Népszabadság, 1993. augusztus (51. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-02 / 178. szám
1993. augusztus 2., hétfő KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT NÉPSZABADSÁG 3 Karien Hofmann-nak befolyásos védelmezői vannak A Belügyminisztérium cáfolja az osztrák lap állításait BÉCSI TUDÓSÍTÁSUNK Nagyon befolyásos védelmezői vannak Dieter Hofmann-nak hazájában, Ausztriában éppúgy, mint a fegyverszállítási botrányban részt vevő Magyarországon és Szlovéniában - állítja a bécsi Kurier című napilap, mely az osztrák sajtóban elsőként foglalkozik a témával. Az újság Hofmann személyét bemutató cikkében olvasható: az 52 éves férfi elképesztő jogokat élvezett Magyarországon. Nemzetközi porondon a magyar Belügyminisztérium különmeghatalmazottjaként léphetett föl, biztonsági tiszteknek járó papírokhoz jutott hozzá, ezek révén közlekedhetett szabadon például a budapesti repülőtér közönséges halandók számára zárva tartott részein. Magyarországon játszott homályos szerepe miatt végül is Budapesten letartóztattak egy magas rangú belügyi tisztviselőt - adja hírül a cikk, hozzátéve, hogy mostantól foghatják a fejüket ugyancsak befolyásos osztrák és szlovén belügyesek is a Hofmann-nal való személyes összefonódásuk miatt. A Kurier című lap tavalyelőtt egyszer már foglalkozott a titokzatos „tigrissel”. E jelzővel illeti a cikkszerző Hofmannt, utalva a „repülő tigrisek” nevű, állítólagos pilótaegyesületre, amelynek nevében annak idején az osztrák férfi felajánlotta hazája kormányának: légihidat építene ki Szarajevó és Ausztria között, hogy kimentse az árva gyerekeket a boszniai fővárosból. A bécsi kormány az ajánlatot elutasította - nyilván jó oka volt erre. Hofmann ezek után a szlovén kormányt környékezte meg, a jelek szerint sikerrel. Az osztrák lap birtokában lévő állítólagos írásos bizonyítékok tanúsítják, hogy Hofmann szovjet-amerikai közös vállalattól bérelt, fegyverekkel megrakott helikopterekkel szállt le és fel rendszeresen Szlovéniában. Az Mi-26 és 17- es típusú légi járművekre ráhamisította a Children for Europe nevű, valóban létező brit gyermeksegély-szervezet emblémáját. Hofmann mindannyiszor készpénzzel, helyben kifizette a maribori repülőtéri leszállási engedély árát, 42 ezer schillinget. Számlát azonban sohasem kért ellentételezésként - írja a Kurier. □ A magyar Belügyminisztérium cáfolta, hogy letartóztattak volna egy magas rangú belügyi tisztviselőt. Egy alacsonyabb beosztású rendőrtiszt ellen valóban indult eljárás Hofmann személyével kapcsolatban, de az illető szabadlábon védekezik. ■: Bécsi kutatók nem javasolnak importkorlátozást Még 15-20 éven át jelentős marad a különbség az Ausztriában és a volt szocialista országokban fizetett munkabérek között, ám mégsem szabad erre hivatkozóan korlátozni a keleteurópai importot - véli a tekintélyes bécsi kutatóintézet, az Összehasonlító Gazdasági Tanulmányok Intézete által kiadott friss elemzés, amely az Ausztriában oly gyakran hangoztatott és kifogásolt bérdömpinget veszi szemügyre. Sok osztrák termelő szerint a hazai piacon igazságtalan hátrányba kerülnek magas színvonalú termékeik a pusztán az alacsony munkaerőköltségek miatt olcsóbb, ám rosszabb minőségű kelet-európai árukkal szemben. Az osztrák ipar egy része ezért további importkorlátozásokért lobbizik a bécsi kereskedelmi minisztériumnál. A most napvilágot látott tanulmány - amelynek szerzője egy itt dolgozó magyar kutató, Richter Sándor - megállapítja, hogy tavaly például Csehszlovákiában az iparban fizetett bruttó bérek mindössze hét százalékát tették ki az osztrák béreknek. Viszont óriási a különbség a termelékenységben és ez némileg ellensúlyozza az osztrák konkurenciát sújtó, a bérdifferenciából származó hátrányokat. E körülménynek akkora a jelentősége, hogy végül is osztrák-csehszlovák viszonylatban a bérkülönbség 2:1 Ausztria javára, osztrák-magyar viszonylatban