Népszabadság, 2001. július (59. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-14 / 163. szám
10 NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2001. JÚLIUS 14., SZOMBAT Nem adásban kísérletezem Kepes András a televízióról, befejezésről és újrakezdésről Az én értékrendemben a szakmai korrektség, a hozzáértés, a tisztesség a legfontosabb. Viszont manapság az újságíró, a televíziós legfőbb erényének az ügyességet, az imázst tartják, és hogy hány nézőt tud a képernyő elé ültetni - mondja Kepes András, aki népszerű televíziós személyiségként, mondhatni, pályája csúcsán nemrégiben önszántából abbahagyta a műsorkészítést. Interjúnkban részletezi az okokat ésbeszél terveiről is. - Mivel tölti az időt mostanában ? - Lakásfelújítással. Úgy alakult a családi életem, hogy föl kellett újítani egy lakást a volt feleségemnek és a gyerekeimnek, egy másikat a volt anyósomnak, aztán édesanyámnak és most én is sorra kerültem. Ennyi lakást felújítani komoly megpróbáltatás. - Csak nem lett „ ingatlanfejlesztő ” ? - Mifelénk ezt idegbajnak nevezik. Amíg be nem fejezem, és ki nem heverem, mással nem is tudok foglalkozni. -De nem ezért jött el a Magyar Televíziótól? - Nem, hanem azért, mert a tévé sorozatosan megszegte a szerződésünket. Úgy láttam, ilyen körülmények között nem lehet professzionális műsort készíteni, és a produceremmel, Tóth Péterrel egyetértésben fölbontottuk a megállapodást. - Pedig a tévé vezetője, Mendreczky Károly azt mondta, aláírta a folytatást. - Akkor kezdjük az elején. Két évig tartó betegségem után valamennyi fontos csatorna hívott. Úgy gondoltam, ahhoz a tévéhez szeretnék menni, ahol jó körülmények között olyan műsort készíthetek, amelyet nem szégyellek, mi több, nekem is, a nézőknek is örömet okoz. Persze, az anyagiak sem voltak mellékesek, de nagyjából hasonló ajánlatokat kaptam valamennyi csatornától. Részben azért döntöttem a Magyar Televízió mellett, mert a lelkem mélyén közszolgálati alkat vagyok, annak ellenére, hogy kereskedelmi csatornán is dolgoztam, és változatlanul — ahogy mostanában mondják - piacképesnek számítok. - Mit jelent az, hogy közszolgálati alkat? - Számomra azt a szemléletet jelenti, hogy nem a nézettség és az ezzel elérhető reklámbevétel az elsődleges, hanem a színvonal , noha a nézettség sem mellékes szempont. - Én másra gondoltam, mert mindig úgy éreztem, Kepes András közvetít valamifajta világszemléletet a képernyőn. Például azt, hogy ez a világ sokrétű és sokszínű, és ezt jobb tudomásul vennünk, mint harcolnunk ellene. Többször ült egy asztalhoz olyanokkal, akikkel nem tartozott azonos világnézeti táborba. - Ezt én inkább kíváncsiságnak nevezném. Nem hiszem, hogy csak az a jó, ahogyan én látom a világot. Biztosnak érzem ugyan az értékrendemet, de ha okos, tehetséges emberek másként látnak dolgokat, úgy gondolom, azt is érdemes meghallgatni. Számomra a köztelevízió azt jelenti: együtt élünk ebben az országban, mindannyian képviselünk értékeket, próbáljuk megismerni, megérteni ezeket, és segítsük, hogy a gyakran látszólag ellentmondó értékek összecsiszolódjanak. - Csakhogy a két hazai üzleti tévé is fennen hirdeti, színvonalas műsorokat ad. - Nem gondolom, hogy ők ezt hinnék. Ha az ember leül a vezetőkkel egy kávéra, ez ki is derül. A cél a minél nagyobb bevétel. A kulturálisan fejlettebb országokban a kereskedelmi tévék produkciói általában szakmailag értékesebbek, mint nálunk ma még. Mostanában mindig a lakásfelújítást hozom fel példának: Magyarországon az építőanyagok és az árak már nyugati színvonalúak, de a szakma iránti tisztelet, amellyel a munkát elvégzik még a harminc évvel ezelőtti. Ugyanez érvényes a televíziózásra is. Az én értékrendemben a szakmai korrektség, a hozzáértés, a tisztesség a legfontosabb. Viszont manapság az újságíró, a televíziós legfőbb