Népszabadság, 1988. december (46. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-01 / 286. szám
1988. december 1., csütörtök NÉPSZABADSÁG „Megőrizni a szocializmus értékeit" Grósz Károly beszédének külföldi visszhangjából Főleg idézetekből álló jelentésekben, kommentár nélkül foglalkoztak a hírügynökségek Grósz Károlynak, az MSZMP főtitkárának keddi beszédével. A TASZSZ — írja moszkvai tudósítónk, Dunai Péter — a beszéd lényegi elemeit kiemelve hangsúlyozta: a magyar gondolkodó közvélemény nagy része olyan változást, megújulást akar, amely megőrzi az elmúlt negyven év értékeinek elsőbbségét. Ezek nem a szocializmust tagadják, hanem azt a politikai modellt, amely 1948 és 1956 között határozta meg Magyarországot. Említésre méltónak ítéli az MSZMP főtitkárának figyelmeztetését azokra az erőkre, amelyek reformjelszavak mögé bújva akarják aláásni a vezetés tekintélyét, szétzúzni a politikai intézményrendszert. Grósz Károly kinyilvánította, hogy az MSZMP tagjai az ország jövőjét az egypártrendszer feltételei között képzelik el, egyúttal jogi szempontból semmiképp sem tagadható Magyarországon a többpártrendszer — hangoztatja a hírügynökség. Kiemeli, hogy a szocializmussal szemben álló pártok nem kapnak lehetőséget a működésükhöz, a szélsőjobboldali, reakciós erőkkel szemben az MSZMP, mint eddig, a jövőben is nyílt harcot folytat. A CSKP KB központi lapja, a Radio Právo idézi Grósz Károlynak az osztályharcra tett utalását, s azt a megállapítását, hogy ennek kimenetele attól függ, képes-e a párt viszszanyerni önbizalmát, maga mellé állítani a józan erőket. Ha kell, határozottan fellép az ellenséges, ellenforradalmi erők ellen — jelenti prágai tudósítónk, Kis Tibor. Magyarországnak — hangoztatja a lap — nemzeti egységre, nem pedig politikai válságra van szüksége. A lap a továbbiakban a beszédnek ama részeiből idéz, amelyekben az MSZMP főtitkára a társadalmi feszültségek okait, az ellenzéki csoportok taktikáját elemzi. Kiemeli, hogy a beszéd a politikai pluralizmust a demokratizálás fontos, de nem egyedüli összetevő elemeként említi. Az NDK hírügynöksége tényhírben foglalkozott a budapesti pártaktívával, a tévéhíradó pedig szerda este bemondói hírben adott tájékoztatást Grósz Károly beszédéről, kiemelve az MSZMP eltökéltségét a szocialista építés folytatására ■— írta Berlinből Farkas József György. A nyugati hírügynökségek közül az AP azt emelte ki, hogy az 1990-ben elfogadandó új alkotmány sem ad majd lehetőséget „a szocializmussal szemben álló” pártok megalakítására. Az AFP szintén az egypártrendszerről elhangzottakat hangsúlyozza, mondván, a magyar pártfőtitkár olyan rendszer mellett foglalt állást, amelyben az egyetlen párt szövetségben áll a társadalom különböző erőivel. Határozottan folytatni kell a megkezdett reformokat Berecz János mondott beszédet Tatabányán a Komárom megyei pártaktíva-értekezleten Berecz János, a Magyar SzocialistaMunkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára mintegy 1500 kommunista előtt mondott beszédet tegnap délután a tatabányai sportcsarnokban tartott pártaktíva-értekezleten a belpolitikai helyzetről és a párt feladatairól. Dr. Antalóczy Albert, a Komárom Megyei Pártbizottság első titkára köszöntötte a részvevőket, majd emlékeztetett rá, hogy a 22 ezer párttagot számláló megyei szervezet