Népszabadság, 1995. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-02 / 1. szám
1995. január 2., hétfő_ KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT_ NÉPSZABADSÁG 3 ENSZ-évforduló pénzszűkében Létrehozásának 50. évfordulóját ünnepli 1995-ben az ENSZ. A kerek évforduló azonban a szervezet anyagi gondjaira is ráirányítja a figyelmet: még az sem biztos, hogy lesz elég pénz az ünnepségsorozat kellő színvonalú megtartására. Az IPS hírügynökség azt írta, hogy a világszervezet nagy nemzetközi cégektől igyekszik „kikönyörögni” a szükséges összeg egy részét. Pár diplomata azzal tréfálkozik, hogy „az ENSZ-t privatizálják”. Butrosz Gáli főtitkár pedig arra panaszkodott, hogy egyre több állam „felejti el” időben befizetni a tagdíjat, s a gazdagabb országok közül mind kevesebb mutatkozik hajlandónak a harmadik világ fejlesztésére szánt összegeket befizetni a világszervezet pénztárába. A különböző díjhátralékok már meghaladják a kétmilliárd dollárt. Az illetékesek az áldatlan állapot megszüntetése érdekében azt tervezik, hogy az adósokat eltiltják a legfontosabb fórum, a közgyűlés munkájában való részvételtől. A legnagyobb mulasztó éppen a világ egyik leggazdagabb országa, az USA. 1994 novemberében Washington 666 millió dollárral tartozott az ENSZ-nek. A hátralék-lista következő helyén a másik nagyhatalom, Oroszország áll 532 millió dollárral. Előfordulhat hát, hogy gondok mutatkoznak egyes miszsziók, így a nemzetközi békefenntartás és a preventív diplomácia terén. (Az ENSZ jelenleg 16 békefenntartó műveletben vállal szerepet, de 1995-ben ezek száma bizonyára tovább növekszik.) Míg 1990-ben csupán 410 millió dollárt tettek ki a békefenntartás költségei, addig az idén már mintegy 3,5 milliárdra volt szükség. A szervezet legnagyobb fejlesztési ügynöksége, az UNDP szintén kénytelen 30 százalékkal csökkenteni programjai számát, mivel a nyugati támogatók alaposan megkurtították pénzügyi hozzájárulásukat. A hozzájárulás deficitje 1992-95 között körülbelül egymilliárd dollár lesz. A csökkenést leginkább a szegény országok érzékelik, ahol az egy főre jutó éves jövedelem a 750 dollárt sem éri el. A fejlődő államok képviselői egyöntetűen arra panaszkodnak, hogy a hidegháborús időszak vége óta a gazdagabbak egyre kevesebb figyelmet fordítanak a harmadik világ gondjaira. A fejlesztési támogatás fogalmát már nemigen használják, ehelyett mind többet emlegetik a többpárti demokrácia, vagy az emberi jogok kifejezéseket, amelyek csupán a figyelemelterelést szolgálják - hangoztatta nemrégiben Sri Lanka ENSZ-nagykövete. A washingtoni világkutató intézet egyik munkatársa pedig ehhez hozzátette: a hidegháború vége óta a világban minden egyes „békére költött” dollárra 140 fegyverkezésre fordított dollár jut. R. M. Újévi üzenetében Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár méltatta a békefenntartó feladatot ellátó világszervezeti katonákat, mondván, hogy büszkék lehetnek eddigi tevékenységükre. Egyben felszólította őket, hogy az új esztendőben még nagyobb odaadással teljesítsék kötelességüket. Az ENSZ ez idő tájt világszerte 16 békefenntartó akcióban vesz részt, amelyekben 70 ezer kéksisakos kapott feladatokat, ebből 40 ezren a volt Jugoszláviában szolgálnak. Minden újabb válsággal tudatosodik bennünk - írta Gáli -, hogy a béke, a fejlődés, a szociális igazságosság és a demokrácia