Népszava, 1912. június (40. évfolyam, 129–154. sz.)
1912-06-01 / 129. szám
2 s NÉPSZAVA 1912 junius 1. lis butítás és rémitgetés hatása alól és a klerikálisokon épp olyan kevéssé fog segíteni a búcsújárás, mint a pokollal való fenyegetés vagy a fegyveres orvtámadás. És ha a vasárnapi választásokon csakugyan megbuknak, úgy ez a bukás végleges lesz rájuk nézve Belgiumban. hogy mégis hat mandátummal többet kaptak, mint az ellenzék. A vasárnapi választások rendkívül előnyösnek ígérkeznek az ellenzék számára. Az idén az alkotmánynak megfelelőleg szaporítják a képviselők számát. A belga kamara eddig 166 képviselőből állt. Most 20-al többet, vagyis 186-ot választanak. Az új mandátumokból a népesség szaporodása arányában Brüsszelre jut 5, Antwerpenre 2, Mechelnre 1, Leuvenre 1, Ostendra 1, Houlenra 1, Gentra 1, Termondra 1, Charleroira 2, Monsra 1, Liégere 1, Tongresre 1, Virtoria 1. Az ellenzék nem tudja elhódítani az összes új mandátumokat, de azok többségét bizonyosan megkapja. Most nár az a kérdés, vajjon ez elegendő lesz-e arra, hogy a meglévő hat mandátumkülönbözetet kiegyenlítsék ? Bizonyos, hogy nem. Ha a kormányt meg akarják buktatni, el kell venni tőle néhány eddigi mandátumát. Ebből a szükségszerűségből kiindulva, a szocialistáknak és a liberálisoknak egyesíteni kellett erőiket. A két ellenzéki párt elvben az egész országra kiterjedő kartellt létesített. Ha néhány kerületben, mint például Brüsszelben és Liégeben külön küzdenek, ez csak azért van, mert ezzel nem veszélyeztetik győzelmüket. A többi kerületekben azonban, ahol a közös küzdelem győzelemre segítheti az antiklerikálisokat, minden habozás nélkül megcsinálták a szövetséget. Ez a szövetség nem befolyásolja egyik pártnak a tulajdonképpeni elveit. A szükségszerűség a cél érdekében olyan parancsoló volt, hogy a legradikálisabb és forradalmár elvtársak is helyeslik és nem féltik a munkásságot attól, hogy a szövetség miatt az osztályharc kárt szenvedne vagy ellanyhulna. így például Charleroiban Deskrée elvtárs, egy régi forradalmár szociáldemokrata egy listán szerepel a liberálisokkal, anélkül, hogy forrá.M.tv.áí .. meggyőződését., féltené. Az egyenlő szavazójog és a kötelező népoktatás kérdésében a két párt elvei megegyeznek. Ezentúl azután szembekerülhetnek egymással. De emiatt nem szabad elmulasztaniuk az alkalmat arra, hogy közös ellenségüket, a klerikális uralmat megbuktassák. Az ellenzékre nézve igen előnyös az a körülmény, hogy követelésükre a király az egész parlamentet föloszlatta és így az egész országban egyszerre lesznek a választások. Eddig ugyanis a belga kamara tagjainak a felét két évenként választották újra, ami a kormányra nézve előnyösebb volt, mintha az egész országban egyidőben mondottak volna ítéletet garázdálkodása fölött. A választási küzdelemben fontos szerepe van az idén az iskolatörvénynek. Ezt a javaslatot tavaly Schollaert miniszterelnök terjesztette a kamara elé, de az országban fölzúduló megbotránkozás javaslatával együtt elsöpörte őt. De utóda, a Brouqueville-kormány kis átalakítással mégis csak keresztül szeretné vinni a javaslatot. A klerikálisokat megrémítette a pusztulás szelleme és úgy szeretnének a haladás elé állani, hogy évenként újabb húsz milliót adjanak a kolostorok számára oktatás céljára! Elképzelhetjük, hogy milyen lenne ez az oktatás. A kormány egyelőre nem is mert terveivel kirukkolni, nehogy a szavazók nagy részét előre is elriassza. Ez ugyan ügyes taktika volt, de az ellenzék nem hagyja kihasználatlanul a tavalyi agitáció eredményét. A