alapszervezetei kérdéseket intézhettek az előadóhoz, aki ezekre is válaszol beszédében. Berecz János bevezetőként utalt a keddi fővárosi pártaktíva-értekezleten elhangzottakra. Grósz Károlynak, a Politikai Bizottság egységéről és a vélemények sokszínűségéről mondott gondolataira. A Központi Bizottság titkára hangsúlyozta: a kommunista aktívaértekezletek mostani sorozata is bizonyosságul szolgálhat arra, hogy olyan mozgalomról van szó, amely meg tudja és meg is akarja mutatni erejét. De nem az utcára vonulva kívánja ezt demonstrálni, a politikai harc színtere helyett az utcát sikerek ünneplésére kell fenntartani. Most az ország kommunistáinak figyelmét az alapvető kérdésekre érdemes összpontosítaniuk. Ehhez az eddig megtett utat is értékelni kell, és a napjainkra kialakult helyzetet is teljes valóságában szükséges ismerni. A megye kommunistái közül a legtöbben az ország jelenlegi politikai, gazdaságii és társadalmi helyzetéről kérdeztek — folytatta Berecz János. Megítélése szerint a májusi pártértekezlet óta nem csökkentek hazánkban a társadalmi feszültségek, a válságból kivezető többféle lehetséges út keresésekor ebből a tényből kell kiindulni, s ennek figyelembevételével célszerű elemezni a nehézségek okait. Ezek között első helyen gazdasági gondjaink állnak. Ebből fakadnak a társadalmi és politikai konfliktusok — hangsúlyozta a szónok. Felületi kezeléssem segíthet — emelte ki —, azzal a gondok tovább halmozódnának, sőt esetleg nem kívánt, kezelhetetlen helyzethez is elvezethetnek. Ezért a megkezdett reformfolyamatot a gazdaságban, a politikai intézményrendszerben és a pártéletben határozottan folytatni kell. A gazdasági helyzetet és a tennivalókat jellemezve Berecz János megjegyezte: divat manapság csak a problémákról beszélni, míg az 1960-as években, amikor a gazdaság fellendülő szakaszban volt, senki sem szidta sem az irányítókat, sem a vállalatokat. Az akkori fejlődés kedvezően hatott a politikai közhangulatra és a szocialista nemzeti egység kialakulására. A mai „sírás” nem oldja meg gondjainkat — hangsúlyozta. Be kell látnunk: országunkban a termelési szerkezet elavult, a gazdaság jövedelemtermelő képessége alaposan elmaradt a nemzetközi élvonaltól. A mielőbbi felzárkózás kulcskérdés, továbbfejlődésünk egyik legfontosabb feltétele. Ehhez minden tisztességes erőt és lehetőséget igénybe kell vennünk. A külföldi tőkét is be kell vonni, akkor is, ha ezzel sokan nem értenek egyet. A működőtőke bevonása nem a kizsákmányolás visszatéréséhez, hanem a hazai termelőerők fejlődéséhez, az ország gazdasági életének mielőbbi talpra állításához vezethet. Az előrelépéshez elengedhetetlen gazdasági rendszerünk korszerűsítése. Pontosan meg kell határozni a gazdaság szereplőinek jogait és teendőit. Ez nem azt jelenti, hogy az irányítók ezentúl nem raknak terheket a vállalatokra, hiszen ez elkerülhetetlen. Azonban fontos a lehető legkedvezőbb feltételek megteremtése a vállalatok fejlődéséhez. A politikai intézményrendszer megújításáról beszélve Berecz János utalt a közelmúltban elfogadott és az előkészítés alatt levő új törvényekre. Itt is elmaradásokat kell pótolnunk — hangoztatta. — Jó pár törvényt ugyanis meghozhattunk volna már a hatvanas években, de a már említett kedvező politikai légkörben és az akkori gazdasági eredmények közepette