Népszava, 1926. március (54. évfolyam, 49–73. sz.)
1926-03-14 / 60. szám
.1926 március 14. NÉPSZAVA Márciusi streissemiéináen min e sfilyedt világ, sele fia Petőfi Sándor megint indexre került. A győrvárosi szociáldemokrata pártszervezet márciusi ünnepélyét a győri rendőrkapitányság vezetője eltiltotta. Az ok: nem engedhető meg, hogy Petőfi Sándornak „A nép nevében" című költeményét „szocialista exponens" szavalja el „az elnyomottnak hirdetett munkásosztály tagjai előtt. Az indok tehát szigorúan zord — és bornírt, mint mindannyiszor máskor, valahányszor Petőfi szellemét egy rendőri indokolás akasztófájára kötötték föl a munkásosztály fogékony lelke elől. Az indokolásban azonban, amint alább olvasható, van némi enyhe engedékenység is. Ha a szociáldemokrata pártszervezet ünnepelni akar, hát ünnepeljen, de csak a katolikus körben... és hallgassa azt, amit a katolikus kör nyújt neki... A tiltó indokolás rövidre fogott kivonatához, amint mondani szokás, egyáltalában nem kell kommentár. Beszél az eleget és eléggé érthetően önmagáért és arról a tipikusan magyar márciusról is, amely a kormányzat lelkiségével párosodott polkcájszellem gyógyíthatatlan tudatlansága miatt annyira nem veszett még a múltba, hogy márciusnak minden fordulóján új erővel ünnepli reneszánszát. Nem az első eset, bizonyára nem is az utolsó, amikor a rendőrcsizma indexre rúgja a nagy dalnokot és nem engedi meg, hogy a munkásosztály előtt ragyogtassa szárnyaló pátoszát. Sok márciust ért meg és ünnepelt már a magyar munkásmozgalom is, de egyszer sem anélkül, hogy az ország valamelyik részében a rendőr ,meg ne gyalázta volna Petőfi Sándort. De amit ez a győri tilalom produkál, az különös és ritka ragadozó valamennyi között. Ez nyíltan megmondja, hogy a munkásosztály elé nem engedi oda Petőfit, nem engedi oda holmi „szocialista exponens" szónoki lelkesedésében, mert attól tart, hogy a magyar nemzet fájdalmának „a munkásosztályra való tendenciózus 70 BIT átvitele" elégületlenséget és elkeseredéstfog fölidézni. Nem szabad a magyar munkásosztálynak még sírni sem, nem szabad éreznie a magyar nemzet fájdalmát sem, mert a rendőr nyugtalan és a rendőr elveszíti minden józanságát, ha a munkásosztály tisztelete és érzékeny fogékonysága a nagy költőt akarja lelkébe ölelni. A győri indokolás nyílt és vakmerő nemzetgyalázás, egyben könnyed bevallása annak az esztétikai és szellemi alacsonyrendűségnek is, amelynek a magyar nép — fájdalom — még mindig védtelenül kiszolgáltatott áldozata. A győri főrendőr is csak azt teszi, amit az elődeitől tanult el és amit már megszokott. A ténykedését pedig úgy indokolja, hogy akaratlanul talán, de mégis ezt az egész úri magyar világot leplezi le és tökéletlen mondatainak tükrében a mi magyar márciusunkat mutatja a maga valóságában. Érdemes leközölni a tilalom indokolásának egész szövegét. Hadd lássa és hadd olvassa mindenki ezt a fényes illusztrációját a magyar konszolidációnak, a magyar kultúrfölénynek és a magyar rendőrszellemnek. Annak a rendőrszellemnek, amely nemcsak Petőfit gyalázza meg, de fütyül a magyar nemzetgyűlésre is, amely egyhangú határozattal mondotta ki, hogy Petőfit cenzúrázni nem szabad. Olvassa mindenki — és értsen belőle. Megokolás: A kérelmet a gyárvárosi szociáldemokrata pártszervezet nevében annak elnöke terjesztette elő, a tervbe vett ünnepély előadói és szereplői mindannyian a szociáldemokrata párt tagjai, egynémelyikük pedig a pártnak exponált vezető egyéniségei. A bemutatott programból pedig meggyőződtem arról, hogy az elszavalandó költemények egy részét a szocialista eszmék közismert híve, a pártnak úgynevezett, házi költője írta, amely költeményekből, állandóan kicseng az elnyomottnak vélt munkásosztály följajdulása és lázongása. A „Lemondani" című Abet-költemény végszavai pedig burkoltan arra hívnak föl, hogy inkább vadul rombolni, rontani kell, mint lemondani. A tárgysorozatban szerepel Petőfi „A nép nevében" című költeménye is. Ez a költemény a megírása idején az