Népszabadság, 1973. július (31. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-15 / 164. szám

. NÉPSZABADSÁG ♦ VASÁRNAPI MELLÉKLET A tornaóra elmarad... Tágas, padlós-parkettás kiscsarnok, hálóval védett nagyablakokkal, bordás­sal, nyújtó és bőrzsámoly, birkózósző­nyeg, kötélfüggeszték és gyűrűhinta. Ennyi voltaképpen elég is a tornaterem fogalmához, szabványához. Budapesten, a VI. kerületi, Rippl Rónai utcai iskolá­ban még egy — sehogy sem ideülő — jellegzetességről is említést tesznek. — Nincs tornaterem vaskos aktacsomag nélkül — mérgelődnek a diákok, peda­gógusok. Görbe házak statisztikája (Aggódva közli az egészségügyi szak­lap, hogy emelkedik a fiatalkori neu­rotikus megbetegedésekben szenvedők, magas vérnyomással, idegkimerültséggel kezeltek száma, gyakoribb lett a fiatal­kori szív- és keringésszervi megbetege­dés, a mozgásszervi, testtartási rendelle­nesség. Egy katonaorvos statisztikával ötvözi személyes tapasztalatait: „... az 1930-ban katonai szolgálatra behívott 18 évesek átlagos testsúlya 65 és fél kiló volt, tavaly már csak 62 kiló. A ma­gasságbeli növekedést mind kevésbé el­lensúlyozza az izomzat fejlődése, a fia­talok termetével nincs arányban fizikai állóképességük Mellesleg, nem lehet magyar specialitásról szó, mert hogy egy Ausztriában nemrég lezajlott vizsgálat szerint a 14 éves osztrák fiúk 47 száza­léka, a lányok 46 százaléka görbén tart­ja magát; a tizennyolc évesek között még több a hajlott hátú, arányuk 55, il­letve 50 százalék. Minket természetesen — legfőképp a mi fiaink, lányaink test­tartása érdekel.) A Rippl Rónai utcai iskola vénsége — a tornatermén látszik legjobban. A múlt század utolsó negyedében emelt épület­ben a tornaterem alighanem már szüle­tésekor sem engedhetett sok nekifutást a bukfencezni tanuló, lóugráshoz neki­veselkedő, labdázó diákságnak. Manap­ság már egyszerre három tanintézetnek, a korábbinál háromszor több diáknak ad otthont az öreg iskola: a Vasútépítési és Pályafenntartási Technikum és Szak­­középiskolának, a Vasúti Távközlő, Biz­tosítóberendezési és Vasútforgalmi Szak­­középiskolának, valamint a Kvassay Hídvízműépítési­ és Autóközlekedési Technikum és Szakközépiskolának. A mérföldes elnevezések mögött 1350 em­ber- és szakemberpalánta képzése, ne­velése rejtőzik. Az ódon tanteremnek ötven testneve­lési csoportot kellene befogadnia — ősz­től már hetenként százötven órában. Hétfőtől szombatig naponként huszonöt órán át „üzemelnie” kellene a tornate­remnek. Sajnos, mind ez ideig egy nap csupán huszonnégy órából áll, meg az­tán éjszakánként mégsem lehet a ta­nulókat a bordásfalhoz sorakoztatni. Persze a terem az eddigi, heti kétszeri tornaóra-követelményeknek sem­ tudott eleget tenni. Ezért hát a diákok egy ré­sze a Széchenyi-fürdőbe zarándokolt el a testnevelésre szánt ötven, percben, ha épp mód volt rá, másszor az osztály­teremben maradtak a tanulók, ha nem is tornára, de agytornára: sakkoztak, beszélgettek. Lényegében elég sűrűn kö­zölhették egymással a fiatalok, hogy: „A tornaóra elmarad!”­natermek kialakítására ... megszűnik a tornatermekre vonatkozó kötöttség, amely szerint csak 9x10 méteres méret­ben építhetők, célszerűbb és gazdaságo­sabb a nagyobb termek építése, mert ezek jobban szolgálják a testnevelést, a társadalmi, versenysport érdekeit.. .”