megteremtéséhez nem elegendőek a politikusok elképzelései, szükség van azoknak az embereknek a munkájára is, akik nap mint nap újult erővel - olykor nagy veszedelemben - szentelik magukat feladatuknak. A béke nem adódik önmagától! Vezető államférfiak újévi üzenetei az emberiség előtt álló feladatokról HÍRÖSSZEFOGLALÓNK A régi tragédiák megismétlődésének megakadályozására erősíteni kell az európai integrációt, mert a nacionalizmus, az idegengyűlölet és a vallási fanatizmus gonosz eszméi nemcsak a Balkánon találnak támogatókat - jelentette ki Helmut Kohl újévi köszöntőjében. A német kancellár rámutatott: idén lesz a második világháború befejezésének 50. évfordulója, s az utóbbi évszázadokban most először a németek már fél évszázada békében élnek. De a béke nem önmagától adódik, hisz Európában jelenleg is folyik háború, a volt Jugoszlávia területén embereket üldöznek el lakhelyükről. Nyomasztó, hogy több mint három év múltán még mindig nem látszik a megoldás. Németország humanitárius területen a jövőben is segíteni fog, és meggyőződése, hogy csak tárgyalásos úton lehet valódi békét teremteni - hangsúlyozta. A hazai gondokról szólva a munkahelyteremtést, a tömeges munkanélküliség mérséklését nevezte Kohl a legfőbb feladatnak. Figyelmeztetett: az 1994- ben megindult gazdasági növekedés senkit ne töltsön el elégedettséggel, mert a versenyképességének megőrzése érdekében nagyon sok a tennivaló. Roman Herzog szövetségi elnök a Deutschlandradiónak adott szilveszteri interjújában óvott tőle, hogy külföldön esetleg nagyravágyást mutató kép alakuljon ki Németországról. Nem törekszünk egyedüli vezető szerepre, s az országot külföldön olyannak kell bemutatni, mint amilyen békés és nem követelőző - mondta az elnök. Úgy vélte: a közép- és kelet-európai kommunista rendszerek összeomlása terheinek nem szabad egyedül Németországra jutniuk, s szorgalmazta, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az európai történelem és kultúra közös vonásainak kidomborítására. Az európai egyesülési folyamat folytatására biztatott Francois Mitterrand köztársasági elnök hagyományos újévi üdvözletében - jelentette párizsi tudósítónk. Hosszú hivatali ideje során az államfő ezúttal tizennegyedik, s egyben utolsó elnöki jókívánságait tolmácsolta a franciáknak, mivel a májusban végleg leköszön. Súlyos betegsége ellenére Mitterrand hangsúlyozta: kitart elnöki posztján, nem készül hamarabb távozni. Martti Ahtisaari finn államfő a hírügynökségi beszámolók szerint az európai béke és biztonság kérdéseire helyezte a hangsúlyt újévi beszédében. Felszólította Oroszországot: törekedjen békés szerepre a világban. Úgy vélte, a nagy háborúk veszélye Európában elmúlt, ám felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi konfliktusok árthatnak a békének, és a nemzetközi közösség egyre kevesebb erővel rendelkezik ezek megoldására. Csiang Cö-min kínai államfő a fontos események évének nevezte az új esztendőt, emlékeztetve rá: az idén lesz 50 éve annak, hogy véget ért a második világháború, s megalakult az ENSZ. Akihito japán császár a fél évszázada véget ért „legrettenetesebb háborúra” emlékeztetett a nemzethez intézett üzenetében, s az áldozatok emlékét idézve kívánt békés új évet Japánnak és az egész világnak. Iliescu derűlátó, Markó kritikus MTI-JELENTÉS Nagy fontosságú esztendőnek nevezte szombat esti újévi üzenetében