Népszabadság, 1996. augusztus (54. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-24 / 197. szám

24 NÉPSZABADSÁG Izgalmas fizikai kísérletek előkészíté­sén dolgoznak Kaliforniában a Stan­­ford Gyorsító Központban. Aszim­metrikus elektron-pozitron találkozó­nyalábos részecskegyorsítót építenek, az elektron-pozitron ütközésekben ke­letkező B részecskék bomlásánál az úgynevezett CP-sértést fogják tanul­mányozni, s ennek révén a fizika alapjait, világunk felépítését döntően meghatározó, ma még nyitott kérdé­sekre remélnek választ. Az anyag és az antianyag csak tölté­sében különbözik egymástól, egyéb­ként valamennyi fizikai tulajdonsá­guk azonos. A jól ismert negatív tölté­sű elemi részecske, az elektron anti­anyag párja a pozitív töltésű, pozitron nevű részecske. A pozitív töltésű pro­ton antianyag megfelelője, az antipro­­ton negatív töltésű. 1964-ig úgy vélték a fizikusok, hogy a fizika törvényei töltésszimmetrikusak, például egy an­­tiprotonból és pozitronból álló rend­szer (egy anti-hidrogénatom) ugyan­úgy viselkedik, mint egy proton­elektron rendszer, vagyis a hidrogén­­atom. A töltésszimmetria mellett ter­mészetesen a térbeli szimmetriát is feltételezték. A folyamatok térbeli tükröződése ugyanolyan, mint a tü­körben való jól ismert tükröződés, ezt nevezik szaknyelven paritásnak. A paritás „sérülését”, vagyis azt, hogy a törvény nem mindig és mindenütt ér­vényesül, már 1956-ban Lee és Yang feltételezte, majd 1957-ben kísérleti­leg be is bizonyította, s még abban az évben megkapták ezért a fizikai No­­bel-díjat. 1964-ben L. Fitch és J. Cro­­nin egzotikus elemi részecskék, a sem­leges K-mezonok (más néven kaonok) bomlását megfigyelve a töltés- és pa­ritásszimmetria egyidejű sérülését ta­pasztalta, e folyamatok ugyanis nem az ismert szimmetriaelvek szerint mentek végbe. Ez a híres CP-sértés (C­ charge, töltés, Pa parity, paritás) ma már tankönyvi alaptétel, de akkor nagyon megdöbbentette a fizikusokat; felfedezői 1980-ban fizikai Nobel-dí­­jat kaptak. A megfigyelések szerint a semleges K-mezon nemcsak három pi­­mezonra (pionra) bomlik, ahogy min­den korábbi törvény és tapasztalat szerint bomlania kellene, hanem az esetek nagyon kis hányadában (két ez­relék) csak két pionra bomlik, ekkor sérül a CP-szimmetria. A folyamatnak máig sincs kielégítő magyarázata, bár többféle elméletet is kidolgoztak az értelmezésére. A CP-sértés alapvető szerepet játsz­hatott abban, hogy a világegyetem, legalábbis a ma általunk ismert része, csak anyagból áll, antianyagot nem tartalmaz. A világegyetem történeté­nek legkorábbi szakaszában, közvet­lenül az ősrobbanás után, még egyenlő mennyiségben alakul ki anyag és anti­anyag, a folyamatok szimmetrikusak voltak. A CP-sértő folyamatok során alakulhatott eltérően az anyag és az antianyag sorsa, alakult ki a mai vi­lág. Ezért is nagyon izgalmas, hogy az eddig csak a K-mezonokon észlelt je­lenséget megpróbálják más felépítésű, tulajdonságú elemi részecskéknél, a B-mezonoknál is kimutatni. A B-me­­zonok igen rövid életűek, ezért labora­tóriumban, részecskegyorsítóban kell előállítani őket. Stanford régóta a kísérleti részecskefizika egyik fellegvára. Az új gyorsító, az úgynevezett „B-gyár” épí­tését 1993. október elején jelentette be Clinton elnök. (Ugyanabban a hónap­ban, két és fél héttel később, az ameri­kai kongresszus két háza közti egyez­tetésen végleg elvetették a világ legna­­gyobbjának tervezett amerikai szuper­gyorsító, az SSC texasi megépítését.) Az új stanfordi gyorsító a szülőszoba