Népszava, 1883 (11. évfolyam, 1–52. sz.)
1883-06-03 / 22. szám
xI. évfolyam., 1883. 22. szám. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal killió dob utcia 33. es. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, valamint hirdetések ide intézendők. Hirdetések jutányosan számíttatnak. NÉPSZAVA TÁRSADALMI ÉS GAZDÁSZATI NÉPLAP. A MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Budapest, j-uni-us Hó 3-á,n. Előfizetés: Egész évre . . 2 frt. 40 kr Fél évre. . . „ 20 „ Negyedévre. . — „ 60 „ Egy hóra . . — „ 20 „ Egyes példány ára 5 kr Előfizetéseket minden postahivatal elfogad. Lapunk jelen számával új havielőfizetés kezdődik. Felkérjük elvtársainkat és olvasóinkat, hogy idejekorán úyitsák meg előfizetésüket, hogy a megküldésben félbeszakítás ne következzék be. Az előfizetési díj megmarad úgy, mint eddig, havonként 20 kr., portamentes megküldéssel együtt. Egyidejűleg felhivatnak azok, kik előfizetési díjukkal hátralékban vannak, hogy azt haladék nélkül küldjék be, különben számukra a lap megküldése beszüntettetik. A vörös kisértet. Vannak emberek, kiket a világ igen okosaknak tart s kik magok is meg vannak erről győződve, de azért mégis tartanak babonára, előítéletekre, el vannak fogulva valami ellen, amit nem ismernek és nem igyekeznek ez előítéleteiktől szabadulni, szinte jól érzik magukat abban a sötétségben és szenyben, mely még az ókorból ragadt rájok, azt mondják, hogy a szenyes ruha melegebb és kényelmesebb az újnál és tisztánál. No, ez izlés dolga s mi azt tőlök nem irigyeljük. Legcsodálatosabb valamennyi elfogultság közt némely tudós férfiak elfogultsága a szoczializmus iránt. Szólanak szoczializmusról, mint valami borzasztó szörnyetegről, mely a czivilizácziót és minden társadalmi intézményt halomra akar dönteni, saját szavainkat idézik ellenünk, kivált Proudhont s talán még a mi czikkeinket is, a melyekben meg igyekeztünk mutatni, hogy az összemberiség és annak tökéletesedésének czélja mégis az, amit Proudhon mond a vagyonról, a vallásról, a családról, a házasságról, a kormányról és a törvényekről, de vagy nem olvasták azokat a czikkeket végig, vagy készakarva és rossz akaratúlag nem idéznek abból mindent, jelesül azt nem, hogy mi is azt mondjuk, hogy mindez még most nem történhetik, de ez nem zárja ki azt, hogy történhessék, mert mi az emberi tökéletesülésnek és észnek nem szabunk határt s igy ha minden ember a természettől egyenlőnek fog teremtetni, akkor nem látjuk át, miért ne bírhatna mindenki egyenlő jogokkal, de ez az egyenlőség és a tökéletesülés legmagnak képzelhető foka kizárja az egyenlőtlenséget mindenben. Azon elfogult emberek közé, kik a szoczializmust nem értik, de mégis arról beszélnek, tartozik Irányi Dániel. Már egyszer alkalmunk volt kérdezni, honnét ez a gyűlölség a szoczialisták ellen ? Irányi Dániel nem született arisztokrata, hogy azt lehetne mondani, hogy ily elvekkel nőtt föl, hogy azokat csecsemő kora óta belé csepegtették. Irányi Dániel sokat tud, sokat olvasott, hihetőleg az enczyklopadiaták munkáit is. Ezekből pedig lehetetlen hogy oly elveket szítt volna magába, mint a minőket, minduntalan hangoztat. Nemrég egy interpellácziót intézett a képviselőházban a minisztériumhoz a