Népszabadság, 1993. december (51. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-01 / 280. szám

­ Ukrajnában már a petróleumlámpa is hiánycikk Ukrajna második legnagyobb városában, a több mint kétmil­liós Harkovban napok óta szü­netel a melegvíz-szolgáltatás. Kivételt csupán - legalábbis egyelőre - a gyógy- és gyerme­kintézmények képeznek. A vá­ros vezetői szerint csupán két esetben várható bármilyen ja­vulás: akkor, ha a vezetékekben ismét megjelenik a gáz, vagy ak­kor, ha felmelegszik az időjárás. Az első feltétel teljesítéséhez mindenekelőtt arra volna szük­ség, hogy a költségvetésből élő intézmények törlesszék a szállí­tókkal szembeni tetemes adós­ságukat, ami közel 70 milliárd karbovanyecre rúg. Az időjárás kegyességében vi­szont nemigen bízhatnak sem Harkovban, sem Ukrajna-szer­­te. A meteorológiai előrejelzé­sek szerint a nappali hőmérsék­let most „mindössze” mínusz 10 fok körül jár, de rövidesen még komolyabb lehűlések várhatók. Az ukrán állampolgárok te­hát reszketnek. Már csak azért is, mert előzetes beosztás sze­rint már most órákra kikapcsol­ják a falvakban és városokban a villanyáram-szolgáltatást, csökkentik a fűtést, de reszket­hetnek azért is, mert senki sem tudja, milyen meglepetéseket tartogathat számukra a holnap. Az energiaellátás kérdése - mely a függetlenedő állam egyik Achilles-sarka - eddig sem ke­rült le az újságok címoldaláról, eddig is fontos meghatározója volt mind a gazdasági, mind a politikai életnek. Méginkább rá­terelődött a figyelem azt követő­en, hogy Oroszország bejelentet­te: az orosz villamos energia túl­fogyasztása esetén nem kizárt az ukrajnai vonalak automatikus lekapcsolása. Mindehhez pedig tudni kell, hogy Kijev mindmáig Moszkvától kapja a villamos áram jelentős részét. A szakemberek véleménye szerint ugyan semmi más nem történt, mint hogy szétválasz­tották a két ország energiarend­szereit. Ez azonban aligha nyugtatja meg a korábbi évek­ben egészen máshoz szokott fo­gyasztókat. Harkov csupán egyike a kirívó példáknak. Ki­jev egyik legnagyobb negyedé­ben, Obolonyban például más­fél napig teljesen szünetelt a fű­tés, az áramszolgáltatás. Az is­kolákban a gyerekek bundában dideregték végig az órákat. Or­szágszerte több helyen vetették már fel, hogy a jövő évi nyári szünidőt helyezzék át a mostani tanév decemberére-januárjára. Siralmas a helyzet az ipari központokban is: számos vállalat állt le teljesen, s még többen szü­neteltetik a második műszakot. A lakóházak egynémelyikében - Ungváron legalábbis - a hőmérő higanyszála ritkán kúszik fel a 16-17 Celsius-fok fölé. Belátható időn belül Ukrajnában csak a csodára számíthatnak, illetve - bármennyire is nincs ínyére ez a függőség - a húzd meg, ereszd meget játszó Oroszországra. Az energiahordozókban gazdag szovjet utódállamok, amelyek­hez régi kapcsolatok fűzik Uk­rajnát - így Türkménia január elsejétől - már csak kemény va­lutáért hajlandó földgázt szállí­tani. Valutában pedig Kijev ne­migen dúskál. Pénzhiány miatt rekedt meg a tapogatódzás szint­jén az esetleges közel-keleti olaj­­vásárlás is. Elméletileg Ukrajna maga sem szegény energiahordo­zókban, az ország nyugati régiói­ban például e század elején évi másfél-két millió tonna olajat termeltek. Ezeket a kutakat azonban a szovjet éra alatt