Népszava, 1924. március (52. évfolyam, 51–75. sz.)
1924-03-01 / 51. szám
korálhatja. Arról nincs intézkedés, hogy mi történik abban az esetben, ha a mezőgazdasági kamara a munkabérek megállapítását nem javasolja. Az bizonyos, hogy a földművelésügyi miniszter utasítása nélkül a munkabérmegállapító bizottságnak nincs jogában a munkabéreiket megállapítani. A múlt év őszén fizetett 2—300 papírkorona- napszám bérekért tehát elsősorban a földmivelésügyi miniszter a felelős. A mezei munkások jelenlegi helyzete ebben a tekintetben még rosszabb, mint a múlt évben. A tótkomlósi munkásoknak a mezőhegyesiuradalomban erre az esztendőre a következőikszemit akarnak fizetni: Elsőőosztályú munkásoknak janine—angusztus hónapokra haponta 8 kg. búzát, másodosztályú munkásoknak 2 kg. buzit. A többi hónapra elsőosztályú munkásoknak 2 kg. másodosztályra munkásoknak 1 kg. búzát. Nem jobbak a szakmány bérek sem. Szénakaszálásért, gyűjtésért, stb. fizetnek holdanként 3 kg. búzát, zabosbükköny kaszálásáért és gyűjtéséért 4 kg. búzát. Répaszedés és tisztításért 100 métermázsa termésig 50 kg. búzát fizetnek. Az aratásért 7.5%-ot, behordásért 1%-ot, cséplésért 8.5%-ot kapnak a munkások. Aszály esetén azonban kötelesek holdanként 60 kg. gabonáért learatni. A kisterenyei (Nógrád megye) földmunkásokat a Solymosi-uradalom csak olyan feltétel mellett akarja aratásra fölfogadni, ha lekötik magukat fejenként 6 katasztrális hold széna lekaszálására és teljes betakarítására. Ezenkívül fejenként félhold répa egész évi munkálatainak az elvégzésére is kötelezni akarja őket. A szénáért holdanként 20 kg. buza, a répamunkáért pedig 1 métermázsa buza és 1 kg. szalonna volna a munkások fizetése. Aki tudja, hogy mennyi munkával jár a hold szénának a kaszálása, szárítása, forgatása, gyűjtése, behordása és kazalba rakása, az tisztában lehet azzal, hogy a holdanként 120 kg. búza ezért a munkáért nem munkabér. Demég több munkát ad a cukorrépa egész évi munkája, kezdve a kapálástól a teljes betakaríításig. Nem más ez, mint leplezett ingyenmunka. A csömendi (Somogy megye) földmunkások írják, hogy az ottani uradalom az aratást a tizedik részért akarja adni, de a munkásoknak semmiféle részesföldet nem ad. Ellenben arraakarja kötelezni aratóit, hogy az összes külső gazdasági munkákat 2000 korona napszám mellett végezzék el Ezekből az adatokból látható, hogy a munkabérmegállapító bizottságoknak akadna elég dolguk, ha akarnák, vagy ha a földmivelésügyi miniszter akarná. Csakhogy, úgy látszik, sem a miniszter úr, sem rá birtokosok nem akarják, hogy a munkabért megállapító bizottságok dolgozzanak. A földmunkásoknak azonban önmaguk iránt való kötelességük volna, ha nagyobb körültekintéssel volnának a szerződéskötéseknél. Ha' nem 'kötnék le magukat 2000 koronás napszám mellett az egész esztendőre. Mert hátha ez év őszén a 2000 korona még a békebeli 4 fillérnek sem felel majd meg. Ezenkívül szükséges volna, ha nagyobb figyelemmel kisérnék a munkabérmegállapító bizottságok tevékenységét, illetve tehetetlenségét s erről időnként értesítenék a Földmunkások Szövetségét Mémm, írta: Kása Lajos. Az író ott ült kényelmesen berendezett, fűtöttdolgozószobájában az Íróasztalnál és gondolkozott. Egy jó novellatémát szeretett volna kiagyalni, mert az írónak már úgy kellett kiagyalni a dolgait, nehéz fáradtsággal. Pedig még csak a 35 felé járt. De fején már alig pár szál haj árválkodott a hajdani, díszes, sűrű, hollófekete hajerdőből, amelyre, fényképét bámulván, álmodozó bakfislányok csak úgy, mint hosszú nyarukban eltikkadt asszonyok szívesen küldöttek egy-egy lágy, sóhajteli csókot. És ma már ott állott, hogy úgyszólván toll-szárrágva tudott csak kierőszakolni magából valamit Ma, amikor már nem kell szerkesztőségeket befutnia reggeltől esteiig, emeletekről le, emeletekre föl, korgó gyomorral, agyon fárasztott izmokkal, rossz, kehes tüdővel. Ma már minden rendben ottlna. Bármely munká-ját, ahogy megírta már el is helyezte annál n apnál, amelyiknek éppen kedvében akart járni. Mert szerette a közönség az író színdús, lüktető menetű elbeszéléseit és versengtek érte a szerkesztők. Sűrűn megtörtént, hogy a lakására küldtek írásaiért, előre megküldve a legmagasabb honoráriumot. De az író ma