Népszabadság, 1998. november (56. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-28 / 279. szám
NÉPSZABADSÁG 1998. NOVEMBER 28., SZOMBAT hétvége Mi van a feketekosárban? Milyen termékeket és szolgáltatásokat vásárolunk feketén, és főként hol és mennyit? Nő vagy csökken a feketevásárlások aránya? Összefüggenek-e változások azzal, hogy ki milyen jövedelmi helyzetű, illetve képzettségű és az ország melyik részében él? A gazdasági növekedés hatására visszaszorul-e a fekete fogyasztás-foglalkoztatás, módosulnak-e vásárlási szokásaink? A Tárki kutatása nyomán kibontakozó kép több meglepetéssel is szolgál: cáfolni látszik az optimista gazdasági jóslatokat, s hozzájárulhat az előítéletesség oszlatásához is. Még az sem kizárt, hogy a feketegazdaság elleni harc igazi csodafegyvere nem az adórendőrség, hanem a multik bevásárlóközpontjai lehetnek. Bossányi Katalin kutatói becslések szerint 1988-ban a GDP 18 százalékát, 1992-ben 27 százalékát, napjainkban pedig már a 30 százalékát a rejtett gazdaság adja. Ez - fehéren feketén - azt mutatja, hogy a növekedés harmadát nem a legális gazdaság, hanem a kicsiben és nagyban űzött fekete-szürkegazdaság „termeli meg”. De mekkora a feketegazdaság szerepe az államot megkerülő újraelosztásban, a lakossági fogyasztásban? Erre keresett és kapott igencsak elgondolkoztató választ két közgazdász-szociológus, Sík Endre és Tóth István János vizsgálata. A tanulmány nemrég jelent meg a Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (Tárki) gondozásában. A feketegazdaság sokféle szegmense közül a kutatók egy kisebb - de ismeretlenebb - metszetet vizsgált: arra voltak kíváncsiak, hogy a háztartások kiadásaiban mekkora súlya lehet a nem regisztrált (tehát számla és garancia nélküli) vásárlásoknak, mekkora a szerepe a fogyasztásban a jobb híján ma is „KGST-piacoknak” nevezet bóvliparadicsomoknak, valamint mennyire kiterjedt nálunk ma az „emberpiac”, a fekete foglalkoztatás aránya. A több lépcsős -1995,1996 és 1997-re is kiterjedő - kutatás részben a Miniszterelnöki Hivatal, illetve a gazdaságvédelmi koordinációs bizottság felkérésére készült. Az átfogó vizsgálódásból néhány jellegzetes tapasztalatot mutatunk be. Mekkora a háztartások kiadásaiban a feketevásárlások aránya? A kutatás egyik meglepő eredménye, hogy nagyjából változatlan, azaz 1995-1996-ban egyaránt 10 és 14 százalék közöttire becsülhető a háztartások vásárlásaiban a nem regisztrált kiadások aránya. Ha ezt kivetítjük a teljes kiskereskedelmi forgalomra, illetve a szolgáltatásokra, akkor kiderül: a nem regisztrált kiadások aránya az összes forgalomban - terméktől függően - 17 és 24 százalék közötti sávban mozog. Ez azt jelenti, hogy a lakosság fogyasztásához köthető rejtett gazdaság a GDP-nek csupán öt-nyolc százalékát adja. Persze ez is igen magas arány, de azért jelzi: nem az utcai árusok és szürke piacok a feketegazdaság főszereplői. Ráadásul a lakossági feketeköltés mértéke stabilnak tűnik. Holott azt lehetett feltételezni, hogy - az életszínvonal drasztikus esése következtében - akár egyik évről a másikra is megugrik a feketefogyasztás. Ezt azonban nem igazolják a vizsgálat adatai. Mint, ahogy azt a kormányzati várakozást sem, hogy a növekedés, illetve a szigorúbb ellenőrzés hatására automatikusan visszaszorul a feketevásárlások mértéke. Tehát 1997-ben sem változik a trend, ami pontosan mutatja: a fogyasztás sokkal lassabban reagál kedvezőtlen és kedvezőbb gazdasági hatásokra, mint azt a gazdaságpolitikusok szeretnék. Úgy tűnik, hogy nem a jövedelmi helyzet az elsődleges a feketevásárlásban, hanem a szokásoknak, értékrendnek, illetve a hozzáférhetőségnek van nagyobb szerepe. A felmérés szerint valamilyen formában a magyar háztartások túlnyomó többsége érintett a feketefogyasztásban, de ez alkalmi vásárlásokra utal - s csak egy kisebbségre jellemző, hogy fogyasztásuk meghatározó módon a feketegazdaságból származik. Ha az