Népszabadság, 1978. június (36. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-14 / 138. szám

1008. június 11., szerda Jól fejlődnek a növények Lekaszálták a lucernát • Fokozott védekezés a fertőzés ellen Az állandó esőzések nyomán országszerte szépen fejlődnek a kalászos gabonák, bár a mező­gazdászok szerint most már jól jönne a szárazabb, napsütéses idő­járás. A növények mintegy 7—10 napos késésben vannak, arra kell számítani, hogy az aratás egy hét­tel később kezdődik majd. • Gondot okoz, hogy a hét végi vi­harok sokfelé megdöntötték az­ ár­­pát és a búzát, s ezeket a táblá­kat különös gonddal kell majd le­aratni. Ennek figyelembevételével készül az aratás menetrendje, a gépek műszaki felkészítése Bács- Kiskun megyében is. Itt — mint az ország sok más vidékén — arasznyira nőttek, és szépen telnek a kalászok. Az őszi árpák már sárgulnak, színt váltott a rozs is, a búzák azonban még tartják ha­ragoszöld színüket. Ez utóbbinál még hátra van a kritikus idő: a következő hetek időjárásától függ, hogy teltek maradnak-e a szemek. Országszerte nagy erővel dol­goznak a zöldtakarmányok beta­karításán. A lucernát már leka­szálták, és most arra várnak, hogy újra sarjadjon a növényzet; há­rom-négy hét múlva újabb lu­cernabetakarításra kerülhet sor. Ez a fontos takarmánynövény most jól fejlődik, a kaszálás után erőteljesen növekszik, amire an­nál is inkább szükség van, mert az először betakarított növényzet ugyan közepes termést adott, vi­szont az állandó esőzések miatt a minőség nem mindenütt megfe­lelő. A réteken és az árokparto­kon jó ütemben vágják a füvet, a mezőgazdasági nagyüzemek nagy teljesítményű betakarító gépeket­­ állítottak munkába, ezekkel sike­rült meggyorsítani a munkát. Kü­lönösen jó szolgálatot tett az az 50 nagy teljesítményű gép, ame­lyet a takarmánygazdálkodás ja­vítására soron kívül, tőkés import­ból szereztek be. A zöldség- és gyümölcskertek­ben a növényzet szintén jól fejlő­dött, viszont ugyanilyen kedvező körülmények között fejlődhettek a gyomok is, ezért országszerte nagy erővel dolgozik a növényvédelem. A párás, nedves időjárás a növé­nyi fertőzéseknek is kedvez, az al­máskertekben például az idén már sokfelé tíz alkalommal kellett vé­dekezni, de nagy munkát ad a szőlő megóvása is. (MTI) Helikopteres permetezéssel védik a Balatonboglári Állami Gaz­daság gyümölcsösét és szőlőjét a kártevőktől. Az ötszáz hektáros dióst kéthetenként, az ezerháromszáz hektáros szőlőt tíz-tizen­­négy naponként permetezi le a helikopter. (Bajkor József felvétele / MTI Fotó.) Rehabilitációs kórház Szentgotthárdon (Tudósítónktól.) A kórházi ágyak viszonylag csekély száma miatt országosan gondot jelent a rehabilitálásra szoruló, idült megbetegedésben szenvedők fekvőbeteg-intézeti el­látása, pedig a szakszerűbb, inten­zívebb utókezeléssel gyorsabban gyógyul a beteg, hamarabb visz­­szanyeri munkaképességét. Vas megyében a közelmúltban dön­töttek arról, hogy a szentgotthár­di tüdőgyógyintézetet általános rehabilitációs kórházzá szervezik át, mivel lényegesen csökkent a tbc-megbetegedések száma, vi­szont sokkal több embernek lenne szüksége kórházi rehabilitálásra. A tüdőgyógyintézetből az év folyamán átalakítandó kórház a jövő évtől látja el új feladatát, s a tervek szerint főként szív- és emésztőszervi betegségekben szen­vedők, meghatározott