Népszabadság, 1988. december (46. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-01 / 286. szám

1988. december 1., csütörtök NÉPSZABADSÁG „Megőrizni a szocializmus értékeit" Grósz Károly beszédének külföldi visszhangjából Főleg idézetekből álló jelentések­ben, kommentár nélkül foglalkoztak a hírügynökségek Grósz Károlynak, az MSZMP főtitkárának keddi be­szédével. A TASZSZ — írja moszk­vai tudósítónk, Dunai Péter — a be­széd lényegi elemeit kiemelve hang­súlyozta: a magyar gondolkodó köz­vélemény nagy része olyan változást, megújulást akar, amely megőrzi az elmúlt negyven év értékeinek el­sőbbségét. Ezek nem a szocializmust tagadják, hanem azt a politikai mo­dellt, amely 1948 és 1956 között ha­tározta meg Magyarországot. Említésre méltónak ítéli az MSZMP főtitkárának figyelmeztetését azokra az erőkre, amelyek reformjelszavak mögé bújva akarják aláásni a veze­tés tekintélyét, szétzúzni a politikai intézményrendszert. Grósz Károly kinyilvánította, hogy az MSZMP tagjai az ország jövő­jét az egypártrendszer feltételei kö­zött képzelik el, egyúttal jogi szem­pontból semmiképp sem tagadható Magyarországon a többpártrendszer — hangoztatja a hírügynökség. Ki­emeli, hogy a szocializmussal szem­ben álló pártok nem kapnak lehető­séget a működésükhöz, a szélsőjobb­­oldali, reakciós erőkkel szemben az MSZMP, mint eddig, a jövőben is nyílt harcot folytat. A CSKP KB központi lapja, a Ra­dio Právo idézi Grósz Károlynak az osztályharcra tett utalását, s azt a megállapítását, hogy ennek kimene­tele attól függ, képes-e a párt visz­­szanyerni önbizalmát, maga mellé állítani a józan erőket. Ha kell, ha­tározottan fellép az ellenséges, ellen­­forradalmi erők ellen — jelenti prá­gai tudósítónk, Kis Tibor. Ma­gyarországnak — hangoztatja a lap — nemzeti egységre, nem pedig po­litikai válságra van szüksége. A lap a továbbiakban a beszédnek ama ré­szeiből idéz, amelyekben az MSZMP főtitkára a társadalmi feszültségek okait, az ellenzéki csoportok takti­káját elemzi. Kiemeli, hogy a be­széd a politikai pluralizmust a de­mokratizálás fontos, de nem egye­düli összetevő elemeként említi. Az NDK hírügynöksége tényhír­­ben foglalkozott a budapesti pártak­tívával, a tévéhíradó pedig szerda este bemondói hírben adott tájékoz­tatást Grósz Károly beszédéről, ki­emelve az MSZMP eltökéltségét a szocialista építés folytatására ■— írta Berlinből Farkas József György. A nyugati hírügynökségek közül az AP azt emelte ki, hogy az 1990-ben elfogadandó új alkotmány sem ad majd lehetőséget „a szocializmussal szemben álló” pártok megalakításá­ra. Az AFP szintén az egypártrend­­szerről elhangzottakat hangsúlyozza, mondván, a magyar pártfőtitkár olyan rendszer mellett foglalt állást, amelyben az egyetlen párt szövet­ségben áll a társadalom különböző erőivel. Határozottan folytatni kell a megkezdett reformokat Berecz János mondott beszédet Tatabányán a Komárom megyei pártaktíva-értekezleten Berecz János, a Magyar Szocia­lista­­Munkáspárt Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bizottság titkára mintegy 1500 kommunista előtt mondott beszédet tegnap dél­után a tatabányai sportcsarnokban tartott pártaktíva-értekezleten a bel­politikai helyzetről és a párt felada­tairól. Dr. Antalóczy Albert, a Komárom Megyei Pártbizottság első titkára köszöntötte a részvevőket, majd em­lékeztetett rá, hogy a 22 ezer párt­tagot számláló