pedig - messzemenően figyelembe véve a mi jóval alacsonyabb termelékenységi színvonalunkat - mindössze 15 százalékos a bruttó bérdifferencia. A tanulmány szerint azonban a volt szocialista országokban a következő években erőteljesen nőni fog a termelékenység, a fizetett bérek nagyságában azonban csak kisebb mértékű változások várhatók. Az osztrák külkereskedelem irányítóinak semmiképpen sem szabad korlátozniuk az importot, mert ez esetben hasonló válaszintézkedéseket hoznak majd Keleten és ez végül is az osztrák exportőröket fogja a legjobban sújtani. Z. P. Hol a vámosszabadi hídpénz? Magyar tartozás a Doprastavnak A magyar fél tartozik a vámosszabadi Duna-híd rekonstrukciós költségeivel - állítja a szlovák építővállalat igazgatója. POZSONYI TUDÓSÍTÓNKTÓL Július elseje óta zárva tart a Vámosszabadi és Medve közötti magyar-szlovák határátkelő, mert folyik a kamionforgalom által különösen idénybe vett híd rekonstrukciója. A munka - amellyel október végére kell elkészülniük az építőknek - a pozsonyi Doprastav vállalat igazgatója szerint jó ütemben folyik, ám a magyar fél nem tett eleget fizetési kötelezettségeinek. Az igazgató szerint az első részösszeget július 30-ig kellett volna törleszteni, de csak a pozsonyi beruházó fizette ki a rá eső öt és fél millió szlovák koronát. A Doprastav egyébként versenytárgyaláson, három magyar vállalattal szemben nyerte el a jogot a hídrekonstrukcióra, amely az előzetes számítások szerint 55 millió koronába kerül majd. A nyár közepén elkezdett felújítás sok gondot okoz a többi határátkelőhelyen, Rajkán például nem ritka a 3-4 órás sorállás sem, amire évek óta nem volt példa. Kampány Szlovákiában a halálbüntetés visszaállítására A Szlovák Nemzeti Párt hét végi zsolnai tanácsülésén elfogadta, hogy parlamenti képviselői indítványozzák a törvényhozásban népszavazás kiírását a halálbüntetés visszaállításáról - jelentette pozsonyi tudósítónk, Farkas József György. A kivégzés gyakorlatát 1989 után törölték el az akkor még egységes Csehszlovákiában. A döntés a jogutódokra is érvényes, ám az utóbbi időben Szlovákiában mind többen követelik a halálbüntetés visszaállítását. Ezt természetesen a súlyos, életellenes bűncselekmények, rablógyilkosságok komoly mértékben növekvő száma indokolná. Az elmúlt héten például két suhanc Pozsonyban megölt egy taxisofőrt, akinek holttestét - lábára következve - a Kis-Dunába dobták. A tetteseket elfogták, a szerencsétlen gépkocsivezető temetése pedig valóságos tüntetéssé változott a halálos ítéletek újbóli engedélyezése érdekében. A búcsúztatáson a városon végigvonuló ötszáz taxi mindegyikére a „halálbüntetést akarunk” feliratot ragasztották fel az elhunyt 39 éves sofőr kollégái. Óhajok hídja Pácin és Nagykövesd között Egynapos határnyitás, élénk forgalom Két hét múlva kiderül, elfogadják-e a szlovákok azt az ajánlatot, hogy magyar oldalon legyen a közös vámkezelés. Ha igen, akkor - ebben reménykedik a pácini és túloldalt a nagykövesdi polgármester - két hónap múlva megnyílhat az éhségsztrájkjukkal is sürgetett bodrogközi átkelőhely. Úgy, mint ahogy szombaton - ha csak egy napra is - megtörtént ez. A Rákóczi Szövetség indítványozta a polgármestereknek, hogy kérjék a mai határnyitást, legalább arra a kis időre, míg az emléktúrázók átmehetnek egyik Bodrogközből a másikba. A páciniak és kövesdiek pedig úgy gondolták: ha már kérnek, miért ne egész napra kérjenek. Barati Attila, pácini polgármester vidáman sürgölődik a felnyitott sorompó mellett, a keskeny kis folyó fölött átívelő híd innenső oldalán. Nyugtázza, hogy minden rendben. Van áram, a hűtőben ott a szendvics a nemzetközi legénységnek, a pénzváltó hölgynek akad szék és asztal. Beszélget a határőrökkel, vámosokkal, válaszol az arra kóborló újságírónak, aztán indul haza. Mert ma más fontos feladat is vár rá, most lesz a legénybúcsúja - s ha már lehet, akkor a határ másik, szlovákiai