Népszava, 1886 (14. évfolyam, 1–52. sz.)
1886-01-03 / 1. szám
natkozólag ,hurrával* üdvözölt. Összesen nyolc egyén lett letartóztatva. A hétfő esti lapok a rendőrség elhatározását közölték, mely szerint a jövő vasárnap a rendőrség nagy számban fog megjelenni és minden áron a gyűlést megakadályozni. Az igazság érdekében meg kell említeni, hogy a rendőrség eme elhatározását a napilapok pártkülönbség nélkül a legélesebben megtámadták s elítélték. A S. D. ama hét folyaméban óriási tevékenységet fejtett ki, falragaszokban felhívta London munkásait, hogy legtermészetesebb emberi jogukat, a gyülekezési és szabadszólási jogot védjék meg s jelenjenek meg szept. 27-én minél többen. A szept. 20-ára még meg nem jelent radikális egyletek megígérték, hogy teljes számban a gyűlésen jelen lesznek A rendőrség látva az általános rokonszenvet, melylyel London lakossága a munkásokat kiséri, kissé megszeppent s levélileg értesítette a S. D. F. végrehajtó bizottságát, hogy mindenhol megengedi a gyűlés megtartását, csak a Dod Streetben nem. Természetes, hogy ezen "nagylelkűség" figyelembe nem vétetett. Végre elérkezett a szept. 27 dike. Már 11 és fél órakor mielőtt a tüntető munkások megérkeztek volna, több ezer ember volt összegyűlve a Dod Streetben élénken társalogva egymás között Néhány perccel 12 óra előtt érkezett meg a menet, mely Stepney Green-ről indult el. Óriási lelkesültség fogta el a várakozókat, midőn szembetűntek a vörös zászlók, de különösen, midőn a Marseillaise dallama volt hallható s minél közelebb jött az ezreket számláló menet, a lelkesülés annál nagyobb lett. A lapok az összegyűlt nép számát 60—80 ezerre becsülte. És a rendőrség? Ha sokan hát 50-en lehettek, de azok is otthon maradhattak volna mert szükség rájuk általában nem volt. A gyűlés természetesen nagylelkesülés közt folyt le, melynek elnöke Matthias, az East London United Radical Club tagja volt. Beszédet tartottak : Aveling, a Socialist League és Ellis, a Peckham and Dulwich, Radical Club tagjai. Erre az impozáns menet elindult West India Docks-ra, ahol mint említettem, a gyűlések szintén eltiltottak. Midőn útközben a rendőri állomás előtt a tömeg elhaladt, a menet egy percre fönakadt, mert tüntető módon nem éppen hízelgő szavakkal,úszszűgéssel s fütyüléssel lettek megtisztelve azok, kik egyesek irányában brutálisan viselték magukat, de szemben a nagy tömeggel a rendőrség jónak találta — hallgatni. A gyűlés, magától értetődik, meg lett tartva és — azóta minden vasárnap rendesen — csupán számosabbak jelenlétében mint eddig, — tartatnak meg. Kövessük az angol munkásokat kitartás és szivóság tekintetében s a győzelem a — mienk, a Jó, hogy a hét derekán bocsátotta el. Elment ő is az iparhatósághoz panaszt emelni és mert kártérítést itélt meg javára a hatóság, de midőn a munkaadó ennek kifizetését megtagadta, ekkor a munkást az iparhatóság oda utasította, hogy vegyen maga mellé egy mestert (?) (ugy szinte a munkaadó is) kik a munkát megvizsgálván véleményadás végett ugy ők mint a perlekedő felek újólag jelenjenek meg az iparhatóságnál. Ezen utóbbi ítélet folytán a ki fortélyozott munkás biztos bukását látta maga előtt, mert az lehetetlen, hogy egy munkás mesterekkel ujjat húzhasson, és a ritkaságok közzé tartozna, ha egyik munkaadó a másik ellen — a munkás javára — véleményt adna. . De azért a munkás megpróbálta ezt is. Elment egy oly mesterhez kinek jellemében bizott és remélte, hogy munkaadójával szemben megmeri mondani az igazat. Ez a mester pedig utasította őt az ipartestület titkári irodájába s nevezetesen a békéltető bizottsághoz. Itt pedig utasították a békéltető bizottság elnökéhez; oda is elment, de az elnök úr betegágyban feküdt még csak nem is beszélhetett vele, így tehát kénytelen