legutóbbi ülésszak befejezése előtt Vandervelde elvtárs igen ügyesen nyilatkozatot kényszerített ki a kormánypárttól, amelyben ez elismeri, hogy ragaszkodik az iskolajavaslathoz. Ez a beismerés igen értékes eszköz volt a választási agitációban. A választási küzdelem egyébként olyan elkeseredett, mint még soha. A szocialisták és a liberálisok minden erejükkel a nép fölvilágosítására törekszenek. A klerikálisok pedig egyenesen kétségbeesetten dolgoznak. A templomok agitációs helyiségekké alakultak át. Az iskolákban naponta imádkoztatnak a klerikálisok győzelméért. Bucsujárásokat rendeznek, hogy az égi hatalmaasságokat a sötétség támogatására bírják. De nemcsak az égiekben bíznak, hanem a leggyalázatosabb piszkolódások és rágalmak hatásában is. A liberálisokat és a szocialistákat a legsötétebb színekben festik le, és a kormány bukásai úgy tüntetik föl, mintha azzal együtt a világ pusztulása is bekövetkeznék. A katolikus vidékeken a szocialista agitátorok élete egyáltalán nincsen biztonságban. Fölfegyverzett klerikális bandák támadják meg a szocialista gyűléseket. Mindezek ellenére az ellenzéknek kitűnő kilátásai vannak a győzelemre. A néptömegek lassanként megszabadulnak a kleriká BELFÖLD A képviselőház szombaton délelőtt ülést tart. Napirend: a véderőjavaslat általános tárgyalásának folytatása és interpellációk. Akik kimaradtak. A választóreform körüli ellenzéki megegyezésből kimaradt egynéhány fölfújt nagyság. Vázsonyi József és Szterényi Vilmos urak legismertebbek ezek között és nekik fáj legjobban, hogy kimaradtak a reformtervezet megalkotásából. Az ő egyéni fájdalmuknak ad hangot néhány újság („Magyar Hírlap", „Pester Lloyd", „Budapesti Napló"), amikor azon keseregnek, hogy a polgárság, igen, a polgárság kimaradt a választói reformtervezetből, amely minden 24 éves polgárnak ad választójogot, hiszen minden polgárnak van legalább két heti felmondással járó lakása, mind tud írni-olvasni, vagy ha nem tud, akkor fizet 20 koronányi adót! Nincs polgár ebben az országban, akinek a reformtervezet ne adna választójogot s akinek nem ad, az munkás, csakis ,a teljesen vagyontalan és diplomátlan osztályokból kerül ki! Különben is, ha Vázsonyi és Szterényi urak annyira féltik a polgárságot, amely szerintük kimaradt a tervezetből, akkor azért kellene küzdeniök, hogy kiterjes*szék a választói reformot a polgárokra is. De a dolog ellenkezőképpen áll. A Szterényire hivatkozó,Bud. Napló" például ilyen megófeoláása! követeli" a reform terjeddmérték-megszükítését. " Az ellenzék választójogi megállapodása szerint annak, aki két éven belül még csak nem is egymás után, tehát állandóan, hanem akár félbeszakításokkal is tagja volt a betegpénztárnak, — okvetlenül, ep ipso, minden további igazolás, kutatás vagy utánjárás nélkül van választójoga. A betegpénztár tagja minden munkás, akinek jövedelme kisebb ,havi 200 koronánál. Akinek ennél több jövedelme van, tehát mindenesetre az érlelme- TARCA M háta. Olyan hideg téli este volt, hogy a gesztenyesütő is majd megfagyott az utcasarkon. A szél vad erővel csapkodta föl a havat a lámpaoszlopokra, a házak falára, a járókelők szemébe, akik félroham-léptekben iparkodtak a meleg födél alá. És én sem maradtam hátra, sőt a legfürgébben szedegettem a lábaimat, mert akkortájt oly vékony téli kabátkában jártam, mintha azt a kabátot egy vulkán számára könyörületes tündérek készítették volna finom pókhálóból. A széles útvonal embertömegéből csakhamar kijutottam egy szűk utcába, ahol alig járt ember. Már csak négy-öt ház választott