munkások jelesül héljaeiű intézkedésekről egyszségügyi tekintetben. Ebben az interpellációban a többek közt hangsúlyozta, hogy ez intézkedéseket nemcsak a törvénytisztelet és a humanitás követeli, de azok szükségesek azért is, hogy semmi tápanyagot ne találjanak nálunk az izgatók, mert tény, hogy a szocialista tanok nálunk is meg kezdenek honosulni. Nos, Irányi úr, hát ön a szoczializmust és a humanitást ellentétbe akarja hozni egymással ? Azt hiszi, hogy ha a törvényhozó testület a humanitás törvényei szerint intézkedik, akkor nem lehet izgatni? Azt hiszi, hogy e fogalmak közt: legrosszabb, nagyon rossz, elég rossz, tűrhető, meglehetős, jó, jobb és legjobb, nincsen különbség ? Ha ez úgy volna, akkor ön grammatikát nem tanult volna, ezt pedig egy oly okos emberről mint ön, nem lehet föltennünk. Ön azt hiszi, hogy a munkásoknak sorsán annyiban javít, hogy egészségesebb szállásaik legyenek, hogy a lelkiismeretlen és nyerészkedő háziurak drága pénzen nem fognak nekik bűzös lyukakat lakásul kiadni, ha a rendőrség ellenőrzi az élelmiszereket, midőn elárusíttatnak és azok közé nincsenek mérges anyagok vegyítve; hogy a munkások ne legyenek kénytelenek naponkirst 10 óránál többet dolgozni, hogy a munkaadók nekik 10 — 15 — 20 százalékkal több díjt adnak, ezzel beállíthatja az izgatást a munkás ember jogai érdekében, meg fogja szüntetni a szoczialista tanolat? Valóan csalódik. Mennyire téves az ön fölfogása a szoczializmusról, azt semmi sem illusztrálja jobban, mint a „Függetlenséginek múlt május 23-diki vezérczikke e czim alatt: „Irányi és a munkás-kérdés." A czikkíró Irányi interpellácziójáról szól, de abból készakarva, kíméletből elhagyja azt, mit mi fennebb idéztünk és egészen más következtetéseket von abból, mint azt, amit Irányi hangsúlyoz, ki sopánkodva mondja, hogy az izgatók nálunk tápanyagot ne találjanak az izgatásra, mert a (veszedelmes — bizonyosan így gondolkozott Irányi úr, noha ezt nem mondotta ki) szoczialista tanok nálunk meg kezdenek honosulni A czikkíró mindenesetre több rokonszenvet tanusít a munkások iránt, mint Irányi úr. Mi épp ugy Irányi interpelláczióját, mint a „Függetlenség vezérczikkét alább közöljük és olvasóink ítélete alá bocsátjuk. Irányi úr már a harmadik ember a képviselőházban, ki a szoczializmussal foglalkozik. Apponyi Albert gróf szoczialisztikus olaja, Zichy Jenő gróf vörösboritékos röpirata és Irányi alamizsnája, melyet a munkásoknak humanitásból nyújt, egymást érik. Mi szoczialisták mindeddig elég szerények voltunk, és nem tulajdonítottunk magunknak itt Magyarországban oly nagy jelentőséget, noha önérzetünk tiltotta azt, hogy magunkat nagyon csekélyeknek tartsuk. És épen ezen önérzetnél fogva kijelentjük, hogy nekünk se Apponyi gróf olaja, se Zichy Jenő vörös röpirata, sem végre Irányi úr alamizsnája nem kell. Mi jogaink elismerését követeljük, akármit mondjon is Alker városkapitány úr és mindig fogjuk azokat követelni. A jelen munkásnemzedék ezt még mindig törvényes úton fogja tenni, de szilárdul, határozottan, nem csüggedve. De vájjon utódaink is a törvényes úton fognak-e maradni, azért mi nem akarunk felelősséget vállni, sőt félhető, hogy ez nem pintig így lenni. Ezt azonban nem az apáknak rójják