Népszava, 1927. december (55. évfolyam, 273–297. sz.)
1927-12-01 / 273. szám
1927 december 1. NÉPSZAVA 3 „Ha van valami, ami ennek a cellenek megrecstelenítését jelenti, akkor a rendőrség eljárása az..." A büntetőnovella szocialista bírálata. A rendőrségi tolvízisió borzalmai a képviselőház előtt - A „kommunista per" féjlelmeinek dokumentumai. A képviselőház szerdai ülését 3 mill órakor nyitotta meg Zsitvay elnök. A képviselőház azonnal rátért a napirenden levő büntetőnovella általános tárgyalásának folytatására. Györki Imre elvtárs beszédének bevezető részében rámutatott arra a tendenciára, amely a büntetőjogi alkotásoknál a szabadságjogok terén mindinkább megszorító intézkedésekben nyer kifejezést. A magyar közvélemény — folytatta aztán — joggal várta és remélte, hogy nyolc évvel a világháború lezajlása és a forradalmak befejezése után elérkezettnek tartja a miniszter és a kormány az időt arra, hogy megszünteti a kivételes hatalomra épített jogalkotást. (Vajon helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nem tudok semmiféle komoly okot találni arra, hogy nyolc évvel a háború és a forradalmak lezajlása után még mindig föntartandóknak látják-e a kivételes, háborús állapotra vonatkozó rendelkezéseket. Kérdezem, kik ellen visel háborút a kormány, hacsak nem az ország dolgozó lakossága ellen. (Peyer Károly: „Zsidók ellen visel háborút! " — Propper Sándor: „És a proletárok ellen!") De ha ez a szempont vezeti a kormányt, tessék ezt komolyan beismerni és ennek következményeit levonni. A közelmúlt napokban láttuk azon brutalitásokat, amelyeket az egyetem falain belül elkövettek és láttuk azt is, hogy ezekkel szemben a kormány egyáltalában nem kíván élni azokkal a rendelkezésekkel, amelyeket a büntetőtörvénykönyv az ilyen cselekményekre vonatkozóan előír. Ezzel szemben pedig látjuk, hogy milyen szigorral járnak el hasonló jelenségekkel szemben, ha ezek a munkások között fordulnak elő. Az egyik egyetemi tanár, aki az ifjúság vezére, találta ki az eltanácsolók módszerét. A munkások, amikor sztrájktörővel vagy nem szervezett munkással állanak szemben, akitől életbevágóan fontos érdekeiket féltik, szintén az eltanácsolás módszerét alkalmazzák. Ezek ellen a munkások ellen azonban az ügyészség mindjárt megindítja a büntető eljárást. Elvárhattuk volna a minisztertől, hogy a sajtószabadságot korlátozó intézkedéseket leépítse. A bíróságok tehermentesítése szempontjából pedig feltétlenül helyes intézkedés lett volna, ha a miniszter az esküdtbíráskodást újra helyreállítja A bíróságot mentesíteni kell a politikai pörök légiójától. Alig van olyan hét, hogy a bíróságok, amelyekre igazán nem lehet azt mondani, hogy teljesen mentesek bizonyos politikai elfogultságtól,ne hozzanak olyan ítéletet, amellyel valahogyan jóvá igyekszenek tenni azokat az ítéleteket, amelyeket, 1919-ben, 1920-ban és 1921-ben Surgoth Gyula és az egyéb Surgothok hoztak. Hét-, meg tízévi börtönbüntetésre elítélt emberekről megállapítják az újonnan hozott ítéletek, hogy eljárásuk a kommün alatt korrekt volt. Azonban mi történik ezekkel az exisztenciákkal? Tönkretette őket az akkori felületes bírói eljárás, tönkretették őket az akkor lelkiismeretlenül eljáró bírák. (Az elnök rendreutasítja Györki elvtársat azzal, hogy ne általánosítson.) Szükséges, hogy ezeket az ügyeket hivatalból revízió alá vegyék és fölülvizsgálják. Én már nem tudom, hány ízben interveniáltam, hangoztattam