Népszava, 1923. augusztus (51. évfolyam, 171–195. sz.)
1923-08-01 / 171. szám
2 tett ki. A zsákolóknál 250 koronát, a nőmunkásoknál pedig 125 koronát. Ezekre a bérekre azután július 18-án 20 és 25%-os bérjavítást adtak a júniusban mutatkozó 52,3%-os és a július 18-ig mutatkozó 24,9%-os drágulással szemben. A vegyészeti iparban, textiliparban ugyanaz a helyzet. Mindenütt, ahol a munkásokat, a bérért, fizetésért dolgozókat az ország más társadalmi osztályához tartozókkal egyenrangú polgároknak ismerik el, ott maga a kormányzat sem nézheti tétlenül, hogy egy ország hasznos társadalmi rétegével szemben a tőke a hatalom eszközéveljárjon el és figyelmen kívül hagyva minden emberiességet, a dolgozókat a végső nyomorba és elkeseredésbe kergesse.A kormányzat mindenütt megadja a módot, hogy a bérért dolgozók a dolgoztattókkal szemben egyenlő erejű fegyverekkel küzdhessenek,sőt a gyöngébbet támogatja ebben a küzdelemben, mert intézményesen is biztosítja azt, hogy a gazdaságilag szorosan egybekapcsolt érdekeltségek közös ügyeiket tárgyalások formájában bonyolíthassák le. Meg kell állapítanunk, hogy nálunk eddig ennek az ellenkezője történt és ez idézi elő azután azt, hogy akkor, amikor ezévi július 18-án a munkáscsalád legszűkösebb heti ellátására 67.688.53 koronára volt szükség, addig az asztalos munkabére heti — 27.187.50 ' kőműves munkabére heti — 31.200.— malommunkás munkabére heti — 21.206.—• ' textilmunkás munkabére heti — 15.600.— • vasipari munkás bére heti 26.880.— vegyészeti munkás bére heti14.346.— • férfiszabó munkás bére heti 31.776.—1 . cipészmunkás bére heti 24.089.— koronát tett ki. Amikor azonban a drágaság következtében ez a szükségleti összeg ,julius 26-án 81.164.64 koronára, július 28-án 95.277 koronára emelkedett, a munkabérek, egy szakmát kivéve, ugyanazok maradtak. Ezzel szemben azt látjuk, hogy Németországban, akkor, amikor a szükséglet ez évi március havában heti 70.852 márka volt, az asztalos munkabére heti 72.720.a a kőműves munkabére heti 76.800.— malommunkás munkabére heti — 68.000.— textilmunkás munkabére heti — 54.048.— vasipari munkás bére heti * 60.720.— vegyészeti munkás bére heti 67.200.—• férfiszabó munkás bére heti • 70.080.— cipészmunkás bére heti 62.976.— márkát ért el, mert ott a német munkást az ország egyenrangú polgárának tekintik, módja van szervezkedésének erejével és szabad szervezkedésével védeni gazdasági érdekeit és maga az állam intézményesen biztosítja azt, hogy a munkás a munkáltatóval egyenlőrangú tárgyalófél lehessen. Arra akarunk még rámutatni, hogy a munkáltatók ridegsége következtében beállott nyomor minden magyar munkásban a kivándorlás vágyát ébreszti föl. Alig van munkás, aki ne foglalkozna a kivándorlás gondolatával és ez alkalommal be is jelentjük — hiszen nem titok —, hogy naponta tömegesen mennek ki az országból az elsőrendű szakmunkások és ma már vannak a szakmák, ahol a kivándorlás következtében elsőrendű szakmunkásokban hiány van. Ez ellen a kivándorlás ellen nem védelem a határzár, az útlevélkényszer, valamint nem riasztja el a kivándorlókat az sem, hogy a fővárosi útlevélosztályban akadályozzák az útlevél megszerzését. Mennek útlevél nélkül. Az utolsó két hónapban a szakszervezeteknél legális elutazásukat 3278-an jelentették be. Ezek nagy