Népszabadság, 1986. június (44. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-10 / 135. szám
1986. június 10., kedd NÉPSZABADSÁG Műfordítói díjak (Munkatársunktól.) Ez év májusában immár hetedik alkalommal adták át a legjobb műfordítóknak kijáró Wessely-díjat, amelyet az alapítvány kuratóriuma az idén Csordás Gábor és Téglásy Imre költőknek ítélt oda. Wessely László, aki 1969-től 1978- ban bekövetkezett haláláig, azaz csaknem tíz esztendeig az Európa Könyvkiadó irodalmi vezetőjeként tevékenykedett, nemcsak kitűnő szerkesztő, publicista és irodalmár volt, hanem remek műfordító is — mondja Domokos János, az Európa Könyvkiadó igazgatója, a Wessely irodalmi alapítvány kuratóriumának elnöke. Bábel, Tolsztoj, Csehov, Majakovszkij, Dosztojevszkij, Beauvoir és még sorolhatnám azoknak az orosz és francia íróknak a nevét, akiknek műveit az ő kiváló átültetésében ismerhették meg a magyar olvasók. Az irodalmi alapítványt a Franciaországban élő Wessely András hozta létre bátyjának hagyatékából, azzal a céllal, hogy olyan íróknak, költőknek, műfordítóknak adassák abból éveknte díj, akik munkásságukért még más kitüntetésben nem részesültek. A hagyaték, amely az időközben megjelent Wesselyművek révén azóta némiképpen kiegészült, körülbelül 180 ezer forintra tehető. A díj tehát egy viszonylag szerény összeg, tízezer forint, amelyben évente egy, két-három évenként pedig két kiemelkedő műfordítót részesíthetünk.. A kuratórium, amelynek tagjai a Nagyvilág, a Szépirodalmi Kiadó, a Magvető és a Művelődési Minisztérium megbízottai, a kiadók, lapok, irodalmi folyóiratok javaslatai alapján hozza meg döntését. Ebben az esztendőben Csordás Gábor pécsi költő, prózaíró és műfordító, valamint Téglásy Imre fiatal költő, a középkori latin, magyar nyelvű irodalom kutatója kapták meg a Wessely-díjat. Csordásnak, akinek versfordításait igen nagy műgond, valamint a formák ismerete és tisztelete jellemzi, külön érdeme, hogy a lengyel, szerb, szlovén és cseh nyelveket szívós munkával elsajátítva, a közép-európai nyelvterület irodalmát vállalta fel. Téglásy Imre, aki tudósként a középkori magyar—latin nyelvű irodalmat kutatja, a műfordítás számára egy művelődéstörténetileg igen fontos, s eléggé feltáratlan területet hódított meg a középkori latin irodalom tolmácsolásával. A Wessely irodalmi díj valódi tekintélyét — hangsúlyozza a kuratórium elnöke — természetesen nem a már említett pénzösszeg adja meg — noha ez is ösztönzőleg hathat —, hanem sokkal inkább azoknak a rangos műfordítóknak a névsora, akik az elmúlt hét esztendő alatt e díjban részesültek. Az első esztendőben az azóta József Attila-díjas Tellér Gyulára esett a választás, majd következett Bartos Tibor, az angol nyelv igazán tehetséges fordítója. A spanyol, portugál, katalán irodalom kedvelőinek nem kell bemutatnunk Tomcsányi Zsuzsát. Gálos Orsolya délszláv, Bognár Róbert francia, Győrffy Miklós német fordításai az eredetivel mérhető élményt nyújtanak az olvasónak. De említhetnénk a kiváló Bárt Istvánt, s a nagy fordítási gyakorlatú Nemes Annát is. A pályakezdők támogatását, ösztönzését teszi viszont lehetővé az az új alapítvány, amelyet a fiatalon, 25 esztendős korában elhunyt műfordító, a hányatott sorsú Zoltán Attila hagyatékából hívott létre Grigássy Éva, aki