Népszava, 1891 (19. évfolyam, 1–52. sz.)
1891-11-27 / 48. szám
- 6 . burzsoázia nyakra-főre alkotja az ő úgynevezett „jótékony-egyesületeit?11 Hisz most is a „Teleia"-t akarja megalakítani, amelynek végczélja, a bujakóros betegek számára egy kórháznak alapítása és ebből azt következteti, hogy ez véget fog vetni az erkölcsi nyomorúságnak. Hogy mindez intézmények semmit sem lendítenek az elnyomott proletárok sorsán, azt tapasztalatból tudjuk. Különben is a ker.szocziálizmus már azért sem kellene a munkások osztályának. Mert a munkások nem alamizsnát, nem a gazdagok könyöradományait akarják, hanem véres verejtékük árán jogosan megszerzett részüket. Ennek megadására pedig csak a tiszta, hamisítatlan szocziáldemokráczia győzelemre jutásakor számíthatnak. Nem a túlvilági üdvösség kell nekik, hanem a jelen boldogsága. Íme tehát, ez a kor. szocziálizmus lényege és ezt foglalta encziklikájában tetszetős rendbe a „pápak irá ly.” De hiába, mert a munkások ebből a szocziálizmusból nem kérnek. A M. A. végül még egy nagyot ordít ,és csúful összeszidja a nyomdászokat, hogy nem átallják a „brüder schaff" oltárára keresményük 2°/0-át adni. Ejnye, ejnye, t. M. Á., hát már olyannyira meggyengült emlékezőtehetsége! Vagy talán nem tudja, hogy hány ezer forint megy ki évente az országból „péterfillérek" czímei a „pápa-király" szentelt zsebébe? Vagy talán az jogos dolog, ha a M. Á. leplezetlenül izgat, hogy egy úr van a világon, akinek engedelmeskedni minden igazhitű katholikusnak első kötelessége, tartozzék is az bármily nemzetiséghez, és ez a „kereszténység fővárosában" székelő „pápa király". Hát kétféle mértékkel mérünk, amit szabad fenn: egy hatalmas és hazafiság oly nagy hírében álló vallásfelekezetnek, azt nem volna szabad a munkásosztálynak? Ama nemes nyomdászok, a kik lemondtak keresetük egy részéről, a szenvedő emberiség érdekében cselekedtek és ezért minden igaz emberbarát, csak elismeréssel adózhatik nekik, de a pápának küldött ezrek, nem a nyomor és inség enyhítését, hanem az emberiségnek a babonában való megtartását czélozzák és arra is lesznek fordítva. Mondja meg most minden józan ember, hogy a két cselekedet közül melyik a nemesebb, melyik a XIX. század szellemének inkább megfelelő! „És mindezek után elbocsátalak és megáldalak téged az atya, fiú, szentlélek nevében, mindörökké amen!" Ez a végfrázisa egy katholikus imának, amelyet az elhunytak fölött mond el a pap. Soha profánabb czélra ezt a mondást ki nem aknázták, mint most. Mert ugyane szavakkal bucsuzunk és reméljük, hogy örökre, a M. Á.-tól. Lelje ő is a vallásban a vigaszt a maszkogatásokért, amelynek most ki volt téve. A szentírás ugyanis azt mondja: „A lelki szegényeké a mennyek országa." No bizony, akkor a mennyországba jutásra senki sem szolgált rá jobban, mint a M. Á., mert lelki szegénységét senki kétségbe nem vonja. Végül még egy jóakaró tanácsot adunk a M. Á.