Népszabadság, 2003. október (61. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-07 / 234. szám

NÉPSZABADSÁG MAGYAR TÜKÖR 2003. OKTÓBER 7., KEDD Az értetlenkedő rendőrnyomozó Ügyészségi vád helyett pótmagánvád a Millenáris-ügyben A Miniszterelnöki Hivatal döntése alapján pótmagánvádat nyújtott be a Millenáris Közhasznú Társaság a kht. 2001-es je­lentős vagyonvesztése miatt. A gazdálkodást már vizsgálta a rendőrség, vádemelést is javasolt, a főügyészség azonban meg­alapozatlannak találta a gyanút. A lapunk birtokában lévő do­kumentumok szerint az elutasító határozatot bírálta a Millená­ris-ügyekben nyomozást végző rendőr is. A Millenáris Kht. tavaly szeptemberben tett feljelentést a társaság 2001-es és 2002 első félévi gazdálkodása miatt. Az ebben az időszakban ügyvezető Berkecz Mária május 18-án, az Orbán-kormány idején tá­vozott 36 havi végkielégítéssel és tízmilli­ós hallgatási díjjal. (A munkaügyi bíróság első fokon, nem jogerősen 24 millió forint visszafizetésére utasított Berkeczei. A volt ügyvezető igazgatóval és a végkielégítést jóváhagyó akkori munkáltató Bártfai Béla államtitkárral szemben különösen nagy értékű hűtlen kezelés gyanúja miatt az ügyészség is vádat emelt. A Millenárissal kapcsolatos többi ügy azonban nem jutott el a vádemelésig.) Ingyenes stúdióhasználók A kht.-t Berkecz távozás után átvitágítot­­ták, majd az új vezetőség különösen jelen­tős vagyoni hátrányt okozó hűtlen keze­lés és más bűncselekmény miatt feljelen­tését tett. A társaság jelentős vagyonvesz­tést szenvedett el. 2002. május 31-én saját tőkéje mínusz 948 millió forint volt, ki­adásait hitelből finanszírozta. Hiteltarto­zása a kamatokkal együtt másfél milliárd forint volt. Mindez annak ellenére történt, hogy a kht. 2001-ben az Álmok álmodói kiállítás öthavi működtetésére kapott pénzt, pedig a rendezvény jelentős csú­szással csak december közepén nyitt meg. A túlköltekezést a feljelentés szerint aránytalanul magas kifizetések is okoz­ták. A Millenáris Kht. például a hasonló nevű, a Park működtetésére kiírt pályá­zaton egyedüliként induló Millenáris Rt.­­nek takarításra például 73 millió forintot fizetett ki 2001 júliusától. Ezek szerint az eltérő ütemben átadott épületek napköz­beni és éjszakai takarítását vagy a csak fél évvel később, december közepén nyíló kiállításon bemutatott tárgyak és vitrinek tisztogatását is folyamatosan végezték. Hasonló okok miatt tartja indokolatlan­nak a kht. mostani vezetése a vagyonvé­delmi szolgáltatásokra 2001 második fe­lében kiszámlázott 97 millió forintot. Az E épületet - amelyet augusztus végén ad­tak át - az igazolások szerint július elsejé­től 12 fő védte 24 órás szolgálatban. Ezen­felül biztosították a rendezvényeket havi 6745 órás őrszolgálattal, a parkot, a kapu­kat, valamint a játszótereket további 8091 órában. Augusztusban pedig tovább nőt­tek a vagyonvédelmi munkaórák: az el­készült E épületet már naponta 14 fő, a többit 15 fő, a parkot 5 fő, a játszóteret és a kapukat 3-3 fő, a rendezvényeket 390 fő biztosította napi 24 órában. Az ügyészség a kht. előző vezetésének meghallgatása után azt állapította meg, hogy a kifizeté­sek tényleges munka alapján történtek. (Összehasonlításul: a kht. új vezetése 2002 második felében 848 millió forinttal kevesebből oldotta ugyanazt a feladatot, mint a régi az első félévit. 