Népszabadság, 1989. november (47. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-13 / 269. szám
Másfél évtizede Győr belvárosának barokk házaiból sokan menekültek a lakótelepi panelrengetegbe. Az idősebbeket az összkomfort kényelme csábította, de olyan ember is akadt, aki remek üzlet reményében cserélte lakótelepire műemlék jellegű otthonát. Meg volt győződve arról, hogy a házgyári építési mód felel meg a korszellemnek, s rövidesen a város minden előkelősége tolongani fog a panelekért. Nem így történt. Sőt, négyöt év múltán a városközpontból könnyű szívvel kiköltözők többsége verte a fejét a betonfalba : megkezdődött ugyanis a belváros nagyszabású rekonstrukciója. A korszerűtlen lakásokat komfortosították, ráadásul a felújított házak lakbérét sem emelték föl. A korhű hangulatot árasztó belváros a gyárakkal körülrakott Győr lelke lett. E lélek újraélesztése és fényesítése folytatódik, hiszen a felújításokat befejezni gyakorlatilag soha sem lehet. Az eddig 3,5 milliárd forintot felemésztő városrekonstrukciónak méltó állomása volt az a közelmúltbeli nap, amikor rangos kitüntetéssel ismerték el a győri törekvéseket, eredményeket. A történelmi városmag megőrzéséért Győr városa elnyerte az Európa-díjat. Barokk hangulat Az értékmentő és -őrző munkálatok tíz évvel ezelőtt a Liszt Ferenc utcában kezdődtek el. Itt sétálgatunk most Szabó György építészmérnökkel, a városi tanács főmunkatársával, aki 1979 óta a felújítások felelős szakembere Győrött. Az utca viszonylagos csendje önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy az emberi képzelet visszaidézze a barokk kor hangulatát. A múltat festő fantáziát elsősorban az erre járó emberek élettempója zavarja. Tanítóképzős lányok előadásra rohannak az utca végén található főiskolára. Munkásköpenyes asszonyok — eladók lehetnek valamelyik közeli boltban — ebédelni sietnek az egykori megyeháza alagsorában kialakított üzemi étkezdébe. Még az ifjú párok sem turbékolnak andalogva, hanem elszánt léptekkel veszik célba a Zichy-palotát, ahol az anyakönyvi hivatal meg a házasságkötő terem várja őket. Bámészkodó turistákat, az épületekben gyönyörködő embert egyet sem látunk. Az előbb feltűnt ugyan egy fehér hajú öregúr, de ő is csak a volt megyeháza bejáratáig botozott el. Saját szemével akart meggyőződni arról, hogy ma már valóban lehet emléktáblát állítani a Dunántúli Nemzeti Tanács tragikus halált halt elnökének, Szigethy Attilának. Az öregúr gondosan kibetűzi a feliratot, némán fejet hajt, majd elbaktart, s elvegyül a Herbária előtt Béres-cseppekért sorban álló tömegben. Néhány perc múlva idősebb emberek csoportja érkezik: két ultitársaság. A Rába Magyar Vagon- és Gépgyár nyugdíjasklubjába igyekeznek. Az utca egyik legszebb műemlékében megtelepedő nyugdíjasklub — sokat fizetett érte a gyár a tanácsnak, s ez az öszszeg is a felújításokhoz járult hozzá — belső berendezése követi az épület stílusát. Hát ilyen ez az őszi délelőtt. Nincs fáradt turistacsoport lelkesen magyarázó idegenvezetővel, nincs fényképezőgépet csattogtató német vagy osztrák kiránduló. A helyben lakók pedig természetesnek tartják azt a környezetet, melyben mindennapi életük zajlik. Pedig új felfedeznivaló akadna a győriek számára is. A rekonstrukciót megelőző