nem gondoltunk erre. Mindez mégsem azt jelenti — mint ahogyan többen állítják —, hogy akkor nem jogállamban éltünk. Pusztán arról van szó, hogy törvényeinkben sok volt és még ma is sok a joghézag. Ezek gyors pótlására azért is szükség van — tette hozzá —, mert ezeket a hézagokat esetleg a társadalom kárára is fel lehet használni. Kapkodni mégsem szabad, mert a későbbiekben ez újabb gondok forrása lehet. A politikai intézményrendszer korszerűsítése másfél-két évig is eltarthat, várhatóan annak lezárásaként kerülhet sor az alkotmány átdolgozására vagy teljes megújítására. Beszédének következő részében Berecz János az egypártrendszer vagy többpártrendszer ügyében folyó vitáról fejtette ki véleményét. Napjainkban — mondotta — az alkotmány szerint csak az MSZMP működésének van jogi alapja. Az egyesülési törvény viszont megteremti a pártjellegű csoportosulások alakulásának feltételeit. A félreértések elkerülése végett azonban célszerűnek látszik külön párttörvény megalkotása is. Elmondta: véleménye szerint csupán illúzió azt hinni, hogy a többpártrendszer minden gondot és problémát megold. Rámutatott: a történelemben volt már arra példa, hogy egy olyan országban, ahol nyolc párt működött egy időben, a fasizmus jutott uralomra. Ezzel szemben jó néhány olyan országban sikeres volt a fejlődés, és ma is az, ahol egy párt kormányoz. Berecz János természetesnek nevezte új szervezetek alakulását. Társadalmunk ugyanis különböző érdekű csoportokból, egyénekből áll, mindenkinek meg kell adni a jogot arra, hogy kifejtse véleményét, sőt bizonyos esetekben sztrájkhoz, tüntetéshez is folyamodhasson. Csak egyet nem szabad tenniük: veszélyeztetni, aláásni társadalmi rendszerünk alapjait. A másféle nézetek megjelenését, kinyilvánításukat meg kell szokniuk mind a vezetőknek, mind a párt tagjainak — mondotta. Gondot okoz azonban, hogy az eltérő véleményekben gyakran több az érzelmi töltés, mint a megfontolás, mint az érzelmi motívum. S nagyon kell vigyázni arra is — folytatta —, hogy ez az érzelmi töltés ne váljon dühvé! A párt ezért javasol az új szervezeteknek a vitás kérdésekben tárgyalást, ezért ajánlja fel megegyezési készségét. Mert az ország boldogulása érdekében szükség van minden alkotni képes erőre, ezeknek az erőknek az összefogására. A kibontakozás ugyancsak elképzelhetetlen a régi szervezetek, mint például a szakszervezetek és a népfront, megújulása nélkül. Ha szükséges, akkor változzanak meg működési kereteik is, tartalmi munkájuk viszont mindenképpen. Beszéde végén a pártéletről, a párt feladatairól szólt a KB titkára. — őszinte helyzetfeltárásunk és világos kibontakozási programunk jelzi — szögezte le —, hogy az MSZMP „pályán van”, és mindent megtesz, hogy ott is maradjon. Ennek érdekében — a többi között — változtat munkamódszerén, munkastílusán. A jövőben ügyel arra, hogy ne vállalja át mások feladatait. Azt azonban nem engedi, nem engedheti meg, hogy a párt kivonuljon, a munkahelyekről. A választott testületek és az apparátusok legfontosabb feladata az alapszervezetek munkájának segítése lesz. Ennek az a célja, hogy az ország 810 ezer kommunistája minél magabiztosabban, kellő tájékozottsággal és aktivitással érvényesítse az élet minden területén a párt vezető szerepét. A Komárom megyei kommunisták aktívaértekezlete az Internacionálé közös eléneklésével fejeződött be. Baloldali politikai foglyokat végeztek ki Iránban Újabb iráni kivégzésekről számolt be szerdán Párizsba eljuttatott nyilatkozatában a betiltott kommunista Iráni Néppárt .