2002 máricusa és május 18-a között hetente 100 millió­ fo­rintot költött a kht.) Igencsak költséges volt a rendezvé­nyekhez kapcsolódó vitágítás- és hang­­technika biztosítása is. A világítást az ÁPV Rt. által a terület rehabilitációjával, a rendezvények megtartásához szükséges létesítmények biztosításával megbízott Kisrókus Kft. vette bérbe. Bár 2001 legele­jén az Álmok álmodói kiállítás megnyitá­sának tervezett dátuma március 15-e volt, és az év végén bezárta volna kapuit, az ál­lami tulajdonú cég 28 hónapra (!) kötött bérleti szerződést a lámpákra a szolnoki Szapáry Üzletház Kft.-vel 107 millió forint plusz áfáért. A kölcsönzött eszközöket té­rítésmentesen megkapta a kht., az üzem­be helyezéséért és felállításáért azonban 45 millió forintot fizetett ki a Millenáris Rt.-nek. Megegyező minta alapján szerel­ték fel az E épületben kialakított stúdiót. Itt szintén 28 hónapos a bérleti díj, az ár 214 milió forint, a bérbeadó pedig a rövid idővel korábban létrehozott Stúdió Rent Kft. (Igaz, tavaly szeptemberben a bérleti díj fizetését felfüggesztette a hasonló konstrukciók miatt is csődhelyzet szélére sodródott Kisrókus.) A bérbe adó cég a szolnoki Axon-cso­­porté. Ez a vállalatcsoport egy másik ér­dekeltségén keresztül alapítója a parkot keretszerződés alapján működtető Mille­náris Rt.-nek. A részvénytársaság sem maradt ki ebből az üzletből: a bérelt tech­nikát a Millenáris Rt. szerelte be a stúdió­ba 75 millió forintért. A Millenárisban a két állami cég hatha­tós közreműködésével az ország egyik, ha nem éppen a legkorszerűbb stúdiója jött létre, amelyet a Millenáris Rt. haszno­síthatott. Egyebek között az utómunka­stúdióban alakult ki a végső formája azoknak a filmeknek, amelyeket a kancel­lária megbízásából az Ezüsthajó forgatott Orbán Viktor nyilvános szerepléseiről. Számos ilyen kazettát találtak abban a kormányváltás után lezárt és hónapokig érintetlenül álló stúdióban, amelyet a Well Done Kft. használhatott ingyen. A WD-t Wermer András és Káél Csaba, a Happy End Kft. alapítói hozták létre. A Malenáris Rt.-ről tavaly tavasszal a lapunknak adott interjújában Mordechai Orian mint a Wermer Andrással közös üzletükről beszélt. (Ide sorolta a Magyar Televízió reklámidejének értékesítését is, valamint a 2000-es tűzijátékot, amelynek pénzét azóta is hiába várja.) Az amerikai vállalkozó - aki egy Titanium nevű off­shore cégen keresztül a részvénytársaság 74 százalékát birtokolta - a Wermerrel folytatott üzleti levelezésnek egy részét ■ „MEGERŐSÍTI AZ ÓRÁK be­szerzésének indokolatlanságát az is, hogy a kht. gazdálkodásában olyan mértékig túlköltekezett, hogy 1,5 milliárd forintos bankhitel fel­vételére volt szükség a 2002. évi 5 havi nyitva tartás lebonyolítására, holott az eredetileg 2001. évre ter­vezett, de az építkezések időbeli