Népszava, 1914. november (42. évfolyam, 273–310. sz.)

1914-11-28 / 305. szám

1914 november 23. NÉPSZAVA ­ „A munkásoknak jó dolguk van” című csütörtöki vezércikkünkre a következő le­velet kaptuk Krausz Simon úrtól: A Népszava tekintetes szerkesztőségének Budapesten. Tisztelt Szerkesztő Úr! Nem óhajtok a Népszava november hó 26-iki számának vezércikkével vitatkozni, csak éppen két tényt kívánok konstatálni. Az egyik az, hogy a szakszervezetek segélye­zése ügyében mondott beszédemet azzal kez­dettem, hogy a­­szakszervezetek segélyezését lényegben és elvben teljességgel helyeslem és szükségesnek tartom. A másik tény pedig, amelyet konstatálni kívánok, az, hogy kizáróan taktikai okokból elleneztem azt, hogy a szakszervezetek támo­gatásának kérdése összekapcsoltassék a ma­gántisztviselők segélyezésének a dolgával. Azt, hogy ez az összekapcsolás helytelen taktika volt, ma is föntartom. Egyébként legyen meggyőződve a t. Szer­kesztőség, hogy amikor a szakszervezetek tá­mogatásának a kérdése a megfelelő fórum elé f­og kerülni, nem lesz senki, aki azt nálamnál őszintébb melegséggel fogja támogatni. Kiváló tisztelettel Budapest, 1914 november 27. Krautz Simon: Nincs okunk kétségbevonni, hogy Krausz Simon úr csak taktikai okokból ellenezte a szakszervezetek segélyezését és szívesen hisszük el azt is, hogy ezt teljes jóhiszeműséggel tette, mert hiszen ellen­kező esetben nem ígérhetné fönti levelé­ben, hogy „megfelelő fórum" előtt őszinte melegséggel fogja ezt az ügyet támogatni. Valamely taktika helyes vagy helytelen volta azonban nézet dolga és informálóink föntartják azt a véleményüket, hogy Krausz Simon úr jobb szolgálatot tett volna a szakszervezetek ügyének, ha eré­lyesen követelte volna a munkanélküliek­nek a szakszervezet útján való segélyezé­sét. Ezzel azután a fölmerült félreértés is lehetetlenné vált volna. — Francia lapok a cenzúra ellen. A „Temps" írja: A francia sajtó egyhangúlag tiltakozott az ellen, hogy a cenzúra meg­fojtsa a lapok véleményszabadságát, amire Franciaországnak a mostani háborús idő­ben nagyobb szüksége van, mint valaha. A cenzúra olyan cikkeket is elnémít, amelyek nem sértenek katonai érdekeket. Ha a sajtó­nak ezt a tiltakozását a kormány nem veszi figyelembe, akkor Franciaország ebből meg fogja tudni, hogy elnémították a lapokat. — Kancsukával lelkesítik az oroszokat Szegedről jelentül a „Magyar Tudósító­nak. Egy sebesült katona mondotta el a kö­vetkező érdekes élményét: Láttam, amikor két orosz ezredet kancsukával vertek, hogy rohamra menjenek ellenünk. Az oroszok vonakodtak rettenetes srapnel- és golyó­záporunkba belerohanni, amire a tisztek két gépfegyverrel lőttek saját katonáikra. A szerencsétlenek két tűz között rohanni kezd­tek felénk, de csak a fele érkezett közelünk­be, a másik fele útközben elhullott. Akik megérkeztek, azok megadták magukat. Ké­sőbb tudtuk meg, hogy az illető katonák mind besssarábiai románok voltak. Sokan közülök magyarul is tudtak és sírva beszél­ték el, mint pusztultak testvéreik a kétol­­dali gyilkos tüzelés alatt. Ugy vesztek volna el valamennyien, ám a mi katonáink idejé­ben észre nem veszik, hogy meg akarják adni magukat­— Bécs nem tölti a lisztuzsorát, Bécsből jelentik. A városi tanács a polgármester indítványára elhatározta, hogy a Bécsben mindjobban érezhető liszthiány miatt meg­keresi a kormányt, hogy utasítsa az alsó­ausztriai helytartóságot arra, hogy a liszt­hiányon segítsen. Csehországban és Morva­országban ugyanis még nagy búza- és rozs­készlet van, éppen ezért a helytartó utasítást küldött az ottani hatóságokhoz, hogy a készleteket állapítsák meg és tegyék meg a további lépéseket arra, hogy a Bécs város számára szükséges gabonát haladék­talanul kiszolgáltassák. — Gyógyít Kvassay koleraorvossága. Ilyen cím alatt a „Váci Hírlap" írja a kö­vetkezőket: Kvassay István