szerepét tölti be, nagy energiákra fel­gyorsított elektronokat és pozitrono­kat ütköztetnek össze, az elektron és antirészecskéje a találkozásukkor szétsugárzódik, új részecskék szület­nek, majd nagy részük rövid idő alatt elbomlik, más részecskékké alakul át. Az új gyorsító abban tér majd el a töb­bi elektronpozitron ütköztetőtől, hogy itt nem a megszokott, egyforma ener­giára gyorsítják fel a nyalábokat. Az elektronokat körülbelül 8 gigaelekt­ronvoltra, míg a pozitronokat csak 3,5 gigaelektronvoltra gyorsítják fel, ez az aszimmetria is hozzásegít ahhoz, hogy nagy számban keletkezzenek majd semleges B-mezonok. Az összetett, több előgyorsítót is alkalmazó gyorsí­tórendszerben felhasználják a stanfor­di központ meglevő létesítményeit is, így csak egy új gyorsítógyűrűt kell épí­teni. A tervek szerint 1998 végén kez­dik meg a gyorsító üzemi próbáit, 1999-re készül el az elektron- és pozit­ronnyalábok ütközési tartományát kö­rülvevő bonyolult észlelőrendszer, ek­kor kezdődhetnek a nagy érdeklődés­sel várt fizikai kísérletek. Jéki László A B részecskék és a fizika alapjai HÉTVÉGE 1996. augusztus 24., szombat Szemölcsgyógyítás bűvöletben Európa hipnotizőrei Budapesten A hipnózist már több mint négyezer éve használják a gyógyításban. A kezelés során azonban sokáig a hipnotizőr fölé­nyét hangsúlyozó, elsősorban utasításo­kon és parancsokon alapuló techniká­kat használták. Az újabb eljárások vi­szont egyre inkább a hipnotizált ember személyiségéhez és speciális igényeihez alkalmazkodnak. A klinikai tapasztala­tok és a tudományos eredmények fel­­használásával a hipnózis kilépett a misztikus érthetetlenségből. Az egykori paratudomány helyet szorított magá­nak a tudományosan vizsgálható terüle­tek között. Ennek ellenére még manap­ság is számos téves elképzelés kering a jelenségről. A moziban és a tévében gyakorta találkozni olyan alkotásokkal, amelyekben varázslatos erejű mágusok fantasztikus tettekre kényszerítik az ál­taluk hipnotizáltakat. Augusztus 17. és 23. között Budapesten azonban nem a mágusok tartottak találkozót, hanem a kontinens e területre specializálódott orvosai, pszichológusai gyűltek össze a 7. európai hipnózis kongresszuson. A hipnózist­­ a legszélesebb körben elfogadott nézet szerint - egyfajta mó­dosult tudatállapotnak tekintik. A ta­pasztalatok szerint bizonyos mértékben majdnem minden ember hipnotizálha­tó. Az egyes emberek élményei azonban nagyon különbözőek lehetnek. Ez függ a hipnózis aktuális mélységétől, vala­mint attól is, hogy az illető személy cse­lekvés közben vagy a képzeletében éli-e át könnyebben a hipnotikus élménye­ket. Ha a hipnózis során valakit elveivel ellentétes cselekedetre akarnak kény­szeríteni, akkor az legtöbbször kilép a hipnózisból, a kezeléssel azonban saj­nos bizonyos esetekben ártani is lehet. Közismert, hogy a rendszerváltás után - elsősorban a volt Szovjetunió utódálla­maiból - számos „mágus” érkezett ha­zánkba, akiknek ténykedését aggódva figyelték a hazai pszichológusok és or­vosok. Ezek a hipnotizőrök megfelelő szakértelem nélkül dolgoztak, s gyakor­ta megalázták a bemutatásra vállalko­zókat, így tartós lelki sérülést idézhet­tek elő. Van, akinél pszichotikus hallu­cináció lépett fel a kontár beavatkozás nyomán. A megfelelően képzett szakember azonban kizárólag gyógyítani akar. A módszer bizonyos keretek között alkal­mas lelki és testi betegségek kezelésére, tünetek enyhítésére, fájdalomcsillapí­tásra, a szorongások oldására. Van, aki hipnózist használ a súlyos