része Franciaországba, Romániába, Németországba, Jugoszláviába vándorolt. Csupán bányamunkás 1118 vándorolt ki, cipész 464, vasmunkás 441, famunkás 393 stb. Ez a kivándorlás már pánikszerű menekülést jelent az országból és ezt az egész közgazdasági életre kiható veszedelmet csak ugy lehet megakadályozni, ha abérért dolgozónak az életlehetőséget biztosítjuk. Mindezeket előrebocsátva, kötelességszerűen bejelentjük, hogy a munkáltató érdekeltségek rideg magatartása következtében a munkások körében okozott elkeseredésért a felelősséget a továbbiakban nem viselhetjük. Ez alkalommal nem azt kérjük, hogy a kormány állítsa meg a drágaság növekedését, hanem azt: sürgősen nyújtson módot ahhoz, hogy a munkások a viszonyoknak megfelelő béreket kivívhassák maguknak, hogy mai béreiket a békebeli bérekkel arányba hozhassák és ezért adja meg a munkásoknak a szervezkedés lehetőségét. Tegye lehetővé, hogy szervezett erejükkel — a törvényes kereteken belül — érjék el azokat a béreket, amely mellett kenyeret adhatnak családjuknak, hogy megszerezzék maguknak a létminimumnak megfelelő béreket, azután biztosítani tudják ezeknek a béreknek az értékállandóságát. Ha Nagyméltóságod arra törekszik, hogy az államéletet minden további bonyodalmaktólmegóvja, akkor ettől a kéréstől nem fog elzárkózni és lehetővé teszi, hogy a munkások, kereskedelmi alkalmazottak, magántisztviselők elérjék 1. a létminimumnak megfelelő béreket, 2. a béregyeztető bizottságok intézményesítésével és 3. a bérek indexszerű emelkedésével biztosíttassék a bérek állandó értéke. A szakszervezetekben egyesült munkások elkeseredését ezek teljesítésével ma még lehet levezetni, hogy azonban mit hoz a holnap, a holnapután, amikor a drágulásnak e havi mérete az indexszámokkal is nyilvánosságra kerül, azt nincsen módunkban megállapítani és amennyiben Nagyméltóságod ezt a kérésünket elutasítaná, amit nem merünk föltételezni — ismételjük —, a következményekért felelősséget nem vállalhatunk. Nagyméltóságod sürgős intézkedésében bízva, maradunk teljes tisztelettel a kötelékünkbe tartozó munkásegyesületek és szövetségek megbízásából: a Magyarországi Szakszervezeti Tanács. A miniszterelnök válasza: Gróf Bethlen István miniszterelnök, miután átvette a Szakszervezeti Tanács memorandumát, kijelentette, hogy elismeri, hogy végtelenül nehéz idők járnak a munkásokra, akik a mai súlyos gazdasági viszonyokat ugyancsak megérzik. A nehézségek elhárítása érdekében a kormány hajlandó közreműködni, mert ezúton is arra törekszik, hogy a válságos időkön minél előbb keresztüljusson az ország. Az indexrendszer ellen — mondotta a miniszterelnök — aggályai vannak, mert attól tart, hogy a törvényesített indexrendszer még siettetné a pénz elértéktelenedését. Szerinte, az állam sem fizeti az alkalmazottait, a köztisztviselőket az index-rendszer alapján. Ha azonban a bérek dolgában differenciák merülnek föl a munkáltatók és munkások között, forduljon a munkásság a kereskedelmi miniszterhez, akinek ez az ügykörébe tartozik és a kereskedelmi miniszter igyekszik majd a differenciák kiegyenlítését pártatlanul elősegíteni. Sajnálja — úgymond —, hogy törvényes alapon nem gyakorolhat befolyást a bérek alakulására, mert az a törvényjavaslat, amely béregyeztető bizottságok létesítését is magában