föl majd bűnül, de a mi utódaink saját erejük öntudatának, mi elvégre mégis bekövetkezhet s be is fog következni. ISTeHány őszinte szó gróf Zichy C Jenő vörösboríték-utopiratálhoz. A legőszintébb örömmel üdvözöljük a munka és ipar apostolait, amilyenek egyik legkitűnőbb alakja: dicső emlékű Széchenyink is vala, mert csak a munkaipar — mint a közerkölcsiség főtényezője — állíthatja vissza az erkölcsöt eredeti szentélyének oltárára, amelyről az önzés, haszonlesés kufár keze, féktelen örjöngésében taszította le. Kétszeres örömmel üdvözöljük pedig napjainkban, midőn az erkölcs már annyira lazult, hogy a becsület csak fehér holló már és a becsület embere: nevetséges ábrándozónak gúnyoltatik. De, midőn a munka és ipar érdekében apostoloskodásra vágyó kontárokkal találkozunk, mint amilyen a „munkás-kérdésről" czímű vörösborítékú röpirat szerzője, lehetetlen elfojtanunk egy „libera nosa a malo!" felkiáltást. Ha e röpirat nyelvtani, szókötési és logikai gyengélkedéseit kívánnám végig rostálni, úgy inkább Augiasz istállójának tisztogatásába kellene fognom. Nem is szándékom a röpirat azon komikus pontjainak részletezésébe bocsátkozni, amelyekben a gróf úr mint atyaisten szerepelteti magát. Erről már csaknem minden fővárosi lap megemlékezett, érdem szerint méltányolva azt. Kivévén, a melyek arról, mert vagy nem olvasták végig, vagy épen mert gróf Zichy Jenő irta, udvariasságból elismerőleg nyilatkoztak. És épen ezért meg kell emlékeznem a röpirat azon tételeiről is, melyeket a fővárosi sajtó udvariasságból elhallgatott és a melyekben hazánk egész munkás és iparos osztályát tékozló, dőzsölő, részeges, munkakerülő ildomtalan czimekkel illeti. Lásd 17. lap. Ezen udariatlan czimek odadobásánál feledte Zichy Jenő gróf úr, miszerint egyesek hibájával egész osztályt vádolni nem szabad. Feledte, hogy a zsarnokoskodás, kártyaszenvedély, tékozlás, fajtalanság sokkal nagyobb bűn, sokkal kárhozatosabb a közjólét és közerkölcsiségre nézve és hogy e „magas erények" eldorádója épen nem a munkás és iparos, osztály köreiben vizit. Feledi azt is, hogy ha a munkás és iparos osztály a társadalom magasabb osztályának ostoroznivaló erényeit felsorolni akarná, mérhetetlen bűnbarlang leplét kellene fellebbentenie. Zichy Jenő gróf megtámadja az iparos és munkás osztály segélyző-egyleteit, mint ezen osztály tagjait lealázó intézeteket. Mint amelyek csak szaporítják a dologtalanok számát, amely dologtalanok csupán arra lesnek, hogy e koldusalapból — mint ő mondja — élelmezést nyerjenek. (Hát a katonai vagy egyéb hivatali állásból nyugalomba lépő nagy uraknak — kik külömben otthon is dúsan jövedelmező vagyonnal rendelkeznek — nyugdijat elfogadni nem lealázó ?) Szerző ajánlja a takarékosságot s ennek „első és föltétlen kelléke"-ül azt mondja a 35-dik lapon, hogy „megtakarított munkabéréből, ha még oly kis menynyiségü, de mégis valami kis tőkét gyűjtsön magának", már t. i. a munkás, az iparos. Ugyan milyennek képzeli Zichy Jenő gróf azt a „még oly kis mennyiség"-et? Avagy ismeri-e az iparossegédek hetibéreit és a munkások napidíjait ? Ismeri-e az éjjel-nappal szakadatlanul dolgozó, munkaadó mesterek keresetét, akik a vásárról vásárra hordozott munkásukért alig kapnak Urai