(Hezbe Tudeh) Központi Bizottsága. A november 25-én kelt, de csak most kézhez kapott jelentés szerint a harminchárom nevet tartalmazó listán a politikai bizottság egy és a központi bizottság tizenkét tagja szerepel a kivégzettek között. Hírügynökségek rámutatnak, hogy a Tudeh nyilatkozata összhangban van ellenzéki csoportoknak a kormányt hevesen bíráló állásfoglalásaival. Az ellenzék azzal vádolja az iráni vezetést, hogy az augusztus 20-án meghirdetett tűzszünet óta tömegesen végzik ki a börtönbe zárt politikai foglyokat. A legnagyobb fegyveres ellenzéki szervezetként számon tartott Mudzsahedin Halk keddi jelentése szerint augusztus óta mintegy ötezer politikai foglyot végeztek ki. Laridzsani helyettes külügyminiszter egyébként keddi sajtóértekezletén kijelentette: „Iránban csak olyan személyeket ítéltek el és végeztek ki, akik fegyvert fogtak az iszlám forradalom ellen vagy mások életére törtek.” (AP) Baleset a Nimitzen Súlyos baleset történt szerda hajnalban a világ egyik legnagyobb repülőgép-hordozója, az amerikai Nimitz anyahajó fedélzetén. Az egyik vadászgép tűzfegyvere rutinkarbantartás közben működésbe lépett, és egy teljes sorozat éleslőszert lőtt ki vaktában. Egy személy meghalt, egy másik súlyosan megsérült, a fedélzeten tűz ütött ki, és hat vadászgép használhatatlanná vált. A lángokat félórás megfeszített küzdelem után sikerült megfékezni. A repülőgép-hordozó 73 ezer tonnás, fedélzetén csaknem hatezren teljesítenek szolgálatot, állományához 90 katonai gép tartozik. (UPI) Hosszú huzavona után: tévévita Miodowicz és Walesa között ( VARSÓI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) A lengyel televízió első műsora szerda este élőben közvetítette Alfred Miodowicznak, a lengyel szakszervezeti szövetség (OPZZ) elnökének és Lech Walesának, a feloszlatott Szolidaritás egykori vezetőjének vitáját. A televíziós vita sorsa szinte az utolsó percig bizonytalan volt. Eredetileg Alfred Miocowicz javasolta Lech Walesának, hogy a tévé nyilvánossága előtt vitassák meg a lengyel szakszervezeti mozgalom kérdéseit. Walesa elfogadta ugyan a kihívást, de egyúttal olyan feltételeket támasztott, amelyeket sem Miocowicz, sem a lengyel televízió nem fogadott el. Az utóbbi napokban az bonyolította tovább az ügyet, hogy felajánlotta közreműködését Andrzej Wajda, a neves lengyel filmrendező, aki — úgymond — pártatlanul készítette volna el a felvételt. Nem kedvezett a vita előtti légkörnek, hogy vasárnap Lech Walesa Gdanskban a Szent Brigittatemplom kertjében mondott beszédében többször „gyávának” nevezte Miodowiczot, a tévévitáról pedig kijelentette, hogy „én nem beszélek Miodowiczhoz, én hozzátok szólok, lengyelekhez. Miochowicz meg csak álljon ott, és várjon”. Erre válaszként az OPZZ szóvivője kedd este a Tv-híradóban egyebek között megállapította: „Lech Walesa a pluralizmus híveként állítja be magát. Az első példája ennek a pluralizmusnak a gyakorlatából nem túlzottan bátorító, s 1981-re emlékeztet, amikor Walesa nem akart leülni tárgyalni a szakszervezetek képviselőivel.” A mindössze két fotellel berendezett stúdióban este 8 