Népszabadság, 1996. január (54. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-08 / 6. szám

18 népszabadság _ A boszorkány látja a jövőt No, mondom magamnak egy nem szép újévi reggelen, ez így nem mehet to­vább. Ez így nem mehet tovább, hogy itt állok, illetve fekszem teljes bizony­talanságban, a rádió szól, mondja benne Szabó Iván mint ellenzék, hogy teljesen felesleges volt pótköltségve­tést csinálni, mert úgy rossz az egész, ahogy van, aztán meg Békesi mondja, a tévében, hogy nem volt felesleges, mert rendbe kell hozni, amit eddig el­rontottak, és ha nagyon fegyelmezet­ten végrehajtjuk mi állampolgárok az egyensúly-helyreállítási programot, akkor fogcsikorgatva ugyan, de elér­jük, hogy egy év múlva csak kicsivel élünk rosszabbul, mint most, de meg­alapozzuk, hogy a következő évben úgy fellendüljünk, hogy nosza, Szabó meg rum trucc is azt mondja, hogy nem fel-, hanem lefelé fogunk lendülni, mert a restrikció, amit a mostani gazdaságpolitika képvisel, az speciel úgy hazavágja az országot, hogy még az is arról kódol, aki most 600-as Merciből kikönyökölve hívja Westel-Pannon 900-450 rádiótelefon­ján a hétvégi titkárnőjét. (No a rek­lámmal megvolnék.) Békési erre... De nem is folytatom, szóval az a lényeg, hogy itt állok - mondtam már, hogy fekszem, csak mindig összekeverem, hogy még tal­pon állok-e, vagy már engem is ledön­tött a tőke és a hozzá oly szervesen kapcsolódó vadkapitalizmus farkas­törvénye a lábamról tehát itt fek­szem leterítve a nagy hivatásos jöven­dőmondók szópárbajának kereszttü­zében, és halvány lila gőzöm nincs ar­ról, hogy mi is vár ebben az esztendő­ben rám. Egyesek eskü alatt vallották, hogy az expo lemondásával sok tíz­­milliárdot takarítottunk meg, s ez igen hasznos lesz majd a jövőben az or­szágnak, mások meg azt mondják, hogy ezzel aztán végképp elfűrészel­tük magunk alatt azt a bizonyos ágat. Szól a rádió, és mondja, hogy közelebb kerültünk Európához, és ebben az év­ben még közelebb kerülünk. Ettől még elkezdek félni, hogy ha már a köze­­lebbnél is közelebb kerülünk, akkor észre se vesszük, hogy átmegyünk a közepén, és kikötünk valahol megint a peremén. No ebből elég volt - gondoltam, ez így nem mehet tovább. Szakemberhez fordulok. De igazihoz. Nekem ne jöjje­nek itt falmelléki dumákkal, hogy az államadósság kamat- és tőketerhe mi­att a GDP-növekedés ennyi meg annyi százaléka nem használható fel belföl­di fogyasztásra... Elég volt. Mondja már meg végre valaki, hogy mi lesz. Pontosan, egzaktan, tudományosan, félremagyarázhatatlanul. De hol lel­hető fel manapság csalhatatlan jöven­dőmondó e honban? Természetesen az ország szívében, annak is a kellős kö­zepén, ahol a kurta markú APEH ku­tat adócsalók után, hogy a behajtott pénzekből bearanyozza az állam nyugdíjas jövőjét. Hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, Budapest kellős közepén, a Nagykörútról nyíló Tátra utcában - mely Sallaiból magasult Tátrává -, ott is a 24-es szám első emeletén van egy lakás, melynek ajtaján ennyi áll: Vörös Rébék. A Vörös Rébék a Ma­gyar Boszorkányszövetség ügyfél­szolgáltató irodája, világosít fel Mé­száros József Cézár a Henri Winter­­mans szivar füstjébe burkolózva, diszkréten lesötétített dolgozószobá­jában. A boszorkányság vallásként van be­jegyezve Magyarországon, mondja a határozottan szimpatikus negyvenhét éves férfi, aki megajándékoz a Boszor­kányság