késedelme miatt meg nem való­sult 5 havi nyitva tartásra a szüksé­ges fedezetet az állami költségve­téstől megkapta." (ORFK, gazdasá­gi bűnözés elleni osztály) „Berkecz Jánosné védekezésének lényege az volt, hogy ő, mint az egyszemélyes kht. ügyvezetője, csupán az alapító (a Miniszterelnö­ki Hivatal - A szerk.) akaratának megvalósítását végezte a karórák beszerzésével, köteles volt a ten­dergyőztessel szerződést kötni, és a társaság alapító okiratának 14/3. pontja értelmében kizárólag az ha­tározta meg eljárását, hogy a meg­rendezett kiállítást az ország lakos­sága a lehető legszélesebb réteg­ben látogathassa." (A Fővárosi Fő­ügyészség kiemelt ügyek osztályá­nak határozata a gyanúsítások megszüntetéséről.) át is küldte lapunknak. Ebben 2001 vé­gén Wermer kifejezi azt az óhaját, hogy Orian adja el a tulajdonrészét. A Millená­ris Rt. hetekkel később csaknem egymil­liárdos állami megrendelést kapott - hir­detmény közzététele nélküli közbeszer­zési eljárásban - az Álmok álmodóihoz kapcsolódó feladatokra és a Park üze­meltetésére. Wermer egyébként papíron nem vett részt az rt. működtetésében, mindössze az egyik alapító, a Közgép Rt. korábbi felügyelőbizottságában található meg a neve. Órák, órák, órák Oriant nem, Wermert viszont a rendőrség meghallgatta, de csak tanúként, az ingye­nes helységhasználat miatt. Ő ezt azzal indokolta, hogy az irodáért cserébe köl­csönadták 10-20 milliós magnóikat és szakembereiket. Nem került szóba a látogatóknak aján­dékba adott órák ügye. Pedig Mordechai Orian a tavalyi interjúban már sejtette, hogy a félmillió időmérő beszerzése jelen­tős üzlet volt. Az extrahasznot hozó ügy­letet a rendőrség is vizsgálta, és kiemelte a többi közül. A közhasznú társaság összesen félmil­lió órát vásárolt a Millenáris Rt.-től. A be­lépők mellé ingyen adott időmérőkért da­rabonként 805 forintot fizetett. Ez pedig azt jelentette, hogy minden egyes látogató veszteséget termelt. A különböző kedvez­mények miatt ugyanis csupán 244 forint folyt be a társasághoz minden megvásá­rolt tikett után. Ezért cserébe kapták a lá­togatók a 805 forintos árát. Csak 2001-ben - áll a feljelentésben - 242 millió forint va­gyoni hátrány érte a kht.-t. Mint a nyomozás kiderítette, a „látoga­tottságot fokozó marketingeszközt" a közhasznú társaságnak darabonként 805 forintért értékesítő Millenáris Rt. egy kife­jezetten erre a célra létrehozott cégtől sze­rezte be száz forinttal olcsóbban. A nagy üzlet az off-shore cég által alapított Globe Trotters Kft.-é volt, amely a 700 forintért eladott órákért Kínában fél dollárt fizetett. A nagy veszteség pedig a Millenáris Kht.-é, amely összesen 402 millió forintot - a kiállításra fordított összeg ötödét - for­dította az időmérőkre. Az órák kapcsán egyébként máshon­nan ismerős szereplők is felbukkantak. Kiderült, hogy marketingötletként a Happy End Kft. javasolta az ajándéko­kat, emiatt az ügyészség utasította a rendőrséget a Happy End ügyvezetőjé­nek meghallgatására. Szintén a nyomo­zók figyelmébe ajánlották Várnai Tamást, az Ezüsthajó Kft. ügyvezetőjét, akitől ar­ra vártak választ, hogy „milyen indok­ból vette igénybe a Globe Trotters Kft. ál­tal kifizetett angliai, Los Angeles-i uta­zást, visszafizetette-e a kft.