művészettörténeti, műemléki kutatás számtalan rejtett értékre, egyebek között sokszor átmázolt freskókra bukkant. Érdemes megcsodálni az épületek arányait, a színharmóniát, önmagát csalja meg, aki nem sétálgat csillagos estéken, a nosztalgialámpák fényénél ebben az ihletadó utcában. Falfestés vagy felújítás? Szabó György mesél. Praktikus gondolkodású ember lévén, ő nem révedezik, nem nosztalgiázik, noha őt is megérintette a város lelke. A szavaknál jobban bizonyítja ezt a felújítások gondossága, precizitása, tervezése és parázsló vitákban kicsikart megvalósítása. A hetvenes évek közepénvégefelé két vélemény, koncepció birkózott egymással. Az egyiknek a képviselői amellett kardoskodtak, hogy a látványosan gyors siker érdekében elég átfesteni a homlokzatokat. A többiek ezzel szemben azt hajtogatták: nem díszleteket kell készíteni, hanem minden eredeti érték megőrzésével, felújításával komfortos otthonokat szükséges kialakítani az épületekben. Végül is az utóbbi álláspont képviselői bizonyultak erősebbnek. A roppant körültekintő előkészületek, művészettörténeti és levéltári kutatások után két cég látott munkához: a megyei tanács építő- és szerelőipari vállalata, valamint a Vertikál Építőipari Szövetkezet. A költségeket az IKV pénzéből fedezték. Később ez kiegészült a tanács által előteremtett, kialkudott, kiharcolt állami támogatással, meg a felújított épületek egyes helyiségét bérlő cégek négyzetméter-arányos hozzájárulásával. Bürokratikus hagyományaink szellemében az érvényes jogszabályok, rendeletek sokszor megkeserítették a tökéletességre törekvő felújítók életét. Ha a háborús pusztítást átvészelő valamelyik műemlék épületbe 1945 után lakókat költöztettek, akkor azt a házat már lakásnak könyvelték el. Rendelet tiltotta a funkcióváltást. Hiába tudta mindenki, hogy az épület teljesen alkalmatlan emberi otthonnal, más célra felhasználni nem lehetett. Később egy államtitkári leirat némileg lazított a szoros szabályon. A felújításokat operatív bizottság irányította, ellenőrizte. Ez a bizottság csupa tekintélyes emberből, városvezetőből, gyárigazgatóból állt, így tudták elérni, hogy a rekonstrukció érdekei elsőséget élveztek a városban. A felújítás most a Dunakapu téren, a Rózsa Ferenc utcában, a Köztársaság téren, az Alkotmány, valamint a dr. Kovács Pál utcában folytatódik. A köztéri emlékeket, szobrokat is restaurálják. A frigyláda aranyozásáért 2 millió forintot fizetett ki a tanács. Ennél is többe került a Máriaoszlop helyreállítása a Széchenyi téren. Kincstár a régi szemináriumban A Káptalandombon tiszteletet parancsol a hely szelleme. Itt a ricsajozó turistacsoportok is elcsendesülnek. Talán akkor sem vész el az áhítat, ha megélénkül a vendégjárás Győr e legszebb pontján. Nem mintha most csak a misére igyekvő hívők népesítenék be a Káptalandombot, hiszen jó szívvel látott, bámész idegen jelenleg is akad elég. Számuk azonban várhatóan alaposan megnő az egyházmegyei kincstár és könyvtár megnyitásával. (Az esztergomi után a második legjelentősebb gyűjteményt az Európadíj átadásának napján avatták fel. A kincstár előtt állunk, a régi papnevelő intézet bejáratánál. A gyönyörűen felújított épület nagyon hányatott sorsot ért meg az idők folyamán. Az 1700-as évek közepén földrengés döntötte romba, jóval