története című könyvvel, melynek második oldalán a boszor­kányság főbb jellemzői alcím alatt a 4. pont így hangzik: A boszorkány látja a jövőt. Végre valaki. Mészáros József névjegykártyáján szerényen ennyi áll: Magister Templi. Valahogy úgy lehetne fordítani, hogy a Templom Nagymestere. Ez rangot és fokozatot jelent. A boszorkányoknak nyolc fokozata létezik, és igencsak elönt a nemzeti büszkeség, amikor megtudom, hogy a mi Mészárosunk, aki a Magyar Boszorkányszövetség négy vezetője közül a sajtókapcsola­tokkal megbízott főember, az angliai vizsgabizottság előtt a stúdiumok elő­rehaladtával letette a hatodik fokoza­tot. Mészáros tehát abszolút beava­tott. Ha az egyszerű átlagpolgár bo­szorkány is látja a jövőt, akkor Mészá­ros pláne. Leülök vele szemben, és miután a szivarárakról beható és tömény infor­mációcserét folytattunk, belevágunk a közepébe. A legfontosabb, hogy a délszláv háború nem terjed át Magyarországra. Ezt ők boszorká­nyok már évekkel ezelőtt kérték egy összejövetelükön az istenségektől, és ez az óhajuk teljesült is. Polgárháború sem lesz Magyarországon - ez tuti. De a többi... - Minden a legnegatívabb - löki elém a kegyetlen szavakat Mészáros. Többen is megnéztük Magyarország jövőjét, de semmi jót nem tudunk mondani 1995-re. Mivel nézték meg az ország jövőjét? - kérdezem szorongva, hogy hátha a Világbank adóslistájának rangsorát említi alapként, de a válasz megnyug­tat. - Kártyával, kristály­gömbbel és in­gával. De semmi jót nem tudunk mon­dani. Sztrájkok lesznek, kisebb-na­­gyobb összecsapások. A koalíciós pár­tokban hatalmas botrányok követik egymást. E kijelentés után szívemet görcsszerűen szorítja két marokra a páni rémület. Mészáros, mintha érez­­né a bensőmben dúló vihart, bölcs mo­sollyal megnyugtat. - Olyan nagyon nagy baj nem lesz, de a kormány az év második felében szétválik. - Mire? - szalad ki szájamon a fel­­jajduló kérdés. - A két koalíciós pártra. - És ki lesz a miniszterelnök?­ - Horn Gyula marad. - Mit tud még mondani 1995-ről? - Az a nagy bűnözési hullám, ami eddig volt, alábbhagy. - Tehát a rendőrség úrrá lesz a helyzeten? - Nem. A maffia megelégeli az itte­ni állapotokat. Olyan fokú a káosz az országban a bűnözés terén, hogy az már a maffiának sem jó. Rendet fog­nak csinálni egymás között, szabá­lyozzák a piacokat, végleg megtörté­nik a területek felosztása, a dolgok a maguk rendje szerint fognak menni, mindenki tudni fogja ebben az évben, hogy ki melyik részen ül, és ezt tudo­másul veszik. De az egyszerű polgár­nak nem a maffiától kell tartania, ha­nem attól, hogy kilopják a pénztárcá­ját a buszon. A rendőrségnek ebben az évben marad a piti bűnözés felszámo­lása, ebben haladást fog elérni, ez az év jóval nyugalmasabb lesz ebből a szempontból. - Megnézték-e a kristálygömbben, hogy növekszik-e az idén az ipari ter­melés volumene? - Ezt nem néztük meg. - És azt, hogy lesznek-e természeti katasztrófák, nagy tömegszerencsét­lenségek? - Sajnos ezt sem tudtuk megnézni - sóhajt Mészáros -, mert tagtársaink igencsak elfoglaltak, mindegyiküknek munkahelye van, ahol erős a leterhelt­ségük, és nem tudnak elég időt fordí­tani a komoly elmélyültséget igénylő dolgokra. A beszélgetés eme pontján arra terelődik a szó, hogy egy híres orosz jós pár héttel ezelőtt kimondta a világvégét, de az valahogy nem mél­­tóztatott bekövetkezni. Nem rendítik-e meg a visszatérő