy a halak táplálékául szolgáló szerve­zeteket pusztítják el, vagy szennyes üledék a víz fenekét, a a halak tartózkodási helyét, legelő­területét teszi tönkre, s végered­ményben a halállományt elriaszt­ja, elvándorlásra készteti. Igen je­lentős vízszakaszok néptelenednek így el átmenetileg vagy akár vég­legesen is. Érzékeny veszteségként könyvelhetjük el ilyen vonatko­zásban a dunai kecsegeállomány nagymérvű csökkenését, ami jó­részt a magyarországi vízszakasz fokozódó szennyeződésének a kö­vetkezménye. De ennél is fontosabb dolog és nagyobb károkat okoz az, hogy a szennyezett vizek csak költséges tisztítás után használhatók fel ipari célra, különösen pedig ivó­vízként. Sokat tettünk — különösen az utóbbi években történtek nagy erőfeszítések — vizeink tisztasá­gának védelmére, de még széle­sebb körű társadalmi összefogás­ra — és nagy anyagi áldozatokra — van szükség. Az országgyűlés július 3-i ülésén Dégen elvtárs bejelentette: „Az ipar által kibo­csátott szennyvíz káros hatásának megszüntetésére 1976-ig minden ipari üzemnek meg kell építenie szennyvíztisztító berendezését.’’ A tiszta víz roppant kincs, s egyre nagyobb kinccsé válik. Tör­vényeink betartásával és betarta­tásával féltőn kell tehát vigyáz­nunk vizeinkre, megakadályozva mindenféle szennyeződést Dr. Veszprémi Béla Összeszedik a döglött halakat a Rajna partján. A júniusi mérgezés során — feltételezések szerint — a folyó egész halállománya el­pusztult. Süllyesztőkben KOVÁCSOLT ALKATRÉSZEK gyártását vállalja ötvözött és ötvözetlen acélokból a ijLanz flavag A szükséges BUDAPEST szerszámokról ljp. vili.. Könyves Kálmán krt. 76. gondoskodunk. Telefon: 335—950 1577-es mellék.

Next