Népszava, 1906. augusztus (34. évfolyam, 180–205. sz.)
1906-08-01 / 180. szám
XXXIV. évfolyam Budapest, 1906. augusztus 1• szerda. 180. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre . . 19.20 kor. I negyed évre ..80 kor. fél évre . . 0.60 » I egy hóra . . 1.60 » Volksstimmeval együtt havonta 40 fillérrel több. Egyes szám ára 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. /0m Megjelenik hétfő kivételével mindég nálpSZERKESZTŐSÉG: VII., Kerepesi út 32. (Telefon-szám 54—94.) ?RADÓHIVATAL: VII., Nyár utca 1. sz. (Telefon-szám 82—61.) '•Kíj'' ' Szennyes láda. A képviselőház elnapolta magát két hónapra, így hát elmarad az őszre a nagy mosás, de az legalább kiadós lesz azután. Az új rend szennyese pedig gyűlik naprólnapra. Minden nap valami új mocsok kerül felszínre. A sok piszkos ruha egészen elrejtené a világ elöl a nemzeti hősök, a hazafiias daliák alakját s az egész uj rendszer egy nagy mozgó piszok rakásnak látszanék, ha nem honosított volna meg az uj korszak egy nagyszerű intézményt. Ez az intézmény sok mindent elfed s beillik egy elsőrendű nemzeti vívmánynak. Minden jól berendezett háztartás ismeri a szennyes ládát. Nos, a nemzeti uralomnak ez a legnélkülözhetetlenebb bútordarabja. Amint valami új mocsok jelenik meg, a kormányzó férfiak dolgos kezei mentén megragadják s az ámuló világ szeme elől: zsupsz, belökik a szennyes ládába. Úgy tesznek, mint a rendetlen háziasszony vendégek érkezésekor : összeszednek minden piszkos lim-lomot s hamar belegyömöszölik a jótékony nagy ládába. De feledik azt, hogy a szennyesnek hüze akkor is ott terjeng a levegőben, amikor a ruhát már elcsukták s az nem látható. A kormány nagy szennyes ládájába így került be egymásután : a megtámadott lelkiismereti szabadság, a ronggyá tépett sajtószabadság, az átlyukasztott progresszív adó, az ő szabadsághőseik az aradi vértanuk emlékének a feledékenység leple mögé rejtőző meggyalázása, a megcsonkított gyülekezési és egyesülési jog s végül mindezek tetejébe a sárba tiprott egyéni szabadság. E szennyes láda bűze már dögletessé teszi a magyar közéletet s a sok felgyülemlett mocskos cafat, valamennyi az uj uralom méltó jelképe, felvetéssel fenyegeti a szennyes láda fedelét. Micsoda látvány, milyen keserves kiábrándulás lesz az, ha majd a nemzeti demagógia köde elszáll a jóhiszemű, de rövidlátó emberek szeme elől s kénytelenek lesznek meglátni, hogy az új korszak egyetlen nagyszabású njítása, egyetlen nagyméretű intézménye: a nemzeti színűre festett szennyes láda. Ma megint egy ocsmány condrával gyarapodott ez a nemzeti demokratikus intézmény. Jekelfalussy miniszter nyilatkozata megérkezett. A koalíció jogtudósai, kis és nagy polónyijai végre találtak egy formulát — tetszik tudni, hogy a formula a lényeges és hogy formulával mindent ki lehet vinni Magyarországon— amely szerint a honvédelmi miniszter, mint gazda és földbirtokos jogosan igazoltatta a csendőrséggel „szökésben lévő" cselédjét!! Ehez a zugprókátori fogáshoz ezen a helyen nincsen szavunk. De igenis van ahoz, hogy Jekelfalussy saját vallomása szerint gazdatisztjének elfogatása előtt kérdést tett Darányi Ignác földmivelésügyi miniszterhez, aki megnyugtatta, hogy joga van úgy cselekedni, ahogy cselekedett. Eddig lehettek rövidlátó emberek, akik egy tudatlan és indulatos embernek magáról és állásáról való megfeledkezését látták a Jekelfalussy botrányban. Lehettek olyanok, akik nem tulajdonították a botlásnak politikai jelentőséget. Lehettek olyanok, akik tagadták, hogy ezen még csak nem is ázsiai eljárás és a kormányzat szelleme között bármilyen összefüggés is volna. Mindez mától fogva lehetetlen. E gyalázatos botrányban éppen olyan bűnös Darányi, mint Jekelfalussy. Sőt, amiként a törvény szigorúbban bünteti a felbujtót, mint a tettest, mivel nagyobb bűnös a tett kigondolója, mint elkövetője, az ezerholdasok hűséges fölasznárát, mint értelmi szerzőt, súlyosabb felelősség terheli, mint azt a gőgös, tudatlan katona földesurat. Evvel a felvilágosítással ez eset