megyei szervezet alapszervezetei kérdéseket intézhet­­tek az előadóhoz, aki ezekre is vá­laszol beszédében. Berecz János bevezetőként utalt a keddi fővárosi pártaktíva-értekez­leten elhangzottakra. Grósz Károly­nak, a Politikai Bizottság egységé­ről és a vélemények sokszínűségé­ről mondott gondolataira. A Központi Bizottság titkára hang­súlyozta: a kommunista aktívaér­te­­kezletek mostani sorozata is bizo­nyosságul szolgálhat arra, hogy olyan mozgalomról van szó, amely meg tudja és meg is akarja mutatni ere­jét. De nem az utcára vonulva kí­vánja ezt demonstrálni, a politikai harc színtere helyett az utcát sike­rek ünneplésére­­ kell fenntartani. Most az ország kommunistáinak fi­gyelmét az alapvető kérdésekre ér­demes összpontosítaniuk. Ehhez az eddig megtett utat is értékelni kell, és a napjainkra kialakult helyzetet is teljes valóságában szükséges is­merni. A megye kommunistái közül a leg­többen az ország jelenlegi politi­kai, gazdaságii és társadalmi helyze­téről kérdeztek — folytatta Berecz János. Megítélése szerint a má­jusi pártértekezlet óta nem csökken­tek hazánkban a társadalmi feszült­ségek, a válságból kivezető több­féle lehetséges út keresésekor eb­ből a tényből kell kiindulni, s en­nek figyelembevételével célszerű elemezni a nehézségek okait. Ezek között első helyen gazdasági gond­jaink állnak. Ebből fakadnak a tár­sadalmi és politikai konfliktusok — hangsúlyozta a szónok. Felületi kezelés­­sem segíthet — emelte ki —, azzal a gondok tovább halmo­zódnának, sőt esetleg nem kívánt, kezelhetetlen helyzethez is elvezet­hetnek. Ezért a megkezdett reform­­folyamatot a gazdaságban, a politi­kai intézményrendszerben és a párt­életben határozottan folytatni kell. A gazdasági helyzetet és a tenni­valókat jellemezve Berecz János megjegyezte: divat manapság csak a problémákról beszélni, míg az 1960-as években,­­ amikor a gazda­ság fellendülő szakaszban volt, sen­ki sem szidta sem az irányítókat, sem a vállalatokat. Az akkori fejlő­dés kedvezően hatott a politikai köz­hangulatra és a szocialista nemzeti egység kialakulására. A mai „sírás” nem oldja meg gondjainkat — hang­súlyozta. Be kell látnunk: orszá­gunkban a termelési szerkezet el­avult, a gazdaság jövedelemtermelő képessége alaposan elmaradt a nem­zetközi élvonaltól. A mielőbbi fel­zárkózás kulcskérdés, továbbfejlődé­sünk egyik legfontosabb feltétele. Ehhez minden tisztességes erőt és lehetőséget igénybe kell vennünk. A külföldi tőkét is be kell vonni, ak­kor is, ha ezzel sokan nem érte­nek egyet. A működőtőke bevoná­sa nem a kizsákmányolás visszaté­réséhez, hanem a hazai termelőerők fejlődéséhez, az ország gazdasági életének mielőbbi talpra állításához vezethet. Az előrelépéshez elengedhetetlen gazdasági rendszerünk korszerűsíté­se. Pontosan meg kell határozni a gazdaság szereplőinek jogait és teen­dőit. Ez nem azt jelenti, hogy az irá­nyítók ezentúl nem raknak terheket a vállalatokra, hiszen ez elkerülhe­tetlen. Azonban fontos a lehető leg­kedvezőbb feltételek megteremtése a vállalatok fejlődéséhez. A politikai intézményrendszer meg­újításáról beszélve Berecz János utalt a közelmúltban elfogadott és az előkészítés alatt levő új törvényekre. Itt is elmaradásokat kell pótolnunk — hangoztatta. — Jó pár törvényt ugyanis meghozhattunk volna már a hatvanas években, de a már említett kedvező politikai légkörben és az ak­kori gazdasági