maga is jeles műfordító. Az alapítvány kuratóriuma a díjra, amelyet ez év májusában először ítélhettünk oda, a pályán valóban még csak most induló, latin, görög fordításaival azonban máris figyelmet keltő Imre Flórát találta érdemesnek. Nyári színház Székesfehérvárott Új helyen, a színjátszás hajdani hajlékának, a volt Pelikán fogadónak az udvarán nyitja meg kapuit az idén a székesfehérvári nyári színház. A reformkori mozgalmak helyi központjának is otthont adó épületet az elmúlt években eredeti állapotában állították helyre, s udvarán szabadtéri színpadot alakítottak ki. A nyári programban szereplő darabot, Vészi Endre Don Quijote utolsó kalandja című tragikomédiáját azon a helyen mutatják majd be a színészek, ahol Laborfalvy Róza és Jászai Mari kezdte pályáját, s ahol vándorszínész korában Petőfi Sándor is színpadra lépett. Az előadás három színház — a székesfehérvári Vörösmarty, a veszprémi Petőfi és a Gyulai Várszínház — közös produkciójaként kerül a nézők elé. A rendező Kerényi Imre, a főszerepekben Borbiczki Ferencet, Gelley Kornélt és Szemes Marit láthatja a közönség. A székesfehérvári bemutató június 30-án lesz, s azt követően még kilenc alkalommal adják elő a művet a Pelikán fogadó udvarán, majd bemutatják a Gyulai Várszínházban, Balatonfüreden és Tihanyban is. (MTI) Parafrázis vagy utánzat Kézenfekvő, sőt látszólag jó ötlet két világbajnoki mérkőzés között egy Szurkolók című tévéjátékot vetíteni. Illik a hangulathoz, a téma egyezik is, de mégis valami egészen más: nem a pálya, nem a mérkőzés, hanem a néző, mégpedig a meccs előtti estén. E téma sokféle megoldása, sokféle feldolgozása is jól illeszkedne a focival túlterhelt heti műsorba. Lehetne könnyedén szellemes karikatúra, lehetne elmélyült, szociológiai igényű ábrázolás, lehetne filozófiai általánosságú modell vagy lélektani megalapozású tanulmány, szólhatna a drukkerről vagya drukkról, de szólhatna az emberről, az életről. Lehetne az a csekély, bár nem lebecsülendő célja is, hogy legalább mi, akik esténként most film vagytévéjáték, közérdekű szolgáltató vagy informáló, ismeretterjesztő vagy felvilágosító műsor helyett szinte kizárólag labdarúgást nézünk a televízióban, legalább magunkra ismerjünk, legalább felismerhessük azokat a mindennapi szokásainkat, amelyeket a szurkolás, a mindennapi meccsnézés kényszerít ránk. " A Kerekes Imre színdarabjából készült tévéjátékban azonban legfeljebb Slawomir Mrozek Emigránsok című darabjának gyenge utánzatára ismerhettünk, összehasonlítani hoszszasan lehetne a két művet, ámde az az egyikre nézve méltatlan, a másikra vonatkozóan lesújtó volna. Mrozek legnagyobb erőssége ugyanis, hogy könnyedén közlekedik különféle jelentéssíkok, s ezzeléletszférák között, a konkrét helyzetből néhány szóval, gesztussal varázsol filozófiai alapszituációt, életmodellt, s a szöveg jelentését addig-addig csúsztatja ide-oda egyedi emberi, politikai, társadalmi, általános emberi síkok között, míg végül minden mondata valamennyi síkon megszólal. Nem egyszerűen több jelentésű, többértelmű lesz ettől a szöveg, hanem inkább többszólamú, mégpedig az egyes szólamok között harmóniák és diszharmóniák gazdag váltakozásával. A Szurkolók szövege viszont igencsak szerencsétlenül csúszkál e dramaturgia síkos terén. Ha