Népszabadság, 1973. március (31. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-18 / 65. szám
1973. március 18., vasárnap NÉPSZABADSÁG Befejeződtek a magyar—román vegyipari gazdasági együttműködési tárgyalások Elutazott a román vegyipari miniszter Március 15. és 17. között dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter és Mihail Florescu román vegyipari miniszter Budapesten tárgyalásokat folytatott a két ország vegyipari együttműködéséről. Megállapították, hogy a két ország petrolkémiai iparának gyors ütemű fejlesztése — a komplex programnak megfelelően — mindkét fél számára előnyös együttműködésre nyújt lehetőséget. A kidolgozott javaslatok közül különösen jelentős a petrolkémiai és a szintetikus kaucsukipar területén 1975 után megvalósítandó kooperáció. A tárgyalásokon nagy figyelmet fordítottak a két ország vegyipari alapanyag-forgalmának lényeges növelésére, s behatóan tárgyaltak arról, hogy hosszabb távon hogyan elégíthetik ki kölcsönösen egymás igényeit különböző petrolkémiai alapanyagokból, műanyagokból és szintetikus kaucsukból. A miniszterek véleményt cseréltek a foszformatragya-iparban és a növényvédőszer-iparban megvalósítható együttműködésről. A szakértők által javasolt növényvédőszer-ipari szakosodási szerződés keretében a két ország 1980-ig vállal kötelezettséget növényvédő szerek és ezek alapanyagainak kölcsönös szállítására. Dr. Szekér Gyula és Mihail Florescu szombaton jegyzőkönyvet írt alá a tárgyalások eredményeiről. A román vegyipari minisztert fogadta Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese. Mihail Florescu szombaton visszautazott Bukarestbe. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Szekér Gyula és Ioan Cotoi, Románia budapesti nagykövete. ÚJ ÜZEM CEGLÉDEN Megkezdték a próbaüzemelést az új ceglédi Fűrész- és Hordóipari Gyárban. Elsőként a fűrészcsarnokban a rönkfeldolgozó berendezést állították munkába. Az egész fűrészcsarnok üzemeltetését tizenhét ember irányítja elektromos távvezérlőegységek segítségévek (Karáth Imre felvétele — MTI Fotó.) óta, ha lehet, még szaporábban próbálunk lépkedni. Ma már valóban nem a víztorony uralja a várost. Az egész környék számára áldást jelentő 450 ágyas kórház jóval magasabb nála. S a város közepén felépült a látványosságnak is beillő áruház, amely váratlanul nagy forgalmával is igazolja, hogy milyen szükség van rá. Van új szállodájuk, szolgáltatóházuk, újabb ütletek megnyitására készülődnek. — Nekem, mint tanácstagnak, az ellátás, fellendítése a vesszőparipám. Az ember azért dolgozik, hogy a lehetőségekhez képest jól éljen. Nálunk az ellátás az ÁFÉSZ kezében van, jól is csinálják, mégsem ártana egy kis rivalizálás. Elkelne egy másik szektor is, hogy nagyobb legyen a választék, a verseny, a vásárló megbecsülése. Legyen mindig kéznél — A város adjon többet a dombóváriaknak, mint amennyit a község adott — ez Takács Jó-zsef tanácstagi véleménye, soem áll egyedül vele. A város megpróbál többet adni, de csodákat nem tehet. Az elmúlt két esztendőben is 370 lakás épült (70 állami), az igénylők száma viszont hétszáz. Tizennyolcezer ember él Dombóváron, a felszabadulás óta ötezerrel nőtt a lélekszám. Megértik ezt az emberek, csak legyen, aki minden gondot kész megbeszélni velük. Itt van az én 34-es körzetem. Hetvenhárom ház, 219 választó. A város szélén élünk, a Bartók Béla utcában. Barátságos, rendes emberek, jórészt nyugdíjasok vagy újonnan betelepültek. Mit ígérhetek nekik, mint tanácstagjelölt? Tudom, köves utcát szeretnének, mert a mi utcánkban csak a járda van betonból. Csakhogy a város belső útjainak, utcáinak csupán a 25 százaléka köves, a többiben még nagy a sár. S nem ígérhetek én sem változást 1975-ig. Akkor talán már nekifoghatunk, és nem fogjuk sajnálni a munkát sem. A telefont viszont máris megígérhetem, azt jóval előbb bevezetjük. Magyarázza, hogy a választók mindinkább emberközelben akarnak élni a tanácstaggal. Ragaszkodnak hozzá, hogy a jelölt az ő körzetükből, az utcájukból