volt a munkás igazság keresésével felhagyni sehogy még több munkaidőt ne fecséreljen a bizonytalanságra , jogos követelését, melyet a törvény is biztosit számára s melyért oly keservesen dolgozott egy oly egyénnek átengedni, kit a piszkosság jellege rég elborított. Ja. Miként hajtják végre az ipartörvényt ? (Beküldetett.) Nem lehetne csodálkozni azon, ha a segédmunkások önkényt oda hagyják a becsületesség útját, midőn kénytelenek belátni, miként a szigorú ipartörvénybe helyezett bizalmuk folytonos csalódásnál nem egyéb. Bizony a szigorú ipartörvény fennállása mellett is igen gyakran megtörténik, hogy midőn a munkás a legnagyobb szorgalmat fejti ki, hogy munkája utján megélhessen és midőn már néhány hetet dolgozott sovány kontópénz mellett, akkor a munkaadók — tisztelet a kivételnek — főbenjáró hibátfedeznek" fel a munkás ellen és rögtöni elbocsáttatás képezi jutalmát szorgalmának. Igen, mert az olyan munkaadók, kik a munkabért a legalsóbb fokra leszorították, jól tudják, hogy ha munkásaikat, munka közben kielégítés nélkül elbocsátják, hogy bir ezek a szegény munkások hiába hivatkoznak munkakönyvüknek illetőleg az ipartörvény 97. §-ára mely kártérítést követel a rögtöni elbocsáttatásért s hiába folyamodnak az iparhatósághoz, hol őket Poncziustól Pilátushoz utasítják, mig végre is oda magyarázzák a dolgot, hogy nem volna képes a munkás munkáját bevégezni. így történt, hogy G. G. nevü asztalos segéd ki már hónapokig dolgozott Dorman B. asztalos üzletében és mint iparkodó fiatal munkás erényes szorgalmat fejtett ki munkájában — szorgalmát azzal jutalmazta a nevezett munka 1885—1886. Egy reszkető erőtlen agg Ül élete romjain, A bánat mély barázdája Van bevésve arczáin. Szép mosolygó vidám ifjú Volt, az élet reggelén, Társa volt a boldogító Éltet adó uj remény. Koszorúba fonta a sziv Legtitkosabb vágyait, Elénk szórta egy szebb jövő Illatos virágait. Elhervadt a zöld koszorú, Csak tövise maradt meg, S a csalódás újra tépi A csalódott sziveket. Az idő — e vén elvásó — Ismét itt áll előttünk, Nemsokára halottunk lesz, Kit a sirba temetünk. Mit hoz nekünk az uj utód, Olyan lesz mint elődje? Attól is oly sokat vártunk — S gyász meg gyász vált belőle. Mikor hasadsz meg szabadság, Népjólét szép hajnala, Mikor jelensz meg közöttünk Szelid béke angyala! Egyenlőség, testvériség Mikor valósulsz te meg? Óh hozd össze szeretettel A harczoló népeket . . . Ne legyen a szó üres szó: Váljék testté az ige, Az igazság megváltóját. — A népjogot küld ide! Gerenday Kálmán. Irtó háboru a női munka ellen. Ne higgjed kedves olvasó, hogy itt Aradon, — a honnét e sorokat küldöm — a munkások oly jól vannak díjazva, hogy a női munka, mely keresettel foglalkozik, csupa luxusból történik és ennélfogva hatóságilag eltiltatik, mert a nőnek a rendeltetése nem a kereset, hanem a házi teendőket végezni és gyermekeit nevelni. Mondom nem ezek az állapotok vannak itt meghonosítva és nem is ezek az elvek vezérelték az itteni iparhatóságot, midőn néhány kizsákmányoló élhetetlensége folytán irtóháborút indított a női háziipar ellen. Hiszen elég sajnos, hogy a nő rendeltetése ellenére éppen a kizsákmányolók és az azok részéről teremtett viszonyok által kénytelen férjének terheit megkönyíteni, a család fenntartására segédkezet nyújtani és arra törekedni, hogy 1—2 frtot ő is keressen hetenként sorvasztó, de becsületes munkája által. Igázi teendőit hamarosan elvégezvén, kereseti munkához kell fognia. És ugyanazok, kik a mai kizsákmányolási és kapzsi rendszer legjobb támaszai, kik azokat az állapotokat ugy a mint vannak önjavukra legjobbaknak tekintik, ők bírják az itteni ipar hatóságot arra, hogy ama nők ellen, kik ruhakiszitéssel foglalkoznak, — mert kénytelenek kiesni — kérlelhetlen szigorral járjon el, tilti meg nekik a kereseti munkát, melyet e nők mint szegény szülők gyermekei, még gyermekorukban tanultak. A nőszabó maiszterek és ruhakereskedők is azok, kik a mai viszonyok közt mégsem képsek oly gyorsan emeletes házakat szerezni munkásaik verejtékes munkáján, ha pedig legalább annyit nem keresnek nekik a munkások, nincsen megelégedve !