Népszava, 1916. május (44. évfolyam, 121–150. sz.)
1916-05-01 / 121. szám
• NÉPSZAVA 1916 május 1. néhány, adat amúgy is elegendő annak igazolására, hogy az úgynevezett munkásbiztosítás a munkások milyen csekély töredékét védelmezi meg. A német birodalom 68 millió főnyi lakosságából 20 millió volt biztosítva, betegség ellen, tehát az ország lakosságának csaknem egyharmada. Magyarország 20 millió lakosából betegség esetére biztosítva volt 1.200.000, tehát az ország lakosságának alig tizennyolcad része. A balesetbiztosítás körébe tartozott Németország lakosságából 25 millió, vagyis a lakosság több mint 38 százaléka. Magyarországon a balesetbiztosítás kötelezettsége alá tartozik 800.000 munkás, a lakosság 4 százaléka. Németországban a rokkantbiztosítás körébe tartozik 16 millió munkás, nálunk még nem is foglalkoznak azzal, hogy az aggkár- és rokkantbiztosítást törvénybe iktassák. Figyelembe kell vennünk még azt is, hogy a kultúrnemzetek egyre jobban fejlesztik a munkásbiztosítást, holott ezzel szemben minálunk maga a kormány jár jó példával elől, hogy még a létező szerény biztosítást is korlátozza, gyöngítse és nem törődik azzal, ha a munkáltatók a legotrombább ürügyekkel ki akarják vonni munkásaikat az Országos Pénztárból, hogy a vállalati pénztárak alacsonyabbrendű szolgálmányaival kijátszhassák a munkások érdekeit és ilyen módon csökkentsék a terheiket. Mindezeknek a figyelembe vételével elsőrangú fontosságú, hogy amidőn a magyar munkásság május elsején a szervezetekben a munkások ünnepének méltatására összejöveteleket tart, a munkásvédelem, és a munkásbiztosítás kérdéseiről se feledkezzék meg. A háborús válság a munkásságnak ilyen irányú követeléseit nem szoríthatja háttérbe, mert éppen a világháború lezajlása után nyomulnak majd előtérbe azok a szociális problémák, amelyeknek megoldásánál a munkásoknak szervezeteik minden erejét föl kell használniok, hogyérdekeiket figyelembe vegyék. Weltner''Jakab. Elvtársak! Elvtársnők! A háborít után naggyá és hatalmassá kell tenni a magyarországi nőmozgalmat. Ennek érdekében már most kell minél nagyobb arányban terjeszteni a „NŐMUNKAS"-t, amely a munkásnők fölvilágosítására és nevelésére törekszik. Milden munkásnőnek adjuk oda a Nőmunkást. A sifik felvilágosítása most fontosabb, mint bármikor. A Nőmunkás előfizetési ára egy évre korona, fél évre is lehet előfizetni. Az előfizetési összeg a pontos név és lakcímmel együtt bélyegekben is beküldhető a Nőmunkás kiadóhivatalához: Budapest, VIII, Conti utca 4. Hozsánna, Májusi s, sose volt még fájóbb Május, sose még busább, feketébb... lelkünk könnyezik, ajkunk daltalan... Ó testvéreim, keresztül minden gáton, forró, nagy, tikkadt bánattal, érezzük: fogjuk egymás kezét. Ó, Május, mosolygó, drága BZÜZ, gyötrőbb életünk ragyogó reménye, most nem jöhetsz, nem jöhetsz közénk ... Elállja jötted haldoklók jaja, vérzők hörgése, gyilkos fegyverek...de mégis: látjuk messziről a Fényt, Nincs, nincs temetve még a Május! Májust, nincs átok, amely eltemesse! Fog jönni még győzelmesen kacagva ! S majd összefut minden nagy szakadék, .Virágos útján porba hull a gonosz Fal, s majd fölzeng a véres Földről a Mennyekbe egy üdvösséges, boldog, mámoros dal: Hozsánna Május, hozsánna Néked, szent Föltámadás, föltámadt Élet! Sinkó Ervin, * * Amióta a szocialista proletárság világünneppé avatta május elsejét, szomorúbban még nem virradt ránk ez a szép nap, mint az idén. S nem vigasz ugyan, de azért jelentős szimbólum, hogy a szocializmus és az emberiség most e szomorúságban is egyet jelent: az egész emberiségnek sem voltak még rémesebb napjai a