eredmények közepet­te nem gondoltunk erre. Mindez mégsem azt jelenti — mint ahogyan többen állítják —, hogy akkor nem jogállamban éltünk. Pusztán arról van szó, hogy törvényeinkben sok volt és még ma is sok a joghézag. Ezek gyors pótlására azért is szük­ség van — tette hozzá —, mert eze­ket a hézagokat esetleg a társadalom kárára is fel lehet használni. Kap­kodni mégsem szabad, mert a későb­biekben ez újabb gondok forrása le­het. A politikai intézményrendszer korszerűsítése másfél-két évig is el­tarthat, várhatóan annak lezárása­ként kerülhet sor az alkotmány át­dolgozására vagy teljes megújítására. Beszédének következő részében Berecz János az egypártrendszer vagy többpártrendszer ügyében fo­lyó vitáról fejtette ki véleményét. Napjainkban — mondotta — az al­kotmány szerint csak az MSZMP működésének van jogi alapja. Az egyesülési törvény viszont megte­remti a pártjellegű csoportosulások alakulásának feltételeit. A félreérté­sek elkerülése végett azonban cél­szerűnek látszik külön párttörvény megalkotása is. Elmondta: vélemé­nye szerint csupán illúzió azt hin­ni, hogy a többpártrendszer min­den gondot és problémát megold. Rámutatott: a történelemben volt már arra példa, hogy egy olyan or­szágban, ahol nyolc párt működött egy időben, a fasizmus jutott ura­lomra. Ezzel szemben jó néhány olyan országban sikeres volt a fej­­lődés, és ma is az, ahol egy párt kormányoz. Berecz János természetesnek ne­vezte új szervezetek alakulását. Tár­sadalmunk ugyanis különböző érde­kű csoportokból, egyénekből áll, mindenkinek meg kell adni a jogot arra, hogy kifejtse véleményét, sőt bizonyos esetekben sztrájkhoz, tün­tetéshez is folyamodhasson. Csak egyet nem szabad tenniük: veszé­lyeztetni, aláásni társadalmi rend­szerünk alapjait. A másféle néze­tek megjelenését, kinyilvánításukat meg kell szokniuk mind a vezetők­nek, mind a párt tagjainak — mon­dotta. Gondot okoz azo­nban, hogy az eltérő véleményekben gyakran több az érzelmi töltés, mint a meg­fontolás, mint az érzelmi motívum. S nagyon kell vigyázni arra is — folytatta —, hogy ez az érzelmi töl­tés ne váljon dühvé! A párt ezért javasol az új szervezeteknek a vi­tás kérdésekben tárgyalást, ezért ajánlja fel megegyezési készségét. Mert az ország boldogulása érde­kében szükség van minden alkot­ni képes erőre, ezeknek az erőknek az összefogására. A kibontakozás ugyancsak elkép­zelhetetlen a régi szervezetek, mint például a szakszervezetek és a nép­front, megújulása nélkül. Ha szük­séges, akkor változzanak meg mű­ködési kereteik is, tartalmi munká­juk viszont mindenképpen. Beszéde végén a pártéletről, a párt feladatairól szólt a KB titkára. — őszinte helyzetfeltárásunk és vilá­gos kibontakozási programunk jel­zi — szögezte le —, hogy az MSZMP „pályán van”, és mindent megtesz, hogy ott is maradjon. Ennek érde­kében — a többi között — változ­tat munkamódszerén, munkastílu­sán. A jövőben ügyel arra, hogy ne vállalja át mások feladatait. Azt azonban nem engedi, nem engedheti meg, hogy a párt kivonuljon, a mun­kahelyekről. A választott testületek és az apparátusok legfontosabb fel­adata az alapszervezetek munkájá­nak segítése lesz. Ennek az a cél­ja, hogy az ország 810 ezer kom­munistája minél magabiztosabban, kellő tájékozottsággal és aktivitás­sal érvényesítse az élet minden te­rületén a párt vezető szerepét. A Komárom megyei kommunis­ták aktívaértekezlete az Internacio­­nálé közös eléneklésével fejeződött be. Baloldali politikai foglyokat végeztek ki Iránban Újabb iráni kivégzésekről számolt be szerdán Párizsba eljuttatott nyi­latkozatában a betiltott kommunista Iráni­ Néppárt .