Népszava, 1918. december (46. évfolyam, 285–309. sz.)
1918-12-01 / 285. szám
1918 decemfar 1. NÉPSZAVA Mi nem akarunk szemrehányást tenni a többi nemzetiségek, például a románságnak. A magyarországi románok igazán nem tehetnek arról, hogy a szomszédjuk Európa egyik legkonzervatívabb országsa, a bojár uralmat nyögő Románia. Ők nem tehetnek arról, hogy az ő névelőjük Európa egyik legelnyomóbb hatalmassága, a régi Magyarország volt. ők arról sem tehetnek, hogy politikai iskolázottságukat nem nyerhették Európa egyik legdemokratikusabb népének, a cseh nemzetnek iskolájában. Igaz, hogy cseh nacioluilizimis, szlovák illsionalizmus is van. Sőt meglehetősen erős. A csehek és szlovákok nemzeti létükért, elkeseredett küzdelmet folytattak, nem csoda, hogy a nacionalizmus magas foka fejlődött ki nálunk. De a cseh, a szlovák nacionalizmussal mi nem juthatunk eredményre, úgyhogy ezzel minden a magyar nacionalizmust játszok ki. Az elnyomás ellenszere min lehet az elnyomás fokozása. Háborút nem lehet háborúval kiirtani. Nacionalizmust csak nemzetközi megértéssel, ammonalizmus fölé való emelkedéssel lehet mérsékelni Nacionalista ellentétek döntessenek el a béke-kongresszuson a legteljesebb demokrácia szellemében és míg nem dönt a békekongresszus szava, addig az ideiglenes megegyezés alapuljon az igények kölcsönös, mérséklés útján való kielégítésén. Lényegtelen dolgokra, a szóban forgó nagy érdekek mértékével mérve kis ügyekre, egyik oldalon sem szabad nagy súlyt helyezni. Egészen természetes, hogya szlovák nacionalizmus részére nekünk nem szabad kiszolgáltatni a magyar kisebbségeket. De el kell ismernünk az igazságot is, ha az szlovák részen van. Bárha bennünket, magyar szociáldemokratákat szlovák túlzók sovinizmussal vádolnak, mi nem sértődünk meg ezért és leírjuk a valóságot: a szlovákokkal szembeni egészent más lenne me a helyzetünk, ha a Szlováklakta, vármegyékben a közigazgatás a forradalom első napjai óta teljesen megváltozott volna. Ha a szlovákok nyelvi igényeit jórészt önként megvalósítottuk volna. Mert vannak igenis jogos nyelvi igényeik. A legrosszabb szolgálatot teszi az ma a magyar ügynek, aki a nemzetiségi bűnökkel szemben a letagadás álláspontjára helyezkedik. Sokan azok közül, akik régebben a magyar osztályuralmat is tagadták, most azt hirdetik, osztályelnyomás az igaz, volt Magyarországon, de nemzetiségi elnyomás nem. Ezeknek az uraknak az érvelésével szemben az igazság az, hogy a nemzetiségi elnyomás a nemzetiségi proletárok osztályelnyomását még fokozta, még rikítóbbá tette. Mert nem fokozott elnyomás az, ha az amúgy is elnyomott szlovák paraszt súlyos vád terhe alatt nem védekezhetik anyanyelvén a bíróság előtt ! Nem jelenti az elnyomás fokozását az, ha az elnyomott paraszt az őt ért igazságtalanságot nem panaszolhatja el saját anyanyelvén a hatóságának ? Nem fokozza-e az elnyomást, ha a szlovák gyermekét írni-olvasni nem tanítják a Saját anyanyelvén, hanem a fejletlen gyermekagyat egy teljesen idegen nyelv tanulásával terhelik meg ? Ha a gyermekből az elemi iskola első osztályaiban nem értelmes kis polgárt, de szajkót nevelnek ! Az új Magyarországnak be kell ismernie a régi Magyarország bűneit. A régi bűnök letagadása csak fokozza a meg nem értést, a gyűlölködés érzületét. Pedig ezen az érzületen a jövő Magyarország békés gazdasági fejlődése nem épülhet föl. Ma előttünk, magyar szocialisták előtt, a legfontosabb az: a monarchia, helyét olyan államok foglalják el, amely államok együttműlödése mellett azúj Magyarország gazdasági és szellemi kulturáját fokozhatja a jövőben és biztosíthatja a forradalom vívmányait a jelenben. A forradalom vívmányait sokkal