erényének az ügyességet, az imázst tartják és azt, hogy hány nézőt tud a képernyő elé ültetni. Természetesen az utóbbiak is fontos értékek, de nálam nem kerülhetnek a rangsor élére. - Azért dolgozott a TV 2-nél is. Nem kényszerült kompromisszumokra? - El kellett szerződnöm az MTV-től, mert nem fizették ki a műsoraimat, és nem tudtam tovább finanszírozni a produkcióimat. Azért választottam a TV 2- őt, mert komolyan vettem, amit magáról hirdetett, hogy „a család csatornája”. Hozzá képest az RTL arculata túlságosan agresszívnek tűnt. A szerződés, amit aláírtunk, pénzügyileg kedvező volt, de a szakmai érdekeim védelmében kevésbé voltam óvatos. Elhittem, hogy azt csinálhatom, ami a saját értékrendemnek megfelel. Mindjárt az elején feszültségek keletkezek, bár később oldódtak. - Mi volt az ok? - A TV 2 show-műsort várt tőlem, mire odaszerződtem meg is állapodtak a környezetről egy színházzal. Ehhez kellett alakítani a díszletet, és a műsor jellegét. - Az Apropó és a Desszert után kínos volt az új feladat? - Sokan utóbb sajnálkoztak: „szegény Kepest bedarálta a kereskedelmi tévé”. Pedig az igazság az, hogy ebbe a helyzetbe önként sétáltam bele. A nagyobb baj az volt, hogy nem volt idő próbaszámokra, mert akkor azonnal kiderült volna, hogy az a műfaj nem áll nekem jól. Kicsit önhitt is voltam, ha már úgy alakult, ki akartam próbálni magam képes vagyok-e arra a műfajra is. Mire a harmadik adásra sikerült a „showt” visszaterelni a Desszert medrébe már elmérgesedett a viszony. Utólag már nem bánom. Ez a próbálkozás a hazai kereskedelmi televíziózás csecsemőkorában történt. A kereskedelmi tévék menedzsereinek meg kellett tanulniuk, hogyan kell bánni valakivel, aki a közszolgálati televízión nőtt fel, nekem pedig rá kellett jönnöm, hogy ha kereskedelmi tévéhez szerződöm, kötelességem figyelembe venni az ő érdekeiket is. Mire összecsiszolódtunk volna, én megbetegedtem. -A betegség után jött a szerencsés fölépülés és megint az MTV. Ahol a régi műsorokból próbált újra építkezni. - Azt szerettem volna kipróbálni, lehet-e versenyképes közszolgálati televíziózást művelni. Abban állapodtam meg az MTV akkori vezetőjével, hogy havonta egyszer egy teljes, három és fél órás estét szerkeszthetek. A produkciós iroda, amely a műsort készítette, annyi pénzt kért, amennyit amúgy is elköltene az MTV egy hasonló estére, cserébe azt ígértem, hogy színvonalasabb, nézettebb műsort készítek a korábbinál, amelynek ráadásul a bevétele is nagyobb lesz. Volt ezen az estén egy Desszert-jellegű beszélgetés, egy Apropó-szerű dokumentumfilm és egy nagyjátékfilm. Azt kértem, minden alkalommal készülhessen egy-egy kis tévéjáték is, mert ez a műfaj - a szappanoperákat leszámítva - hovatovább eltűnik a képernyőről. Ezzel a klasszikus köztévé szinte minden műsoreleme megvalósult. Az első adás minőségéről nem tisztem szólni, de tény, hogy a nézettség kétszerese volt az abban az időben szokásosnak, a reklámbevétel pedig a háromszorosa. -Akkor miért nem lehetett így folytatni az Oázist? - Az adás után a politikai műsorok készítői közül többen tiltakoztak, hogy az adásaik későbbre kerülnek, és hivatkoztak felsőbb politikai kapcsolataikra. Megkeresett az akkori ügyvezető elnök, hogy politikai nyomás nehezedik rá. Hiába érveltem, hogy havonta egyszer az amúgy is kis nézettségű politikai műsorok későbbre csúszhatnak, a játékfilmet el kellett hagynunk. Aztán a kis tévéjáték is „elszállt”, mert a pénzeket átcsoportosították. Megpróbáltuk a saját keretünkből kiszorítani, de ez hosszú távon nem sikerülhetett.Noha beszédtéma volt, hogy a Képesműsor milyen sokba kerül. Konkrétan mennyibe? - Ezt még az Európa Film produkciós iroda sem mondhatná meg, mert ezek a kérdések minden televíziónál üzleti titoknak számítanak. Ők állapodtak meg az MTV-vel, nekem velük volt szerződésem. Mindenesetre