Népszabadság, 1996. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-08 / 6. szám
18 népszabadság _ A boszorkány látja a jövőt No, mondom magamnak egy nem szép újévi reggelen, ez így nem mehet tovább. Ez így nem mehet tovább, hogy itt állok, illetve fekszem teljes bizonytalanságban, a rádió szól, mondja benne Szabó Iván mint ellenzék, hogy teljesen felesleges volt pótköltségvetést csinálni, mert úgy rossz az egész, ahogy van, aztán meg Békesi mondja, a tévében, hogy nem volt felesleges, mert rendbe kell hozni, amit eddig elrontottak, és ha nagyon fegyelmezetten végrehajtjuk mi állampolgárok az egyensúly-helyreállítási programot, akkor fogcsikorgatva ugyan, de elérjük, hogy egy év múlva csak kicsivel élünk rosszabbul, mint most, de megalapozzuk, hogy a következő évben úgy fellendüljünk, hogy nosza, Szabó meg rum trucc is azt mondja, hogy nem fel-, hanem lefelé fogunk lendülni, mert a restrikció, amit a mostani gazdaságpolitika képvisel, az speciel úgy hazavágja az országot, hogy még az is arról kódol, aki most 600-as Merciből kikönyökölve hívja Westel-Pannon 900-450 rádiótelefonján a hétvégi titkárnőjét. (No a reklámmal megvolnék.) Békési erre... De nem is folytatom, szóval az a lényeg, hogy itt állok - mondtam már, hogy fekszem, csak mindig összekeverem, hogy még talpon állok-e, vagy már engem is ledöntött a tőke és a hozzá oly szervesen kapcsolódó vadkapitalizmus farkastörvénye a lábamról tehát itt fekszem leterítve a nagy hivatásos jövendőmondók szópárbajának kereszttüzében, és halvány lila gőzöm nincs arról, hogy mi is vár ebben az esztendőben rám. Egyesek eskü alatt vallották, hogy az expo lemondásával sok tízmilliárdot takarítottunk meg, s ez igen hasznos lesz majd a jövőben az országnak, mások meg azt mondják, hogy ezzel aztán végképp elfűrészeltük magunk alatt azt a bizonyos ágat. Szól a rádió, és mondja, hogy közelebb kerültünk Európához, és ebben az évben még közelebb kerülünk. Ettől még elkezdek félni, hogy ha már a közelebbnél is közelebb kerülünk, akkor észre se vesszük, hogy átmegyünk a közepén, és kikötünk valahol megint a peremén. No ebből elég volt - gondoltam, ez így nem mehet tovább. Szakemberhez fordulok. De igazihoz. Nekem ne jöjjenek itt falmelléki dumákkal, hogy az államadósság kamat- és tőketerhe miatt a GDP-növekedés ennyi meg annyi százaléka nem használható fel belföldi fogyasztásra... Elég volt. Mondja már meg végre valaki, hogy mi lesz. Pontosan, egzaktan, tudományosan, félremagyarázhatatlanul. De hol lelhető fel manapság csalhatatlan jövendőmondó e honban? Természetesen az ország szívében, annak is a kellős közepén, ahol a kurta markú APEH kutat adócsalók után, hogy a behajtott pénzekből bearanyozza az állam nyugdíjas jövőjét. Hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, Budapest kellős közepén, a Nagykörútról nyíló Tátra utcában - mely Sallaiból magasult Tátrává -, ott is a 24-es szám első emeletén van egy lakás, melynek ajtaján ennyi áll: Vörös Rébék. A Vörös Rébék a Magyar Boszorkányszövetség ügyfélszolgáltató irodája, világosít fel Mészáros József Cézár a Henri Wintermans szivar füstjébe burkolózva, diszkréten lesötétített dolgozószobájában. A boszorkányság vallásként van bejegyezve Magyarországon, mondja a határozottan szimpatikus negyvenhét éves férfi, aki megajándékoz a Boszorkányság