nyugalmazott miniszteri tanácsos, aki három évtizede ta­nulmányozza a fertőző betegségeket, elő­adást tartott a járás jegyzői karának az ál­tala föltalált kolerát gyógyító orvosságról. Lelkesedéssel beszélt hosszú kísérletezései­ről, meggyőződéséről és a végén a községek és a város megrendelték az orvosságot. (Meg kell jegyezni, hogy Kvassay nem üzérkedik vele, mindenkinek elárulja a keverést, sőt egy kis füzetben ezer-, és ezerszámra ter­jeszti titkát.) — Minél több kolerabeteget kívánok önök­nek! — mondotta Kvassay előadása végén és én beigazolom, hogy a kolera nem vesze­delem, mert a betegeket meggyógyítom. Bármennyire is érdekes volt Kvassay lelkesedése, mindenki szívből az ellenkező­jét kívánta, azt tudniillik, hogy ne legyenek kolerásaink. Vácon három kolerás beteg akadt, a másodiknál és harmadiknál hasz­nálták a Kvassay-gyógyszert és csak az első kolerás halt meg, a második és harmadik meggyógyult. Kvassaynak tehát nem volt itt „területe", kijárta, hogy a harctéren ad­janak neki alkalmat gyógyszerének clalha­tatlanságát bemutatni. Hétfőn jött vissza Ungvárról és ezeket mondotta: — Szerdán érkeztem Ungvárra, amelynek katonai kolerabetegeit adták gyógykezelé­sem alá. Hát bizony ott már szomorú álla­potok voltak, minden ötödik, hatodik ágyon a teritet teljesen a fejig húzták: ez jelen­tette, hogy abban az ágyban már meghalt a kolerás. Több betegünk volt és gróf Sztáray főispán tartotta mellettem az orvosságos üveget, amelyből én rögtön bedörzsöltem többet, a többit az ápoló­nők. Másnap fölállították a Bécsből hozott bakteriológiai állomást és vizsgálni kezdték a katonai orvosok a betegek váladékát, nagy meglepetésre az összes kolerásokat negatí­voknak jelentették ki: az én óvszerem meg­ölte a bacillusokat és a bakteriológusok, dok­torok nem értették a hirtelen változást. Szombatig tartózkodtam Ungváron és addig egy kolerás sem pusztult el, akit az én be­dörzsölőszerem­mel kezeltek. Sőt egy hagy­mázos betegnél is használtuk az orvosságot és meglepő eredményt értünk el. A kolera­biztos naponta délelőtt és délután telefonon jelentést tett a belügyminiszternek a kole­rásokról, azt hiszem, a minisztériumban is meglepetést keltett az eredmény. — Kolera. A „Budapesti Tudósító" közli: A belügyminiszterhez csütörtökön érkezett jelentések szerint Érden (Fehér megye) 1 és Hédesen (Zólyom megye) 2 koleraesetet álla­pítottak meg; mind a három eset a polgári népesség körében fordult elő. A katonai be­tegmegfigyelő-állomások közül a kassaiban 32, a budapestiben 6, a munkácsiban 5, a debreceniben 2 kolerabeteg katonát helyez­tek el. — Ujságcsere a lövészárokban. A „Templ*­irja egy tábori levélben: „A német és a francia lövészárkok között ismét megkezdődött az újságok kicserélése. A minap reggel egy francia őrjárat a két tűzvonal között egy el­hagyott malom ajtókilincsén egy csomag né­met újságot talált, amelyet a francia főhadi­szállásnak címeztek. Onnan viszont a legújabb francia lapokat küldették el és letették ugyan­oda. Nemsokára eltűntek a francia lapok. Azóta egészen rendszeresen folyik a posta az ellenfelek között. Újabban már megjegyzése­ket is tesznek az újságokra. Legutóbb például egy német tiszt, amikor visszaküldte a fran­cia lapokat, a következőket írta egy cédulára: „Az önök lapjai roppant érdekesek, de nem hiszünk belőle egy szót se." Nemsokára meg­jött a válasz: „Lehet, hogy igazuk van. Most amerikai lapokat küldünk, azoknak talán majd többet elhisznek." Az újságokat azóta is­­szorgalmasan kicserélik a lövész­árkokban." — Mozgalom az általános hadkötelezettség ellen Angliában. Londoni tudósítónk írja: A Labour Leader, az angol független mun­káspárt lapjának szerkesztője közli, hogy hat napon belül 150, a hadköteles korban lévő férfi jelentkezett nála, akik kijelentet­ték, hogy minden körülmények között meg­tagadják a háborúban