— arra birták az itteni, arad iparhatóságot, hogy mindama nőket, kik ruha készítéssel foglalkoznak, maga elé idézze abba a szerencsétlen házba, mely a lakosság pénzét elnyeli, hogy most csekély keresetüket is elrabolja a keresetre kényszerített szegény nőktől. Meglehetős számban jelentek meg a nők (mert hát a maiszter urak eleget spiczliskedtek és kemény, kíméletlen hangon kérdezték tőlük hogy várjon nem tudják-e, hogy nem szabade nekik dolgozni, hogy az ipartörvény (mely maiszter és kereskedő urak érdekét nagyszerűn védi) ezt általában büntetés terhe alatt tiltj. De nem maradt a puszta kérdésnél ! A hatost tovább ment és osztogatta a bírságolási ítélet, mely bizony túl ment e szegény nők keresete De hát azt mondják, hogy igazságos minden, mit a hatóság tesz, a ki nem hiszi, azzal me érteti a végrehajtó. A hatalom jog ! Bírságoltak sorba! „öt forint", ,tiz forint csak ugy repült ki az igazságot osztó ur szájáb mint a Vezuvból a láva és még szíves volt a is elhitetni velük, hogy ez még enyhe büntetés , és ha valakit rajta érnek, hogy még tvább foglalkozik ilyen munkával, akkor 500 lesz a legcsekélyebb birság. Vájjon mit gondolnak ezek az urak A női munka jövedelmez még annyit is, hol abból még bírságok is kerüljenek ki? Van talán ócska ruháikat, szegényes holmijuk akarják elvenni, meg akarják őket fosztani mindentől, talán az erénytől és becsülettől is ? Az elmarasztaltattak közt volt egy szegény özvegyasszony is, ki kétkeze munkája által hé árváit kénytelen fenntartani, hogy éhen ne haljanak. Vagy talán csupa humanitásból marasztalták el? Bújjon el az olyan igazság vagy gazság! Most csak azt szeretném tudni, hogy miért akarják a mester vagy kereskedő urak eltiltani a saját hatáskörünkhöz tartozó munkánkat"'' Azért talán, hogy hozzájuk menjünk dolgozni vagy hogy minden az övék legyen ? Ha betiltv akarják a női munkát, akkor miért van tel saját nyomorult fészkük (üzletük) kis és nag leányokkal, kiknek hetenként 2 forintot havonként 10 — 12 forintot fizetnek. Abból tehát élje meg tisztességesen az a nő. Ne spekuláljanak a leányok véres verejtékén összehordott tőlük elvont fillérekre. Éljenek ők is a maguk két kezük munkája után. És ha a nők nem dolgoznának üzleteikbe, azaz ha ezek a nyomorult éhező bérért ki nem zsákmányolnának hanem tiszteségesebb fizetést adnának a milyen megérdemelnek és amelyből megélhetnének akkor e nők nem dolgoznának otthon, nem vennék el mint ők mondják:szájukból a kenyeret De ha férjeink eleget kereshetnének, hog az azoknak fizetett munkabérből megbirnán élni, higgye el a nagyméltóságú iparügyi miiszter úr is, hogy szívesen átengednénk — aki neki is — minden női munkát. Most a nők iparjogot fognak váltani, s abban is gátolják őket, azt kérdik, hogy hát ha tanultunk, hány évig és kinél? Még megjárhatjuk, hogy tanuló levél is kell és ha az nem lesz Varjon akkor mi lesz ? feleljen erre az igazság és az urak igazságérzete ! Az ügy lebonyolítása után többet is fogol még írni a női iparról. Egy munkásnő. Beteg Magyarország. ADunántúl"-ból. Lopnak, rabolnak, gyilkolnak, így jellemezhetjük Magyarország állapotát a 18-dik század vége felé, az elvtelenségről hirdet Tisza minisztérium szabadelvűnek gúnyolt kormánya alatt. Tagadja-e valaki a tényt, hogy úgy ven A szívós Tisza-regiment szemérmetlen btrenctei minden esetre tagadni fogják. Tagadják e? Na tagadnák, vegyünk elő valamely ujságre