Népszabadság, 1973. július (31. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-15 / 164. szám
. NÉPSZABADSÁG ♦ VASÁRNAPI MELLÉKLET A tornaóra elmarad... Tágas, padlós-parkettás kiscsarnok, hálóval védett nagyablakokkal, bordással, nyújtó és bőrzsámoly, birkózószőnyeg, kötélfüggeszték és gyűrűhinta. Ennyi voltaképpen elég is a tornaterem fogalmához, szabványához. Budapesten, a VI. kerületi, Rippl Rónai utcai iskolában még egy — sehogy sem ideülő — jellegzetességről is említést tesznek. — Nincs tornaterem vaskos aktacsomag nélkül — mérgelődnek a diákok, pedagógusok. Görbe házak statisztikája (Aggódva közli az egészségügyi szaklap, hogy emelkedik a fiatalkori neurotikus megbetegedésekben szenvedők, magas vérnyomással, idegkimerültséggel kezeltek száma, gyakoribb lett a fiatalkori szív- és keringésszervi megbetegedés, a mozgásszervi, testtartási rendellenesség. Egy katonaorvos statisztikával ötvözi személyes tapasztalatait: „... az 1930-ban katonai szolgálatra behívott 18 évesek átlagos testsúlya 65 és fél kiló volt, tavaly már csak 62 kiló. A magasságbeli növekedést mind kevésbé ellensúlyozza az izomzat fejlődése, a fiatalok termetével nincs arányban fizikai állóképességük Mellesleg, nem lehet magyar specialitásról szó, mert hogy egy Ausztriában nemrég lezajlott vizsgálat szerint a 14 éves osztrák fiúk 47 százaléka, a lányok 46 százaléka görbén tartja magát; a tizennyolc évesek között még több a hajlott hátú, arányuk 55, illetve 50 százalék. Minket természetesen — legfőképp a mi fiaink, lányaink testtartása érdekel.) A Rippl Rónai utcai iskola vénsége — a tornatermén látszik legjobban. A múlt század utolsó negyedében emelt épületben a tornaterem alighanem már születésekor sem engedhetett sok nekifutást a bukfencezni tanuló, lóugráshoz nekiveselkedő, labdázó diákságnak. Manapság már egyszerre három tanintézetnek, a korábbinál háromszor több diáknak ad otthont az öreg iskola: a Vasútépítési és Pályafenntartási Technikum és Szakközépiskolának, a Vasúti Távközlő, Biztosítóberendezési és Vasútforgalmi Szakközépiskolának, valamint a Kvassay Hídvízműépítési és Autóközlekedési Technikum és Szakközépiskolának. A mérföldes elnevezések mögött 1350 ember- és szakemberpalánta képzése, nevelése rejtőzik. Az ódon tanteremnek ötven testnevelési csoportot kellene befogadnia — ősztől már hetenként százötven órában. Hétfőtől szombatig naponként huszonöt órán át „üzemelnie” kellene a tornateremnek. Sajnos, mind ez ideig egy nap csupán huszonnégy órából áll, meg aztán éjszakánként mégsem lehet a tanulókat a bordásfalhoz sorakoztatni. Persze a terem az eddigi, heti kétszeri tornaóra-követelményeknek sem tudott eleget tenni. Ezért hát a diákok egy része a Széchenyi-fürdőbe zarándokolt el a testnevelésre szánt ötven, percben, ha épp mód volt rá, másszor az osztályteremben maradtak a tanulók, ha nem is tornára, de agytornára: sakkoztak, beszélgettek. Lényegében elég sűrűn közölhették egymással a fiatalok, hogy: „A tornaóra elmarad!”natermek kialakítására ... megszűnik a tornatermekre vonatkozó kötöttség, amely szerint csak 9x10 méteres méretben építhetők, célszerűbb és gazdaságosabb a nagyobb termek építése, mert ezek jobban szolgálják a testnevelést, a társadalmi, versenysport érdekeit.. .”