Ion Iliescu román államfő az elmúlt évet. Értékelése szerint ugyanis nemcsak hogy véget ért a román gazdaságot négy éve jellemző hanyatlás, hanem először mutatkozott - egyelőre még szerény - élénkülés a gazdasági életben, az ipari és mezőgazdasági termelésben, az exportban, bizonyos fokig stabilizálódott a nemzeti valuta, a társadalmi élet nyugodtabbá vált. Az 1995-ös esztendő két nagy célkitűzéseként az államfő a „nagy privatizálás” előmozdítását és gyorsítását, továbbá a külföldi tőkeberuházások növekedésének elérését jelölte meg, és reményét fejezte ki, hogy az új évben az életkörülmények is érezhetőbben javulnak. Iliescu elnök a külpolitikai célok között sorolta fel a szomszédokkal való viszony javítását is. Nehéz évet zárt az RMDSZ, az ellentmondásos román belpolitikai életben rengeteg kihívással kellett szembenéznünk - mondta az MTI tudósítójának adott telefoninterjúban Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Ezek az ellentmondások nemhogy nem oldódtak, hanem éppenséggel éleződtek - hangsúlyozta -, hiszen miközben a romániai politikai élet felelősei szándéknyilatkozatok szintjén az európai integrációt és a demokratikus nyitást hirdették, a valóságban ezzel ellentétes folyamatnak lehettünk sajnos nemcsak tanúi, hanem szenvedő részesei is. Az RMDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évben teljesen nyílttá és nyilvánossá vált a szövetség a kormánypárt és a román nacionalista szélsőséges pártok között, utóbbiak egyike be is került a kormányba, és felerősödtek a magyarellenes, RMDSZ-ellenes hangok. Ugyanakkor - mondta Markó Béla - az RMDSZ erősödött ebben az évben, véglegesen kiépültek azok a testületei, amelyeket annak idején a brassói kongresszus kijelölt, és ezek a testületek jó munkamegosztással dolgoznak. Markó természetesnek mondta a szövetségen belüli konfliktusokat, konfrontációs helyzeteket. Külön kiemelte a szövetség külpolitikai tevékenységét. Az RMDSZ helye és szerepe jelentősen nőtt e téren, a szövetség közvetíteni tudta elképzeléseit a különböző európai és nemzetközi fórumoknak, és ennek meglesz a maga hozadéka. Elfogadhatatlan a vajdasági autonómiaterv — nyilatkozta Zorán Lilics jugoszláv elnök, aki szerint jó a magyar-szerb viszony Mind a jugoszláv, mind a szerb elnök békét vár az új évtől a Balkánon. Zorán Lilics jugoszláv államfő az MTI és a Magyar Rádió tudósítójának adott nyilatkozatában kifejtette: számukra elfogadhatatlanok a vajdasági magyarok autonómiatörekvései, azok mind az ország belső rendjének, mind a nemzetközi gyakorlatnak ellentmondanak. Hangoztatta: országa tiszteletben tartja a kisebbségek jogait. Lilics szerint Jugoszlávia mindvégig fontos szerepet játszott a boszniai válság rendezésében, és ez a szerep még jelentősebbé válik a most következő szakaszban. Jugoszlávia bevonása nélkül nem lehet rendezni a délszláv válságot. Véleménye az, hogy országa mindent megtett az embargó feloldása érdekében, függetlenül attól, hogy indokolt volt-e a szankciók bevezetése vagy sem. A térség békéjének megteremtése most a világ országaitól, az ENSZ Biztonsági Tanácsától, és leginkább a szemben álló felektől függ. Bízik abban, hogy 1995- ben sor kerül a szankciók eltörlésére, vagy azok további szűkítésére. Meggyőződése, hogy valamennyi szomszédjuk - köztük Magyarország is - ezt kívánja, hiszen a környező országok hatalmas károkat