később különböző ideológiák „ütöttek benne sátrat”. A legutóbbi időkig állami középiskolai kollégium működött benne. A tanács — amelynek elnöke, Balogh József, mindig szívügyének tekintette a kincstár sorsát — egy felszabadult bölcsődét és óvodát alakított át diákotthonná, így a régi szemináriumból kiköltözhettek a középiskolások. A felújított épületben pedig végleges otthonra találtak a páratlan kincsek, a középkori kódexek, az ősnyomtatványok. A kincstár felújítását 200 ezer dollárral segítette egy párizsi úr, Jean Hindi. A Magyar Köztársaság első kormánykitüntetését a kincstár és könyvtár megszületéséért ítélték oda. Benkovich Ferenc kanonok kapta, aki egyszerre volt e nemes szándék szellemi atyja és mindennapi szolgálója is. Lesétálunk a Káptalandombról, nézem a védett épületeket, s eszembe jutnak az Európa-díj átadásakor elhangzott szavak: Győr a műemlékvédelemben már felzárkózott Európához. De Európa gyorsan halad, lépést tartani csak úgy lehet vele, ha nemcsak a város vezetői, hanem polgárai is akarják. Hajba Ferenc Győr már hasonlít önmagára Séta az Európa-díjas belvárosban MATUSZ KÁROLY FELVÉTELE — MTI FOTO Ma már nem elérhetetlen a közösségi televíziók, iskolák és művelődési központok számára a szuper VHS rendszerű kamera- és videoberendezés. A Skála Prizma Áruház ajánlata: Panasonic NS-1-es kamcorder, 159 200 Ft Panasonic S.VHS videomagnó, FS-l-es, 129 900 Ft Az áruházban félprofesszionális stúdióberendezések is megrendelhetők. Érdeklődni lehet Bálint Sándor osztályigazgatónál, a 163-7420-as telefonon vagy a 22-7305-ös telexen. PRIZMA áruház NÉPSZABADSÁG — MAGYAR TÜKÖR 1939. november 13., hétfő ÚJ TÁRSASJÁTÉK TÍZTŐL HETVENÉVES KORIG Döntésre tanít a To-Do A Rubik-kocka menedzsere is elismeri A To-Do angolul káoszt, zűrzavart jelent. Nem véletlenül választották egy új logikai társasjáték nevéül, amelynek lényege: rendet teremteni a rendetlenségben. Nem könnyű feladat ez, mert a sakktáblához hasonló játékterepen minden egyes lépés újabb és újabb döntésre, problémafelismerésre, tervezésre, kombinálásra, választásra készteti a játékosokat. A szerencsének itt nincs nagy szerepe, az nyer, aki jobb helyzetfelismerőnek, taktikusnak, bátrabb kezdeményezőnek bizonyult. A szellemi mérkőzésben ketten, illetve négyen (párosan) mérhetik össze erejüket. Az új társasjátékot, amely a karácsonyi ajándékvásár egyik szenzációjának ígérkezik, vasárnap mutatták be a sajtó képviselőinek Budapesten, a Villányi úti propagandaközpontban. A jobb szemléltetést, megismerést szolgálta a hét végén megrendezett „próbabemutató” is, amely lényegében az első hazai To-Dobajnokságnak is nevezhető, hiszen azok az általános és középiskolai diákok ültek asztalhoz az ország minden tájáról, akik — kipróbálásra — már korábban, hónapokkal ezelőtt megkapták a játékot. Kalapács Jánost, a játék megteremtőjét — aki civilben tanár, szociológus, jelenleg pedig az MTA ösztöndíjasa — pedagógus tapasztalatai késztették arra, hogy az iskolában, a tanításban és a szabadidős tevékenységben egyaránt jól bevált „taneszközt” némileg átalakítva sokak játékává tegye. Tízéves számára éppúgy kiváló szellemi kondicionálást és magával ragadó szórakozást ígér a To-Do, mint a hetvenévesnek, tehát családban, kisebb közösségekben