csak egy akármilyen dolgot semtudott meggyártani, pedig megelégedett volna már a legsilányabb, leggyatrább munkával is, de még témát sem tudott találni hozzá. Mindent megírt már eddig, ami ötlete csak volt valaha. Pedig de bőven volt belőlük egykor: — jutott eszébe — hány éjszakán nem hagyták aludni a különösebbnél különösebb, a nagyszerűbbnél nagyszerűbb témák, ahogy zsongva-bongva tolongtak agyában, egyik a másik után tolult előre, jöttek, mint egy jó, friss zápor tavasszal s követelték az életet Föl kellett kelnie éjszakák kellős közepén, hogy vázlatosan, hirtelen följegyezze őket. Hiába nem akaródzott, mert gelőt fagyasztóan hideg volt a kis padlásszobában és nagyon spórolni kellett, a gyertyával is, amikor olyan vrága volt és olyan bizonytalan volt, hogy holnap vehet-e majd pénzéből legalább akkorácskát, amelyiknél levetkőzhetik lefekvéskor. — Irej, micsoda nevetséges tragédia is az enyém! — gondolta rá és fáradt amaolyra libbent a szája. — Amikor annyi volt az új, eredeti, gyönyörű gondolatom, hogy szinte sok is volt belőle, a kutyának sem kellett. Úgy könyörögtem rá nagyritkán egyet a szerkesztő urakra, pár kegyesen elhullatott koronákért, amik azonban úgy hiányoztak mindig sovány zsebemből!... És ime, most, most egyszerre tíz helyen tudnám kiadatni, amit írok, amit írnék — és nem jut eszembe semmi... Borzasztó! — sóhajtotta és hosszan megcsóválta a fejét. Isten mentsen, hogy most valami kezdő, szegény poetaféle betaláljon kopogni hozzá, protekcióért, avagy akár csak a versei bírálatáért esedezne is ... Künn a téli koraalkony egy-kettőre végigtakarta a várost mocskosszürke lepedőjével. S ahogy sötétedett odakünn, úgy komorodott jobban és jobban odabenn az író arca, amint még mindig ott ült drága, ébenfa íróasztala fölé dőlve, tenyerébe hajtott homlokkal és témát keresett. Már olyan elkeseredetté vált hangulata, hogy kezdett őszinte lenni magához. Pedig az író rém hiú ember volt és inkább szerette gyakorolni másokkal szemben az őszinteséget, néha kíméletlenül, néha már gorombán is. De az illetők sohsem sértődtek meg miatta. Volt, aki nem akart ujjat húzni a híres emberrel: félt, hogy a közvélemény fölháborodva e szentségsértésen, bosszút talál állni rajta. S voltak olyanok is, akik egyenesen büszkék voltak arra, hogy az író keményen megleckéztette őket. Az író tehát még egyre kereste a megváltó témát, de nem találta, így szólott hát őszintén önmagához, miután számot vett róla, hogy senki sincs a közelben. — Új eszmém már nincs... a jobb ötleteket, nem egyszer dolgoztam már föl, különböző változtatásokban... az ideális gondolkozás korszaka elmúlt... a becsületesség, jellemesség és más hasonló szép szavak erejüket vesztették, megbuktak... próbáljuk meg talán ügyesen átforgatva, masszín festékkel újramázolva valakiét másét... mondjuk ,általam ismert, de másoknál ismeretlen külföldi írók munkáit»... Hirtelen abbaszakította és riadtan, nagyon csöndesen, szégyenlősen — halkan mormogta utána: — Igen ám, de... de már ezt is, mind... kimerítettem ... És mozdulatlanul maradt percekig. Amikor a fásultsága engedett kissé, érezte, hogy fáj a feje. Két halántékánál, mintha középkori szorítókkal sajtolták volna a koponyáját Kétségbeesetten fölugrott és kettétörte a tollszárat és dühösen, teljes erővel szórta a falhoz. Aztán gépiesen, hirtelen, kapkodó mozdulatokkal fölragadta a kabátját, le sem csavarta a villanyt és lerohant az utcára. Az utcán elég hideg volt, de az író nagyon kellemesnek találta az időt és egész délutánon át összepréselt tüdejébe mohón nyelte az éles levegőt. Elhatározta, hogy legalább sétálni fog egyet, kimozogja magát és nekiindult, nagy, sietős lépésekkel. A nyolcadik vagy tizedik lépésnél, ahogy szórakozottan, mag elé bámulva loholt, máris nekiment valakinek. Vele ez többször megtörtént, fölpillantott tehát ugy futólag — pardon! — mormogta és tovább akart szaladni, de a másik: bundás, vastag férfi, vörös, pufók arcú, megfogta a karjánál és nem engedte. — Abszervusz, kérlek a lássan, kedves barátom! Hogy, mint vagyunk, kedves művész úr! No, de ilyen véletlen! — harsogta és közben nevetett, hogy rengett az egész tömzsi ember. — Igen, milyen véletlen. .. — makogta zavarodottan az író is. NÉPSZAVA 1924 