Népszava, 1908. október (36. évfolyam, 234–260. sz.)
1908-10-01 / 234. szám
2 . száma, akik ilyen módon továbbra is kivannak tagadva a legfontosabb polgári jogból; ezeknek a közreműködését pedig a nemzetiségi politikusok nem nélkülözhetik, ha komolyan meg akarják valósítani programjukat. A nemzetiségeknek ennélfogva életérdekük, hogy kivívjuk a minden vagyoni és értelmi cenzus nélkül való, igazi általános, egyenlő választójogot, mert az ország ügyeinek intézésében csak úgy vehetnek részt a számarányuknak megfelelő súllyal. Csak így érhetik el, hogy ne csupán 382 százalék arányában vehessenek részt az ország ügyeinek intézésében, mint ahogy Andrássy tervezi, hanem 4- 6 százalék arányában, mint ahogy számarányuknál fogva dukál nekik. Ettől a céltól nincsenek nagyon messze, ha az írni-olvasni tudáshoz kötött egyenlő szavazati jog lép életbe, mert innentől fogva minden cenzus eltörléséig csak egy lépést kell megtenni. De ha a többes szavazati jog lép életbe, akkor két nagy lépés áll előttünk: előbb a pluralitást kell megszüntetni és csak azután kerülhet a sor az úgynevezett értelmi cenzus eltörlésére. Ugyanis, ha az általános választójog híveinek most nem lenne elég erejük a pluralitás megakadályozására, akkor valószínűleg nem lenne egyhamar elég erejük a pluralitás és a cenzus egyszerre való eltörlésére sem; de ha most meg tudjuk akadályozni a pluralitást, akkor egy újabb jogkiterjesztésre bizonyára nem kell túlságos sokáig várnunk. Egyébként is a minél radikálisabb jogkiterjesztést követeli a nemzetiségek érdeke. Mert ha magyar demokratikus elemek jutnak be a parlamentbe, azok bizonyára inkább ki fogják elégíteni a jogos nemzetiségi követeléseket, mint a szűk választójogból kikerülő nacionalista feudálisok. Ezek után, azt hisszük, mindenki előtt világosan áll ez a dolog; mindenki tudja, hogy a kormány választójogi tervezetében mi a hazugság és mi az igazság. És ezzel szemben a szociáldemokrata munkásság tudni fogja a kötelességét. De tudni fogják a maguk kötelességét a nemzetiségi politikusok is, ha nem űznek egyszerű mandátum politikát, megspóroltunk volna, ha egy füst alatt intézzük el a két kitüntető látogatást. Mert legalább 100.000 koronába került Budapest fővárosának ez a látogatás. 50.000 koronáért állítottak föl egy otromba diadalkaput, amelyet teleraktak a keleti ízléstelenség minden ragyogásával és a barbár cifrázatokat embervérrel locsolták meg, a sürgős munka szerencsétlenné tett egy munkást. Föllobogózzák az utcákat, köveznek lóhalálában. A főváros nem kimél pénzt, nem kimél munkát, hogy kimutathassa bizantinizmusát a minden haladást gyűlölő és korántsem túlságos észbeli tehetséggel megáldott uralkodó iránt. Az a főváros, amelyben ma is vannak iskolakerülők, mert apjuk nem bírja fizetni az iskolai beiratás díját; az a főváros, amely az ő alkalmazottait nem fizeti tisztességesen s amelytől még apró munkabéremeléseket is sztrájkkal kell kicsikarni; az a főváros, amelynek kulturális és szociálpolitikai célokra pénze nincs; az a főváros, amely lakásügyi politikát — állítólagos pénzhiány miatt — egyáltalán nem csinál; az a főváros, amelynek külső részeiben gyalázatos a kövezet, nincs világítás, rossz a csatornázás — ez a Budapest egy koronás fiatal úr egy-két napos látogatása kedvéért százezer koronát dobál ki és diadalkaput állít egy ifjú embernek, akinek egyetlen