el akar emelkedni a köznapi, a realisztikus, a valószerű valóságtól, akkor mesterkéltté lesz, nem pedig filozofikussá, ha élettragédiát keres egyes megnyilvánulások mögött, akkor vagy erőltetetté vagy közhelyessé válik. Parafrázist írni egyébként is veszélyes és merész vállalkozás, vannak azonban bizonyos szabályai. Mindenekelőtt például jobb bevallani, hogy ilyesmiről van szó. Igaz, kétszemélyes darabot sokat írtak, s noha azok többségében egy férfi és egy nő párbeszédéből kell valamiféle drámának kikerekednie, abból, hogy itt két férfi beszélget egymással, még nem feltétlen következik, hogy a Szurkolóknak valami köze lenne az Emigránsokhoz. Minthogy azonban a két férfi hazájától távol, ideiglenes szálláson beszélget, s ráadásul ahelyett, hogy beérnék az ilyen rövid időre összekényszerült lakótársak udvarias távolságtartásával, pillanatok alatt belegyalogolnak egymás életébe, súlyos konfliktust kerekítenek a hotelszobában, tragédiákat tárnak egymás elé, miközben a szurkolás állapotát általános emberi létállapotként is igyekeznek bemutatni, aligha lehet kétséges, hogy a Szurkolók nem független az Emigránsoktól. Ha pedig parafrázis, akkor ezt természetesen nemcsak jelezni illik valamilyen módon, akár a címben, akár a szövegbe rejtve, de jó, ha az átiratnak, az új változatnak egyrészt van valamilyen lényegi köze az eredetihez, másrészt, ha lényegileg különbözik is attól. Azaz, ha tartalmi kapcsolás és tartalmi eltérés van a két mű között, tehát ha például az újabb változat továbbfejlesztést, esetleg vitát jelent az eredetihez képest, esetleg új, más szempontból kívánja ábrázolni annak központi kérdéseit, vagy más körülmények közé szeretné adaptálni annak világlátását. Lehetséges azután még üres formaként való átvétel is, amelybe teljesen új tartalmat tölt az új szerző. A sikeres parafrázisnak azonban mindenképpen van két elengedhetetlen feltétele: a bravúrokra is képes formálási biztonság és a határozott tartalmi célkitűzés. Ezek nélkül az átirat legfeljebb gyenge utánzatnak hat. S amennyire megemeli az alapvetően jó, invenciózus, szellemes átiratot az eredeti mű értéke, éppen annyira sújtja az összehasonlítás a szerencsétlen kézzel, ügyetlenül, koncepciótlanul készült utánzatot. A Szurkolók ebben az összevetésben pedig nem látszik másnak, mint az Emigránsok alacsonyabb szellemi szintre leszállított változatának. (Amitől azonban aligha közérthetőbb, mint Mrozek darabja.) A Málnay Levente által televízióra írt és rendezett darabot Szilágyi Tibor és Avar István játszotta el, közülük Avar részese volt az Emigránsok emlékezetes előadásának is. Csak csodálni lehet a két színész találékonyságát, amivel megpróbálnak figurákat felfedezni a szöveg mögött, amivel gesztikus és mimikai rendet igyekeznek vinni a bizonytalanul, körvonalak nélkül megírt alakok viselkedésébe. Munkájuk azonban szükségképpen inkább színészi tudásukból és életből vett megfigyeléseikből táplálkozik, mintsem a szövegből. Ennek pedig az a következménye, hogy végeredményben csak sztereotípiákat teremthetnek, amelyeknek viszont csak akkor van hitelük, ha hozzájuk fűződő elvárásaink szerint viselkednek. Az már Szilágyi Tibor szerencséje, hogy az általános pincér képébe köztudatunkban belefér a szurkolói, sőt „főszurkolói” magatartás