március 1 A kötelező sportolás nem pótolja a nagyobb falu kenyeret! * * Hiába akarják testedzésre kényszeríteni a maszkásaffiakat, ha a cs&Sgozfissö!85 é s szociális védelmérő» nem gondoskodnak. — Milyen ajándékokat hallap az állam a Lovaregylet pénztáraiba ? — „A testedzés Ürügyével karhatalmat akarnak szertvesni istrafiszörési célokra ?" * * „A bankok, vállalatok, háziurak védelméről gondoskodik a kormány, csak éppen a dolgozó tömegeket nem védi meg a pussfutás veszedelme elől." A nemzetgyűlés pénteken folytatta a testnevelő alapról szóló javaslat tárgyalását, amelyhez pártunk részéről Kéthly Anna, Rothenstein Mór és Várnai Dániel elvtársak szóltak hozzá. Kifejtették pártunk álláspontját a kormánynak úgynevezett testnevelő programjával szemben és rámutattak arra, hogy mielőtt a testnevelést, a sportolást a munkásifjakra nézve kötelezővé tennék, a kormánynak gondoskodnia kellene a dolgozó szülők, az anyák és csecsemők megfelelő szociális védelméről, mert hiszen a mai, a háború és az ellenforradalmi idők következtében borzalmasan leromlott generáció semmiképen sem alkalmas arra, hogy a kormány testnevelő programjának kísérleti nyula legyen. Az érvelések azonban nem használtak és a többség a javaslatot általánosságban és részleteiben is megszavazta. Az elnök napirendi indítványa után Farkas István elvtárs azt javasolta, hogy a nemzetgyűlés szentelje legközelebbi ülését kizáróan a dolgozók legégetőbb problémájának, az értékálló munkabérek és a létminimum kérdésének. Farkas elvtárs hivatkozott arra, hogy a dolgozó tömegek életszínvonala egyre veszedelmesebben sülyed és ma már ott tartunk, hogy a munkások és a fix fizetésből élő egyéb robotosok már a mindennapi kenyerüket sem tudják megszerezni. Ez óriási veszedelmet jelent az országra nézve és a nemzetgyűlésnek, valamint a kormánynak nem lehet sürgősebb feladata, mint annak a megvitatása, hogy milyen eszközökkel lehetne a dolgozó tömegeket, az ország legnagyobb értékét, a munkaerőt a pusztulástól megmenteni. Bethlen miniszterelnök azonban Farkas elvtárs kívánsága fölött azzal tért napirendre, hogy a valorizációs javaslat megvitatása során minden képviselő amúgy is elmondhatja véleményét a drágaságról és a kormány egyébként nem tekinti hivatásának azt, hogy a munkabérek kérdésébe beleavatkozzék. E biztatás után a többség természetesen le is szavazta Farkas elvtárs indítványét. Az ülést 11 év után nyitotta meg Pesthy alelnök. Jelentette, hogy Nagy Vince mandátuma ellen panaszt adtak be, amelyet átteszíetek az állandó igazolóbizottsághoz. (Felkiáltások az ellenzéken: „Kiterrorizált panasz az!") Ezután, harmadszori olvasásban is megszavazták a nemzetiségi kisebbségi nyelveknek a közhivatalokban való kötelező használatáról szóló javaslatot, majd áttértek a testnevelési alapról szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatására. Az első felszólaló Kéthly Anna elvtárs volt. Leromlott testű, kiéhezett munkásifjakat nem lehet sportolásra kényszeríteni! Kéthly Anna: A szociáldemokrata párt szívesen ajánl meg pénzt szociálpolitikai vagy munkásvédelmi célokra, azt a testnevelési programot azonban, amelyet most a kultuszkormány terjesztett elő, nem tartjuk alkalmasnak arra, hogy a kívánt anyagi eszközöket megajánljuk. A kormány ennél a javaslatnál nem volt tekintettel a munkásifjúság életkörülményeire és a javaslat csak arra alkalmas, hogy kiszolgáltassa a munkásifjúságot egy bürokráciának, amely a munkásifjúság problémái iránt semmi miegértéssel nincs. Mi már régen harcolunk a tankötelezettség kiterjesztéséért, ám a szellemi és erkölcsi tankötelezettség 12 éves korig számtalan helyen nincs végrehajtva, tehát nem tudjuk megérteni, miért kell a testnevelési tankötelezettségnek 21 éves korig terjedni . Ha a tankötelezettséget a 12 éves korig a kultuszminiszter beismerése szerint gátló akadályok miatt nem lehetett végrehajtani, akkor ilyen akadályok fokozottan jelentkeznek a testnevelési tankötelezettéség keresztülvitelénél. A szellemi, erkölcsi és testi nevelés nem választhatók el egymástól. Sportot erőszakkal, bürokráciával csinálni, nem lehet (Vanczák János: „A javaslat bele is fog bukni!") A munkásifjúság mai állapotában nem alkalmas arra, hogy vele kényszersportot