és eljártam Farkas Antalnak, a Népszava egyik munkatársának ügyében. Rámutattam annak a lehetetlenségére, hogy azért, mert a péceli direktórium tagja volt, lázadás bűntettével vádolják. Elképzelhetetlen, hogy akadjon Magyarországon olyan bíróság, amely őt ebben a deliktumban bűnösnek mondaná ki. Nem tudom tehát belátni, miért nem revidiálják az idevonatkozó intézkedést, miért kell föntartani úgy ellene, mint sok más hasonló ügyben mások ellen a tarthatatlan vádat? Szüntessék meg azt a gyakorlatot, hogy az ideiglenes államfő tekintélyét berúgott kocsisokkal és napszámosokkal szemben állandóan megvédeni akarják. Ezek duzzasztják föl tulajdonképen a bíróság restanciáját. Csak a tegnap este történt esetre hívom föl a figyelmet. Tegnap este a Népszava szerkesztősége, kiadóhivatala és könyvkereskedése előtt munkások tüntetést rendeztek abból az alkalomból, hogy tegnap volt három esztendeje a Népszava utcai terjesztése megtiltásának. Mindenki tudja, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt élesen szemben áll a kommunista párttal és ugyanakkor odaáll a magyar államrendőrség és kiad éjszaka egy hivatalos kommünikét, amelyben azt mondja, hogy szükségessé vált 38 embernek az őrizetbevétele, „mert ezek a proletárdiktatúrát éltették". (Propper Sándor: „Lehet, hogy a detektívek éltették!") Ne a bosszú, ne az előléptetés reménye és ne az előléptetéstől való elütés veszedelme vezesse az eljáró közegeket ezeknek az ügyeknek az intézésében. A novella indokolásában olvassuk, hogy a bűncselekmények az utóbbi időben tömegesen megszaporodtak. Ez a beismerés a legsúlyosabb kritikája a kormány működésének. Ebben az országban 8 év óta nem hallunk mást, mint az erkölcsök megjavításáról szóló prédikációkat és nem látunk egyebet, mint az erkölcsök megjavítása címén való reakciós intézkedéseket. Ugyanakkor azonban az erkölcsök megjavítása helyett azt az eredményt érik el, amelyet most a javaslat indokolásában újabb reakciós intézkedés ürügyéül akarnak fölhasználni. A különböző fogházakban, börtönökben és fegyházakban egészen más publikumot találunk, mint békeidőben. Országos főkapitány, herceg, volt miniszter, miniszteri tanácsos, egész csomó közéleti kiválóság van állandóan ott. Ez a kormányzat nyolcéves működésével odáig juttatta a közállapotokat és közerkölcsöket, hogy a bűncselekményeknek nagy tömegét átvitték olyan társadalmi osztályra, amelynek tagjai eddig bűncselekményeket nem követtek el. Ez a következménye annak, hogy 19211-től 1922-ig valósággal hivatalból melengették a bűncselekményeket, hogy akkor szabadon lehetett elkövetni rablást, gyilkosságot és más bűnöket, csak hazafias műzbe kellett azokat öltöztetni. (Esztergályos János: „Lásd Kmetty Károlyt ésatöbbit!") Ez juttatta állapotainkat oda, ahol ma tartunk. A büntetésnek pénzzel való megváltása megfosztja a bíráskodást az igazságszolgáltatás jellegétől és egyszerűen jogkimérő hivatallá teszi a törvényszékeket. Az újabb időkben a szabadságvesztésnek törvénytől előirott módjai is teljesen elsikkadtak. Újságírókat, tehát nem közönséges gonosztevőket megvasalva és megkötözve szállítanak a fogházba. (Pesthy igazságügyminiszter. ..Ki volt ez?) Schöner Dezső, a Népszava munkatársa, (Váry Albert előadó. ..Lehet, hogy fegyelmije volt!" — Propper Sándor: „Semmi fegyelmije nem volt!") Semmi fegyelmije nem volt, egyszerűen csak három hónapra volt elitélve és ezért kivitték a gyűjtőbe. A