Népszava, 1927. november (55. évfolyam, 248–272. sz.)

1927-11-08 / 253. szám

8 Tömegével érkeztek a küldöttségek koszorúi, de ekkorra a rend már teljesen fölbomlott, minden az előzetes program mellőzésével tör­tént. A koszorúk elhelyezése már a legteljesebb kavarodásbem történt, amelyet az ünnepségről távozóik elrobogása keltett a téren. Nemsokára kitisztult a tér és ezután már csak a szoborra kiváncsi meg nemhívottak csoportjai voltak itt láthatók, akik eljöttek, hogy megnéz­zék a legújabb budapesti szobrot, Kossuth L­ajos szobrát. Három röjjülögsip a Kossziló-szobor fölött. A Magyar Légiforgalmi Részvénytársaság három Folsker-repül­őgépet bocsátott a fővá­rosi lapok munkatársai rendelkezésére, hogy a Kossuth-szobor leleplezési ünnepét a magas­ból madártávlatból is megszemlélhessék. Az egyik ily­en aeroplánon, amelyet Maier József százados vezetett, a Népszava munkatársa is­fölröpült. Negyed 12 órakor indult el a mátyás­földi repülőtérről mind a három repü­lőgép, amelyek azután egymást követve, 600—1000 mé­ter magasságban jó félóráig ott kóvályogtak a Kossuth-szobor, illetve a parlament előtti térség fölött. Az egyik repülőgépnek közben motordefektusa támadt és ez kénytelen volt néhány körrepülés után a Vérmezőn leszállni. A másik két repü­lőgép 12 óra előtt visszaszállt a mátyásföldi állomásra. 4 „A Kossuth-szobornál a Hmna KSH bontása tervszerűen történt!" - Mire ad pénzt a nép zsebéisel a sreakció és mire nem ad? - A főváros Kfzzgyűl­ése. A főváros törvényhatósági bizottsága hétfőn délután folytatta az 1928. évi költségvetés tár­gyalását. Napirend előtt szóba kerültek azok a furcsa, kísérőjelenségek, amelyek, amint a föl­szólalók megjegyezték, a kormány és a kor­mánypárt kortestribünjévé tették a Kossuth­szobor leleplező ünnepségét. Az ünnepségen, de a sajtóban és a közvéleményben is sok szó esett arról, hogy a katolikus püspöki kar távoltar­totta magát. Azt hozták föl kifogásul az érde­keltek, hogy nem kaptak meghívót, ezért nem mentek el. Kiderült illetékes nyilatkozatból, hogy a püspököket igenis meghívták. S hosszas vita volt egyébként a költségvetés tárgyalása kapcsán a kegyúri és egyéb vallás­ügyi kiadásoknál. Elvtársaink kimutatták, hogy míg a békeidőben, 1913-ban a főváros vallásügyi kiadásai 1,928.000 pengőre rúgtak, addig a jövő költségvetési évben ez a súlyos teher közel 4.000.000 pengőre emelkedik. Ami­kor elvtársaink a nyomorgó gyermekek és a kórház nélkül sínylődő tüdőbetegek fölkarolását követelték, sürgették az iskolák és a napközi otthonok szaporítását, a reakció képviselői azt hajtogatták, hogy nem kenyér és egészség kell elsősorban a szegény nyomorgó embernek, ha­nem templom. Elvtársaink megállapították,, hogy nem a keresztény hit elmélyítése, hanem a­ kapitalista osztályuralom erősítése a dolgozó osztályok fölött: ez húzódik meg a kapitalista pártok „valláserkölcsi" jelszavaiban. EISSKSSFSSI, imm pártnak helyesen maradt el a Kossutta-szeker leleplezd ünnepélyétől. Napirend előtt Sipőc­z polgármester a többi között beszámolt a­ Kossuth-szobor leleplező ünnepségéről. Ezzel kapcsolatban fölszólalt Nagy Vince és megdöbbenését fejezte ki afölött, hogy a hivatalos program ellenére Budapest és a vidék népének megbízottait egyszerűen megakadályozták abban, hogy megfelelő módon Kossuth szobrához járulhas­sanak. Azután, hogy a kormány, a külföldi vendégek és a kormánypártok küldöttei