Népszava, 1928. október (56. évfolyam, 223–248. sz.)
1928-10-02 / 223. szám
1928 október 4. , NÉPSZAVA Házbéremelés : az állam javára!? Új ötlet ez, amelyen valamelyik miniszteriális bíbróban kotlanak. Házbéremelés: az állam javára. Akik melengetik, babusgatják e gyönyörű gondolatot, nyilván valami vigasztaló mellékzöngének szánják, amikor bejelentik, hogy novemberi és májusi házbéremelés: egész bizonyosam lesz, de nem a háztulajdonosok, hanem az állam javára!!! Mert nyilván azt hiszik, hogy a küzködőknek és a hiába verejtékezőknek a háztulajdonosok számára fizetett tűrhetetlenül magas lakbér fáj és nem az, hogy a lakbér magas, elviselhetetlen és főként igazságtalan. Nézzük csak, hogyan is rúgtatott nyilvánosságra ez a dolog. Annak idején, talán szeptember 12-ike táján, jelentette a Népszava, hogy Budapest főpolgármestere „már a legközelebbi napokban" érintkezést keres a népjóléti miniszterrel, mert mennél hamarább közölni kívánja vele a főváros tiltakozását a magas lakbérek ellen, egyben kérni fogja, hogy a november 1-én esedékes 10% -os lakbéremelkedéstől a kormány tekintsem el és tartsa fönn továbbra is a lakásforgalom kötöttségét. Nem ellenőrizhetjük, hogy a főpolgármester az elmúlt hetek alatt keresett-e érintkezést a népjóléti miniszterrel. Mi csak azt látjuk, hogy a szeptember 12-én „már a legközelebbi napokra" bejelentett tárgyalást csak most vasárnap tartották meg. Hogy ezek az urak nem küzködnek a türelmetlenség ideghullámaival, azt értjük. De ezzel a kínos kérdéssel szemben ez a nagy nyugalom, hogy ne mondjuk, komor flegma mégsem helyénvaló. A lakbérkérdésben a főváros népe mennél hamarabb megnyugtatást követel és ezt a főpolgármesternek és a népjóléti miniszternek éppen úgy kell tudnia, mint ahogy tudjuk mi és tudják mások is. No, de azt a nevezetes tárgyalást mégis megtartották, arról azonban, hogy valami megnyugtatásról lehetne beszélnünk, ma még szó se lehet. Van ugyan két nyilatkozat, aminek az a célja, hogy megnyugtasson, de vannak ezzel szemben olyan hírek is, amelyek cáfolatlanul keringenek a lakosság között és éppen ezért a legnagyobb mértékben nyugtalanítóak. A népjóléti miniszter az egyik hétfői lapban, a főpolgármesterrel történt tanácskozás után, így nyilatkozott: „A hátbéremelkedés ügyében a legközelebbi minisztertanács fog dönteni. Előre nem tudhatom, hogy mi lesz a minisztertanács eredménye és így csak annyit mondhatok, hogy a legnagyobb megértéssel kezelem ezt a kérdést." A főpolgármester pedig ezt mondta: „Az a meggyőződésem, hogy a kérdés kedvező megoldást fog nyerni." Hozzátette még,hogy döntés már 8—10 napon belül várható, mert a népjóléti minisztérium siet előterjesztésének megtételével. Amint látható, a főpolgármester biztat és valami ilyesmi van a népjóléti miniszter nyilatkozatában is. Ilyesmit kell föltételezni, mert hiszen a népjóléti miniszter alighanem hiába akarna arra a minisztertanácsra áttolni minden felelősséget, amely végre is az ő előterjesztései alapján teszi meg intézkedéseit. Ámde, ha ezek a nyilatkozatok alkalmasak is lehetnek arra, hogy a november 1-ét sötét aggodalmakkal váró emberek egy pillanatra megálljanak és lélegzetet vegyenek, ime, itt van már egy másik hír, amely minden reménykedést agyonvág. Néhány délutáni lap szerint ugyanis szó sincs arról, hogy a kormány a lakásrendelet eredeti rendelkezéseitől eltérjen. Vagyis meglesz a november 1-i 10%-os és a május 1-i 5%-os lakbéremelés, amivel azután az 1917-es alapbér 100%-ára emelkednek a lakbérek. Ez az elhatározás állítólag azon a tanácskozáson érlelődött meg, amelyet ugyancsak vasárnap a pénzügyminiszterrel és a Pénzintézeti Központ elnökével folytatott a népjóléti miniszter. Viszont, hogy ezen a tanácskozáson találták-e ki azt a „vigasztalásnak" szánt formulát, hogy a lakbéremelkedés azonban nem a háziurakat, hanem az államot illeti, vagy pedig valamelyik miniszteriális osztály érlelgeti, azt nem tudjuk. A hírek mindenesetre arról szólnak, hogy a novemberi és a májusi összesen 15%-os lakbértöbbletet egy közel ötven millió pengős alap megteremtésére használná föl a kormány és ennek az alapnak a segélyével azután a lakásépítkezés kérdésének végleges rendezését intézné el. A hírterjesztők ugyan hozzáfűzik, hogy itt csak a megbeszélések korai stádiumában levő dolgokról van szó, azonban