órakor kezdődött meg a vita. A részvevők először 15 percet kaptak nézeteik kifejtésére, a vita idejét 40 percben határozták meg. Miocowicz drámai szavakkal ecsetelte a jelenlegi helyzetet — a sorbanállást, az áruhiányt, a mindennapok gondjait —, s feltette a kérdést, vajon mindezeket a nehézségeket megoldhatja-e a szakszervezeti pluralizmus. Megismételte: szerinte szakszervezeti egységre van szükség, ismét felszólította a Szolidaritást, hogy alvadjon be az OPZZ-be, és demokratikus választásokon győzzön. Walesa, aki nem használta ki negyedóráját, egyebek között azt fejtegette, hogy 1981-ben nem volt meg a lehetőség a reformra, most viszont megvan, de, ezt a kormány nem használja ki. Kijelentette, hogy a Szolidaritás kész nagy kompromisszumokat kötni. A mostani helyzet okát abban jelölte meg, hogy politikai, szakszervezeti monopólium alakult ki. Azt hangsúlyozta, hogy szabadság nem képzelhető el a Szolidaritás nélkül. Lapzártakor a vita még tart. K. Nyirő József 3 Közéleti optika Túl sokat politizálnak manapság — mondják. Valóban felélénkül a politizálás nálunk. Hogy ez túl sok lenne? Mindenesetre más, mint nem is oly régen. Ennek lehet örülni, nem örülni, de tudomást nem venni róla vétek. Nem tudok elképzelni korszerű társadalmat, ami úgy működne, hogy polgárai ne szólnának hozzá a köz ügyeihez. Beleszólás, véleménynyilvánítás, a döntések meghozatalában való részvétel és felelősség a határozatok végrehajtásáért. Ez ugyanis a politika, ami különböző szinteken falutól országig működik. Hogy működik-e? Verbálisan már-már igen. Mindenekelőtt abban, hogy most ott tartunk, az egyes állampolgár vagy az önszerveződő csoport már úgy érzi, hozzá kell szólnia az országos ügyekhez. Petíciót kell intéznie pályatársaihoz, a kormányhoz, de legalábbis egy miniszterhez. A politizálás ezekben az esetekben sokszor a létező szervezetekkel való szakításban, újak alakításában nyilvánul meg. És ez nem meglepő, hiszen nehezen cáfolható, hogy a meglévő apparátusok szavának kevés hitele van az általuk képviselt szervezeteken belül, mert sok tag úgy látja, hogy e vezetőségek nagyon hajlanak a diktált szempontok elfogadására. Ebben a helyzetben a frusztrált tagok hajlamosak rá, hogy ne a bírált politika és képviselői leváltására törekedjenek, hanem új szervezetet alapítsanak. Vajon tartanak még attól, hogy hangjukat hallassák? Mind frusztráltak vagyunk? Úgy tűnik, egyre többen. Sőt, hogy csavarjak ezen a meglehetősen általánosító kitételen: egyre többen vannak, akiket az irritál, hogy az elégedetlenség, a bírálat gátszakadása már-már a cselekvőképességet mossa el. Nem föltétlenül „Nyina Andrejevák”, „visszarendezők” ők. Sokkal inkább olyan emberek, akik egyszerűen félnek a változásoktól, az erőszakos megnyilvánulásoktól, a váratlan fordulatoktól, új hangoktól, a megszokott rend veszélyeztetésétől, őket is zaklatja mindaz, ami hangot kap a sajtóban, a pazarlás, a megvesztegetések, a megyei és szervezeti panamák ügyei, a tehetségtelenség korábbi diadalainak leleplezése. De mégis tartanak ettől a mi új nagy glasznosztyánktól. Nem keveseket ez a mai nyilvánosságszint azért zavar, mert úgy érzik, a meghaladott politikai gyakorlat és annak embereinek bírálata azonos negyvennégy év történetének tagadásával, sőt némelykor a szocialista eszmékről való lemondással. Van, aki