Népszava, 1919. október (47. évfolyam, 190–216. sz.)

1919-10-09 / 197. szám

laias«­ JiZtesz'Sixsii'eZgaCmazaSr­ZSIIJII CL iefisseiSs fo&ozelstSzsafs­eszSs&z&i —• Gezsissw aztpes2.es ígepata. Causey amerikai ezred­es kedden Budapes­ten tartózkodott, hogy a budapesti szénellá­tás ügyében tájékozódjon. A napilapok ezek­hez a tárgyalásokhoz különböző kommentá­rokat fűznek, legtöbbje azt reméli, hogy Causey intervenciójára nagyobb mennyiségű külföldi szenet fogunk kapni. Erre vonatko­zóan nem sok reményt nyújt az ezredes ki­jelentése, aki egy hírlapírónak a kérdésére a következőt válaszolta: "­ Mindenesetre, Budapestnek sokkal jobb a helyzete, mint Bécsnek, mert még a mai­­ határokon belül levő magyar bányák is any­nyit termelnek, hogy a köznapi szükségletet elláthassák. Azt a szenet, amire a gázgyár­nak és bizonyos speciális üzemeknek van szükségük, a mähriseh-ostraui szénbizottság fogja kiutalni Magyarországnak ,é­s Buda­pestrő is. Mindenesetre baj az, hogy körül-lbelül egész Európában a termelés hatvan­hatvanöt százaléka a béketermelésnek, a magyar bányákban az arány talán még rosszabb. Í A a termelés fokozására vonatkozólag ugyancsak kijelentette az ezredes, hogy meg kell találni a módokat, hogy a munkásság teljes energiával végezze a termelést, mert véleménye szerint a magyar bányák teljesen fedezhetnék az ország szénellátását. Causey itt tartózkodása alatt tanácskozás­­ volt a széntermelés fokozása­­ kérdésében, amelyen részt vett az Országos Szénbizottság vezetője, Rau Gottlob, a Gyáriparosok Szö­vetsége megbízásából Hegedűs Lóránt, a bányatársaságok képviseletében pedig if­j. dr. Chorin Ferenc és Vida Jenő vezérigazgatók. Szóval mindenki ott volt ezen az értekezleten, csak azoknak a képviselői hiányoztak, akik­től több termelést várnak. A Friedrich-kor­­­mány nem tartotta szükségesnek a Bánya­­munkás­­ Szövetség képviselőit meghívni, mert bizonyára félt, hogy azok őszintén és nyíltan elmondták volna, hogy Magyar­országon mi tette tönkre a bányák termelését. Csodáljuk, hogy Causey ezredes egy ilyen tárgyalásba belement és nem követelte, hogy a magyar bányamunkások ezern az értekezle­ten részt vegyenek, noha úgy tudjuk, hogy Causey úr hazájában az ilyen kérdések tár­gyalását el sem tudják képzelni az amerikai bányamunkások képviselői nélkül. Való­színűen bemutattak neki egy olyan Oláh Dániel-féle álmunkást, aki azután szó nélkül tűrte, hogy a széntermelés csökkenésének az okát a munkásokra kenjék. Bizonyára senki sem mondta azt meg, hogy a magyar bányák termelése elsősorban a bányatársaságok kapzsisága miatt ment tönkre, mert 1914 óta a magyar bányákba semmiféle nagyobb be­fektetést nem eszközöltek, úgy hogy a gép és egyéb fölszerelések teljesen tönkrementek. Nem mondották meg, hogy a magyar bá­nyákba minimális 500 millió korotvát kellene befektetni, hogy a termelés meg tudjon in­dulni. A háború alatt nem nyitottak új akná­kat, hanem, ráfeküdtek azokra a területekre, ahonnan nem annyira szenet, mint követ lehetett kikaparni, mert a háború alatt örült mindenki, hogy ilyent is kapott. Ez a rabló­bányászat