mi azt mondjuk, hogy akik egy olyan lakásrendeletet alkottak, mint a magyar és akik olyan nagyúri könnyedséggel ütötték agyon az amúgy is enyhe formában meghagyott háború alatti lakóvédelmet, azokról mindent föl lehet tenni. Igenis, mindent. A legrosszabb és a józanságot a legnagyobb mértékben megcsúfoló dolgokat is. A tiltakozás e tervek ellen, amelyeken még csak kotlanak, helyénvaló tehát és helyénvaló az is, hogy az illetékes körök már most tudomásul vegyék e tervekkel szemben a dolgozó lakosság fölháborodását és elutasító álláspontját. Hatalmas szociális érdek követeli mindenekelőtt, hogy a kormány haladéktalanul védje meg a gazdaságilag gyöngébb felet, mint ahogy erre az illetékes törvény utasítja is és a novemberi és májusi lakbéremelkedéstől tekintsen el. A szegény embert, az ínséggel és az exisztenciális válságokkal küzködő dolgozót ne terhelje új lakbéremelésekkel, hiszen a dolog úgy áll, hogy még a mait sem tudják fizetni. Ami pedig azt illeti, hogy fizessen mégis a lakosság és a 15%-os lakbértöbbletből folytassák az állami lakásépítő akciót, ebben ma már nincs semmi szociális védelem, nincs gazdasági megsegítés, ebben egy nagy mulasztásnak és egy nemkülönben nagymértékű cinizmusnak a beismerése van. A kormány elkésett a lakástermeléssel. A közvetlen lakástermeléssel éppen úgy, mint azoknak az intézkedéseknek a foganatosításával, amelyek a magánvállalkozást buzdíthatták volna fokozottabb mértékű lakástermelésre. A kormány elkésett leutánozni azt a német ötletet, amelynek valóban nagymértékű lakástermelés volt az eredménye. A kormány évekig szedette a közüzemi pótlékokat és a kincstári házhaszonrészesedést, de alig épített valamit a hatalmas summákból. A tisztviselői fizetésekre fordította. A német kormány a házhaszonrészesedést egészen az állami lakásépítő akcióra fordította és amíg ez a súlyos adó Németországban érvényben volt, nem is volt olyan utált és népszerűtlen, mint minálunk. Akárkinek az ötlete is ez az állítólagos ötven millió pengős építkezési alap, rossz ötlet. Nagyon rossz ötlet azért, mert megint a legszegényebb emberek garasaira pályázik és egyforma mértékben adóztatna szegényt és gazdagot. Az állam lakástermelő kötelezettsége továbbra is fönmarad, az természetes, mert a lakáskérdés épp azért gennyesedik újabb s újabb válságoktól, mert nincs elegendő lakás. Most azonban arról van szó, hogy a munkásnak és minden dolgozó embernek a háztartását mentsék meg olyan válságoktól, amelyek katasztrófával fenyegetnek. Most arról van szó, hogy a novemberi és a májusi lakbéremelkedésről szó se legyen. Egyszerűen: nem tudják fizetni. Nem a fölemelt lakbért, de a mai 85%-osat sem.A minisztertanács tehát, amely hivatva van te kérdést megtárgyalni és megfontolni, annak tudatában határozzon, hogy momentán segítésre van szükség. És ez alkalommal is meg kell ismételnünk, amire már egy múltkori cikkünkben rámutattunk: a munkás, a tisztviselő nem tud lakbért űzetni. Fölemelt lakbért egyáltalában nem tud. Az iparosoknak és kereskedőknek pedig csak egy kis része. Nem összebeszélésből tehát, hanem a legnyomorultabb nyomor kényszere következtében történhetik majd meg, hogy Budapesten éppen úgy, mint künn a vidéki városokban és falvakban, egyszerűen beszüntetik a házbérfizetést. És akkor mit fog csinálni a kormány. Megkérdezzük ezúttal is: az utcára lakoltatja az egész országot? 5 r Növekessei az állami bevételek -pusztai az ország és a nép. A pénzügyminiszter jelentése augusztus 1-jtől augusztus 3 ig. - A laikusi bevételek 2.3 millió pengővel, az augusztusi bevételek 6.1 millió pengővel kedvezőbben alakultak. Ezzel szemben nőttön nő a drágaság, szaporodnak a csődök, emelkedik a munkanélküliség és a zálogházak forgalma. A Magyarország pénzügyi helyzetéről szóló XXVI. pénzügyminiszteri jelentést immár az új pénzügyminiszter, Wekerle Sándor adta ki, azonban a jelentés számadatai arra mutatnak, hogy a Bud-féle gazdálkodás érvényesül most is. Az adóprés fokozott erővel működött és még fokozottabb erővel fog működni. Az állami bevételek nagy része továbbra is a közvetett adókon alapszik, olyan adókon tehát, amelyek a fogyasztók tömegeinek életszínvonalát mindinkább alányomják, amelyek falatonként drágítják meg az életet. A nyomor és a szegénység önmagában véve is riasztó jelenség. Azonban