is, és Avar István peche, hogy az általa megformált általános tanár viszont ugyancsak e köztudat szerint be nem teszi a lábát sportpályára. Zappe László A könyvszakma és a piac A Hazafias Népfront országos elnökségének Olvasó népért mozgalmi munkabizottsága Könyvszakma, művelődéspolitika, piac címmel beszélgetést és vitát rendezett tegnap a népfront székházában. A kultúra és a gazdaság viszonyát vizsgálták a könyvkiadás, -nyomtatás, -terjesztés szemszögéből. A kiadott könyvek száma 1950 és 1983 között négyszeresére, a példányszám csaknem ötszörösére emelkedett, de ezt nem kísérte a bolthálózat és a raktárak fejlesztése. A tanácskozás részvevői megállapították, hogy a nyomdák, a kiadók és a terjesztők kapcsolatának javítása, egységes kulturális koncepció alá rendelése előmozdíthatja a könyvszakmában mára akuttá vált gondok megoldását, többek között a dotációval, a piackutatással, a készletgazdálkodással vagy a közkönyvtárak ellátásával kapcsolatos kérdések megoldását. A tanácskozáson a részvevők javaslatokat fogalmaztak meg, és elhatározták konkrét feladatokat tartalmazó munkaprogram kidolgozását a HNF művelődéspolitikai munkabizottságával közösen. (MTI) A Denevér német nyelven, magyar művészekkel Az NSZK-ban vendégszerepel a Pécsi Nemzeti Színház operatársulata, amely eredeti nyelven játssza Johann Strauss a Denevér című klasszikus nagyoperettjét. A 118 tagú társulat — a szólisták, a kórus, a zenekar és a műszaki személyzet —hétfőn indult el az egyhetes turnéra. A pécsiek erre az esztendőre két meghívást kaptak a Német Szövetségi Köztársaságból. Ezen a héten a Frankfurt közelében fekvő Aschaffenburg színházában lesz hat előadásuk. A főbb szerepeket Németh Aliz, Harmath Albert, Csáky Ágnes, Vághelyi Gábor és Márk László alakítja; a rendező Seregi Gábor, a karmester Breitner Tamás. Ősszel további hat alkalommal kerül színre német nyelven a Denevér. Akkor az NSZK négyvárosában lépnek majd fel a pécsi művészek. (MTI) A A Fiatal Képzőművészek Stúdiója kortárs művészeti fóruma elsőévesek munkáiból rendez tárlatot az Almássy Téri Szabadidő Központban. A kiállítás június 11-től 29-ig látogatható. A Bibliai mesék címmel tárlat látható Fodor-Lengyel Zoltán grafikus munkáiból a Metró Klub kupolatermében. • A stockholmi Hasselby énekkar ad hangversenyt 12-én, csütörtök este 8 órakor a Mátyás-templomban. Vezényel: Kars Hannson. □ Adalékok Tapolca történetéhez az 1984—1985-ös templomdombi ásatások alapján címmel nyílik meg holnap régészeti kiállítás a tapolcai Pedagógiai Gyűjteményben. ■ A Századok emlékezete című, holnap megnyíló kiállításon okleveleket és ősnyomtatványokat tekinthetnek meg a látogatók a Pannonhalmi Főapátság gyűjteményéből a Tihanyi Múzeumban. O Németh Adél Burgenland című kiadványáról tartanak könyvismertetést holnap délelőtt fél 11 órakor az Osztrák Kulturális Intézetben. O Egon Emvin Kisch-emlékkiállítást rendez a Petőfi Irodalmi Múzeum a prágai Cseh Irodalmi Múzeum anyagából. A tárlatot csütörtök délután 4 órakor nyitja meg Szappanos Balázs, az Európa Kiadó főszerkesztője. ■ A Képzőművészeti Főiskola végzős díszlettervezőinek vizsgamunkáiból nyílt meg kiállítás tegnap a Vígszínház alagsori társalgójában. A bemutatót csütörtök estig tekinthetik meg az érdeklődők. 