normális költségvetés volt, magasabb induló összeggel, mert nagyon komoly díszletet kellett építeni, sokat költöttek főcímre, belső főcímekre, előzetesekre, reklámra, zenére. - A kezdetekhez képest a műsor jócskán átalakult. - Én eredetileg azt gondoltam, hogy megszerkesztek egy estét, és két hangsúlyos helyen magam is szerepelek, a többit pedig — a játékfilm kivételével - legyártjuk. Végül már ott tartottunk, hogy nekem kellett két órát „végigszteppelnem”, ami részint megterhelő volt, részint senki sem értette, hogy miért vagyok két órán át egyfolytában a képernyőn. - Miért változott az Oázis adásnapja is? - Eljutottunk odáig, hogy a műsorújságból értesültünk: már adás sincs. Mondták, elfelejtettek szólni, hogy nem négy hét múlva, hanem hat hét múlva lesz a következő, aztán három hét múlva, aztán már nem is szerdán, hanem csütörtökön. Ezek nem csupán szerződésszegések voltak, hanem a szakmai tudatlanságnak olyan jelei, amelyek megengedhetetlenek. A tévévezetők viszont nem értették: ők kifizetik a kialkudott pénzt, miközben rengeteg tévés fizetést sem kap - miért sírunk? Azt is ajánlották, hosszabbítsuk meg őszre és jövőre is az együttműködést. Elkezdtem szervezni egy New York-i, egy zöldfoki-szigeteki interjút és egy harmadikat Mexikóvárosba. De addig nem voltam hajlandó elindulni, amíg nem látom aláírva a hosszabbítást. Mikor már a sokadik határidőre sem írták alá, akkor feladtuk. — Furcsa, hogy ugyanonnan indult, mint Frei Tamás és Friderikusz, hasonló utat járt be, de már egyikük sincs képernyőn. Van valami közös ezen kívül a három tévés sorsban ? Szerintem nincs. Mi három nemzedéket képviselünk, Fridi tíz évvel, Frei majdnem hússzal fiatalabb nálam. Szemléletben is különbözünk. Friderikusszal kezdődött nálunk az amerikai típusú televíziózás, Frei pedig már eleve ezen nőtt fel. Ahogy én kisodródtam a szakmából, nagyjából törvényszerű, így jár az ember, ha tartja magát a klasszikus értékszempontokhoz, amelyeket sem a közszolgálati, sem a kereskedelmi tévék nem tudnak befogadni. De optimista vagyok, ez változni fog. Zuhan a kereskedelmi tévék nézettsége is, rá fognak jönni, hogy ez így nem folytatható. A közszolgálati televízióban sem lehet örökké csak az a fontos, hogy az aktuális hatalom mennyire tudja viszontlátni saját képét a képernyőn. - Mihez fog most kezdeni? Mondjuk, a lakásfelújítás után. - Nehogy félreértés legyen, csak egy kétszobás lakásról van szó. Ha sikerül ezen túljutni, elkezdek újra keményen dolgozni. Kaptam néhány rokonszenves felkérést könyvírásra és szerkesztésre, előadásokra. Az üzleti életből is kaptam ajánlatokat. És van néhány tervem, amiről még nem akarok beszélni. - Megjelent két kötete, a Kepes-krónikák. Mindkettő elérte a százezres példányszámot, ami manapság példátlan. - Különösen a másodikra vagyok büszke, amelyben a riportjaimat írtam meg. A kötet végén szereplő írás életrajzi jellegű, és elkezdtek kapacitálni, miért nem írok hosszabban a saját életemről, családomról, mert az nemcsak rólam szól. - Családregényre gondol? - Kedvem volna hozzá, de nem tudom, elégedett lennék-e az eredménnyel. Ezen kívül is van még egy-két ötletem, de most már óvatosabb vagyok, nem adásban kísérletezem. Varsányi Gyula Az építőanyagok és az árak már nyugati színvonalúak, de a szakma iránti tisztelet még a harminc évvel ezelőtti. Rá fognak jönni, hogy ez így nem folytatható fotó: gárdi balázs ______Televízió______ Árnyékvilág Végefelé közeledik a Viasat3 televízió nézőszámnövelő, sajtókampánnyal megsegített televíziós vérátömlesztése, a Bár című produkció. A Bár nem okozott nagy meglepetéseket. A világ számtalan helyén kipróbált valóságshow, az ilyenolyan megkötésekkel összeeresztett emberek kamerás megfigyelése viszonylag sok nézőt terelt a Viasatra, az előre megjósolható fordulatok is rendre