-nek az úti­költséget". Az óruvásárlást a nyomozás adatai alapján a rendőrség gazdaságiag alátá­­maszthatatlannak minősítette, különösen azért, mert a kht. takarékosodott például a számítástechnikai eszközök beszerzésé­ben vagy azzal, hogy szombaton, amikor a kiállítás ingyen volt látogatható, nem volt tárlatvezetés. A nyomozás szerint megerősítette az órák beszerzésének in­dokolatlanságát az is: a kht. ekkor már olyan mértékben túlköltekezett, hogy másfél milliárd forintos, kormánygaran­ciával bíró bankhitelt vett fel a 2002 első fél évének programjaira. Emiatt a rendőr­ség kiemelte a többi ügy közül az óravá­sárlást, és azt vádemelési javaslattal küld­te tovább az ügyészségnek. A vádhatóság azonban ezt elutasította. Az órák beszer­zőiről úgy vélekedett az ügyészség, hogy nem tudtak a kht. megrendült anyagi helyzetéről. Berkecznél pedig azért nem találták megalapozottnak a gyanút, mert 1.: sikeresnek találták a látogatócsalogató akciót, 2.: az ügyvezető a MeH tudtával vásárolta az órákat. A nyomozás során utasította az ügyészség a rendőrséget an­nak kiderítésére, hogy Berkecz miért nem próbált kedvezőbb ajánlatot elérni. Az ügyvezető védekezésül bemutatta az Agami nevű cég katalógusát, amelyben a legolcsóbb ára 1671 forint volt. Igaz ugyan, hogy maga az ügyészség is meg­állapítja, hogy a kínai órák ezeknél rosz­­szabb minőségűek, „szerkezetük a legol­csóbb kvarcóraszerkezet". A silány minő­ségre utal, hogy a leltározásnál 1500 selej­tes darabot talált az ajándékból a kht. új vezetése. Inkább zárlatot vezettek volna Az ügyészség indoklását a nyomozásban részt vevő rendőr törzszászlós igen éles szakmai bírálatokkal illette. A vádható­ságnak megküldött levélben közli, hogy gyökeresen másként ítéli meg az ügyet, és ismét felhívja a figyelmét a nyomozás megállapításaira, így arra, hogy bár más, olcsóbb marketingfogásokat is tervezett a kht., végül csak ezt valósította meg, nem törődve a szűkös anyagiak miatt más te­rületen elrendelt takarékossággal, és je­lentősen túllépte a társaság költségvetési kereteit. Szerinte például a nemzeti büsz­keség keltésére az óránál alkalmasabb lett volna a tárlatvezetés, amelyet spórolások miatt szombaton szüneteltettek. Érthetet­lennek nevezte a nyomozó azt is, hogy Berkecz miért fogadta el rögtön az első ajánlatot, meg sem próbálva faragni az ár­ból, és lényegében komolytalannak tartot­ta a volt ügyvezető védekezését, hogy be­mutatott egy katalógust drágább órákkal. Végül a törzszászlós megjegyezte, hogy a nyomozás 2002 szeptembere óta fokozott ügyészi felügyelet alatt állt, de­cember óta kiemeltnek minősített nyomo­zásban, a rendőrség pedig hónapok óta kizárólag a Fővárosi Főügyészség által előírt nyomozati feladatokat hajtotta vég­re. Ezért problémásnak és a nyomozó ha­tóság szempontjából nehezen értelmezhe­tőnek ítélte azt a megfogalmazást, hogy a Fővárosi Főügyészség a nyomozás meg­szüntetését