szenvednek a blokád miatt. Hozzáfűzte ugyanakkor: a délszláv válság valamennyi vonatkozásának átfogó kezelése, és minden olyan követelés, hogy a koszovói, krajinai és egyéb problémákkal összekapcsolják a Jugoszlávia elleni szankciók feloldását, a harcok kiszélesedését és az egész Balkán lángba borulását eredményezné. A jugoszláv államfő cáfolta azokat a vádakat, melyek szerint Belgrád „Nagy-Szerbia” létrehozását tekinti céljának, de úgy vélte Nagy-Szerbia, Nagy- Horvátország a régi Jugoszláviában létezett, hiszen minden szerb és minden horvát egy államban élt. Mint mondta, biztos abban, hogy a szerbek és a többi délszláv nemzet kénytelen lesz helyreállítani a gazdasági kapcsolatokat, a közös környezet hatására jószomszédi viszonyt kell kialakítaniuk egymással. Állította: Jugoszlávia addig nem ismerheti el Bosznia-Hercegovina függetlenségét, amíg a három ott élő nép számára elfogadható megállapodás alapján nem alakul meg az új állam. Macedónia esetében viszont nincs komoly akadálya az elismerésnek, ma kizárólag a görög-macedón vita tartja vissza Belgrádot ettől. Horvátország esetében Jugoszlávia támogatja a Cyrus Vance által kidolgozott háromlépcsős tervet, amelynek első szakasza, a harcok beszüntetése már megvalósult. A politikai megállapodást követően Jugoszlávia elismeri Horvátországot is - mondta az államfő. Koszovót a szuverén Szerbia részének mondta, ami az is marad, „természetesen az albán nemzeti kisebbség jogainak tiszteletben tartásával”. Koszovónak Szerbia megadja a területi, a politikai és a kulturális autonómiát, de nem jöhet létre állam az államban. Ugyanakkor Lilics elutasította a vajdasági magyarság autonómiatörekvéseit, s kijelentette: Jugoszlávia a nemzetközi normák alapján tiszteletben tartja a nemzeti kisebbségek jogait. Az 1990-es alkotmány szavatolja a Vajdaság területi autonómiájának folytonosságát. A magyar kisebbség Szerbia lakosságának három és fél, Vajdaság lakosságának pedig tizenhét százalékát teszi ki - idézte a hivatalos adatokat. A magyar autonómia tehát szóba sem jöhet, hiszen ezzelmegbomlana a nemzetiségek egyenjogúságának összhangja. Az államfő ezzel együtt elégedett a jugoszláv-magyar kapcsolatok alakulásával. A jugoszláv külpolitika egyik prioritása a szomszédokhoz fűződő kapcsolatok javítása és az együttműködés szélesítése. Magyarország nemcsak földrajzi fekvése, hanem a kapcsolatok javításában rejlő lehetőségek miatt is nagyon fontos számunkra - mondta. Megállapította, hogy a kapcsolatok színvonala elmarad a mindkét fél számára kívánatos szinttől és a lehetőségektől. - A nemzetközi fórumokon időnként olyan magyar vélemények hangoznak el, amelyek szerintünk nem felelnek meg a kapcsolatok elmélyítését célzó törekvéseknek. Milosevics szerb elnök újévi köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy országa 1994-ben valamennyi fontos célját elérte: közel került a béke, megindult a gazdasági fejlődés, s megindították a bűnözés elleni harcot. A gazdaságban a válságkezelési programnak köszönhetően nagy sikereket értek. Milosevics elmondta: biztos abban, hogy a szerbiai polgárok, intézmények és szervezetek bevonásával az ország 1995- ben is megvalósítja célkitűzéseit, s az esztendő újabb sikereket hoz majd Szerbia számára. Azt várja - mondta -, hogy az egykori Jugoszlávia minden térségében elhallgatnak a fegyverek. Szarajevói buszmegálló££ ma