jobban biztosíthatjuk az ideiglenes megegyezés alapján, mint a csehszlovákokkal folytatott értelmetlen energialázarlásit jelentő harcok útján. Nem mondjuk, hogy szolgáltassuk ki magunkat teljesen a, velünk együtt élő nemzetek nacionalizmusának, de teljesítsük az ő igazságos követeléseiket és szokjunk hozzá olyan érzések mérsékléséhez, amely érzéseket a nacionalista uralom, a magyar hegemónián nyugvó régi Magyarország nevelt erősekké. Jussunk tudatára annak, hogy megváltozott Európa helyzete és hogy a mi sorsunkat annál jobban tudjuk biztosítani az új Európában, minél gyorsabban tudunk a megváltozott viszonyokhoz alkalmazkodni. Figyelmeztetünk mindenkit Magyarországon, hogy ne essenek a régi rezsim hibájába. A régi rezsim mindennel elkésett, mi, vágyunk a dolgok alakulása elébe. Ne kullogjunk az események után, tanuljuk meg Nietzschének, a német filozófus költőnek szavaival élve, kezünkkel úgy formálni a jövőt, mint a viaszkot. fűszál mint repeszti meg parányi erejével a kemény, fagyos rögöt--és hívó szavamra kidugja gyönge kis fejét!! Nem látod a patakot, a folyót? Hivó szavamra Herkulessé lesz mind, mind és félelmet, akadályt nem ismerve töri, zúzza össze rabláncait; csak te, prober, a teremtés remeke, nem bírsz fölébredni?! Szedd össze magad, rázd meg hatalmas válladat, Szorítsd ökölbe izmos tenyered, csak akarni kell és nincs többé akadály; feszítsd meg erődet, meglásd, milyen szép, milyen gyönyörűen boldog az élet, a szabad, ti, rablánc nélküli élet! Az ember, a rabszolga szive hangosan dobog, föllobog lelkében a szabadság vágya, fölemeli kezét, hogy végigsimítsa homlokát, rendezni igyekszik ébredő gondolatait... megcsörren a lánc és ő kétségbeesetten ejti ölébe ismét kezelt, mert a lánc feszül és bevágódik csuklóiba. A tavaszi szellő dühbe gurul. Most már nem sug, bug, most már tombol, de tombolása nem hideg, nem jeges, csak még több tűz, még több láng lobog bénáé. — Ember! Ember!! Te voltál hát a föld legí'-gatrább teremtménye?! Mikor minden féreg fölemeli fejét, mikor minden rög életet, szerelmet, szabadságot, sóvárog, te gyáván, nyomorultan busód meg magad! Te félsz, te alszol! — Majd még szilajabban dühöngve bömböl ,— Kezedben az erős, kezedben a fegyver, de te gyáva vagy! Tespedj, szenvedj hát tovább! Gyáva! — És már otthagyni készül a tespedve szenvedőt.... de az ember megérti a gyalázó szót, arcába szökik a vér, ez a rég alvó, teppedt vér. A „Gyáva" szóra új élet támad benne; ökle megfeszül, szinte kicsattan ereiből a teti fölemelkedik, nem érzi már a lánc vágását, nem érez testi fájdalmat, arcát égeti a kemény, gyalázó szó, fölhördül: — Nem! Nem vagyok gyáva! A lánc csörren, ellenáll. De az emberben föltámadt az ősevő, nem engedi, feszíti izmos öklét, mellé tágul, zihálj még egy erőfeszítés, a rozsdás lánc csikorog, bevág az elevenbe, kicsurran a forró, párolgó vér, az ember fölszisszen, de nem enged, nekifeszíti hatalmas erejét, fölordít, hogy a hegyek remegnek bele: — Élni, élni akarok! Szabadságot akarok!! Még egy nyomás, még egy erőfeszítés, a tavaszi szellő mámorosan, észvesztően kacag: -- Ember! Rád ismerek újra! Ember, ne engedj! A fűszál, a féreg megáll, pihenőt tart munkájában, még a, boldogan, szabadon rohanó víz is elcsöndesedik, mind-mind érzi, hogy valami igen nagy történik most. A tavaszi szél is megáll egy pillanatra, vér, vár szívszakadva, örömrepesve. Egy pillanatig halálos, a nagy, nagy viharokat megelőző nyomasztó csönd van... Az ember nem lát mindebből semmit, ő fölébredt, ő élni akar és a Ián©, a rablánc útjában áll; piros, meleg véra folyik, ömliki, elönti szemét, arcát elfutja a szégyen, a düh szinte üvölti: — Akarok!.. . ...A