le­tették koszorújukat, a rend átmenet nélkül föl­bomlott és a küldöttségek összekuszálódva dobálták koszorúikat a szobor lábaihoz. Nem a közönség fegyelmezetlenségén for­dult meg ez,­­ a­ rend fölbontása terv­szerűen történt. (Nagy zaj.) A kormánypártok szónokai szóhoz juthattak és fölbomlott a rend, mielőtt a parlamenti és a­­ vallásügyi kiadások tételénél egyik pol­gári fölszólaló a szociáldemokratákkal szemben azt fejtegette, hogy ő nem tekinti magánügy­nek a vallásos érzést, amiből azt a következ­tetést vonta le, hogy a zsidó felekezeteket is bőségesebben segélyezze a főváros, mint eddig. Sterbinszky Lipót elvtárs megjegyezte, hogy az egyes egyházakról a hozzájuk tartozó hívők kell, hogy gondoskodjanak. Egyébként­— úgy­mond — katolikus szempontból sem helyes, hogy a fővárost, mint kegyuraságot annyira kihasználják. A közgyűlés az elmúlt években engedélyezte a katolikus egyházközségek meg­alakulását, ezek az egyházközségek a hívektől egyházi adó címén már kezdetben is óriási összegeket hajtottak be. A rendelkezésre álló adatok szerint az 1925. évi egyházi adókövetelést 1926-ban több mint 86-kal emelték, 1927-ben pe­dig a múlt esztendei adóösszeget legalább is megint a duplájára emelték föl. Itt te­hát mérhetetlen nagy egyházi adójövedel­mekről van szó, az egyházközségek ne jöjjenek újabb követe­lésekkel a fővároshoz, hanem fizessék szükség­leteiket a beszedett adókból. Különböző téte­leknek részben vagy egészben való törlését javasolta annak hangsúlyozásával, hogy nem parlamenten kívüli ellenzéki pártok program­szerűen a szoborhoz járulhattak volna. Még Apponyi beszélt, amikor egyik rendőrfelügyelő közölte szólóval, hogy a hivatalos programot elejtették és a­ koszorúkat ki-ki olyan sorrend­ben rakja le, ahogy tudja... (Nagy zaj.) Ahol Albrecht főherceg szóhoz juthatott, ott nem szabadott volna elütni a vidékről följött sok­száz Kossuth-párti parasztot sem a program­ban biztosított jogától. (Nagy zaj. — Közbekiál­tások: „Mit kerestek ott­­ a Habsburgok?!") Elütötték őket azok javára, akik mindig szembenálltak Kossuthtal. Igazat kénytelen adni szóló a szociáldemo­krata pártnak, hogy az helyesebben látta az ünnepség belső rugóit és fejleményeit, mint a baloldali ellenzéki pártok. Az ő sejtésük volt az igazabb, amikor nem akartak együtt ünnepelni a kormánypártokkal, mert azok az ünnepséget kortescélokra szánták. A kormánypárti szónok mondotta: ..Kossuth Lajos, jöjjön el a te országod!" Ugyanannak a kormánypártnak a szónoka, amely pártnak a kormánya teljes hatalommal a kezében 21 óra alatt meg­valósíthatná Kossuth elveit, ha akarná. (Hosszantartó taps a baloldalon.) Szóvátette még Nagy Vince azt a föltűnő tényt is, hogy a­­katolikus püspöki kar nem jelent meg az ünnepségen. (Közbekiáltások: „Mert­­Kossuth luteránusi volt!") Kérdi, igaz-e, hogy a főváros nem hívta meg e püspököket? (Közbe­kiáltás: „Kossuth a papi vagyont szekulari­zálni marta! Ez a baj! ) " Fölszólalt még Bródy Ernő, aki ugyancsak az ellenzék kiszorítását tette szóvá. (Közbekiál­tások: „Császári és királyi lakájok sajátították ki Kossuthot!" — „Nekik Albrecht is kell, Kossuth is kell!" — „Föl kellett volna olvasni a decemberi nyilatkozatot!") Azokat szorítot­ták ki — mondotta Bródy —, akik ma is a vértanú­ Kossuth eszméit képviselik. Lipőcz polgármester, majd Liber Endre ta­nácsnok válaszoltak a felszólalásokra. Elmon­dotta Liber, miként