világvégejóslások a hivatásos jövendőmondók hitelét? - Nem - válaszolja Mészáros hi­szen a boszorkányság főbb jellemzői­nek hetedik pontjában le is van írva, hogy a boszorkány nem hisz az ördö­gökben és a világvégében. - Tehát, akik mindig megjósolják az éppen soron következő világvégét, azok nem is komoly jósok? - Egy biztos, hogy nem boszorká­nyok - jelenti ki Mészáros, amitől visszatér éppen füstköddé válni ké­szülő bizodalmam, és így már ismét fel merem tenni a következő kérdést. - Mikorra lehet valami pozitív vál­tozást látni az ország életében? Kár­tya, inga, kristálygömb stb. szerint... - Hajnalpírt vélünk látni 1996 má­sodik felében... - Ez biztos? - csapok le mohón a ki­jelentésre. - Nézze, biztosra azt tudjuk mon­dani, hogy májusra kizöldül a fű. Mészáros egy pillantást vet a sötét­ben csendesen surrogó magnóra, szor­galmasan jegyzetelő, dolgos kezemre, és az előbbi kijelentést határozottan megtoldja egy szóval. - Talán. - És mi a biztos erre az esztendőre nézvést? ■ - Aszályok előfordulhatnak. Me­legszik az időjárás világviszonylat­ban. Miközben hálásan szorongatom a kezét, elbúcsúzunk. Vége a bizonyta­lanságnak. Szigethy András A maffia megelégeli az itteni helyzetet... rédei ferenc felvétele (Folytatás a 17. oldalról). A helyi oktatás fejlődése és a multi­nacionális vállalatok több évtizedes tevékenysége együttesen kialakít egy globális munkaerőtömeget, amely a tervezéstől-fejlesztéstől a pénzügye­ken át az építőiparig bárhol képes el­végezni azokat a feladatokat, amelyek korábban az iparilag fejlett nyugati országok fehérgallérosai privilégiu­mainak számítottak.­ ­ A globális vagy információs világ­ban egyre kevesebb nagy- és nagyon sok kistulajdonosé a meghatározó ter­melőtőke. A jövedelmeket sokkal in­kább a végzett munka minősége és pi­acképessége, végső soron tehát a kép­zettség határozza meg, s nem a birto­kolt tulajdon mennyisége. A globális termelés menekül a feszültségek elől, tehát a társadalmi konfliktusok köze­léből is. A „lenyúlt pénzek” vagy a korrupció következtében megdráguló termelés ugyanúgy nem versenyképes, mint a rosszul felismert érdekek miatt önző, a társadalmat szétszakító elosz­tás létrehozta feszültségek régiója. A magyar matematikát, szoftver­­gyártást ma még nemzetközileg is jegyzik, de nem jobban, nem maga­sabb áron, mint például a bolgár szá­mítógép-tudományt, az orosz fizikai alapkutatásokat, repülőgépipart. Or­szágunkkal szemben az elvárás egyértelműen az oktatás fejlesztése, amely a tőkebefektetések racionali­tásának megalapozója lehet. A pers­pektivikus régiók között tartják­ szá­mon a győr-soproni területet, nagyjá­ból Pozsony környékével, Nyugat- Csehországgal és Poznan vidékével egy szinten. A régiót már régen nem tekintik az olcsó, képzett munkaerő bázisának, sőt a lakosság az arányokat tekintve műszakilag alulképzett, jogilag, a nem pénzügyi és banki közgazdaságtanban és a hagyományos humán területeken túlképzett, az elektronikai és a műsza­ki bázistudományokat tekintve vi­szont jelentős a lemaradása. Kevéssé érvényesül a vonzó távol-keleti, dél­kelet-ázsiai munkahelypiacokat meg­határozó „iskola típusú értékrend”. Ez azt jelenti, hogy a siker, mint az is­kolában az osztályzat, jórészt kiszá­mítható, s minél inkább, annál jobb. Vagyis a pontosan meghatározott kö­vetelmények minél egyértelműbben mérhető telejesítése, a „megfelelési