volt, az, amely a magyar bányák termelését a külföldi termelésnél még rosz­szabbá tette. A termelés csökkenésének másik oka azok­ban az állapotokban keresendő, amely ma a bányatelepeken van. Az egyik legnagyobb társulat vezérigazgatója, Vida Jenő bizo­nyára nem mondta meg Causey ezredesnek, hogy az ő­ munkásgyűlölő receptje szerint intézik,most a munk­ásü­gyet Tatabányán és ahogy ennek a receptnek az eredménye eddig tíz halott és harminc súlyos sebesült, akiket lakásra lőttek azért, mert nem akarták tu­domásul venni azt, hogy a munkabéreiket 30 százalékkal leszállították és ugyanakkor­­a munk­aidejük meghosszabbítását rendelték el 8 óráról 1­2 órára. Bizonyára nem mondták meg Carpsey ezredesnek azt, hogy ezen vezér­igazgató vezetése alatt a tisztviselők között is olyan kedélyes állapotok vannak, hogy a legutóbbi napokban is az egyik főmérnök agyonlőtte az igazgatót, azután önmaga lett öngyilkos. Nem mondták meg azt, hogy szá­zai a bányamunkásoknak vannak lecsukva Komáromban, Esztergomban, akiknek semmi egyéb bűnük nincsen, minthogy valami alan­tas tisztviselő denunciálta őket, úgy beállí­tani a kérdést­, hogy a munkásság azért nem termel eleget, mert ez politikai kérdés, eny­hén kifejezve is, aljasság. A munkások bérét redukálták eddig úgyannyira, hogy azok a pisilt évi októberi bérekkel egyenlőek. Mond­ják meg a bányatulajdonosok őszintén, hogy ugyanakkor ők milyen áldozatot hoztak a szénárak tekintetében. Úgy tudjuk, hogy a szénárak oly magasak, mint a diktatúra alatt. Hát csak a munkás­ságnak kötelessége áldozatot hozni? A bánya­tulajdonosok pedig, akik az egész szovjet­garázdálkodást elég szárazon úszták meg, a dolog ódiumát a munkásokra akarják kenni, azért, hogy annál bőségesebb profitot tudja­nak zsebre vágni. A bányák termelését lehet valamelyest fokozni, de arra semmiesetre sem alkalmas az a mód, amit Tatabányán csinálnak, hogy a munkásokat letartóztat­ják és ak­kor az ott levő tisztek kényszerítik az­ egyik munkást, hogy a másik szájába köpjön. Ezek az aljasságok elveszítik telje­se­n a bányamunkások kedvét a munkától és épp Vida úr telepéről tömegesen szöknek el a legjobb vájárok és lemennek Jugoszláviába vagy pedig a pécsvidéki telepekre, mert ott a széntermelést nem a Vida-féle módszerek­kel akarják fejleszteni. A bányamunkás szövetség vezetősége kü­lönben is gondoskodott arról, hogy a tagjai­val szemben elkövetett aljasságok a külföldi testvérszövetsé­gek útján tudomására jussa­­nak a cseh, német és lengyel bányamunká­soknak és ha majd megjelenik ott Budapest képviselője szénért, akkor majd ott fogják őt legelső­sorban felelősségre vonni a magyar bányamunkásokkal szemben elkövetett ke­gyetlenkedésekért. NÉPSZAVA 1919 október 9. El ak­arták lopni a hati egyminisztérium tízkon­ektált. — A betörőnél Lovfissy Lioz «pmissef 15 éve­st­­aláltafe. — A nSMtt. Szerfölött furcsa, sőt gyanus betörésről ad hírt a rendőrség. A közlés szerint szeptember 30-án Borczik László miniszteri titkár, amikor a bf­dügy­m­iniszteri­um egyik vezető tanácsosá­nak szobája előtt ment el, a szobában egy