sikere eleddig az, hogy sikerült nyomorgó népével alaposan meggyűlöltetnie magát. A főváros nem kímél időt és pénzt, hogy bebizonyítsa: van még egy darabka föld a világon, ahol körültömjénezik az otthon gyűlölt uralkodókat, ahol százezreket tudnak kidobálni az ablakon annak a kedvéért, aki miatt a százezrek nyomorognak a hidalgók és vak koldusok földjén. Amíg a budapestinizmus — bizantinizmusnak is mondják — a közpénzek pazarlásában tobzódik, addig a rendőrség sem maradhat tétlen. A rendőrségnek is meg kell mutatnia, hogy lojális, hogy jó vendéglátó gazda, ha nem munkát kereső külföldiekről van szó, akiknek talán egy koronájuk sincs, hanem munkátalan külföldi koronatulajdonosokról. Mivel pedig a rendőrség — pénzt alig — legföljebb alkalmazottainak és áldozatainak idejét meg szabadságát pocsékolhatja, pusztítja legalább ezt pazar bőkezűséggel. Fölverik az éjszakát, hajtóvadászatot rendeznek a gyanúsakra, csöndesen spriccerező jámbor filiszter-forradalmárokkal teli korcsmákat ostromolnak meg egész hadsereggel, a spiclik beleütik az orrukat minden helyiség üregébe s mivel erre a munkára kevés a detektív, még a házmestereket is fölruházzák orosz módra spiclijogokkal és kötelességekkel. Üldözik az anarchistákat oly buzgalommal, mint Kecskeméthyt, mintha ezeknek az embereknek nem volna a Kecskeméthyénél is több gyakorlatuk, ügyességük, szimatjuk ahhoz, hogy ezer lépésről fölismerjék a m. kir. titkosrendőrt. S mivel pedig az anarchistáknak nem szokásuk jelentkezni a Zrinyi utcában : „a bal nadrágzsebemben tőr, a jobbikban bomba, a mellényzsebemben a királygyilkosok igazolványa, meg revolver, fogjanak el, mert különben megölöm azt a nagyorrut" — az egész herce-hurca csak a rendőrlegénység kifárasztására és földühítésére s némely főrendőr gomblyukfájdalmainak csillapítására való. Napok óta folyik a diadalkapu-építés, pénzpocséklás, razziázás, hogy Alfonzó egy tízperces kocsiutat tehessen a városban. S mire a nagy pillanat elérkezik, amelyben a spanyol munkásüldözések hőse kocsijának gummitalpával érinteni szíveskedik a főváros kövezetét, akkorára már órák hoszszára elállták a közlekedést, megállították a villamosokat, katonák, rendőrök tiporták össze a járókelő publikumot. A belügyminiszter lapjának nem jut most eszébe, mint munkástüntetések idején, energikusan figyelmeztetni a rendőrséget, hogy az utca a forgalomé. Ki törődik most a boltosok kárával, a forgalom fönakadásával, az utca elfoglalásával politikai célokra? Hol van az a hatóság, amelynek eszébe jutna akadályozni a fejedelmek utcai tüntetését? . .. Magyarország és Spanyolország uralkodója találkoznak. Diadalkapu épül nekik a nép pénzéből. Nyugalmuk lesz a nép zaklakatása árán. Ünnepelni fogják őket: a két legtöbb halottat gyászoló ország uralkodóját. Éljenezni fogják őket: a lassú éhhalálban pusztuló népek fejedelmét. Vájjon marad-e az ünneplések, a lakomák, bálok s a diplomáciai furfangok letárgyalása után néhány percnyi idejük, amelyet a korgó gyomrú és mégis éljenző, a koldus és mégis diadalkaput építő, az elnyomott és mégis tűrő népek jogairól, jobblétéről való beszélgetéssel töltenek el? A királyt váró Budapest. Három állam van Európában, amelyben minden negyedik ember elpusztul évente: Oroszország, Magyarország, Spanyolország. Három ország van, amelyben föltétlenül a klerikalizmus : Orosz-, Spanyol-, Magyarország. Az a