el ama nagy palotától, melynek harmadik emeletén albérletben laktam egy szegény özvegyasszonynál. Lépteimet meggyorsítottam, hogy minél hamarább otthon legyek kis szobámban, melynek tüzét hitelre szította az a jó asszony . . . Még csak két ház ... de hirtelen megálltam, mert a hóviharban asszonysírást hallottam. A félhomályban egy szürke hárászkendőbe burkolt nőt pillantottam meg. A ház falának dűlve keservesen sírdogált és azon a képen, amint vékony ruhában ott zokogott a hóviharban, annyi varázs volt, hogy a hidegről elfeledkezve, azon kezdtem tűnődni, mi baja lehet a szegény asszonynak? Azt sem tudtam, szép-e, csúnya-e, de láttam, hogy elhagyatott; láttam, hogy enyémmel egy a sorsa . 1 . És átmentem hozzá, a másik utcasarokra. Megálltam. Néztem. Könnyektől fényes szemeit rámvetette és még hangosabban kezdett sírni. Magas, karcsú leány volt, szép, barna bőrű, ovális arcú. Didergett. És szánakozva néztem a szegény teremtést, hogy oly fiatalon, mikor még az anyai szeretetnek kellene körülvennie, ott sír az utcán elhagyatva, kitaszítva. Hirtelen odaléptem és megszólítottam: — Bocsásson meg ... Látom, hogy valami bánata van. Mondja, nem lehetnék-e segítségére ? Higyje el, szivesen segítek, ha lehet... A sírást abbahagyta, gyanakodva nézett végig rajtam és halkan mondta: — Köszönöm ... nem ... — Nézze, fiam... én jó ember vagyok. Ne tartson engem aszfaltbetyárnak. Ne féljen tőlem. Mondja meg, mi bántja, hátha segíthetnék ? Erre ismét megeredt a könnye és halk, kétségbeesett hangon mondta: — Nekimegyek ... a Dunának ... Azzal elfordult tőlem és csöndes, imbolygó léptekkel megindult a Duna irányában. — Megálljon ... az istenért ... ne menjen el... Mondjon el mindent... — kiáltottam utána sietve és útját álltam. — Engedjen . . — Nem, nem ... Sajnálom magát és segíteni szeretnék. Beszéljen ... mondja el ... Nagy sírás tört föl a kebeléből. — Kidobott a pékt — Melyik pék? — Ott, a sarki pék ... ~ És miért? — Mert ... mert... A boltjában voltam elárusítónő ... és azt akarta, hogy én ... igen szemet vetett reám és arany fülbevalót igért... — A gazember! — Kért, könyörgött, hogy szeressem .. . Azt mondta, elválik a feleségétől, és engemet elvesz ... De én sajnáltam a naccságát és utáltam a péket... Folyton a nyomomban volt s mikor látta, hogy nem ér célt velem, fenyegetni kezdett... — A gazember! — Ma délután a városba ment a naccsága. Még most is odavan ... A gazdám behivott a kis szobába, mely az üzlet mögött van ... Nem akartam bemenni, de rám parancsolt, hogy azonnal rakjam a kosárba a maradék kiflit... — Nos és mi történt? — Bementem a kis szobába, hogy a kiflit a kosárba rakjam ... De utánam jött és kérlelni kezdett. Megfogott. Ki akartam futni, de az ajtó zárva volt... És ekkor sikoltozni kezdtem. A pék pedig pofonvágott, aztán kinyitotta az ajtót, kidobott és azt mondta, hogy ő ilyen személyt nem tűr meg a boltjában... — És? — Most kenyér nélkül maradtam. Azt mondta, ha belépek a boltjába, agyonszúr ... Kidobott. A fizetésem is ott maradt, a ruhám is . . . — Most mit akar tenni? — Mit tegyek? Mit tehetnék? — Jöjjön velem ! — Hová? — A rendőrségre. — Miért? — Tegyen panaszt . . . — Isten ments ! A szemem kisülne . . . Ott hagyok én mindent, legyen boldog vele, én pedig ... Isten önnel! Egy pillanatra kételyem támadt aziránt, vajjon nem valami kisebb kaliberű csalónővel állok-e szemben, de a leány Remeinek őszintesége, hangjának közvetlensége a gyanút eloszlatta bennem. Utána siettem és megszólítottam ismét: — Miért nem jön a rendőrségre?