Népszava, 1912. március (40. évfolyam, 52–78. sz.)

1912-03-19 / 67. szám

NÉPSZAVA 1912 március 1 ­ A mi márciusi ünnepünk. A munkásság és március 15. Az ország szervezett munkássága vasár­nap, március 17-én áldozott a magyar már­cius nagy lérfiai emlékének. A fővárosban és azz ország különböző részein impozáns ünnepségek, gyűlések és tüntetések voltak sok ezernyi résztvevővel. Budapesten az idén nem volt fölvonulás, az elvtársak ott gyülekeztek a Petőfi-szobor körül és amikor 1­, ünnepség a Magyarországi Munkásdalegylet tel-­ Szövetsége tagjainak a munkás­indulójá­val délután­­ 1 óra tájban megkezdődött, már ezrek és ezrek állottak a Si d­óki-téren, a szobor előtt, a szobor háta mögött is. Az idő még déltájban, a korai délutáni órákban is borús­nak látszott, de amire az ünnepség megkez­dődöt, kitisztult, a nap is fölragyogott. " V'­­z­ocialisták!. . . — a Magyarországi Mun­k­'isdalegyletek Szövetsége tagjainak ezzel a forradalmi dalával kezdődött az ünnepség. A remekül előadott indulót a hallgatóság nagy tetszéssel, óriási tapssal fogadta. Balassa Jenő, a Vígszínház művésze sza­valta el ezután Petőfi Sándornak „A nép ne­vében" című (Még kér a nép, most adjatok neki.. . kezdetű) gyönyörű versét. A kiváló színésznek egyszerűen, mégis nagy erővel el­mondott szavalatát óriási taps fogadta. Bokányi Dezső, az ünnepség szónoka követ­kezett ezután. A következő nagyhatású beszéd kíséretében tette le Petőfi szobrára pártunk koszorúját: Tisztelt elvtársak! Az emberiség történelme a márciusi időket az örök szép események sorába iktatta és az akkor igazakért küzdőket a tisztelet hervadhatatlan babérjával ékesítette. Joggal illeti meg az időket és az igazakért küzdőket a meg­különböztetés és a hervadhatatlan tisztelet, mert az emberiség végtelen küzdelmének rögös, vándor­ultán egyik áttörő munkát elvégezték. (Úgy van !) " Mi, akik az emberiség küzdelmének újkori út­törői vagyunk, eljöttünk ide, mert eszmei rokon­sági kapcsolatban vagyunk azokkal, akik dacosan hadat üzentek a kiváltságoknak, föllázadtak az embernek­ függőségben való tartása ellen, prokla­málták a jogegyenlőséget és a gondolatnak írás­ban és élő szóban való szabadonterjesztését. Kijelentjük: egyek vagyunk azokkal a névtelen, fölszisszenő jobbágyokkal, akik a kiváltságosokat megdöbbentve, kikényszerítették a szenvedések­kel telített jobbágyság megszüntetését; egyek va­gyunk azokkal, akik március idusán ott gyülekez­tek névtelenül a Múzeum-kertben és egetverő ria­dalommal ; helyeselték a jogegyenlőség pro­klamációját; egyek vagyunk azokkal, akik a könyörtelen rideg cenzúra ellenére le­foglalták a nyomdát és kinyomatták a gon­d­olatnyilvánításnak népfelségben megszülető első szabad termékét; egyek vagyunk "azokkal, akik a szóval és írásban való véleménynyil­vánítás vértanúját, Táncsics Mihályt börtönéből kiszabadították; igen, egész valónkban egyek v­agyunk velük, mert eszmékben és tettekben — forradalmárok vagyunk. (Lelkes éljenzés és taps.) De nemcsak szavakkal dokumentáljuk, hogy egyek vagyunk, hanem bizonyítjuk azzal, hogy ahol március idusának munkája abbamaradt, ott mi folytattuk és folytatjuk! (Éljenzés.) A jobbágy és céh­ legénysorból kisarjadztunk mi, a proletárok tömege: a modern bérmunkás. Egyik kezünkben a munka, a másikban a szervez­kedés fegyvere és hol a munkát, hol a szervez­kedést fogtuk két marokra. Milliók összetett bűvös munkaerejével megvál­toztattuk az ország arculatát. Parlagon heverő, mocsaras területek, falvak helyére városokat emeltünk; vizeket gátakkal fékeztünk; földi és vizi utakat járhatóvá tettünk; tudománynak, véd­erőnek hajlékot emeltünk; sötét éjszakába a ter­mészeti erőkkel bevilágítottunk; a megszaporo­dott emberiséget élelmeztük; az ország hitel­képességét milliárdos hozzájárulással fokoztuk; a hitelképességgel a parlament fönnállhatását biz­tosítottuk; a nemzeti vagyon értékét milliárdok­kal hatványoztuk. (Úgy van! Éljenzés.) A szervezkedés erejével védelmeztük az egye­sülési és gyülekezési jogot; az elvtársak tömegé­nek személyes áldozatkészs­égével, a logiarbünte­­­­tések