gyakorlatban teljesen megszüntették a fegyház, börtön és fogház között való disztinkciót. (Propper Sándor: „A poloskák száma is egyformán sok!") Ezután részletesen rámutatott a javaslatban stipulált dologház intézményének céltalanságára és kivihetetlenségére, a patronázs intézményének elhanyagolására, majd szóvátette azt az emberiesség ellen való és céltalan gyakorlatot, hogy a politikai cselekmények címén elítélteket kiszabadulásuk után toloncházba viszik az úgynevezett közigazgatási eljárás lefolytatása végett. Rámutatott börtöneink tarthatatlan állapotára és arra, hogy teljesen elhanyagolt az az elszendű kérdés, hogy miképen vezessék le a fiatalkorúakra vonatkozó büntetéseket. Az igazságügyminiszternek bele kell nyúlnia abba a darázsfészekbe, amelyet a rendőrség előtt lefolyó eljárásnak neveznek. Ami a rendőrségnél történik, a belügyminiszter hatáskörébe tartozik. Azonban igazságügyi vonatkozású kérdésekről van itt szó és az igazságügyminiszter nem zárkózhatik el az elől, hogy rendet teremtsen ebben a kérdésben. A vádlottak kivétel nélkül arról panaszkodnak, hogy a rendőrségen és a csendőrségen a legkíméletlenebb veréssel veszik ki belőlük a vallomást. És amikor ezek a vallomások elhangzanak, az igazságügyi hatóságok semmi jelét nem mutatják annak, hogy a tudomásukra jutott bűncselekmények megtorlásáról valamikében gondoskodni akarnának. Ezt a gyakorlatot váltotta ki büntető igazságszolgáltatásunknak az a leegyszerűsítése, amely abban az esetben, ha a vádlott vagy terhelt beismeri a nyomozati hatóság részéről megállapított tényállást, lehetővé teszi a vizsgálat mellőzését. Amikor az erzsébetvárosi és a csongrádi bombamerénylők ügyét tárgyalták, akkor elfogadták a nyomozati hatóságok közeges brutalitásával való védekezését a vádlottaknak, de nem fogadják el akkor, amikor a másik oldalon szocialista és kommunista vádlottak védekeznek csendőri, meg rendőri brutalitással. A legutóbbi úgynevezett kommunista per tárgyalása alkalmával történt, hogy egyes jobbindulatú rendőrök egymás közt beszélgetve elszörnyültödtek azon, hogy a bíróság előtt tanúvallomást tett rendőrtisztviselő eskü alatt tagadta le a megtörtént tényeket. És erre nem a rendőrtisztek ellen, hanem a jobbérzésüktől sugali rendőrök ellen indítottak eljárást. Hamis bizonyítékok szerzésében a rendőrség maga koholt bűncselekményeket, maga táplál és termeli ki azokat a bűncselekményeket, amelyekről a vádhatóság képviselőte nagyhangon iüirdeti, hogy ezek ellen küzd Magyarország és hogy ezek ellen küzdve, mentssik meg mi magyarok Európát a bolsevizmus rémétől. A legutóbbi úgynevezett Szántó-féle kommunista pertben elkövetett rendőrségi okirathamisításra vonatkozó bizonyítékaimat ezennel az igazságügyminiszter kezébe teszem le. Ezek a bizonyítékok alkalmasak arra, hogy büntető eljárás meginduljon. Azonban az eljárás megindítása helyett előléptetésben részegültek a bűncselekmény elkövetői. A legújabb kommunista ügyben letartóztatott vádlottak között volt egy Rubin Ede nevű szabósegéd. Ezt a Rubin Edét a rendőrségen éppen olyan bánásmódban részesítették, mint a többi vádlottt, a legsúlyosabb brutalitásokkal igyekeztek belőle valótlan adatokat kiszedni. Minthogy távolról sem volt elég bizonyítéka a rendőrségnek, amellyel igazolhatta volna 50 ember letartóztatását, hogy most már valahogyan igazolja a maga brutális eljárását és igazolja, hogy mennyire szükség van a drága pénzen föntartott