arányokat nézzük, akkor a háztartások harminc százaléka egyáltalán nem, vagy alig költ ily módon, míg tíz százalékánál az összes fogyasztási kiadás több mint a fele fekete. Ezek az arányok azonban nem azt jelzik, hogy kizárólag a szegény háztartások szereznék be - kényszerű gazdasági alkalmazkodásból - szükségleteik egy részét a rejtett gazdaságból. A kutatók hipotézisével szemben az iskolázottságnak, a társadalmi státusznak, presztízsnek sincs igazán differenciáló szerepe. A jövedelemi, vagyoni helyzet megítélésében ugyanis - a vizsgálat tanúsága szerint - nagyobb szerepe van a tényleges jövedelemszintnél a jövedelem tükör a rejtett gazdaság markáns jelenléte: a legális gazdaság görbetükre, amelybe belenézve felnagyítva láthatók a fehér gazdaság működési zavarai, dinamikájának. Azaz annak, hogy az érintett háztartás mennyire érzi úgy: lecsúszófélben van. Ez a félelem leginkább a középosztályba sorolhatók széles skálájára volt az előző években igaz, így ők - függetlenül a morális megfontolásoktól - hazudtak éltek a feketevásárlás vélt és valódi előnyeivel. (A szegény háztartások a kevesebb jövedelemből persze többet költöttek feketén, de ez inkább a rejtett gazdaságból származó termékek és szolgáltatások belső arányait tükrözi, s nem a közkeletű társadalmi előítéleteket erősíti.) A kutatás egyik nagy felismerése: a feketevásárlás nem csak a szegényebb társadalmi helyzetűekre jellemző. A háztartási szolgáltatásokat végzők szokásos „áfával, vagy áfa nélkül számoljak-e?” kérdésére a kilencvenes évek közepén a gazdagabbak is ugyanolyan valószínűséggel válaszoltak, hogy „természetesen, áfa nélkül”, mint a szegényebb családok, s ugyanilyen valószínűséggel fordultak meg a „KGST- piacokon” is. A vízválasztó a feketefogyasztásban: a településméret. A felmérés szerint a kisebb településeken lakóknak csak akkor érte meg, hogy feketén vásároljanak, ha helybe jött a feketekínálat, illetve ha a feketepiac negyven kilométeres körzeten belül volt. A nem regisztrált kiadások nagy súlya a nagyvárosi és legfőképpen a budapesti háztartásoknál mutatható ki. De mit, hol és milyen mértékben szerzünk be feketén? Kézenfekvő válasz: elsősorban olcsóbb élelmiszereket, cigarettát, szeszt, kávét, kommersz ruhaneműt vagyunk hajlandóak számla nélkül vásárolni, s mindezt leginkább „utcán át”. Nos, a Tárki vizsgálata szerint ennél a vásárlási térkép színesebb. A felmérés alapján jól látni: 1995 és 1996-ban - mérséklődő összes lakossági fogyasztás mellett is - nő a ritkább, de nagyobb értékű nagybevásárlások aránya: a beszerzési források egyre inkább átterelődnek a nagyobb bevásárlóközpontokba.A multi-kereskedőláncok akciós ajánlatai árban gyakran versenyképesebbek a feketepiac olcsó kínálatánál. Paradox hatás, hogy a biztonság- és komfortérzetet erősítő multiakciók minőségi kínálata esetenként ugyanolyan gyatra, mint a bóvlicentrumoknak tekintett „KGST-piacoké”.) A felmérés szerint 1996-ban a nagybevásárlást végző háztartások hatvan százaléka már az üzletközpontokat kereste fel, a vevőkör jelentős része korábban a feketepiacokat preferálta. Most, hogy élénkül a gazdaság, s érzékelhetően bővül a fogyasztás is, a nagy bevásárlóközpontok előnye még érzékletesebbé válik. A napi vásárlásoknál azonban fordított a helyzet: itt továbbra is nő a kisboltok, piacok, utcai árusok szerepe mind a vásárlások gyakoriságát, mind összértékét tekintve. Ezekben pedig nagyobb valószínűséggel lehet feketén (is) vásárolni. A vizsgálat szerint 1996- ban a háztartások élelmiszer, illetve élvezeti cikk beszerzéseiben a számla nélküli vásárlások alig nőttek, viszont módosultak a belső arányok. A háztartások nem regisztrált kiadásainak több mint a fele zöldség és gyümölcsvásárlás, a szeszes ital tízszázalékos arányú, a kávéé és a cigarettáé 15-15 százalékos. A ruházati kiadásokban évek óta változatlan - 28 százalékos a feketeköltés aránya, ezen belül a nem regisztrált