túlnőtt az egyéni miniszteri felelősség határain s az egész minisztérium ügyévé vált. Ha Jekelfalussy megy és menni fog, mert mennie kell: nem maradhat meg bársonyszékében a munkások nyájas, ősz barátja sem. Egy nagy társadalmi betegség mérges kelevénye ez az eset. Csak tünete annak a rothadásnak, amely lassan rágódik ennek a szerencsétlen országnak testén. A kivándorlás, az aratósztrájk, a rabszolgatörvény, a lapelkobzás, a csendőrökkel való végrehajtás, az adósok újonnan feltámasztott börtöne s még annyi más ezekkel együtt: csak kisérő jelenségei, természetes következményei az ezerholdasok osztályabszolutizmusának. A földesúr nagyzási tébolya, amely nem ismer a saját zsebének érdekeinél nagyobb és fontosabb dolgot a világon: mindennapos jelensége a magyar közéletnek, ha nem is ilyen barbár és XIII. századbeli módon nyilatkozik meg. Magyarországon alapjában véve mindig és mindenütt ez történik, ha a földesúr és munkás érdeke összeütközik. A csendőr, szolgabíró, éjjel-nappali ügyész koponyája úgy van berendezve, hogy nem is tudja végig gondolni azt, hogy nem a földesúrnak van valamiben igaza. A földesúr intése parancs számukra. Hány kéméndi eset történik egy esztendőben Magyarországon, amelynek híre soha el nem jut a nyilvánosság elé. Hány Kovács Györgyből vasalnak ki — szó szerint — a csendőrök pénzt, vagy vallomást, amire éppen szükség van. A parasztnak a földesúrral szemben hivatalból nincs és nem is lehet igaza. Nem kell erre jellemzőbb bizonyíték, mint az aratósztrájkok elintézése. Igaz, az aratóssztrájk nagy csapás az országra. De nagyobb csapás a munkásra, mint a földbirtokosra. Lehetetlenné kell tehát tenni, preventive, előre kell ellene védekezni. De nincs az a szolgabirói vagy csendőri koponya az egész Tulipánkertben, amelyikben megfordulna az a gondolat, hogy az aratósztrájkot nemcsak a munkások lecsukásával, terrorizmussal, lapelkobzással, hanem a munkáskövetelések megadásával is meg lehet előzni. Sohasem fogják megérteni tudni azt, hogy a világ nem dül össze akkor sem, ha az aratósztrájk megelőzésének költségeit nem a munkás, hanem a dúsgazdag latifundiumosok fogják majd viselni. A törvény kimondja ugyan, hogy előtte mindenki egyenlő, a valóságban azonban a földesúr és munkás viszonya úgy alakul, mint ahogy azt Jekelfalussy Darányi tanácsára és útmutatására megcsinálta. Ide fajultak a 48-as eszmék olyan kormány alatt, amelynek többségében a legnagyobb számmal magukat 48-asoknak nevező képviselők ülnek! De nemcsak Darányi bűntársa az egyéni szabadság ilyen sárbatiprásában a honvédelmi pandúrnak, de bűntársa az egész „nagy" minisztérium is, amely megtűri az ilyen embert a maga soraiban, amely segítő kezet nyújt e gyalázatos jogtiprás büntetéseinek elsinkótázásához. De bűntársa azonfelül az egész képviselőház is, amelynek nem volt egyetlen elítélő szava a hivatalos hatalmával visszaélő, zsaroló miniszterre, de annál több szitka, gúnyja, káromlása arra a képviselőre, aki szóba hozta a dolgot az analfabéták e szomorú gyülekezetében. Cinkosává szegődött Jekelfalussynak az a parlament, amelyben nem akadt húsz független, tisztességes ember, aki összehívatta volna a házat, hogy tessék ott, a nyilvánosság színe előtt vezekelnie és bűnhődnie a földesúri gőgnek. Férfias önérzet, bátor talpraállás, szóval hátgerinc éppen úgy nincs ebben a testületben, mint agyvelő, ahol az értelem székel. Hiába forgatná valaki az állattant, nem találna hozzájuk foghatót. Azonban se baj! A megtorlás nem marad el. És még nem ugyan a magyarok istene, hanetti a magyar pecsétőr, a magyar igazság legfőbb őre, az ország élő és érzékeny lelkiismerete: Polónyi Géza. Mindannyian emlékezünk rá, hogy a sztrájkoló földmíves munkásokat zsarolóknak nevezte, akik ellen a törvény teljes szigorával kell szerinte eljárni. Biztos forrásból értesülünk arról, hogy Polónyi Gézát csak máj baja akadályozta meg abban, hogy megindíttassa éjjel-nappali ügyészeivel a bűnvádi eljárást zsaroló minisztertársa ellen. A Népszava mai száma 12 oldal