(Hezbe Tudeh) Köz­ponti Bizottsága. A november 25-én kelt, de csak most kézhez kapott je­lentés szerint a harminchárom nevet tartalmazó listán a politikai bizott­ság egy és a központi bizottság ti­zenkét tagja szerepel a kivégzettek között. Hírügynökségek rámutatnak, hogy a Tudeh nyilatkozata összhangban van ellenzéki csoportoknak a kor­mányt hevesen bíráló állásfoglalá­saival. Az ellenzék azzal vádolja az iráni vezetést, hogy az augusztus 20-án meghirdetett tűzszünet óta tömegesen végzik ki a börtönbe zárt politikai foglyokat. A legnagyobb fegyveres ellenzéki szervezetként számon tartott Mudzsahedin Halk keddi jelentése szerint augusztus óta mintegy ötezer politikai foglyot vé­geztek ki. Laridzsani helyettes külügymi­niszter egyébként keddi sajtóérte­kezletén kijelentette: „Iránban csak olyan személyeket ítéltek el és vé­geztek ki, akik fegyvert fogtak az isz­lám forradalom ellen vagy mások életére törtek.” (AP) Baleset a Nimitzen Súlyos baleset történt szerda haj­nalban a világ egyik legnagyobb re­pülőgép-hordozója, az amerikai Ni­­mitz anyahajó fedélzetén. Az egyik vadászgép tűzfegyvere rutinkarban­tartás közben működésbe lépett, és egy teljes sorozat éleslőszert lőtt ki vaktában. Egy személy meghalt, egy másik súlyosan megsérült, a fedélze­ten tűz ütött ki, és hat vadászgép használhatatlanná vált. A lángokat félórás megfeszített küzdelem után sikerült megfékezni. A repülőgép-hordozó 73 ezer ton­nás, fedélzetén csaknem hatezren teljesítenek szolgálatot, állományá­­h­oz 90 katonai gép tartozik. (UPI) Hosszú huzavona után: tévévita Miodowicz és Walesa között ( VARSÓI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) A lengyel televízió első műsora szerda este élőben közvetítette Alf­red Miodowicznak, a lengyel szak­­szervezeti szövetség (OPZZ) elnöké­nek és Lech Walesának, a feloszla­tott Szolidaritás egykori vezetőjének vitáját. A televíziós vita sorsa szinte az utolsó percig bizonytalan volt. Ere­detileg Alfred Miocowicz javasolta Lech Walesának, hogy a tévé nyil­vánossága előtt vitassák meg a len­gyel szakszervezeti mozgalom kér­déseit. Walesa elfogadta ugyan a ki­hívást, de egyúttal olyan feltételeket támasztott, amelyeket sem Mioco­wicz, sem a lengyel televízió nem fogadott el. Az utóbbi napokban az bonyolította tovább az ügyet, hogy felajánlotta közreműködését Andrzej Wajda, a neves lengyel filmrendező, aki — úgymond — pártatlanul ké­szítette volna el a felvételt. Nem kedvezett a vita előtti lég­körnek, hogy vasárnap Lech Wale­sa Gdanskban a Szent Brigitta­­templom kertjében mondott beszé­dében többször „gyávának” nevezte Miodowiczot, a tévévitáról pedig kijelentette, hogy „én nem beszé­lek Miodowiczhoz, én hozzátok szó­lok, lengyelekhez. Miochowicz meg csak álljon ott, és várjon”. Erre vá­laszként az OPZZ szóvivője kedd es­te a Tv-híradóban egyebek között megállapította: „Lech Walesa a plu­ralizmus híveként állítja be magát. Az első példája ennek a pluraliz­musnak a gyakorlatából nem túl­zottan bátorító, s 1981-re emlékez­tet, amikor Walesa nem akart le­ülni tárgyalni a szakszervezetek képviselőivel.” A mindössze két fotellel berende­zett stúdióban