Népszava, 1911. december (39. évfolyam, 285–310. sz.)
1911-12-01 / 285. szám
2 — A festett világ titkaiból Nem kezdtük jól, mert az, amiről alább asólani fogunk, nem titok. Nem a primadonnák öltözőiről van szó, hanem a színházi kóristák nyomorúságáról. De hogy félreértés ne essék, sietünk megjegyezni, hogy ezúttal a Király Színház kardalosainak a helyzetét próbáljuk lefesteni Próbáljuk. Mert alig hisszük, hogy képesek volnánk ezt a nyomorúságot a maga egészében lerajzolni azon a kevés helyen, ami rendelkezésünkre áll Hatvan koronát kapnak ezek a szerencsétlen emberek egy hónapra. Hatvan kemény koronát Igaz, van közöttük olyan is, aki ennél valamicskével többet kap. De nem sokan lesznek ilyenek. Bizonyára nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy hetven-nyolcvan százaléka hatvan koronából kénytelen tengődni. Jó volna, ha ezt a hatvan koronát is csorbítatlanul kapnák kézhez. Csakhogy nem kapják. Erről gondoskodik az úgynevezett színházi törvényszék. Ha valamelyik kardalos öt perccel elkésik, öt korona büntetést sóznak a nyakába. Minden percért egy korona. Azon a napon tehát, amelyen a kórista elkésik, fuccs az aznapra eső fizetésnek, sőt nemcsak fuccs, de rá is kell neki fizetnie, mert a legjobban fizetett kardalos sem kap egyegy napra öt koronát. Ilyen "atyai" módon gondoskodik Beöthy László úr az ő embereiről. Pedig a kórista nélkülözhetetlen kiegészítő része a színházi előadásnak. Erről azonban megfeledkeznek a színházaknál, de különösen a Király Színháznál. Nem csoda aztán, ha esténként fanyar arcokat lát az ember a Király Színház színpadán. Hatvan korona gázsi mellett kinek volna kedve nyugodt, sőt mosolygós ábrázatot vágni. A nyomorgó kóristák már ismételten kértek drágasági pótlékot, de Beöthy László mindannyiszor azt felelte nekik: „majd tanulmányozom a dolgot" Úgy látszik azonban, hogy már megelégelték a tanulmányozás végtelenségét és a cselekvés terére készülnek lépni. Erre vall a „Pestújhelyi Hírlap"-nak egy cikke is, amely a színházbeli kóristák panaszai alapján részletesen foglalkozik az üggyel. Ebből a cikkből megtudjuk, hogy hatvan koronát fizetett a kóristáknak már Evva Lajos is a régi Népszínházban. Pedig ennek jó ideje már. Tán több húsz esztendőnél is. És I&H*b en a Királyszínházban is csak hatvata koronát fizetnek a kardalosoknak, jóllehet azóta a megélhetés legalább hatvan-hetven százalékkal megdrágult. De mit törődik ezzel Beöthy László úr? A fő az, hogy neki több jusson. Jóval több. A többieket vigye az ördög. Vájjon mit szólna ahhoz Beöthy úr, ha neki kellene „megélni" hatvan koronából? — A furfangos udvarló. A dunaföldvári csendőrségen hamis bukás miatt tettek följelentést Grünfeld Lipót szűcsmester ellen. A följelentést egy budapesti nagy cég hivatalnoka tette, aki csalafinta módon leplezte le a bukott szücsmestert Beállított Grünfeldékhez mint partiárukereskedő és szücsáruk iránt érdeklődött. A kereskedőnek menyecske leánya volt csak otthon és a fiatalember udvarolni kezdett neki. Az özvegyasszonynak tetszett a fiatalember és már házasságról, hozományról kezdtek csevegni. Később a menyecske megmutatta udvarlójának az apja titkos áruraktárát. Ez éppen elég volt a hivatalnoknak, aki a csendőrségre ment és följelentést tett Grünfeld ellen. A