. Az említett három tanintézmény ides­tova másfél évtizeddel ezelőtt indított akciót két új tornaterem építésére, azonban csak 1988-ban sikerült előre­lépni. A kezületi telefonkönyvből jó né­hány oldalt megtöltenének azok a­ szer­vek, amelyek teljes erkölcsi támogatá­sukról biztosítva a három iskolát, felka­rolták a tervet, és minden tőlük telhe­tőt megtettek megvalósításáért. A VI. kerületi tanács, a fővárosi tanács okta­tási főosztálya, a szakfelügyeleti csoport, a KISZ budapesti bizottsága, a buda­pesti testnevelési és sporttanács, a hon­védelmi szövetség és más szervek szor­galmazására a szóban forgó tanintézmé­nyek felettes szerve, a KPM megaján­lotta a szükséges anyagiakat. A tanács építési osztálya megadta az elvi enge­délyt, a tervezésre az UVATERV, a be­ruházásra a Budapesti Közúti Igazgató­ság kapott megbízást. Ezek után már „csak” kivitelezőt kel­lett találni. 1968-ban ez még éppenség­gel nem tartozok a legkönnyebb felada­tok közé. A hármas iskolai társbérlet igazgatói kara — a már kész tervdoku­mentációval, a rendelkezésre álló pénz­zel együtt — éppen két esztendeig ki­lincselt vállalkozó után. 1970 telén a pé­­celi Közműépítési Vállalat jelentkezett a megváltó köntösében. Sok köszönet nem volt benne. Alighogy megkezdte a mun­kát, a födémek cseréjét, megvonták te­vékenységi jogkörét, alkalmazottait és vállalásait a Zuglói Építőipari Ktsz vet­te át. A szövetkezet befejezte a födém­cserét, de a további munkához már hoz­zá sem fogott a munkaerőhiányra hi­vatkozva. Az iskolaigazgatók elölről kezdték a kutatást kivitelező után, jól­lehet a pedagógusi munkakörök egyike sem foglal magában effajta előírásokat. Napirenden tartani!­ ­Az országgyűlés tavaszi ülésszakán felszólaló képviselőnő arról beszélt, hogy mind több diák tölti szinte egész napját az iskolában. A tananyagot, a szellemi erőfeszítéseket, a helyhezkötöttség óráit a szülői ambíció által szorgalmazott kü­­lönfoglalkozások tovább növelik. Mind­ez sürgetővé teszi, hogy „a testgyakor­lást az iskolai pedagógiai nevelőmunká­nak az eddiginél is szervesebb részeként tekintsük ...”) Időnként egy-egy kivitelező már kö­télnek állt volna, de mindig visszalé­pett. Aztán egy ideig szükség sem volt rájuk, mert az építési hatóság vissza­vonta az építési engedélyt, a tervek át­dolgozását, a leendő tornatermek hat­méteres rövidítését követelve, mert hogy „belógnak a telekhatárba”. A tervek át­dolgozása miatti többletköltséget azon­ban a KPM nem vállalta, már csak azért sem, mert az elvi engedély s az egyszer már szentesített, végleges épí­tési tervek birtokában indokolatlannak ítélte a visszavonást. Újabb hat hóna­pig tartó fellebbezések, tárgyalások, vi­ták után az építési hatóság ismét jo­gaiba helyezte az eredeti méreteket, csupán a mosdó és öltöző elhelyezésének módosítását kérte. 1971 karácsonyára diákok, tanárok, igazgatók megköny­­nyebbülten vették tudomásul, hogy min­den akadály elhárult, a kivitelezést vál­laló MÁV Magasépítő Vállalat már a szerződést is megkötötte. Mielőtt azon­ban az első kőműves megjelent volna, a KPM törölte a beruházások listájáról a tornatermeket, amelyeknek eredeti, ötmilliós költségirányzata az elfecsérelt öt esztendő alatt immár 12 millió fo­rintra hízott. Ezzel a Rippl Rónai utcai tornaórákat bizonytalan időre elnapolták, a jelek szerint a diákok belátható idő alatt nem dicsekedhetnek el Karinthy Frigyes sza­vaival : „Lógok a szeren!” Ellenben fel­tehetően növelni fogják a „görbe há­­túak" statisztikai arányát. Nem lógnak a szeren... („... A tornatermek építésével kap­csolatos huzavonába már mindenki be­lefáradt. Számtalan fórumon, a többi között a legutóbbi diákparlamenten is szóvá tettük panaszunkat, amelynek or­voslását a párt