három nagyobb ország, amelyben legtöbb az analfabéta: ugyanez a három. Az a három állam, amelyben legjobban üldözik a munkásmozgalmat, ugyanez a három. Ahol legkisebb a szociálpolitikai érzék, legnagyobb az a nagybirtok, ahol a feudalizmuson még a kapitalizmus sem vett gőzelmet, ahol a feudális oligarchiának titkolt vagy nyílt abszolutizmusa parancsol: ez a három ország Spanyol-, Orosz-, Magyarország. Sajnálattal nélkülözzük tehát Magyarország és Spanyolország uralkodójának találkozásakor a harmadik uralkodót, akinek jelenléte stílszerű lett volna: a muszka cárt. Sajnáljuk elmaradását különösen azért, mert a minden oroszok cárja is tervbe vette — amint pár hete híre járt — a látogatását s legalább 100.000 koronát NÉPSZAVA 1908 október 1. SZEMLE. BELFÖLD. Antiszemitizmus és választójog. Klerikális oldalról napról-napra szembetűnőbb módon lép föl az a szándék, hogy egy kis hepp-hepp mulatságot keverjenek bele a választójogért folyó küzdelembe. A „Magyar Állam" például azt írja, hogy a pluralitás révén minden zsidónak kettős meg hármas szavazata lesz. De ebből nem azt az ő álláspontjának megfelelő természetes következtetést vonja le, hogy vigye az ördög a pluralitást, hanem azt, hogy vigye az ördög a zsidókat. Az „Alkotmány" pedig olyan intézkedéseket akar a választójogba bevezetni, amelyek segítségével a zsidókat ki lehet rekeszteni a választójog gyakorlásából, mert a papszakácsnék lapja szerint az igazi népet meg kell védeni hathatósan bizonyos vándor idegen faj ellen. A gyöngébbek kedvéért meg kell jegyezni, hogy az idegen fajon a keresztényi szeretet lapja a zsidókat érti, ellenben nem nevezi idegen fajnak a római pápa magyarországi papi cselédjeit, sem pedig a Franciaországból ebrudon kihányt csuhásokat, akik Magyarországon nemcsak menedéket, hanem még polgárjogot is nyernek. A klerikális népbolonditók még a választójog kérdéséből is ki tudnak csiholni egy kis parázs antiszemita heccet. De azért persze a zsidók vigan tolják a koalíciós kormánypártnak a szekerét és támogatják a hepp-hepp apostolait. Vallásegyenlőségi Szövetség. A harcos klerikalizmus tarajának megnövekedése fölébresztette az országban élő összes vallásfelekezetek féltékenységét. A katolikus klerikalizmus mellett van most már luteránus, kálvinista, unitárius, zsidó és más egyéb klerikalizmus. A protestáns klerikalizmus bontotta ki szerdán Budapesten lobogóját, megalakítván a Katolikus Népszövetség protestáns kiadását, amelyet erre a névre kereszteltek: Országos Vallásegyenlőségi Szövetség. Most már majd a vegyesvallású helyeken nemcsak a plébánosok és káplánok járnak házról-házra taggyűjtő-ívekkel, hanem a tiszteletes urak is, meg legátusaik is. A Vallásegyenlőségi Szövetség ugyan mindenféle szép dolgokat hirdet programjául: a fölvilágosodás, haladás, szabadelvűség előmozdítását, alapjában véve azonban éppen olyan klerikális és reakciós szervezet, mint a Rakovszkyék népbolondító bandája, csak gyöngébb és tehetetlenebb lesz amainál. Mert reakciós és klerikális voltánál fogva minden olyan szervezkedés, amely vallási jelszavakat visz be a politikába és a társadalmi életet a vallási és felekezeti szempontok igájába akarja hajtani. A vallásnak és papnak nincsen keresni valója a közéletben. Épp úgy el kell ítélni tehát a protestánsokat, akik a vallást beviszik a politikába, mint ahogy el kell ítélni a katolikusokat.