szűcsmester körülbelül húszezer koronával károsította meg hitelezőit. — Közbiztosság a Tisza Kálmán-téren. A Tisza Kálmán-téren csütörtökön reggel a bokrokban a járókelők egy húszéves cselédleányt találtak, aki eszméletlenül feküdt és a szája rongyokkal be volt tömve. A mentők a Rókus-kórházba szállították, ahol a leány magához tért Elmondotta, hogy este öt fiatalember rátámadt a téren s hogy ne kiabálhasson, betömték a száját. Mind az öten merényletet követtek el ellene. Amikor az ismeretlen fiatalemberek elfutottak, ő is el akart menekülni, de eszméletlenül esett össze s egész éjszaka ugy feküdt a bokrokban. A merénylőket nyomozza a rendőrség. A hajdúböszörményi rablótámadás tetteseit a csendőrség elfogta Hegedűs Mihály, Mezei Gábor és Kelemen Antal személyében. A debreceni ügyészség fogházába szállították őket A tettesek tagadnak. A csendőrség lefoglalt két rozsdás revolvert, amelyeket az Angyal Andor és atyja, Angyal Sámuel elleni támadáskor használtak. Most azt vizsgálják, hogy az a golyó, amelyet Ángyal Andor melléből az operáció alkalmával kivettek, megfelel-e a lefoglalt revolverbe való golyók egyikének. Ha ez beigazolódik, úgy kétségtelen, hogy a rablókat fogták el a csendőrök. A rossz anyagi viszony®1* halálba kergették Temesvárott Bleier Sim°u éves magánhivatalnokot; a Bégába ugrott, ahonnan holtan fogták ki. — Levél a szerkesztőhöz. (A Lombár-eset és egyebek.) Tisztelt Szerkesztő ur, szíveskedjék b. lapjában, amely hasábjain mindenkor bátran küzd a társadalom nyavalyái ellen, ha még olyan tiszteletreméltóan megrozsdásodtak is, egy tragikus esethez pár szót közölni Szegény Lombár János, gondoktól megőrölt magánhivatalnok, a francia gyógyszerész jóvoltából (a minap itt az esetéről a Népszava) örökre megszabadult minden gondjától. És a rendőrség szigorú vizsgálatot indít, hogy ki a hibás. Aztán rá fog jönni, hogy senki, mert a páciens kért és a patikus adott, ehhez Franciaországban joga van, ott a patika szabad ipar. Adhat mindenkinek, amit kér. És ez csak nekünk föltűnő, akik Franciaországtól sok ezer kilométernyire távol, csak ritkán hallunk onnan hírt. Nekem alkalmam volt véletlenül egy másik esetről is tudomást szereznem. Rendelésemre beállít D. N. kereskedő a vérbaj két tünetével, amelyre itt nem akarnak a gyógyszertárban orvosságot adni. ő három évig Párisban hasonló esetekben mindenkor kapott körtére higanyt és az ott oly népszerű jódvas Ricord-pillulákat a gyógyszertárban. Így kezelte magamagát. Megnézem az ő „vérbaj" két tünetét: a hátán egy tágult faggyús mirigy s egy közönséges szemhéjszéli láb. Uramfia, emiatt tette ki magát ez a szerencsétlen 3 évig a higany- és jódmérgezésnek és még sokkal nagyobb öntudati, lelki mérgezésnek, hogy vérbaja van. Ki a hibás itt e mérgezésért? Senki úgy látszik, ahol a gyógyszerészet szabad ipar, e mérgezések mindennaposak. A szabad versenyű, engedélyhez nem kötött gyógyszerész nyakán a létért való küzdelem. Enni kell és végül is a lelkiismeretből nem lehet jóllakni. Nem hibás senki, csak a társadalom, mely a gyógyítást szabad iparnak nézi a gyógyszerésszel — Franciaországban. Szegény D. N. Pesten megtanulta, hogy a gyógyszerészetnél mit jelent, ha itt nem szabad ipar. Orvoshoz kellett mennie receptért. Ez megvizsgálta — és kidobta. Meggyógyult De történhetett volna más is. Kerülhetett volna más orvoshoz is, aki kevésbé lelkiismeretes. Mert viszont az orvosi mesterség nálunk is, mint mindenütt, nem részesül a gyógyszerészhez hasonló zárt védelemben. És bizony, tudjuk mi nagyon jól, hogy az orvosok egész légiója él éppen a vérbaj hamis diagnózisából. Haragudjunk rájuk? Pesten van Magyarország orvosainak a fele — mondotta Khuen belügyminiszter úr. A létért való küzdelem, a kenyér sok mindenre késztet. Pedig ezeknek az orvosoknak így nemcsak egy kis kenyérre, hanem egy kis kalácsra és egy kis automobilra is jut. Nem úgy, mint a szegény, de becsületes pénztári orvosnak. A kerületi munkásbiztosító pénztár éppen olyan oszlopokon nyugszik, melyek alapja az orvosokba vetett bizalom. És ime, nap-nap után a legcsúnyább megbomlása az erkölcsi rendnek. Az orvosok ellen panasz panaszra jön. A segélyre utalt beteg munkás orvosát vádolja emberölő hanyagsággal, orvos vádolja a munkást pöffeszkedő követelődzéssel. Ki itt a hibás, úgy mint fönn a gyógyszerésznél? Senki, csak a társadalom. Az orvos gyógyító foglalkozását szabad iparrá tette s elvérzik alatta az orvos nemes hivatása a munkásbiztositás terén. Áldatlan létérti küzdelmében orvosa kénytelen lenni a pénztárnak és garasokkal fizető 5—6 más egyletnek. — Dr. F. E., pénztári orvos. — Égő orosz hadihajó. Newyorkból jelentik, hogy az „Edenor" nevű amerikai gőzös személyzete arról tett jelentést a kikötő hatóságnak, hogy kedden Hartlepool felé való útjukban, nem messze a kikötőtől, egy orosz hadihajóval találkoztak, amelyik a nyílt tengeren kigyulladt. A tűz négy óráig pusztított a hajón. — A lafargue-házaspár öngyilkosságáról még a következőket jelentik Párisból: Az ágy mellett, amelyben Lafarguenak az élettelen teste feküdt, az éjjeli asztalkán két üvegcsét találtak, amelyekben még volt néhány csöpp kéksav és egy fecskendőt, mellyel az öngyilkosok a mérget bőrük alá fecskendezték. Hű kertészétől Lafargue levéllel búcsúzott, amelyhez a kertész családja részére 600 frankot csatolt. Ebben a levélben Lafargue részletesen intézkedik baromfiainak és borainak a szétosztásáról. Kutyáját Huet elvtársnak hagyta, abban a reményben, hogy ez jól fog bánni a hű állattal. — Leégett tizenhat ház a melléképületekkel együtt a Bihar vármegyei Szunyogd községben; sok takarmány is elpusztult. A kár mintegy százötvenezer korona. — Szikratávíróval körül a világon. A naueni (Berlin mellett) szikratávíróállomás mérnökei, akik a dróttalan távírókat igazgatják, meg akarják hódítani a világot. Nem karddal és ágyúval, hanem a száz méter magas vastorony csúcsán kifeszített acélhálókkal. Táviratokat akarnak váltani Newyorkkal és Kamerunnal (nyugati Afrika) a másik pillanatban pedig Nepál (Előindia) vagy Kína felé próbálnak siffurozott telegrammokat röpíteni. A távíróállomás azonban nem működött kellő sikerrel és erre megerősítették a szikraváltó készülékeket. A helyzet akkor sem változott és most már elhatározták, hogy a száz méteres tornyot megtoldják még ugyanannyival. Már épül is a kétszázméteres vastorony, amelyhez hasonló magas alkotás csak Párisban van. Csupán az Eiffel-torony hasonlítható össze a waueni vastoronnyal, amely most a világ legmagasabb épülete. A kölni dóm csupán 