. Az említett három tanintézmény idestova másfél évtizeddel ezelőtt indított akciót két új tornaterem építésére, azonban csak 1988-ban sikerült előrelépni. A kezületi telefonkönyvből jó néhány oldalt megtöltenének azok a szervek, amelyek teljes erkölcsi támogatásukról biztosítva a három iskolát, felkarolták a tervet, és minden tőlük telhetőt megtettek megvalósításáért. A VI. kerületi tanács, a fővárosi tanács oktatási főosztálya, a szakfelügyeleti csoport, a KISZ budapesti bizottsága, a budapesti testnevelési és sporttanács, a honvédelmi szövetség és más szervek szorgalmazására a szóban forgó tanintézmények felettes szerve, a KPM megajánlotta a szükséges anyagiakat. A tanács építési osztálya megadta az elvi engedélyt, a tervezésre az UVATERV, a beruházásra a Budapesti Közúti Igazgatóság kapott megbízást. Ezek után már „csak” kivitelezőt kellett találni. 1968-ban ez még éppenséggel nem tartozok a legkönnyebb feladatok közé. A hármas iskolai társbérlet igazgatói kara — a már kész tervdokumentációval, a rendelkezésre álló pénzzel együtt — éppen két esztendeig kilincselt vállalkozó után. 1970 telén a péceli Közműépítési Vállalat jelentkezett a megváltó köntösében. Sok köszönet nem volt benne. Alighogy megkezdte a munkát, a födémek cseréjét, megvonták tevékenységi jogkörét, alkalmazottait és vállalásait a Zuglói Építőipari Ktsz vette át. A szövetkezet befejezte a födémcserét, de a további munkához már hozzá sem fogott a munkaerőhiányra hivatkozva. Az iskolaigazgatók elölről kezdték a kutatást kivitelező után, jóllehet a pedagógusi munkakörök egyike sem foglal magában effajta előírásokat. Napirenden tartani! Az országgyűlés tavaszi ülésszakán felszólaló képviselőnő arról beszélt, hogy mind több diák tölti szinte egész napját az iskolában. A tananyagot, a szellemi erőfeszítéseket, a helyhezkötöttség óráit a szülői ambíció által szorgalmazott különfoglalkozások tovább növelik. Mindez sürgetővé teszi, hogy „a testgyakorlást az iskolai pedagógiai nevelőmunkának az eddiginél is szervesebb részeként tekintsük ...”) Időnként egy-egy kivitelező már kötélnek állt volna, de mindig visszalépett. Aztán egy ideig szükség sem volt rájuk, mert az építési hatóság visszavonta az építési engedélyt, a tervek átdolgozását, a leendő tornatermek hatméteres rövidítését követelve, mert hogy „belógnak a telekhatárba”. A tervek átdolgozása miatti többletköltséget azonban a KPM nem vállalta, már csak azért sem, mert az elvi engedély s az egyszer már szentesített, végleges építési tervek birtokában indokolatlannak ítélte a visszavonást. Újabb hat hónapig tartó fellebbezések, tárgyalások, viták után az építési hatóság ismét jogaiba helyezte az eredeti méreteket, csupán a mosdó és öltöző elhelyezésének módosítását kérte. 1971 karácsonyára diákok, tanárok, igazgatók megkönynyebbülten vették tudomásul, hogy minden akadály elhárult, a kivitelezést vállaló MÁV Magasépítő Vállalat már a szerződést is megkötötte. Mielőtt azonban az első kőműves megjelent volna, a KPM törölte a beruházások listájáról a tornatermeket, amelyeknek eredeti, ötmilliós költségirányzata az elfecsérelt öt esztendő alatt immár 12 millió forintra hízott. Ezzel a Rippl Rónai utcai tornaórákat bizonytalan időre elnapolták, a jelek szerint a diákok belátható idő alatt nem dicsekedhetnek el Karinthy Frigyes szavaival : „Lógok a szeren!” Ellenben feltehetően növelni fogják a „görbe hátúak" statisztikai arányát. Nem lógnak a szeren... („... A tornatermek építésével kapcsolatos huzavonába már mindenki belefáradt. Számtalan fórumon, a többi között a legutóbbi diákparlamenten is szóvá tettük panaszunkat, amelynek orvoslását