Népszabadság, 2009. augusztus (67. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-01 / 179. szám

www.nol.hu Porrajmos: emlékezés a cigány áldozatokra A roma holokauszt hatvanötödik évfordulója Még mindig keveset tudunk,­­ de egy idő óta legalább beszélünk a roma holokausztról. A hatvan­­ötödik évfordulón több rendez­vényt is tartanak, a kormány ki­nyilvánította: elkötelezett abban, hogy megvédje cigány honfitár­saink jogait, biztonságát és életét. Munkatársunktól „Füstölt a trágya, mer’ esett az eső, és a ganajra dobták a meztelen gye­rekeket. Még meleg vot az a kis ha­­l lett, ahogy kidobták. Ráesett az eső, ősz volt, szabályosan gőzölgött. A másfél éves húgom is ott halt meg. Valamilyen betegséget kapott sze­gény. Istenem, kidobták azt is, biz­­­tos, mint a többit, a trágyára.” Meg­rázó mondatok egy cigány túlélő, Kolompár Matild visszaemlékezé­séből, ami annak idején a Porraj­mos című kötetben látott napvilá­got. (A porrajmos - vagy pharraji­­mos - a holokauszt kifejezés cigány megfelelője. A könyv a Roma Sajtó­­központ kiadásában jelent meg.) Hosszú évtizedeken át kevesen tudtak arról, hogy a második világ­háború idején a magyarországi ci­gányok is üldöztetést szenvedtek­nak jelentős érdemei vannak ab­ban, hogy tájékozottabb lett a köz­vélemény. Horváth Aladár és társai először 1997-ben szerveztek vir­rasztást az áldozatok emlékére. A rendezvényt azóta minden évben megtartják. Az egymással amúgy kemény vi­tákat folytató Bársony János és Karsai László sokat tett azért, hogy a romák üldöztetése minél inkább a magyar történelem és a kollektív emlékezet részévé váljon. Varga Ágota filmrendező jóvoltából do­­kumentumfilm készült, és Szita Szabolcs történész szerkesztésében oktatási segédkönyv is megjelent a cigány holokausztról. Ismereteink azonban még mindig erősen hiá­nyosak. Nem mindenki ért egyet az állítással, hogy a „német nemze­tiszocialisták kizárólag a zsidókat szánták teljes megsemmisítésre”: ellenvélemények szerint idővel, ha a nácik hatalmon maradnak, a ro­mákra is ez a sors várt volna. A szakértők között nem alakult ki konszenzus a magyarországi ci­gány áldozatok megközelítőleg pontos számáról sem. „A közeljövő feladata, hogy a nagy eltérésű, öt­ezer és ötvenezer közötti, inkább becsült veszteségadatokat a továb­bi tudományos kutatás szűkebb ha­tárok közé vonja” - írta 2001-ben Szita Szabolcs. A kérdés megvála­szolásához azóta sem sikerült sok­kal közelebb kerülni. Tegyük hozzá: külföldön sem. Módfelett eltérő adatokat (200 ezertől egészen a másfél millióig) lehet olvasni arról, hogy Európában hány roma veszett oda a náci népirtásban. A cigány holokauszt emléknapja nem a megfelelő alkalom arra, hogy az áldozatok számáról polemizál­junk. A Cigány Világszövetség 1971- ben nyilvánította augusztus 2-át a romák háborús üldöztetésének nemzetközi gyásznapjává. A dátum arra emlékeztet, hogy 1944-ben, augusztus 2-áról 3-ára virradóra a fajgyűlölő politika nevében cigá­nyok ezreit pusztították el az auschwitz-birkenaui haláltáborban. Az emlékezés - rendezvények, kiállítások, műalkotások és kiad­ványok mellett - többfelé tárgyia­sult formákat öltöttek. A megölt ro­máknak emlékművük van Nagyka­nizsán, Nyíregyházán, emlékhelyük Székesfehérváron, emléktáblájuk a Vas megyei Toronyban. A közelmúltig kellett várni arra, hogy a cigány áldozatok a főváros­ban is méltó emlékművet kapjanak. Kezdetben a pénzhiány, majd tech­nikai problémák akadályozták a munkát: a mintegy három méter magas, fekete