története című könyvvel, melynek második oldalán a boszorkányság főbb jellemzői alcím alatt a 4. pont így hangzik: A boszorkány látja a jövőt. Végre valaki. Mészáros József névjegykártyáján szerényen ennyi áll: Magister Templi. Valahogy úgy lehetne fordítani, hogy a Templom Nagymestere. Ez rangot és fokozatot jelent. A boszorkányoknak nyolc fokozata létezik, és igencsak elönt a nemzeti büszkeség, amikor megtudom, hogy a mi Mészárosunk, aki a Magyar Boszorkányszövetség négy vezetője közül a sajtókapcsolatokkal megbízott főember, az angliai vizsgabizottság előtt a stúdiumok előrehaladtával letette a hatodik fokozatot. Mészáros tehát abszolút beavatott. Ha az egyszerű átlagpolgár boszorkány is látja a jövőt, akkor Mészáros pláne. Leülök vele szemben, és miután a szivarárakról beható és tömény információcserét folytattunk, belevágunk a közepébe. A legfontosabb, hogy a délszláv háború nem terjed át Magyarországra. Ezt ők boszorkányok már évekkel ezelőtt kérték egy összejövetelükön az istenségektől, és ez az óhajuk teljesült is. Polgárháború sem lesz Magyarországon - ez tuti. De a többi... - Minden a legnegatívabb - löki elém a kegyetlen szavakat Mészáros. Többen is megnéztük Magyarország jövőjét, de semmi jót nem tudunk mondani 1995-re. Mivel nézték meg az ország jövőjét? - kérdezem szorongva, hogy hátha a Világbank adóslistájának rangsorát említi alapként, de a válasz megnyugtat. - Kártyával, kristálygömbbel és ingával. De semmi jót nem tudunk mondani. Sztrájkok lesznek, kisebb-nagyobb összecsapások. A koalíciós pártokban hatalmas botrányok követik egymást. E kijelentés után szívemet görcsszerűen szorítja két marokra a páni rémület. Mészáros, mintha érezné a bensőmben dúló vihart, bölcs mosollyal megnyugtat. - Olyan nagyon nagy baj nem lesz, de a kormány az év második felében szétválik. - Mire? - szalad ki szájamon a feljajduló kérdés. - A két koalíciós pártra. - És ki lesz a miniszterelnök? - Horn Gyula marad. - Mit tud még mondani 1995-ről? - Az a nagy bűnözési hullám, ami eddig volt, alábbhagy. - Tehát a rendőrség úrrá lesz a helyzeten? - Nem. A maffia megelégeli az itteni állapotokat. Olyan fokú a káosz az országban a bűnözés terén, hogy az már a maffiának sem jó. Rendet fognak csinálni egymás között, szabályozzák a piacokat, végleg megtörténik a területek felosztása, a dolgok a maguk rendje szerint fognak menni, mindenki tudni fogja ebben az évben, hogy ki melyik részen ül, és ezt tudomásul veszik. De az egyszerű polgárnak nem a maffiától kell tartania, hanem attól, hogy kilopják a pénztárcáját a buszon. A rendőrségnek ebben az évben marad a piti bűnözés felszámolása, ebben haladást fog elérni, ez az év jóval nyugalmasabb lesz ebből a szempontból. - Megnézték-e a kristálygömbben, hogy növekszik-e az idén az ipari termelés volumene? - Ezt nem néztük meg. - És azt, hogy lesznek-e természeti katasztrófák, nagy tömegszerencsétlenségek? - Sajnos ezt sem tudtuk megnézni - sóhajt Mészáros -, mert tagtársaink igencsak elfoglaltak, mindegyiküknek munkahelye van, ahol erős a leterheltségük, és nem tudnak elég időt fordítani a komoly elmélyültséget igénylő dolgokra. A beszélgetés eme pontján arra terelődik a szó, hogy egy híres orosz jós pár héttel ezelőtt kimondta a világvégét, de az valahogy nem méltóztatott bekövetkezni. Nem rendítik-e meg a