Népszava, 1917. augusztus (45. évfolyam, 190–216. sz.)
1917-08-01 / 190. szám
«gy évre. fel évre. „ I XLV. évfolyam. Budapest, 1917. augusztus AZ EI&FIZETÉB AJS&&: kca. I negyed évre—»... 7.5» tor. 15.— tor. I egy hóra ........ 2.58 kor. egy hétre .—, 6» fillér. BOXIS SZÁK ÁRA 10 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSED: VOL. CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 5-29 és József 3-36.), XXADÓHIVATAL: VITT.. CSONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) 1. szerka. 19£í szám. Megint hazaárulás. A rettentő hőség, a keletgaliciai offenzíva és a német kancellár beszédének egynémely passzusa, úgy látszik, megint uszításra forralt föl néhány agyvelőt. Az utolsó időkben már szinte egyhangúan az annexió nélkül való béke programját fogadta el az egész.agyar sajtó és még Tisza Istvánmisztió cikkei is azt színlelték, mintha a Czernin gróf külpolitikáját követné. Ám most újult erővel éledt föl az uszítás. Czernint nyíltan támadni nem merik, Károly király nyilatkozataival nyíltan vitatkozni nem merészkednek, ellenben sunyi módon egyszerűen árulónak bélyegeznek mindenkit, aki az annexiómentes békeprogram alapján áll, amelyet az orosz munkások és katonák tanácsának fölszólítására az osztrák-magyar külügyi kormány is elfogadott és amelyet Károly király több nyilatkozata is hangsúlyoz. Nem véletlen, hogy ugyanaz az újság, amely a választójog ellenes reakció legbőszebb uszítója, egyben a békeprogram legvadabb ellenzője. A „Budapesti Hírlap" ma már odáig vadul saját uszításának kábító lármájától, hogy, igy ír.. „Azok a gyászmagyarok pedig, akik még ezután is, ellenségeink szándékának ilyetén leleplezése után is, a központi kormányok ismételt békeajánlata után is, a becsületes, minden felet kielégítő béke fölajánlása után is — akár itthon, akár Stockholmban, akár újságban, akár beszédben — még mindig az annexió és kárpótlás nélküli béke jelszavával mernek a fórumon megjelenni, azoknak mindenek lássák meg a homlokán a háinbélyeget. Mert azok az ország, a haza, a nemzet, a király árulói, ellenségeink eszközei. Közülök egyik sem olyan József, akit testvérei eladtak, hanem olyan József, aki eladta testvéreit." « Ezidő szerint még a király külügyminisztere és osztrák, valamint magyar miniszterelnöke és kormánya az annexió és a hadikárpótlás nélkül való béke jelszavával jelennek meg a fórumon, meri-e hát a „B. H." nyütem a szemükbe mondani, hogy az ország, a haza,, a nemzet, a király árulói és ellenségeink eszközei"? Stockholm alatt természetesen bennünket, a magyar szociáldemokráciát érti a „B. H." és mi csak köszönettel nyugtázhatjuk, ha erről az oldalról sujt bennünket a hazaárulás vádja. Ahányszor a ,ftb. N." hazaárulónak nevezett bennünket, mindig delfüs nyugalom költözött a lelkismeretiünkbe, mert ezzel végleg meggyőződtünk arról, hogy ismét nagy szolgálatot tettünk az országnak és a magyar népnek. Stockholm csillaga magasan ragyog és a „B. H." kezei sohasem lesznek olyan hosszúak, hogy ezt a békecsillagot leszedhessék a népek reménységének egéről, a népek egyre forróbban kitörő békevágyát nem tömhetik be a háború és a további vérontás mellett uszítók. De nemcsak a „B. H." tszit, hanem segíti ebben a munkában az „Esti Újság" is, amely úgy látszik most mintegy atavisztikusan visszaemlékeztet arra, hogy valamikor a „B. H." szomorúan hírsjedt estilapja volt. Az „Esti Újság" így ír: „Újra békejobbot nyújtsunk? Nem egyszer adtuk oda meztelen és tiszta kezünket, de az ellenség mindig csak azt nézte, mit vehetne ki belőle. Legyen végük ezeknek a nevetséges parolázásoknak. A betörőt fejbe kell verni, a hóhért fel kell akasztani. Ma az a militarista, az a háború meghosszabbítója, az az emberiség ellensége, aki a béke mellett izgat. Egy pacifista csókkal árulják el a békét, a béke Tudásai." Nagyon kenetesek lettek az urak, csupa bibliai név jut az eszükbe. Az egyik Káint és Józsefet emlegeti, a másik Júdást. De nem azokon látják a Kitin-bélyeget, akik a további háborút akarják, hanem csodálatos módon azok homlokán, akik a békét kívánják. És nem azokat nevezik a béke Judásainak, akik a békét eladják, hogy a háborút folytathassák, hanem csodálatos módon azokat, akik céltalannak és meddőnek, bűnösnek és kárhozatosnak ítélik és érzik a háború folytatását és ezért mindent elkövetnek a béke visszaidézésére. Mindjárt gyanús volt, mihelyst láttuk, hogy milden kenetesek az ifjak és mennyire biztos hangulatban vannak. Farizeusai ők az ő- és az