gránitoszlopot végül 2006-ban adták át a IX. kerületben, a Duna-parton lévő Nehru parkban. Emlékezés. Az OCÖ székházánál (képünkön) tegnap emlékeztek meg a roma holokauszt áldozatairól. A rendezvények már csütörtökön elkezdődtek. Molnár Csaba kancelláriaminiszter Nagykanizsán azt mondta: a roma holokauszt nem pusztán a cigányság, hanem az egész magyar nemzet egyik legszörnyűbb sorstragédiája volt. A kormány közleményben nyilvánította ki: „elkötelezett abban, hogy minden eszközzel védje valamennyi kisebbség, köztük a cigány emberek jo­gait, biztonságát és életét”. Szolidaritási nyilatkozatot adott ki az MSZP józsefvárosi szervezete és az SZDSZ Új Generáci­ója. A Roma Polgárjogi Alapítvány, a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom és más szervezetek vasárnap a Nehru parkban tartanak közös gyertyagyújtást. Fotó: Kocsis Zoltán el. A Roma Polgárjogi Alapítvány­Továbbra sem tudni, mikor bontják a turult a XII. kerületben Schmidt Gábor Immáron negyedik éve kavarja föl az indulatokat és vált a politikai csa­tározások eszközévé és jelképévé a XII. kerületben, a Böszörményi út és az Istenhegyi út sarkán álló turul­szobor. A főváros engedélye nélkül felállított műalkotás sorsa a ferenc­városi jegyző kezében van. A Fővá­rosi Bíróság júniusban újabb eljárá­sában is megállapította: a szobrot engedély nélkül emelték - ezzel sa­ját korábbi, bontási határozatát hagyta helyben -, és a IX. kerületet jelölte ki, hogy felszólítsa a bontásra a hegyvidéki önkormányzatot. Azt továbbra sem tudni, mikor szerez­nek érvényt a bíróság döntésének. Horváth Péter, a IX. kerületi pol­gármesteri hivatal irodavezetője azt mondta, nem kapták meg a bíró­sági határozatot, intézkedni csak azt követően tudnak. A következő lé­pés az évek óta tartó jogi hercehur­cában az lesz, hogy Ferencváros egy I hónapos határidővel felszólítja a Hegyvidéket a turul lebontására, ha pedig ennek nem tesz eleget, akár hatóságilag, karhatalommal is vég­rehajtatják a határozatot. A XII. kerület eddig minden jogi - és nem mellesleg: politikai - esz­közt igénybe vett, hogy legalizálja a szobrot és húzza az időt a bontás előtt. A bontást újból kimondó bí­rósági ítélet után tudatták, „nem kerülhet sor az ötvenes éveket idé­ző szobordöntésre a Hegyvidéken”. Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök, ke­rületi polgármester pártja júniusi kongresszusán kijelentette, amíg ő a polgármester, a turul állni fog. A második világháború polgári és katonai áldozatai emlékművének szánt turulszobrot 2005-ben avatta fel Pokorni elődje, Mitnyan György. A műalkotás talapzatára volt enge­dély, a szoborra viszont nem adta ál­dását a budapesti szoborügyekben vétójoggal rendelkező Fővárosi Közgyűlés. Ezután kezdődött az im­máron négy éve zajló jogi huzavona, a közigazgatási hivatal 2006. augusztusi bontási határozatát a XII. kerület bíróságon támadta meg, majd 2007 tavaszán változtatási ti­lalmat rendelt el a turul környékére. A bíróság 2008 tavaszán mondta ki, hogy az engedély nélküli szobrot le kell bontani harminc napon belül. Az ügy ezután ismét a főváros elé került, a turullal foglalkozó közgyű­lést azonban az ülésteremben meg­jelent jobbikos tüntetők közbekia­bálásai miatt berekesztették, majd a megismételt ülésen is elutasította a városháza, hogy tulajdonosi hozzá­járulást adjon. A XII. kerület ezután sem adta fel, az I. kerülethez fordult fennmaradási engedélyt kérve. Ezt azonban a közigazgatási hivatal tör­vénytelennek minősítette, a bontás végrehajtására pedig a ferencvárosi jegyzőt jelölte ki. A Hegyvidék a bontás felfüggesztését is el akarta érni bírósági úton, de kérését eluta­sították. 