Népszabadság, 2009. november (67. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-16 / 268. szám

www.nol.hu Tenisz Munkatársunktól Majd egy órán át úgy tetszett, hogy nem sokat kapnak a (nem kevés) pénzükért azok a nézők, akik jegyet váltottak a 2,75 millió eurós torna döntőjére. A párizsi Bercy csarnokban Novak Djokovics alig 48 perc alatt 6:2, 3:6-ás előnyt szerzett Gael Monfasszal szemben, és ekkor attól tartottak a hazai szurkolók, hogy villámgyorsan véget ér a finálé. Honfitársuk azonban megrázta magát, igaz, az sem zárható ki, hogy a szerb vett vissza a tempóból, mondván, ez a meccs már zsebben van. Ha esetleg elbízta volna magát, arra volt némi alapja, hiszen a szom­bati elődöntőben 6:2, 6:3-ra le­mosta a pályáról az előző három fellépéséből kettőt óriási sze­rencsével nyerő Rafael Nadalt. Monfils ugyanakkor alaposan megizzadt Radek Stepanekkel szemben, csak döntő szett 6:4- gyel győzte le a csehet. Monfils tehát a második játszmában, 6:3-nál feltámadt, és az egyre inkább elbizonyta­lanodó, néha ide nem illő „kaj­rákat” ütő szerbet végül 7:5-re legyűrte. Következhetett a mindent eldöntő harmadik szett, amely ismét Djokovics szempontjából kezdődött job­ban, miután a második játék­ban elvette vetélytársa adoga­tójátékát. A 2:0-ból azonban ezúttal nem lett 3:0, mert a francia ismét „brékelt”, ám utá­na újra elajándékozta a szerva­gémjét. Djokovics már nem volt ennyire nagyvonalú, így villámgyorsan elhúzott 4:1-re; megint azt hittük, minden el­dőlt. De nem, a lélektani előn­­nyel nem tudott élni a szerb, megint kiengedte a szorításból ellenfelét, aki ki is egyenlített (4:4). Még nyertek két-két gé­met, aztán következett a rövi­dített játék, amelyben az dön­tött, hogy melyikük játszott ke­vésbé gyilkos meccset a finálé­ba jutásért. Az idény utolsó versenyét - a jövő héten esedé­kes Mesterek Kupáján, a nem hivatalos világbajnokságon már csak a pontverseny nyolc legjobbja indulhat - a pihen­­tebb szerb nyerte, igaz, alapo­san megdolgozott a pénzéért (450 ezer euró). Hosszabbított játék Noha „9:2-re” vezetett, megküzdött a sikerért a dolgos Djokovics Djokovics: az elődöntő (Nadal ellen) könnyebb volt... Fotó: Reuters Benoit Tessier NÉPSZABADSÁG • 2009. NOVEMBER 16., HETFO Sport•15 BL: belelendültek Fölényes veszprémi és győri győzelem Kézilabda Munkatársunktól Az előző heti kínlódás után lé­nyegesen jobb produkciót nyújtottak a magyar kupacsa­patok az európai porondon. A legértékesebb győzelmet a Győr Bajnokok Ligájában ér­dekelt női együttese aratta: a kisalföldiek a spanyol Itxako otthonában nyertek 26:14-re. A siker értékét növeli, hogy a két alakulat első, magyaror­szági csoportmérkőzésén Konkoly Csaba garnitúrája mindössze egy góllal tudta fe­lülmúlni riválisát, a mostani, magabiztos diadal eredmé­nyeként azonban megőrizte továbbjutási esélyét. A kvar­tett tabellája két fordulóval a vége előtt azt mutatja, hogy három társulat reménykedhet a folytatást jelentő első két hely megszerzésében: 1. Valcea 6 pont, 2. Zvenyigorod 5, 3. Győr 4, 4. Itxako 1. A férfi BL-ben szereplő két magyar csapat közül a szom­baton fellépő Veszprémnek volt könnyebb dolga: a bako­nyiak hazai pályán ütötték ki a bosnyák Szarajevót. A 35:18- as győzelem nyomán Mocsai Lajos játékosai - jobb gólkü­lönbségüknek köszönhetően - a hat együttest felvonultató csoport élére kerültek. Az ál­lás: 1. Veszprém 8 (154:122), 2. Rhein-Neckar Löwen 8 (164:143), 3. Kielce 7,4. Cham­­bery 3, 5. Velenje 2 (132:141), 6. Szarajevó 2 (125:161). Az amúgy is szorult hely­zetben lévő Szeged a konti­nens legjobbjai közé tartozó Montpellier otthonába látoga­tott, és papírforma-vereséget szenvedett. A franciák 30:23- ra nyerték az egyoldalú talál­kozót, így a csongrádiak to­vábbra is a hatos ötödik he­lyén szerénykednek. Az állás: 1. Montpellier 8, 2. Valladolid 7, 3. Csehovszki Medvegyi 6 (159:146), 4. Constanta 6 (144:143), 5. Szeged 3, 6. PAOK Szaloniki 6. A férfi EHF Kupában a PLER - pályaválasztói jogát feladva - Izlandon játszotta a 16 közé jutásért zajló párharc mindkét meccsét. A budapes­tiek szombaton 26:26-os dön­tetlent értek el a Haukarral szemben, míg másnap 22:21-re kikaptak a házigazdáktól, és elbúcsúztak a további küzdel­mektől. A Dunaferr még csak egy fellépésen van túl: az új­városiak a szlovákiai Tátrán Presov otthonában 27:19-es vereséget szenvedett. Totóeredmények Woodstock története, megmutatva a legendát és a legenda mögötti tényeket. WITTMAN Rolling Stones Flashpoin^ 4S éve fán­k/'advám^TM*t3tunn/!,ent ,y eg y zenekarrő/ restem^ A karúvá, , ***** hit*.s 'fSnagyobb e­sikka: szamár ffenységre/. Előfizetőknek további 10% kedvezmény! A könyvek akciós áron megrendelhetőek a Népszabadság ügyfélszolgálatán vagy megvásárolhatók személyesen a Népszabadság székházában 2009. december 21-ig. Szállítási határidő 8 munkanap. További információk, illetve megrendelés: www.nol.hu/konyvakcio , 06 (1) 436-4373. NÉPSZABADSÁG , népszabadság Könyvek A tájékozottság magabiztossá tesz. Az iroda, és ami mögötte van . Irodai 700 vaddisznó vagy siketfajd? A munkahelyi állatkert melyik ketrecébe kerülne a kollégája és a főnöke? ZOM. november II. évfolyam, 2. szám Olcsóbban, törvényesen és egyszerűbben. ________ i ________mm • NÉPSZABADSÁG HIRDETÉS A Népszabadság melléklete minden oldalról körbejárja az irodák világát, a lakberendezéstől egészen a papírmentes irodákig. Offshore Korunk mobil szerszám­­készlete por-, ütés- és mágnesvédelmet igényel. Az Office magazint keresse a Népszabadság november 17-i számában! A tájékozottság magabiztossá tesz. népszabadság

Next