való résztvételt. A­ szerkesztő közli továbbá, hogy szabályszerű szervezetet alakítanak az általános vádköte­­­lezettség ellen és hogy e célból összeköttet­­ésbe lépett olyan számottevő emberekkel, akik vele hasonló állásponton vannak. — Az angol háborús nyugdíjak. Londoni levelezőnk írja: Az angol munkáspárt küz­delmét, amely arra irányul, hogy a háború áldozatainak és hátramaradottjainak élet­hosszig tartó tisztességes állami ellá­tást biz­tosítson, folyton növekvő sikerek koronáz­zák. A nemrégen közzétett, a támogatás ösz­szegét föltüntető kormányjelentés már meg­lehetősen eléri a munkáspárt követeléseit. A kormány most bizottságot küldött ki, amely­­­nek feladata, hogy még magasabb rokkant­járadékokat és nyugdíjakat állapítson meg. A bizottság tagjai: Lloyd George és Mao Kenna miniszterek, Bonar Law és Austen Chamberlain ellenzéki vezérek a munkás­barát T. P. O'Connel­­l képviselő és Barnes munkásképviselő elvtárs, aki igen erőteljes agitációt folytatott a háború áldozatainak az érdekében. A bizottság összetételéből re­mélhetjük, hogy a háborúban résztvevők ér­dekeinek megfelelően fog működni.­­ A hazaárulással vádolt képviselőt kiad­ták. A képviselőház szerdai ülésén az elnök fölolvasta a miniszterelnök bejelentését, amely szerint Budiszavljevics Szergej horvát képviselőt hazaárulás miatt a horvát bán letartóztatta, anélkül, hogy a mentelmi bi­zottságtól a kiadatás iránt engedélyt kért volna. Ezt a bejelentést pénteken délelőtt 10 órakor tárgyalta a képviselőház mentelmi bizottsága. A mentelmi bizottság kimon­­­dotta, hogy abban a tényben, hogy Budi­szavljevics Szergejt, anélkül, hogy a képvis­selőház kiadta volna, letartóztatták, a men­­telmi jog megsértését látja, de azért a föl­mentést a kormánynak megadja és Budi-­­szavljevics Szergej mentelmi jogát fölfüg­­­geszti. A bizottság egyhangú határozata a képviselőház szombati ülésén kerül tárgya­lásra. — Balesetek. Faludi Gyula tizenegy éves tanuló a Rottenbiller­ utcában leugrott egy robogó villamosról, de a pótkocsi kerekei alá került. Egyik lába eltörött. A Rókus-kór­házba vitték. — A dunaparti teherpályaud­varon egy tolatómozdony elütötte Morva József pályafölvigyázó-gyakornokot, aki tö­rött bordákkal került a Szentistván-kórház­ba. — A Lánchíd építésénél Bardóczy András huszonhét éves napszámos tizenöt méter ma­gasból egy hajópontonra esett. Életveszedel­mes sérüléssel vitték a Rókus-kórházba.­­ Dráma az árokban. Pozsony közelében, Ferér határában, az arra menő katonák két súlyosan sérültet találtak az útszéli árokban. Az egyik fiatal, ak­ külsejű férfi, a másik pe­dig idősebb nő volt. Az állami kórházba szállí­tották őket, ahol konstatálták, hogy mind a­ kettőnek súlyos lőtt sebe van. Az eszméletnél levő fiatalember elmondotta, hogy ő W. Vik­tor bécsi műegyetemi hallgató és azért követte el az öngyilkosságot, mert nem vonulhatott be a katonasághoz, a nő pedig D. Adél bécsi nyelv­mesternő, aki családi okokból akart öngyilkos lenni. Azt vallotta továbbá, hogy először a nő, majd pedig ő fordította maga ellen a fegy­vert. Valószínű azonban, hogy az eset mögött valami eltitkolt szerelmi dráma rejlik. — Iparosok külföldön töltött segédideje. A kereskedelmi miniszter rendeletet adott ki, amely szerint az Ausztriában, valamint a ha­sonló törvényes rendelkezésekkel bíró külálla­mok területén eltöltött gyakorlati foglalkozás igazolása a hazai iparhatóságok részéről ugyan­olyan irányelvek alapján bírálandó el, mint a Magyarország területén eltöltött gyakorlati foglalkozás igazolása. Az a körülmény, hogy az ezekhez hasonló törvényes rendelkezésekkel nem bíró külső államok területén eltöltött gya­korlati foglalkozás mennyiben tekinthető tény­leg igazoltnak, mindenkor csakis esetről-esetre az illető állam vonatkozó törvényes rendelke­zéseinek kellő mérlegelése alapján dönthető el

Next