telje­sen elhanyagolták, felújításuk­hoz pedig ismét csak temérdek pénzre volna szükség. A legmegbízhatóbb energia, pontosabban fényforrássá nap­jaink Ukrajnájában a gyertya és a petróleumlámpa vált. Nem vé­letlen, hogy rég hiánycikknek számítanak, hiába keresnénk az üzletek polcain. Csak a fekete­piacon lehet hozzájutni, ahol a spekulánsok jóval a világpiaci ár fölött vesztegetik ezeket a porté­kákat. A mindinkább elszegé­nyedő ukrán állampolgár pedig, ha nem akar órákig sötétben ücsörögni, kénytelen mélyen a zsebébe nyúlni. Bár az is igaz, a jéghideg fűtőtesteket a gyertya aligha képes felmelegíteni. Ungvár, 1993. november 30. Kőszeghy Elemér 1993. december 1., szerda KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT_ NÉPSZABADSÁG 3 EBEÉ: válságmegelőzés és konfliktuskezelés Jeszenszky Géza vitaindítója a római külügyminiszteri találkozón ► FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Szintén nagy teret szentel a kontinens válságainak Chris­­topher amerikai külügyminisz­ter, aki 150 millió dollárnyi to­vábbi támogatást ígért Boszniá­nak. A diplomata határozottan megerősítette: a világnak egyet­len térsége sincs, mellyel Wa­shingtont olyan fontos politikai és kulturális kapcsolatok fűznék össze, mint Európával. Ennek a kapcsolatrendszernek a NATO mellett az EBEÉ a legfontosabb eleme. Christopher külön kitért a sajtószabadság kérdésére. Meg­állapította: bár haladás figyel­hető meg a nyomtatott sajtó sza­badságának garantálásában, en­nek ellenére továbbra is tapasz­talható, hogy korlátozzák a saj­tótermékek előállítását és ter­jesztését. „Ennél is nagyobb akadályt jelent a nyílt társadal­mak építésében, hogy nincs elő­relépés az elektronikus média szabadsága terén. A televízió a demokrácia olyan szócsöve, amit egyetlen pártnak sem sza­bad kisajátítania” - mondta. A tanácskozás egyik vitaindí­tó előadását Jeszenszky Géza tartotta, úgy is, mint a jövő év decemberében­­ rendezendő EBEÉ-csúcs házigazda országá­nak képviselője. Kifejtette, az európai biztonság ügyét nem le­het egyetlen szervezetre bízni. A katonai biztonság terén vélemé­nye szerint továbbra is a NATO rendelkezik a leghatékonyabb eszközökkel. Gazdasági téren az Európai Uniónak kellene az ed­digieknél is aktívabb szerepet vállalnia, többek között azzal, hogy tevékenységi és tagsági kö­rét fokozatosan kiterjeszti Ke­letre. Az EBEÉ szerepét a kül­ügyminiszter abban látja, hogy az az európai biztonság legátfo­góbb szervezeteként egyfajta politikai ernyőt adjon az egyéb szervezetek együttműködéséhez. Az emberi és kisebbségi jogok, a politikai biztonság és a válság­­megelőzés ügyében pedig a ko­rábbiaknál is nagyobb szerepet kell vállalnia. Jeszenszky úgy ítélte, hogy a válságkezelés eddi­gi kudarcai mögött kormányok állnak, melyeknek akarata nél­kül az arra hivatott szervezetek soha nem lesznek képesek haté­konyan cselekedni. A válságke­zelés javítása érdekében Je­szenszky szerint tovább kell erő­síteni az EBEÉ struktúráit. Eb­ből a szempontból kulcskérdés, hogy az EBEÉ hogyan tudja in­tegrálni más szervezetek, illetve egyes tagállamok erőfeszítéseit. Az egyik legnagyobb kérdés­nek azt tartotta, hogyan lehet a látszólag ellentmondó elveket - az államok szuverenitását, illet­ve a népek önrendelkezését - összeegyeztetni. Véleménye