156 méter magas. A berlini vastorony, amely nevezetessége lesz a városnak hatalmas méreteivel, már messziről föltűnik. A csúcsán dolgozó emberek olyan apróknak látszanak, mint az ólomkatonák és sokszor az alacsonyabban úszó felhők közé vész az alakjuk. Az ilyen épületeknél nagy súlyt kell arra helyezni, hogy a szelek ellen kellő biztonságban legyenek. A berlini vastorony ritkás rácsozatán nem sok ellentállásra találnak a szelek, amelyek ellen még számos ötletes készülék és megerősítésre szolgáló alapépítmény védi az épületet. Itt írjuk meg, hogy — amint római távirat jelenti — Marconi Tobrukban legközeleb drótnélküli távíróállomást létesít, amely már magában foglalja a drótnélküli távíró föltalálójának legutóbbi nagy újítását. Marconi a szóban forgó újítást Olaszország javára akarja először értékesíteni. A Hollandi Életbiztosító sikkasztói, akiknek az esetéről a Népszava legutóbbi számában részletesen írtunk, csütörtökön reggel detektívek kíséretében Budapestre érkeztek. A főkapitányságon azonnal kihallgatták őket. Biró Béla elmondotta, hogy egy Sz. Tibor nevű fiatalember, aki azelőtt szintén a Hollandi Életbiztosító Intézet szolgálatában állott, volt az ő rossz szelleme. Minden könnyelműségre, apja nevével való adósságcsinálásra, hamis kötelezvények írására ez a barátja csábította s a sikkasztást is ez a barátja eszelte ki. Utóbb azonban elhidegültek egymástól és ez az oka annak, hogy nem vett részt a sikkasztásban. Hasonlóképpen adta elő a sikkasztást Makkos Géza is, akinek kihallgatása után detektiveket küldtek Sz. Tibornak a lakására is s a déli órákban már ő is a főkapitányság foglya volt. Ezután a leányokat hallgatta ki a rendőrség. Elmondották, hogy nyomdászleányok voltak és hónapokkal ezelőtt ismerkedtek meg az udvarlóikkal. A rendőri nyomozás csakhamar megállapította, hogy semmi közük a sikkasztáshoz és csupán az automobil kirándulásban vettek részt. Az elsikkasztott pénzből mindössze nyolcszáz korona hiányzik. A rendőrségre került Sz. Tibor testvéröccse, Kornél is, aki bátyjával és a két biztosítóintézeti hivatalnokkal együtt váltóhamisításban és apróbb betörésekben részt vett. Mind a négy fiatalember kisfizetésű hivatalnok volt, akiket elszédített a jómód, az úri élet, amibe belekóstoltak, de ami csak azoknak jut, akiknek a zsebe pénztől dagadozik. — Égő erdők. Háromszék megyében a zágonbárkányi erdő már több mint húsz napja lángokban áll és az erdőőrök és a csendőrség minden fáradozása sem tudja megfékezni a tüzet. Az erdőt ismeretlen tettesek négy-öt helyen gyújtották föl egyszerre. Eddig elégett a Kalagortól a Ladoc fölötti erdő a Zágontetőig, a Két ág jobboldala, a Fenyőalja, a Keresztes, a Rézhegy egészen, a Kucsicsa a Tolvajkutig és föl a Kövesponkig, tovább a Kaskutja tisztásig, a Zabrató egy része és Ótarja. A Martinovics-kör a Szabadgondolkodás Magyarországi Egyesületének eperjesi fiókja december 3-án, vasárnap délután órakor a mozgófényképszínház helyiségében (a kollégiumi főgimnázium új épülete mellett, Kassai-út ülést rendez, amelyen dr. Szende Pál, a Szabadgondolkodás Magyarországi Egyesületének alelnöke, a budapesti Harkányi-kör elnöke tart előadást Az erkölcs fejlődése címen. A bemenet díjtalan. Vendégeket szívesen látnak. NÉPSZAVA 1911 december 2.