politikai rendészetre, mindenáron igyekeztek adatokat kicsikarni, hogy ez alátámassza eljárásukat. És ennek az érdekében ezt a szerencsétlen embert tettlegességgel, veréssel, kínzással, minden módon való preparálással arra bírták rá, hogy fölálljon és ebben a kommunista ügyben éppen úgy, mint ahogy a tiszaeszlári perben Scharf Móric tette, ő is vállalja, hogy egyes letartóztatott emberekkel szemben valótlan tényeket fog vallani, amely valótlan tények a rendőrség szájaizének megfelelnek. Tisztán a rendőrség inspirációja és utasítása alapján előzetes megkínzatása után vállalkozott erre és olyan embereknek, akiket egyáltalában nem ismert, akikről halvány sejtelme sem volt, hogy voltak-e külföldön, egyszerűen a szemükbe mondta, hogy emlékszik és tudja, hogy Bécsben, Berlinben jártak agitátorképző iskolába. És hogy ez nem tisztán magának a rendőrségnek közegeire vonatkozik, hanem, hogy ebbe a fertőbe az ügyészség tagjait is bevonták, arra nézve bizonyságul szolgál egy közjegyzői nyilatkozat, amelyet később ugyanaz az ember adott ki. Ebben a közjegyzői okiratban — amelyet Györki Imre elvtárs fölolvasott — Bubin Ede részletesen elmondja, mikénen állapodott meg Zdeborszky detektívfőfelügyelő Miskolczy ügyésszel abban, hogy őt, Bubint harmadmagával visszaviszik a rendőrségre, elmondja a hamis útlevél, majd megszöktetése történetét, végül pedig azt, miképen bérelték föl arra, hogy kémkedjék a külföldi kommunisták között és tegyen jelentést a budapesti rendőrségnek észleleteiről. Ez az eljárás — folytatta. Györki elvtárs — teljesen egyezik azzal, amit az Esküdt-perben láttunk, amikor a vádlottat el akarták utaztatni és amit láttunk Zákány képviselő esetében, akit Amerikába utaztattak el. Ezek a jámbor dolgok napirenden vannak. Hogy a miniszternek megkönnyítsem a nyomozást és a büntető eljárás megindítását, benyújtom annak az útlevélnek fényképmásolatát és az egyéb bizonyítékokat, amelyeket Rubin Edének állított ki a rendőrség. Még az útlevélkiállítási illetékeket is a rendőrség fizette. (Peidl Gyula: „Milyen nagylelkűség!") Györki elvtárs ezután fölolvasta azt a jelentést, amelyet azok a detektívek tettek, akik Rubin Edét a vasúthoz kísérték és akiktől ez a jelentés szerint „megszökött". A jelentés szerint Rubin Ede március 14-én reggel 8 órakor szökött meg a jelentést tevő Heim Péter és Szánthó Lajos detektívektől. Kiderül azonban az útlevél lepecsételéséből, hogy ez a Bubin-Bössler már március 13-án hagyta el az ország területét és lépett át a határon. (Peidl Gyula: J ezt csak nem hamisíthatta Bubin!) Azt is meg kell mondanom, hogy a rendőrségnek az az eljárása, hogy hamis útlevelekkel operál, szintén nem ül előttünk, hiszen nagyon jól emlékszünk arra, hogy Hetényi főkapitányhelyettes valósággal nagyban gyártatta a hamis útleveleket akkor, amikor a hamis frankot terjesztők részére állíttatott ki útleveleket. („Úgy van! " „Úgy van!" — a szélsőbalodalon.) Ezzel szemben egyetlen intézkedése nincs az igazságügyi hatóságnak, amely ezt a barbár, ezt az aljas, ezt a gonosz gyakorlatát a budapesti rendőrségnek megszüntetné. (Az elnök rendreutasítja Györki elvtársat. — Propper Sándor: „Igaza van, ez a legkevesebb, amit mondhatott." — Az elnök Propper elvtársat rendreutasítja. — Propper Sándor: „Nem jogállamba való dolgok ezek.") Nem lehet ezt jólélekkel tűrni, mert ha van valami, ami ennek a nemzetnek megbecstelenítését jelenti, akkor a rendőrség