Hercegovinára, aminek nem lehet eléggé örülni. Eközben a harctereken és a tárgyalóasztaloknál az ég adta világon semmi sem változott. Azaz, Bihacnál továbbra is lőnek egymásra a szakadár és nem szakadár mohamedánok, továbbá a nem boszniai, hanem horvátországi szerbek, akik a szakadárokhoz hasonlóan nem csatlakoztak a Carter által kieszközölt karácsonyi tűzszünethez. És azt sem mondhatni el, hogy Akasi Jaszusi ENSZ-főmegbízott („uraim, igen jó híreim vannak az önök számára”) akár a legkisebb politikai engedményre rábírta volna a harcoló feleket, mármint Karadzsics szerbjeit és a szarajevói mohamedán kormányt. Van viszont a legfrissebb, négy hónapra szóló tűzszüneti megállapodásban egy olyan passzus, amelyik újdonság: közvetlen tárgyalásokat irányoz elő a háborúskodó felek között. Minden ilyen tárgyalás eleve törvényesíteni fogja a Bosznia háromnegyede fölött uralkodó Karadzsicsot, kit Szarajevóban és a világsajtóban mind ez idáig csak lázadónak volt szokás becézni. Mégpedig abból a fikcióból kiindulva, hogy Bosznia-Hercegovinának törvényes, nemzetközileg elismert kormánya van, amely egy szerb agresszió áldozata. Tekintettel azonban arra, hogy a boszniai szerbek mindig is az ottani népesség jó egyharmadát tették ki, a mohamedán többséggel való szembenállásuk soha nem szolgálhatott valós és elégséges indokként arra, hogy őket szakadároknak vagy lázadónak minősítsék. A Bosznia-Hercegovina névre hallgató igazgatási körzet nem volt és valószínűleg nem is lesz az ő államuk. Ezzel szembe kell nézni. Lehet, hogy az újévi tűzszünetnek ez a racionális mozzanata most már valóban érvényesülni tud. Az emberek, népek hálásak lesznek érte. Elvileg most négy hónap van arra, hogy a bosnyák politikusok valamilyen megállapodásra jussanak Bosznia-Hercegovina jövőjéről. Tiszta sor, hogy egy mohamedán állam terve szóba sem jöhet. Jó volna, ha újjá alkotnák azt a kozmopolita, sokfajú és sokkultúrájú államalakulatot, amilyen ez a titói köztársaság 1991 előtt volt. Időközben azonban a nacionalista hisztéria uralkodó állameszmévé vált az egész volt Jugoszláviában. Következésképp a boszniai szerbeknek lehetőséget kell kínálni arra, hogy a többi szerbbel egy államban éljenek, és ne kapjanak olyan „trianoni traumát”, mint mi kaptunk háromnegyed évszázada. De meg kell születnie közben Európa második (Törökország után és Albániát nem számítva a második) mohamedán államának is, bármennyire ne tessék ez sokaknak. Az etnikai elkülönülés ez idő szerint nem látszik megkerülhetőnek. Ha azonban megtörténik, és rendezett módon történik meg, akkor el lehet kezdeni újra építkezni, esetleg olyan alapon, mint amilyen a titói Jugoszlávia számomra ma is rokonszenves államrezonja volt. Fájdalom azonban, ma még olyan vigasztalan tervek vannak napirenden, minthogy például a szerbek „saját” Szarajevót építsenek maguknak, csak maguknak, mohamedánmentesen. Kíváncsi vagyok, hogy erről az esztelenségről ugyan ki és kivel tud megállapodni? Utóirat: Közben Angliában megszüntették annak a rendelkezésnek a törvényi hatályát, hogy a buszmegállóknál sorban állva kell várakozni. A dolog szomorú, a néhai Mikes György szerint az angolokban genetikus képesség alakult ki arra, hogy adott esetben rendezett, egyszemélyes sort képezzenek egy megállóban. Mostantól fogva ez nincs, de azt olvasom, hogy a hatóság úgy véli, nagy tülekedés mégsem