7 KÖNYVSZEMLE Az idei könyvhét egyik legjelentősebb eseménye, hogy az Európa Kiadónál gyakorlatilag a teljesség igényével készült válogatás jelent meg ISZAAK BÁBEL műveiből. A kötetet összeállító Gereben Ágnes munkájáról csak elismeréssel szólhatunk. Különösen értékes az a jegyzetanyag, amely a szövegek pontos megértésének segítése mellett az életpályáról is határozott képet ad. Kicsit furcsa érzés kézben tartani ezt a vastag kötetet. Egyrészt, mert kicsit idegen a tömörségre törekvő Bábeltől, idegen főműveinek korábbi kiadásaitól. Érdekes, hogy az író így ír 1926-ban Furmanovnak: „örülnék, ha a Lovashadsereget sikerülne kis formátumban kiadni, okvetlenül kis formátumban, minél ritkább szedéssel, lehetőleg széles margóval, és minden egyes elbeszélést új oldalon kezdve.” Bizonyára nem könyvespolcra, hanem kabátzsebbe szánta művét, s nem lepődnék meg, ha sokunknál még ma is ott bukkan,nánk rá. A kötettel kapcsolatos másik különös érzés az elkerülhetetlen szerzőközpontúságból fakad. Eddig a Lovashadsereg, egy mű állt a középpontban, most az író, aki ezenkívül még sok mást is papírra vetett. Mintha maga a forradalom lenne bezárva és elkönyvelve a 69. és a 217. oldal között. A válogatás természetesen csak aláhúzza a Lovashadsereg meghatározó helyét az életműben. De Bábel írói alkata talán nem is tett lehetővé több hasonló súlyú alkotást. Bár úgy is fogalmazhatnánk, kivételes szerencse, hogy neki sikerült létrehoznia a Főművet, amelyben teljesen megszűnik író és téma kettőssége, ahol megszületik a belső és a külső világ egyetemes szintézise. Itt mindenképpen szólni kell Gorkij szerepéről. Bábel több írásában megemlíti első találkozásaikat, a tehetségére azonnal felfigyelő író tanácsát: „Uram, nyilvánvalóvá vált, hogy ön semmit sem ért, ellenben sok mindent megsejt... Éppen ezért menjen a nép közé ...” Gorkij első megjegyzése hihetetlenül pontos értékelés Bábelnek nemcsak kezdeti, hanem általában kevésbé sikeres elbeszéléseiről. A kevésbé sikeres itt jót, helyenként kiválót jelent. Gorkij valószínűleg a remekmű lehetőségét fedezte fel a kezdő íróban, ezért fosztotta meg a könnyű irodalmi sikertől. Más kérdés, hogy Bábel is rendkívüli igényességgel, már-már gátlásokkal küzdve dolgozott. Nem mondatokat, szavakat illesztett egymáshoz. Elbeszéléseit nem lehet gyors tempóban olvasni, átugrani az egymást követő költői képeket. Néhol talán túlságosan is tömör a szöveg, túlzsúfoltnak, mesterkéltnek hat. Zárt művészi világából két alapvető élmény, szülővárosa és a polgárháború jelentett kitörést a halhatatlanság felé. Levelei — s maga a Lovashadsereg is — jól tükrözik, mekkora megpróbáltatást jelentett a nyugalmat kedvelő író számára a nép közé vonulás. Főműveinek megírása után mintha titokban a pihenést keresné. Dolgozik, fontos szerepe van a születő filmgyártásban, de már nem érzi az alkotás örömét. Hajszolja az újabb élményeket, külföldre utazik, előtte riportereskedik a Kaukázusban, később a megalakuló kolhozokat tanulmányozza, tele van tervekkel. Bizonytalansága, önmagával szebeni egyre erősebb elégedetlensége, fáradtsága azonban kiütközik próbálkozásain. Művészete nem tudott még egyszer találkozni a történelemmel. Ezt igazolja anyjának írt, 1935-ből származó levele, amely hitvallás is egyben: „Azért írok ritkán, mert