Népszabadság, 1980. december (38. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-02 / 282. szám
1980. december 2., kedd NÉPSZABADSÁG LAOSZ NEMZETI ÜNNEPÉN 3rafstfurcsviitU üdvözlő távirati* A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltásának ötödik évfordulója alkalmából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke és Apró Antal, a Magyar Népköztársaság országgyűlésének elnöke az alábbi táviratot küldte Kaysone Phomvihane-nak, a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottsága főtitkárának, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökének és Szufanuvongnak, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság elnökének, a Legfelsőbb Népi Gyűlés elnökének Vientiane-ba. Kedves Elvtársak! A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltása ötödik évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Minisztertanács és az országgyűlés, valamint a dolgozó magyar nép nevében testvéri üdvözletünket küldjük Önöknek, a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottságának, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kormányának, a Legfelsőbb Népi Gyűlésnek és a laoszi népnek. Pártunk és a szocializmust építő magyar nép nagy figyelemmel kíséri, és őszintén üdvözli azokat a történelmi vívmányokat és sikereket, melyeket a laoszi nép marxista-leninista élcsapatának, a Laoszi Forradalmi Néppártnak a vezetésével az elmúlt fél évtized alatt elért a népi hatalom megvédelmezésében és megszilárdításában, a társadalom szocialista átalakításában. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy pártjaink, országaink és népeink barátsága és sokoldalú együttműködése tovább erősödött a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján a két nép, a szocializmus, a haladás és a béke egyetemes ügye javára. Nagyra értékeljük és támogatjuk azokat az erőfeszítéseket, melyeket a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság tesz az indokínai térség békéjéért és biztonságáért, az ott élő népek imperialistaellenes összefogásáért, szoros együttműködésük elmélyítéséért. Miként a múltban, a jelenben is az egész magyar dolgozó nép szolidáris a laoszi néppel abban a harcban, amelyet országa függetlenségéért, területi integritásáért és szuverenitásáért, belső vívmányai megőrzéséért folytat. Nemzeti ünnepük alkalmából további sikereket kívánunk önöknek és a testvéri laoszi népnek a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság felvirágoztatása, békéje és biztonsága érdekében kifejtett nemes tevékenységükhöz. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Országos Béketanács, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és a Magyar Nők Országos Tanácsa az évforduló alkalmából ugyancsak táviratban köszöntötte laoszi testvérszervezetét. A népi hatalomátvétel ötödik kultúra alapjainak kimunkálásaévfordulójára emlékezik magán. Laosz. E földrajzilag távoli, de Az eredmények értékét csak nőtársadalmi céljait tekintve hoz- véli, hogy Laosz fejlődése sem ránk közeli délkelet-ázsiai nép volt mentes az elmúlt években a hosszú, küzdelmes utat tett meg, külső nyomástól. A maoista kínai amíg fél évtizeddel ezelőtt rálép- politika Laosznak sem tudja hetett a független, szocialista fej- „megbocsátani” szoros, testvéri lődés útjára. kapcsolatát Vietnammal. A kis Szinte egyetlen nagy történelmi délkelet-ázsiai állam a pekingi ívet alkot az az áldozatos küzdő- felforgatás és zavarkeltés -egyik sem, amelyet Laosz népe először célpontja lett, a francia gyarmatosítókkal, s majd A baráti Laosz népe, Indokína az amerikai imperializmussal és két másik országával összefogva, hazai csatlósaival szemben foly a Szovjetunió, hazánk s más szotatott nemzeti önállóságának, tárcialista országok, a haladó embersadalmi haladásának biztosítá-rség tevőleges szolidaritására fásáért, maszkodva, megvédte hazája füg-Ez az öt esztendő nagyszabású getlenségét, s megvédi a jövőváltozásokat hozott Laosz életében is.ben. Eredményesen folyik a me- Nagy ünnepén szeretettel közőgazdaság átszervezése, a terme-szentjeik a szocialista fejlődés út, főszövetkezetek megteremtése, fára lépett Laosz népét, azt kíamni