mutató” a legfőbb vektora a karrier­görbének. Végezd el ezt az iskolát, fe­lelj meg ilyen és ilyen követelmények­nek és ez meg ez lesz belőled, ilyen és ilyen jövedelemmel­­ így fordítható le a dolog. A „nem tudsz valaki megfele­lőt” típusú érvényesüléshez szokott Kelet-Közép-Európa ehhez képest óriási hátrányban van. Pillanatnyi helyzetében a régió tipi­kus köztes terület: nem tudja diktálni a meghatározó trendeket, nem eléggé innovatív, ugyanakkor már nem te­kinthető vonzó termelőbázisnak. Még bonyolultabb Oroszország helyzete, ahol a folyamatosan és megállíthatat­lanul polarizálódó társadalom szűkü­lő piaca napról napra értékeli le a ha­diiparban képződött munkaerőt. A bevonuló nyugati tőke nyomában fo­lyamatosan képződő yuppie-mentali­­tású fiatal réteg jövőjét behatárolja, hogy a munkáját elvesztő, zsugorodó vásárlóerejű középkorú és idősebb la­kosság mindinkább önellátásra kény­szerül berendezkedni, a létfenntartá­son kívül nem marad vásárlóereje, s az üzletemberek egymásnak dolgoznak. Ilyen értelemben a nemzetközi tőke számára hamarosan vonzóbbá válhat Vietnam és Kína, ahol az oktatási in­tézmények olcsón és nagy tömegben képzik a kiválóan használható mun­kaerőt. Vagy szívesen idézik a brazíli­ai példát, ahol a dolgozók bérkövete­léseinek befagyasztása, a termelés fel­­fejlesztése és az adócsökkentések ár­mérséklő hatására mindössze két év alatt 750 ezerről egymillió fölé emel­kedett az otthon gyártott, a belső pia­con eladott gépkocsik száma. □ A globális informatikai világtőke kí­vánalmainak eleget tevő munkaerő éppen az ellen küzd, amiből a legfőbb vonzereje fakad: az igénytelensége el­len. Azonos munkafeltételek, nagyobb bérek, biztonságosabb, jobb munka­­körülmények szerepelnek a követelé­sek között, ráadásul ott, ahol koráb­ban ismeretlen volt a szervezettség, az erős szakszervezeti mozgalom. Oroszországban a privatizált, nyuga­ti tőkével működő vállalatok dolgozói az új helyzetben az új alkalmazóktól akarnak valamelyes kárpótláshoz jutni a kommunizmusból a kapitalizmusba való átmenet hét szűk esztendejének elviseléséért. Az állam által elnyomott, a szervezkedési szabadságuktól is meg­fosztott kínaiak az új körülmények kö­­ze­pette próbálják meg jogaikat érvé­nyesíteni. Harcukat megalapozza, hogy a biztonsági és más műszaki követel­mények elhanyagolása tömeges balese­tekhez, épületek összomlásához veze­tett. A csehek mindinkább a német, a magyarok az osztrák dolgozók fizeté­sével mérik magukat. Vietnamban már nem ismeretlen fogalom a sztrájkjog. Indonéziában sztrájkokkal kezdődött lázadások tanúsítják, hogy a kormány már nem ellenőrizheti a szakszerveze­teket. Dél-Afrikában a hagyományo­san harcos szervezetek a nemzeti újjá­építés programja jelszavainak hatására váltak időlegesen partnerré, az elkép­zelések kudarca esetén újra megmutat­hatják oroszlánkörmeiket. A mul­tik megpróbálják saját érvei­ket hangoztatni. Ezek közül az egyik legerősebb, hogy azok a dolgozói jogo­kért folytatott küzdelmek, amelyek eredményeként nem nő (és nem nőhet) a foglalkoztatottság szintje, nem fejlő­dik a gazdaság, hosszú távon nem hat­nak a dolgozók érdekeivel egy irány­ban. Sőt az eddigi fejlemények inkább azt bizonyítják, hogy a fejlődő vagy posztkommunista világban a dolgozók sehol sincsenek a folyamatokat meg­határozó pozícióban. Ennek ellenére egyre kevésbé tartha­tók a munkaerő