Népszava, 1917. április (45. évfolyam, 88–112. sz.)
1917-04-01 / 88. szám
a Hivatalos vélemény a kukoricaliszt áráról A kukoricaliszt ára: kényes kérdés. Nem szeret az ember a papírkosár számára inni, hát némelyik témához inkább hozzá sem nyúl. A kukoricaliszt áráról, a kukoricás kenyér áráról mi nem gondolkodunk, erről minekünk nincs véleményünk. Ha mi erről gondolkodni mernénk, véleményt alkotni mernénk, abból nagy baj származhatna a hazára. Ezt pedig mi nem akarjuk. De vannak hivatalban ülő férfiak, akiknek kötelességük erről a kérdésről gondolkodni, véleményt mondani, és — milyen csodálatos! — ezek között akad olyan is, aki valóban teljesíti ezt a kötelességét. Példa erre Miskolc város polgármestere, aki báró Kiszthyhez, a Közélelmezési Hivatal elnökéhez az alább következő fölterjesztést intézte, amelyet mi minden megjegyzés nélkül közlünk: 7721/ki./1917. szám. Nagyméltóságú Elnök úr! Nagyméltóságod városunk lisztszükségletének fedezetéül 23870. szám alatt kelt; rendeletével 16 vagon lisztet utalt ki s ezenfölül 8 vagon tengeriliszt igénybevételét engedélyezte. Miután az ellátatlanokszáma oly nagy hogy az utalványozott mennyiség a tengeri liszttel együtt leszállított mérvű szükségletet is alig fedözi, a tengeriliszt, egész mennyiségét kénytelenek vagyunk igénybe venni. Az ellátatlan lakosság, vagyis a kistisztviselők, munkások Uldadagjul: 30% át tengerilisztben kapják. Nagyméltóságodnak jelentést kell tennem arról, hogy a tengeriliszt ezen kényszerforgalma éppen a legszegényebb osztályokat anyagilag érzékenyen sújtja és megélhetésüket megnehezíti, holott a megkönnyítés volna a természetes és helyes cél. A lisztárak nagyban a következők: " A tengerilisztet a Haditermény nagyban métermázsánként is 2 koronával számlázza, tehát drágább a főzőlisztnél és métermázsánként 20 koronával drágább a kenyérlisztnél. Városi kenyérgyárunk a kenyér kilogramját idáig -kt fillérért árusította; a tengeriliszt, hozzáadásával készült kenyeret 50 fillérnél olcsóbban nem adhatja. Ugyanakkor, amidőn a liszt rosszabb, a kenyér rosszabb, az árak erősen emelkednek. A tengeri árak megállapításánál annak idején valószínűleg fix szolgált alapul, hogy a tengeri, mint takarmány a sertéshizlalásnál hogyan értékesi". Amily indokolt erre való tekintettel a mafias ár, épp annyira indokolatlan és jogtalan akkor, amidőn a tengeri a legszerényebb anyagi viszonyok között élő, sőt tengődő osztályok részére azért osszatik fel, hogy a szokásos mindennapi kenyér hiányát ezzel pótolják. A nép körében érthető izgalmat és elkeseredést okoz ez az állapot. Növeli az elkeseredést, hogy akik ősszel gabonát vásároltak s magukat egész évre ellátták, vagyis átlagban a vagyonosabb, tehetősebb emberek, azok kukoricamentes jó kenyeret esznek továbbra is és ezenfölül olcsóbb kenyeret, mint a hatósági ellátásra szorult szegény emberek. A szegény embert az ág is húzza, de elvégrev ő sem bir mindent ki. Mély tisztelettel kérem Nagyméltóságodat, kegyeskedjék e bántó igazságtalanság megszüntetése végett intézkedni s oda hatni, hogy az ellátatlanok részére hatóságilag kiosztott kukoricaliszt ára az egyes központok indokolatlan nyereségének terhére alacsonyabban álla-pittassék meg s az a kenyérliszt árát semmi esetre se haladhassa meg. Miskolc, 1917. évi március hó II. Nagyméltóságodnak kiváló tisztelettel Dr. Nagy Ferenc s. k.. polgármester. Finom tésztaliszt 95.50 korona Főzőliert. ."99.50 Kenyérliszt 41.47 „ Rozsliszt 15.21 „ M munkásnőjéhöz. (A Nők Napjára 1917 április 1.) Nagy rémes