árán, hatástalanítottuk az újkori cenzúrát ; kivédtük a véleménynyilvánítás írásbeli és szó­beli szabadságát; öntudatlanokat jogaik tudatára ébresztettük és jogokért harcolni megtanítottuk! Igen, joggal mondhatjuk, h­ogy nem szavakban, hanem tettekben nyilvánítottuk befeje­ztlen már­­­­cius idusának folytatását. (lágy­­­an! Éljenlés.) És mi önzetlenek voltunk! Míg a luunkacrk­i gigászi hatása alatt a vagyonos osztály földi jag­­­vakban gyarapodott, addig a munkásosztály cse-­­­rébe hosszú évtizedeken át, még a legelemibb­­ munkásvédelemben sem részesült és hasznos mun­kájáért még azon legelemibb jogát is megtagadták­­ tőle, hogy mint állampolgárt politikai jogegyen- l­­­őségben részesítsék. Ellenben nem egyszer hang­zott feléje becsmérlés szava, hogy munkája ellen­ , tétben áll a haza érdekével. Ez ünnepélyes alka­lommal, itt Petőfi szobránál a becsmérlőkkel szem­ben Petőfi két szavát megtorlásul alkalmazom, hogy aki évek hosszú során keresztül folytatott politikai és országot gazdagító munkánkat nemzet­ellenesnek minősíti: sehonnai bitang ember! (Úgy van, taps.) Igen, dolgoztunk az ország javára és dolgoztunk a közszabadságokért. Kétszeresen kiérdemeltük a jogot és a reakció tábora megtagadja tőlünk. Hogy lehetne ezek után, velünk múlt tévedéseinek bélyegeztetni a márciusi időkben kitörő nép erő fenséges megnyilvánulását, hogy lehetne nekünk feledés fátyolát borítani a múltra, mint egy nagy tévedésre, amikor látjuk, hogy a reakció ma is durván, erőszakkal elzárja előlünk a jogegyen­lőség lopuját. Feledjünk és ne gyűlölj­ük-e azo­kat, akik a hatalmat mindig jobban sze­rették és szeretik, mint az embert; akik miatt annyi kiváló elme veszett el a forra­dalmak árjában, és akik miatt mindig vérrel kel­lett a világot megváltani. Ne forduljunk-e biza­lommal a szocializmus felé, amely nem engedi szívünket elpuhulni, megacélozza lelkünket és akarásunkat azzal, hogy bevilágít világtörténelmi hivatásunk útjára, felénk dörgi. Nemcsak a sze­mélyes függőségi­­viszonyból és a jogegyenlőtlen­ségből kell fölszabadítanotok az emberiséget, ha­nem az embernek ember által való kizsákmányo­lása alól is. (Úgy van! Lelkes éljenzés és taps). Igen, erre a nagy történeti hivatásra állunk itt tettre készen, munkával és a szervezkedés erejé­vel. (Éljenzés.) Hogy mi ezeket éppen Petőfi Sándor emlékénél mondjuk el, ez a tény ércnél, gránitnál maradan­dóbb emlékkel tiszteli meg Petőfi emlékét! (Úgy van!) Koszorúnk elhervadhat, ércet, gránitot ki­kezdheti az idő morzsoló foga, de megemlékezé­sünk még akkor is élni fog! (Éljenzés.) Igen, elvtársak, érzem, hogy élni fogunk még akkor is, amikor az emberiség bűnügyi múzeumá­ban fogják mutogatni az utódoknak a zsarnokság, az inkvizíció és reakció eszközeit azzal: amhol nézzétek e barbár eszközöket, okuljatok, szeres­sétek az embert, a jogot és a szabadságot! Percekig tartó lelkes éljenzés és taps kö­vette Bokányi elvtársunk gyönyörű beszédét. Ezután a dalárda a Marseillaise-t (Nem lesz a tőke úr mirajtunk .. .) énekelte nagy ha­tással. Farkas István elvtársunk rövid beszéde zárta be a budapesti szociáldemokrata mun­kásság márciusi ünnepségét. — Azokat a nagy gondolatokat, törekvéseket, eszméket, amelyekért küzdünk — mondotta —, azokat önöknek ma sokkal erőteljesebben kell szétvinniök a nép széles rétegeibe, mint eddig bármikor. A mágnások, a grófok a nép jogai el­len, a nép érvényesülése ellen esküsznek össze; 48-ban is csak a nép erőteljes föllépésével, csak a lámpavasak alkalmazásával mentek bele a job­bágyság fölszabadításába. Ma nem ezekkel az esz­közökkel, ma az erőteljes szervezkedéssel küzdünk, ami megvan a proletárok soraiban. Innen, Petőfi szobrától is azzal vonulunk el, hogy tovább is erősen küzdünk a nép fölszabadításáért, a nép­jogok kivívásáért! A hatalmas tömeg ezúton lassan széjjel­oszlott. A Rákóczi-úton és Erzsébet-körúton több száz főre rugó tömeg hazafelé mentében éljenezte a választójogot és hangosan mondta meg véleményét Khuenről és a többi gró­fokról. A rendőrségnek ez az őszinteség nem tetszett és „oszlatott". Egy