tartja indokoltnak. Megje­gyezte: amikor Berkeczné az e tárgykör­ben megejtett gyanúsítottként­ kihallgatá­sa ellen panaszt emelt, azt a főügyészség mint alaptalant elutasította. Azóta pedig egyetlen olyan bizonyíték sem került elő, amely ezt az alapos gyanút gyengítette volna, sőt a gazdálkodás terén tapasztalt anomáliák még ezt követően jutottak a rendőrség tudomására. HASZÁN ZOLTÁN LOTTÓ A SZERENCSEJÁTÉK RT. TÁJÉKOZTATÓJA a 40. heti ÖTÖS, HATOS LOTTÓ, LUXOR, JOKER számsorsolás nyerőszámai, nyereményösszegei, valamint a TOTÓ, GÓLTOTÓ fogadás eredményei, nyereményösszegei és TIPPMIX, KENÓ (4, 5, 6 nap) játékban az egy nyerőosztályban 100 000 forint feletti nyertes sorsjegyek, szelvények átvételi igazolás sorszámainak számjegyzéke. Az átvételi igazolás sorszám után „/"jellel feltüntetett szám kombiná­ciós szelvényen elért nagynyeremény darabszámot is jelölhet. A közölt nyereményösszegek a személyi jövedelem­­adó levonása után kifizetésre kerülő, nettó nyereményösszegek: Nyerőszámok: 6 találatos 5+1 találatos 5 találatos 4 találatos 5, 24, 6 db 4 db 62 db 3 572 db 3 találatos 56 850 db 26, 40, 41, 45 nyeremény: nyeremény: nyeremény: nyeremény: nyeremény: Pótszám: 15­0 Ft 3 379 482 Ft 218 031 Ft 3 784 Ft 832 Ft 5+1 TALÁLATOS SORSJEGYEK Sorsjegyek átvételi igazolás sorszámai: 01 13403 12356511 96873 01 13405 12372531 87557 01 13382 12576621 34245 5 TALÁLATOS SORSJEGYEK átvételi igazolás sorszámai: 2012891 21444 01 1340612377521 47423 2017561 39073­3 01 13404 12480622 50491 2070551 39969 01 13401 12486511 99371 2100551 25505 01 13373 12486561 04999 2102791 36903 01 13404 12487571 30139 2137511 83856 01 1340312497641 60268 2140551 20493 01 13406 1253051268834 2220581 37306 01 13404 12542601 80498 2227721 87663 01 13382 12576621 34243­2 2250611 99033 01 13382 12576621 34245 2253731 97050 01 13406 12627531 86590 2310581 54315 01 13366 12690711 63689 2316611 05498 01 13406 12710572 30750 2316611 05865 01 13403 12717631 20632 2326621 04099 01 13381 12717911 62704 2350571 30716 01 13406 12727582 12853 2362531 41211 01 13406 12730521 89829 2362621 68885 01 13405 12730741 76307 01 13406 12440511 80323 Sorsjegyek 01 13405 1 01 13405 1 01 13406 1 01 13406 1 01 13363 1 01 13403 1 01 13406 1 01 13404 1 01 13406 1 01 13405 1 01 13403 1 01 13405 1 01 13404 1 01 13405 1 01 13406 1 01 13366 1 01 13382 1 01 13404 1 01 13406 01 13406 01 13405 01 13406 01 13406 01 13403 01 13405 01 13395 01 13405 01 13405 01 13405 01 13405 01 13406 01 13405 01 13405 01 13405 01 13406 01 13406 12740511 12740511 12750561 12757781 12760532 12760613 12767861 12792651 12792781 12840521 12840522 12847671 12847681 12847991 12862741 12878741 12950512 12991091 16546 1­6544­4 71902 05706 01356 46691 52167 60668 53428 85439 02994 99798 02222­3 82567 49976 21883 33870 92085 LUXOR Nyerőszámok húzási sorrendben: 29, 10, 27, 42, 75, 28, 35, 47, 34, 45, 55, 56, 16, 69, 30, 50, 32 ,49 ,39, 2, 13, 54, 51, 38, 53, 57, 5, 62, 71, 41, 23, 11, 21, 15, 19, 31, 33, 66, 52, 1, 12, 72­­.ill. LUXOR telitalálat 1 db III. Első keret 1 db IV. Első