a párt ifjúságpolitikai határozata alapján is jogosnak tartjuk. A tornaterem hiánya 1350 fiatalt rekeszt ki a testnevelési órákból, a sportköri foglalkozásokból, a honvédelmi oktatásból ...” — így ír levelében a három iskola KISZ-szervezete.) A felszabadulás előtt épült iskolák többségében nincs tornaterem. Pótlásuk nem két krajcár. Újpesten, ahol a 11 általános iskolából mindössze háromban van testedzésre alkalmas helyiség, az anyagi eszközöket előbb nem a bordásfalra kellett koncentrálni, hanem arra, hogy az osztálytermek vaskályháit központi fűtés váltsa fel. Egy átlagos színvonalú és felszereltségű tornaterem építése hétmillió forintjába kerülne a tanácsnak, és pillanatnyilag minimálisan négy tornateremre lenne szükség a kerületben. Ráadásul, akárcsak más kerületekben, több iskola mellett még annyi hely sincs, hogy legalább sportudvarokat alakíthassanak ki. Csepelen és a Ferencvárosban nem ritkaság az alagsorban, folyosórészben, osztályteremben „berendezett” szükségtornaterem. A jövő évi órarendek összeállítása ezekben a hetekben sok helyütt valóságos rejtvényfejtéssel ér fel, hiszen bármennyire is méltányos, türelmes és variációs lehetőségeket juttató a heti háromszori tornaóráról intézkedő rendelkezés, végrehajtása mégis csak kötelező. Mi a megoldás? Mit lehet tenni, hogy más iskoláknak ne kelljen végigjárniuk az említett három tanintézmény kálváriáját, belefáradva és fásulva a sikertelenségbe? Nos, mindenekelőtt azt a szemléletet kell megváltoztatni,amely „kívülről” szemlélődve, statisztálva, másodrendűnek ítéli a fiatalok fizikai felkészítését, iskolai egészségvédelmét. Azt a szemléletet, amely csakis a költségek oldaláról hajlandó megvizsgálni a testedzés feltételeit, s emiatt eleve leveszi napirendről az egész kérdést. Példaként azoknak a kezdeményezéseknek kell szolgálniuk, amelyek a gyakorlatban kívánják érvényesíteni a testedzés és a pedagógiai nevelőmunka elválaszthatatlan egységének elvét. A többi között ilyen kezdeményezés annak a IV. kerületi középiskolának és üzemnek az egyezsége, amelynek eredményeként az üzem fejlesztési alapjának forintjaiból épült fel tornaterem. Ellenértékként az üzem dolgozói vehetik birtokukba munka után a termet. Az Egy üzem —egy iskola-mozgalom keretében sok helyen gondoskodtak a gyárak a tornafelszerelések javításáról, kiegészítéséről. Szombathelyen kidolgozták az előre gyártott, variálható elemekkel készíthető korszerű, olcsó tornatermek konstrukcióját, az első építményeket a mostvéget ért tanévben a csepregi, őriszentpéteri és más iskolákban nem kis örömmel használták a gyerekek. Másutt a tantermekbe készítettek könnyen elhelyezhető, mozgatható, szétszerelhető, változatos tornaszereket. A tanácsi költségvetésekben, a társadalmi munka tervezésekor mind több helyen szerepel sportudvar, tanuszoda építése. Nem is egy példa akad már arra, hogy — olykor szomszédos kerületek vonatkozásában is — a tornatermes iskolák készséggel felajánlják más tanintézményeknek szabad tornatermi „kapacitásukat”, vállalva az óraerend-egyeztetés körülményes munkáját. Az ilyen öntevékeny, segítőkész kezdeményezések nemcsak a beruházási kerethez, a műszaki feltételekhez, a kivitelezői, tervezői követelményekhez kívánnak igazodni, hanem az egészséges, életerős, kiegyensúlyozott nemzedékek fölnevelésének követelményeihez is. FEKETE GÁBOR Kilincselünk, kilincselünk A Művelődésügyi Minisztériumban készült összesítés szerint az ország iskoláinak