sze­rint ezen elvek összeütközéséből származik a válságok nagy ré­sze, s az EBEÉ-nek egyik felada­ta e dilemma megoldása. A ma­gyar külügyminiszter üdvözölte Balladur francia miniszterelnök kezdeményezését, amit az Euró­pai Unió is felkarolt. Véleménye szerint az indítvány nem egysze­rűen válságmegelőzési eszköz, hanem azokat az okokat tárja fel és igyekszik megoldani, melyek a konfliktusok gyökereit jelen­tik: az agresszív nacionalizmu­sokat, illetve a nemzeti kisebb­ségek jogainak megtagadását. „A kisebbségi kérdés megoldá­sát nem a határok megváltozta­tásában látjuk” - húzta alá. Úgy értékelte, hogy az európai hatá­rokat számos nemzetközi jogi megállapodás rögzíti, ugyanez nem érvényes a kisebbségi kér­désre. „A második világháború után kísérlet sem volt a jogi ren­dezésre. Csupán gyenge politikai deklarációk születtek, ám azo­kat sem tartják be” - állapította meg Jeszenszky Géza. A magyar külügyminiszter felszólásának végén jelezte: a válságok kezelé­sével kapcsolatos döntéshozatali rendszert úgy kellene átalakíta­ni, hogy a konszenzusos rend­szer felől el kell mozdulni a, mi­nősített többség irányába. A délelőtti ülésszakot követő munkaebéden az 52 ország kép­viselője két nagy kérdést vitatott meg. Az egyik: milyen garanciák mellett lehet kiterjeszteni a jövő­ben az EBEÉ békefenntartó sze­repét. A téma elsősorban a szov­jet utódállamok válságával, illet­ve Oroszország békefenntartó misszióival kapcsolatban vált aktuálissá. A másik nagy dilem­ma, hogyan kezelje az EBEÉ a délszláv válságot. A magyar hi­vatalos vélemény szerint az Eu­rópai Unió által kidolgozott cse­lekvési terv alapján kell megkez­deni a konfliktus megoldását, aminek része, hogy a jugoszláv utódállamok mindegyike foko­zatosan bekapcsolódjon a nem­zetközi közösség munkájába. Külön említést érdemel egy magyar-orosz közös javaslat. A két ország egy olyan dokumen­tum kidolgozását kezdeményez­te, mely állást foglal az agresszív nacionalizmus, a sovinizmus, antiszemitizmus és az idegen­gyűlölet elleni küzdelem szüksé­gességéről, és az EBEÉ ebből fa­kadó feladatairól. Gyarmati István, a magyar előkészítő delegáció vezetője el­mondta, Magyarország azt sze­retné, ha az EBEÉ a délszláv vál­sággal kapcsolatos fegyverzet­­csökkentési javaslatról a jövő decemberben esedékes budapes­ti csúcstalálkozó előtt döntést hozna. A Budapestre összehívott felülvizsgálati konferencia jövő év október 10-től december 2-ig tart majd, s a csúcstalálkozó vár­ható időpontja 7. és 8. lesz. Dip­lomáciai forrásokból egyébként úgy tudni, hogy az EBEÉ buda­pesti csúcstalálkozóján Magya­rország veszi át az EBEÉ elnöki tisztét Olaszországtól. Nagy Csaba Találkozóra készül a visegrádi baloldal December közepén a szlovák fő­városban találkoznak a visegrá­di együttműködés négy tagálla­ma szocialista és szociáldemok­rata pártjainak vezetői - jelen­tette Farkas József György. POZSONYI TUDÓSÍTÓNKTÓL A baloldali csúcstalálkozót a házigazdák, a Demokratikus Baloldal Pártja (DBP) és a Szlo­vák Szociáldemokrata Párt szervezik, az esemény várha­tóan december 18-19-én kerül sorra. A vendéglátók mellett a cseh, a lengyel és a magyar szo­cialista, illetve szociáldemokra­ta pártok küldöttei foglalnak helyet a pozsonyi tárgyalóasz­talnál, hogy áttekintsék az el­múlt