rendezetlen az életem, és ez a rendezetlenség nem másból, mint a munkámmal kapcsolatos kételyekből és válságokból fakad. Egy olyan egységes országban, mint a miénk, lehetetlen, hogy ne legyen bizonyos sablon, ezt a sablont akarom én legyőzni, új gondolatokat, érzéseket, ritmust vinni irodalmunkba, és ezenkívül sajnos semmi más nem érdekel, megfeszített erővel dolgozom és gondolkodom, de eredményre még nem jutottam.” A könyvhét másik főszereplője a világirodalmi kínálatban HEINRICH BÖLL, akinek elbeszéléseiből Bor Ambrus készített válogatást. És jön este és reggel. Bell a háborús nemzedék írója, a háború, a vele való számvetés, a hétköznapok fájdalmas újrafelfedezése műveinek visszatérő témája. Érdekes megfigyelni, hogy a háború borzalmaiból született humanizmus mennyire végzetszerűen kezeli a valóságot. A század legszörnyűbb emberi tette morálisan általában megkérdőjelezte a cselekvést társadalmi értelemben, egyidejűleg pedig megrázó képet fest a tétlenség sivár, értelmetlen világáról. Böll elbeszéléseiben az embertelen harc drámája az embertelen béke szürkés csorgá iztá sával áll szemben, a gátlástalan cselekvést az állapotok elfogadása váltja fel. Az irodalom nehezen talál vissza az aktív társadalmisághoz. Mi kövesse a pontos analízist, kritikát? Az elbeszéléseket olvasva hátborzongató a kép, hogy a szenvedés folytatódik, a béke csupán pillanatnyi boldog fellélegzés, illúzió, de nem megváltás, csupán kikövezett út a pokol felé. A legszörnyűbb az, hogy Bell nem hazudik, hanem egy létező életérzést ragad meg. Amin egykor kiegyensúlyozottságunk alapult, a ritmus állandósága halált idéző, nyomasztó monotóniává változott. A címadó elbeszélés gyönyörűen fejezi ki, hogyan hatnak tartalmatlannak érzett életünk formái. Mintha a házasság végzetszerű szenvedés lenne, pusztán a formák ismétlődése miatt. Lényegében persze az érzelmek fakultak meg, de automatizmusainkban, szokásainkban éppen az a szörnyű, hogy mechanikusan a végtelenségig képesek működtetni minden elhalt kapcsolatot. A monotónia megtörése sem segíthet, egyedül az átrendeződés. Csakhogy ez már a tett dilemmája. Ez az alapkérdés. A szabályosan ismétlődő és a szabálytalan mozgásforma ellentéte, ötvözése önmagában egyaránt csak a tartalmatlannak érzett élet elviselésére használható. (Európa) Babellal és Böllel az idei kínálatban senki sem kelhet versenyre a külföldi elbeszélők közül. Az összehasonlítás szándéka nélkül említenék meg ennyi bölcselkedés után egy szellemesen bölcseleti kis könyvet a lengyel JERZY BROSZKIEWICZ tollából. A versprózában megírt Kis halottidéző Kovács István fordításában jelent meg szintén az Európánál. Groteszk történelmi utazás ez a könyv, amely történelemképünket ironizálja. Valószínűleg minden másképp volt, sejteti hamiskásan Broszkiewicz, bár, ki tudja... ő mindenesetre csavar egyet a klasszikus történeteken, példázatokon, elemi ismereteinken. Hogy lehet-e a történelmet a tréfa szintjén kezelni? Nos, kétségtelen, hogy a szerző fordulataiból sokszor hiányzik a velő, s történeteinek tanulságait már volt alkalmunk máskor is leszűrni, de soha rosszabb — s főleg irodalmiatlanabb — pihenést, szórakozást. Ha van időnk, örüljünk a szellem e könnyed táncának, vegyük föl ritmusát, forgassuk, hadd pörögjön tovább.