Népszabadság, 1992. május (50. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-26 / 123. szám
6 BONN-BERLIN Bonni szomszédom újabban feltűnően vidám, eltűntek homlokáról a gond ráncai, amelyek akkor kerültek oda, amikor - közel egy éve - a parlament szenvedélyes bár nem igazán épületes vitát követően megszavazta az évszázad nagy költözködését. Amióta szaporodnak a jelek, hogy a keletnémet csődtömeg felszámolásának hajmeresztő költségei okán talán a következő évezredre is áthúzódhat a fővárosi funkciók - velük a minisztériumok, kormányintézmények, a parlament és a hivatalok, no meg személyzetük - Bonnból Berlinbe telepítése. R. úr, az egyik szövetségi minisztérium szakreferense, megint tervezget. Buzgón tanulmányozza az áruházak prospektusait, mert azt mondja, akkor talán mégis érdemes kicserélni az ülőbútorokat, sőt esetleg asszonya régi kívánságát is teljesítheti, s beállíthatja a konyhába a rég kiszemelt mosogatógépet. - Öt évem van hátra a nyugdíjig - mondja s ha már a költöztetés előkészítésével megbízott parlamenti bizottság vezetői is arról beszélnek, hogy 1998 előtt nem mozdul meg semmi, akkor én már biztos, hogy ittmaradok. Titkon reméli, hogy stréber főnöke, a miniszter, aki az elsők között szeretne Berlinbe települni, a hatalmi körhintával időközben más pozícióba kerül, s akkor ő sem válik a túlbuzgó Berlinpárti politikus kényének áldozatává. R.-hez hasonlóan sok ezer bonni kezd fellélegezni most, hogy különböző pártállású és rangú német politikusok sorra arra célozgatnak: talán majd a mostantól számított második parlamenti választások után alakuló kormány lesz olyan helyzetben, hogy sínre tegye a nagy és költsége vállalkozást. Ingrid Matthäus Maier, az ellenzéki szociáldemokraták pénzügyi szakértője egy interjúban azt mondta a minap, hogy 2002 előtt nem lesz pénz ilyesmire, s ma már Willy Brandt, Berlin egykori polgármestere, a Spree-lobby egyik vezéralakja is úgy véli, hogy szükség esetén felül lehet vizsgálni az időpontot és el lehet halasztani a költözködést. Sokáig hallgatott az ügyben Kohl kancellár, aki most állítólag szintén hajlik a számottevő halasztásra, legutóbb 8-10 évről beszélt - miután nyilván felmérte: a tőle és pártjától mind nagyobb számban elpártoló nyugatnémetek - akik értelemszerűen kénytelenek lennének a drága mulatság költségeinek oroszlánrészét finanszírozni, egyelőre nem nyelnék le szó nélkül ezt a békát. Két év múlva parlamenti választások lesznek és minden olyan lépés, amivel - akárcsak közvetve is - újabb terheket raknak a jóléthez szokott nyugati választópolgárok vállaira, értékes voksoktól foszthatja meg a koalíciós pártokat. Bár magát a tavaly júniusi parlamenti döntést senki sem vitatja - legalábbis nyilvánosan -, mivel már akkor is meglehetősen homályosan fogalmaztak az időzítésről és egyéb feltételekről - például a funkciók megosztásáról, most felerősítik hangjukat azok, akik a minél későbbi megvalósításban érdekeltek. Hans Dániel, Bonn főpolgármestere például azt mondja, csak akkor szabad belevágni a költözésbe, ha az állam már megengedheti magának ezt a luxust. Közben a Rajna parti városban nem lankad az építési kedv. A korábban elkezdett beruházásokon soha nem látott szorgalommal dolgoznak. Őszre elkészül a több mint 260 millió