egész elnyomott magyar nemzet jogos följajdulása volt az elnyomók ellen és igy annak hazafias és nemzeti fölfogásához és irányához kétség nem férhet. Ennek a " költeni érvnek azonban a szociáldemokrata pártszervezet ünnepélyén szocialista exponymek által az elnyomottnak hirdetett munkásosztály tagjai előtt a mai súlyos gazdasági és politikai helyzetben való nyilvános elszavalása korántsem alkalmas arra, hogy a megélhetés súlyos gondjaival küzdő munkásság lelkületében hazafias és nemzeties érzéseket váltson ki, hanem ellenkezően, a költeményben megszólaltatott magyar német fájdalmának és elnyomatásának a munkásosztályra való tendenciózus átvitele és alkalmazása az elég illetlenség és elkeseredés érzéseit idézné föl. A szabadság ünnepén pedig ilyen hangokat megütni, ily érzület kiváltására törekedni nem egyeztethető össze a márciusi ünnepélyek hazafias és nemzeti irányú céljaival és hangulatával. Minthogy a tényállás szerint az összehívók és az előadók személyét, a várható hallgatóság összetételét, ez a márciusi ünnepély nem annyin hazafias és nemzeti szempontokat tart szem előtt, hanem annak ürügyét fölhasználva, pártpropaganda és agitációs céljait kívánja szolgálni, az ünnepély megtartását be kellett tiltanom. De meg kellett tagadnom az én... edély megadását azért is, mert folyó hó 14-én délután és este több egyesület és szervezet tart hazafias márciusi ünnepélyt, amelyeket korábbi bejelentések alapján már tudomásul vettem. Az egyidőben tartandó ezen ünnepélyeken az ellenőrzés és a közrend biztosítását a rendelkezésre álló létszám mellett megnyugtatható módon nem áll módomban garantálni. E rendelkezésem távolról sem kívánja a pártszervezetet megakadályozni abban, hogy hazafias érzületét nyilvánítsa vagy annak márciusi ünnepély keretében áldozzon, mert a város különböző részeiben ugyanezen időpontban megtartandó, korábban tudomásul vett, kétségtelen hazafias szellemű márciusi ünnepélyek lehetővé tszik, például a katolikus körben, hogy tagja azon megjelenjenek és ünnepelhessenek. Mindezen okoknál fonva az ünnepély megtartására vonatkozó engedélyt meg kellett tagadnom. A birtokon kívüli föllebbezés az ünnepély esetleges megtartása által okozható helyrehozhatatlan erkölcsi hátrány elhárítása céljából az 1901. évi XX. törvénycikk 8. szakaszának B) pontja alapján mondatott ki, amiről értesítendő Böröndi Pál pártszervezeti elnök, győri (Agyugyár-telev 27. I. emelet) lakos. Győr, 1926 március 13. Teller, rendőrfőtanácsos, • rendőrkapitányság vezetői.. . Amennyiben pedig a győrvárosi szociáldemokrata pártszervezet tagjai nem hallhatják Petőfi indexre tett költeményét, olvassák itt,amint következik: Csúnya tél. Be csúnya tél jött. Istenem, Nem biztos senki kincse sem. Kertünkben ordas acsarog S hiába, nem használ a bot. Pap palástja, szüzek szive, Nem maradt tiszta semmi se. Be csúnya tél, be csúnya tél, Ha kutyád vándorútra tér. Ki próféta, jaj, mért vár az? Dalolok torka mért száraz? Be csúnya tél, be csúnya tél, Brávók kezében az acél. A kertben komor fejfa áll, Kürtődön huhog a halál, Be csúnya tél, be csúnya tél. Most minden jó megbújva él. Megdermedt minden, mi zihált, Kihűlt a sziv a mell alatt, Tüzes pálcák perzselik bőrünk S ha fáj, jajdulni sem szabad, Sirni, hogy az élet sűrűsen, Hol hajtott minden tiszta vágy. Vadászni indult az Ember S nem ismerte meg önmagát. Abonyi Gyula. Boldog Ádám forradalma. — írta Somogyi Király. - Pár nap óta nem talált pihenésit. Családi életét, nyugalmát fenyegető veszedelemmel szemben semerre sem látott kiutat. Borzalommal gondolt sógorára, akinek nagy szerencsétlenségéhez éveken át hozzászokott a távolból és mégis, mostanra éledt minden rég elnyomott rémülete. Tudta, hogy nincsen kitérés, be kell fogadnia polgári ízléséhez, nyugodtra rendezett lakásába, amelyet mindig megvédett az élet kellemetlen és csúnya realitásaitól és naprólnapra látnia kell ezt a tobzódó nyomorúságot. Annak idején még ép és egészséges emberként sokszor állt rendelkezésükre