foglalja, eddig elé nem kerülhetett tárgyalásra, így tehát a kormány a bérdifferenciák kérdésében csak mint közvetítő léphet föl. Arra kérte a munkásság képviselőit, hogy e nehéz, válságos időkben, amelyeket csak átmenetnek tart, ne fokozzák az elkeseredést, hanem igyekezzenek oly irányban hatni, hogy a munkásság őrizze meg nyugalmát. Walkó Lajos kereskedelmi miniszter szólott ezután. Kijelentette, hogy bérdifferenciák esetén bármikor hajlandó a munkásság rendelkezésére állani, mint ahogy eddig elé is tette. Ő — mondotta — állandó érintkezésben áll a munkáltatók érdekeltségeivel és neki az a tapasztalata, hogy ha nem is fogadják el a munkáltatók az index-rendszert, ha nem is adnak a munkásságnak olyan bérjavítást, amely talán a drágaságnak megfelelne, mégis nagyjából az , áremelkedést megközelítő bérjavítások elöl nem zárkóznak el (!) Továbbra is figyelemmel fogja kisérni azokat a tárgyalásokat, amelyek a pénz elértéktelenedéséből kifolyóan a.A munkások és a munkáltatók között folynak és tőle telhetően hajlandó mindent, megtenni, hogy a bérdifferenciák lehetően simán kiegyenlíttessenek. Peyer Károly elvtárs válaszolt ezután a miniszterelnök és a kereskedelemügyi miniszter beszédére. Kijelentette, hogy a szakszervezetek vezetői tisztában vannak azzal a felelősséggel, amelyet betöltenek, átérzik a nehéz gazdasági helyzetet és csupán a szakszervezeteknek köszönhető, hogy a mai, szinte anarchikus gazdasági viszonyok közepett az iparban egyáltalán lehetséges a termelés. Ha a szakszervezetek nem volnának, akkor a gyárak átalakulnának hadszíntérré, az ipari termelés megszűnne. De az eddigi állapotok tovább nem tarthatók fönn. A drágaság immár olyan arányokat öltött, hogy ezt kizáróan higgadtsággal nem lehet elintézni. Hiszen a leg-több munkás egész napi munkabéréből még elgy negyedkiló húst sem tud vásárolni és hatnapi munkabérét kénytelen odaadni egy kiló zsírért. Ez a békeállapottal szemben, amikor Magyarországon a munkásságnak ugyancsak nem volt rózsás a helyzete, az életszínvonalnak olyan nagyarányú lecsökkenését jelenti, hogy ez előbb-utóbb katasztrófára kell, hogy vezessen. Míg a kisiparban még mindig jobbak a munkabérek, a gyáripar ragaszkodik a 300— 400 koronás órabérhez. A Vasművek és Gépgyárak Egyesületének merev állásfoglalása és bérdiktatúrája egy nagy munkásosztályt érint. És ezzel az egyesülettel szemben minden békítő kísérlet kudarcot vall. Mindezek után újólag fölhívta a kormányt, ne engedje továbbra is, hogy a bérekből és fix fizetésből élő dolgozó társadalom végkép lezülljön vagy pedig egyetlenmenedékét abban lássa, hogy kivándorol az országból. Bethlen miniszterelnök ezután még kijelentette, hogy a bérekre vonatkozóan megfelelő statisztikát kér majd a kereskedelemügyi minisztertől. Hangoztatta, hogy jóakaratúan kívánja kezelni a kérdést és végül kijelentette, hogy a Szakszervezeti Tanács átvett memorandumát át fogja tanulmányozni és az ott fölsorolt kívánságokat mérlegelés tárgyává teszi. Ezzel a miniszterelnök elbúcsúzott a küldöttségtől. Tíz percig szünetelt a munka. Délelőtt, amikor a küldöttséget a miniszter-elnök fogadta, az a hír terjedt el az egész városban, hogy a munkások beszüntették a munkát. A déli órákban a gyárakban, nyomdákban, nagyobb műhelyekben alig egynegyedóráig