márka költség-előirányzatú új parlamenti épület, nyáron megnyitja kapuit a kormányzati negyeddel szemközt épülő új művészeti múzeum, októbertől pedig a történelmi múzeum is fogadja első látogatóit. Egyedül az ingatlantulajdonosok bizonytalanodtak el. Közülük sokan eddig abból éltek vagy azzal egészítették ki jövedelmüket, hogy bonni villáikat, lakásaikat kiadták a kormányváros tartósan itt dolgozó vendégeinek, képviselőknek, diplomatáknak, a különböző lobbyk embereinek, külföldi tudósítóknak. Ők most nem szívesen újítják meg a bérleti szerződéseket, inkább eladnák a lakásokat a bérlőknek, ám a kereslet nem túl nagy, mert azért azt mindenki tudja, hogy utóbb mindenképpen elkezdődik az exodus. A városházán abban reménykednek, hogy sikerül nemzetközi, például ENSZ-intézményeket Bonnba csalogatni - a fejlesztési segélyszervezet már biztosan idejön -, komolyan tervezik az egyetemváros jellegerősítését, s általában igyekeznek növelni Bonn megtartó- és vonzerejét. A mostani helyzet egyik szembeötlő furcsasága, hogy noha mindenki a költözés csillagászati költségeire hivatkozik, számokról, összegekről szinte senki sem beszél: a bonniak felsrófolják a várható kiadásokat, a berliniek elbagatellizálják, tízmilliárdokkal dobálózva. A higgadtabb politikusok eközben csendben megjegyzik: teljesen felesleges költségekről beszélni, amíg nem lehet tudni, hol és mit kell építeni, felújítani. Egyedül a Reichstag felújítása és átalakítása, valamint a közelébe tervezett új kormánynegyed kialakítása, a hevenyészett vázlatok szerint, mintegy hárommilliárd márkát emésztene fel, s az illetékes parlamenti bizottság egyik vezetője szerint úgymond sok szól amellett, hogy a Bundestag költözése nyolc-tíz év múlva válhat esedékessé. Egy kormánybizottság a nyár elején teszi le a kabinet asztalára átfogó koncepcióját az áttelepülésről és annak feltételeiről, de úgy hírlik, abban sem szerepelnek még biztos támpontot adó költség-előirányzatok. Berlinben, ahol a helyi vezetők nem szalasztanak el alkalmat, hogy sürgessék a főváros teljes rangjának helyreállítását - értsd a törvényhozás és végrehajtó hatalom új honfoglalását -, egyebek között azzal érvelnek, hogy a hivatalok áthurcolkodása erősítené a metropolis vonzerejét, a beruházókat is ösztökélné, ami kedvező hatással lenne a keleti tartományok gazdaságának fejlődésére is. Ebben annyi az igazság, hogy a főváros kisugárzó hatása kétségtelenül nagy lenne, ám Berlin már ma sem panaszkodhat érdektelenségre. Bizonyítja ezt, hogy az óriási kereslet és a telekspekuláció nyomán az ingatlanárak máris az egekbe szöktek, a müncheniekkel, frankfurtiakkal, hamburgiakkal vetekednek, holott utóbbiakban összehasonlíthatatlanul jobbak - egyelőre - a szolgáltatások, fejlettebb az infrastruktúra. A felsrófolt ingatlanárak mellesleg a költözködést is megnehezítik, alaposan megdobják ugyanis az egész vállalkozás számláját. Tetézi a gondokat, hogy továbbra is tisztázatlan igen sok értékes berlini építési telek és ingatlan tulajdonjogi helyzete, sok beruházó nem mer belekezdeni egy-egy jelentősebb építkezésbe, mert nem tudhatja, hogy mikor bukkan fel a volt tulajdonos vagy örököse, visszakövetelve jogos tulajdonát. Talán e bizonytalansági tényezővel, talán mással magyarázható, mindenesetre