számban mozgásszervi betegek utókezelé­sét, rehabilitálását látja majd el. ­ A tárgyalóteremből Az elégetett Trabant A Miskolci Járásbíróságon dr. Hegedűs István tanácsa hirdetett ítéletet Szász Sándor, visszaeső­ként elkövetett rongálásának ügyében. Szász nem először került össze­ütközésbe a törvénnyel. Környe­zetében fékezhetetlen indulatú embernek ismerik, aki elsősorban ittas állapotban követte el tör­vénybe ütköző cselekedeteit. Legutóbb ez év elején, szemközt lakó haragosa orra alá kívánt bor­sot törni: ittas állapotban benzint szerzett, majd behatolt szomszéd­ja garázsába, leöntötte Trabant gépkocsiját, és meggyújtotta. A kisautó porig égett. A történtek után, megelőzendő a felelősségre vonást, azonnal a rendőrségre szaladt, s kijelentette: semmi köze a gyújtogatáshoz. Az eljárás során azonban egy­értelműen bebizonyosodott bűnös­sége. A járásbíróság bűnösnek ta­lálta rongálás bűntettében, s ezért egyévi szabadságvesztésre ítélte, valamint az okozott 43 ezer forint kár megtérítésére kötelezte. S. I. ­ JÚNIUS 12-TŐL 17-IG­­ a Flórián üzletközpont Keravill boltjában: a vasalógép 5240 Ft helyett 3150 Ft a Harkov villanyborotva 495 Ft helyett 350 Ft a BR 27-es hőfokszabályozós vasaló 220 Ft helyett 180 Ft ÖNT IS VARJA FLÓRIÁN - ÜZLETKÖZPONT ÓBUDÁN Plórián üzletközpont NÉPSZABADSÁG Budapesti bemutatkozás a közeli napokban Mozgó műhelyek javítják az utat A Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat hadat üzent a kátyúknak. Rövidesen már különleges mű­helykocsik róják a budapesti fő­útvonalakat, az autóbuszjáratok útvonalait. Az első mozgóműhely a napokban mutatkozik be a XI. kerületben. Összesen tizennégy dolgozik majd Budapest utcáin. A mozgó műhelykocsik beren­dezései pneumatikusak, sűrített levegővel működnek. Kezelőik nagyrészt csak a gombot nyom­ják: a csökkentett zajú légkala­páccsal kivágják a kátyú körül az aszfaltdarabot, sűrített levegővel tisztára fúvatják a lyukat. És mindjárt kéznél van a tömítő­anyag is — szemcsézett bitumen, homok és sóderkeverék, víz stb. — három 0,4 köbméteres tartályban, ezeket egy emelőszerkezet leteszi a járdára, az úttest szélére. Hasz­nos tartozék még a hasonlóképpen pneumatikusan működő döngölő, az ütve-csavaró berendezés, a fúrószerkezet és a festékszóró. Mindezeknek az energiát százlite­res légtartály szolgáltatja, amely­hez 15 méter hosszú kábel csatla­kozik. Vagyis a mozgóműhely nem zavarja az úttest közepén a közle­kedést, hiszen a gépkocsi a kar­bantartás helyétől több méternyi­re is parkolhat. Mint ismeretes, a Fővárosi Köz­terület-fenntartó Vállalat január elsejétől három cél egyesítésével jött létre. Azóta a vállalat tizen­négy körzeti üzemegységében spe­ciális munkacsoportokat szervez­tek. E csoportok javítják ki az utak hibáit, másrészt értesítik pél­dául a VILATI-t, hol nem működ­nek a forgalomirányító lámpák, tájékoztatják az illetékes tanácsot a gazdátlanul hagyott törmelék­kupacokról, figyelik­ az éjszakai világítást, az elektromos órákat, a roncsautókat és mindent, ami csak zavart okozhat a közlekedés­ben, a közterület rendjében, ők figyelik a burkolatbontás utáni helyreállítást, megtartják-e a vál­lalatok a határidőket. A szervezet hivatalosan június 30-ra lesz majd teljes. Ekkortól vetik be fokozatosan az új, kor­szerűen felszerelt műhelykocsikat. P. S. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Zenés képeskönyv. 8.42: Händel, Imeneo. Opera két rész­ben. 9.41: Mezők, falvak éneke. 10.05—10.41: Gyermekeknek. 10.41: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.56: Zenekari muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Új falusi krónika. 13.40: Népi zene. 14.09: Korok és kalandok. 15.10: Kórusainknak ajánljuk. 15.27: Vakáció az Egyenlítő mentén. 15.42: Filmzene. 16.10: Operanégyesek. 16.32: 10: Asteri Zenei Napok. 17.07: Mozgásterek. 17.32: Népdalok. 17.58: Sztravinszkij: A róka. 18.15: Könyvszemle. 19.15: Napos oldal. 20.05: Carlo Bergonzi énekel. I. rész. 21.02: Kis magyar néprajz. 21.07: A Rádió lemezalbuma. 22.58: Count Basie zkr. játszik. 23.30: Eben-kórusművek. 0.10: Régi magyar dalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Zsóri Kati és Ihász Gábor éne­kel. 8.33: Szimfonikus könnyűzene. 9.30: Koreai népmesék. 11.33: A Szabó család. 12.00: Lehár operettekből. 12.33: Schubert vonósnégyesek. 13.33: Zene gyerekeknek. 14.00: Zenés játék-rész­. 14.25: Néhány perc tudomány. 14.35: Slágerm­úzeum. 15.33: Mozart: G-dúr duó. 15.48: Bányászdalok. 16.05: Egészségünkért! 16.10: Cimbalom- és klarinétmuzsika. 16.33: Politikai daltanítás. 17.00: Ötödik sebesség. 18.00: Találmány, mégsem szabadalom. 18.10: Könnyűzene. 18.33: Offenbach: Fortunia dala. Dal­játék. 19.31: Szatmári népdalok. 20.00: Moszkvából érkezett. 20.33: 139—660 . .. Automata közönség­­szolgálat. 22.33: Nóták. 23.00: Cherubini operáiból. 23.30: Ránki György-művek. 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. Szt.­ Közben. 15.00: Ady: Életem nyitott könyve. 16.03: Walter Scott: Rob Roy. R.-vál­­tozat. 1. rész. 16.56: Operarészlet. Szt. 17.50: Meditáció. 18.05: Fekete Afrika zenéjéből. 18.20: Orosz kamarazene. Szt. 19.15: Gitárral angolul. 19.33: Mahler: VII. szimf. Szt. 20.47: Külföldi tudósoké a szó. 21.02: A dzsessz történetéből. 21.42: Holnap közvetítjük ... 22.15: Satie-művek. Szt. TELEVÍZIÓ 8.39: Tévétorna (sz.). 9.05: Delta (ism.). 9.30: Trenck báró. . . 4. 1. (ism., sz.). 10.30: Utazás a kalandok földjén (ism., 11.00: Lehet egy kérdéssel több? (ism.). 15.30: És így tovább ... 16.28: Hírek. 16.35: A fazekasnál. Csehszlovák báb­film (sz.). 16.45: Közös erővel. Riportműsor. 17.05: Szépen, jól magyarul... 17.35: Labdarúgó VB — NSZK—Olasz­ország (sz.). 19.30: TV Híradó. 20.00: Esti mese. 20.10: Tévétorna (sz.). 20.15: Lord Arthur Savile bűne. NDK- tévéfilm (sz.). 21.10: A bűn nyomában. Valamikor azt tartották, hogy a gyilkost el­árulja néma áldozata: jelenlété­ben sebe vérezni kezd. Ez per­sze babona, ám a tudomány ki­derítette, hogy az ember véré­ben is találhatók olyan egyedi jelek, amelyek az ujjlenyomat­hoz hasonlóan árulkodhatnak. 21.55: TV Híradó 3. 22.05: Labdarúgó VB — Brazília—Pe­ru (sz.). 2. MOSOK 20.00: Látogatóban Bustya Endrénél. Portréfilm. 20.20: Mireille Mathieu műsora. Zenés film (sz.). 21.15: TV Híradó 2. 21.35: A pikk dáma. Lengyel film (sz.). Nyári lottópályázat A Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság a júliusi és az augusztusi előfize­téses lottószelvények között az idén is megrendezi szokásos nyári pályázatát. A beküldött pályázatok között ha­vonta rendkívüli jutalomsorsolást tar­tanak, a főnyeremény Lada személy­gépkocsi. A pályázati feltételek az előfizetéses szelvények hátoldalán ta­lálhatók. Vízi tragédia Kanadában Viharba ker­ültek a kanadai Quebec tartomány egyik taván kenukirándulásra érkezett onta­­riói iskolásfiúi­ és tanáraik. A ke­nuk a jéghideg vízben felborultak, s utasaik közül 15-en megful­ladtak. 