annál fontosabb, mivel az vánva: érjen el minél nagyobb alapvető gazdasági ágazat a meg sikereket sokat szenvedett országgazdaság. Szép eredmények ga újjáépítésében, társadalmának, vannak az iparosításban, az info gazdaságának korszerűsítésében, fastruktúra megalapozásában, a hazájának szocialista felvirágozszocialista szellemű közoktatás éstatásában. JMuffittir—hoHinta! porticai tsízgyultások Az MSZMP KB meghívására november 25. és 30. között látogatást tett Magyarországon Jan de Boo, a Holland Kommunista Párt KB tagja, a külügyi osztály vezetője. A holland párt képviselőjét fogadta Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A vendéggel megbeszélést folytattak Berecz János és Baranyai Tibor, a Központi Bizottság osztályvezetői. Jan de Boo látogatást tett a Hazafias Népfront Országos Tanácsában, a béketanács titkárságán, valamint Heves megyében. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen a részvevők tájékoztatták egymást a nemzetközi élet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom főbb kérdéseiről. Mindkét részről nyomatékosan aláhúzták a haladó erők küzdelmének jelentőségét a békéért, a nemzetközi biztonság megszilárdításáért, a leszerelésért, a háborús törekvések megakadályozásáért, s a két párt együttműködését ebben a harcban, kifejezésre jutott, hogy az internacionalista szolidaritás szellemében fejlődnek az MSZMP és a Holland Kommunista Párt kapcsolatai. Jan de Boo vasárnap elutazott Budapestről. Szovjet nicaraguai megbeszélések Moszkvában Moszkvában a napokban nicaraguai párt- és kormányküldöttség tárgyalt a politikai, gazdasági, kulturális és műszaki-tudományos kapcsolatok fejlesztéséről. A szovjet küldöttségben Borisz Ponomarjov, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára, Nyikolaj Talszin miniszterelnök-helyettes és mások vettek részt. A nicaraguai delegációt Jaime Wheelock Román, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front egyesített vezetősége politikai bizottságának tagja vezette. A vendégeket tájékoztatták az SZKP XXVI. kongresszusának előkészületeiről, a népgazdasági terv teljesítéséről, az SZKP és a szovjet kormány nemzetközi tevékenységéről. A nicaraguai küldöttség beszámolt a politikai és gazdasági helyzet megszilárdítását célzó intézkedésekről. A szovjet delegáció tagjai hangsúlyozták: a nicaraguai népnek elidegeníthetetlen joga, hogy külső nyomás nélkül, maga határozza meg az ország fejlődésének útját. A tárgyalásokon nézetazonosság alakult ki a megvitatott nemzetközi kérdésekben. A résztvevők elítélték azokat az erőket, amelyek a nemzetközi helyzet élezésére törekednek, állást foglaltak az enyhülési folyamat továbbvitele, a vitás kérdések békés úton történő rendezése mellett. (TASZSZ) Provokációk az NDK határain Heinz Hoffmann hadseregtábornok, az NSZEP PB tagja, az NDK nemzetvédelmi minisztere hétfőn napiparancsot adott ki a határőrség megalapításának 34. évfordulója alkalmából. Ebben hangsúlyozza: az NDK határőrségére igen felelősségteljes feladat hárul a szocializmus és a béke védelmezésének szolgálatában. Növekszik az NDK államhatárain elkövetett provokációk és határsértések száma, fokozódik súlyosságuk és veszélyességük, mind gyakrabban rongálják meg és távolítják el a közösen elhelyezett határjelzéseket, s növekednek az ország légtere ellen elkövetett sértések és a határőrök életét veszélyeztető merényletek az NDK—NSZK, illetve az NDK—nyugat-berlini államhatáron —, állapítja meg a Neues Deutschland hétfői száma. (MTI) 3 Felelősség a tudásért Egy vállalat nemrégen bíróság elé került, mert új termékének egyik drága része rossz,minőségű lett: a felhasználó nagy összegű kártérítést kapott. A vállalat ezek után rendkívül szigorú anyagi és erkölcsi büntetéssel sújtotta azt a középvezetőt, akinek az irányítása alatt a perelt munka folyt. A középvezető panaszt tett, kiderült, hogy a rossz termék készítését kísérleti anyagból a vállalat vezetői rendelték el, s a munka háromnegyed része már el is készült, amikor a középvezetőhöz került az irányítás. Tehát a vezetők a kész tények elé állított, beosztott vezetőre akarták kenni felelősségüket, annak a kockázatnak a