vásárlásoknál a fehérneműk és a cipők aránya növekvő. Az összes ruházatra fordított kiadásokon belül azonban a nagy boltok aránya csupán 39 százalék. A többi számla nélkül is árusító kis bolt, turkáló, piaci, illetve utcai, alkalmi vásárlás. Az iparcikkeknél a háztartások összes kiadásaiból a feketevásárlás arányában 39 százalékkal vezet a fehérnemű, 27 százalék a cipővásárlás aránya, az illatszereké 18, a mosószereké 12,4, a sportszereké, játékoké 6,5 százalék, s például a CD-lemezeké 16,2 százalék. Összességében az iparcikkforgalomban 1996-ban 11 százalékra becsülhető a feketevásárlás aránya. Elgondolkoztató az is, hogy a statisztikák szerint 1995-96-ban a lakásépítés, felújítás harminc százalékkal esett vissza, a feketeköltés arányai a korábbi magas szinten maradtak. Most pedig, amikor megugrott az építési kedv, a feketevásárlás továbbra sem mérséklődik. (Többnyire azt ajánlja az építési vállalkozó, hogy az anyag után ad számlát, de a munkabér - a bedolgozóké is - maradjon fekete.) Ezekből a tendenciákból arra lehet következtetni, hogy az életszínvonal változásaira a feketekínálat érzékenyebben reagál, mint a kereslet. Vannak termékcsoportok, amelyek „kifehérednek” - ez leginkább az élelmiszercikkekre igaz - vannak, amelyek viszont „beszürkülnek”, lemerülnek a feketegazdaságba. Különösen jól megfigyelhető mindez a szolgáltatások piacán, amelyeknél a legmagasabb, hetven százalék a háztartások feketeköltésének aránya. A Tárki felmérése szerint a víz- és gázszerelésnél a legalacsonyabb (17 százalék) a feketeszolgáltatás igénybevételének aránya, míg a kőművestől, villanyszerelőtől, asztalostól, redőnyöstől a háztartások túlnyomó többsége ma kevésbé kér számlát, mint például 1995 előtt. Ami azt mutatja: a fellendülés is lehet feketegazdaság növelő tényező, ha a szolgáltatást végzők adóterhei nem csökkennek. A felmérésből az is kiderül, hogy az autójavítás 49 százalékban, a szállítás 70,7 százalékban feketén történik. Feltűnően magas a nem regisztrált kiadások aránya a fodrászoknál, kozmetikusoknál (83 százalék) viszont a cipészek csak 50 százalékos arányt képviselnek, mindkét arány jól mutatja a kereslet-kínálati viszonyokat, illetve azt: az olcsó termékeket kevésbé érdemes megjavíttatni. A legmeghökkentőbb - ugyanakkor szociológiai értelemben: legérthetőbb - az egészségügyi szolgáltatások további feketedése. Tarolnak a kórházak (95 százalék), a természetgyógyászok (87 százalék), míg a fogorvosok „csak” 63 százalékkal részesednek. Hasonló a trend az oktatási szolgáltatásoknál is: a háztartások nem regisztrált kiadásaiból 58 százalékos a feketeoktatás. A Tárki 1997-re is kiterjedő vizsgálódása külön elemzi a „KGST piacok” és a feketemunka arányainak alakulását: a felmérésben a polgármesterek és a különböző fogyasztóellenőrző szervezetek kérdőíves megkérdezésének nagy szerep jutott. 1997 tavaszán minden hetedik önkormányzat területén működött kis „KGST- piac”, míg a nagyobb települések részesedése ötven százalékos, a nagyvárosokban pedig nyolcvan százalékos a legalizált feketepiacok jelenléte. A falvakban csökken az árusok száma és a nyitvatartási idő, míg a városokban éppen ellenkező a tendencia. A nagyobb „KGST-piacok” gazdasági szerepével szorosan összefügg, hogy mennyire jellemző rájuk a külföldi árusok, az őstermelők, a koldusok és a biztonsági őrök jelenléte. A felmérés szerint - országos összesítésben - 1995-ben a feketepiaci árusok több mint harmada külföldi volt, mára viszont számuk nem, de arányuk csökkent a hazai őstermelők javára. Míg az 1990-es évek közepén a külföldi árusok körében meghatározó volt a román és orosz nemzetiségű árusok aránya, mára már a kínaiak kezdik kiszorítani őket, míg a lengyel és a határok melletti, magyar ajkú, de szerb, vagy román nemzetiségű árusok száma csökkent. (A piacok „maffiásodnak”, főként az orosz és kínai „lánckereskedelem” befolyására.) A regionális fejlettségi különbségeket