sógora, sőt úgy érzete, otthonához is van némi köze. Ő segítette megteremteni. Következetesen visszavisszatérőn sóhajtotta: „Szegény Éva, de kár érte." Igen, kár volt érte az ő szempontjából is. Bus ronccsá vált férje életének megmaradt örömét, vérét is elvitte az a vérömlés. Hiszen sejtették, ez lesz a vége, amióta sógornője szárazbajt kapott. Szegény asszony, ketten éltek munkájából és nem szökött meg a ronccsá vált férje mellől. Igaz, segítették, de mi az a csekélység, amit ő adni tudott. Keresetéből élt maga is. És most itt van nyakán ez a szerencsétlen. Emlékezett rá, hetekig betege volt, amikor először látta hazatérte óta. Azóta is igyekezett minél kevesebbet feléjük menni, nem bírta idegekkel ezt a látványt. És most napról-napra látni fogja, előtte lesz elkerülhetetlenül ez a rém, kocsonyaként remegő, alig emberi alakjával. Most víziós tisztasággal látta maga előtt. Borzalomba került az arca és feje valami ki nem mondott kérdésre látszott folytonos igent inteni. Mi lehet az a kérdés? — cikkezott át agyán, de máris tovább gondolt. Mennyi bajuk, dolguk lesz ezzel a nem is reszkető, de táncoló idegű emberrel, aki még az ágyról sem tud maga leszállni és minden erőlködve indított lépése előrebukó dobbanással vág az ember idegzetébe. És hogy a borzalmak eme orgonája minél kiteljesedettebben zengjen, egyik megürült szemgödrén sötéten és homolúan feszült egy fekete kötés. Most, hogy elkerülhetetlenül az ő gondja lett ez az emberroncs, újra megkísérelt mindent, hogy elhelyezze. Nem boldogult sehogy, bár napok óta talpalt. Szenvedés hosszú és reménytelen éjszakáját érezte közeledni otthona felé ezeknek a tétova és hirtelen lecsapódó idegsokkos léptek nyomán. Máskor célszerű, egyensúlyos gondolatai most egymást hajszolták és eddigi kiegyensúlyozott lelkivilága most cserben hagyta. Lelkének békés, polgári homályába éles és égető fénnyel sugárzott be a szociális pokol egyik láng-kolosszusának egy hozzátévedt sugara. Fogolynak látta magát. Az új gondok orvét érezte nyaka körül és látta magát újra gonddal kölöncösen, mint pályája elején, most, meglett fejjel. Kényér gondos önzése saját terhét sógora szerencsétlenségéhez mérte. Fölröppent agyában a kérdésrakéta, a poklok foszforos kékjével. Mi jogon nyomják őt tíz igába, ő az oka ennek a feneketlen nyomorúságnak? Ő nem oka a háborúnak, ő nem áldotta meg a fegyvereket a politika szószékeiről. Az ostoba, briggező diplomáciához, amely gonoszul agyalta ki ezt a vágóhidat, semmi köze. Ez az állam szerve volt és az az őrült üzem, a háború, az államok üzeme. A veszteségeket őreája ne hárítsák, hiszen a haszonból sem részesülne. Se földje, se tőkéje. Azt segély, amit adnak, szégyen, abból tartsa el ő ezt az emberit? Úgy érzete, hogy szemérmetlenség így fizetni ki az emberi boldogság,e, egészséget, szépséget. Szükségét érezte, hogy ezt elmondja mindenkinek. Most megszűntek a lehetőségek határai előtte. Szemébe mondja: az újság nyilvánosságával a társadalom a magyar, az olasz, a német, a francia -társudatomnak, minden háborús társadalomnak, hogy a sorsokkal nem lehet játszani, a sorsokkal nem szabad játszani. Szerette volna sógorát, ezt a táncoló roncsot, akinek egyetlen megmaradt szeméből őrült félelem lámpázott, a háború szimbólumaként fölmutatni. Emberek, az élet szentség, íme, mivé lett a szentség, vigyázzatok. A széparcú Mars isten vérében a litesz, tüdejében a halál és úgy öleljétek magatokhoz, hogy halált és ennél rosszabbat, nyomorult életet csókol belétek. Ne nézzetek mélyen a szemébe, mert elhagy táncos kedvetek és táncosra döbben minden idege-lek. Az anyáknak meg akarta mondani, hogy fia ítéletét, leányaik egészségét féltsék és az apák meg akarta kérni, hogy mondják el fiaiknak. Mátép nevében. Még kér a nép, most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad? Nem hallottátok Rózsa György hitét? Izzó vas trónon öt elégetétek, De szellemét a tüz nem égeté meg. Mert az maga tüz, ugy vigyázzatok: Ismét pusztíthat e láng rajtatok! 3