bekövetkeztek, működött a szociometriai automatizmus, így aztán a Bár valószínűleg nem okozott csalódást a televízió tulajdonosainak sem. Minden bizonnyal vannak odaadó hívek, akik esküsznek a reality show-k szociológiai pontosságára és lecsupaszított igazságára, mint ahogy vannak harcos ellenzői is az effajta ötleteknek. A legsivárabb az egészben ezen mechanizmusok menetrendszerű működésbe lépése. Ennek ellenére csaknem biztos, hogy fogunk még a mostaninál gigantikusabb, vadabb, még több nézőt és még több pénzt vonzó valóságshow-kat látni a hazai televíziókban. Nagy dimenziók nyílnak. Képzeljük el magunkat egy kettészakadt országban: ötmillióan kamerák előtt mérik a kávét és mossák a fogukat, ötmillióan megtartják a kamerákat és iktatják a felgyülemlő kazettákat. A Föld istenei meg nyilván az egekből nézik a színfalak mögött és előtt zajló adást és röhögnek rajtunk. A szépen felhizlalt hülyeség, a pénznyelő és pénzköpő csodagépezet meg működik rendületlenül. Mindezek ellenére és mindezekért ez a valóságshow-szerű már teljes mértékben nézhető, hiszen éppen zavarodottságunkra és mindenekfölötti szétesettségünkre épít. Ülünk és nézzük fekete pólókba bújtatott, egyre inkább sztárként létező embertársainkat, amint nem csinálnak semmit. Hízásnak indult fiúcskák és alávetett lánykák küzdenek a figyelmünkért egy népes stáb segítségével. Közös, szerződésekkel szabályozott megállapodásuk az, hogy konstruálnak valamit, amit ők valóságnak neveznek. A valóság természetesen nem az, amit a Bár produkció mutat. A napi összefoglalók és heti élő műsorok a legjobb szándékkal csak megpróbálják imitálni a valóságot. A Bár legnagyobb hibája készítőinek szűkös képzelete és fejletlen emberismerete. A Bár által felépített világ ezért meglehetősen egysíkú, néhol ízléstelen, néhol halálosan unalmas, soha nem igazán érdekes - ezért torz. Én például a valóságot harsánynak, durvának, lélegzetelállítóan szépnek, elképesztően változatosnak és titokzatosnak ismerem. Az én valóságomban viszonylag kevés a fehérnemű-bemutató, a paprikaevő-verseny, a negyedrangú popzenekar és ellenszenvesen pipiskedő bármenedzser, és ezzel nem vagyok egyedül. Számomra éppen ezért a Viasat3 valóságverziójának legnagyobb rejtélye a következetesen alacsonyan tartott színvonal. Vajon a Bár készítői miért ragaszkodnak ahhoz, hogy nagy energiákkal, pénzzel és technikával módszeresen egy ócska világot építsenek fel, ahol szellemileg alultáplált fiatalok vergődve buliznak, isznak és műlázadoznak egymás és a pincérlét szabályai ellen? Miért van az, hogy ezeknek a szereplőknek nem látjuk a személyiségét? Alig halljuk azt, hogy mit gondolnak a világról és a Bár művilágáról. Hogy mindegyikük csak így képzeli el a bulizást, vagy közülük csak az ostobábbak? Vajon miért herélődik ki a Bárban a valóság ilyen méltatlanul? Lehetne felelősségről papolni meg a televízió elképesztő modelladó lehetőségeiről, de lehet egyszerűen csak egy valóságosabb valóságról, egy emberszabásúbb ötletről, egy jobb műsorról beszélni. Krausz Barnabás Reklám Gyula vitéz A „kis ország vagyunk”-koncepciónak egyik érdekes megvalósítása, ami mostanában a hirdetésekben látható. Olyanok vagyunk, mint Pumpernickel német államocska, amelynek háromfős hadseregét halálosan kimerítette, hogy valakinek mindig őrséget kellett állnia a kaszárnya bejáratánál. Mi is kevesen vagyunk, és a kevésből szükségszerűen még kevesebb a szép és fotogén, ezért mániákusan és kampányszerűen használjuk ugyanazokat a modelleket. Újonnan például a köztereket és televízió-képernyőket elárasztotta egy vézna, szőke hajú, lányos arcú fiatalember. Nevezzük őt Gyulának, illetve, ha valóban Gyula lenne a keresztneve, nevezzük bármi másnak. Hamarjában és a teljesség igénye nélkül: Gyula vitéz szerepel a Raiffeisen Bank hirdetésében, ahol