viharban láttam erős tölgyet Dacolni a vésszel,büszke némaságban. Vészülten bejártam a hegyet, a völgye. Tépett virágokon taposott, a lábam. A tölgyet csodáltam, a virágot szántam, Lelkemet megtöltő büszkeség és bánat, — Érzem — az erősnek jó itt e világban De jaj a gyöngének, kit mindenki bánthat. S jött egy új förgeteg, vészek vésze tört ránk. Lángba borult a föld, — elébe a vésznek Megindult az erdő — a fiúk, az apák, — Dalolva, zokogva mennek a vitézek, síeszkető virágok — asszonyok, leányok. Árván maradtak itt, könnyes, kisirt szemmel. Súlyos gondok terhe szakad most reátok. Kétségek vihara, tele gyötrelemmel. Ijeszkető virágok, asszonyok, leányok. Tudtok-e dacolni vésszel, zivatarral'.' Na a'fiak, apák nyomaiba álltok, Megbíz,játok-e majd a két gyönge karral? Lesz-e majd erőtök, amikor lelketekben Égő fájdalom és fekete búbánat Ver tanyát — éreztük —, akik idegenben Hozzátok megtérni óhajtanak, vágynak? Nem lesz- e sorsotok a virágok sorsa, Melyeket bősz vihar tört le, hordott széjjel? Nem rokkantja-e meg majd az élet sorsa Vállatok, rettentő, síllyos nagy terhével? Amíg itthon voltak, védtek, oltalmaztak, Kíméltek benneteket: édesanyjuk, páruk, Most mind elszaladtak, messze-messze vannak, Oltalmat keresve — nem találtok rájuk. De nem, csoda esett! Nem vagytok ti gyöngék! Megedzi lelketek a vésznek nagysága. Termővé teszitek a földnek göröngyét, Mind odaléptek a férfiak nyomába. Eke mögött asszony — szánt, vet, arat, csépel, Megtelik veletek műhely, gyár meg bánya. Gyenge erőtökkel — iszonyatos géppel Megbírtok, helyetek egy-egy hősként állva, mégis , bár erőtök kemény akarattal Dicső emléket hagy késő utókornak, Égő sorsotokat oltjátok panasszal. Fejetek lehajtva, könnyeitek folynak. Idegen igában büszke hősök vagytok,Liliomszál helyett kemény, makacs tölgyek. Magatok sorsáért tenni nem akartok, Magatok elhagyva, erőtlenség tör meg. Pedig az utasok fáin ki van jelölve: Ott a helyetek a küzdők táborában. Multatok a jelen régen összetörte. Nem vagytok virágok tölgyek árnyékában. Eggyé lett a sorsa a férfinak, nőnek. Verítékes dolog, kis öröm, nagy bánat. Sivár pusztasága nem biztos ,jövőnek.. Ha nem egy cél felé, nem egy úton járnak. Könny, panasz, gyöngeség nem méltó hozzátok, Akiket az élet tengerére dobtak, Velünk együtt küzdve, szebb jövő vár rátok. Na Itizul igája a közös robotnak. Dobjátok a sutba multak hazugságát, A szép gyönge nemnek megejti a meséit, Jertek, harcoljuk ki a jövő világát. Rövidebb lesz a harc, ha így küzdjük végig. Vaniczák János. * if: * LPSZAVA 1917 április – M szocíMísta munkásság erősödése a fowadaímt f»@mdBem. * * *: M béke faéip&ésével teMet Mívgísragvmík. Az isross mineszterek sskiit tettek a ssabstiság, a jog, a nétiakarat mellatt. — Jstg»£in eWsmerte as kormányf«. — Xáll' alá kevert a cári család vagyona; nemzeti «ul&gden less« - PinnerszSjj kSISn hissereget kap. Hetek óta egymásután jöttek a legjelentőségteljesebb hírek Oroszországból és Oroszországról. Mindenki érezte, hogy azzal, hogy a nagy birodalom népe lehetetlenné tette a cárság fekete uralmát, bebörtönözte a cár gonosz, népellenes tanácsadóit, hosszú demokratikus kormányformát akar teremteni, hogy ebben az új rendben aviszonyok nagy tömegeit újból szabályozni akarja, nem fejeződött be az a folyamat, amelyet a munkásság és a duma a forraralommal megindított. E forradalomról szóló első hírek óta egész Európa ügyelte: az oroszországi események mennyiben vezethetnek a béke felé. Nem egy távirat szólt arról, hogy a forradalom legszervezettebb, legerősebb