fia­talembert pillantott meg, aki az egyik irat­szekrényt feszegette. A fiatalembert Hékai József joghallgatót, elfogták és megmotorlá­sa­kor rendkívül fontos, bizalmas akták, a had­ügyminisztérium legbizalmasabb feljegyzései kerültek elő zsebéből. A szenzációs betörésről azonnal értesítették a rendőrséget, amely szi­gorú titokban megindította a nyomozást. A fia­tal, jól öltözött betörő zsebében egy Lovászy Mártonhoz és Nagy Györgyhöz címzett boríté­kot is találtak, amiért is Lovászyt és Nagy Györgyöt beidézték a rendőrségre és ott ki­hallgatták őket. Mindketten kijelentették azon­ban, hogy a fiatalembert nem ismerik, az egész ügyről természetesen semmit sem tudnak. Hó­ltai kihallgatásakor elmondotta, hogy a betö­résre Bécsben tartózkodó politikusok adtak neki megbízást. Hogy kik ezek a politikusok, azt nem akarta elárulni. A rendőrség, miutá­n a titokzatos ügyben a maga részéről befejezte a vizsgálatot, Hókait az aktákkal együtt átkí­sértette az ügyészséghez. Hókai azonban út­közben megszökött. A rendőrség most kényte­len tovább folytatni a vizsgálatot. Néhány nagyon szerény megjegyzést szeret­nénk fűzni ehhez az épp oly szokatlan, mint rejtelmes esethez. A minisztériumban, úgy lát­szik, nem ismerte senki a titokzatos betörőt, tehát az idegen volt. Honnan tudhatta, hol vannak a legtitkosabb akták, amelyeket külön­ben oly gyanúsan , gyöngén őriztek. Milyen furcsa dolog, hogy egy ember, aki politikai megbízásból betör a minisztériumiba, a betö­rés alkalmával magával cipelje a Lovászy Mártonhoz és Nagy Györgyhöz címzett bizal­mas leveleket, hogy ha megcsípik őt, a két le­velet nála találják. Rendkívül valószínűtlen­nek tartjuk, hogy ha a bécsi politikusok buda­pesti megbízottja bizalmas leveleket kap, nem siet azokat átadni, hanem magával viszi betö­rések alkalmával. És a­ sok gyanús, valószínűt­len és furcsa dolog között a legfurcsábbnak tartjuk, hogy ennek a titokzatos és veszedelmes embernek, aki a hadügyminisztérium legbizal­masabb aktáit ellopta, aki bécsi politikusok­megbízottja, akinek vallomása kompromittálta volna Lovászyt és Nagy Györgyöt, a Friedrich­ kormány ellenségeit, éppen ennek sikerült meg­szöknie, holott egész ártatlan emberek, akiket a rendőrségen vallattak, még járni sem bírtak a vallatás után, hanem a mentőknek kellett őket elszállítani. Ennyi különös, titokzatos és valószínűtlen esemény találkozása nagyon-na­gyon gyanús. Ha nem tudnók azt, hogy a rend­őrség minden gyanún fölül áll és a hatóságok semmiféle inkorrektségre nem képesek, szinte azt hinnék, hogy mesterségesen rendezték a be­törést és megszöktették az álbetörőt, hogy vá­dat kovácsolhassanak Lovászy és Nagy György ellen. De mi tudjuk, hogy Magyarországon ilyesmi nem lehetséges és ezért nem is á­lítunk ilyeneket. Vidéki lapkezelőinkhez. Tisztelettel kérjük vidéki lapkezelőinket, hogy tudassák velünk, várjon megkapják-e rendsze­resen a „Népszava"-t, hány példányra van szükségük naponként, hogy a kiadóhivatal a kívánt mennyiséget megkü­ldhesse. Tisztelettel A „Népszava" kiadóhivatala. -HÍREK. * * * — Ezeky enni ad. A hűvös őszi