ifjúságpolitikai határo­zata alapján is jogosnak tartjuk. A tor­naterem hiánya 1350 fiatalt rekeszt ki a testnevelési órákból, a sportköri fog­lalkozásokból, a honvédelmi oktatás­ból ...” — így ír levelében a három is­kola KISZ-szervezete.) A felszabadulás előtt épült iskolák többségében nincs tornaterem. Pótlásuk nem két krajcár. Újpesten, ahol a 11 ál­talános iskolából mindössze háromban van testedzésre alkalmas helyiség, az anyagi eszközöket előbb nem a bordás­falra kellett koncentrálni, hanem arra, hogy az osztálytermek vaskályháit köz­ponti fűtés váltsa fel. Egy átlagos­­ szín­­vonalú és felszereltségű tornaterem épí­tése hétmillió forintjába kerülne a ta­nácsnak, és pillanatnyilag minimálisan négy tornateremre lenne szükség a ke­rületben. Ráadásul, akárcsak más ke­rületekben, több iskola mellett még annyi hely sincs, hogy legalább sport­udvarokat alakíthassanak ki. Csepelen és a Ferencvárosban nem ritkaság az alagsorban, folyosórészben, osztályte­remben „berendezett” szükségtornate­­rem. A jövő évi órarendek összeállítása ezekben a hetekben sok helyütt valósá­gos rejtvényfejtéssel ér fel, hiszen bár­mennyire is méltányos, türelmes és va­riációs lehetőségeket juttató a heti há­romszori tornaóráról intézkedő rendel­kezés, végrehajtása mégis csak kötelező. Mi a megoldás? Mit lehet tenni, hogy más iskoláknak ne kelljen végigjárniuk az említett három tanintézmény kálvá­riáját, belefáradva és fásulva a sikerte­lenségbe? Nos, mindenekelőtt azt a szemléletet kell megváltoztatni,­­amely „kívülről” szemlélődve, statisztálva, másodrendű­nek ítéli a fiatalok fizikai felkészítését, iskolai egészségvédelmét. Azt a szemlé­letet, amely csakis a költségek oldaláról hajlandó megvizsgálni a testedzés felté­teleit, s emiatt eleve leveszi napirend­ről az egész kérdést. Példaként azoknak a kezdeményezé­seknek kell szolgálniuk, amelyek a gya­korlatban kívánják érvényesíteni a test­edzés és a pedagógiai nevelőmunka el­választhatatlan egységének elvét. A töb­bi között ilyen kezdeményezés annak a IV. kerületi középiskolának és üzemnek az egyezsége, amelynek eredményeként az üzem fejlesztési alapjának forintjai­ból épült fel tornaterem. Ellenértékként az üzem dolgozói vehetik birtokukba munka után a termet. Az Egy üzem —­egy isk­ola-mozgalom keretében sok helyen gondoskodtak a gyárak a torna­felszerelések javításáról, kiegészítéséről. Szombathelyen kidolgozták az előre gyártott, variálható elemekkel készíthe­tő korszerű, olcsó tornatermek konst­rukcióját, az első építményeket a most­­véget ért tanévben a csepregi, őriszent­­péteri és más iskolákban nem kis öröm­mel használták a gyerekek. Másutt a tantermekbe készítettek könnyen elhe­lyezhető, mozgatható, szétszerelhető, változatos tornaszereket. A tanácsi költ­ségvetésekben, a társadalmi munka ter­vezésekor mind több helyen szerepel sportudvar, tanuszoda építése. Nem is egy példa akad már arra, hogy — oly­kor szomszédos kerületek vonatkozásá­ban is — a tornatermes iskolák készség­gel felajánlják más tanintézményeknek szabad tornatermi „kapacitásukat”, vál­lalva az óraerend-egyeztetés körülmé­nyes munkáját. Az ilyen öntevékeny, segítőkész kez­deményezések nemcsak a beruházási ke­rethez, a műszaki feltételekhez, a kivi­telezői, tervezői követelményekhez kí­vánnak igazodni, hanem az egészséges, életerős, kiegyensúlyozott nemzedékek fölnevelésének követelményeihez is. FEKETE GÁBOR Kilincselünk, kilincselünk­ ­A Művelődésügyi Minisztériumban készült összesítés szerint az ország isko­láinak