Népszabadság, 2002. január (60. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-18 / 15. szám
10 NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2002. JANUÁR 18., PÉNTEK _______TELEVÍZIÓ________ Túlvilág-politika Aki kedd este, a miniszterelnöki interjú után rögtön a kereskedelmi adókra kapcsolt, nagyot veszített. Aki viszont hű maradt az ő M 1-eséhez, olyat láthatott, mint még soha. Panorámát, amilyen még nem volt. E sorok írója azóta is úgy emlékszik rá, mint valami televíziós jelenésre, amolyan műsordélibábra, amely egy ismert sorozat címét viselte, de talán őt tévesztette meg valami, nem ott volt, nem az volt, jött-ment, szerkesztői sem emlékeznek rá. Amúgy nagyon is meg volt szerkesztve. Kapunk mondjuk egy évszámot, közben régi felvételeket látunk, a narrátor drámai hangon említi Milosevics pályájának egy-egy állomását. Vágás: látnok tolmácsolja a Szűzanya szavait, a medjugorei Jelenés óv a Sátántól, figyelmeztet a Sátán növekvő hatalmára. Hosszú perceken keresztül megy ez így, precízen, ritmusosan: egy Sátán, egy Milosevits. Ez a mi Panorámánk, úgy is, mint a magyarországi média legrégebbi külpolitikai magazinja, volt már igen sokféle. Elfogultságai közt adódnak tartósak és változók. Ha stábja a Közel-Keleten jár, ottani krónikái - a műsor legrégebbi hagyományaihoz igazodva a palesztinbarát tudósítások, ha csak a Balkánra kirándul, ottani híradásai tíz esztendeje rendíthetetlenül szerbellenesek. Ez utóbbi viszonyt csak némileg zavarta meg a NATO-bombázás, melynek apropóján nehéz volt egyszerre közvetíteni a nemzetállam-ideát általában fenyegető globális katonai tömb iránti utálatot, és egy magyarokkal szemben ellenséges másik nacionalizmus iránti ellenszenvet, ha az előző éppen az utóbbit bünteti. Ezekből az ellentmondásokból, úgy látszik, friss kiút a misztika. De legalábbis izgalmas kísérlet. Kezdődik a műsor egy szeptember 11-i képpel: a tornyok agóniájának utolsó pillanatai. Igen, a füst, ha akarom, hosszúkás fejformájú. Megtudjuk: az ott a Sátán. Merthogy kirajzolódott, mielőtt a tornyok összedőltek. A kommentár nem távolságtartó és nem ironikus. Innentől kezdve próféciákat idéz és beteljesülésük mindenféle bizonyítékait. Nem vált át tudós stílusra vagy az utca emberének derűs kétkedésére, de még csak egy bölcs egyházi férfiú óvatos hangjára sem. Egészen mást mond. Sugallja, hogy volt sok-sok figyelmeztetés. Ezek közül csak egy, amit Medjugoréból, a látnok gyerekek közvetítésével címeztek az emberiségnek. Sugallja, hogy a figyelmeztetéseket két helyen és két módon nem fogadták meg: a globalizmus világközpontjában, Manhattan csücskében, és Belgrádban, a Panorámának leginkább nem kedves rivális nacionalizmus fészkében. Tessék, meglakoltak mindketten. Hiszen a Sátán büntet itt is, ott is. Sem a globális karvalytőke urai, sem a szerb kardcsörtetők nem tudták, hogy felsőbb iránymutatásért csak le kellett volna fordítani, majd megfelelő sorrendben mondatta összeolvasni Gavrilo Princip vezeték- és keresztnevét Karadzsics és Milosevics neveivel. A Panorámából most megtudhatták a megfejtést, de már késő. A bűnös népek és a még bűnösebb nemzetköziek ezen kívül még figyelmen kívül hagytak több baljós dátumegybeesést, valamint a születési helyek üzenetét. Hogy tudniillik Princip és Milosevics Montenegróban, a „Kígyók földjén” (?) születtek. Továbbá nem figyeltek eléggé a fényképeken is látható Madonna alakú felhőre, ahogy a zarándokhely fölött kirajzolódik. Most aztán megkapták helyette a vigyorgó Sátán alakú