serege, a szociáldemokraták tábora a cárság romjain fölépülő demokrata köztársaságban a békét akarja. Miljukov hiába nyilatkozott folyton az antanttal való továbbijékre szükségessége mellett, Pétervárról egyre érkeztek az olyan hírek, amelyek a békekötés követeléséről szólottak. Azután jött — mindenki várta — a német birodalom állásfoglalása: a kancellár kijelentette, hogy mese az, mintha Németország az orosz nép alig kivívott szabadságánakmegsemmisítésére törne, mert Németországnak egyetlen óhajtása az, hogy Oroszországban olyan állapotok fejlődjenek, amelyek az országot a béke szilárd, biztos bástyájává teszik és Németország örömmel üdvözölné a dolgoknak azt az új rendjét, amely megkönnyítené a jó szomszédságra utalt két nép közeledését; a kancellár békéről beszélt, olyan békéről, „amely minden fél számára tisztességes alapon épül föl". Ausztria-Magyarország külnözeiinisztere sem várakozott sokáig; arról beszélt ő is, hogy Oroszország meggyötört népei, mint az antant, népei is, bármely napon tisztességes béket köthetnek a központi hatalmakkal , és ismét a tárgyalások szükségességét hangoztatta: a háborútól fölvetett számtalan kérdést „csakis békekonferencián lehet megoldani". Most pedig, szombaton, Magyarország képviselőháza mondotta ki határozatban azt — lapunk más helyén bővebben írunk róla —, hogy nem az orosz nép, hanem az orosz abszolutizmus üzent hadat a monarchiának és a magyar képviselőház őszintén kívánja, hogy az orosz nép élvezze alkotmányos szabadságát. A magyar képviselőház határozata biztosítja az orosz népet, hogy a magyar nép fegyverei sohasem lesznek arra fölhasznál Mz iz&dga emBer»* Ifi a CsizntatBia Sándw. Az izgága ember olyan ember, aki mindenütt jelen van, jobban, mint a jó isten és mindenben hibát, talál. Az okos emberek okos véleményeit megcáfolja, az erősöknek gáncsot vet, akcadályozza őket a nagy tettek végrehajtásában egy mindnyájunk boldogulását meggátolja. Teljesen érthetetlen, miért tűrik meg a józan, értelmes, bölcs és erkölcsös emberek maguk között az izgágáskodókat? Hogyy ezek mennyi bajt és kellemetlenséget okoznak a jobb sorsra érdemes emberiségnek, arra itt van néhány példa. Okidhat belőlük, aki akar vagy akinek kedve van hozzá. A hó szakad, szakad. Esik talán már száz év óta, télen-nyáron, éjjel-nappal, szárazon évizon. A túlságosan keresztény ember szidja az ördögöket,ha kevésbé vallásos az időt. a.xa.Írástalan meg szid mindent, ami van és ami nincs. De akadnak nagy művészi érzékű emberek is vagy vadászati hajlandóságnak, akik igen szépnek tartják az ilyen telet. Ezeknek fogalmuk sincs róla, hogy ezreknek, és százezreknek hiányzik a ruhája, tüzelője, ennivalója. Nekik is hiányzik, de nagy gyönyörűségünkben arról is megfeledkeznek. A két öregasszony, akik üres kosarakkal karjukon és talpatlan cipőjükkel lábukon kecmereg az urtcán és a nagy hóban, érzi a nagy bajt. Azért is egyikük ilyen káromkodásra fakad: — Bizony kellene, most hogy a jó Isten csináljon valamit! Valami büntetést, mert nagyon rosszak az emberek! A másik rámondja: — Bizony! Erre mérges csattanást hallanak a hátuk mögött, hogy majd hanyatt esnek az ijedtségtől: . .. Mit beszélnek maguk?! Hogy a jó Isten így meg amúgy?! Vén ökrök! Hát maguk mit keresnek még itt ezen a világon?! Ajó Isten legföljebb csak azt mulasztotta el, hogy az ilyenekről, mint maguk, megfeledkezett! Maguknak már régen a temetőben kellene lakniok! Nem éppen azért, hogy öregek, hanem inkább, mert még most is gyerekek. Sohasem vénülnek meg úgy sem!