persze elsősorban azért frusztrált, mert személyében vagy klánjában érzi veszélyeztetve magát. (Az ő idegességük nem aggaszt.) Viszont jobban megértem a zavart, amit az kelt, hogy korábbi valós vagy vélt politikai ellenfelek szólalnak meg most nyilvánosan a maguk hangján. Sokakat pontosan az irritál, hogy ezek a hangok mintha most bírálhatatlanok, cáfolhatatlanok volnának. A közhangulati zavarok vizsgálatakor nyilván kiemelt helyet kell kapnia a gazdaságnak. Frusztráltak vagyunk a nyilvánvaló kudarcok és a nem akármilyen baklövések miatt. Irritálnak az aránytalanságok a leleplezett kisstílű csalók bundái és a „csak politikai felelősséget” viselők sokmilliós tévedései között. És olyan az állampolgár helyzete, hogy egyáltalában nem tud elnéző lenni: a maga napi pénzgondja, a gyerek iskolájának fűtetlensége az ő tudatában szoros kapcsolatba kerül országos ügyekkel, hazai és külföldi beruházásokkal, pazar székházakkal és bezárt bányákkal. Igen, azt is mind mi fizetjük meg. A Heti Világgazdaság egyik legutóbbi számában közvélemény-kutatási eredményeket közöl. Az egyik kérdés arra vonatkozott: az adórendszer bevezetésével nőtt-e az emberek beleszólása, hogy mire költik a köz pénzét, illetve nőni fog-e ez a lehetőség? Az eredmény elgondolkodtató. Ma ugyanis a többség — 73 százalék — úgy látja, hogy eddig nem volt jótékony hatása az ügyek intézésére annak, hogy adófizetőkké lettünk. A jövőt tekintve viszont már a megkérdezettek nagyobb része — körülbelül 55 százaléka — bízik abban, hogy véleményének súlya lesz abban, mire költik adógarasait. (Az adórendszerről egyébként a megkérdezettek többségének rossz véleménye van. Úgy tartják, hogy az teljesítmény-visszatartást okoz, és az emberek ma kevesebbet dolgoznak, mint az adó bevezetése előtt.) Mindenesetre a polgároknak több mint a fele úgy gondolja, hogy adófizetőként igenis több beleszólása kell hogy legyen az ügyekbe. De mennyire tud élni ma a politika ezzel az igénnyel? Úgy tűnik, hogy a közvélemény egy aktív részének hangja viszonylag gyorsan és erőteljesen szólal meg nagy, országos ügyekben. Lásd: erőműépítés, a költségvetés elosztása művelődés és honvédelem között, és más hasonló kérdések. Pedig nyilvánvalóan több mint nehéz ezekben az állásfoglalás. Mégis, úgy tetszik, éppen ezekben a bonyolult ügyekben igen gyorsan radikális javaslatok fogalmazódnak meg a közvélemény nevében. Vagy másfél évvel ezelőtt azon elmélkedtem itt, hogy adófizetőként mi valamennyien virilisták lehetnénk, polgárok, akiknek a szava a döntő az ügyekben. Az adófizetőé és nem a bevételt kezelő tisztviselőé. A közvélemény-kutatás szerint a többség még bízik valami hasonlóban. Bízik, de közben tehetetlennek érzi magát , és frusztrált. Pedig valamit már el kellene kezdeni. Divatos megfogalmazással, konkrétan és öntevékenyen. Például nyakon csípni a közpénzt herdálókat, a dzsentri módon reprezentálókat, a pazarló hivatalnokokat és a lógós kerti munkást egyaránt. Helyben és gyorsan. Mert nekünk, egyszerű adófizetőknek szükségünk van már némi sikerélményre. De egyelőre csak rázzuk az öklünket felfelé, s eközben nem veszszük észre, mint szedik ki épp a közelünkben, az orrunk előtt a pénzt a zsebünkből. Hát csoda, hogy így aztán frusztráltak vagyunk, hogy a tehetetlenség érzése lebénít bennünket? Miklós Gábor