háromnegyed része, az ipari ta­nulóintézetek fele s minden öt középis­kolából egy­­ híján van tornateremnek. Idén tavasszal az Egészségügyi, a Mű­velődésügyi és a Munkaügyi Miniszté­rium képviselőiből álló koordinációs bi­zottság az iskola-egészségügy javításá­val kapcsolatban megállapította: ......az iskolaépítkezéseknél a jövőben fokozott gondot kell fordítani világos, tágas tor­ A Minisztertanács az év elején hatá­rozatot hozott arról, hogy 1973. szeptem­ber 1-től a szakmunkásképző intézmé­nyek fenntartását és közvetlen irányí­tását minisztériumi hatáskörből át kell adni a megyei tanácsok, illetve a fővá­rosi tanácsok hatáskörébe. Az átadás­átvételi folyamat a közelmúltban befeje­ződött. Az új tanév elejétől a tanácsok művelődési osztályainak gondja lesz — együttműködve más tanácsi osztályok­kal — 281 szakmunkásképző iskola, 2611 tanterem, 173 diákotthon, illetve kollé­gium és 133 iskolai tanműhely irányí­tása. Szorosan együtt kell működniük a szakképzésnek azokkal a fontos szerepet játszó üzemeivel, amelyek 1000 gyári tanműhellyel segítik az iskolahálózat képző-nevelő munkáját. A tanácsoknak az 1973—74-es tan­évben 100 ezer szakmunkás-tanuló za­vartalan oktatását kell biztosítaniuk; közülük a nappali tagozaton végzők szá­ma — 1974 nyarán — várhatóan megha­ladja a 62 ezret. A szakoktatási hálózat irányításának feladata azonban ennél­­ jóval sokrétűbb. Éppen ezért a kor­mányhatározat megfogalmazza a szak­munkásképzés felső szintű irányításá­­i­nak felügyeleti feladatait. Eszerint 1973. SZEPTEM­B­ER ELSEJÉTŐL: A tanácsok kezében a szakmunkásképzés szeptember 1-től a szakmunkásképző is­koláknak — az eddigi hat helyett — három felügyeleti főhatósága lesz. Az ipari és építőipari szakmákat oktató in­tézetek a Munkaügyi Minisztérium, az élelmiszergazdaságiak a MÉM, a belke­reskedelmi és vendéglátóipari oktatóin­tézmények pedig a Belkereskedelmi Mi­nisztérium felügyelete alá tartoznak. A minisztériumok határozzák meg a szak­mák elméleti és gyakorlati oktatási kö­vetelményeit: kidolgozzák és kiadják az oktatás alapdokumentumait (óraterv, tanterv, könyv stb.); irányítják és szak­mailag felügyelik az elméleti és gyakor­lati oktatást, valamint a tanácsok útján az oktatók továbbképzését; meghatároz­zák a szakmunkásvizsgák követelmé­nyeit; előzetesen véleményezik az igaz­gatók kinevezését és felmentését. A Munkaügyi Minisztérium az okta­tott 188 szakma közül 104 számára már gondoskodott a reformtervekről. 57 szakmának valamennyi új tankönyve elkészült, 1974-ben és 1975-ben további 120 új tankönyvet adnak ki, és de idén szeptembertől valamennyi szakmában a reform szerinti oktatás kezdődik. Kétségtelen, hogy a legnagyobb erőfe­szítést és körültekintést a szakmunkás­­utánpótlás jelenti majd a tanácsok szá­mára. Az előrejelzések szerint ugyanis 1977-ig a demográfiai apály következté­ben tovább csökken az általános iskolát végzők száma. Amíg 1968-ban még több mint 180 ezer volt, addig az idén már csak 129 ezer a számuk, és 1977-ben csak 110 ezer várható. Ez azt is jelenti, hogy a szakmai isko­lákban továbbtanulók létszáma a kö­vetkező években csak a leányok köréből növelhető. Most minden 100, általános iskolát végzett fiúból 95—96, ugyanany­­nyi leányból azonban csak 71—72 ta­nul tovább valamilyen középfokú intéz­ményben. A tanácsok feladata különle­ges tehát: szélesíteni a leányok számá­ra a választható szakmák skáláját, javí­tani a leányok szakoktatásának feltéte­leit, növelni számukra is a szakképzett munkáspályák vonzását.

Next