visszatérő világvégejóslások a hivatásos jövendőmondók hitelét? - Nem - válaszolja Mészáros hiszen a boszorkányság főbb jellemzőinek hetedik pontjában le is van írva, hogy a boszorkány nem hisz az ördögökben és a világvégében. - Tehát, akik mindig megjósolják az éppen soron következő világvégét, azok nem is komoly jósok? - Egy biztos, hogy nem boszorkányok - jelenti ki Mészáros, amitől visszatér éppen füstköddé válni készülő bizodalmam, és így már ismét fel merem tenni a következő kérdést. - Mikorra lehet valami pozitív változást látni az ország életében? Kártya, inga, kristálygömb stb. szerint... - Hajnalpírt vélünk látni 1996 második felében... - Ez biztos? - csapok le mohón a kijelentésre. - Nézze, biztosra azt tudjuk mondani, hogy májusra kizöldül a fű. Mészáros egy pillantást vet a sötétben csendesen surrogó magnóra, szorgalmasan jegyzetelő, dolgos kezemre, és az előbbi kijelentést határozottan megtoldja egy szóval. - Talán. - És mi a biztos erre az esztendőre nézvést? ■ - Aszályok előfordulhatnak. Melegszik az időjárás világviszonylatban. Miközben hálásan szorongatom a kezét, elbúcsúzunk. Vége a bizonytalanságnak. Szigethy András A maffia megelégeli az itteni helyzetet... rédei ferenc felvétele (Folytatás a 17. oldalról). A helyi oktatás fejlődése és a multinacionális vállalatok több évtizedes tevékenysége együttesen kialakít egy globális munkaerőtömeget, amely a tervezéstől-fejlesztéstől a pénzügyeken át az építőiparig bárhol képes elvégezni azokat a feladatokat, amelyek korábban az iparilag fejlett nyugati országok fehérgallérosai privilégiumainak számítottak. A globális vagy információs világban egyre kevesebb nagy- és nagyon sok kistulajdonosé a meghatározó termelőtőke. A jövedelmeket sokkal inkább a végzett munka minősége és piacképessége, végső soron tehát a képzettség határozza meg, s nem a birtokolt tulajdon mennyisége. A globális termelés menekül a feszültségek elől, tehát a társadalmi konfliktusok közeléből is. A „lenyúlt pénzek” vagy a korrupció következtében megdráguló termelés ugyanúgy nem versenyképes, mint a rosszul felismert érdekek miatt önző, a társadalmat szétszakító elosztás létrehozta feszültségek régiója. A magyar matematikát, szoftvergyártást ma még nemzetközileg is jegyzik, de nem jobban, nem magasabb áron, mint például a bolgár számítógép-tudományt, az orosz fizikai alapkutatásokat, repülőgépipart. Országunkkal szemben az elvárás egyértelműen az oktatás fejlesztése, amely a tőkebefektetések racionalitásának megalapozója lehet. A perspektivikus régiók között tartják számon a győr-soproni területet, nagyjából Pozsony környékével, Nyugat- Csehországgal és Poznan vidékével egy szinten. A régiót már régen nem tekintik az olcsó, képzett munkaerő bázisának, sőt a lakosság az arányokat tekintve műszakilag alulképzett, jogilag, a nem pénzügyi és banki közgazdaságtanban és a hagyományos humán területeken túlképzett, az elektronikai és a műszaki bázistudományokat tekintve viszont jelentős a lemaradása. Kevéssé érvényesül a vonzó távol-keleti, délkelet-ázsiai munkahelypiacokat meghatározó „iskola típusú értékrend”. Ez azt jelenti, hogy a siker, mint az iskolában az osztályzat, jórészt kiszámítható, s minél inkább, annál jobb. Vagyis a pontosan meghatározott követelmények minél egyértelműbben mérhető telejesítése, a „megfelelési mutató” a legfőbb vektora a karriergörbének. Végezd el ezt az iskolát, felelj meg ilyen és ilyen követelményeknek és ez meg ez lesz belőled, ilyen és ilyen jövedelemmel így fordítható le a dolog. A „nem tudsz valaki megfelelőt” típusú érvényesüléshez szokott Kelet-Közép-Európa ehhez képest óriási hátrányban van. Pillanatnyi helyzetében a régió tipikus köztes terület: nem tudja diktálni a meghatározó trendeket, nem eléggé innovatív, ugyanakkor már nem tekinthető vonzó termelőbázisnak. Még bonyolultabb Oroszország helyzete, ahol a folyamatosan és megállíthatatlanul polarizálódó társadalom szűkülő piaca napról napra értékeli le a hadiiparban képződött munkaerőt. A bevonuló nyugati tőke nyomában folyamatosan képződő yuppie-mentalitású fiatal réteg jövőjét behatárolja, hogy a munkáját elvesztő, zsugorodó vásárlóerejű középkorú és idősebb lakosság mindinkább önellátásra kényszerül berendezkedni, a létfenntartáson kívül nem marad vásárlóereje, s az üzletemberek egymásnak dolgoznak. Ilyen értelemben a nemzetközi tőke számára hamarosan vonzóbbá válhat Vietnam és Kína, ahol az oktatási intézmények olcsón és nagy tömegben képzik a kiválóan használható munkaerőt. Vagy szívesen idézik a brazíliai példát, ahol a dolgozók bérköveteléseinek befagyasztása, a termelés felfejlesztése és az adócsökkentések ármérséklő hatására mindössze két év alatt 750 ezerről egymillió fölé emelkedett az otthon gyártott, a belső piacon eladott gépkocsik száma. □ A globális informatikai világtőke kívánalmainak eleget tevő munkaerő éppen az ellen küzd, amiből a legfőbb vonzereje fakad: az igénytelensége ellen. Azonos munkafeltételek, nagyobb bérek, biztonságosabb, jobb munkakörülmények szerepelnek a követelések között, ráadásul ott, ahol korábban ismeretlen volt a szervezettség, az erős szakszervezeti mozgalom. Oroszországban a privatizált, nyugati tőkével működő vállalatok dolgozói az új helyzetben az új alkalmazóktól akarnak valamelyes kárpótláshoz jutni a kommunizmusból a kapitalizmusba való átmenet hét szűk esztendejének elviseléséért. Az állam által elnyomott, a szervezkedési szabadságuktól is megfosztott kínaiak az új körülmények közepette próbálják meg jogaikat érvényesíteni. Harcukat megalapozza, hogy a biztonsági és más műszaki követelmények elhanyagolása tömeges balesetekhez, épületek összomlásához vezetett. A csehek mindinkább a német, a magyarok az osztrák dolgozók fizetésével mérik magukat. Vietnamban már nem ismeretlen fogalom a sztrájkjog. Indonéziában sztrájkokkal kezdődött lázadások tanúsítják, hogy a kormány már nem ellenőrizheti a szakszervezeteket. Dél-Afrikában a hagyományosan harcos szervezetek a nemzeti újjáépítés programja jelszavainak hatására váltak időlegesen partnerré, az elképzelések kudarca esetén újra megmutathatják oroszlánkörmeiket. A multik megpróbálják saját érveiket hangoztatni. Ezek közül az egyik legerősebb, hogy azok a dolgozói jogokért folytatott küzdelmek, amelyek eredményeként nem nő (és nem nőhet) a foglalkoztatottság szintje, nem fejlődik a gazdaság, hosszú távon nem hatnak a dolgozók érdekeivel egy irányban. Sőt az eddigi fejlemények inkább azt bizonyítják, hogy a fejlődő vagy posztkommunista világban a dolgozók sehol sincsenek a folyamatokat meghatározó pozícióban. Ennek ellenére egyre kevésbé tarthatók a munkaerő árában