lánc nagyot csörren- nagyot pattan és értéktelen, hitvány szemétként hull a föld porába, az ember lába elé... A tavaszi szellő kéjes táncot kezd, a fűszál szétrepeszti az útjában álló rögét, kidugja gyönge kis fejét, látni akar ő is, a víz fölborzolja hullámait, a bokorban gerle bug, kacag, valahol egy rigó víg nótába kezd... Az ember fehér kendőjével törli véren verejtékét, a fehér kendőből véréé, vörös zászló lesz, amelyet vígan lobogtat a tavaszi szél és minden fájdalmat feledve, örömmel, büszkén, boldogan kiáltja: — Szabadság! Egyenlőség! Testvériség! A szellő fölkapja a szót, viszi, röpíti világgá. — Megszületett az orosz szabadság! cm Magyarország területe is az idegen csapatok. A nehek folytatják «IS nyomulásukat. A brassóiak tiltakoznak a román impe~ H»HISa törekvések ellen. Katonai tiizorság utazott Mackensen»«*»* SWstggnebenbe. Amint megírtuk, a minisztertanács az antant keleti hadserege parancsnokságának rendelkezéséhez képest elhatározta Mackensen Erdélyben levő seregének lefegyverzését és internálását. A kormány előzetes tárgyalást kezdett Mackensen Budapestre küldött megbízottjával, de megállapodásra nem juthattak, mert a részletekre nézve még Mackensennel is tárgyalni kell. Ezért a kormány szombaton ,Tankovics Arisztid vezérkari ezredes vezetésével bizottságot küldött Nagyszebenbe Maekensenhez a lefegyverzés és internálás részleteinek végleges megállapításra végett. *" * A csehek előnyomulása. A hadügyminiszter a Magyarország JSM társzéli vidékei ellen előnyomuló idegen csapatok helyzetéről szombaton a következő hivatalos jelentést adta ki: A csehek. A Végvölgyi cseh csapatok újból erősítésüket kapták és folytatták előrenyomulásukat eléfelé. Megszállták Pöstyént és ettől délre Nagykosztolányig jutottak, Lipótvár és Galgócot, védőőrségeink tartják megszállva. Nagyszombattól délre és Trencsénbán vidékén a helyzet nem változott. A Kisuná völgyében, Zsolnától északra, védőrségeink rövid harc után visszaverték a völgyet elzáró cseh csapatokat". A román és a szerb csapatok helyzetében nem állott be lényegesebb változás. Újabb cseh csapatmozdulatok. A pozsonyi karhatalom parancsnoka azt az értesítést kapta, hogy a csehek Malacka felől jelzett előnyomulása elmarad. Ezeknek a cseh csapatoknak nincs élelmiszerük, muníciójuk és utánpótlásuk. Pöstyénbe 150—200 főnyi reguláris cseh katona vonult be. Eddig meg nem állapítható számú fegyveres tót lakosság is csatlakozott hozzájuk. Pénteken 40 cseh katona két tiszt vezetésével és két gépfegyverrel Pöstyénből Ndgotkosztolányba vonult, amelyet megszálltak. A magyar csapat erre megtámadta Nagykossstolányt és elűzte onnan a cseheket. Arra a hírre, hogy a csehek páncélvonattal ismét közelednek, a magyar katonák Nagykosztolány és a 111 számú őrház között a síneket fölszedték. A csehek Nagykosztolányból visszavonultak Pöstyénbe, ahol erősítést, várnak a további előnyomulásra. Tekintettel a most folyó tárgyalásokra, a nyitrai főispán a további vérontás elkerülésére a karhatalmat egyelőre Lipótváron tartja. Trencsénem a helyzet változatlan, (jived és Kercsény községeket a csehek megszállták, a jegyzőt, a papot és a bizalmi embereket elhurcolták. A csehek Poetyénből Radosnyikra is átvonultak. Lengyel légionáriusok Arvartiegrében. Arva megye Szuhahora, Blabovim, Jablimíja és Pekeck községeibe lengyel legionáriusok nyomultak be. Lugocki György hadnagy, parancsnok kijelentette, hogy nem hallás szándékával jönnek, hanem a községek hívására, hogy a rendet föntartsák. Ők nem akarnak merényletet, elkövetni a magyar állam integritása ellen és nyomban elhagyják Magyarország területét, mihelyt a magyar hatóságok elég értik