ahogy ennek tüneteivel szemben ott látjuk az állami bevételek dús növekedéseit, egyenesen kétségbeejtővé válik ez a helyzet, mert mutatja azt az óriási távolságot, amely az ország népe és azok között van, akik az ország sorsát intézik. Azok a számoszlopok, amelyek az állami bevételek, kiadások és fölöslegek millióit sorakoztatják föl, minden szónál hangosabban hirdetik ennek a mai kormányzatnak rideg közömbösségét mindazokkal a gyászos szimptómákkal szemben, amelyek a magyar nép gazdasági helyzetét jellemzik. A jelentés az 1928—29. költségvetési év első három hónapjára készített előirányzatok adatait ismertetve, kimutatja, hogy az előirányzatban jelentkező hiány 14 millió pengő. Azonban a szeptember hónapi költségvetés már nem hiányról, hanem többletről számol be, eszerint 0,7 millió pengő a szeptemberi előirányzat többlete. Az ezévi július havi bevételek részletezését most közli a jelentés. Érdekes számadatok tűnnek ki belőle. Egyenes adóban 1 millió helyett 5 milliót vettek be, forgalmi adóban 10.1 millió helyett 10.8 milliót, fogyasztási adókban 6.9 millió helyett 7.7 milliót, úgy, hogy ez a két közvetett adónem, a forgalmi és fogyasztási adó, másfélmillió pengőnél többet jövedelmezett az előirányzottnál. Egyébként júliusban a bevételek 23 millió pengővel meghaladták az előirányzatot. Az augusztusi gazdálkodás még nagyobb bevételi többletet eredményezett, eszerint augusztusban a bevétel 99,9 millió volt, vagyis az előirányzott összegnél 6,1 millió pengővel több. Az erről szóló részletes kimutatást a pénzügyminiszter következő jelentésében ismerteti majd, azonban a szeptember hónapi előirányzat némi tájékoztatót nyújt arra nézve, hogy milyen pénzügyi szellem vezeti a jelenlegi kormányzatot. Eszerint a honvédelmi minisztérium dologi kiadásaira 2.429.597 pengővel többet irányítanak elő, mint amennyi egy hónapra jutna, a kultuszminiszteri tárcánál viszont pedig 800.000 pengőt akarnak megtakarítani az előirányzathoz képest. A bevételek horribilis emelésével szemben áll pedig azoknak az adatoknak a halmaza, amely az ország gazdasági helyzetét tárja föl. Kezdjük azon, amire a hivatalos nemzetgazdászok elsősorban szoktak figyelemmel lenni: Magyarország kereskedelmi mérlege július hónapban olyan nagy mértékű hanyatlást mutat föl, mint amilyen javulással dicsekszik a kormány az adóbevételek terén. Eszerint 1927-ben július hónap végéig 204.7 millió pengő hiányt mutatott föl Magyarország külkereskedelmi mérlege. 1928-ban ez a mérleg a következő adatokat mutatja: behozatal 652.5, kivitel 425.4, tehát a behozatali többlet 227.1 millió pengő, azaz 22.4 millió pengővel több, mint a múlt évben. És hogy megmaradjunk ennél a kommerciális nézőpontnál, utalunk a jelentésnek a csődökről és kényszeregyezségekről szóló kimutatására, amely nem kevésbé riasztó képet tár elénk. A kimutatás szerint júliusban 18 volt a csőd és 97 a kényszeregyezség, agusztusban „csak" 12 csődről tesz említést a jelentés, megjegyzi azonban, hogy ezenkívül még 9 olyan csődeset fordult elő, amely a korábbi hónapokban a kényszeregyezségek között szerepelt, az augusztusi csődök száma tehát tulajdonképen 21, kettővel több, mint amennyi a múlt év augusztusában volt és a múlt év ugyane hónapjához képest, ugyancsak emelkedést mutatnak a kényszeregyezségek is, mert ezeknek a száma most 25-tel több, mint a múlt év augusztusában volt. A jelentés az árak alakulásáról is beszámol. Nagykereskedelmi árak indexszámát veszi alapul. Eszerint az 1913. évi árakat százzal véve egyenlőnek, az indexszám 133-ról 134-re emelkedett. Nagyon jól tudjuk, hogy a fogyasztótömegeknek milyen gyenge vonatkozása van az úgynevezett nagykereskedelmi árakhoz. A közvetítő kereskedelem haszna, továbbá azok a forgalmi adóhalmozások, amelyek a több kézen keresztül menő árukat terhelik és amelyek olyan nagy szerepet visznek az állami bevételek emelkedésénél, olyan nagy mértékben drágítják mega fogyasztók számára ezeket az árucikkeket, hogy a nagykereskedelmi árak távolról sem közelítik meg a forgalomban szereplő árakat. A részletes jelentés, amely ezt nem veszi tekintetbe, mégis kénytelen megállapítani azt, amit minden dolgozó keserves tapasztaltai révén úgy is tud, kénytelen megállapítani a létföntartási költségek emelkedését A létföntartási költségek indexszáma auffus*»