tény, hogy Berlinben viszonylag kevés új építkezés folyik, viszont annál szaporábban újítják fel a város keletei kerületeit. A volt NDK volt fővárosa, persze továbbra sem olyan lakályos, mint az egykori „nyugati zónák”, a lebontott fal helyét átlépve ma is más világba csöppen az ember. Ami szembeötlő, hogy a keleti oldalon a jobb fekvésű épületek üzlethelyiségeit, s új - szinte kivétel nélkül Nyugatról jött tulajdonosaik - valóban európai színvonalú létesítményeket varázsoltak az államszocializmus szürke intézményei helyére. Ahol a tulajdonviszonyok tiszták, javában folyik a lerobbant lakóépületek korszerűsítése - hiába, a piacgazdasághoz az is hozzátartozik, hogy a háromhatszorosára emelt lakbérekért, helyiségbérleti díjakért megfelelő színvonalú szolgáltatást is illik nyújtani. A régi-új fővárosban általában bizakodó a hangulat, tulajdonképpen függetlenül a nagy költözködéstől, mindenki tudja, hogy az idő Berlinnek dolgozik. Jellemző, hogy a városatyák nemcsak a bonni intézmények megszerzésére összpontosítják figyelmüket, legalább ennyire készülnek az Olimpiára. Jóllehet Waigel pénzügyminiszter épp a minap közölte, hogy sem a sportrandevúra, sem az ugyancsak 2000-re tervezett hannoveri expóra nincs egy fityingje sem, a berliniek eltökélt szándéka, hogy megszerezzék az ezredfordulón levő izomfesztivál rendezési jogát. Meggyőződésük, hogy a szükséges létesítmények java részét vállalkozói alapon fel tudnák állítani, hiszen a kontinens leendő legnagyobb városának amúgy is szüksége lesz stadionokra, sportpályákra, szállodákra, lakásokra. Berlinnek óriási jövője van, magyarázza Gresznáryk Pál, a továbbra is Bonnban székelő magyar nagykövetség berlini „kihelyezett tagozatának” - hivatalos nevén hivatalának vezetője. Ő hisz benne, hogy a város vezetőinek céltudatos tevékenysége révén fordítókoronggá válik Európa közepén, vagyis olyan központtá, ahol összefutnak a politikai, gazdasági, tudományos és kulturális szálak a kontinens égtájai között. Ezért is örül neki, hogy Berlin és Budapest partnervárosi kapcsolatai erősödőben vannak (Diepgen kormányzó polgármester a tervek szerint, még ebben az évben a Duna partjára látogat), s annak is, hogy a szinte egymást érő rangos nemzetközi rendezvények továbbra is sok magyar politikust, szakembert, művészt vonzanak a német fővárosba. A követség épülete az Unter den Lindenen, kőhajításra a Brandenburgi Kaputól és a Reichstagtól, ma igencsak elhagyottnak tűnik, az újraegyesítés után töredékére csökkentették az itt dolgozó diplomaták és segítőik állományát. Gresznáryk Pál mindazonáltal hiszi, hogy - ha már nem is az ő szolgálati ideje alatt - egyszer még nagy diplomáciai élet színhelye lesz a berlini képviselet. Sajnálja, hogy a kiküldött állandó magyar tudósítók mind Bonnban ütöttek tanyát, illetve azt, hogy sok magyar vállalat a keletnémet piac látványos összeomlása után bezárta berlini irodáját. A ház egyébként a Magyar Köztársaságé, s bár a telek, amin áll, nem magyar tulajdon, minden jel arra vall, hogy a magyaroknak sem most, sem később nem kell onnan elköltözniük. Bonni szomszédom és a berlini magyar diplomaták öröme legalább ennyiben közös. Berlin-Bonn, 1992. május Léderer Pál Húzódik a nagy költözködés Minden a kasszától függ A FRANKFURTER