2008 nyarán a Jobbik és más radikális szervezetek szervezé­sében másfél ezer résztvevővel „tu­rulvédő demonstrációt” tartottak az emlékműnél, a bontás ellen tilta­kozva. J m De neki is meg kel­lene értenie, hogy a város nem az ő hűbérbirtoka. Tör­ténnek Debrecen­ben olyan dolgok, amelyekbe neki nem lehet beleszó­lása. Biztosan fur­csán hangzik ez ne­ki, de így van. NÉPSZABADSÁG • 2009. AUGUSZTUS 1., SZOMBAT Magyarország • 3 Azt nem feltételez­zük - mert rémisztő lehetőség volna hogy az NBH-nál csupa alkalmatlan dolgozna, így ma­rad a második lehe­tőség. Ebből pedig az következik, hogy a nyomozás fölfedé­sét az sürgette, hogy a félkész anyaggal mentsék meg az MSZP szá­mára kiszámítha­tóan következetes Dávid Ibolyát az őt támadó Almássy Kornéltól. Ha ez igaz, akkor a hely­zet még annál is rosszabb... Környezettanulmány Tóth Ákos totha@nepszabadsag.hu A Legfőbb Ügyészség azt vizsgálja, indíthat-e eljárást Laborc Sándor, illetve az NBH ellen hamis vád miatt. A hamis vád az lett volna, hogy az UD-ügyben eljáró ügyész - finoman szólva is - nem tett meg mindent a nyomozás sikeréért. E ponton a je­lenleg nyilvános információk alapján úgy tűnik, az UD-ügyben folytatott jogi és politikai csata első fejezete lezárult. A máso­dik akkor kezdődik, amikor ősszel Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogáról dönt az Országgyűlés. Az első mene­tet - bár több kérdésre nincs még pontos válasz - az ügyészség megnyerte. Az ügyészséggel győzött a Fidesz. Az ügy gyanúsí­tottja most már a volt titkosszolgálati miniszter, Szilvásy György, és ha a parlament úgy döntene, azzá válhat az MDF két vezetője is. Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigaz­gatója lemond. A fideszes Demeter Ervin dörzsölheti a tenye­rét, megúszta, hogy mindenféle telefonbeszélgetést folytatott az UD vezetőivel arról, mit kéne megtudniuk Laborc Sándor­ról, például: Az MSZP komoly, érvekkel, tényekkel ellátott el­lentámadásra képtelen. Ha elfogadjuk, hogy Laborc Sándor meg van győződve a ma­ga igazáról, leegyszerűsítve arról, hogy az UD Zrt. egyfajta ár­nyék-titkosszolgálatként, mások mellett a Fidesz megbízásából, törvénytelen eszközökkel törvénytelen manővereket hajtott végre, csak ezt nem sikerült jogszerűen igazolni az ügyészség ellenállása miatt, akkor két eset lehetséges. 1. A Nemzetbizton­sági Hivatalban amatőrök dolgoznak, akik nem ismerik a jogot, és nem tudják, hogy milyen bizonyíték használható föl ma Ma­gyarországon jogszerűen. 2. Nagyon is tisztában vannak a jog­szerűséggel, de valami oknál fogva a munkájukat idő előtt vol­tak kénytelenek föltárni, így az valójában befejezetlen maradt, s ezért maradtak benne kapitális baklövések. Azt nem feltételezzük - mert rémisztő lehetőség volna -, hogy az NBH-nál csupa alkalmatlan dolgozna, így marad a má­sodik lehetőség. Ebből pedig az következik, hogy a nyomozás fölfedését az sürgette, hogy a félkész anyaggal mentsék meg az MSZP számára kiszámíthatóan következetes Dávid Ibolyát az őt támadó Almássy Kornéltól. Ha ez igaz, akkor a helyzet még annál is rosszabb, mintha az NBH ügyetlensége volna ok és okozat. Ez ugyanis azt föltételezi, hogy az NBH politikai nyo­másra teregette ki idő előtt - és nyomozás közben - az informá­cióit. Ez sokat elárulna a Magyarországon uralkodó közállapo­tokról, és helyes, ha az ezért felelősök már nincsenek a helyü­kön. Ugyanakkor továbbra is érthetetlen, hogy mi lenne a vád Dávid Ibolya ellen, akit egy hangfelvétel tanúsága szerint Fi­­desz-közeli személyek megbízásából meg akartak figyeltetni az UD Zrt.