mostaniaknál.». . . « Az Internationale működése megszűnt. A francia szocialisták nagy része haraggal tekint német elvtársaik felé. A német párt, a proletáregység e büszke jelképe és dönthetetlen bástyája, repedezik, mintha készülne darabokra szakadni. Éles ellentétek mély árkokat szántottak nemcsak az ellenséges országok szocialistái közé, de a vezető hadviselő államokban, ugyanazon országok szocialistái közé is. Nem csoda, ha ellenfeleink itt-ott már ujjonganak. A háború egyik legyőzött nagyhatalmassága — úgy vélik — a nemzetközi szocializmus lesz. A nemzetköziséget elmosták a nacionalizmus hullámai, a szocializmus tanításai csődöt mondottak. A nemzeti válaszfalak ledönthetetleneknek bizonyultak, az osztályközi válaszfalak eltűntek — mondják. K is hivatkoznak a háborús helyzetre, amely valóban több helyütt még a szocialistákat is széttagolta nemzetek szerint és amely valóban szinte mindenütt elnémította az osztályharc hangjait is. Kompromittálódott tehát a nemzetköziség is, a szocializmus is, mondják, — sőt hiszik is! Hiszik szentül, mert amit nagyon szeretnénk, azt könnyen elhisszük s várjon a német, az angol, a francia stb. kapitalista szíveknek lehet-e hőbb vágyuk, mint az, hogy a háború a szocialista nagyhatalmat győzze le? Ez sokkal jobb üzletté tenné nekik a háborút, mint hadseregeik bármely győzelme. Mi több, ez még hadseregeik vereségéért is busásan kárpótolná őket!... Elfogulatlansággal és teljes nyíltsággal próbáljunk a mélyére nézni a sorsdöntő kérdésnek: ellenfeleinknek van-e okuk bízni abban, nekünk van-e okunk félni attól, hogy a szocializmus eszméi döntő vereséget szenvedtek és hogy a szocialista mozgalom halálos sebesültje ennek a háborúnak? Elfogulatlansággal és nyíltsággal ? De •*) A Szocializmus legutóbb megjelent májusi számából: vájjon lehetséges-e most a nyíltság, amikor a cenzor őrködik minden gondolat — dehogy! —, minden betű fölötti És elfogulatlansággal? — most, amikor ezer hazug és hamis indulat fűti az embereket, amikor ott tartunk, hogy tízezrek pusztulása a másik oldalon eszeveszett örömhírt jelent ezen; amikor úgy élünk mind, mintha álomban élnénk, amelyből, ha néha-néha föleszmélünk, nem értjük: mit akarnak az emberek, vagy miért nem akarnak valamit, vagy csakugyan ezt, éppen ezt akarják ? ! Józanul okoskodjunk és mérlegeljünk? — most, amikor százszor is lecsap reánk a gondolat, a kérdés: ki bolondult meg, én-e vagy mind a többi . Nem könnyű és talán nem is nagyon rokonszenves most az elfogulatlanság, amely mai napság az államférfiak és hadvezérek erénye, akik mesterségükhöz mért elfogulatlansággal illesztik számvetéseikbe százezrek életét, halálát, mérhetetlen kincsek pusztulását és minden borzalmak fölött nem látnak mást, csak céljukat. Nehéz feladat most szocialista számára az elfogulatlanság, amikor ez a történelmi magaslatra való emelkedés elsősorban eltekintést követel a legszörnyűbb emberpusztítástól, a legkétségbeejtőbb rombolástól. És nem is volna szocialista, aki nem vizsgálná önmagát, várjon az elfogulatlanság történelmi magaslatára való ez az emelkedése nemi, szökését jelenti-e a valóság elől?... És mégis! Bárhogy zsarnokoskodjék is rajtunk a jelen rettenete és fojtogassa gondolatainkat, mégsem lehet s mégsem szabad elfelejtenünk, hogy ezek az idők mindent elpusztíthattak, csak egyet nem: a jövendőt! És éppen május elsején, amelyet a ma proletárharcosai szenteltek a holnapnak és amely első- és legelsősorban mindig a jövendő ünnepe volt — május elsején el kell menekülnünk mind e mai sivárságból és vizsgálnunk kell: mi lesz holnap, ha majd már elegen haltak meg, ha