ALLGEMEINE RAJZA LINÓVÁRIUM Június 8-tól 3 hét, napi 4 óra intenzív angol, német délelőtt a Lajos utcában vagy délután a Deák téren, minden fokon Beiratkozás a Lajos utca 1-ben JÚNIUS 1-5 4 és 7 óra között. A tandíj 7000 Ft. üveg * porcelán * játék képkeretek # órák * csillárok műszaki cikkek * lakásfelszerelés és más régi tárgyak adásvétele. Bp. VI., Nagymező u. 33. Telefon: 132-8672 Nyitva: hétfőtől péntekig 10 h - 18 h 9051 KK NÉPSZABADSÁG - VILÁGTÜKÖR 1992. május 26., kedd A Mitől sikeres a bűnüldözés New Yorkban? Ha több a rendőr az utcán, és ha jó a kapcsolatuk a lakossággal, csökken a bűnözés. Ez a tétel majdnem olyan „naiv”, mintha egy kriminológus találta volna ki. Pedig aki ezt a gondolatot módszerré fejlesztette, nem más, mint New York rendőrfőnöke, Lee P. Brown. Aki mellesleg a kriminológia és a szociológia doktora is, 1990 óta tölti be tisztét, és a legutóbb közzétett statisztika szerint tavaly, 36 év óta először minden főbb bűncselekmény kategóriában csökkenést mutattak a számok, 4,1 százalékkal kevesebb gyilkosságot, 1,8 százalékkal kevesebb rablást, 6,6 százalékkal kevesebb betörést, 7,5 százalékkal kevesebb erőszakos nemi közösülést követtek el a városban 1991-ben, mint az előző évben. Sőt ez a folyamat úgy tűnik, idén is tart. S bár a Los Angeles-i zavargások idején rendkívül feszült volt a helyzet New Yorkban is, itt nem tört ki lázadás. - Túl korai még trendekről beszélni, egy év adatai ehhez nem elegendőek - mondja a főkapitány, na nem azért, mintha szerénykedne. Azt mondják róla, könyörtelenül magabiztos. Igazi „karrierrendőr”, aki utcai járőrként kezdte Kaliforniában, majd egyetemet végzett, egyre feljebb jutott a ranglétrán, tudományos fokozatokat szerzett és a New York-i beosztással, 54 évesen eljutott pályája csúcsára. A Los Angeles-i rendőrségről az a vélemény, hogy teherautóival, helikoptereivel úgy működik, mint egy megszálló hadsereg. Mi a New York-i rendőrök módszere? - A mi stílusunk más. Természetesen mi is letartóztatunk embereket, nyomozunk, járőrözünk, mint minden rendőrség. De amit mi csinálunk most New Yorkban, az nem a hagyományos rendőri munka, ami elsősorban abból áll, hogy a rendőr akkor lép akcióba, ha valaki valamit elkövetett, vagy ha valamilyen veszélyes, gyanús helyzet kialakult. Szerintem ugyanilyen fontos feladat a megelőzés. A rendőreink nagyon jó kapcsolatot építettek ki egy-egy közösség törvénytisztelő polgáraival, akik segítik a munkájukat. És a megelőzés érdekében foglalkozunk olyan kérdésekkel, a fegyverviselés korlátozásának a sürgetése, vagy az erőszakos televíziós műsorok hatásának tanulmányozása. Szerintem a bűnözés nemcsak rendőrségi ügy, felelős érte az egész közösség. Mr. Brown a „lakossági kapcsolatot” nem úgy gondolja csupán, hogy a járőr jóban van az utcát sepregető házgondnokkal, aki elmondja, ha valami készülődik. A város 75 körzetében megszervezték azt, hogy a parancsnokok rendszeresen találkoznak a civil vezetőkkel és más lakosokkal, és bevonják őket a rendőrség munkájába. A főkapitány szerint ez is segített abban, hogy New Yorkban nagyobb felfordulás nélkül múltak el a Los Angeles-i lázadás napjai. - Kérem az embereimet, hogy vegyék fel a kapcsolatot azokkal a civilekkel, akikkel együtt dolgoznak, segítsenek ők is levezetni a haragot, a tombolást - mondja. Mr. Lee P. Brown egyébként annak idején egy sajtótájékoztatón „elrémisztőnek” nevezte a Los Angeles-i kollégákat felmentő ítéletet. Szókimondásával időnként megdöbbenti hallgatóit, mint ahogy munkatempójával is - egy héten hét napot dolgozik -, vagy azzal, hogy megjelenik a templomok szószékein, vagy a zsinagógákban, hogy beszélhessen a New Yorkiakhoz. Például arról, mennyit segít az, ha több a rendőr az utcán. 