oldalán tartja meg. Baróti Attila tán még haza sem ért, amikor Jakus Péter, a korábbi éhezőtárs, Nagykövesd, vagyis Velky Kamenec polgármesterének mosolygó arca tűnik fel egy autó volánja mögött. Indul az asszonnyal, a gyerekekkel Kisvárdára, a szabolcsi városka közkedvelt strandjára. Mi tagadás, jóval többen érkeznek a határsorompókhoz, mint amennyire számítottam. Nyolckor nyílt meg az út, azóta eltelt egy óra, de folyamatos a forgalom. Eljöttek például Pácinba az encsi gyerekek. Vezetőjük, Tímár László éppen aziránt érdeklődik, hogy nem engednék-e át azokat is, akiknek nincsen útlevelük. Valószínűleg még ez is megoldható, kapja a választ, s már fordul visszafelé, hogy elkészüljön a kért lista. Amonnan van, aki a rokonokhoz ugrik át. Más a szomszéd sörére, a pácini főzde termékére kíváncsi. Egy fiatalember a horgászbarátjához jön: „Botot akarok intéztetni magamnak.” Akadnak, akik a délutáni Pácin -Nagykövesd futballmeccs hírére keltek útnak. Egész kis kerékpárkaraván érkezik: pácini gyerkőcök nyergelték meg hagyományos gépeiket és a soksebességes csodajárgányokat. Megnézik a kövesdi várat, aztán majd meglátják a továbbiakat. Balla Józsefné, az egyik szülő tömör megfogalmazását adja annak, hogy mit vár a nagyon remélt állandó határnyitástól. - Talán nem leszünk ennyire bezárva. Papp Dénes Pácini gyerekek az útlevélvizsgálatnál MTI-FOTÓ Cserkészcsencs Aligha képzelhető el, hogy a Magyar Televízióban manapság valaki viccből vagy politizálgató figyelmeztetésképpen engedte volna meg magának, hogy a cserkészek IV. világtalálkozójának gödöllői emléktáborozása elé beszerkessze a műsorrendbe A legyek Ura című filmet, amelyik mai környezetbe helyezte Golding világhírű történetét. Arról szól, hogy katonásdiruhát viselő, egymást katonásdi rangokon szólító gyerekek egy lakatlan szigetre kerülnek. Neveltetésük miatt elvárható lenne tőlük, hogy teljes fegyelemben, „az egy mindenkiért, mindenki egyért” elve alapján résre szerveződve várják a megmentőket. Ám amint kiderül, hogy nem teljesen egyformák és a vadászathoz jobban értők zsarolhatják azokat, akiknek eszük is és tartásuk is van, de kevesebb élelmet szereznek, azonnal két csapatra oszlanak. Az egyiket órák alatt átszövi a törzsi nacionálbanditizmus teljes benső és külső kellékrendszere. Az erővezér megtalálja népének a rettegnivalót, kialakul a megkülönböztetés külső jelrendszere, a spontán harci gyakorlatozójátékokból rítusos haláltánc lesz. Hogy teljessé váljon az új embertörzs győzelme, még meg kell ölni a másik törzs két maradékát. Jó lenne, ha Golding történetét látták volna az 1933-as világtalálkozó, a Nagy Jamboree emléktáborozására gyűlök. Mert minden olyan kétséget megfogalmazott, amit kötelesség föltenni, ha egyenruhában bujkáló fiatalokat látunk. Nekem ugyanis meggyőződésem, hogy az egyenruhában bujkál az ember. Az egyenruhás csoporton belül meztelen, gyorsan és zsigerig kiismerhető mindenki, kifelé azonban fedett, álcázott, bármi kijöhet belőle. Nem véletlen, hogy a skinheadcsoportok magja az uniforma iránt vonzódó, ám a katonaiskolákból kibukottakból lesz. Ezért aztán félek, ha gyerekeket látok egyenruhában, és szomorúan nevetségesnek találom, ha öreg emberek parádéznak egyenmódra. Aki gyerekre katonásdi egyenruhát ad, az egyenembert akar, és ez akkor is rémisztő, ha az ellenkezőjét mondja, és őszintén a legjobbat akarja. Nem szerettem az úttörést, féltem az ifjúgárdistáktól, nem vagyok nyugodt, ha cserkészeket látok. Soha nem gondoltam, hogy egy úttörővezető bármikor rosszat akart a gyerekeknek, egyszerűen csak nevetségesnek találtam a síppal-jelvényfélékkel fölszerelt tanító néniket és tanító bácsikat, akiket pajtásozgatni lehet. Ma is teljesen biztos vagyok abban, hogy minden cserkésznek minden cserkészvezető jót akar, minden bizonnyal nagyszerű embereket nevelnek, remek gyerekkort adnak a kölykökkek, mégsem küldeném közéjük a gyerekeimet. Talán