kép 10 db V. Keret 31 db VI. Kép 44 359 db nyeremény: 13 699 022 Ft nyeremény: 1 957 003 Ft nyeremény: 146 775 Ft nyeremény: 126 258 Ft nyeremény: 496 Ft LUXOR TELITALÁLAT A második nyerőosztályban nyertes sorsjegy átvételi sorszáma: 01 13403 12757801 77592 ELSŐ KERET A harmadik nyerőosztályban nyertes sorsjegy átvételi sorszáma: 01 13403 12362701 29595 ELSŐ KÉP A negyedik nyerőosztályban nyertes sorsjegyek átvételi sorszámai: 01 13406 12287791 50009 01 13404 12482611 24029 01 13406 12727961 90926 01 13406 12410552 96373 01 13405 12496511 93428 01 13406 12802761 32527 01 13403 12442841 19642 01 13406 12542541 76298 01 13405 12877971 87963­­ 01 13403 12590532 51286­­Az ötödik 01 13404 01 13406 01 13405 01 13403 01 13406 01 13406 01 13406 01 13406 01 13404 01 13405 nyerőosztályban nyertes 12022671 71673 12147651 75841 12356541 83357 12362701 29595 12377541 20550 12440621 93545 12442901 50051 12447841 06742 12452691 61189 12530582 54932 KERET sorsjegyek átvételi 13405 12536531 13402 12630512 13405 12672661 13406 12697841 13406 12720562 13403 12730742 13405 12740681 13403 12757801 13406 12757941 13406 12767791 13405 12777601­­ sorszámai 19477 06690 19202 21646 33585 82582 44266 77592 15343 36479 94682 01 13406 01 13403 01 13406 01 13406 01 13405 01 13406 01 13406 01 13406 01 13401 01 13406 12777931 12777941 12802891 12847941 12858811 12858921 12867791 12957811 12967701 12967741 86985 16542 62622 60721 37627 35389 94378 08803 30539 86379 Nyerőszámok: 5 találatos 6 db 4 találatos 42 db 3 találatos 3 882 db 2 találatos 154 094 db 59, 68, 75, 80, 85 nyereménye: nyereménye: nyereménye: nyereménye: 0 Ft 2 551 094 Ft 29 224 Ft 1 432 Ft 4 TALÁLATOS SORSJEGYEK Sorsjegyek 01 13406 1 01 13383 1 01 13403 1 01 13403 1 01 13404 1 01 13406 1 01 13406 1 01 13402 1 01 13406 1 01 13404 1 01 13405 1 01 13405 1 01 13405 1 01 13405 1 átvételi igazolás 2010521 35057 2070572 87123 2132511 79662 2140551 17681 2170511 22345 2220511 75089 2220521 06780 2250522 05929 2287581 22242 2327541 38583 2350513 39611 2350611 09696 2396521 21610 2480521 73086 sorszámai: 01 13405 01 13406 01 13405 01 13405 01 13406 01 13403 01 13396 01 13403 01 13406 01 13406 01 13406 01 13405 01 13406 12500521 12507541 12532771 12570593 12580513 12580553 12620513 12690541 12690611 12697582 12710551 12717961 12720511 74740 47272 09282 59748 55306 46887 33802 02138 87347 83720­2 18349 09358 23711 01 13405 01 13403 01 13406 01 13405 01 13401 01 13405 01 13403 01 13405 01 13406 01 13402 01 13406 01 13405 01 13406 01 13405 12728521 12728711 12730542 12737711 12750612 12760571 12760613 12767701 12770602 12840521 12857651 12870512 12954531 12967551 98518 07227 85510 80858 64080 13927 46124 47521 50639 83878 26897 30192 52634 86634 9 0­1­5­3­5­6 1. nyerőosztály 1db nyeremény: 33 481 462 Ft 2. nyerőosztály 13db nyeremény: 600 000 Ft 3. nyerőosztály 78db nyeremény: 60 000 Ft 4. nyerőosztály 829db nyeremény: 6 000 Ft 5. nyerőosztály 8 281db nyeremény: 600 Ft Az első nyerőosztályban nyertes sorsjegy átvételi igazolás sorszáma: 01 13375 12252761 