ma még megfigyelhető különbségek. Igaz ugyanis, hogy az ipartelepítés során a legnehezebben mozgatható tényező maga a munkaerő, de éppen a globális folyamatok, az információs világ kiépülése csökkenti ennek az érvnek az erejét. Ha a világon továbbra is a demokratizálódás marad a legfontosabb tendencia, aligha maradhat meghatározó a nemzetközi nagy cégek iparpolitikájában az, hogy az adott pillanatban éppen hol találnak a legolcsóbban kívánalmaiknak még megfelelő munkaerőt. M. Lengyel László Világ diplomásai, egyesüljetek! _ HÉTVÉGE_ Kelet-Ázsiában január 31-ről február 1-jére virradóra köszöntik az új esztendőt, legalábbis azokban az országokban, ahol - Malajziától Vietnamig - a vallási szokások és a kínai kultúrkör történelmi kiterjedésének hatására a holdnaptárat követik. A távol-keleti zodiákus jegyeit a hagyomány Buddha személyéhez kapcsolja: a legenda szerint, amikor földi lététől búcsúzott, magához rendelt valamennyi teremtményt, de csak egytucatnyi jelent meg hívására: a patkány, az ökör, a tigris, a nyúl, a sárkány, a kígyó, a ló, a kecske, a majom, a kakas, a kutya és a disznó. Jutalomképpen (érkezésük sorrendjének megfelelően) az égövi jegyek róluk kapták elnevezésüket, így alakult ki az évek állatokhoz kötésének szimbolikus, tizenkét éves ciklusa, s a kínai holdnaptár használata, amely állítólag egész i. e. 2637-ig vezethető vissza. Az éveknek ráadásul megvan a maguk sajátos jellege, szerencsés vagy baljós mivolta. Ezért számtalan dologban hívják segítségül Ázsia-szerte az emberek a holdkalendárium szakértőit, s persze a jövendőmondókat, hogy segítsenek eldönteni, mit mikor a legtanácsosabb tenniük. Az is mélyen gyökerező hit, hogy a születendő gyermekek tulajdonságait alapvetően befolyásolja, melyik állatévben látják meg a napvilágot. Az idén január végén beköszöntő Disznó éve például nemigen sugall kedvező adottságokat a gyermekvállaláson töprengő házaspároknak. Az alapelv ugyanis az, hogy a leendő utódok hajlamosak lesznek a névadó állatfaj sajátosságait örökölni, vagyis az 1996 január végéig születő csecsemők esetében tartani kell attól, hogy lusták és falánkok lesznek. Mindez korántsem pusztán elmélet. A rohamos gazdasági fejlődése miatt messze földön irigyelt Szingapúrban például a kormányzat minden próbálkozása ellenére mélyen gyökereznek a holdújévhez kötődő babonák, s kormányzati ösztönzéssel sem tudják kivédeni a „baljós esztendők” demográfiai hullámvölgyeit. A legutóbbi Kigyó-évben, 1989-ben, 15 százalékkal esett vissza a születésszám, míg a rákövetkező Ló-évben magasan az átlag fölé ugrott. A magyarázat: a kígyót alattomosnak, veszélyesnek tartják, viszont a Ló évében születetteket dolgosaknak, teherbíróaknak és hűséges alkatúaknak remélik. Másként tekint persze a beköszöntő Disznó-évre az, aki nem utódot, hanem - mondjuk - hivatali karriert, szerelmi sikert vagy politikai hatalmat remél. Itt már a dolog - akárcsak a nyugati horoszkópkészítőknél - bonyolultabbá válik. Egybe kell vetni, hogy az adott év milyen kilátást ígér az egyes tervek valóra váltásához, összeillik-e a férfi és a nő égövi jegye és így tovább. Egy dolog tehát bizonyosnak látszik: ezredváltáshoz közeledő korunkban a modernizálódó Távol-Kelet jósainak és jósnőinek nem kell állástalanságtól tartaniuk... Sz. G. A Disznó éve 1995. január 7., szombat