-vel. És e ponton érkezünk a valóságon túli igazsághoz. Mert le­het, hogy az ügyészség teljesen jogszerűen és következetesen eljárva sorra lesöpörte az asztalról az NBH bizonyítékait és ér­veit, lehetséges, hogy az NBH elrontott mindent, amit elront­hatott, de meg nem történtté nem lehet tenni azt, hogy a lehall­gatott telefonbeszélgetések tanúsága szerint fideszes (árnyal­tabban: párthoz közeli) személyek használták az UD Zrt.-t kü­lönböző, finoman szólva is furcsa megbízásokra, Laborc Sán­dor utáni nyomozásra, például, miként hangfelvétel igazolja azt is, hogy a mostani miniszterelnökről, Bajnai Gordonról is ké­szült (volna) „környezettanulmány”. A szemünkben már nem mániákus az, aki egy társaságban, bizalmas beszélgetésnél az akut is kivezeti a mobilokból. Mert ki tudja? És tényleg. A szobor mögött Kácsor Zsolt kacsorgt.online.hu Nem a szoborral van a baj. Nincsen abban semmi kivetnivaló, hogy egy budapesti kép­zőművész Kósa Lajosról, Debrecen polgármesteréről készít - a szocreál stílusára emlékeztető - szobrot 2009-ben. Felkérésre dolgozott: a debreceni MODEM galéria kérte arra, hogy Ester­házy Péternek a puha diktatúrában fogant Kis magyar porno­gráfia című könyve alapján megrendezendő kiállításra szállít­son valamit. S neki Kósa Lajos jutott eszébe Debrecenről és a Kis magyar pornográfiáról. Lehet, hogy poénnak szánta, kiállí­tási gegnek, nem tudjuk, de nem is fontos. Az is lehet, hogy ko­molyan azt gondolta: művészeti eszközökkel fejezi ki Kósa La­jos nagy népszerűségét és befolyását Debrecenben. Mondom, nem ezzel a szoborral van baj. Az a baj, hogy Kósa Lajos azt hiszi, neki ehhez a kiállításhoz köze van. Egy polgármester úgy véli, hogy neki joga van beleszólni a városi tulajdonú művészeti központ tárlatába. Nyomást gyako­rolni az igazgatóra, hogy egy kiállítási műtárgyat a hivatalos tárlatmegnyitóról vigyenek el. Megbecsült helyi művészeket és országos hírű Kossuth-díjasokat tájékoztatás nélkül majd egy óráig várakoztatni. Tanácskozást összehívni annak megvitatá­sára, hogy a megnyitó közönsége elől eldugott szobornak mi le­gyen a sorsa. Majd jóindulatúan engedélyezni, hogy a szobrot mégis állítsák ki. Kósa Lajos mint művészeti kurátor. Elhiszem, hogy a polgármester édesgyermekének tekinti a MODEM-et, mint megannyi más debreceni nagyberuházást. El­végre ő biztosította a látványos építkezésekhez, a grandiózus fejlesztésekhez a politikai és anyagi fedezetet. (Utóbbit az adó­fizetők pénzéből.) Terveket szőtt, pénzt szerzett, tárgyalt, dol­gozott, vesződött. Elhiszem, hogy fontos neki Debrecen. De neki is meg kellene értenie, hogy a város nem az ő hű­bérbirtoka. Történnek Debrecenben olyan dolgok, amelyekbe neki nem lehet beleszólása. Biztosan furcsán hangzik ez neki, de így van. Művészeti kérdésekben diktátorok szoktak karakteres véle­ményt nyilvánítani, majd intézkedni: mi az, ami az istenadta nép elé kerülhet, s mi az, amitől a népet óvni kell? Lásd Nyikita Hruscsov 1962-es kirohanását a Manyézsban, az absztrakt fes­tők moszkvai kiállításán, amelyet tüstént be is zárattak. Kósa Lajos persze nem diktátor. De ő az ország egyik legnépszerűbb politikusa, akinek a pártja az ország kormányzására készül. Itt a pillanat, hogy Kósa Lajos szembenézzen ezzel. 1

Next