mosolyognia kell, ő az, akinek rendben van a tartalék izzókészlete is, és korábban alkoholmentes sört fogyasztott a közlekedési rendőrök őszinte sajnálatára, továbbá ő az, aki örök hűséget esküszik egy hölgynek, miközben csalárd módon Magyarországot rejti a szívébe. Nem is tudja az ember, hogy a modellügynökség rábeszélőképességét vagy az ügyfelek fantáziaszegénységét okolja, az eredmény mindenesetre lehangoló. Bár az is lehet, hogy többről van szó, cégek és ügynökségek fogtak össze, hogy segítsenek a reklámnak meghaladni önmagát: elég a szétaprózódottságból, rajzolódjon ki végre egy teljes életregény: Gyula vidám agglegényként besörözik (alkoholmentesen), majd ráébred, hogy ez az életforma nem vezet sehová, elmegy a bankba, hitelt vesz föl, és házasságra lép. Folyt. köv. Alapjában véve arról van szó, hogy az azonos szereplő gyöngíti a reklámok hatását, nem lehet a fikciót komolyan venni, és a gondolat óhatatlanul abba az irányba terelődik, hogy vajon mennyit kaphatott ez a fiú a filmekért. De ebben az összefüggésben külön teher a Magyarországreklám, mert ennek még az értelme és a célközönsége is homályos. Aki nincs itt, az nem látja, aki itt van, és külföldi, az nem érti, aki pedig itt van és érti, azt valószínűleg nem egy hármas esküvő látványa fogja a hazaszeretetre ébreszteni. Vannak a plakátváltozattal egyéb bajok is, amelyeket az internet megfelelő vonalain részletesen is kielemeztek. Tény, hogy ha a fényképen látható gólya valóban úgy repül, és az árnyék ennek ellenére mögötte látszik, akkor csöndben egy magyar specialitásra próbálják fölhívni a figyelmet: nálunk a gólyák a hátukon repülnek. Persze, ha a kampányt nem reklámként kell értelmezni, csak a rendelkezésre álló pénzt kellett elkölteni valahogy, akkor egészen más a helyzet, csak ilyen esetben kéretik a plakát és tévéspot alsó sarkába kitenni egy apró X jelet, hogy mindenki lássa a szándékosságot. A „kis ország”-koncepció egy másik változatát a BAV egész hirdetőoszlopot beburkoló plakátja valósítja meg. Ez azt az utat járja, hogy kevesen vagyunk, tehát kevés új dolog jut az eszünkbe. A képen egy szép erdei út látható, mellette két tábla és az évszámok, 1773 és 2001. A fősor azt állítja, hogy nagy út áll mögöttünk. Az első benyomás ugyan az, hogy ez a nagy út a kép tanúsága szerint inkább előttünk áll, mint mögöttünk, de ez semmi ahhoz képest, hogy már megint a lopott holmit lopják tovább. Valaha a Virginia Slims nevű cigaretta kezdte ezt a „nagy utat tettünk meg együtt” szlogent, Amerikában ma is szállóige a „You have come a long way, baby”, aztán megjelent a magyar változat, ha emlékeim nem csalnak, egy kávé érdekében. Most a bizományi vállalat jutott arra a gondolatra, hogy vevőkörét nem azzal tudja kiterjeszteni, ha magasabb árat kínál a használt kacatért, hanem ha valamilyen vélt érdekközösséget, véd- és dacszövetséget próbál meg létrehozni azok között, akiknek a dolog természetéből fakadóan éppen ellentétesek az érdekei. Ha erre sem indul be az üzlet, akkor semmire. Tengerlaki Krisztián AjmméL'* a Nemzeti Kulturális imm Alapprogram I 9 1 Igazgatóságának @ Jbr J közleménye 6 XLIST A Nemzeti Kulturális Alapprogram Igazgatósága tájékoztatja az érdeklődő pályázókat, hogy megjelent az NKA Hírlevél 2001. évi 8. és 9. száma. A 8. szám a Fotóművészeti, Táncművészeti, Népművészeti, valamint az Irodalmi és Könyv Kollégium pályázati döntéseit teszi közzé, a 9. szám pedig a Közművelődési Kollégium döntéseiről tájékoztat. A Hírlevél a Kulturális és az Oktatási Közlöny mellékleteként kerül forgalomba, de külön is előfizethető, illetve példányonként megvásárolható a Magyar Hivatalos Közlönykiadó boltjában (1085 Budapest, Somogyi Béla u. 6.) valamint az NKA Igazgatóságának ügyfélszolgálatánál (1062 Budapest, Bajza u. 32.), továbbá www.nka.hu címen az interneten is.