felhőt a Tornyok felett. Ezt a műsor még egyszer megmutatja végső tanulságként, és hogy meglegyen a keretes szerkezet. „Soha többé nem élhetünk úgy, mint eddig” - idézi a Panoráma Bush elnököt, aki utólag okos, bezzeg a próféciákból, szent könyvekből ezt már régen tudhattuk volna, ha figyelünk. Nincs kétség: tényleg nem élhetünk ugyanúgy. Többé a külpolitikai műsor sem az, ami. Nem egyszerűen jobbra húz, hanem kifelé, legalább három dimenzióval kijjebb, a Transzcendencia kellős közepébe. A műsorvezető pedig nem nevezi el magát az utolsó pillanatban sem, vegyük hát komolyan. Mostantól figyeljünk a politikusok születésnapjára, nevének jelentésére és kezdőbetűire és persze felhőalakzatokra. Jön majd figyelmeztetés Medjugoréból, de visszaüzen a Sátán is. Nem baj, ha nem értjük rögtön. A Panoráma közvetít: Hirsch Tibor Segítség a közönségnek Tízéves a kisebbségkutatás A tízéves Kisebbségkutatás című negyedéves folyóirat szerkesztője, Cholnoky Győző fogyatékosnak nevezi a kisebbségekről való ismereteinket. De, mint mondja, nem is nagyon lehetnek mások, hiszen minden, ami ide tartozik, évtizedeken át tabunak számított. Kutatni is alig lehetett, nemhogy tanítani vagy beszélni róla. A kisebbségkutatással segítséget akart adni előbb a lehetséges közönségnek a tájékozódáshoz, de aztán az immár intenzív kutatómunkának is, hogy nyilvánossághoz jusson. -Mi a dolga a folyóiratnak? - Kezdetektől az, hogy számonként 35-40, zömmel külföldi tudományos forrás feldolgozásával áttekintést adjon a kisebbségkutatás szakirodalmáról. Megjegyzem, hogy erre a világon sehol senki sem vállalkozott még, tehát egyedülálló folyóiratról beszélünk. - Ezt mások is méltányolják? Hány példányban jelenik meg a kisebbségkutatás ? - 1000 körüliben. - Ahhoz képest, amilyen súlylyal, hangerővel van jelen a politikában a kérdés, mintha kevesen érdeklődnének igazán iránta. - A tényleges használatot azért nem pontosan fedi a példányszám, mert - szerencsére - az előfizetők csaknem fele könyvtár, s ott az olvasottság többszöröződik. Ez a szám azonban leginkább csak a szakmabelieket, szakma környékieket jelenti, meg persze a főiskolai, illetve az egyetemi hallgatókat, itthon és a Kárpát-medencében. - Kap a folyóirat támogatást? - Igen, legfontosabb patrónusunk a Nemzeti Kulturális Alap meg az Illyés Alapítvány. Ez utóbbi teszi lehetővé, hogy a folyóirat példányainak 30-35 százaléka eljusson a határon túli magyar közösségekhez. Mondanom se kell, ezek a közösségek összehasonlíthatatlanul hevesebben érdeklődnek a kisebbségkutatás iránt, mint a hazai művelt közönség. Nyilván az érintettség különbözése és a művelődési szokások miatt. A kisebbségi magyarság többet olvas, mint a hazai. - Mit szűr le az eseményekből, milyen folyamatok zajlanak a kisebbségi népcsoportokban és körülöttük? - Ez az időszak a jelek és a szakirodalom szerint két szakaszra tagolható. Az elsőben a kisebbségek megkísérelték közelíteni a jogaikat az állammal rendelkezők jogaihoz. A folyamat természetesen máig tart, de a kilencvenes évek derekán átszíneződött. Akkor kezdtek hatni a globalizációval összefüggő fejlemények. Az előző törekvés a nemzetállamot alulról, az utóbbi felülről kezdte ki. - Gondolom, ez hangsúlyeltolódást jelent a kisebbségi problémák megoldási kísérleteiben. - Azt bizony. Mert a jogközelítési küzdelmek kemény konfliktusokkal, igen gyakran erőszakkal, sőt vérontással járnak, s ez nem szokott használni a kompromisszumkészségnek. A globalizáció ebben az összefüggésben is békés folyamat: az