történt a program föl­for­gatása. A kormánypárt vezető egyéniségei Platthy György, majd Rubinek István követel­ték, hogy a kormánypártok programon kívül kerüljenek sorra. Ennek nyomán bomlott föl a rend. (Közbekiáltások: „Puccs történt!") A to­vábbiakban kijelentette Liber tanácsnok, hogy a katolikus egyház püspökeit igenis meghívták Fölsorolt néhány katolikus papot, akik az ün­nepélyen ott voltak, koszorút „nyilván azért nem tettek le, mert erről a meghívóban nem volt szó..." (Zajos derültség a baloldalon. — Közbekiáltás: „Szóval a püspök urak nem mentek el!") Nagy Vince és Bródy Ernő viszon­válaszai után tértek át ekkor a napirendre, lehet kétszeresen megadóztatni a polgárságot, egyszer egyházi adó címén, egyszer pedig egyházi célokra politikai adók címén. Bechtler Péter elvtárs megállapította, hogy az a takarékosság, amelyet a polgármester sürgetett, a kegyúri és egyházi kiadások téte­leinél nem jelentkezik. Ellenkezően, a kiadá­sok emelkednek a szociális kötelezettségek rovására. Számszerűen ismerteti a főváros egyházi kiadásainak emelkedését és megálla­pítja, hogy ugyanakkor nem jut iskolaépítke­zésre, nem jutott egyetlen fillér népfürdőre és nem találtak 15.000 pengőre fedezetet, amikor strandfürdő építkezéséről volt szó. Nincs szük­ség a plébániák újabb szaporítására. (Közbe­kiáltás: „Gyermekvédelemre van szükség első­sorban!") Tiltakozik, mint református az ellen, hogy kegyurasági kiadások címén más vallási célokra megadóztassák. Az egyházak tartsák el önmagukat és ne vonják el a költségeket a többi között az elaggot munkások ellátásától. Blaskó Artúr elvtárs kimutatta, hogy amíg­ 1913-ban a főváros egyházi kiadásai 1.928.000 pengőre rúgtak, addig a jövő évre ezek a költ­ségek közel 4.000.000 pengőre emelkednek, tehát közel a kétszeresére a békeköltségeknek. Ugyanakkor, amikor nincs kórháza a tuber­kulótikus betegek számára és semmi sem tör­ténik a nemi betegségek és az alkoholizmus elhárítása érdekében. A fővárosi vallásügyi kiadások c­imén most már óriási luxuskiadások­kal is terhelik. Így a templomi énekkarok kiadásai a békeévek óta több mint SOOVa-kal emelkedtek. A káplántartási költségek kapcsán megemlítette Blaskó, hogy amíg az egyházfejedelmek horribilis jöve­delmeket élveznek, addig az alsó papság nyomorog. Ez azonban — úgymond — nem a főváros dolga, hanem az egyházé és a főváros nem vehet terheket magára csak azért, hogy az egyházfejedelm­ek nagy jövedelmei ne szenvedjenek csorbát. Ugyancsak több tétel törlését javasolta. Né­meth János elvtárs hasonlóképen többrendbeli egyházi kiadási tétel ellen szólalt föl. Petrovácz Gyula a kereszténypárt részéről védelmébe vette ezeket a vallásügyi kiadáso­kat, azt vitatván, hogy a költségvetés 1%-át teszik „csupán" a vallásügyi kiadások, ame­lyek a békében ennek többszörösét tették. (Közbekiáltások: „A 150 milliónak a 4 millió nem 1%-a!") Az egyházi kiadásokra Petrovácz szerint szükség van, mert „nem a gazdag em­ber, a vallásos szegény ember a boldog". (Közbekiáltások. ..Lemond a vagyonáról?" „Cserél egy szegény munkással?") Farkas István elvtárs válaszolt Petrovácz­nak. Kifejtette, hogy a szociáldemokrácia nem a vallással fordul szembe, amikor a vallást magánügynek nyilvánítja. Ellenkezően, azok sértik a vallást, a kereszténység tulajdonkénei értelmét, akik azt bele­viszik a politikába, ami által a vallást és annak intézményeit hatalmi eszközökké