-nak. Van egy régi, jó közmondás: „Aki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul!" T. M. Á„ ha nem ért a szocziálizmushoz, hát kövesse meg magát és ne beszéljen a szocziálizmusról. Az ő fusz. Hogy a kiviteli tilalmak Oroszország belviszonyaira mily hatást gyakoroltak, azt élénken illusztrálja az orosz pénzügyminisztériumnak nemrég megjelent hivatalos jelentése, mely szerint a kikötővárosok kivételével, melyek túl vannak halmozva olyan zabbal, melyet külföldre szállítani már nem lehetett, a gabonaárak, még a legutóbbi időben is mindenütt emelkedtek. Az árak emelkedését nem annyira a gabonahiánynak, mint inkább az üzérkedésnek tulajdonítják. A rozsot a tulajdonosok visszatartják, noha magas ára miatt úgy sem igen keresik. A zab kivitelének megtiltása igen ártott a kisbirtokosoknak, kiket a pénzszükség arra kényszerít, hogy minden áron eladjanak, a vevők azonban a parasztok szorult helyzetét kizsákmányolják és az árakat lenyomják, holott ők maguk nagyobb tételeket igen drágán adnak el. Uraiban a helyzet igen szomorú, a szomszédos tartományokból (Permből és Vétkából) gabonát nem lehet szállítani, mert az illető kormányzók a hatáskörük alatt álló területről való kivitelt megtiltották és ennek következtében a gabona tulajdonosok tetszés szerint állapítják meg az árakat. A balti kikötőkben nagymennyiségű zab van felhalmozva, a kiviteli tilalom kibocsátásakor 2 ezer vagyon zab volt útban Libanba. Erre 90—95 százalék előleget adtak a bankok és most minden áron eladják az értékben csökkent árut. Most a birodalom belsejével kell összeköttetést keresniök, hogy a gabonát visszaküldhessék. Eddig tart Viszegradszki hivatalos jelentése. Magánforrásból eredő hírek szerint úgy a balti, mint a déloroszországi kikötővárosok kivitellel foglalkozó kereskedői igen szorongatott helyzetbe jutottak. Több oldalról egyértelműen azt írják, hogy a kezdődő kereskedelmi válság a jövőre való hatása még sokkal veszedelmesebb lesz, mint az ínség. A legrosszabb az, hogy sok banktársulat attól tart, hogy a birodalmi bank, mely mindeddig erős támaszuk volt, cserben hagyja és azért magánfeleiket nem akarják oly pontosan kiszolgálni mint azelőtt . Az üzleti helyzet bizonytalanságát még az is növeszti, hogy számos eddig szilárd cég talaja megingott, minek következtében műveleteikben nagyon tartózkodók és óvatosak. Szemle. Budapest, nov. 21. Zakó Lajos elvtársunk e hó 16-án kezdte meg 3 havi fogságát, mit a budapesti sajtóbiróság mért rá azért, mert 33 sztrájkbontó nyomdászt „erkölcsi halottnak" nevezett a „Typographiában." Hogy ez feléleszti-e a halottakat — az a jövő titka. Budapest, nov. 24. Főispánok értekezletet tartottak Szegeden, melynek állítólag az volt a czélja, hogy az Alföldön felmerült agrárszocziális mozgalom tárgyában valamit tegyenek. Mint a lapok tudatják, megállapodásra is jutottak — de milyenre? Az úgy látszik hivatalos titkot képez, amit senki el nem árul. Mi már többször hangsúlyoztuk, hogy milyen eszközökkel lehetne a földmives munkások helyzetén javítani és ez alkalommal különös figyelmébe ajánljuk a főispán uraknak az egyedüli módot. A földmivelést szövetkezeti vagy társulati üzemmé átváltoztatni. Oroszország. Az oroszországi inség egyre tart és egyre szedi áldozatait az éhtifusz. Az okos kormány addig várt a búzakiviteli tilalommal, mig jóformán már kiszállították mind a búzát. Egyes spekulánsok a nép nyomorából vagyont sajtol ki és meggazdagodnak, míg sok százezer ember az éhhalállal küzd. Olyan kép az, ami bizonyára nem képezi specialitását éppen Oroszországnak, hanem megtaláltuk azt nálunk is. A kormányok hódolnak a pénz istenei előtt. Igy kívánják a mai közgazdasági viszonyok, melyeket t. i. az uralkodó osztály a legjobbaknak talál — akármennyi