majd már elegen zokognak és ha majd megint az élet lesz az úr és nem a halál?... Mi lesz? Hogy megtudjuk, csak kérdéseket kell fölvetnünk, kérdések sokaságát, amelyek közül azonban egyre sem kell válasz, mert ezek olyan kérdések, amelyek önmaguk válaszolnak: Lesz-e dolgozó nép, amelynek jobb lesz a sorsa, mint eddig? Amelynek könnyebb lesz a megélhetése? Amely ezentúl jobban íria Bene. I. Gyalázatos köd feküdt a vizes földön s ha a 60 lépésre levő német lövőárok valamennyi fehér ördöge előrecsúszott volna a pocsolyába, amelynek vigyázását őserdők vadlesésébe az edzett szemére bizták, akkor sem látott volna semmit belőlük a sötét olajszínű Vai-Lulao, őfelségének, a britek királyának önkéntes katonája. Ilyen időt még nem élt meg Vai-Lulao, pedig odahaza, Új-Guineában, javakorbennek számított 20—25 éves létére, hiszen két gyermeke is volt, két, nálánál is sötétebb lurkó, aztán sokat is tapasztalt, mert egy Fehér Atyával utazgatott össze-vissza a hazájában, mikor a szakállas Atya bejárta a falvakat s furcsákat mondott a fehér istenről a ravaszképü, de álmélkodni is tudó pápuáknak. Ilyen ködöt még nem látott Vai-Lulao sem az őserdőben, sem a Füstölő Hegy oldalán, sem a Kigyó-folyónál, sem a Nagyöbölben, ahol a fehérek óriási pirogjai (csónakjai) állottak és fújták a csúnya fekete füstöt, ami csak rossz szellemeknek lehet kedves. Vai-Lulao kemenceforróságban élt odahaza és ilyen furcsát, ilyen szürke és mozdulatlan semmit elképzelni sem tudott. Nem támadt náluk ilyen hideg füst sem az esős évszakban, sem a szelek fordulása idején. Neve sem volt rá otthon, amint nem tudta nevén nevezni a havat, a jeget és a fagyot sem. Az érzése keserves és meglepő tapasztalatok után összefoglalta ezt a sokféle fájdalmas izét, aminek mögötte valami igen gonosz istenség böszörködéseit és varázslatát sejtette, de nevet még nem talált nekik. Egy haszna volt csak ebből a keserves és sokféle névtelen bajból: megfejtett neki egy furcsa problémát, azt, hogy miért takarják el a fehérek mindenféle nehéz, szagos és színes zsákokkal, takarókkal a testüket, mintha durva és lehúzható bőrt akarnának magukra szedni. Neki rettenetes volt ez a külön bőr, majd megfojtotta, amikor ráhúzták. Pláne csúszni, szaladni, ugrani kellett benne, amikor a tűzesővel való bánásra tanították. Eleinte azt hitte, hogy a fehérek megnyúzzák egymást a háborúban és azért kell halott bőr, hogy az ellenség ne az elevent nyúzza le. Aztán a hideg megtanította, hogy mire jó a ruha — az otthoni fehér öv, mint öltözet helyett, mire kell az az otromba és nehéz cipő, amelyben pedig hangtalanul lopózni sem bír. Egy problémájával kevesebb volt, de akadt azért még egy pár rejtvény, amin, a köpenyegébe burkolózva, fázva és lázasan törhette a kis eszét, míg a szemei a szürke frrstforma semmibe meredtek, fáradtság, unalom nélkül, a kitartó figyelemnek gyermekkori megszokottságával. Vai-Lulao tudott várni, meglapulva és elszánt, villogó szemmel, mint a kígyó. És tudott lesni egy embervadra őfelsége többi pápua önkéntese is, akik sokan, sokan jöttek egyszerre egy óriási, füstölgő pirog belsejében. Sokkal többen voltak hét, szerhétnél is, meg sem tudták olvasni, menynyien vannak. Valamennyien fáztak, nagyon fáztak és valamennyiüknek voltak problémáik. A Tüzcső Atyákat nem nagyon érdekelte ugyan, hogy gondolkodik-e egyáltalában ez a zászlóaljnyi újguineai fekete barom, akiket a misszionáriusok hazafias lelkesedése, no meg a kormányzó erélye toborzott, ők maguk sem tudták, hogy a gondolkozás fegyelemsértés is lehet. És éppen ezért eltűnődtek mindenféle apróságon,Vai-Lulao éppen úgy. ó