kerüljön ki. Mindig kéznél legyen. A Jövet-menet bekopognak hozzám, ha rossz a vízcsap vagy a közvilágítás. Jönnek, hogy lendítsünk valamit az utca képén. Legutóbb szép gömbakácokat kaptunk, és közösen elültettük. Nyáron már valóságos liget lesz az utcánk. „Beleszerettem a tanácstagi hivatásba". Takács József tíz esztendővel ezelőtt a külterületi Tüskepusztán kezdte el tanácstagi munkáját. — Biciklin mentem ki az új településre. Sár és gaz fogadott, s jó néhány bizalmatlan ember. Leültem néhányukkal, elkezdtünk beszélgetni. Sorolták, hogy mi minden kellene nekik. Hozzá kell látni, emberek, mondtam akkor, de magam is üresnek éreztem az intelmet. S megszólalt az egyikük. — Hozzálátunk, de mondja meg, hogyan? Ma már autóbuszváró, közvilágítás, járda van Tüskepusztán is. — S a közös munka során magam is beleszerettem a tanácstagi hivatásba. És Dombóvárba is. A múltkor azt kérdezte az elnök, hogy elmennék-e innen. A városból nem mozdulok, feleltem, de a városért bármelyik percben. Az a fontos, hogy a város mozogjon, haladjon minél sebesebben. Gondolom, így kell a várost szeretni. Kékesdi Gyula Az egyes lakásépítési formák pénzügyi és hitelfeltételeinek módosításáról januárban hozott kormányintézkedések részletes ismertetése után sok olvasónk kérte, hogy adjunk bővebb tájékoztatást a gyakorlati tennivalókról éslehetőségekről, így került sor szerkesztőségünkben arra az ankétra, amelyen elsősorban a vállalati munkáslakás-építés új lehetőségeit, fővárosi problémáit vitatták meg. Milyen volt a rendelkezések első visszhangja? — ezzel indult a beszélgetés. A KISZ budapesti bizottsága és a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa már februárban körkérdést intézett a fővárosi vállalatokhoz és intézményekhez: milyen anyagi, technikai eszközökkel kívánják segíteni dolgozóik lakásépítését 1973-ban és a negyedik ötéves terv hátralevő éveiben? A két évvel ezelőtti, hasonló felmérés szerint 300 budapesti vállalatnak 1,2 milliárd forintja volt a lakásépítés támogatására. Ennek azonban akkor még a 10 százalékát sem költötték el, mert a régi feltételek előnytelenek voltak. Három tennivaló A vállalatok az OTP-hitelek megnövekedése folytán most ugyanannyi pénzből több dolgozójukat tudják támogatni. Azzal, hogy a készpénz-előtörlesztés, „a beugró”, az előírt feltételek esetén a korábbi 80—100 ezer forintról a negyedére csökkent, s a fiatal házasoknak, nagycsaládosoknak még további szociális kedvezmény is adható, olyan munkásrétegek is versenyképessé váltak a saját otthon megszerzésében, akiknek az aránytalanul nagy anyagi terhek miatt erről eddig eleve le kellett mondaniuk. De mi kell ahhoz, hogy a saját lakásépítés, illetve -vásárlás lehetősége gyakorlatilag is elérhető közelségbe kerüljön? Az ankét részvevői ezzel kapcsolatban három lényeges tennivalót emeltek ki: 1. a vállalati igények és pénzügyi lehetőségek gondos felmérése az új feltételek alapján több év távlatában; 2. a támogatásra számba jöhető dolgozók kijelölése; 3. az építésben részt venni kívánók rendszeres takarékoskodása. Az Egyesült Izzóban, ahol a lakásépítés támogatásának már hagyománya van, az idén és jövőre, a már korábban megvalósult Fóti úti Izzó-telep folytatásaként az előzetes számítások szerint újabb 240 lakás felépítéséhez tudnak támogatást nyújtani. A lakások 75—80 százalékát, a párthatározat szellemében, a vállalat fizikai dolgozói részére kívánják biztosítani. Az elosztás elveit és módszereit a később jóváhagyásra kerülő kollektív szerződésben is rögzítik. A személyek kijelölésére a gyárak igazgatói és a társadalmi szervek vezetői tesznek javaslatot, s emellett azokat is nyilvántartják, akikre majd csak a következő egy-két évben kerülhet sor. A támogatás legelső feltétele az ötéves törzsgárdatagság. A nagyvállalatok pénzügyi lehetőségei —amint az ankét vitájából is kiderült — nagyon különbözőek. Sokhelyütt meg tudják adni az állami támogatás feltételéül szabott 20 százalékos kölcsönt, másutt csak ennél kevesebbet. A