háromnegyed része, az ipari tanulóintézetek fele s minden öt középiskolából egy híján van tornateremnek. Idén tavasszal az Egészségügyi, a Művelődésügyi és a Munkaügyi Minisztérium képviselőiből álló koordinációs bizottság az iskola-egészségügy javításával kapcsolatban megállapította: ......az iskolaépítkezéseknél a jövőben fokozott gondot kell fordítani világos, tágas tor A Minisztertanács az év elején határozatot hozott arról, hogy 1973. szeptember 1-től a szakmunkásképző intézmények fenntartását és közvetlen irányítását minisztériumi hatáskörből át kell adni a megyei tanácsok, illetve a fővárosi tanácsok hatáskörébe. Az átadásátvételi folyamat a közelmúltban befejeződött. Az új tanév elejétől a tanácsok művelődési osztályainak gondja lesz — együttműködve más tanácsi osztályokkal — 281 szakmunkásképző iskola, 2611 tanterem, 173 diákotthon, illetve kollégium és 133 iskolai tanműhely irányítása. Szorosan együtt kell működniük a szakképzésnek azokkal a fontos szerepet játszó üzemeivel, amelyek 1000 gyári tanműhellyel segítik az iskolahálózat képző-nevelő munkáját. A tanácsoknak az 1973—74-es tanévben 100 ezer szakmunkás-tanuló zavartalan oktatását kell biztosítaniuk; közülük a nappali tagozaton végzők száma — 1974 nyarán — várhatóan meghaladja a 62 ezret. A szakoktatási hálózat irányításának feladata azonban ennél jóval sokrétűbb. Éppen ezért a kormányhatározat megfogalmazza a szakmunkásképzés felső szintű irányításáinak felügyeleti feladatait. Eszerint 1973. SZEPTEMBER ELSEJÉTŐL: A tanácsok kezében a szakmunkásképzés szeptember 1-től a szakmunkásképző iskoláknak — az eddigi hat helyett — három felügyeleti főhatósága lesz. Az ipari és építőipari szakmákat oktató intézetek a Munkaügyi Minisztérium, az élelmiszergazdaságiak a MÉM, a belkereskedelmi és vendéglátóipari oktatóintézmények pedig a Belkereskedelmi Minisztérium felügyelete alá tartoznak. A minisztériumok határozzák meg a szakmák elméleti és gyakorlati oktatási követelményeit: kidolgozzák és kiadják az oktatás alapdokumentumait (óraterv, tanterv, könyv stb.); irányítják és szakmailag felügyelik az elméleti és gyakorlati oktatást, valamint a tanácsok útján az oktatók továbbképzését; meghatározzák a szakmunkásvizsgák követelményeit; előzetesen véleményezik az igazgatók kinevezését és felmentését. A Munkaügyi Minisztérium az oktatott 188 szakma közül 104 számára már gondoskodott a reformtervekről. 57 szakmának valamennyi új tankönyve elkészült, 1974-ben és 1975-ben további 120 új tankönyvet adnak ki, és de idén szeptembertől valamennyi szakmában a reform szerinti oktatás kezdődik. Kétségtelen, hogy a legnagyobb erőfeszítést és körültekintést a szakmunkásutánpótlás jelenti majd a tanácsok számára. Az előrejelzések szerint ugyanis 1977-ig a demográfiai apály következtében tovább csökken az általános iskolát végzők száma. Amíg 1968-ban még több mint 180 ezer volt, addig az idén már csak 129 ezer a számuk, és 1977-ben csak 110 ezer várható. Ez azt is jelenti, hogy a szakmai iskolákban továbbtanulók létszáma a következő években csak a leányok köréből növelhető. Most minden 100, általános iskolát végzett fiúból 95—96, ugyananynyi leányból azonban csak 71—72 tanul tovább valamilyen középfokú intézményben. A tanácsok feladata különleges tehát: szélesíteni a leányok számára a választható szakmák skáláját, javítani a leányok szakoktatásának feltételeit, növelni számukra is a szakképzett munkáspályák vonzását.