időszak közösen haszno­sítható tapasztalatait, kapcso­lataik alakulását a Szocialista Internacionáléval, továbbá együttműködésük továbbfej­lesztésének lehetőségeit. A DBP-től szerzett informá­cióink szerint a visegrádi együttműködés történetében eddig egyedülálló pártközi ta­lálkozón Magyarországról Horn Gyula és Király Zoltán részvé­telével számolnak. Ugyancsak a Demokratikus Baloldal Pártjától értesült la­punk arról, hogy a párt elnöke Peter Weiss a jövő hét elején Budapestre látogat, ám nem pártvezetői minőségében, ha­nem mint a szlovák törvényho­zás első elnökhelyettese. A politikus december 7-8-án Dornbach Alajos országgyűlési alelnök meghívásának tesz ele­get, s az alkalmat fel kívánja használni a magyar parlament külügyi és más bizottságainak, valamint a különböző képvise­lőcsoportoknak a vezetőivel folytatandó eszmecserékre is. Ausztria kész segíteni szomszédainak Arra számítunk, hogy Ausztria 1995-ben teljes jogú tagja lesz az Európai Uniónak. Igyek­szünk minden segítséget meg­adni Magyarországnak, hogy követhesse példánkat - nyilat­kozta a Népszabadságnak dr. Michael Haupl, az Osztrák Szo­cialista Párt (SPÖ) bécsi veze­tője, városi pártelnök. Az SPÖ öttagú küldöttsége kétnapos látogatást tett Buda­pesten. Kedden megbeszélést folytattak Horn Gyulával, az MSZP elnökével. Grete Dum­­mer, Julianna Weisz, Manfred Wurm, Karl Swoboda és dr. Haupl küldöttségvezető politi­kai, gazdasági és szociális jelle­gű témákról cseréltek véle­ményt vendéglátójukkal. Dr. Haupl elmondta: pártja azt tartja szem előtt, hogy az ez­redfordulón a közép- és kelet­európai országok is tagjai lesz­nek az Európai Uniónak. Ezért Ausztria semmiképpen sem sze­retné ha szomszédai kapcsolatát vitás kérdések bonyolítanák. Bécs emiatt mindig készséggel áll rendelkezésre olyan nehéz­ségek elhárítására, mint ami­lyen a bős-nagymarosi problé­ma Budapest és Pozsony között. A delegációvezető szerint egyébként Ausztria továbbra is semleges akar maradni, s biz­tonsága garanciáját nem a NATO-ba való belépésben lát­ja, hanem az összeurópai biz­tonság erősítésében. Sz. J. Göncz-vizit Hannoverben Göncz Árpád köztársasági el­nök kedden Hannoverbe uta­zott, ahol ma részt vesz és be­szédet mond a Római Klub 25. évfordulós konferenciájának nyitóülésén. MTI-JELENTÉS A jubileumi tanácskozás témája Európa jövője, az új évezred kezdetének Európa-képe. A Ró­mai Klub konferenciája az „em­­ber-természet-technika” mot­tóval 2000-ben megrendezendő hannoveri expo tartalmi előké­szítését is szolgálja. Göncz Ár­pád felszólalására a tervek sze­rint ma kerül sor, kétnapos hannoveri tartózkodásának egyéb idejét magánjellegű prog­ramok teszik ki. Közgazdászok, mérnökök, matematikusok, jövőkutatók, pedagógusok, politikusok, nem­zetközi szervezetek alkalmazot­tai 1968-ban - Aurelio Peccei olasz közgazdász kezdeménye­zésére - jöttek össze először Ró­mában, hogy „az emberiség je­lenlegi és jövőben veszélyezte­tett helyzetéről” tanácskozza­nak. Ebből a találkozóból fejlő­dött ki a Római Klub, amely bi­zonyos időközönként ülésezik, tanulmányokat készít. Tolat a vonat A múlt héten megegyezés született az MDF és a MIÉP között, hogy a legna­gyobb kormánypárt négy parlamenti bizottsági helyet átad a Magyar Igazság és Élet Pártjának. Akár örülhetnénk is, hogy