nap rálehet a proletárra: jön a tél A nincsetlen, mun­kátalan prol­etár áll a komor reménytelenség előtt és hallgatja a zajgást, zenebonás tervez­getést róla, körülötte. Szén, ruha, munkaial­kalom, garral, vastag betűkkel cikkeznek a lapok és ma fölröpíti gondozó kormányunk­ a­ hírt is: ötszázmilliót a munkanélküliek élel­mezésére! Vággyal megkorog az éhes prole­tár gyomra. Á­ szovjet-Friedrich-bankó ez az ötszázmillió. Tudni illik, amiint publikál­ják, Eréky Károly közélelmezési miniszter azzal a tervvel „foglalkozik", hogy társa­dalmi úton összehozzon ötszázmillió koronát és abból közös konyhákon 80—100.000 mun­kást élelmezzenek. A cifck azt is elmond­ja," hogy „a kormány nincsen abban a helyzet­­ben, hogy erre a célra ilyen nagy összegeket áldozhasson". A terv olyan grandiózus, ami­lyen csak ettől a kormánytól kitelik, nem­ tudjuk pontosan a részleteit, de reméljük, hogy a közélelmezési miniszter a félmilliárd ös­szeverbulására nem feledkezett m­eg a jó­tékernyőévi szüreti ünnepélyekről, a Rita­szállóban eltáncolandó estélyekről Bern és ta­lán valamelyik verőfényes fezi napon az elő­kelő dámák is perselyezhetnének erre a célra­ az utcasarkokon. Hát ettől a­­közélelmezési ténykedéstől jóllakhatsz, proletár! Kotlanak, spekulálnak Friedrichék, hogy oldják meg a rájukzúgó rengeteg, a munkátalanok száz­ezreinek félelmes követelődzését. Hát kot­ródjanak, akik elzárják tőlünk az antant se­gítségét. Egyediül csak ők az okai, hogy nem­ juthatunk a gyors békéhez, mely megindí­taná az elájult ország vérkeringését és föl­tápázkodhatnék e szomorú földön is a lebun­kózott élet. — Rendőrségi­ hirek. (Gázmérgezések.) Az Attila­ utca 64. számú házban eszméletlen ál­lapotban találták Ross Julia és Ross Zsu­zsanna segédházmesternőket. Mindkettő a Rókus-kórházba került. — Keil Teréz 20 éves cseléd nyitva felejtette a gázcsapot és súlyos mérgezési tünetek között vitték a Rókus-kór­házba.­­­ Novák Ferenc vállalkozó lakásában kéngázt használtak a poloskairtáshoz. A gáz meggyulladt és a lakásban tűz keletkezett Kivonultak a mentők és a tűzoltók is. Az egész családot eszméletlen állapotban találták, de sikerült valamennyit eszméletre téríteni. A tüzet is hamarosan eloltották. — (Életuntak.) A Margitszigeten egy 25—­30 év körüli férfi mellbelőtte magát és meghalt. Személyazonos­ságát megállapítani nem tudták. — A Mátyás­tér 18. számú házban M. Mária 19 éves neve­lőnő lysoformmal megmérgezte magát. Súlyo­san megsérült. — Németh Gáza 38 éves kár­pitos nyakán és kezein az ereket fölvágta, be­vitték a kórházba, ahol meghalt. — V. Gézáné a Mészáros­ utca 44. számú házban levő lakásán gázzal megmérgezte magát. Súlyos állapotban került a kórházba. — (A villamos.) A Margit­köruton Bolló Gyula munkás leesett a villa­mosról, a kocsi elgázolta és Bolló sérülésébe belehalt. — A Fehérvári- és Átlós-út sarkán Nagy Mihály 15 éves tanuló leesett egy vil­lamosról, amely a fiú mindkét lábát levágta. — A Maglódi-úton Miklós János 34 éves nap­számos fölkapaszkodott egy túlzsúfolt villa­mosra, leesett és súlyos agyrázkódást szen­vedett.

Next