hányingerrel és émelygéssel küzdő terhes nők kezelé­sére, illetve a stresszmentes szülésre va­ló felkészítéskor is. Mások az égési sérü­lések okozta fájdalmak enyhítésére, a járulékos fertőzések megelőzésére hasz­nálják. Mivel a hipnózis segítségével az immunrendszer is aktiválható, a mód­szer vírusos eredetű szemölcsök gyógyí­tására is alkalmas. Egészséges emberek esetében pedig a fizikai és a szellemi tel­jesítmény javítható, rejtett belső tarta­lékok mozgósíthatók. A hipnózist korábban az alváshoz ha­sonló állapotnak tekintették, de ma már tudjuk, hogy az alvásszerűség nem lé­nyegi ismérve a hipnózisnak, hiszen élettani háttere az éber állapothoz áll közelebb, és aktiváló eljárással is ki­váltható. Ezt éppen az ELTE kísérleti pszichológiai tanszékének vezetője, Bá­nyai Éva és az amerikai Ernest R. Hil­­gard bizonyította be. A kutatók felis­merték, hogy szobabiciklit tekerve is hipnózisba kerülhet a páciens. A ma­gyar kutató később megdöbbenve ta­pasztalta, hogy a folyamatosan hipnoti­zált állapotban kerékpározó páciens nem érez izomlázat, a kezelője viszont igen. Magyarázata szerint a hipnózis két résztvevője között az élet legfonto­sabb kapcsolatai rekonstruálódnak. Előfordul, hogy a kezelő és a kezelt tel­jesen egymásra hangolódik, szívveré­sük, légzésük is egyforma lesz. Bizton­ságos körülmények közepette a két em­ber között olyan szoros kapcsolat szö­vődik, mint amilyen csak az anya és gyermeke között jöhet létre. Noha a Magyar Hipnózis Egyesület csupán öt éve alakult, a hipnózis hazai művelői évszázados tapasztalattal ren­delkeznek. A múlt század elejétől terá­piás céllal hazánkban is alkalmazták a hipnózist. Századunk egyik legjelentő­sebb elméletalkotója pedig egy magyar pszichológus, Ferenczi Sándor volt. Az ötvenes években az eljárást misztikus­nak bélyegezték, és mint ilyet politikai alapon üldözték. Húsz évnek kellett el­telnie, mire előbb a tudományos kutatás keretei között, majd a terápiás gyakor­latban is újra alkalmazni lehetett. Zseni Annamária a főváros egyik kór­házában a pszichiátriai rehabilitációs osztály vezetőjeként kábítószer-függő­ségben szenvedőkkel foglalkozik. A szakember szerint a szenvedélybetegek esetében a drog megvonása után jelent­kező fájdalmak a hipnózissal szinte tel­jesen megszüntethetők, de a módszer a függőség leküzdésében is segít. A dok­tornő egyik betege két éve drogmentes, s ez a terapeuta és a beteg folyamatos együttműködésének köszönhető. (Két kezelés között legfeljebb két hét telik el.) A miskolci Szent Ferenc Kórház pszichoterápiás osztályának vezetője, Vas József elsősorban tudathasadásos, illetve az elmebetegség és a személyi­ségzavar határesetének tekinthető be­tegségeket gyógyít. Nézete szerint az ilyen emberek kezelésénél a hipnózis csak az egyik eljárás, ám könnyen lehet, hogy ennek segítségével a betegek visszatérhetnek egy olyan állapotba, ahonnan újraépíthető a személyiség. Bányai Éva szerint a konferencia leg­fontosabb bejelentése a szóingerek fel­dolgozásához kötődik. Az élettani szek­cióban elhangzott előadás szerint az ember hipnózisban másként reagál a szavakra, mint éber állapotban. Utóbbi esetben ugyanis a jobb félteke feladata ezek értelmezése, a legfrissebb eredmé­nyek szerint a hipnózisban viszont a bal agyfélteke dolgozza fel ezeket az inge­reket. A felismerés alapján talán könnyebben megérthető, miért olyan hatékony a hipnózis a testi eredetű be­tegségek gyógyításában. A találkozó másik érdekessége, hogy a szakemberek egymáson mutatták be tudományukat, azaz