este 8 órakor kezdő­dött meg a vita. A részvevők először 15 percet kaptak nézeteik kifejtésé­re, a vita idejét 40 percben határoz­ták meg. Miocowicz drámai szavakkal ecsetelte a jelenlegi helyzetet — a sorbanállá­st, az áruhiányt, a min­dennapok gondjait —, s feltette a kérdést, vajon mindezeket a nehéz­ségeket megoldhatja-e a szakszerve­zeti pluralizmus. Megismételte: sze­rinte szakszervezeti egységre van szükség, i­smét felszólította a Szo­lidaritást, hogy alvadjon be az OPZZ-be, és demokratikus választá­sokon győzzön. Walesa, aki nem használta ki negyedóráját, egyebek között azt fejtegette, hogy 1981-ben nem volt meg a lehetőség a reformra, most viszont megvan, de, ezt a kormány nem használja ki. Kijelentette, hogy a Szolidaritás kész nagy kompro­misszumokat kötni. A mostani hely­zet okát abban jelölte meg, hogy po­litikai, szakszervezeti monopólium alakult ki. Azt hangsúlyozta, hogy szabadság nem képzelhető el a Szo­lidaritás nélkül. Lapzártakor a vita még tart. K. Nyirő József 3 Közéleti optika Túl sokat politizálnak manapság — mondják. Valóban felélénkül a politizálás nálunk. Hogy ez túl sok lenne? Mindenesetre más, mint nem is oly régen. Ennek lehet örülni, nem örülni, de tudomást nem venni róla vétek. Nem tudok elkép­zelni korszerű társadalmat, ami úgy működne, hogy polgárai ne szólná­nak hozzá a köz ügyeihez. Beleszó­lás, véleménynyilvánítás, a döntések meghozatalában való részvétel és felelősség a határozatok végrehajtá­sáért. Ez ugyanis a politika, ami kü­lönböző szinteken falutól országig működik. Hogy működik-e? Verbá­lisan már-már igen. Mindenekelőtt abban, hogy most ott tartunk, az egyes állampolgár vagy az önszer­veződő csoport már úgy érzi, hoz­zá kell szólnia az országos ügyek­hez. Petíciót kell intéznie pályatár­saihoz, a kormányhoz, de legalábbis egy miniszterhez. A politizálás ezekben az esetekben sokszor a létező szervezetekkel való szakításban, újak alakításában nyil­vánul meg. És ez nem meglepő, hi­szen nehezen cáfolható, hogy a meg­lévő apparátusok szavának kevés hi­tele van az általuk képviselt szerve­zeteken belül, mert sok tag úgy lát­ja, hogy e vezetőségek nagyon haj­lanak a diktált szempontok elfoga­dására. Ebben a helyzetben a fruszt­rált tagok hajlamosak rá, hogy ne a bírált politika és képviselői levál­tására törekedjenek, hanem új szer­vezetet alapítsanak. Vajon tartanak még attól, hogy hangjukat hallassák? Mind frusztráltak vagyunk? Úgy tűnik, egyre többen. Sőt, hogy csa­varjak ezen a meglehetősen általá­nosító kitételen: egyre többen van­nak, akiket az irritál, hogy az elé­gedetlenség, a bírálat gátszakadása már-már a cselekvőképességet mos­sa el. Nem föltétlenül „Nyina Andre­­jevák”, „visszarendezők” ők. Sokkal inkább olyan emberek, akik egysze­rűen félnek a változásoktól, az erő­szakos megnyilvánulásoktól, a várat­lan fordulatoktól, új hangoktól, a megszokott rend veszélyeztetésétől, őket is zaklatja mindaz, ami han­got kap a sajtóban, a pazarlás, a megvesztegetések, a megyei és szer­vezeti panamák ügyei, a tehetségte­­lenség korábbi diadalainak leleple­zése. De mégis tartanak ettől a mi új nagy glasznosztyánktól. Nem ke­veseket ez a mai nyilvánosságszint azért zavar, mert úgy érzik, a meg­haladott politikai gyakorlat és an­nak embereinek bírálata azonos negyvennégy év történetének taga­dásával, sőt némelykor a szocialis­ta eszmékről való