Fővárosi Gázműveknél az idén mintegy 15 millió forint fordítható a dolgozók lakásépítésének támogatására. Más a helyzet a Telefongyárban, ahol 1972- ben csupán öt társasházlakás építése valósulhatott meg vállalati támogatással és mintegy félmillió forinttal segítették dolgozóik családiház-építését. Ami pedig a jövőt illeti, a telepszerű több szintes lakásépítés nagyobb arányú támogatásának lehetőségei — a saját erőforrások szűkössége miatt — még eléggé kialakulatlanok. És mi van a kisebb vállalatokkal? Azok egyenként többnyire nem képesek telepszerű munkáslakás-építési akcióba fogni, közösen viszont igen. Ez késztette az MSZMP VIII. kerületi párt-végre-Az ankéton részt vett: Baumgarten Elemér, az Egyesült Izzó igazgatóhelyettese; Békés László, az OTP lakásépítési igazgatóságának igazgatója; Bokros Vilmos, a KISZ budapesti bizottságának osztályvezetője; dr. Darvas László, a SZOT osztályvezetője; Fábi Andor, a Pénzügyminisztérium osztályvezetője; Ferenczi József, az Országos Tervhivatal osztályvezetője; Heincz Mihály, a fővárosi tanács főosztályvezetője; Holl József, a XIV. kerületi tanács elnökhelyettese; dr. Pál József, a SZÜVOSZ főosztályvezetője; Pesti János, a Telefongyár főosztályvezetője; Rozgonyi Ernő, a Pénzügyminisztérium főelőadója; Soltész László, az ÉVM főosztályvezetője; Somosi József, a IV. kerületi tanács elnökhelyettese; Stadinger István, a Fővárosi Gázművek vezérigazgatója; Tatai Ottó, a XVI. kerületi tanács elnökhelyettese; dr. Varjasi Tiborné, a VIII. kerületi tanács osztályvezetője és dr. Viszkei Mihály, a fővárosi tanács főosztályvezetője. A sajtóbizottságát arra, hogy az új rendelkezések megjelenése után nyomban összehívja a kerület 25 kis- és középvállalatának képviselőit, a közös összefogás lehetőségének megvitatására. Kiderült, hogy a kerületben jelenleg 200 lakás telepszerű felépítéséhez van igénybe vehető, alkalmas terület. Jó kezdeményezésnek bizonyult, hogy a vállalati munkáslakás-építések kézbentartására a kerületi tanács képviselőjének bevonásával állandó jellegű társadalmi „katalizátor”-bizottságot hoztak létre s máris megtették a legfontosabb gyakorlati lépéseket a tervezett lakásépítés előkészítésére. A vállalati munkáslakás-építés lehetőségeiről más kerületekben is megindultak a tárgyalások. A vállalatok az OTP kimutatása szerint 1972-ben országosan mintegy 750 millió forint lakásépítési alapot képeztek. Ebből Budapestre 400 millió forint jut, de a több szintes, telepszerű lakásépítés támogatására csak 52 milliót használtak fel, illetve irányoztak elő. Ez az 52 millió körülbelül ezer munkáslakás építéséhez, illetve támogatásához elegendő. S ha a vállalati támogatás aránya a családi házakról egészségesen eltolódik a telepszerű több szintes formára — mondotta az ankéton az OTP képviselője —, akkor még több lehetőség nyílik a korszerű munkáslakás-építések fellendíté- Melyik forma előnyösebb ? Az OTP sokévi tapasztalatainak birtokában biztonságosan tudja ellátni a telepszerű társasházlakások építésének szervezését. 1973—1975 között a fővárosi tanáccsal kötött megállapodás alapján a takarékpénztár 3300— 3500 több szintes saját szervezésű társasházlakás felépítéséről gondoskodik. Az így felépülő új lakások 80 százalékát a vállalati munkáslakás-építési akcióban részt vevő dolgozók kapják tanácsi kijelöléssel az új, kedvező pénzügyi és hitelfeltételekkel. A telepszerű több szintes lakások építésének másik főszereplője a viszonylag rövid múltra visszatekintő lakásépítő szövetkezetek tevékenységének összehangolására hivatott SZÖVOSZ. Az ankét több részvevője, elsősorban a KISZ és a SZOT képviselője, a lakásépítési akció szövetkezeti formája mellett érvelt, mert mint mondották, az építtetők közreműködése, a társadalmi segítség számottevően csökkentheti az építési költségeket. Budapesten az AFIT 3. számú üzemének dolgozói által alapított lakásszövetkezet tagjai vállalati segítséggel saját maguk végezték el leendő lakóházuk alapozási munkáit. Szakmailag