ember pusztul el miattuk és alattuk. Az oroszországi inség nagy terjedelmét különben élénken illusztrálja a „Ruszkija Vjedomoszti" egy tudósítása, mely szerint Latrinszk kerület 307 ezer lakosa az éhínséggel küzd, 77 ezer ember pedig kevés rozzsal kevert fűből sütött kenyérrel táplálkozik. Boldogok, mondja a tudósítás, akinek füvök van. Az éktifusz egyre jobban terjed, úgy hogy a központi kormányzóság több vidékén már általánosan el van terjedve. Mandelstamm egészségügyi tanácsos, akit az orosz kormány Kazán kormányzóságba küldött, azt írja a „Kozanszki Liszteknak", hogy a tífusz járványszerűen terjed s nem lokalizálhatják. A járványt csak úgy szüntethetnék meg, ha a lakosságot élelmiszerekkel látnák el. A bajt nagy mértékben növeli még az is, hogy az orosz vasutak rossz organizácziója miatt az ínséges vidékekre akarva sem lehet elég élelmiszert szállítani, s az odaszánt gabona a vasutakon hever és rohad. Az orosz kereskedelemügyi miniszter erélyesen felszólította a vasutakat, hogy az ínséges vidékeknek szánt gabonát gyorsabban szállítsák. A felszólításnak azonban nem igen volt foganata s újra csak azt bizonyítja, hogy Oroszországban elégségesnek tartják, ha bizonyos rendeletek legalább papiroson megvannak. A nyomor a kiviteli tilalmat érthetővé teszi ugyan, noha még eddig nem sokat használtak. A bajt gyökeresen csakis Oroszország egész közigazgatásának és gazdaságának megváltoztatásával lehet gyógyítani. Gyűlési tudósítások, Budapest, november 22. A régi polgári lövölde helyiségében ma délután közel 2000 munkás által látogatott általános munkásgyűlés lett megtartva. Számosan az újonnan jöttek közül kénytelenek voltak visszafordulni, mert a zsúfolásig megtelt teremben már helyhez nem juthattak. Délután 3 órakor Prockl elvtárs nyitotta meg a gyűlést, az egybehívók nevében üdvözölvén a megjelenteket. Elnökökké Gombosay és P.ádi, jegyzőkké Prockl J. és Tóth J. elvtársak választattak meg. A napirend első pontjához Poór Árpád referált. Előadását többizben a jelenlevők zajos helyeslése szakította félbe. Fejtegetéseit röviden a következőkben adjuk: Napjaink jellemző vonása amaz általános bizonytalanság, amelyet a nemzetgazdászat terén a népesség zöme napról-napra jobban érez. Óriási arányban emelkedik a nagyüzem hatalma és befolyása az ipar és kereskedelem minden terén. Ez az emelkedés maga után vonja a középosztály romlását. A kisiparos a nagyüzem mellett meg nem állhat. Mesterségét tönkre teszi a nagyiparos semmivel sem ellensúlyozható konkurrencziája. Mert a nagyüzem a legtökéletesebb gS-gépekkel dolgozik, míg a kisüzemnek csak pimitív kézi műszerek állnak rendelkezésére. Ugyanezt találjuk a kereskedelem terén. A kiskereskedővel szemben az óriási áruházak és raktárak teszik lehetetlenné az ekszisztencziát. A földművelés terén sincs ez máskép. A kistelkesgazda a nagy földbirtokos által expropriáltatik (kiközösíttetik), amiáltal teljesen vagyontalan napszámossá sülyed alá. Ily módon a gazdasági élet minden terén a munkás munkaeszközeitől meg lesz fosztva, az önálló kis vállalkozók proletárizáltatnak és a nyomor a proletárok óriási tömegében napról-napra elviselhetetlenebbé válik. A nagy technikai haladás folytán a munka produktivitása mindinkább emelkedik. Sokban hozzájárul ehhez a női- és gyermekmunka mértéktelen felhasználása. Ez