jól tükrözik ezek a piaci térnyerések (is). A külföldiek által dominált piacok elsősorban a nagyvárosokban és inkább a fejlettebb területeken (vagy közvetlenül a határ mellett) találhatók. S ezeken a piacokon növekvő a koldusok és a biztonsági őrök jelenléte is. (Ahol nagyobb a kínálat és a forgalom, ott van mire és kire vigyázni.) Rákérdeztek a kutatók az emberpiacok „lelőhelyeire” is. A felmérésből kitűnik, hogy a gazdasági fellendüléssel párhuzamosan növekvő a feketemunka igény és a feketemunkás kínálat. A legtöbb „emberpiac” Pest megyében és a fejlettebb nagyvárosokban található. A toborzóhelyek igen változatosak, de az önkormányzatok látókörébe kevesebb van, mint 1995-ben jelezték. Ez azonban nem azt jelenti, hogy csökkent a feketefoglalkoztatás, hanem hogy a stabil és erős feketemunka-kínálat szervezettebbé és a hatóságok szemszögéből nézve átláthatatlanabbá vált. Az „emberpiacok” több mint negyedén külföldi feketemunkások is vásárolhatók, számuk az 1990-es évek közepéhez képest növekvő. A toborzóhelyek közül ma is a „köpködők” (kocsmák) a leggyakoribbak, de 1995-höz képest az informális közvetítés szerepe is növekvő. A feketemunka fő alkalmazási területe a mezőgazdaság és az építőipar, ezt követi az alkalmi segédmunka, s - a feltételezésekkel ellentétesen - kismértékben a kereskedelem és a vendéglátás. A feketemunkások órabére 1997-ben 120 és 430 forint között ingadozott, ez alig tért el az 1995-ös szinttől. Tehát „kettős kiszolgáltatottság” növekvő. A kutatók összegzése szerint a vizsgálat legfontosabb jelzése az lehet a döntéshozók számára, hogy a feketefogyasztás jól behatárolható területeken folyik, ami az ellenőrzést részben megkönnyítheti. A feketegazdaság jól látható része is egyre szervezettebben, „iparszerűbben” működik. Végül nagy hangsúllyal jelzik: tapasztalataik szerint nem annyira az adóhatósági intézkedésektől várható a feketeköltések visszaszorulása, hanem a vásárlási szokások átalakulásától, amit leginkább a tőkeerős külföldi kereskedelmi láncok és bevásárlóközpontok piaci térnyerése bizonyít. Tükör a rejtett gazdaság markáns jelenléte: a legális gazdaság görbe tükre, amelybe belenézve felnagyítva láthatók a fehérgazdaság működési zavarai. A hazai rejtett gazdaság mértéke, stabilizálódó arányai, és szervezettsége a kormányzatok helyzetértékelésénél pontosabb társadalmi-gazdasági helyzetjelentést mutat a fejlettségről, az életszínvonalról, a közmorálról, a vállalkozások és az állampolgárok törvénytiszteletéről, de leleplezi az államgépezet erőtlenségét hibáit is. S bár rejtett gazdaság mindenütt van, a mérték mértéke az igazán beszédes adat a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek alakulásáról, s egyben válasz is a gyors változásokra, az éles gazdasági kihívásokra, tehát az alkalmazkodóképesség tükre is lehet. Az elmúlt tíz év tapasztalatai arra utalnak, hogy a rendszerváltó országokban a rejtett gazdaság szerepe növekvő, szerves része a gazdaság átalakulásának, s egyben a lakosság „ túlélési stratégiáinak”. Mindez Magyarországon még erőteljesebben érvényesül, hiszen előéletünkből, a részben tűrt, részben támogatott „ második gazdaságból” szerzett ismeretek környezetünknél jobb vállalkozói és fogyasztói alkalmazkodásra utalnak a már valóságos, ám nem kellően kontrollált piaci viszonyokhoz: fehéren és feketén is. A fekete-szürkegazdaság kiterjedtsége persze arra is bizonyítékokat szolgál, hogy morális ráolvasás és az adórendőrség együttes bevetése vajmi csekély eredményt hozhat. Áttörést az arányosabb közteherviseléstől, valóban vállalkozásbarát adó- és járulékrendszertől várhatunk Amíg ez nincs addig különösebb politikai rizikóvállalás nélkül lehet fújni a feketegazdaság elleni harc kormányzati harsonáit. Élelmiszerek Élvezeti Ruházat cikkek Egyéb Szolgáltatások Háztartások iparcikkek összes kiadásai Forrás: Tárki, Társadalompolitikai tanulmányok NÉPSZABADSÁG-grafita