a munka valóban szünetelt. Ez az egész vonalon végrehajtott munkaszünet azonban csak demonstráció, a munkásság spontán megnyilatkozása volt, amely nem tartott tovább 10—12 percnél. Ez a munkaszünet is bizonyítéka annak, hogy a munkások élénk figyelemmel kísérik az esemé ínyeket és mindent megragadnak, hogy képviselőik föllépését támogassák. Ezt a munkaszünetet a gyomor kényszerítette ki és félő, hogy a gyomor még további lépésekre is ragadtatja magát, ha a bérkérdések mai intézésénél jótékony irányú változások nem fognak történni. A szakszervezeteknek ma még módjukban van a munkások fegyelmezettsége révén a rendet és a békés termelést föntartani és biztosítani, nem lehet azonban tudni, hogy akkor, amikor a tömegek kezdenek a fejük helyett a gyomrukkal gondolkozni, mi fog történni. Július havában a drágaság olyan méretű volt, a bérek vásárlóértéke olyan arányban csökkent, hogy az eddigi rendszer föntartása mellett a munkásság teherbíróképessége föltartóztathatatlanul összeroppanna. NÉPSZAVA 1923. augusztus 1. A Szakszervezeti Tanács a miniszterelnök kijelentéseiről. A Szakszervezeti Tanács kedden délután foglakozott a miniszterelnöknél megjelent küldöttség jelentésével és ebből azt látta, hogy a kormányelnök kijelentései nem voltak őszinték. Őszinte csak az volt, hogy az indextörvényt nem akarja megvalósítani. A Szakszervezeti Tanács már intézkedett, hogy ez ügyben minden szervezet megkapja a megfelelő intézkedést a további tárgyalásokra, amelyek egész héten folytatódnak. A további intézkedésről a szakszervezetek útján értesíteni fogják a munkásokat. Az ülés megállapította, hogy a létminimumért, az állandó értékű bérekért, a béregyeztetésért és az index megvalósításáért továbbra is küzd, mert csak ebben látja a kiutat abból a feneketlen nyomorból, amelybe a munkások a munkáltatók ridegsége, a kormány nemtörődömsége következtében kerültek. Hogy milyen lesz a további küzdelem, azt majd a szervezetek képviselői a tanáccsal közösen fogják megállapítani és már most is fölhívják a munkásokat, hogy türelemmel várják be intézkedéseiket és tárgyalásaikat. el TSSíSíísj&f&sBSacíasa van. — ÉSetteaSáí Scéreaasses áLlapotE. (Sanfrancisco, július 31.) A legújabb közlések szerint Harding állapota aggasztóra fordult. Két szakorvost hívtak hozzá. Attól tartanak, hogy a szívvel kapcsolatos komplikációk állnak be. Harding kaliforniai látogatásának programjáról lemondott. Ennek az elhatározásnak az oka az elnök állapota, amely komolyabb, mint eleinte gondolták. (Sanfrancisco, július 31, 1 óra 15 perc, Reuter.) Harding elnök állapota komoly. Bebizonyult hogy az elnöknek bromeropneumozisa van. Kezelőorvosai, számszerint öten, kijelentik, hogy élethalál kérdéséről van szó, hozzáteszik azonban, hogy a beteg szervezete képessé teszi őt arra, hogy a válságot kiállja. A főorvos kijelentette, hogy ha a beteg a baj első rohamainak ellen tud állni, úgy kiállja a betegséget. (Sanfrancisco, július 31.) A Harding elnök egészségi állapotáról kiadott legutóbbi jelentés azt mondja, hogy az elnök állapota változatlanul komoly és hogy jelei mutatkoznak a tüdő felé való vértolulásnak. (San Francisco, július 31. — Reuter.) Harding elnök a legújabban érkezett hírek szerint kevéssel éjfél után elaludt. Az orvosok ezt jó jelnek tartják.