a hipnotizőrök hipnotizőröket hipnotizáltak, s a ta­pasztalatokat közösen értékelték. A konferencia egyébként a nagyközönség előtt zárt volt, amit a szervezők azzal magyaráztak, hogy az előadások mást mondanak a szakembereknek, és mást mondanának a laikusoknak. Sarlatánok továbbképzése pedig egyáltalán nem szerpelt a célok között. Ötvös Zoltán Az orosz Jevtusenko professzor egy budapesti bemutatón BÁNHALMI JÁNOS FELVÉTELE Atlantisz az Antarktiszon? Az USA számos tudósa elhatározta: harcba szállnak a tudománytalan osto­baságokat terjesztő tévéműsorokkal szemben. Az NBC által még február vé­gén sugárzott, Az ember misztikus ere­detei című programtól telt be a pohár, nem utolsósorban attól, hogy a tévétár­saság a műsort az első felháborodás­hullám ellenére (vagy éppen azért?) a nyáron megismételte, mi több, utána még egy kétórás műsorban mindenféle apokaliptikus jóslatokkal meg is tol­dotta. A film nem kevesebbet állít, mint hogy az evolúció elmélete megdőlt, mi­vel az ember már a dinoszauruszok kortársaként élt a Földön, az emberi civilizáció legalább százmillió éves, az elsüllyedt Atlantisz pedig megtalálha­tó az Antarktiszon. Beleszőtték azt a szokásos állítást is, hogy a tudósok ér­tékes leleteket rejtenek el a közönség elől, nehogy azok megcáfolják az ő ér­tékeléseiket. Talán nem is érdemes a részleteket tovább ismertetni, hiszen az áradatként özönlő áltudományos és irracionális történetek előbb-utóbb hozzánk is eljutnak az USA-ból. Elég, ha csak az X-akták sorozatot említjük, amelyet a magyar közszolgálati tévé főműsoridőben közvetít. Az Eredetek első sugárzása után az Internet valósággal izzott a felháboro­dott levelezéstől. A nyári ismétlés után pedig egy sereg amerikai tudós és mé­diaszakértő úgy határozott, intézmé­nyes módon is megpróbál valahogyan gátat emelni a hamisság és ostobaság terjesztésének a médiumokban. A pa­­ranormális bejelentések tudományos vizsgálatával foglalkozó bizottság (CSICOP) keretein belül létrehozták a Médiatisztesség nevű tanácsot, remél­ve, hogy előbb-utóbb sikerül ráven­niük a hálózatokat: szenteljenek több adásidőt az ésszerűségnek, a valódi tu­dományos eredményeknek és érvek­nek. A tét nem kicsi, mondta Paul Kurtz professzor, a CSICOP elnöke, hi­szen itt világméretű problémáról van szó, mivel az USA médiumainak anya­gait az egész világon átveszik. A tanács figyelni fogja a tévéműsorokat, és felhívja a publicistákat, a műsorkriti­kusokat, hogy cikkeikben foglaljanak állást a tiszta ész mellett. Egyes szakemberek azonban arra is figyelmeztetnek: elengedhetetlen, hogy maguk a tudósok se féltsék tudomá­nyos presztízsüket, és ne átalljanak kö­zérthetően, meggyőzően írni és beszél­ni szakmájuk eredményeiről, a kocká­zatokról és kihívásokról. Csillag Zsigmond Evolúció a lombikban A rovarok hátukon járó gerincesek - állapította meg pusztán anatómiai megfigyelések alapján, közel 200 éve Geo­ffroy St. Hilaire francia termé­szettudós. A XX. században nevetsé­gesnek tartott meghökkentő ötletben rejlő igazságot mára tudományos ered­mények igazolják. A sejtek ugyanis tudják, hogy a szer­vezetben hová kerüljenek, és ennek függvényében mit csináljanak. Ahhoz, hogy a megfelelő helyen a megfelelő szerv - szárny, láb vagy gyomor - fej­lődjön, a gének egy olyan csoportjára van szükség, amely koordináta-rend­szerhez hasonlóan felosztja a test ré­gióit. Ugyanazok a gének, amelyek a gerincesekben ezeket a régiókat háttól has felé meghatározzák, az ízeltlábú­akban is megvannak, csak pontosan fordított