lesz, mert „mi még mindig egy jól nevelt nép vagyunk”. A történet csak annak a példázata, hogy kit mi foglalkoztat 1995 első napján Európában, mindannyiunk közös otthonában. Aczél Endre B ' I Üdvözletem. Én vagyok a Boldog új év. Jó . U. e. E helyen járok? Rossz helyen jár. Nem hiszünk magának. Néhány társa megfordult már nálunk a közelmúltban, valamennyien ezzel a szöveggel kezdték. Jöttek sorban, blazírt pofával, mintha semmi közük nem lenne az előttük érkezetthez, álltak az ajtóban ünneplőben, elvárták volna tőlünk, hogy mi se emlékezzünk, legyünk inkább meghatva, hiszen itt vannak tisztán, üdén, magabiztosan. Nekünk, a „megszorító intézkedések generációjának” minduntalan az az érzésünk, hogy a Boldog új év röhög rajtunk, szaporodó ráncainkon, ahogy svájfolt zakónkban, a sok mosástól fölfelé kunkorodó nyakú ingben, szilveszterre rendelt jókedvvel markoljuk a BB tankpezsgőt, majszoljuk a ropit. Ezek az évek az első pillanatban mindig boldognak titulálják önmagukat. A végén pedig van képük az arcunkba vágni: „Mit vártatok tőlünk? Elteltünk, és kész. Átéltetek minket. Nem elég?” És lassacskán valóban megelégszünk ennyivel. Újra és újra hajtogatjuk a közhelyet, amely úgy két évtizede még jó poénként látott napvilágot: közepes év vár ránk, ami rosszabb lesz, mint a tavalyi, de jobb, mint a következő. Illetve már ezt se mondjuk. Már semmit sem mondunk. Állunk, kezünkben a koccintásra emelt pohár, puszik, vállak lapogatása, a televízió képernyőjén hazánk fotóit kísérik a Himnusz hangjai, a másfél szobák félszobáiban fölbőg egy-egy kisgyerek, valaki bedobja, hogy mit akartok, néhány száz kilométerrel arrébb lőnek, de ettől sem lesz feldobottabb a hangulat, mert már túlvagyunk a folyamatos viszonyításokon, nem érdekel már senkit sem, hogy mikor hozható be a Nyugat, mikor válik Európává Kelet, mert mire elértük, hogy minden legyen a kirakatokban, semmi sem maradt a zsebekben; kárörvendünk, amikor olvassuk, hogy panaszkodnak a kereskedők, visszaesett a karácsonyi forgalmuk, de rossz telük volt még a fenyőfaárusoknak is, placcukon ott hagyták az el nem adott fákat, kivágott kiserdőkként pompáznak a betonon; a kárörömmel vegyes düh sokakat inspirál tettekre: jópofa telefonokra bombaügyben, Mercik radiálgumijainak kiszúrására, Molotov-koktél hajigálására, elszámolás helyett leszámolásra. Már szemrehányást sem teszünk senkinek. A kormányok szorgosan B. u. é.k-oznak nekünk, és olyan őszinték, hogy annál őszintébbek már nem is lehetnek, nincs hitegetés, egy ideig arról beszéltek, hogy jövőre majd jobb lesz, mostanában rájöttek arra, hogy az túl közeli időpont, kifizetődőbb, ha még egy esztendőt rászámolnak, az már olyan messzi van, hogy odáig már senki sem gondol előre. Ez az ország már mindenét összébb húzta, miközben szilveszter táján az új évek cinikus mosollyal dőltek az ajtófélfának, jól tudván, hogy eljövetelük szükségszerű, életünkből kirúghatatlanok, folyton arról igyekeztek meggyőzni bennünket, hogy ők nemcsak újak, de boldogok is lesznek. Miközben tehát ma már senki sem áltat bennünket, a B. u. é. k szaveszterkor konokul mellénk szegődik, kalapot emel, postással csengettet, üdvözlőlappal csábít, konfetti, szerpentin, trombita kíséri útját egészen addig, amíg mi is szánkra nem vesszük. B. u. é.k mindenkinek. Január elseje azonban már nem hazudik. Másnapos. Ő már mi vagyunk. Tamás Ervin