75809 A második nyerőosztályban nyertes sorsjegyek átvételi igazolás sorszámai: 01 13401 12072981 13333 01 13405 12544531 03553 01 13402 12760591 58372 01 13406 12077701 14289 01 13392 1269051240968 01 13394 12860521 65850 01 13403 12382531 42007 01 13406 12690671 96697 01 13406 12860522 94974 01 13405 12400511 95255 01 1340512728741 04163 01 13404 12877631 46933­­ 01 1340612730742 84612 -TOTÓ Tippek: 2, 1, 1, 1, 1, 1, 2, 1, 2, 1, 1, 1, X, +1, 2 3+1 találat 13 találat 12 találat 11 találat 6 db 15 db 603 db 6 281 db nyeremény: 908 375 Ft nyeremény: 169 000 Ft 10 találat 34 220 db nyeremény: nyeremény: nyeremény: 4 414 Ft 424 Ft 130 Ft 13+1 TALÁLATOS SZELVÉNYEK Nyertes szelvények átvételi igazolás sorszámai: 01 13405 12223621 15597 01 13405 12540512 27811 01 13406 12486511 02837 01 13406 1257059361357 13 TALÁLATOS SZELVÉNYEK Nyertes szelvények átvételi igazolás sorszámai: 01 13406 12067541 43631 01 13405 12452671 30243 01 13405 12130572 99549 01 1340612497621 09755 01 13406 12170591 07274 01 13403 12536661 33664 01 13406 12326682 02802 01 1340612570562 98919 01 13406 12410551 89344 01 13406 12587551 80800 01 13403 12750533 08608 01 13406 12950511 72750 01 13406 12697821 50669 01 13404 12710512 14638 01 13404 12710513 74329 01 13405 12777771 27187 01 13403 12967761 49826 GÓLTOTÓ Eredmények: 1:2, 1:0, 5:0, 4:0, 4:1, 4:0, 0:1, 1:0, 1:2, 5:3, 1:0, 1:0, 0:0, 1:3 1. nyerőosztály 0 db 2. nyerőosztály 0 db 3. nyerőosztály 6 db 100 000 Ft feletti nyeremény nem volt. nyeremény: O Ft nyeremény: O Ft nyeremény: 17 341 Ft KENÓ Nagy nyereményt elért sorsjegyek átvételi igazolás sorszámai: 01 13395 12014561 94200 01 13405 12570593 59726 01 13396 12020512 60254 01 13405 12717681 03522 01 13406 12100511 61943 01 13402 12748521 30248 01 13406 12446861 64592 01 13404 12750523 22621 01 13404 12750612 65789 01 13405 12857612 34514 01 13405 12857861 65423 01 13404 12858811 36676 A játékos, ha saját megállapítása szerint sorsjegye, szelvénye - egy nyerőosztályban - 100 000 forint feletti - illetve JOKER játék eseté­ben az első nyerőosztályban - nyereményre jogosult, s sorsjegyének, szelvényének átvételi igazolás sorszáma, a fenti számjegyzékben nem szerepel, nyereményigényét óvás útján érvényesítheti. Az óvás benyújtásához szükséges formanyomtatvány valamennyi lottózóban és átvevőhelyen díjtalanul kapható. TIPPMIX Nagy nyereményt elért szelvények átvételi 01 13402 01 13404 01 13405 01 13404 01 13406 01 13402 01 13405 01 13406 12017661 12100642 12137511 12287921 12317531 12317531 12337511 12350542 54106 11159 84518 02105 02824 99732 78189 35023 01 13402 01 13406 01 13406 01 13401 01 13406 01 13406 01 13401 01 13404 01 13406 igazolás sorszámai: 12357621 79463 12407511 70353 12570513 84999 12697861 23640 12717651 01453 12717651 01454 12718511 19054 12728561 81211 12730743 66629 01 13406 01 13406 01 13402 01 13405 01 13406 01 13401 01 13403 01 13402 12730743 12730743 12737711 12744551 12770622 12770632 12877531 12957771 66633 66628 79651 55278 78531 13247 29927 97096 SZERENCSEJÁTÉK RT. Feldolgozási Osztály

Next