teszik a dolgozókat elnyomó és kizsák­mányoló kapitalizmus kezében. (Nagy zaj.) A vallás akkor erős, ha önként fakad a telkek­ből és a hívők önként áldoznak felekezetükért. A modern kultúrembernek, nemcsak a szociál­demokratáknak, a modern polgárságnak is az a követelése, hogy a lelkiismeret és a kutatás szabadságát biztosítani kell mindenki számára, amit viszont csak a szociáldemokrata álláspont tesz lehetővé. (Taps a szociáldemokratáknál.) Körmöczi Zoltán demokrata csatlakozott — Petrovácz álláspontjához, fintorára nincsen pénz. A közoktatásügyi tételek kapcsán Bánóczi László elvtárs kifejtette, hogy az iskolaépítke­zés nem tart lépést a város fejlődésével. Kép­telenség, hogy télen, sötétben kilométereket legyenek kénytelenek gyalogolni apró gyere­kek az­­iskolától hazáig. A tanügyi " választás­ok "bebizonyították, hogy a mostani rendszer az iskolákban és az iskolákkal politizál. Gondos­kodni kell a tanerők anyagi függetlenségéről, t­.­vábbá gondoskodni kell a továbbképzésükről is. .Ja­vasolt a pedagógiai folyóirat kiadását erre a célra. Javasolta pályaválasztási tanácsadó fölállítását. Végül a nuim­isk­urtes polgári iskolai tanulók be­h­atási dijának elengedéséd. Dr. Krizs Árpád kereszténypárti kifogásolta, hogy 10—12 éves tanítókat szorítottak le pro­tekcióval az első jelölési helyekről. (Közbe­kiáltások a­ baloldalon: „A többség buktatta meg őket!") Lázár Miklós javasolta, hogy az igazgatói megbízásoknál a hadviselteket ve­gyék elsősorban figyelembe, továbbá, hogy évente kétszer tartsanak tanügyi választást. Stern Szeréna elvtárs a fővárosi iskolák tan­könyveivel foglalkozott. Olyan tankönyv nyerte el a pályadíjat, amely nem a fővárosi gyermek igényeihez alkalmazkodik. Az egyik könyv „kis nyúlról" beszél és a magyarázó kép­­ macskát ábrázol. (Derültség.) A tankönyv ára egyszerűen megfizethetet­len. Ugyanakkor a szegény gyermekek ingyenes tankönyveire fölvett összegből 10.0­10 pengőt töröltek. (Nagy zaj. — Közbe-­ kiáltások: „Kellett a jezsuitáknak!") A polgári-iskolai tankönyvek ára­ ennél is sok­kal magasabb. Legalább a tandíjmentes gyer­mekek kapjanak ingyen tankönyveket. Erre a célra 50.000 pengőt javasolt. Sürgette a nap­közi otthonok foglalkoztatási terveit, a perifé­riákon a napközi otthonok kiterjesztését pol­gári iskolákra is, az iskolai fürdők üzembe­helyezését. Javasolta a nyaraltatandó gyerme­kek létszámának 15.000-re való fölemelését. Az iskolanővérek intézményének rendezését sür­gette. Javasolta, indítson a tanács vizsgálatot, hogy a szabályok megsértésével mint létesít­hetett a Központi Tejcsarnok nagy istállótele­pet a Peterdy­ utcai iskola tőszomszédságában. Javasolta az istállótelep kilakoltatását. Kiss Menyhért javasolta, utasítsa a tanács az iskolaigazgatókat, hogy az új tankönyvek bevezetésénél ne a kiadók üzleti érdekeit tart­sák szem előtt. Farkas Zoltán elvtárs szóvá­tette a Ceglédi-út és a Kolozsvári-út iskola­hiányát. Kifogásolta, hogy Kőbányán a fiu polgári iskola még mindig bazakban foglal helyet. Javasolta, hogy a X. kerületben a városi kislakásokkal kapcsolatban építsék föl az elemi iskolát. Lévai Sándor elvtárs az Aréna­ út 16. szám alatti iskola lehetetlen álla­potával foglalkozott és annak sürgős tataro­zását követelte. Bechtler Péter elvtárs a Far­kasréten és a Bécsi-út kü­lső részén iskolaépi- kétszeres megadóztatás egy­­ázi célokra. MESS 1927 november 8.

Next