9 A Szaljut—6 következő űrhajósainak programja Az ezüstfelhők kutatása A Szaljut—6­ űrállomás követ­kező állandó személyzete részle­tes vizsgálatokat folytat majd az úgynevezett ezüstfelhők kutatásá­ra. Az űrállomás első állandó két­,­tőse, Jurij Romanyenko és Geor­­gij Grecsko igen sok értékes meg­figyelést végzett és sok fénykép­­felvételt készített erről a tudóso­kat nagyon érdeklő jelenségről. A megfigyelésekről a szovjet tudó­sok részletes ismertetést adnak majd a nemzetközi konferenciá­kon, s a tervek szerint külön kö­tetben is megjelentetik a főbb kö­vetkeztetéseket, tapasztalatokat. A Pravda, amelynek keddi szá­ma beszámol a szovjet űrhajósok e soron következő feladatáról, hangsúlyozza: az atmoszféra 60— 80 kilométer magasságában levő különleges felhők, amelyek tulaj­donképpen jégburkolattal körül­vett kozmikus részecskék, külön kutatási területet jelentenek. A Szovjetunióban az Észt Tudomá­nyos Akadémia intézete fogja ösz­­sze az ezzel kapcsolatos vizsgála­tok tapasztalatait. A megfigyelés korábban a Földről folyt, főként a sarki kutatóállomásokon és a kutatóhajókon, most azonban az űrállomások segítségével „fölül­ről” is vizsgálhatják a képződmé­nyeket. - A budapesti színházak mai műsora Operaház: A tűzmadár; Ez lenne a halál?; Tavaszünnep (II. bérlet, 10. ea., 7). Erkel Színház: Az AHZ hang­versenye (Tavaszi bérlet, A/8., fél 8). Nemzeti Színház: Különc (7). Madách Színház: A hintó; A köpeny (a moszkvai Kamaraopera vendégjátéka, 7). Vígszínház: Bűn és bűnhődés (L. bérlet, 4. ea., 7). Pesti Színház: Lotte (7). Fővárosi Operettszínház: My Fair Lady (7). József Attila Színház: Zsák­bamacska (7). Vidám Színpad: Észnél legyünk! (fél 8). Állami Bábszínház: A három kismalac (Népköztársaság útja 69., de. 10). Fővárosi Nagycir­kusz: Cirkuszvilág (fél 8). Folytatódik a hűvös idő Szárazföldünk egyre nagyobb terü­letei felett a hideg légtömegek hatá­rozzák meg az időjárást. Meleg, nyá­rias idő csak Dél-Európa néhány or­szágában található. Kedden a Kárpát­medencét is Európa északi térségéből származó hideg levegő töltötte ki. A hideg levegő átvonulását a megélén­külő, helyenként viharossá fokozódó szél, zápor, zivatar és a hőmérséklet visszaesése jelezte. A következő 24 óra folyamán időjárásunk jellegét még mindig a hideg levegő határozza meg. Hazánkban a hideg levegő térhódí­tását záporos, zivataros időjárás kí­sérte. Kedden a déli óráktól néhány helyen ugyan felszakadozott a zárt felhőzet, de a nappali felmelegedés több fokkal az átlag alatt maradt, és a kora délutáni órákban 14 és 18 fok között tetőzött. Várható időjárás ma estig: Az ország déli, délnyugati felében is felszakadozik a felhőzet, majd fel­­hőátvonulások lesznek, elszórtan át­futó záporral. Továbbra is élénk, időnként erős északnyugati, északi szél várható. Folytatódik az évszak­hoz képest hűvös idő. A legmagasabb hőmérséklet 16—20 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete teg­nap délben Siófoknál 21 fok volt. A Duna vízállása kedden Budapest­nél 410 centiméter volt, mára is eny­­nyit várnak.

Next