1990 őszéhez képest, amikor 25 ezer 465 egyenruhás teljesített szolgálatot New Yorkban, idén - amikor egy újabb osztály végez az akadémián - már több mint 29 ezren lesznek. Az is az új munkamódszerhez tartozik, hogy a különösen veszélyes körzetekben jelentősen megemelték az utcán dolgozó rendőrök számát. A metropolis rendőrségének sikereire némi árnyékot vet, hogy a minap öt rendőrtisztet tartóztattak le azért, mert évek óta együttműködtek egy kábítószer-kereskedő bandával. És az is, hogy olyan elképesztő bűncselekmények is előfordulnak, mint a középiskolai gyilkosság óra közti szünetben, a folyosón, akkor, amikor a Jefferson középiskola tele volt rendőrökkel, mert épp a polgármestert várták látogatóba, egy fiú lelőtt két diákot. A gyilkos és áldozatai kábítószer-kereskedelemmel foglalkoztak. Szóval New York, a biztató statisztikák ellenére azért meglehetősen veszélyes város. Még akkor is, ha a bűnözési listán a 15. helyen áll az amerikai városok között. Los Angeles tavaly a 16. volt. Az ön kollégája, a Los Angeles-i rendőrkapitány a minap személyesen részt vett azoknak a letartóztatásában, akik a lázadás napján a televízió kamerája előtt az autójából kirángattak és összevertek, összerugdostak egy teherautósofőrt. Ön is kimegy dolgozni az utcára, ha egy-egy súlyosabb bűnügyben folyik a nyomozás? - Nem, eredményes, jól képzett rendőrtisztjeink vannak, ez az ő dolguk. Völgyi Vera A DER SPIEGEL FOTÓJA Rendőri akció Brooklynban Sörpárt Ukrajnában (Ungvári tudósítónktól) Újabb párttal gyarapodott Ukrajna politikai palettája: a napokban megalakult a Sörbarátok Ukrán Pártja. Hasonló pártocskából persze nem egy van Európában, de Ukrajnában, a totális egypárt- és egy véleményrendszer korábbi hazájában ez nem mindennapi fejleménynek számít. A párttól kapott tájékoztatás szerint az alakuló kongresszuson részt vett 134 küldött tizenhárom ukrán megyét és csaknem tizenhárom ezer elv-, pontosabban sörbarátot képviselt. A tagság többsége negyven év alatti. Kilencvennyolc százalékuk az üzleti életben tevékenykedik. Nők is szép számmal vannak a párt támogatói között. A pártprogram a többi között kimondja: a sörbarátok harcolni fognak a magántulajdon, az egyéni vállalkozó szellem, az emberi jogok elsőbbségéért. Hitet tesznek az olyan feltételek megteremtése mellett, amelyek módot adnak mindenkinek az önmegvalósításra. Persze ahhoz, hogy a folyékony kenyér kedvelői valóra váltsák céljaikat és minél nagyobb tömegbázisra tegyenek szert, nemcsak sörrel kellene ellátniuk az efféle italban igencsak szűkölködő országot. A Sörbarátok Ukrán Pártja egyébként egy hajdani kommunista pártbizottság székházában tartotta első kongresszusát. Ott, ahol feltehetően igen sokat tettek azért, hogy az 1985-ben meghirdetett alkoholellenes kampányt siker koronázza. Kőszeghy Elemér