sorrendben. Az egyedfejlődés evolúciós folyama­tának kérdésköre világszerte sok bioló­gust izgat, ami megmutatkozott az el­múlt napokban Budapesten megrende­zett rendszertani és evolúcióbiológiai világkongresszuson is. Míg St. Hilaire felvetésére csak mos­tanra született a magyarázat, a kong­resszuson több olyan téma is szerepelt, amelyekben a kutatások még csak most kezdődtek meg számos izgalmas megoldást tartogatva - tudtuk meg Szatmári Eörstől, a tanácskozás szer­vezőjétől. Ezek egyike az utolsó nagy evolúciós átmenet, a nyelv ki­alakulásának kérdése. Az emberi be­széd bonyolult agyműködés következ­ménye, amelyet genetikai tényezők be­folyásolnak. A nyelvi készség nem ala­kulhatott ki egyetlen mutáció hatásá­ra. Létezniük kellett köztes fokozatok­nak is, amelyek a majmok makogása és a jelenleg beszélt emberi nyelv között álltak. A beszéd evolúciójának kutatá­sát megnehezíti, hogy a nyelvnek eze­ket az átmeneteit nem ismerhetjük. Az evolúcióval foglalkozó kutatók számára az átmenetek hiánya Charles Darwin óta máig megoldatlan problé­ma. Miért különülnek el az egyes fajok, formák, tulajdonságok, viselkedési mintázatok olyan határozottan egy­mástól, ha egyszer ezek az evolúció so­rán folyamatos leszármazás útján ala­kultak ki? A tigris, az oroszlán és a macska között nagyon finoman az összes átmenetnek jelen kellene lenni, csakúgy, mint a távolabbról rokon fa­jok között is. Valószínű, hogy a fajok közti szakadék fenntartásában az iva­ros szaporodásnak alapvető szerepe van. Ezért gyakoribbak a nehezen meghatározható átmenetek a parthe­­nogenetikusan - szűznemzéssel - sza­porodó fajok között. A kongresszus ideje alatt olyan fon­tos tanácskozásra is sor került, mint a zoológiai nomenklatúra bizottság ülé­se, amely a Földön jelenleg élő körül­belül 2-30 millió faj megnevezését, rendszertani besorolását végzi. Óriási zűrzavarhoz vezethet ugyanis, ha ez nem valamilyen értelmes rendszer sze­rint történik. Az epigenetika az evolúcióbiológia egy egészen fiatal ágát képviseli. Fo­galma egy másodlagos öröklődési rendszert takar. Ezt legjobban a sejtes öröklődés példájával lehet szemléltet­ni. Minden testi sejtünk genetikai állo­mánya, DNS-e ugyanaz. Az viszont, hogy melyik gén van ki- vagy bekap­csolva - azaz melyik fejti ki éppen ha­tását -, szisztematikus és öröklődő kü­lönbségeket jelent. Felépítése és műkö­dése tekintetében a májsejt lényegesen különbözik például az izomsejttől, hol­ott mindkettő a megtermékenyített pe­tesejtből keletkezik az egyedfejlődés során. A májsejt osztódásával májsejtet hoz létre, vagyis örökíti saját jellegze­tes tulajdonságait. Az ivarsejtek kép­ződése során ezek a ki-bekapcsoltsági állapotok alaphelyzetbe állnak vissza, mint amikor a számítógépen meg­nyomjuk a rését gombot. Ilyenkor min­den törlődik és a folyamat újraindítha­tó. De mi történik akkor, ha mégsem áll vissza minden kapcsoló? Ebben az esetben egy szerzett tulajdonság örök­lődéséről van szó. Erre egyre több pél­dát találunk az élővilágban, főként a növényeknél. Az experimentális - kísérleti - evolú­cióbiológia témakörében végzett vizs­gálatok során mikroorganizmusok és osztódni képes molekulák evolúcióját kísérik figyelemmel mesterséges körül­mények között, több ezer nemzedéken keresztül. A kísérletek eredményei semmi meglepőt nem hoztak, bámula­tosan igazolták az elméleti elképzelé­seket. Ezeknek a kísérleteknek az az óriási jelentőségük, hogy az evolúció­genetika nem tekinthető többé speku­latív tudománynak. Virág Katalin

Next