végre európai módon, szép egyetértésben, minden szélsőséges megnyilvánulás nélkül zajlik le valamilyen osztozkodás magyar parlamenti pár­tok között. Az a tény, hogy itt az MDF egy koalíción kívül álló pártnak tesz gesztusokat, akár jót is jelenthetne. Csak hát a MIÉP-et éppen az MDF vetette ki magából, nem is olyan régen, szélsőségesség, politikai szalonképtelenség miatt. No meg azért, mert Csurka István, a MIÉP mostani társelnöke MDF-alelnök korában gyomorforgató szemé­lyes támadást intézett Antall József miniszterelnök ellen. Mintha a miniszterelnök betegsége is valamiféle csurkai forgatókönyvet teljesítene be: mindent, ami az utóbbi hó­napokban történt annak érdekében, hogy a szélsőjobb ki­szoruljon a legnagyobb kormányzó pártból és a magyar kormánypolitikából, most, Antall József kényszerű távol­létében növekvő sebességgel vonnának vissza az MDF és a kormány döntéshelyzetben lévő politikusai. A politikai bennfentesek mára elég jó mozaikképet tud­nak összeállítani azokról a személyi változásokról, ame­lyekben tetten érhető az MDF mostani mozgása, a szélső­­jobboldaltól való, nehéz szívvel eldöntött, felemásan meg­valósult elhatárolódás, és most, a miniszterelnök akadá­lyoztatása idején mindennek a módszeres visszacsinálása. Nem csupán a csurkista médiumfőnökök elszabadulásáról van szó: más területeken is a szélsőjobb irányába mutat­nak egyes legújabb személyi mozgások. A magyar átlagpolgár számára olyan ez az egész, mintha állna egy leeresztett sorompó előtt, amelyen tolat egy te­hervonat. Szép lassan elgördülnek a vasúti kocsik az orra előtt, megállnak, aztán megindulnak visszafelé. Nem tud­ja, milyen sínről jönnek a vagonok, nem tudja, melyikre mennek: az az érzése, hogy ugyanarra, amelyikről jöttek. Nem lennék meglepve, ha valamelyik reggel Csépi Lajos beülne a Nap TV-be, és azt mondaná: az AVÜ visszavonta a meg nem írt Csurka-forgatókönyv ügyében indított pert. Sokat elmélkedtek korábbi, elhamarkodott döntésükön, és belátták, hogy mégiscsak Csurka István tudja a legjobb privatizációs szappanoperát írni, hiszen ezzel Nahlik Gá­bor személyében a médiaszakma legautentikusabb képvi­selője is egyetért. Akárhogyan is nézzük, Antall József kényszerű távolléte idején mind több jel utal a koalíciós centrum kiüresedésé­re. Az MDF küldetéstudatos politikusai addig élezik a helyzetet, amíg megszűnik ismét valóságos lehetőség lenni, hogy itt az európai politika három reprezentáns irányzata közül bármelyiket lehet választani, s hogy ezen belül is pártok és árnyalatok küzdelme és kiegyensúlyozódása ad­ja majd ki az elkövetkező évek kormányzatát. A küldetéses szélsőség a magyar jövőt már jóval a választások előtt le­egyszerűsíti a hatalom kérdésére: vagy mi, vagy azok. Nekem meggyőződésem, hogy ha ezt a kérdést így kiéle­zik, a választók döntése akkor is az lesz, hogy a mostani hatalomnak mennie kell. Lezsákéknak demokratikus kere­tek közt nincs esélyük a hatalomban maradásra. Az ő elva­­kultságuktól függ, hogy itt, most, Európa kapujában mit mernek meglépni és mit nem. A magyar társadalom számá­ra azonban a hatalom kérdésének kiélezése is rossz, mert ez összefogásra kényszeríthet mindenkit, akinek a céljai csak a mostani hatalom leváltása, illetve megtartása kér­désében esnek egybe. A ’94-es