terhét (a kudarc következményeit), amelyet ők vállaltak annak idején, amikor a kockázat még sikerrel kecsegtetett. Sokszor esik szó általánosságban a vezetés felelősségéről, de a gyakorlatban mindig eléggé hamar kiderül, hogy e fogalmon nem valami elvont eszmeiséget, hanem a cselekvések, döntések egész sorát kell értenünk. Eltekintve most a kézenfekvő emberiességi szempontoktól, történetünk azt is érzékeltetheti, hogy a vezetés által vállalt felelősség irányát és méretét kitűnően jelzi, hogy mit vesz a védelmébe. Milyen törekvést és célkitűzést, milyen kockázatot vagy vitát Ezért aztán, hogy az újnak, a folytonos, szükségszerű megújulásnak vagy akár csak újításnak mekkora védelmet tud a társadalom intézményes formákban nyújtani, az nagymértékben függ attól, milyen a vezetésnek az önmaga és a mások felelősségvállalásához való viszonya. Aszámtalan lehetséges közül éppen az újért tenni, sőt vívni kész emberek védelmét azért választottuk, mert ez részint mindig közfigyelem tárgya, részint, mert a vezetés ez ügyben tanúsított magatartásából — mint cseppből a tengerre — vonnak le következtetést a vezetőknek a vezetettekhez fűződő általános kapcsolatára, e kapcsolat őszinteségére, mélységére, erejére. Kell érzelmi kérdés De tegyünk itt kicsiny kitérőt azok kedvéért, akik hajlamosak a fentieket olyan moralizálásnak tekinteni, amely mindig, mindenhol igaz lehet; baj sem, különösebb haszon sem származhat belőle. Nem így áll a dolog. Az emberi kapcsolatok kérdése a vezetés felelősségének szemszögéből nem csupán érzelmekre redukálható, sokadrangú kérdés, hanem vezetői rátermettség, sőt szakértelem dolga. Nem véletlen, hogy a vezetéstudományi publikációk mind sűrűbben beszélnek a szükséges interperszonális képességről (tehát, hogy a vezető kapcsolatokat tudjon kialakítani az emberekkel) vagy az empátiás képességről (hogy bele tudja élni magát mások helyzetébe), vagy a nélkülözhetetlen problémaérzékenységről, amelynek hiánya esetén egyes szakemberek kertelés nélkül antiszociális alkatúnak nevezik az ilyen tulajdonságokkal nem rendelkező vezetőt. Nyilvánvaló, hogy nem mindenki azonos mértékben hordja génjeiben azokat a készségeket, amelyekre a fenti követelményekhez szükség van. Ez azonban nem jelenthet felmentést e követelmények teljesülése alól, amint hogy másfajta képességek, tehetségek hiányából is következhet a vezetésre való alkalmatlanság. Ám ha témánkat a vezetői rátermettség és tudás részeként kezeljük, egyben a vezetői felelősségre orientálunk. Ily módon megjegyezhetjük, hogy többen fejleszthetnék ki magukban e tulajdonságokat, többen vehetnék a fáradságot e képességeik gyümölcsöztetéséért, ha számolnának például annak az objektív ténynek a — rájuk is vonatkozó — következményeivel, hogy gazdaságunkban az extenzív fejlesztésnek az intenzív fejlesztésre való áttérése nyomán hallatlanul megnőtt a munkahelyeken belül az emberi kapcsolatok szerepe, s ezek rendkívül érzékeny tényezők. Az emberi kapcsolatok, s ezen belül az emberek érzékenysége ma igencsak divatos téma, de ha — a sajnálatosan elterjedt hazai szokásokhoz igazodva — csak általánosságokban emlegetjük, érdemleges következtetésekre aligha juthatunk. Ha viszont megkísérelnénk úgy megközelíteni a kérdést, hogy manapság nálunk kinek az érzékenységére célszerű érzékenyen figyelni, akkor a valamihez igazán értő, a valamit jól tudó és többet tudó emberre, vagyis a tudásra voksolnék. Kinek a véleménye? Hadd írjam le riasztó ellenpéldámat. Néhány évvel ezelőtt, egy frissen kinevezett vezetőnek a legőszintébb jóindulattal így adott tanácsot fölöttese: „Vedd magad körül közepes emberkékkel. Azok csendben meghúzzák magukat, nem törnek a helyedre, nem nyaggatnak ötletekkel, te meg hosszú életű leszel.” E tanács mélyén a tudáshoz való alapvetően rossz viszony húzódik meg, manapság tehát fölöttébb korszerűtlen. A Handelsblatt című nyugatnémet lap egyik tavalyi száma például ezt írja a jó vezetőről: „Most már nem kell többet tudnia, ismernie, mint összes beosztottjának, hanem ki kell tudni válogatni azokat, akik szakterületükön többet tudnak nála. Ezeket helyesen be kell állítania a megfelelő helyekre, és