árában ma még megfi­gyelhető különbségek. Igaz ugyanis, hogy az ipartelepítés során a legnehe­zebben mozgatható tényező maga a munkaerő, de éppen a globális folya­matok, az információs világ kiépülése csökkenti ennek az érvnek az erejét. Ha a világon továbbra is a demokratizáló­dás marad a legfontosabb tendencia, aligha maradhat meghatározó a nem­zetközi nagy cégek iparpolitikájában az, hogy az adott pillanatban éppen hol találnak a legolcsóbban kívánalmaik­nak még megfelelő munkaerőt. M. Lengyel László Világ diplomásai, egyesüljetek! _ HÉTVÉGE_ Kelet-Ázsiában január 31-ről február 1-jére vir­radóra köszöntik az új esztendőt, legalábbis azokban az országokban, ahol - Malajziától Vietna­mig - a vallási szokások és a kínai kultúrkör történelmi kiterje­désének hatására a holdnaptárat követik. A távol-keleti zodiákus jegyeit a hagyomány Buddha szemé­lyéhez kapcsolja: a legenda szerint, amikor földi lététől búcsú­zott, magához rendelt valamennyi teremtményt, de csak egytu­­catnyi jelent meg hívására: a patkány, az ökör, a tigris, a nyúl, a sárkány, a kígyó, a ló, a kecske, a majom, a kakas, a kutya és a disznó. Jutalomképpen (érkezésük sorrendjének megfelelően) az égövi jegyek róluk kapták elnevezésüket, így alakult ki az évek állatokhoz kötésének szimbolikus, tizenkét éves ciklusa, s a kí­nai holdnaptár használata, amely állítólag egész i. e. 2637-ig ve­zethető vissza. Az éveknek ráadásul megvan a maguk sajátos jellege, szeren­csés vagy baljós mivolta. Ezért számtalan dologban hívják segít­ségül Ázsia-szerte az emberek a holdkalendárium szakértőit, s persze a jövendőmondókat, hogy segítsenek eldönteni, mit mikor a legtanácsosabb tenniük. Az is mélyen gyökerező hit, hogy a születendő gyermekek tu­lajdonságait alapvetően befolyásolja, melyik állatévben látják meg a napvilágot. Az idén január végén beköszöntő Disznó éve például nemigen sugall kedvező adottságokat a gyermekvállalá­son töprengő házaspárok­nak. Az alapelv ugyanis az, hogy a leendő utódok haj­lamosak lesznek a névadó állatfaj sajátosságait örö­kölni, vagyis az 1996 janu­ár végéig születő csecsemők esetében tartani kell attól, hogy lus­ták és falánkok lesznek. Mindez korántsem pusztán elmélet. A rohamos gazdasági fejlő­dése miatt messze földön irigyelt Szingapúrban például a kor­mányzat minden próbálkozása ellenére mélyen gyökereznek a holdújévhez kötődő babonák, s kormányzati ösztönzéssel sem tudják kivédeni a „baljós esztendők” demográfiai hullámvölgyeit. A legutóbbi Kigyó-évben, 1989-ben, 15 százalékkal esett vissza a születésszám, míg a rákövetkező Ló-évben magasan az átlag fölé ugrott. A magyarázat: a kígyót alattomosnak, veszélyesnek tart­ják, viszont a Ló évében születetteket dolgosaknak, teherbíróak­­nak és hűséges alkatúaknak remélik. Másként tekint persze a be­köszöntő Disznó-évre az, aki nem utódot, hanem - mondjuk - hi­vatali karriert, szerelmi sikert vagy politikai hatalmat remél. Itt már a dolog - akárcsak a nyugati horoszkópkészítőknél - bonyo­lultabbá válik. Egybe kell vetni, hogy az adott év milyen kilátást ígér az egyes tervek valóra váltásához, összeillik-e a férfi és a nő égövi jegye és így tovább. Egy dolog tehát bizonyosnak látszik: ez­redváltáshoz közeledő korunkban a modernizálódó Távol-Kelet jósainak és jósnőinek nem kell állástalanságtól tartaniuk... Sz. G. A Disznó éve 1995. január 7., szombat

Next