választásnak azonban több­ről, a „hogyan tovább?” konkrét útjairól kellene szólnia. Tanács István ­­k Világnapi töprengés Furcsa ez az AIDS. Olyan dolgokkal szembesít ben­nünket, amelyek mellett máskülönben szemlesütve mennénk el. Különösen így van ez nálunk, ahol különböző okokból oly sokáig nem illett a szexuális kultúráról beszélni. Ezért aztán nem is igen,léte­­zik, a demokrácia és a nyitott társadalom egyik nem lebe­csülendő állapotjelzőjeként makacsul ellenáll a fejlesztésé­re tett - igaz, harmatos - próbálkozásoknak. A fiataloknál kellene kezdeni, ám az iskolai nevelés terveit készítők sem igen vannak birtokában, ezért aztán rendre hatástalanok maradnak elképzeléseik. Nem csoda, ha tavaly összesen egymillió körüli óvszer fogyott hazánkban, ami a terméket koruk miatt még, illetve már nem használókat is számítva fejenként évi egyetlen darabot jelent. Ennél, a nyugat-eu­rópainak harmadát-negyedét kitevő értéknél pedig lakos­ságunk középrétegének azért mégiscsak jóval nagyobb a nemi aktivitása. Sokáig arra is hivatkoztak, mit akarunk, eredmények hí­ján még a tudósok is csak vitatkoznak a betegségről. Ma már azonban ez az érv is kifulladóban van, hiszen a soha nem látott intenzitással folyó nemzetközi erőfeszítések ap­ró léptekkel, de a remény irányába mutatnak. Nemrég francia kutatók a vírus természetének újabb fontos elemét, ismerték fel, s jövőre több fejlődő országban tömeges mé­retekben kezdődnek el a várhatóan hosszú évekre tervezett vakcinakipróbálások, melyekből a század végére már lét­rejöhet a hatékony védőoltás. Dollármilliárdok mozdultak meg, és még több kellene. Itt filléres alapon nem várható eredmény. Ezért is kell óvakodni a csodaszerekről vagy­­ nemzeti túlfűtöttségből - magyar megoldásról rend­re fel­röppenő hírektől. A magyar megoldást a fejekben kellene kezdeni, s ez nem megy kampányszerűen. Megfigyelhető, hogy az AIDS-ről sajtónk az év folyamán rendszeresen két nagy hullámban számol be. Nyáron az AIDS-világkonferenciák idején és a december elsejei világnap kapcsán. Ilyenkor egyébként is egymást követik a rendezvények, hiszen az ügyben tenni akaró összes szervezet el akarja költeni az adott évre ka­pott pénzt. Ami nem lenne baj, csakhogy a hatás gyakorta nem kielégítő. Hiányzik az ésszerű koordináció, az egyik rendezvény szervezői nem tudnak a másikról, és a sajtó szemérmessége miatt a közvélemény nem tud az esemé­nyekről. Nálunk az emberek különben sem igen akarnak tudni az AIDS-ről. Túl vannak az első sokk okozta ijedel­men, és még mindig úgy vélik, a balesetszerű istencsapás­ként értékelt betegség csak néhány szűk csoportot érinthet. Nem a betegségtől, hanem azoktól félnek, akikhez a beteg­séget tudatukban társítják. És főleg azoktól, akik hordo­zók a kórokozót vagy már kezelésre szorulnak. Holott a té­vedés végzetes lehet. Persze nem újabb félelmekre van szükség, hanem arra, hogy tisztán lássunk. Hogy tudjuk, AIDS-ügyben még nem vagyunk túl a nehezén, hiszen szak­értők az intravénás kábítószerezés és a prostitúció terjedé­sével régiónk járványügyi helyzetének rohamos romlásával számolnak. Hogy érezzük, az AIDS ellen csak a nyíltság és a tolerancia lehet a megoldás. Ehhez azonban tűnnie kéne az országban ma még uralkodó konzervatív tehetetlenség­nek. Palugyai István

Next