egyaránt jól használható. A lektorok — pszichológus, nemzetközi sakknagymester —, pedagógusok és nem utolsósorban a gyerekek véleménye szerint a To-Do izgalmas, pergő stratégiai társasjáték, amely nemcsak a gondolkodást fejleszti, hanem a személyiséget is: a döntés erkölcsi fejlettséget és egymás iránti toleranciát igényel, „rászorítja” a játékosokat a közösségi normák megtartására. Nyilván ennek az összetett szerepének köszönheti, hogy hosszú idő után „felfedezték”: támogatóra talált az Országos Pedagógiai Intézetben, a Nyomdacoopban és a kereskedelmi forgalmazást vállaló Triálban. Biztató, hogy külföldről is nagy az érdeklődés a játék iránt, és a Rubik-kocka menedzsere is fantáziát lát benne. Gy. Sz. É. Félig énekelt Himnuszaink teleborzongtam legutóbb is — ki tudja, hányszázadszor már —, amikor felcsendültek a Himnusz bevezető taktusai. Ünnepi külsőségek közepette, az Akadémia várbeli kongresszusi termében, egy rangos nemzetközi konferencia megnyitóján történt. S amikor a részvevők — jobbára hazai és határainkon kívül élő magyarok — csatlakoztak a hangszórókból áradó énekszóhoz, némelyikük szemében könny is csillant. Egészen addig tartott a fölemelő hangulat, amíg el nem érkeztünk odáig, hogy „Megbünhödte már e nép A múltat s jövendőt”. Mert akkor a többség hangja végképp megbicsaklott, pedig az éneklőik között nem egynek szakmai köze is van a zenéhez. De más az érzés és más a hangterjedelem. Akadt ugyan, aki egy oktávval lejjebb próbálkozott — de az már csak vergődés volt. Az ismétlési kor jószerével csak a hivatásos énekkar géphangja hallatszott. Néhány óra múltán a Szózat volt a szenvedő alany ... meg az éneklőik serege, tudások valóban érdemdús koszorúja. Könnyű volna érlcelődni, hogy egy „korcs nemzedék” immár önnön legszentebb dalainak eléneklésére sem képes. Pedig nem erről van szó! Inkább arról: Erkel és Egressy Béni talán nem gondolta végig, hogy „iközhangok” nemigen tarthatnak együtt szárnyaló dallamaikkal. Hanglemez- vagy magnófelvételen, persze, nem gond a mélység és a magasság: a hivatásos kórusok mindkettővel könynyedén megbirkóznak. És az ünnepségeken ezek a professzionalista felvételek hangoznak fel. Hozzájuk próbálnak csatlakozni a más szakmában professzionalista énekelni vágyók. Nem csoda, ha ritkán sikerül nekik. Szakember nem lévén, nem tudom, mit kellene tenni. Azt sem, hogy lehet-e? Talán új, mélyebbre transzponált felvételekre volna szükség. Csakhogy: szabad-e így bánni egy klasszikus zeneművel? Azt hiszem, igen. Hiszen megesik efféle beavatkozás akkor is, amikor valamely világhírű operacsillag hangterjedelmének nem felel meg egy nem kevésbé világhíres ária. Egy praktikusabb kezdőhanggal bizonnyal többen végigénekelhették, hogy „Hazádnak rendületlenül ..Ne kelljen kudarcot megélnünk, amikor legbensőnkből fakad a dal. Daniss Győző „Mennyi madár röppent fel...’