ujtestcamentumnak egyaránt, akik tudatosan vagy tudattalant, a világ őrjöngésének, a népek vérzésének, a béke Krisztus keresztrefeszíttetésének üvöltői és uszitói. Hallgassanak el az uszitók! Ezt tanácsolja nekik" a saját jól fölfogott konzervatív érdekül. "Ahogy Serényi, a kereskelemi miniszter selyesen mondotta a választójogról Putnokon, hogy ki kell terjeszteni, mert meg kell akadályozni a háború után bekövetkező szociális forradalmat, úgy kell minden okos konzervatívnak megállapítania, hogy a hatalmon lévőknek nem szabad uszító politkát folytatniuk a béke kérdésében és magukévá kell tenniök az annexiómentes békeprogramot, ha nem akarják, hogy rettentő kitöréssel csapjon föl a népek ellenállhatatlan békevágya, csak arra elegendő, hogy a legnélkülözhetetlenebb élelmiszereket meg lehessen vásárolni, és mégis védelem a testi éhenhalás vagy a megbecstelenítő koldulás ellen. Az osztrák törvényhozók, ha már nem tudnak véget vetni a háborúnak, legalább az éhenhalás és koldulás veszedelmét akarják elhántani azok feje felől, akiknek hozzátartozói megvédik az államot. A háború kitörése óta mindössze hat héten keresztül ülésezett az osztrák parlament. De ez a hat hét is elegendő volt arra, hogy a törvényhozás a hadbavonuultak családtagjaival szemben lerója becsületbeli tartozását. Igaz, hogy ezt a képviselőházat nem az „érett elemek" választották, hanem válogatás nélkül minden 24 étves osztrák férfi. Igaz, hogy ebben a képviselőházban kevesebb gróf, bankár, nagytőkés, nagybirtokos képviselő van, mint a magyar képviselőházban. Ezzel függd össze, hogy ez az osztrák képviselőház, az általános, egyenlő és titkos választójognak ez a parlamentje, hathetes ülésezése alatt is talált időt és módot a hadisegélyek fölemelésére, míg a „nemzeti értelmiséget" képviselő magyar parlament három esztendő alatt, noha folyton ülésezett, még mindig nem jutott el odáig, hogy a hadisegélyeket gyökeresen fölemelje. Ami tessék-lássék változtatást a munkapárti kormány csinált, az a hadbavonultak családtagjainak nyomorúságán mitsem változtatott. Bécsben a hadbavonult, felesége 2 koronát, Budapesten 1 17 koronát kap naponta; ha gyermeke van, három gyermek után Budapesten csak a fél segélyt kapja, míg Bécsben az egészet. Érthető, hogy Tisza István és sajtója mindig csak a legnagyobb megvetéssel tud szólni erről az éretlen parlamentről, amelynek rövid ülésezése alatt is nincsen sürgősebb dolga, mint a hadbavonultak családtagjait megvédeni az éhhaláltól és a koldulástól. Még nagyobb lesz a magyar nacionalista sajtó fölháborodása, ha értesülni fog arról a „merényletről", amelyet a hadisegély fölemelése révén az osztrák képviselőház Magyarország jóhírneve ellen elkövetett. Ugyanis eddig, Ausztria és Magyarország között hadisegély dolgában viszonosság állott fönn. Ez azt jelenti más szóval, hogy a magyar katonáknak Ausztriában élő családtagjai annyit kaptak, mint az osztrák katonák családtagjai és az osztrák katonák Magyarországon élő családtagjai anynyit, amennyit a magyar katona családtagjai. Már most az új osztrák törvény és az életbeléptetését kimondó rendelet a magyar hadisegély alacsonyságára való hivatkozással úgy rendelkezik, hogy az osztrák katonák Magyarországon élő családtagjai is a fölemelt osztrák segélyben részesüljenek, mert nem akarta az osztrák katonák Magyarországon élő családtagjait a magyar képviselőház és kormány lelkiismeretével összeférő szűkmarkúságnak továbbra is kitenni. Világos, hogy az osztrák parlamentnek ez a határozata sérelem a magyar állam tekintélye ellen és el kell készülve lennünk arra, hogy a magyar képviselőház egyik legközelebbi ülésén Tisza István vagy valamelyik más nagy nemzetvédő hős interpellálni fog az osztrák parlamentnek ez ellen a túlkapása ellen. es A hadisegély fölemeléséről rendelkező új osztrák törvényt a császár szentesítette. E törvény értelmében a hadbavonultak családjának minden egyes tagja egyenlő segélyt kap, vagyis a gyermelek ugyanannyit, mint a felnőttek. Azonkívül fölemelik a hadisegély öszszegét Bécsben napi 2 koronára, a nagyobb városokban 1.80 koronára, az egyéb hegységekben pedig 1.61 koronára. A fölemelt segélyeket visszamenőleg április 1-től kezdve fizetik ki, ugy hogy most a hadbavonultak családjai egyszerre nagyobb összeget kapnak. Egy négytagú család, anyja és három gyermek, ez új törvény alapján napi 8 korona, hadisegélyt kap. A rettentő drágaság mellett ez még mindig igen kevés, még mindig legföljebb Lapunk mai száma 8 oldal.