vezetnie kell őket.” Ami leírva ilyen pofon egyszerűnek hat, az a gyakorlatban egyáltalán nem az. Mert amint igaz, hogy a képzettség nem egyenlő a rátermettséggel, ennek a fordítottja is áll. És olykor a legjobb szándékú vezető számára is nagy kísértés, hogy ha a döntéshez ugyan képzettsége is, tapasztalata is kevés, de van hozzá helyzete, akkor éljen vele, még ha olykor rosszul is. Előfordul, hogy a vezető délelőtt őszinte beszédet mond a társadalmi munkamegosztás differenciáltabbá válásáról, a szakismeret rangjának növeléséről, délután pedig nyilvánosan véleményt formál olyasmiben, ami a dolga sem volna talán, s amihez nem is ért. Hiába hangsúlyozza ilyenkor őszintén, hogy csak a személyes véleményét mondja: soha és sehol nem mindegy, hogy kinek a személyes véleményéről van szó. Ha adott esetben a beosztottak ezt is eligazító érvényűnek fogják föl (esetleg az utasítás burkolt, finom formájaként) , nem ők tehetnek róla. Szívesen idézik nálunk Lukács Györgynek önnön marxista fejlődésére vonatkozó, szigorúan őszinte és önkritikus megnyilatkozásait, például arról, hogy 1919-ben, a Magyar Tanácsköztársaság idején „a lelkesedés próbálta jól-rosszul pótolni a tudást és a tapasztalatot”. Hiba volna ma vagy bármikor kinyilatkoztatni, hogy a lelkesedés időszaka egyszer s mindenkorra elavult (isten őrizzen is ilyen időktől), de nyilvánvaló, hogy éppen társadalmunk és gazdasági-politikai rendszerünk fejlettsége nyomán, a tudás és a tapasztalat rangját az eddigieknél is magasabbra kell emelnünk. Gondolatmenetünket ismét a konkrétumok irányába igazítva: van e fenti követelmény megvalósulásának egy sokak által érzékelhető, igen fontos haszna. Nevezetesen, hogy arról a vezetőről, aki a tudást őszintén tiszteli (akkor is, ha a másé), sohasem alakul ki olyan kép, mintha csalhatatlannak képzelné magát. Mert ő, ha úgy hozza a munka érdeke, mer leszavazott is lenni, az ő számára ez nem szégyen, nem presztízsveszteség. Hiszen a vitákat sem azért szervezi vagy ösztönzi, hogy majd összefoglaló címén elmondhassa, amit eredetileg is akart, vagy hogy legyen mit hatalmi szóval eldöntenie, hanem, hogy azokban, mint a munka sajátos műhelyeiben, értékek formálódjanak és váljanak a közösség hasznára. Nyilvánvaló hát, hogy ahol a tudás és a teljesítmény iránti felelősség vezérlő elv, ott jóval kisebb veszélye van a sajnos nem ritka vezetői hiba, a szubjektivizmus megjelenésének. A döntésre kötelezett, de a döntéshez kevés képzettséggel rendelkező, s a valóban képzettek iránt kissé gyanakvó, őket tehát mozgósítani nem tudó vezető végül is felszínes benyomások, rokon- és ellenszenvek által meghatározottan fog dönteni. (Még akkor is, ha a számára önmaga szubjektivizmusa nem tudatosul, tehát szándéka szerint roppant becsületesen jár el.) Ezek a hibák, túl azon, hogy újabb hibák egész láncreakcióit indíthatják el, elkedvetlenítenek, elbizonytalanítanak, alkotói energiákat sorvaszthatnak el. Egyre mérhetőbb Márpedig a tudás is csak akkor igazán érték (birtokosai is csak akkor érzik igazán annak), ha közhasznúvá tud válni. Ezt segíteni, ösztönözni — vezetői feladat és felelősség, méghozzá a nehezebbek közül való. A legnemesebb érc is csak feldolgozva és hasznosulva az, ami — de a lelőhelytől a fogyasztó kasszájáig nagyon hoszszú az útja. És ma már — hasonlatunknál maradva — valóban csak azt a terméket fizetik meg igazán jól, amelyben — képletesen szólva — sok tudás van jelen. A tudásért érzett vezetői felelősség tehát mind mérhetőbb lesz, s eljöhet az idő, amikor valamely eredmény vagy vezető megítélésekor azt is mérlegelni fogják (kénytelenek és talán képesek is lesznek mérni), hogy hány tehetség kallódott el az e" "’-ként sikeresnek tartott vezető kezén, illetve hány tudós embert tudott megnyerni feladatai elvégzéséhez, sőt esetleg, hány emberrel ismertette és szerettette meg a tanulás küzdelmeit és örömét. És akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a dolog fordítva is igaz: felelősséget a tudásért csak az érezhet igazán, akinek megvan az a sajátos vezetői tudása, szakértelme, hogy ezt a felelősséget fölismerje, s annak érvényt is szerezzen. Cserhalmi Imre