csak azért, mert nem bírnám elviselni például a fiamat afrikai lepkevadászjelmezre emlékeztető egyenruhában. Különben is: a cserkészet nálunk már mintha poroska lenne. Anakronizmus. Az utóbbi években bebizonyosodott, hogy igenis létezik az időgép, csak most rendszervisszaváltásnak mondjuk. Minden jól megírt időutazós történet arról szól, hogy az utas kissé idegen az új környezetben. Ha valamiért nem tud visszamenni, de igazán otthon se érzi magát, akkor esetleg lehet néha emléktáborozgatni. De mire érdemes és talán mire kötelező emlékezni a Nagy Jamboree hatvanadik évfordulóján? Talán arra, hogy a csencselés kifejezése akkor került a magyar nyelvbe? Ugyanis a gyerekek az új barátságok megpecsételéseképpen, meg csak úgy, mert az gyerekszokás, egész nap csereberéltek. Egy emléktáborozáson nyilván embersorsok emlékezetével lehet csencselni. Én szívesen emlékeznék például Sík Sándorra, a kiváló költő-papra, a század egyik legjobb esztétájára, aki az akkor éppen táborparancsnok Teleki Pál helyettese volt. Akkor ki tudtak állítani a gyerekek meg a világ elé egy Sík Sándort! De ha most meg kellene neveznem egy személyt, aki poéta, hazafias szellemű, vonzódik az egyenruhákhoz és ért a kölykök nyelvén, a kurzus is kedveli... Talán Nagy Feró? Ha már itt tartunk, kötelező lenne emlékezni Kisbamnaki Farkas Ferencre, a hatvan éve volt gödöllői tábor egykori vezérkari (!) főnökére. Azt kellene elemezni, hogy ez a minden bizonnyal nagyon derék, minden gyereknek minden jót akaró bácsi ember hogyan jutott el odáig, hogy Szálasi tábornokaként éppen a fiatalokat, a cserkészkorú leventéket mentette Nyugatra. És nem rajta múlott, ha mondjuk Berlin védelmében nem a biztos halálba... Aztán Teleki Pál sorsáról is lehetne beszélni, ha ugyanaz gyerekeknek való. Meg kellene adni az emlékezés módját. Pláne most, hogy pár nap választ el minket Horthy végső elnyugvásától. (Fehér lovat ősi szittya szokás szerint temetnek-e mellé?) Akkoriban Horthy tengernagy és Lord Baden-Powell, a világ főcserkésze paripaháton léptetett el a síkon, a csencselést pár percre áhítatukban szüneteltető kölykök előtt. Most, hogy lovas tengerészünk már nincs, talán ha egy lovas történész helyettesíthetné. Bocsánat. Annyira szégyellem, hogy gonosz vagyok. De annyira félek az olyan táboroktól, ahol hajdan vezérkari főnökök dirigálnak kicsi embereknek. Olyan rémisztő volt hallani: a legnagyobb cserkészgond most az, hogy nincs jó kalap a piacon, mert az olyat Szerbiában gyártják. ■ Andrassew Iván Hely Ez itt a publicisztika helye. Ami akkor íródik, ha történik valami olyasmi körülöttünk, ami elakasztja a lélegzetet, borzol és indulatokat gerjeszt, nagypolitikai akaratokat transzformál, vagy kispolitikusokat rémít meg, mert befolyásolhatja karrierjüket, netán végét jelentheti fontosságuk teljes tudatában végzett közhivatalnoki munkájuknak. Ez itt a publicisztika helye, ahol világot vagy országot fordító eseményeket illik bölcsen és okosan hangzó szavak kíséretében elemezni. Itt olyan eszmefuttatások jelennek meg, amelyek - úgy tűnik - egyre inkább azt a nem éppen megnyugtató ráérzést tükrözik, hogy mennél szörnyűségesebb a világ, annál jobb, izgalmasabb, figyelemfelkeltőbb írással lehet kirukkolni. Közölhetetlen volna az az írás, amely csak arról szólna, hogy egy galamb békésen ül a költőóriás szobrán, és egy szeplős fiú meg egy kesehajú lány egymást átölelve megigézetten bámulja? Egy öregember kikönyököl az ablakon, és a jó meleg délutáni nap visszfénye nyugszik rajta. Látszik, megbékélt már mindennel. Egy asszony magas nyakú, ódivatú fekete blúzban sétál a temetőkertben. Az üzlet előtt áhítatos mosollyal simogatja az új labdát egy gyerek. Félek, nem hozzájuk szól most éppen a történelem, így hát a „legfontosabb” jelzőre vágyakozó elemzések sem. írni sem érdemes róluk? Maradjon minden a régiben? Ez itt a publicisztika helye. Szigethy András