eredményezi az ipari munkások óriási tartalékcsoportját, a munkabérk sülyedését és ezáltal a megélhetés lehetőségének megnehezítését. A napról-napra emelkedő nyomás láttára: önkénytelenül is az a kérdés menl fel, hogy mit lehetne a fenyegető általános elszegényedés és nyomor ellenében tenni ? A munkásmozgalom, a jelenkor eme keemelkedő vonása tehát nem a mesterkélt agitáczió eredménye, hanem a mai nemzetgazdasági és társadalmi viszonyokból ered. Szónok utal arra, hogy az uralkodó-osztályok, a tömegnyomó ellensúlyozására már évek óta ajánlanak orvosszereket. Ajánlják a szabad kereskedelmet, másrészt a védvámok behozatalát. Voltaképen azonban, emez állítólagos orvosszerek a proletárok nyomat még elviselhetetlenebbé teszik, mert inkább az uralkodó osztályok egyes csoportozatának érdekeit mozdítják elő. Egyetlen eszme segíthet eme bajokon, és ez a szocziálizmus eszméje, (Zajos helyeslés.) amelynek fő követelése az, hogy a termelési eszközök a magántulajdonból az öszszeség tulajdonába menjenek át. És mivel a szocziálizmus eme törekvése az uralkodó osztályok privilégiumait támadja meg, üldözik és gyalázták ezt olyan nagyon a mi ellenségeink. De daczára eme üldözésnek, az öntudatra ébredt munkásság a szocziálizmus ösvényén feltartóztatlanul halad elő. És mialatt végcélunk lelki szemeink előtt tisztán lebeg, arra is törekszünk, hogy szociális állapotainkon, a mai társadalom keretén belül lehetőleg javítsunk. Hogy ezt elérhessük, más országbeli proletártestvéreinkkel, akik ép úgy el vannak nyomva, mint mi szövetkezünk. Az uralkodó társadalmi osztályok, amelyek legszívesebben a mi vesztünket akarnák látni, ezt természetesen rossz szemmel nézik, mert tudják, hogy a szövetkezés a mi erőnket fokozza és követeléseinknek megadja a kellő nyomatékot és mivel tehetetlen dühökben egyebet nem tehetnek, elneveznek bennünket „hazátlanoknak" és „hazaárulóknak." Feleljünk e vádra akként, hogy vizsgáljuk meg, miben áll a burzsoázia hazafisága? A burzsoázia minden lelkifurdalás nélkül alkalmaz idegen munkásokat, ha azok bármely csekélységgel is kevesebbért hajlandók dolgozni, mint a hazai munkások. És nem bánja, ha az itthoni munkások éhen is halnak, ha csak az ő zsebe duzzadtabbá válhatik. A legnagyobb örömmel lép nemzetének „esküdt ellenségével" is üzleti összeköttetésbe, ha szép „profitra" van kilátása. Tegyük fel az esetet, hogy az oroszok a magyar fegyvergyárban (ha lenne) 500,000 puskát rendelnek meg. Neme a legnagyobb örömmel szállítaná a gyár e fegyvereket, habár tudná, hogy e fegyverek esetleg a magyar haza gyermekeinek életét olthatják ki. Ezekre a dolgokra azután azt mondják, hogy ebben nincs hazaárulás, mert ez „üzleti dolog." Hazugság. Az oly hazafiság, amely csak a pénzeszsákig terjed, az az igazi hazaárulás. Az uralkodó osztályok az ő „magasztos hazafiságukkal", a legkevésbbé sem tartják incompatibilisnek (összeegyeztethetlennek) nemzetközi katholikus kongresszusokat tartani, a posta- és távirda-intézményét nemzetközileg szervezni, a statisztikai, orvosi, természettudományi, földrajzi, jogi, csillagászati stb. tanácskozásokat nemzetközileg folytatni, de tőlünk munkásoktól, kik valóban mindenkitől el vagyunk hagyatva, rossz néven veszik a nemzetközi egyesülést. Mi a tudomány érdekében örömmel üdvözöljük az utóbb felsorolt tudományosságok-