felkészült brigádjuk vállalkozott a szakipari munkák nagy részének elvégzésére is. A XVI. kerületi centenárium ifjúsági szövetkezeti lakótelep építésénél a műszaki tervezést végző vállalat társadalmi munkára alapozva 50 százalékos díjkedvezményt adott. KISZ-munkaakció szervezésével csökkentették az építőanyag-szállítások költségeit. Az OTP „társasház pártiak” a felsorolt példák ellenére is fenntartották azt a véleményüket, hogy 10 emeletes házgyári vagy hasonló típusú több szintes lakóházak építésénél — mára fokozott balesetveszély miatt is csak nagyon szűk tere lehet a saját munkának. A lakásépítésre szövetkezők egyik gyakori problémája az ismeretlen úton való elindulás, a tagok tájékozatlansága és magárahagyatottsága. A lakásépítő szövetkezetnek a munkások, a fiatalok körében igazán csak úgy le■ hét létjogosultsága — fejtegette a budapesti KISZ-bizottság képviselője —, ha a tagokat akkor veszik fel, amikor már megvan az építési terület a terv- és a kivitelezési kapacitás, s amikor már meg tudják mondani nekik, hogy a felépítendő lakások mennyibe fognak kerülni. Ehhez persze sok minden szükséges. Apparátus, amelyik elvégzi az előkészítés bonyolult jogi, műszaki feladatait, s olyan szerv, amely az első lépésektől kezdve, mindent kézben tart. Mivel ilyen szerv eddig nem volt — mondotta —, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa és a KISZ-bizottság létrehozott egy kis társulatot és megkérte az X., Y. és a Z. vállalatot: legyetek szívesek eltartani egy embert, —tegyétek lehetővé, hogy a lakásépítő szövetkezet dolgaival foglalkozzék. Ha ez nincs, s ha a fővárosi tanács hivatali kötelességén túl nem segíti a kezdeményezést, akkor képtelenség lett volna fél év alatt előkészíteni a centenáriumi lakótelep több mint ezer lakásának felépítését. Lakásonként 100 ezer forint A vitában ismételten felvetődött, hogy a főváros közművesített területei már el vannak osztva, ami főleg a lakásépítő szövetkezetek számára hátrányos. Az ügy legkritikusabb oldala nem is az elosztás, hanem az, hogy Budapesten ma körülbelül 100 ezer forint a terület-előkészítés egy lakásra jutó költsége. Az ötödik ötéves tervben ez a költség a számítások szerint , lakásonként 140—150 ezer forintra növekszik, s a fővárosi tanács egyik legnagyobb gondja, hogy a további terület-előkészítés még jócskán hiányzó pénzügyi fedezetét miként teremtse elő. Ez azt jelenti — mondotta Heincz Mihály már az ankét vitaindítójában —, hogy a lakásérités lehetőségeit Budapesten még hosszú ideig szigorúan meghatározzák a területelőkészítés, a közművesítés, a szanálás költségei. Az ésszerű területgazdálkotás egyik fő követelménye, a többféle formában, széttagoltan folyó többszintes magánépítkezések jobb szervezése és összefogása. Szigorúabban szabja meg a tanács a beépítés feltételeit — javasolta az IKVM főosztályvezetője —, mert miközben általános területhiányra panaszkodunk, egyes területek beépítése a nem megfelelő előkészítés és más okok miatt gyakran évekig elhúzódik. A jobb szervezést és öszszehangolást sürgető kritika elsősorban a SZÖVOSZ-nak szólt. Arra viszont a fővárosi tanács vb hozott határozatot, hogy a telepszerű munkáslakás-építési területek alapközművesítését, továbbá az iskolák, az óvodák, a bölcsődék stb. beruházásait saját beruházó szervezetével végezteti, amely gondoskodik a mélyépítési és magasépítési munkák összehangolásáról is. Az alapos vita megmutatta, hogy a munkáslakás-építési akció kibontakoztatása sok nehéz feladatot hárít a megvalósításban közreműködő valamennyi szervezetre. Az akció a fővárosi lakásgondokat önmagában természetesen nem oldhatja meg. De megsokszorozhatja az erőfeszítéseket az állami-tanácsi lakásfejlesztés tervezettnél kényszerűen lassúbb ütemének ellensúlyozására, segíti, hogy a munkáscsaládok s a fiatalok több év távlatában társadalmilag igazságosabb alapokon jussanak önálló otthonhoz. Oroszi István Munkáslakás-építés új pénzügyi feltételekkel Ankét a Népszabadság szerkesztőségében