* A magyar népzene és népköltészet hetei A Magyar Rádióban régi hagyomány :a népzene és népköltészet ápolása. Idén ez az okos buzgalom erősödött. November 13-tól 27-ig, a magyar népköltészet ünnepikét hetében több mint negyedszáz műsor tanúsítja ezt. Változatos formák, műfajok, sűrű, együttes megjelenése. Kedvcsinálónak íme néhány cím, téma, előadó. A mesemondás, a dalolás, a dévai játék színhelye volt a fonó. Tátrai Zsuzsanna idézi emlékét a Kis magyar néprajz című sorozatban. Más műsorokban a régi mesemondóik ízes előadásmódját, fordulatos cselekményszövését eleveníti fel Győri Mihályné Somogyudvarhelyről és Simon Lajosné Karancskesziből. A nagy felfedezések kezdete a XIX. században volt. „Művészek, írók! Tanuljátok a népit, mert az sohasem lehet kitalálni, hanem csak felfedezni” — jegyezte fel hajdan a Vadrózsák gyűjtője, Erdélyi János. Petőfi is méltán hitt a népköltészet irodalmat megújító hatásában. De hogyan vélekedik a mai költő, a mai író minderről? A műsorok egész sor vallomást kínálnak, így Csoóri Sándor gondolatait a népköltészetről. A Találkozásom a népzenével című sorozatban Bella István, az erdélyi Sütő András és Szabó Magda beszél. A nemrégen újból felfedezett Sík Sándor költészetében Bostán Tibor a fellelhető népdalhatásokat vizsgálja. Nem maradnak említés nélkül a határokon túli magyarlakta területek sem. Solymosi János a magyar zenehagyomány kárpátaljai őrzéséről szól. Ugyancsak népzenei hagyományt, a táncot idézi Alföldi Borús István és Fehér Anikó műsora, a Talpalávaló. És hogy a szomszéd népeikhez mennyi szállal kapcsolódik életünk, erről a nemrégen elhunyt zenetudóst, Rajeczky Benjámint halljuk hangfelvételről. Amerika a magyar népköltészetben. Ez a műsor azt mondja el, hogy a hazától messze szakadtak mit és hogyan őriznek a szellemi kincsből. A nagy tengeri utazás emléke, a bányák és kohók embert próbáló világa tükröződik a népdalokban és levelekben. Még a múlt századi vásári ponyva is elvitte naiv olvasóját az Újvilágba, s a híres bakonyi betyárt is a kivándorlók között tudta, azt híresztelte róla, hogy szolid polgár, és tisztes vállalkozóként él. Az egyszerű tollforgatóknak állít emléket Balázs Géza Falusi firkálások című műsora. A magyar népzene és népköltészet hetei szinte teljes műfaji választékotkínálnak. Énekelt balladák hagyományápoló előadásában — olvashatjuk az egyik címet. Tátrai Zsuzsanna összeállítása Zoborvidékre kalauzol, egy lakodalomba. A párosítók és lakodalmasok más alkalommal is megszólalnak hagyományőrző felvételekben és Szendrei Janka összeállításában. Ritkán hallhatók a katonadalok. A népdalokra ésnem a műdalokra gondolunk, azokra a „bakanótákra”, amelyekben a hazavágyódás, a szerelem, a katonasors mostohasága fejeződik ki. Ünnepi heteinken ezek is hallhatók Katona Imre összeállításában. Az év vége a naptárváltás ideje is. A népköltészeti naptár „öröknaptár”: évszázadok óta irgalmatlanul is tükrözi az évszakok változását, a természet körforgását, a jeles napokat, a népszokásokat, hiedelmeket, babonákat. Ezer áldás adassák címmel ezzel az „öröknaptárral” is megismerkedhetünk. Kiegészíti mindezt a naptári ünnepek énekeiből szerkesztett összeállítás. A tudomány múltja is felvillan. Regösök nyomában címmel a néprajztudós Sebestyén Gyula életével, munkásságával ismerkedhetünk. Az ünnepi hetek végén hallható, ám fontosságában mindent megelőz a népdal, a népköltészet mai élete, megszólaltatása, ahogyan Béres János műsorának címe is mondja: az Élő népdal, vagy az a nemes szándék, amit Budai Ilona buzdító műsorcíme is sugall: Énekeljünk együtt! A sorozat zenei szerkesztője: Solymosi János. Irodalmi szerkesztője: Fehérvári Győző. Szablyár Ferenc