államok önként, legtöbbször érdekeiket követve mondanak le szuverenitásuk egy részéről. Ami azt is jelenti, hogy nagyot javul a regionális együttműködés lehetősége és vele a kisebbségek jogbiztonsága, jogérvényesítési esélye is. Különösen ott hat így a globalizáció, ahol az államhatárok nem évszázados, okszerűen indokolható képződmények, hanem mesterségesen kialakított, mindig feszültségforrást rejtő kreációk, mint a Kárpát-medencében. - A kisebbségkutatás tanúsága szerint kevés dologban értenek egyet a szakértők. Azzal igen, amit itt felvázolt? - Nagyjából, de az elmondottakba a reményeimet is belefoglaltam. Egyébként pedig a problémák sokasága, összetettsége, ellentmondásossága miatt valóban sok a vita, szinte nem is tudok hamarjában olyan kérdést említeni, amiben közmegegyezés alakult ki - Támpontok sincsenek? - Azt elismeri mindenki, hogy a sokszínűség létezik. Azt is, hogy nagyon keveset tett eddig a világ a kisebbségek, a sokszínűség értékeiért. És nincs különösebb vita a tekintetben sem, hogy előrelépni csak lassan, fokozatosan, jogi és politikai megoldásokkal lehetséges. Minden más közelítés csak ronthat a helyzeten. — Milyenek a hazai közvélemény ismeretei a kisebbségekről és a kisebbségekkel kapcsolatos kérdésekről? - Fogyatékosak. Nem is nagyon lehetnek mások, hiszen minden, ami idetartozik, évtizedeken át tabunak számított. Kutatni is alig lehetett, nemhogy tanítani vagy beszélni róla. A kisebbségkutatással segítséget akartam adni előbb a lehetséges közönségnek a tájékozódáshoz, de aztán a tudománynak, az intenzívvé váló kutatómunkának is, hogy nyilvánossághoz jusson. Ne feledjük, közben megszerveződött a Teleki Alapítvány, az akadémiai kisebbségkutató intézet, de bekapcsolódtak a munkába különféle aspektusok vizsgálatával az egyetemek is, hiszen van itt feltárni és értelmeznivaló a történeti, jogi, politikai, szociológiai és egyéb, például irodalmi szempontból megközelíthető területeken, csak győzzék elvégezni. — 1998-ban Lucidus névvel kiadót alapított. — Igen, mert a folyóiratban terjedelmi okok miatt nem közölhető tanulmányoknak, monográfiáknak is teret akartam nyitni. Olyan műveknek, mint egyebek közt az originális Trianon-forrásgyűjtő A határon túli magyar közösségek összehasonlíthatatlanul hevesebben érdeklődnek a kisebbségkutatás iránt, mint a hazai műveit közönség.mény, amilyen hetven éve nem látott napvilágot, aztán a Kárpátmedencei önismeret című tanulmánykötet vagy az, amelyik Petőfi fogadtatásáról ad számot szomszédainknál és a rokon népeknél. Továbbá Niederhauser Emil könyve, a Nemzet és kisebbség, Pomogáts Béláé, a Változó Erdély. De a kiadóra azért is szükség volt, hogy sort keríthessünk a régi, értékálló s ma már hozzáférhetetlen, gyakran el is feledett művekre. Részint hogy helyreállíthassák a gondolkodás forrásait és folytonosságát, részint hogy jelen legyenek, és jótékonyan befolyásolhassák a közvéleményt, s végül, hogy kézközelben legyenek a felsőoktatásban. Olyanokra gondolok - csak ízelítőül -, mint Bulla Béla-Mendöl Tibor A Kárpátmedence földrajza, Pukánszky Béla Német polgárság magyar földön, Szekfű Gyula Állam és nemzet című munkája, vagy az Asztalos Miklós-féle A történeti Erdély. Mindegyiket egy-egy mai, autentikus kutató kísérő tanulmányával jelentetjük meg. Könyveink így együtt, reményeim szerint, egyfajta nemzetismereti stúdiumot is kínálhatnak. — Hányan vannak a folyóiratnál és a kiadónál? Ketten, rajtam kívül egy félállású szerkesztőségi titkár. FOTÓ: VELLEDITS ÉVA Cholnoky Győző