lemondással. Van, aki persze elsősorban azért frusztrált, mert személyében vagy klánjában érzi veszélyeztetve magát. (Az ő idegességük nem aggaszt.) Viszont jobban megértem a zavart, amit az kelt, hogy korábbi valós vagy vélt politikai ellenfelek szólalnak meg most nyilvánosan a maguk hangján. Sokakat pontosan az irritál, hogy ezek a hangok mintha most bírál­­hatatlanok, cáfolhatatlanok volná­nak. A közhangulati zavarok vizsgála­takor nyilván kiemelt helyet kell kapnia a gazdaságnak. Frusztráltak vagyunk a nyilvánvaló kudarcok és a nem akármilyen baklövések miatt. Irritálnak az aránytalanságok a le­leplezett kisstílű csalók bundái és a „csak politikai felelősséget” viselők sokmilliós tévedései között. És olyan az állampolgár helyzete, hogy egyál­talában nem tud elnéző lenni: a maga napi pénzgondja, a gyerek is­kolájának fűtetlensége az ő tudatá­ban szoros kapcsolatba kerül orszá­gos ügyekkel, hazai és külföldi be­ruházásokkal, pazar székházakkal és bezárt bányákkal. Igen, azt is mind mi fizetjük meg. A Heti Világgazda­ság egyik legutóbbi számában közvé­lemény-kutatási eredményeket közöl. Az egyik kérdés arra vonatkozott: az adórendszer bevezetésével nőtt-e az emberek beleszólása, hogy mire költik a köz pénzét, illetve nőni fog-e ez a lehetőség? Az eredmény elgondolkodtató. Ma ugyanis a több­ség — 73 százalék — úgy látja, hogy eddig nem volt jótékony hatása az ügyek intézésére annak, hogy adófi­zetőkké lettünk. A jövőt tekintve vi­szont már a megkérdezettek nagyobb része — körülbelül 55 százaléka — bízik abban, hogy véleményének sú­lya lesz abban, mire költik adógara­sait. (Az adórendszerről egyébként a megkérdezettek többségének rossz véleménye van. Úgy tartják, hogy az teljesítmény-visszatartást okoz, és az emberek ma kevesebbet dolgoznak, mint az adó bevezetése előtt.) Mindenesetre a polgároknak több mint a fele úgy gondolja, hogy adó­fizetőként igenis több beleszólása kell hogy legyen az ügyekbe. De mennyire tud élni ma a politika ez­zel az igénnyel? Úgy tűnik, hogy a közvélemény egy aktív részének hangja viszonylag gyorsan és erőtel­jesen szólal meg nagy, országos ügyekben. Lásd: erőműépítés, a költ­ségvetés elosztása művelődés és hon­védelem között, és más hasonló kér­dések. Pedig nyilvánvalóan több mint nehéz ezekben az állásfogla­lás. Mégis, úgy tetszik, éppen ezek­ben a bonyolult ügyekben igen gyorsan radikális javaslatok fogal­mazódnak meg a közvélemény ne­vében. Vagy másfél évvel ezelőtt azon el­mélkedtem itt, hogy adófizetőként mi valamennyien virilisták lehet­nénk, polgárok, akiknek a szava a döntő a­z ügyekben. Az adófizetőé és nem a bevételt kezelő tisztviselőé. A közvélemény-kutatás szerint a több­ség még bízik valami hasonlóban. Bízik, de közben tehetetlennek érzi magát , és frusztrált. Pedig valamit már el kellene kezdeni. Divatos meg­fogalmazással, konkrétan és öntevé­kenyen. Például nyakon csípni a köz­pénzt herdálókat, a dzsentri módon reprezentálókat, a pazarló hivatal­nokokat és a lógós kerti munkást egyaránt. Helyben és gyorsan. Mert nekünk, egyszerű adófizetőknek szük­ségünk van már némi sikerélmény­re. De egyelőre csak rázzuk az ök­lünket felfelé, s eközben nem vesz­­szük észre, mint szedik ki épp a kö­zelünkben, az orrunk előtt a pénzt a zsebünkből. Hát csoda, hogy így aztán fruszt­ráltak vagyunk, hogy a tehetetlen­ség érzése lebénít bennünket? Miklós Gábor

Next