tüntetőt a hetedik kerületi kapitányságon előállítottak, ahonnan igazolás után elbocsátották. A vidéken. Kassa. A kassai munkásság pénteken este 8 órakor tartotta meg márciusi ünnepélyét a Schalk­ házban, amelynek nagytermét zsúfolásig in.; töltötte a hallgatóság. Az ünnepély szónoka Andorka elvtárs volt, aki másfél órát, tartal­­mas beszédében ismertette a proletárok már­ciusának jelentőségét. Pontról-pontra tár­­­­gyalta a 18-iki vívmányokat és sok helyen éles, hangos tetszésnyilvánításokat keltő szatírával mutatta be, hogy azok még­­ ma is csak papíron vannak. Beszédét a/./ul fejezte be, hogy mindezt a proletárságnak kell újra kivívni és törvényileg biztosítani, hogy ezek megszerzése árán erős eszközöket nyer­hessünk nagy céljaink minél előbb való meg­valósításához. Az általános tetszést keltő elő­adás után Molnár elvtárs zárszavai rekesztet­ték be a kitűnően sikerült ünnepélyt. Pozsonyban a szervezett munkásság vasárnap délután impozáns módon ünnepelte meg a márciusi forradalom emléknapját , tüntető felvonulással és gyűléssel. A munkások délután 1t3 órakor a Duna­ utcai Munkás-Otthon előtt gyülekez­tek, 3 órára már 5000 főre rúgott az ünneplő elvtársak száma. Az ünnepség megállapított sor­rendje szerint a pártszervezet és szakmai lobo­gók alatt végigvonultak a város főbb útvonalain. A tüntető menet a Kossuth-téren levő Petőfi szobor előtt gyűléssé alakult. Az egyesült munkásdalárdák éneke után Kovács Gyula elvtárs elszavalta Petőfi „A nép nevében" című költeményét. Ezután Klárik Ferenc elv­társ tartott nagy lelkesedéssel fogadott ün­nepi beszédet, amelyben e nap jelentőségét ismertette. A pozsonyi munkásság ünnepsége, maradandó nyomot hagyott a város polgár­ságának köreiben is. Kaposvár szervezett munkássága március 17-én ünne­pelte március 15-ének emlékét a Kossuth­szobor előtt. A népgyűlést megelőzőleg a Munkás-Otthonból fölvonulást rendeztek. Az ünnepségen mintegy 3000 ember jelent meg, 1­:4 órakor a szervezett munkások dalárdája elénekelte a munkáshimnuszt, utána Magyar Mátyás elvtárs üdvözölte a megjelenteket. El­nöknek Petre, jegyzőnek Peinhoffez elvtársai választották meg. Azután Poósz Jenő elvtárs (Budapestről) méltatta a márciusi napok je­lentőségét, majd Szabó Károly elvtárs elsza­valta Petőfi a „Nép nevében" című költemé­nyét. Poósz elvtárs gyönyörű beszédét és Szabó elvtárs szavalatát lelkes éljenzéssel honorálta a megjelent közönség. Petre elvtárs végszavai után a munkásdalárda hangjai mellett osz­lott szét a nagy tömeg. Pápa város munkássága méltó módon ünnepelte meg Petőfi emlékét e hó 17-én, vasárnap. A tüntető fölvonuláson vagy másfélezer ember, a népgyűlésen pedig több mint két és félezer munkás és polgár vett részt. Az impozáns menet délután fél 3 órakor indult el a Mun­kás­ Otthon elől Petőfi 70 év előtti lakóházán levő emléktáblához, ahol a dalárda éneke után Bédi elvtárs szavalta el a Csizmadia Sándor Március című versét. Utána Haáz Kálmán elv­társ tartott hatásos ünnepi beszédet a már­ciusi eseményekről. Az ünnepséget a da­lárda éneke fejezte be. Innét zárt sorok­ban a Széchényi-térre vonult a tömeg, ahol népgyűlés volt az 1848-iki forradalom okai és kik ellenségei a választójog­nak"? napirenddel. A népgyűlés Sterbort Alajos elvtárs ajánlatára Muli József elvtársat elnöknek, Becsei Ferenc elvtársat pedig jegyzőnek választotta meg. A napirendhez Halász Mihály városi és megyei bizottsági tag szólott elsőnek. Utána Haáz Kálmán elvtárs ismertette a napirend két pontját. A mindvégig nagy helyesléssel és lelkesedéssel fogadott beszéd után az elnöklő elvtárs a népgyűlést berekesztette. Gyömrő munkássága és polgársága március 15-én kö­zösen ünnepelt. Az ünnepséget Kossuth Lajos szobránál tartották, ahol az ünnepi beszédet Iványi Sándor elvtárs mondta, aki másfél óra hosszat fejtegette a mai politikai helyzetet és kimutatta, hogy a mai harcban a polgárság­nak együtt kell harcolnia a munkássággal. Képünk (9. oldal) a budapesti ünnepélyről való, a Petőfi-tér a Petőfi-szoborral és a szobor körül elhelyezkedett tömeg látható.

Next